Elő lehet venni a lélekmelegítőket

Már november elején rájöttem, hogy az október kicsit hosszabb volt mint gondoltam, mert beszereztem még Szerb Antal Utas és holdvilág című könyvét, amiről teljesen elfelejtkeztem. Talán azért, mert rögtön vásárlás után el kezdtem olvasni a buszban, és elég hamar végeztem is vele még októberben. Bejegyzésig, természetesen még nem jutottam, de majd annak is eljön az ideje.

Ami a novemberi beszerzéseket illeti, ha jól számolom, összesen 4 könyvvel gazdagodtam. Valamikor a hónap első felében vettem meg Vass Virág Szoknya blues című könyvét, ami a Libriben féláras volt, több más könyv társaságában (egyébként azt az akciót most is látni, úgyhogy érdemes szétnézni). Aztán a hónap második felében kaptam meg a szülinapi ajándékomat, ami hiába volt még októberben, egy megjelenés miatt idáig váratott magára. Megkaptam Donna Tartt Aranypintyét (erre kellett sokat várni, mert folyamatosan tolták a megjelenést), és Márai Csutoráját, plusz 400ft-ét meg lehetett venni Dickens karácsonyi énekét, így az is hozzám került.

Írással és most olvasással is, kevésbé haladtam. Sőt, hónap végén aktiváltam a Netflixet is – hogy megnézhessem az új Gilmore girls részeket (ami nagy csalódás volt, de ez nem annak a kritikának a helye), így most az is megcsonkítja, az amúgy is túl kevés szabadidőmet. Nem baj, csak 1 hónapig tervezem megtartani, aztán vissza.

Richard Yates: Egy jó iskola

Az, Egy jó iskoláról elég nehéz írnom, 2 fő okból is. Az egyik, hogy lassan fél éve olvastam, valamikor nyáron, a másik pedig, hogy annyira semmilyen volt a számomra, hogy szinte nem is tudom mit írhatnék róla. A könyv szerzője az a Richard Yates, aki többek között a Szabadság útjait (Revolutionary road) is írta, amit ha máshonnan nem, a Kate Winslet és Leonardo Dicaprio által játszott filmből lehet  ismerős.  Nem mintha én tudtam volna – amikor megvettem ezt a könyvet, ki az a Richard Yates.  Igazat megvallva a Revolutionary road c. film sem hagyott bennem mély benyomást. Úgyhogy amiatt biztos nem vettem volna meg. De a cím és az addig ismert sztori érdekesnek bizonyult, és ha igaz is lett volna, akkor valószínűleg jobban élvezem, és most lenne róla mit írnom...

Talán még az első fejezet érdekes volt, amikor az anya próbálja eldönteni, milyen bentlakásos iskolába írassa a fiát. De onnantól aztán teljesen elszabadulnak a karakterek, abban sem vagyok biztos ki volt a főszereplő. Nagyon sok szereplő sorakozik fel, diákok, és tanárok és hozzátartozóik. Őszintén, utána kellett olvasnom interneten, hogy visszatérjenek az emlékeim a könyvről. Minimális részletekre emlékeztem csak. A furcsa, bentlakásos iskolás viccek, amik kissé túlfűtött szexuális energiáról árulkodtak, ahogy a tanárok viszonyai is. Csakúgy mint valamelyik tanár lánya, aki az egyetlen lányként élt az iskolában. Állítólag Yates az egyik szereplőt önmagáról mintázta.

Ha beszélsz valakivel… nem fontos, hogy kivel vagy miről, a lényeg az, hogy tudd, mikor kell befejezni. Soha ne mondj olyat, ami csak ront a csenden.

Azt hiszem ettől többet, ha akarnék sem tudnék írni a műről. Azt mondanám, akit érdekel olvassa el maga, de ez sem lenne igaz, mert tisztaszívvel nem tudom ajánlani ezt senkinek. Unalmas és nem volt túl folytonos. Legalábbis BKV utazáshoz nem ajánlott. Egyébkén pár éve már, nyaranta megtalálható az Alexandra kínálatában sok-sok százalékos akcióban. Annyi pénzt talán megér.

A Jeltisev család – dráma az orosz tajga határában

Jeltisev családdal még az idei könyvfesztivál körüli időkben találkoztam először, szerintem akkoriban is adta ki az Európa. Aztán valamikor júniusban vettem meg, egy kis Alexandrás akció keretein belül.

Nem tudtam túl sokat sem a szerzőről, sem a könyvről, teljesen a rövidke tartalmára hagyatkoztam, amit a könyvhöz írtak. Reménykedtem benne, hogy legalább kicsit azt kapom, amire számítok. Rideg Oroszországot, családi drámát. Nem kellett nagyot csalódnom. Sőt, ha a drámai oldalát nézzük, talán kicsit túlzottan sok is volt a lelkemnek.

A sztori egy 4 tagú orosz családról szól, akinek a legfiatalabb tagja börtönben van, és miután a rendőr apa is problémákba kerül, elveszítik a városi lakásukat, és – mivel a garázson kívül a Moszkvicsnak – másuk nincsen, falura kell költözniük, Tánya nénihez. A néni szinte összedőlni készülő házban lakik, és eddig maga művelte meg a földet és rakott el télirevalót. Amikor a rokon vendégek megérkeznek – és beköltöznek, kicsit úgy néz ki, mintha nem is ismerné őket. Nem sokat beszél, de néha nagyokat mond. A család hiába költözik nagy tervekkel a szegényes faluba, hogy majd építkeznek, valahogy mindig tolódik a dolog. Az idősebbik fiuknak sem a munkán jár az esze, inkább szórakozni próbál, a gyenge választékban a faluban. Hamar megházasodni kényszerül, így a család  tervei az új házról egyre távolibbnak látszanak. Az anya szorgos volt, dolgos, próbált mindent megoldani, megszépíteni, amíg el nem ért egy pontra, amikor már semmi nem érdekelte, és lassan csúszott le a fertőbe. Eleinte kizártnak tartotta volna, hogy ő piacon árulja az erdőben szedett loncot, később a szükség csak rávitte. Ugyanúgy történt a szesz árusításával. A család egyre mélyebbre süllyedt, és lehetetlenség volt megállni. Minden pénzük lassan elfogyott, eladták a garázst is, de abból a pénzből sem épült fel a ház.

A család egy tipikus egyszerű, szovjet család. Olvasva a történetet, teljesen úgy éreztem magam, mintha én ezt a családot ismerném. Szerintem mindannyian ismerünk egy-egy ilyen családot. Vagy mert a szovjet kultúra és a keleti beütés még mindig közelebb van hozzánk, mint a nyugati, főleg a kisvárosokban és falvakban. Az anya rendkívül emlékeztetett engem Gervaise-ra, Zola Patkányfogójából, ahol szintén a könyv végére, a szorgos asszony minden erényét elvesztette és a társadalmi és erkölcsi ranglétra aljára süllyedt.

Egy teljesen igaz, valós, hiteles érzésű olvasmány, egy kemény, rideg orosz faluban, egy család, aki túlélni próbál a zord körülmények között, az új és borzalmas élethelyzetben, és akik legerősebb próbálkozásuk ellenére is, mindenben elbuknak. Habár sok rossz a végére nekem már sok volt, csakis ajánlani tudom ezt az olvasmányt, és remélem hamarosan újabb Szencsin műveket olvashatunk magyarul.