Csúszkál a sarkam a faleveleken – november

Novemberben elég sok bejegyzés született, pedig nem így terveztem, és főleg furcsa, hogy a legtöbb nem is könyvről, pedig végre sikerült befejeznem 3 régen elkezdett könyvet. Ami az ebben a hónapban beszerzett könyveimet illeti, azok is inkább októberhez kapcsolódnak, ugyanis inkább olyanokról van szó, amelyeket kicsit későn kaptam meg.

A szülinapi könyvrendelésem október vége felé érkezett meg (már majdhogynem a szülinapomon rendeltük, úgyhogy nem is csoda J) a bookdepositoryról, de csak november közepén kaptam kézhez, mert akkor hozták nekem el, ugyanis az otthoni címemre érkeztek. Ezek a könyvek a Stephen King On writing-ja, és Ronald Kessler-től az In the president’s secret service. Az előbbit már egy ideje el akarom olvasni, az utóbbit pedig az Olympus has fallen megnézése óta. Újra felkeltette bennem az érdeklődést a titkos szolgálatról, és mivel most lehetőségem is volt szerezni ilyen könyvet, miért ne.

A harmadikat az egyik barátnőmtől kaptam születésnapomra, Singer Magdolna Veszteségek ajándéka címmel. A negyedik könyvet pedig a Maxim kiadó küldte el nekem, Nina George-tól a Levendulaszoba címűt.

A decemberem nem tudom hogyan fog alakulni, elutazok 2 hétre, így valószínűleg addig nem is leszek nagyon internet közelben sem, és írás közelben sem. De remélem legalább elég új könyvvel térek haza J. Még mindig azon töröm a fejem melyik könyvet vigyem magammal az útra. Mert mondjuk, egész listám van, mi mindent szeretnék ott is venni, de amíg odaérek addig is kell valami. Újat szerintem már nem veszek (se időm, se fölös pénzem az út előtt), de kell választanom egyet ami nem túl nehéz, tehát puhakötésű, és nem is túl hosszú.

Jeffrey Meyers: A szenvedélytől a széthullásig (híres írók műhely és hálószobatitkai)

Már hármat írtam novemberben (természetesen közben már ez sem aktuális), és még könyvről szó sem esett. Nehezebben íródnak a könyves bejegyzések. Pláne olyan könyvekről, amik valami nem jó dologhoz kapcsolódnak, és valószínűleg nem is fogom akarni újra elővenni. Mondjuk annyira nem volt jó J. Mármint a könyv.

A most következő könyvet a nyári Alexandra leárazáson vettem, A szerelemtől a széthullásig címmel. Híres írók viszonyát mutatja be az íráshoz és a szerelemhez, és hogy a kettő hogyan befolyásolta az életüket, és milyen hatással volt egyik a másikra. 9 író életével ismerkedhetünk meg, vannak köztük nagyon ismert, és kevésbé ismert személyek. Mármint úgy értem, néhány írónak már úgy ismerni az életét (Dosztojevszkij, Hemingway, Fitzgerald), abból a tömérdek könyvből- filmből-említésből, amik hozzájuk kapcsolódnak, másokról pedig szinte semmit nem tudni (vagyis én nem tudtam).

Tolsztoj felesége eléggé prűd volt és konvencionális, de sokat segített neki az írói munkában. A háború és békét, például 7x másolta át neki kézzel, és aki ismeri a terjedelmét az tudja, hogy ez mit jelent. Viszonyuk nem volt túl jól a későbbiekben, erről a Kreutzer-szonáta bizonyít. Idősebb korukra mindketten kiséé megzizzenek. Tolsztoj cipész mesterséget tanul, és gyerekeit a saját maga készített lábbelikben járatja, míg Tolsztoja, aki szintén megzavarodott többször öngyilkossági kísérletet kísérelt meg, amiknek az ötletét a férje által írt novellákból vette J.

Bernard Shaw és Joseph Conrad életeik elég unalmasak voltak, azokról nincs is sok írni valóm. Shawnak nem volt a feleségével intim kapcsolata, Conrad pedig mint sok társa, depresszióval küzdött és öngyilkosságot kísérelt meg, és nem egyszer volt idegösszeroppanása.

Mikor James Joyce életét olvastam, úgy voltam vele, hogy na ezt nem kellett volna tudnom… Elég perverz volt, fetis mániás, de nem akarom részletezni. Ő is, és felesége is szegény családból származnak, Nora sosem olvasta Joyce írásait. Az ifjúkori önarckép életrajzi elemeket rejt, főleg az apjával kapcsolatosakat.

Virginia Woolfról mit is írjak? Mindig furcsáltam én őt… Kiderült, frigid és visszafogott volt a férjével, ámbár később leszbikus is lett. Többször próbált ő is öngyilkosságot megkísérelni, volt ablakon kiugrás, gyógyszertúladagolás, vagy folyóba fojtás. Férje, Leonard inkább védelmezte egész élete során, ám a vége felé ő is idegösszeroppanást kapott. Volt úgy, hogy közösen megbeszélték, hogy megfullasztják magukat az autó kipufogócsövével. Az éjre nap az egyetlen könyve, ami a férjérő szól. És itt jegyezném meg, hogy jól elrontották nekem a tartalmát, ugyanis még nem olvastam (úgyhogy óvatosan olvasni, aki nem akar spoilerre bukkanni J).

Kathrine Mansfieldről sincs sok írnivalóm. Boldogtalan volt férjével, aki még a kórházi ellátását sem akarja fizetni amikor kiderül, hogy tüdőbajos. Apja sem akarta őt támogatni, korábban nyomorúságos helyzetén segíthetett volna, ami miatt lett beteg. Leszbikus is volt egy darabig, és valahogy a férjével, rossz kapcsolatuk ellenére mindig ragaszkodtak egymáshoz.

D.H. Lawrence-ről szintén csak annyit, hogy furcsa házassága volt Friedaval, akinek számos viszonya volt, többek között K. Mainsfield Murry-jával. Lawrence tüdőbeteg volt és lehet kicsit homokos is. Ez nem jött le biztosan.

Hemingway életét olvasva olyan volt, mintha már ismertem volna… Hát persze. Láttam már pár filmet és olvastam más könyvet is. Azóta sem szeretem különösebben. Kedvenc történetem, amikor Headley a vonaton hagyja a kéziratát. Mennyire nem volt szimpatikus az a nő… Pauline-nel való válása után a legjobb irodalomkritikusát veszítette el. Nem tudta egyenlő félként kezelni a nőket, és ezt úgy állítják azért volt, mert bizonytalan volt a férfiasságában, emiatt akarta őket uralni és elnyomni.

Hát Hemingway életénél már csak a Fitzgeraldét ismerem jobban J. Tudjuk, hogy mindig hírnévre vágyott. Kirúgták a Princetonról, mert túl sokat ivott, ettől persze később sem szabadult. Könyveit a saját maguk példájára írja, ám miután kifogy az ötletekből nem rest felhasználni felesége írásait is a maga neve alatt. Ők voltak az a házaspár, akik – ahogy a könyvben is írva van – nem próbálták a ragyogás mögé rejteni a mocskot. Amikor Zelda megbetegedett, sok pénzt fizetett a gyógyíttatásáért. A könyvei pedig egyre kevésbé voltak kelendők. A nagy Gatsby eredeti verziójában anyagyilkosság szerepel, de Zelda betegsége miatt ezt megváltoztatta. Persze tudjuk Zeldának hogyan végeztetik be. Elég szomorú. Tetszik a megfogalmazás, amivel a This side of paradise-ra utal a könyv, és ami, Scottnak erre a nehéz időszakára utal: „Azzal tölti a napját, mint minden más napját, hogy vissza tudjon jönni az Éden másik oldaláról, a reményvesztettség poklából, ahol az utóbbi néhány évben vergődik.”

Egészbe véve nem volt rossz a könyv, sőt, érdekes is volt. Ajánlom olyanoknak, akik irodalmat tanulnak, és beszámolóhoz, információnak, adatnak, nagyon megfelelő. Természetesen néhányuk élete érdekes volt, néhányé pedig kevésbé.

A következő idézetek a könyvből valók, de nem feltétlen az írónak köszönhető, ugyanis ő is idézte maguktól a 9 házaspártól, vagy azok barátaitól. Részleteket nem írtam, de akit érdekel, annak szívesen visszakeresem majd.

• „mentes a szokásos reményektől, félelmektől és kétségbeeséstől, amelyek miatt az ember hajlamos láncokat venni magára.”
• „Észrevetted már, hogy a nők, amikor írnak, figyelmen kívül hagyják a központozást és a nagybetűket?” … „nincsenek kitéve az írásjelek, ami a társadalmi és lelki konvekcióktól való megszabadulást jelenti.”
• „Ha tudod, hogy pusztába kiáltott hang vagy, kiálts, de ne mondd, hogy a pusztába kiáltott hang vagyok.”
• „Magunk voltunk a semmi, a lehetett-volna beütésével.”
• „Úgyhogy ennek kell lennie: különálló utazásnak ugyanabba az irányba. Kösd össze a két hajót, hogy együtt vonszolódjanak, és az első vihar darabokra fogja törni őket. Ez a házasság, a modern civilizáció rossz időjárásában. De hagyd a két hajót külön, hogy saját maguk haladhassanak ugyanazon kikötő felé, mindegyik saját ügyessége és ereje szerint, és az élet láthatatlan kötele fogja összekapcsolni őket, olyan varázslatos erő, melyet nem lehet kényszeríteni. És ez a házasság, amely akkor lesz, amikor a régi összetört.”
• Az emberi kapcsolatok misztériuma érthetetlenül sötét.
• „Szeretnék Anthony felesége lenni, mert a legtöbb férj csak „férj”, én pedig a szeretőmhöz akarok hozzámenni.” (Zelda Fitzgerald)
• F. Scott Fitzgerald véleménye Svájcról, ahol szerinte: „kevés dolog kezdődik, de sok minden fejeződik be.”
• „Önmagunkat pusztítottuk el – sosem gondoltam igazán, hogy egymást döntöttük romba.”
• „Az elmebetegek mindig csupán vendégek a földön, örök idegenek, akik a tízparancsolat törött tábláját hordozzák, melyet nem tudnak elolvasni” (Fitzgerald írta Zelda erkölcstelenségéről lányának, egyik utolsó levelében)

Vladimir Nabokov: Lolita

Nabokov Lolitája, az egyik olyan könyv, aminek a filmjét hamarabb láttam mint olvastam volna a könyvet. Nem is tudom a filmnek az első verziója mikor készült el, de úgy emlékszem nem csak egyszer dolgozták fel. Amit én láttam, az nem volt olyan régen, még ezen az éven (max. fél éve), valamelyik köz tv-n, szerintem. Gondolkodtam is, hogy nézzem-e, mert akkor már a könyv figyelt a polcomról, és nem akartam elrontani a filmmel (jobban szeretem később megnézni a filmeket). De ezt mégis elkezdtem – gondolván, hogy már úgyis láttam (pedig nem) – és sikeresen el is aludtam. Úgyhogy nem mondhatom azt sem, hogy láttam a filmet. De nem is filmről akarok írni J.

Háttere:

Nabokov 1947-ben értesítette egyik barátját, hogy egy novellán dolgozik, aminek a főszereplője kedveli a kislányokat, és a címe A tenger melletti királyság (The kingdom by the sea) lesz. 1955-ben meg is jelent a regény, de más cím alatt: Lolita. Természetesen sok kiadó visszautasította a könyvet a tematikája miatt, mielőtt kiadták. A vitatott témájával, forradalmi volt a maga idejében. A Lolita egy fiktív regény, de azért Nabokov sok saját tulajdonságot átvetít Humbertre. Humbert is, mint Nabokov, európaiként élt Amerikában, mindketten műveletek és jól iskolázottak voltak. Nagyon sok ország betiltotta a Lolitát, és akármennyire is obszcénnek tartották, Amerikában bestsellerré vált a maga idejében.

A könyv olyan olvasható stílusban volt írva. Nem olvastam még Nabokovtól más művet, de ha minden írása ilyen, akkor szívesen olvasnám. Nem volt nehéz, de érdekes, párbeszédes, ami szintén csak megfelelő mennyiségben, hogy ne veszítsen értékéből a mű. Állítólag Nabokov írás készségei okozzák azt is, hogy az emberek továbbolvassák a könyvet, mégha néhol felháborítónak is találják. Úgy valami halvány emlékem a film miatt kábé a könyv első részéig volt. Emlékeztem olyasmire, hogy meghal az anyja ők meg elindulnak valami road tripre. Ennyi. Nem tudtam a történet előzményét, hogy Humbert Humbert hogyan ismerkedik meg a Charlotte-al, és Dolly-val. Azt sem tudtam, hogy ő egész életében vonzódott a fiatalabb lányokhoz, egy emléke miatt. Ahogy azt sem, hogy a könyv úgy íródott, mint egy vallomás, miután főszereplő lelepleződik, és bíróságra kerül. Ahogyan a könyv második részéről sem volt már tudomásom. Ami az azt illeti, a második felére már vesztett valamit az hangulatából valamiért, az már annyira nem tetszett. Kicsit kuszálódott a történet. Ami érdekes, és azt hiszem a könyv elején az előszóban is elhangzik, hogy nem ír papírra (vagy mint bűnös nem mond el a vádlott) semmilyen perverz részletet. Ez valóban így is volt. Az író körülbelül az olvasóra bízza ezeknek a hozzágondolását. A második részben már csak az volt, ahogy Lolita távolodik Humberttől, majd el is szökik tőle, és évek után csak bajban keresi. Humbert végig szereti, és még nagyon erős féltékenysége ellenére is, inkább neki akar jót, átváltozik a pedofilból az addig csak játszott apa szerepére. Humbert alakja összekötődik a szolipszizmussal, mely egy filozófiai irányzat, amely azt állítja, csak az ember saját tudata létezik (vagy lehet bizonyítani, hogy létezik), minden más, a tudat képződménye. Ez a könyv végén kerül megnyilvánulásra, amikor bevallja, hogy ő maga lopta el Lolita gyermekkorát, miután már megölte a férfit, akit ezzel vádolt.

Néhány idézet:

• Az egyes számú bűnjel nem egyéb, mint amit az angyalok, a félreinformált, egyszerű, nemes szárnyú, égi angyalok megirigyeltek.
• Kútba esett a tó.
• Manapság tudósnak kell lenned, hogy gyilkossá lehess.
• … a Park olyan sötét volt, mint a bűnök, melyeket leplezett.
• Képes-e az emberi szív kettőnél-háromnál többet elviselni.
• Mindnyájunk életében vannak ilyen sorsszerű elemek – holmi vissza-visszatérő szám az egyik esetben, egy táj a másikban –, melyeket az istenek a célból válogattak ki oly gondosan, hogy vonzzák a számunkra különösen fontos eseményeket: Jancsi mindig itt fog orra esni, Juliska szíve mindig itt fog megszakadni.

José Saramago - Ricardo Reis halálának éve - könyvbemutató

Múlt csütörtökön az Európa kiadó újabb könyvbemutatót szervezett. Ezúttal José Saramago, Ricardo Reis halálának éve című alkotás magyar kiadása alkalmából. Helyszínül a Cervantes Intézetet választották, ami csak másodjára zavart össze. Mármint akkor, amikor helyet foglaltam. Mindenki körülöttem „en español” beszélt, akkor tudatosult bennem, hogy az előadás lehet, hogy spanyolul lesz. Gyorsan át is ültem egy vészkijárathoz közelebbi székre, hogy ha nagyon szenvednék – a hiányos spanyol tudásommal – a megértésében, le tudjak lépni nagyobb feltűnés nélkül. Végül kiderült, kár volt a pánik, mert a spanyol és portugál köszöntés után, természetesen az előadás magyarul folytatódott.

A vendég Pál Ferenc volt (nem összekeverni Pál Feri atyával J), aki a Saramago könyvek fordítója, és egyben ő maga is már a 2. könyvét adta ki az íróról. Személyesen ismerte Saramagot, ugyanis, amikor Portugáliában tartózkodott hosszabb ideig, megkereste a telefonkönyvben lévő címe alapján. Miután megmondta neki, hogy könyvet szeretne róla írni, nagyon megörült neki és barátságába fogadta. Természetesen ekkor még nem volt híres író, csak a pályafutása elején lévő firkász.

Maga a beszélgetés nem volt túl érdekes, sajnos kicsit úgy érzem, túl sok dolog ismétlődött a fordító szájából, esetleg néhány apróságról túl sokat beszélt. Ez annak is köszönhető, hogy a bemutató első felében, inkább a saját könyveit próbálta reklámozni, és elég későn tértek át a tényleges Saramago műre. Elmondta, mennyire félre lehet értelmezni és fordítani könyvei mondandóját, és hogy igazán csak az értheti meg, aki ismeri Portugália történelmét és kultúráját.  Állítólag ezt maga Saramago is többször megjegyzi, hogy nem biztos, hogy mindenki megérti a mondandóját. Másik dolog, amit fontosnak látok megjegyezni, az a Saramago fordítás nehézsége. Én olvastam egy könyvet tőle (Halálszünet, nem fejeztem be, de csak mert valami közbejött), és abban pontot nem használt csak vesszőt. Iszonyat hosszú, kacskaringós mondatok, és valóban, le a kalappal a fordítónak, aki képes volt nem elveszni ezekben a mondandókban.

Amit az adott könyvről tudni kell az az, hogy nem tartozik a legolvasottabb Saramago könyvek közé, és hogy a szerző legintellektuálisabb regénye. Állítólag ebben használódik leginkább a tiszta és egészséges saramagoi humor, előtte inkább csak fájdalmas irónia volt felfedezhető. Állítólag nem volt sohasem az a „boldogság” író, idősebb korára pedig egyre sötétebben látta az életet. Elégedetlen volt Portugáliával, és a Jézus Krisztus evangéliuma miatt nem kapott meg valamilyen irodalmi díjat, ezért átköltözött Spanyolországba sértődöttségből, és haragból. Ezen kívül ő felé is erős a kritika, vannak, akik kritizálják a megnyilatkoztatásait.

Körülbelül ennyivel tudnám összefoglalni az elhangzottakat. Nem azt mondom, hogy rossz volt, inkább azt, hogy nem volt annyira érdekes. A végére eléggé életre kelt a beszélgetés végre személyes tapasztalatokat is mondott a félreértelmezésről és a szerzőről és a feleségéről. Talán ilyennek kellett volna lennie a teljes bemutatónak. Plussz, az össz-vissz 10 emberke aki megjelent, nem a legjobb reklám technikát mutatja be ebben az esetben… És nem akarok azzal jönni, ha már kicsit komolyabb a könyv, akkor már nem jönnek el az emberek… Azért ne felejtsük el, Saramago Nobel-díjas.

Könyvek és amikre emlékszünk

A héten több olyasmire is bukkantam, ami arra késztetett, hogy megírjam ezt a bejegyzést. Kicsit hasonlóak, lehet valakinek egyáltalán nem, és valószínűleg és sem írnék róla más körülmények között, de most megjegyezném. És tudom, hogy tartozok írással könyvről, és egy könyvbemutatóról is, ahogyan van 3 könyvem folyamatban, mindegyikben kevesebb, mint 50 oldallal a végéig. De most mégis erről akartam írni.

Először Katacita oldalán találtam egy hosszabb bejegyzést könyvekről, aminek egy része elgondolkodtatott. Hogy mennyire pozitív vagy negatív élményünk marad egy könyvről attól függően, hogy min mentünk keresztül, amikor éppen azt olvastuk. Lehet normál esetben valami a legjobb könyv is, de ha éppen valami olyan emlék kötődik hozzá, amire nem szívesen emlékszünk, biztos nem fogjuk szívesen újraolvasni, vagy kézbevenni. Én már csak tudom J. Szinte minden könyvemnél emlékszem az érzelmi világomra, vagy arra, hogy a nagy részét pl. hol olvastam. Nálam talán ez 3 kategóriára osztható. A villamoson/vonaton, sorban állásnál – szóval ezek a „mindig a táskámban van” könyv kategória, amiket ha bárhol várakozni kell, elő tudok venni. Ezek azok, amiknél a legjobban el tudják más dolgok vonni a figyelmemet. Aztán vannak a könyvek, amiket jó időben kint olvasok, napozva, vagy kutyázva, vagy mindkettő. Ezek azok, amelyeken tappancs nyomok is megtalálhatók néhol J. A harmadik kategória pedig az, amit itthon olvasok, este vagy hétvégén. Ebből van a legkevesebb, mivel természetesen szabadidőmben gyakran mást csinálok, mint olvasok, de ezek talán a legérdekesebbek, mert ha inkább azt választom, hogy még ilyenkor is olvassam, akkor általában az lekötött (most utoljára, amik ilyenek voltak és emlékszem az az 1984, az Észak-Koreás, a 11.22.63 és amit jelenleg is olvasok a Lolita). Legtöbb könyvhöz kötődik valamilyen élmény, sőt a legtöbbről azt is meg tudom még mondani milyen hónapban olvastam.

Másodjára, amivel a héten találkoztam az egy link volt, arról az 51 könyvről, amik segítettek embereknek átvészelni valamilyen nehéz időszakot az életükben. Ennek is teljesen híve vagyok, mert mindig azt mondom, ha olvasok, sokkal kevesebbet gondolok más dolgokra. Az én blogom is akkor kezdett életre kelni, amikor valami nehézségen mentem keresztül, mert az olvasáshoz inkább még elkezdtem írni is. Csak hogy eltereljem a figyelmemet. Az említett linken azért vannak apróságok is, és komoly történések. Érdemes csekkolni, hátha valaki ötletet kap.

Azt hiszem ennyit akartam mondani. 

Őszi hangulat bejegyzés

Tegnap kicsit szomorkás voltam, úgyhogy elmentem a könyvesboltba este. Szerintem ott voltam vagy 1,5 órát, nézelődtem, olvasgattam.  Van pár jó könyv amit megvennék. Persze vannak azok, amiket tuti megveszek, csak most még nem égetik annyira a talpamat, és vannak olyanok, amik csak olyan szép kiadásban vannak. Például a Prozac nation. Kiadták most magyarul, vagyis lehet csak újranyomták, nem tudom, de olyan jó kis borítója van, hogy simán megvenném. Sajnos elrontottam azzal, hogy a filmet megnéztem néhány éve és nem volt nagy szám. Persze akkor nem is tudtam róla, hogy az egy köny adaptáció. Vagy csak nem érdekelt. Most meg a könyvtől ódzkodok kicsit, hogy az sem lesz túl érdekes. A másik témához kapcsolódó könyv az újrakiadott Plath-féle üvegbura. Na annak a borítója elég szar, de a lapjai.. Pont, mint a Prozac nationnek… Nem azok a nehéz, klórozott fehér lapok (valamiért nem szeretem őket, még füzetekben sem), hanem az újrahasznosított, vékony, szürkebeütésű lapocskák. Már csak ezek miatt is szívesen megvenném az új üvegburát J. Úgylátszik az Európa beújított. Vagy csak így olcsóbb nekik. De nem baj, felőlem jöhet.

Milyen béna már amikor megvan már évek óta egy-egy könyved, már el is olvastad, akár nem is egyszer, a lapjai mozdulnak, a dereka be van törve, aztán valamelyik kiadó úgy dönt kiadja újra. Szebben. Most mit csinálsz? Nem nagyon szokott érdekelni, de például az új Máraik nagyon szépek. Ott én financiális okok miatt, direkt visszakerestem helyeket ahol még kapható volt a régi egyben Az igazi... Judit és az utóhang. Mert az új kiadásban ez 2 könyv, és drágább lett volna. Bármilyen szép is. Az üvegbura pont rossz példa mert ott a borító nem tetszik, inkább csak a lapok, de nagyon sok könyv éli meg az újranyomtatást, néhány pedig már lassan az antikváriumokban sem kapható (pl. Zola – erre is tegnap figyeltem fel, mert szétnéztem használt könyvek között is).

A két könyv pedig, amit mindenképp előbb-utóbb megveszek az a Scott és Amundsen nyilvánvalóan, és Máraitól az Eszter hagyatéka. Az utóbbit máris majdnem megvettem, de aztán gondoltam nem lesz késő még pár hét múlva sem. Talán pont jó olvasmány lesz az utazásomra. Nem nehéz könyv, vékonyka (nehézségét fizikai értelemben értem). Ezt még átgondolom azért J. A megfelelőt kell vinnem minden szempontból.

Fúú, hirtelen annyi minden eszembe jutott, de ez nem az a poszt. Most ennyi elég lesz, majd hónap végén megpróbálom jobban összefoglalni a dolgokat. 

Nem erről szól az élet

Mennyivel jobb a szegényeknek. Az egyszerű embereknek. Nem sokkal boldogabbak? Amikor persze nem azon kell gondolkodniuk, hogy miből fognak maguknak ebédrevalót venni, vagy lecserélni a lyukas cipőjüket. De az olyan egyszerű embereknek, akiknek nem az a legnagyobb problémájuk, hogy a gépük túl késő éjjel fog landolni New Yorkban.

Szerintem mindene megvolt ma délben a bácsinak a kutyával. Volt kutyuskája, akinek a lába ugyan néha-néha beleakadt a pórázba, de ügyesen kilépte. Kis fehér, fekete foltokkal. De nem zsebkutya. Olyan falusi kutya. Megvolt a táskája is, olyan font vászonból, az a fajta, ami olyan nagyon nehéz súlyokat is elbír, és amiben feltételezem, és remélem a bevásárlása volt. Nem úgy nézett ki, mint akinek többre lett volna szüksége. Nem nézett ki elégedetlennek. Legalábbis szeretném ezt hinni.

A buszon este a nagyon fiús hajú szőke lány sem azon törte a fejét, hogy milyen színűre fesse a körmét másnapra. Teljesen egyszerűen volt felöltözve, nagy pulóver, ami szintén inkább fiúknak volt kötve, azon még egy mellény. Nyílván nem divatszépségversenyre készült. De szerintem nem is ez volt a célja, és nem is bánta. Nem nyomogatta egész úton az okostelefonját, mert nem volt neki. Amikor megcsörrent, egy régi, egyszerű változatott vett elő. És azt mondta nem éhes. Pedig nem volt 40 kiló vaságyastól. Azt mondta már evett. Azt nem tudom mi lehetett később a kérdés a telefon másik végén, de a válasza az volt: „Nem erről szól az élet.” És valóban. Bármi is volt a kérdés vagy feltevés, nem erről szól.

Legyen, csak annyi amennyi kell. Mindenkinek. 

Könyvújdonságok a Maxim Kiadónál

A Maxim kiadó megkeresett az őszi megjelenésivel kapcsolatban, és mivel ilyen kedvesek voltak, ezért ki is rakom az október-novemberi megjelenéseiket, amiket most 30% kedvezménnyel lehet megvásárolni és akár postaköltség nélkül (!!) is.

Szeptemberben és októberben a következő könyvek jelentek meg:

Jamie McGuire: A jóslat

Janet Evanovich, Lee Goldberg: A nagy zsákmány

Jeannette Walls: Az Ezüst Csillag

Carina Bartsch: Cseresznyepiros nyár

Rachel Joyce: Ellopott pillanat

Sherry Gammon: Hihetetlen

Cheryl Klam, Claudia Gabel: Káprázat

David Levithan: Nap nap után

Anna Banks: Poszeidón

Robin LaFevers: Sötét diadal

Abbi Glines: Te vagy nekem a levegő

Októberi és novemberi megjelenések:

Mark Pryor:  A kriptatolvaj

Nina George: A levendulaszoba

Alan Bradley: A titokzatos bábjátékos

Adam Makos: Az óceán hangjai

Chanda Hahn : Bűbájtalan

Melissa Landers: Elidegenítve

Elizabeth Richards: Főnix

Holly Goldberg Sloan: Hetesével

Jhumpa Lahiri: Mélyföld

Jamie McGuire: Red Hill

Alexandra Bracken: Sötét elmék

További intormációt az alábbi linken találtok.