Monday, March 9, 2015

Milyenek is az USA elnökei.. The first family detail

A The first family detail-t már jó ideje elolvastam, de nagyon nehezen íródik róla. Ennek nem az az oka, hogy nem tudok róla mit írni, hanem pont az, hogy leírnám az egész könyvet. De mert érdekel. Lehet, másnak ez unalmas lenne. Nekem nem volt.

Mindig érdekelt az amerikai elnök élete, hogyan működik a titkos szolgálat és az élet a fehér házban. Az a gyanúm, arról jobban majd az In president’s secret service könyvben fogok olvasni, ez egy kicsit más megközelítésből adta a beszámolót. Ronald Kessler írta mindkettőt, ahogy több jelentős ilyen témával foglalkozó könyvet. Valós, ex-ügynökökkel beszélgetett és tőlük szerezte be az információkat.

Nem is tudom mit írjak le, a szabályokat, vagy az elnökök jellemét. Nagyon sok elnököt jellemeztek az ügynökök visszaemlékezései. Nagyobb részük olyanok voltak, akikről nekem emlékeim nem voltak híradóból, mert vagy még nem éltem, vagy túl kicsi voltam, hogy érdekeljen.  Habár, már Clintonról vannak emlékeim, akkoriban még nem mondhatom, hogy túlzottan érdekelt a külpolitika. Csak a Monica Lewinskis ügyére emlékszem a tv-ből, mert akkor mindenhol ez ment. Aztán már Bushról valós emlékeim vannak, bizonyos vélemény meg is alakult a fejemben róla. Obama meg első perctől kedvenc J.  A könyv elolvasása után néhány elnököt ismeretlenül is nagyon megszerettem, néhányat nem, néhánynál pedig bebizonyosodott, hogy ugyanolyan amilyennek mutatja magát.

Azt hiszem összefoglalok néhány nagyon pozitív jellemzést kapó elnököt és néhány nagyon negatívat, szó szerint parasztként (a könyvben más szót használtak a jellemzésükre, de magyar megfelelője nem tetszik) viselkedőt.

Az első elnök, aki nagyon pozitívan volt jellemezve az Ronald Reagan volt. Azt mondták róla, hogy ő valóban pont az a személy volt, akinek a TV-n keresztül is tűnt. Azért, hogy a szolgálatában levő ügynökök otthon lehessenek karácsonykor, ő nem utazott el, hanem maradt a Fehér Házban. Reagan a későbbiekben Alzheimerrel lett diagnosztizálva, de állítólag ez az ovális irodában soha nem látszódott rajta. A másik nagyon pozitív, emberi elnök George W. Bush volt (aki az igazat megvallva annak ellenére, hogy politikailag voltak furcsa megnyilvánulásai, és sokszor nevettek is rajta, nekem mindig nagyon szimpatikusnak és barátságosnak jött le, és mint kiderült nem tévedtem). Ő is, és a felesége is nagyon figyelmeseknek voltak jellemezve, olyan embereknek, akik gondolnak másokra. Muszáj leírnom ezt a példát, amikor elutaztak, és elmentek reggel sétálni. Ilyenkor az ügynököknek követni kell őket, természetesen. Nem számoltak azonban azzal, hogy nagyon hideg lesz. Amikor Barbara (Mrs. Bush) meglátta az ügynököt, azonnal beküldte George-ot egy sapkáért és sálért, és ragaszkodott hozzá, hogy felvegye, nehogy megfázzon. Vagy amikor G. Bush sütit vadászott az egyik ügynökkel éjjel a Fehér Házban J. Bush is azon elnökök közé tartozott, akik karácsonykor a Fehér Házban maradtak, hogy az ügynökei otthon lehessenek. Amikor pedig az egyik volt ügynök kisfia beteg lett, ami miatt nem volt haja, az ügynökök összefogtak, és szolidaritásból leborotválták a hajukat, Bush ugyanezt tette (feltételezem ez már elnöksége után volt, mert nem emlékszem hogy kopasz lett volna valaha a TV-ben).

A legrosszabb jellemzést kiemelkedően Hillary Clinton kapta (na jó, ő nem elnök volt, de first ladynek ugyanúgy jár a védelem, sőt egész élete során). Nagyon goromba volt mindenkivel, és az ügynökök legnagyobb büntetése az volt, ha mellette kellett szolgálniuk. Elbújtak előle az emberek. Állítólag a képernyőn vigyorog, aztán senkit nem néz semmibe. A férje sem kapott jobb jellemzést. Ő nagyon pontatlan volt mindig, egyszer csak azért elrepült Los Angelesbe az elnöki géppel, hogy annál a sztárfodrásznál nyiratkozhasson. Ezen idő alatt mindkét kifutópálya az LAX-en le volt zárva, és nem szállhattak se le, sem fel a polgári repülőgépek. Ford elnök állítólag nagyon olcsójános volt, Carter pedig meg is kérte az ügynököket, hogy ne köszönjenek neki. Al Gore-t pedig Hillary-hez hasonlítják, állítólag nagyon neveletlen volt soha nem hordott magánál pénzt és az ügynököktől kért kölcsön.


Tudnám írni és sorolni a történeteket a végtelenségig, és ez még csak a jellemzés, a szabályok külön bejegyzést érdemelnének. Valóban csak nagyon érintve írtam le dolgokat, még annyi mindenkiről lehetne írni. Obamáról nem írtam, mert ő kevesebbszer volt említve a könyvben, mint a többiek. Ennek nem tudom, hogy az-e az oka, hogy ő még mindig elnök, és ez a könyv 2014-es kiadású volt, vagy más oka volt. Amit róluk írtak az jó volt, de csak annyi, hogy meghívta az ügynökeit magához Super Bowl-t nézni, és a felesége pedig ragaszkodik hozzá, hogy Michelle-nek szólítsák. De nem baj ha nem írnak Obamáról egy szót sem én akkor is szeretem és nem hiszem hogy valami botrányt rejteget. Ami viszont nagyon elrémiszt, az pont Hillary, ugyanis állítólag Obama már újra nem indul, és akkor a demokraták oldalán Hillary indul, aki valószínűleg meg is nyeri. Nem akaro,m hogy ilyen személy legyen az elnök… :/ Na de most ha belegondolok, akkor lehet ez a könyv már a következő választásokra volt írva, hogy az emberek megutálják Hillaryt és ne szavazzanak rá J. Na jó, elég a konspirációs elméletekből. Annyit mondok, akiknek tetszett ez a rövid összefoglaló, az mindenképp olvassa el a könyvet, mert kb. 250 oldalon ilyen érdekességek íródnak benne.

3 comments:

  1. Nagyon tetszett a bejegyzésed és ha valamikor ráakadok, beszerzem ezt a könyvet :). Nem is gondoltam volna, hogy Hillary ilyen hárpia, de ezek szerint reggel ő is felteszi a bájmosolyt (főleg a nyilvánosság előtt), később meg leveszi. Bushról nem gondoltam volna, hogy ennyire emberséges, de jó ilyeneket olvasni, mert attól, hogy valaki az USA elnöke, ugyanolyan ember, mint bárki más az országában és a világ bármely pontján és nem kell, hogy elszaladjon vele a ló.
    Hm, szegény Al Gore-nak nyilván annyira kevés volt a fizetése, hogy a hónap elején biztos elvitték a csekkek... (Bocsánat, de ez kikívánkozott belőle.)

    ReplyDelete
  2. Mindenképp ajánlom ezt a könyvet!! Tényleg ebbe a bejegyzésbe csak néhány dolgot írtam le, de még annyi minden vicces/meglepő dolgot tártak fel. A jelenlegi alelnököt ki is hagytam, pedig ő is egy borzalmas személy. Clintonékról meg írták, hogy nekik nem is házasságuk van egymással, csak üzleti kapcsolatuk.
    Bush volt a legjobb, tényleg :)
    Szerintem majd írok még egy bejegyzést erről a könyvről, mert még nagyon érdekes a Titkos szolgálat munkája, és az még megérdemelne egyet.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Írj, írj! :)
      Tavaly az Antikvarium.hu-s rendelésem mellé Hillary könyvét kaptam ajándékba (Életem a címe, ha jól emlékszem és az biztos, hogy a Geopen adta ki) és akkor megörültem neki, hogy milyen jó lesz majd róla olvasni. De most, hogy írtad, hogy a házasságuk csak üzlet, eszembe jutott, hogy a könyvében a képek is csak egy kirakatot mutatnak be :S.

      Delete