Becsengettek

Már azt hittem nem veszek több könyvet, nyáron a kiárusításon eleget vettem, plusz a lakás miatt már nem akartam többet költekezni. De hát bementem az Alexandrába és még mindig ott volt az a sok leakciózott könyv. Sokat szerintem, még csak most láttam meg, hogy már kevesebb lett belőlük. A lényeg az, hogy megint 4 könyvvel jöttem haza. És mi sem bizonyítja jobban, hogy erre nem voltam felkészülve mint az, hogy még táska sem volt nálam. Így, kénytelen voltam venni az ő táskájukból, ami sajnos 4 könyvet már nem bír el, főleg ha az egyik a Holt lelkek. Sikerült is ezt megtapasztalnom, amikor ballagtam a busz felé és a táska füle leszakadt.

És ami újdonság, most kivételesen a Holt lelkeken kívül nem vettem más klasszikus könyvet. A másik három, valami miatt megfogott a tartalma. És mivel az ár nem volt probléma, mivel mind 1000Ft alatt volt. Így adok nekik még egy esélyt, és meglátjuk. Természetesen, azért még mindig egy bizonyos kategóriájú könyveket vettem. De majd a beszámolóimnál róluk, kiderül.

Persze még ennyi sem volt elég, hogy a hónapot lezárjam, már pár nap múlva beugrottam egy másik Alexandrába is, hogy még egyszer szétnézek. Ott találtam ezt a kincset végül, amit alig várom hogy elolvashassak. Egy matematikusról szól. Végül múlt héten Prágából is egy plusz könyvvel jöttem vissza, mert még marad néhány koronám. Így Robinson Crusoe-ra esett a választásom.

Gogol: Holt lelkek

Ford Madox Ford: A jó katona

Emily Arsenault: Az eltört teáspohár

Anhua Gao: A mennyek küszöbéig

David Leavitt: Az indiai hivatalnok

Daniel Defoe: Robinson Crusoe

Mindegyik könyvnek megvan a maga oka, ami miatt megvettem végül, mégha nem is klasszikusok. Egyik sem lesz az a könnyű olvasmány, azért remélem, és mint már mondtam, az egyes beszámolókban, majd érvelek mi miatt is döntöttem mellettük olvasatlanul is. 

Az éjszaka, amikor kulturálodtam ,de azért aludtam is - Az olvasás éjszakája

Tegnap éjjel lezajlott „Az olvasás éjszakája” rendezvény. Én túl korán nem tudtam kezdeni rajta, viszont már az első híreknél elhatároztam, hogy megyek.

Számomra a program a nyomdalátogatással indult, az utolsó turnussal csatlakoztam én is, és megmutatták nekünk a Pauker nyomdát. A google maps egy kicsit el is térített, most már második alkalommal, kezdek benne kételkedni, de végül megtaláltam a gyülekező helyet még bőven időben, és elég sokat várakoztunk még így is a nem túl meleg időben. A nyomda alapjában véve nem volt nagyon messze, még mondhatni bőven városon belül. Ott már vártak ránk, kiosztották a kuponokat, amit az igazat megvallva, nem is tudom mire lehet felhasználni, de 15%-kot ért, és a direkt az olvasás éjszakájára készített irkát. Maga a nyomdalátogatás körülbelül 3 helyszínen folyt, megmutatták hogyan készítik elő a nyomtatni valókat, hogyan kötik be, hogy készül a díszesebb kiadás meg ilyenek. Ennek ellenére egy kicsit csalódott voltam tőle. Nem is igazán tudom miért, de bizonyára másra számítottam. Ennek lehet az az oka, hogy ez csak egy kis nyomda volt, nagyon sok külföldi nyomtatványt láttam náluk, sok újságot nyomtatnak, de kevesebb könyvet láttam, és azok sem olyasmik voltak amik engem érdekeltek. De ennek ellenére nem akarom lebecsülni őket, nagyon örülök, hogy bemutatták, lehet más nyomda ezt meg sem engedte volna.

Az este második felére, én az Alexandra könyváruház programját választottam. A belépéskor kaptam ezt a „csodálatos” kapros csokoládét. Hát mit mondjak… Elhiszem, hogy kézműves csokoládé, de hát a kapor ízét alapból sem viselem el semmiben. Korábban is odaértem, mert Dolák-Saly Róbertre voltam kíváncsi, de még javában beszélt az előző előadó. Miután felszabadultak a helyek, találtam magamnak egy fehér széken, és ott maradtam egész este. Dolák-Saly Róbert nem okozott csalódást, hozta a formáját. És mint kiskorom kedvencének, nagyon örültem. Viszont okozott egy meglepetést, amit nem biztos, hogy jól láttam, de azt hiszem igen. Amikor azt a bizonyos vicces hangján beszél, akkor van a szájában valami, amit aztán kivett. Úgyhogy nem is ő csinálja ezt a hangot magától, hanem rásegít valami izével.

Őt követte Háy János előadása. Eddig őt csak hallomásból ismertem, de úgyhiszem jól is tettem. Ekkora unalmas felolvasást még életemben nem hallottam. A saját könyvéből olvasott fel. Hát mit mondjak.. Nemhogy nem olvasnám el, de hallgatni is iszonyat volt. Nem akarom őt sem lekritizálni, de ha már unalmas az irománya legalább előrukkolhatott volna valami érdekes 25 perccel, amivel megveszi az embereket, nem pedig még jobban eltaszítja.

Őt követte Fejős Éva, akiben viszont kellemeset csalódtam. Talán azért, mert érdekességeket mesélt a világ tájairól, ahol megfordult, és mondhatom eléggé őszintén. Elmondta mennyire el akart menni abban az időben, szüksége volt egy fizetés nélküli szabadságra, amikor – ha jól értettem – 5 hónapot töltött Tájföldön. És nem csak a parton napozott, hanem ahogy a beszámolójából kiderült, inkább riporterkedett.

Az utolsó program amit meghallgattam az Szécsi Noémi régi idők szerelmei és titkai. Érdekes volt, de a hölgy nem igen tud előadni. Mármint mindenen csak gondolkozok, olyan apróságokon lovagolt, mint az évek. Már bocs senkit nem érdekelt, h X hányban ismerte meg Y-t. Aztán ennek az lett a következménye, hogy az utolsó pár képet már csak gyorsan átfutotta. Ez a prezentáció mint mondtam érdekes volt, csak az előadó képességei voltak kicsit gyengék.

Az épület elhagyása előtt, sikerült a kapros csokimat elcserélni a maradék csípős paprika ízűre. Hát nem tudom jó vásárt csináltam-e vele, vagy csak olyan kisebb rosszat választottam, majd elválik. Én nem igen fogom megenni, de biztos gazdára talál majd. 

Összességében pozitívan értékelem a programot, tudom, hogy csak egy részletet volt szerencsém személyesen látni a sok-sok programból, de tovább már nem bírtam volna maradni, ahogy már nem is mutatkozott semmilyen más előadás ami nagyon érdekelt volna. Még szemet hunyok a fölött is, hogy gyakran megzavart a kávégép darálása és hasonlók, mert ugye a kávézó részében tartották a programokat. Örülök,hogy megrendezésre került, és hiszem, hogy minden évben már csak jobb és jobb lesz a rendezvény.

Zelda Sayre Fitzgerald

Amikor az Alabama song-ot megvettem, sőt amikor el is kezdtem olvasni, még nem tudtam, hogy csak egy fiktív regény. Körülbelül a huszonakárhanyadik oldalnál jártam, amikor elolvastam a végén a jegyzetet, amelyből kiderült hogy valójában ez nem Zelda Fitzgerald története. Nagyon csalódott lettem. Aztán kicsit utána néztem a neten, mit is írnak a könyvről. Néhány oldalon azt olvasni, hogy csak maga az író - Gilles Leroy - nem nevezte életrajzi könyvnek, de valójában sok valós tényen alapszik.

A könyv tehát a déli díváról, Zeldáról szól, aki megismerkedik az akkor még sehol sem járó Fitzgeralddal. Mint azt már jól lehet tudni, Fitzgeraldék híresek voltak a nem túl visszafogott életükről, a partizásokról és ivásokról. Egyikük sem vetette meg a szeretőket.

A könyv egy bizonyos stílusban van írva, néha úgy éreztem elveszítem a fonalat. Nem tudtam éppen Zelda kiről beszélt. Lehet hogy csak a nyelvezete miatt, nem tudom, vagy lehet újra kellene olvasnom. Inkább olyasmiket írnék le, amiket nem tudtam (márha igazak, a könyv valósága tehát kétséges). Zelda és Scott házassága eléggé megromlott, már nagyon hamar. Scott írni akart, híres akart lenni, míg Zelda lassan megbolondult. A könyv szerint a Nagy Gatsby címét is Zelda találta ki. Ő maga is írt, és állítólag egyik irományát Scott felhasználta és a saját neve alatt jelentette meg, miszerint ez így volt jó. Később már titokban írt, elcserélte az ékszereit, hogy írógépet szerezhessen a kórházba ahol ápolták. Zeldára többször próbálták rákényszeríteni, hogy hagyja az írást és inkább fessen, amit szintén szeretett. Többször felhozódik a könyvben Scott lehetséges homosexualitása, állítólag Zelda rajta is kapta Lewis barátjával, majd később ez a férfi lett Scott féltékenységének a tárgya. Azzal vádolta Zeldát, hogy őt is el akarja venni. A féltékenység nyilvánvalóan nem Zeldára volt értendő, hanem a férfira.

"Nobody has ever measured, not even poets, how much the heart can hold." (Z.F.)

Zelda a kórházban lelte halálát, amikor az épület leégett. Scott néhány évvel korábban halt meg. Zelda és Scott Alabamai házában múzeum lett létrehozva. Az udvarban pedig még mindig virít a magnólia fa, amit Zelda a lánya Patty 10. születésnapjakor ültetett.

A könyvről tehát még mindig nem tudom megmondani igaz-e vagy nem. Próbáltam csak a nagyon fontos információkat kiragadni, amiről feltételezem hogy nem állítanák a valótlanságát, és amely nem is található meg az író által írt megjegyzésben, miszerint azok a részek biztosan fiktívek.