Március

     Újra elmúlt egy hónap. Akármennyire nem akarom, hogy április legyen, de lesz. Ebben a hónapban is sikerült pár könyvet beszereznem, természetesen jutányos áron. Az Alexandrában brit hetek voltak, és néhány klasszikus és nem klasszikus meg egyéb NB-hoz kapcsolódó könyvek le voltak árazva. Ekkor szereztem meg a Hiúság vásárát, és egy másik könyvet, amit vissza vittem, mert kiderült, hogy már megvan. Persze nem nekem, mert arra emlékeztem volna, de anyukámnak. Így egy hét múlva ki kellett cserélnem, mivel pénzt nem tértettek vissza. Így vettem meg a már rég várt Sunset Parkot Paul Auster-től. A hónap utolsó kapása Faulkner A legyőzetlenek című könyve. Az outlet könyvesboltban vettem, ahová egyik ebédszünetemben néztem be.

Kívánságlistám bookline-ról

Persze már egy ideje rakosgatok rá könyveket… Jönnek mennek. Van amit megveszek, amikor éppen látom, hogy valami nagyon jó akció van rá.. Van amikor máshol veszem meg és ezért tűnik el a kívánságlistámról. És sok csak azért csücsül még mindig ott, mert annyira nem sürgető az elolvasásuk, csak szeretném őket a polcomon tudni egyszer….

1. Victor Hugo: Nyomorultak

2. Murdoch Brian: The novels of Erich Maria Remarque: Sparks of life (ENG)

3.Lev Tolsztoj, Szofja Tolsztaja: Kreutzer-szonáta – Ki a bűnös?

4. Don DeLillo: Cosmopolis (ENG)

5. Don DeLillo: White noise. 40th birthday edition (ENG)

6. Stephen King: 11/22/63 I-II.

7. George Orwell: 1984

8. Vladimir Nabokov: Lolita

9. F. Scott Fitzgerald: Szépek és átkozottak

10. Kertész Erzsébet: Harriet regénye

11. Ernest Hemigway: A jéghegy csúcsa – Hemingway összes novellája

Még van rajta pár apróság, de azokat nem tartom annyira fontosnak. Ezt a listát is fel fogom rakni a „könyvlista” fülre, hogy lássam hogyan csappannak meg ezek is.

UPDATE: Amióta ezt a bejegyzést írtam, kb. március közepén, a kívánságlistámra még néhány könyv felkerült.

Tucatkönyvek vs. klasszikusok

     Folyton azon gondolkodok, miszerint olvasnak az emberek? Csak nekem tűnik-e úgy, hogy az emberek 85%-a választja az ún. „könnyebb utat”, ami olvasás szempontjából a könnyebb olvasmány. Igen, ilyenkor valóban az ilyen tucat könyvre gondolok, amit körülbelül 1 hónap alatt összedob az írója, és gyártja halomszámra a „könyveit”. Lehet, hogy az ilyen könyv jó valamilyen nehéz időszakon átvonuló embereknek, aki valami nehezebbel nem tudna éppen megbirkózni. De sosem fogom megérteni azokat, akiknek ez az olvasás. És aztán örülnek maguknak, hogy egy hónap alatt 5+ könyvet olvastak el. Na már bocsánat. Ha nem vagy munkanélküli időmilliomos, ez komoly könyvekkel nem működik. És akkor még arról nem is beszélnék, hogy valóban felfogták-e mi van leírva a könyvbe. Úgyhogy én az ilynek helyében inkább nem kérkednék azzal hogy sikerült elolvasni XY számú szart…  Mert már ne haragudjanak az olyanokat olvasók, de azokat csukott szemmel is elolvassa az ember mert tudja mi lesz benne. Nem szükséges az odafigyelés.

     Sajnálattal látom, hogy egyre kevesebb az olyan ember, aki klasszikusokat olvas. Persze lehet, hogy valaki már elolvasta az összeset, és akkor nyílván mást kell keresni, de szerintem egy bizonyos kor előtt nem olvasod el az összes klasszikust… Na jó, tudom én mániás vagyok kicsit, de hát ez van. Elvből nem olvasok „tucat könyvet”. Vagyis legalábbis amit én annak tartok. Az olyan „a könnyebb utat választani”. Mert persze, hogy azokból elolvasol egy éven ötvenet. Hogyne. Hisz mint mondtam az olyanok nagy része nyugdíjasoknak íródik, kicsit olyanok mint a szappanoperák. Még a gyengeelméjű is megérti. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy akik olvassák azok gyengeelméjűek, hanem azt, hogy „a könnyebb utat választják”. Szó szerint.

Ágyvég

A tesóm szerint ilyen ágyvég kellene nekem. Illetve ágy. Merthogy még ágyam sincs…

                    

Persze hogy a könyvespolc rész miatt. Egyébkülönben már én is gondoltam rá, hogy kéne egy könyvespolc az ágyam közelébe. Már a 2 kis Billy polcom úgyis kinőtte magát, és mivel nyáron veszek egy nagyot, lehet kicsit átrendezkedek vele együtt és az egyik kicsit, valahova az ágyam végibe rakom (ahogy boci mondja). 

Cézanne élete

     Végre elolvasásra került a regényes életek következő festő személyének az élete is, aki nem más volt mint Cézanne. Őt már több oknál  fogva vártam, de talán legjobban azért, mert januárban még elmentem a kiállításra, amíg tartott, mert tudtam addig a könyvvel nem leszek kész (akkor még el sem kezdtem). A könyvet egész gyorsan elolvastam, kevesebb mint 1 hónap alatt, pedig ez is csak az ún. „BKV-n” kategóriába tartozik. És még beteg is voltam pár napig amikor nem békávéztam. 

     A könyv érdekes volt körülbelül a 65-70%-áig, amikor is, még Zola nagymértékben része volt a történteknek. Ebből adódóan mondhatom, hogy nyílván Zola élete érdekesebb volt mint Cézanné, és feldobta a könyvet. Ugye az ő barátságuk még fiatalon kezdődött, együtt jártak bentlakásos iskolába, és nagyon közeli barátok lettek, annak ellenére, hogy Zola és édesanyja szűkösen éltek, mindig költöztek és megélhetési gondjaik voltak, míg Cézanne apja jómódú bankár volt. Miután Zoláék Párizsba költöztek, ő ösztönözte barátját, hogy jöjjön Párizsba mert sokkal több a lehetőség, annak ellenére, hogy ő gyakran csak olajos kenyeret evett… Barátságuk Cézanne Párizsba költözésével inkább meggyengült mint erősödött volna. Cézanne nem találta meg a helyét, vissza-vissza tért szülőhelyére, Zola biztatása ellenére. Ez a tengődés tovább folytatódott Cézanne-nál, míg Zola egyre sikeresebb lett, egyre több írása jelent meg és biztosította a saját megélhetését. Miután könyveket is elkezdett kiadni, Zola pályafutása csak felfelé ívelt, Cézanne képeit pedig senki sem vásárolta, ahogy a Szalonba sem tudott bekerülni képeivel. Zola minden kiadott könyvéből küldte a példányokat Cézanne-nak. 

"Cézanne éppen akkor kezd nagy festővé válni, amikor Zola már csak a megbénult művészt, az alkotás villámütöttjét látja benne."

     Úgy tűnt, sokáig érlődött benne egy gondolat egy bukott festőről. Megírta A mű című könyvét, amiben (mivel most olvasom azt is) erős személyes vonatkoztatás található. Cézanne egy köszönömöt írt válaszként a könyvre, és többé nem kereste gyerekkori barátját. Egyszer, sok év után meg akarta látogatni, de egy megnemerősített tény – miszerint Zola negatívan nyilatkozott a festőről – miatt mégsem ment el.  A regény vége felé – ami egyben Cézanne életének vége is – kezdődik el a festő menetelése. Egyre több képe talál gazdára jó pénzért, és talán kicsit több önbizalma is lesz belőle. Halálos ágyán a fiát hívatja, a levél el is van küldve a feleségének… Aki, mivel ruhapróbára kell mennie, inkább nem szól a fiának, mert tudja, elmenne meglátogatni az apját. Így a festő úgy hal meg, hogy nem tud elbúcsúzni a fiától. 

     Az élete a feleségével, nem volt valami kellemes nagy szerelem, ahogy ez az utolsó mondatból is igazolódik. Cézanne szintén gyenge személyiség volt, önbizalom hiányos, nem találta a helyét az emberek között, vagy társaságban. Valószínűleg így került össze ezzel a nővel, akivel már együtt maradt mert gyerekük született, de soha nem érzett mélyebben iránta… Mint olyan sokan mások…

A kiírt idézeteim:

- Az élet golyó, amely nem mindig arra gurul, amerre az ember gurítaná. (Zola írta Cézanne-nak)
- Az erősek titka, hogy szünet nélkül fegyelmezik magukat. (Barrés)

- Roppant és különös birodalmakba vonz a vágyunk
   Hol virágba borult titok várja, hogy leszakítsák
   Új játékok vannak ott és soha nem látott színek
   Ezer súlytalan ködképe az agynak
   Amire rá kell adni a valóság testét.  (Apollinaire)

- „És higgye el, mindig elérkezik az idő, amikor az ember győzelmet arat, és sokkal őszintébb, sokkal meggyőződésesebb hívei lesznek azoknál, akiket csak az olcsó külsőségek ragadnak meg.”
- De ilyen az élet: az egyiket megöli a másikat fölmagasztalja.
- A testi és lelki rútság szeretete is olyan szenvedély, mint a többi.

- „Az a munka, melynek révén az ember a maga mesterségében előbbre jut, elegendő kárpótlás azért, hogy az idióták nem értik meg.”
- Ha arra gondol, hogy őmaga milyen nagy utat tett meg eddig, abban sem kételkedik, hogy a mostani stádiumon is túl fog jutni. Csupán közbenső állomás ez – nem lehet más. Még jobban le kell győznie önmagát, nagyobb tárgyilagosságra kell magát kényszerítenie.

Lois és Clark – Superman legújabb kalandjai… Az elfeledett klasszikus

A DVD fülön találkozhattatok a régi Superman sorozat boksz szettjével is, amire még nyáron bukkantam rá, nagyon jó áron, és mindhárom évadra egyszerre!! Nagyon megörültem neki, még alapiskolás koromat emlékezteti, akkoriban ment a tv-ben, és ugye akkor mindennapos nézés volt. Nem tudom hogy azért-e, vagy mi okból, de még mindig nagyon tetszik. Nyilván nem új sorozat, de szerintem van egy kisugárzása. Lassan haladtam az első évaddal, néha esténként megnéztem 1-1 részt, tényleg soha nem többet mint kettőt. Talán ezért is tartott fél évig, míg megnéztem az első évadot. Körülbelül február közepén fejeztem be az első évadot, és úgy gondoltam ideje emlékezetetekbe idézni. 

A sorozat Lois Lane és Clark Kent mindennapi életét mutatja be Metropolis fiktív városában, ahol nyilvánvalóan magas a bűnözés és nem egyedi eset a természetfeletti dolgok létrejötte sem (láthatatlan emberek, emberek eltüntetése, klónozás, stb.), így talán nem is olyan hihetetlen hogy Superman a szuperképességeivel segíti a helyi rendőrség munkáját. Hogy mit találok mégis ebben olyan megnyerőnek? Mert biztos hogy nem a természetfölötti történéseket. A kedvencem maga a Daily Planet sajtó szobája, ahol Lois és Clark – Superman inkognitóban dolgozik, írogatnak és nyomoznak. Ki ne álmodna jobb munkahelyről? Lois karaktere is nagyon jól meg van írva, emlékszem mindig „ő akartunk lenni amikor megnövünk” :). Úgy látszik ez most sem változott. Lehet azért vagyok még mindig szingli :) Várom én is Supermant :D. Viccet félretéve, szerintem jó kis sorozat volt ez a maga idejében a maga barátságos unrealitásával együtt, és ezek szerint még nosztalgia nézésnek is beválik. Még vár rám a következő két évad, és valószínűleg majd megrendelem Amerikából a 4. évadot is hogy teljes legyen a kollekcióm, ugyanis az Magyarországon már nem jelent meg. Csak ne lenne pont az az évad még mindig olyan drága…