Március - árnyékban tél, napocskán nyár

Hipp-hopp a március is eltelt. Volt hosszúhétvége, és húsvét, volt Helikonos könyvosztás, volt jó idő. Én mégis csak arra emlékszem belőle, hogy sokat dolgoztam(ok) és fáradt voltam((vagyok). Alig maradt időm olvasni, és írni, ami a blogon is meglátszik. Aztán még amit éppen olvasok az sem tetszik nagyon, így nagy kedvem lenne abbahagyni. Úgy érzem, amilyen kevés időm van, nem kéne még azt a kicsit is olyan könyv olvasására pazarolnom, ami nem az én stílusom. Már tényleg abbahagyom ezt az „adjunk esélyt a kortárs, új, modern irodalomnak”. Ad a fene többet. Az elmúlt néhány hónapban már másodjára sikerül szenvednem az éppen aktuális könyvvel. Maradok én azoknál a könyveknél, amiket el akarok olvasni, nem csak random amit találok repülőtereken és – ne jöjjek már el könyv nélkül típust. Félretenni nem fogom, már valahogy kibírom, úgyis csak buszos olvasmány.

A hónapom végül 3 új könyvvel végződött, mondhatni mindegyik irodalmi irodalom J. Az egyik bookdepository akciós polcáról, amit még február végén rendeltem, Salman Rushdie Joseph Anton című. Felkeltette az érdeklődésemet, amikor a főszereplő bujkálásra kényszerül, a 2 kedvenc írója nevéből választ magának új nevet – Joseph Anton. A másik a Libri di luca, amit már kb. 1 éve kinéztem amikor akciós volt, de mire észbe kaptam volna, hogy meg kéne venni, már nem volt akciós. Most újra. Így lecsaptam rá.  A harmadik pedig egy séta során – amikor is útbaejtettük az egyik angol könyvesboltot, akadtam egy Paul Austerre, ami eddig még nem volt meg. És talán ennek örülök a legjobban.

Kerekes Károly: A kereszt

Keresztet a földön minden ember kap:

az egyik kisebbet, a másik nagyobbat.

Szülessen kunyhóba, avagy palotába,

El van készítve az ő keresztfája.

Az a csoda azután, hogy senki sem látja,

milyen nagy a másik ember keresztfája.

Van, aki könnyen hordja, még nevetni is tud,

míg a másik zokog, és a földre rogy.

Van, aki büszkén viszi, hisz senki se látja,

Hogy vérzik a válla és sebes a háta.

Van, aki alázattal és lehajtott fővel

viszi a keresztjét – krisztusi erővel.

Van, aki morogva, zúgolódva viszi,

minden sarkon megáll, ha lehet – leteszi.

Van, aki dicsekszik, örül, ha megszánják,

hazug könnyek sokszor áztatják orcáját.

Van, aki keresztjét más vállára rakja,

abban a hiszemben, hogy vissza nem kapja.

Van, aki félrenéz, hol jobbra, hol balra,

segít embertársán, ő segít, te balga.

Én a keresztemet fiatalon kaptam,

elfogadni, hej, sehogy sem akartam.

Sírtam, lázadoztam, még össze is törtem,

oh, csodák csodája! Összenőtt előttem.

Azután felvettem gyenge vállaimra,

tudtam, hogy elkísér hűen a síromba.

Tövises utakon elgyengült a lábam,

vittem a keresztem, meggörbült a hátam.

Elestem, felkeltem, így ment éveken át,

vittem és cipeltem a nehéz keresztfát.

Elmentem messzire, idegen országba,

oda is elkísért a keresztem fája.

Akiket szerettem, azok egytől-egyig

kigúnyolnak, lettek ellenségim.

Tövis koszorúmat a fejemre nyomják,

könnyeim patakját szélesebbre ássák.

Mivel keresztemet nehéznek tartottam,

azért még hozzá egy fakeresztet kaptam.

Oda van az téve gyermekem sírjára,

egyből kettő lett a keresztem fája.

Már megöregedtem, hajam fehér lett,

de az én keresztem súlya nem lett könnyebb.

Naponta növekszik a keresztem súlya,

vagy én lettem gyengébb, s a vállam nem bírja.

Ó, sokszor de nagyon szeretném letenni,

Azt hiszem tovább már nem is lehet vinni,

Vérzik a szívem, lelkem roskad össze,

De az én keresztem hű hozzám örökre.

Cirenei Simon, ki vinni segíted,

A jó Isten áldjon meg érte Tégedet.

Amikor meghalok, eltemetnek engem,

letűzik síromra nagy, nehéz keresztem.

Bocsásd meg Jézusom, hogy zúgolódva vittem,

És most visszaadom Neked a keresztem.

Csak azt az egyet kérem Tőled, én Istenem,

Lelkemet vedd hozzád, magadhoz az égbe!

Strand könyvesbolt NYC - nosztalgia

Egy interjúba bukkantam a Strand könyvesboltról, vagyis inkább az ott dolgozóról, élményeikről, kedvenc történetükről, véleményükről, és a könyvekhez vagy az olvasáshoz való viszonyukról. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy voltam már a Strand-ben, és bizony a következő amerikai utamat is NYC érintésével szeretném véghezvinni, csak hogy visszamehessek. És igen, azért mert annyira jó.

Amit tudni kell róla, az hogy NYC-ben található, 18 mérföldnyi könyveiről híres. Megtalálhatók a legújabb darabok, használt kincsek, vagy régi ritkaságok. Könyveken kívül a legkülönbözőbb könyves- és olvasással kapcsolatos dolgokat árusítják, valamint kint fel van állítva egy polc, ahol filléres könyvek közül válogathatnak az arra igyekvők. 1920-ban, egy akkor 25 éves vállalkozó kedvű, és könyveket szerető fiatalembernek, Ben Bass-nak köszönhetjük a megalakulását. Mindössze 300 saját, és 300 kölcsönkért dollárból indította az üzletet. Akkoriban, ez a része a városnak a „könyv sornak” volt becézve, a 48 különböző könyvárusával.

A hely lassan már kezdi kinőni magát, a könyves polcok hadai egymás mellett sorakoznak, roskadoznak és valóban ritka, hogy valamit ne találjon meg az ember. A jó pedig az, hogy minden könyv olcsóbb benne, mint alapjáraton a könyvek ára. Annakidején a Borders-ben tudtam úgy vásárolni, hogy olcsóbban, mint ami rá volt írva, azóta pedig itt. A hely rendszeresen tart könyves rendezvényeket és más programokat. Az akcióikról pedig inkább nem is beszélek. Amikor én ott voltam, 50 dollár feletti vásárláshoz egy Strand-es vászontáska volt az ajándék. És vajon ki volt az, aki 2 este is még visszament könyvek után szimatolni? J

A nyilatkozatokba most annyira nem akarok belemenni, mindenki elolvashatja, az eladók válaszát, azokra a kérdésekre, hogy mit változtatnának meg a boltban (valaki például egy olyan részt tenne a boltba ahol a kutyusunkkal együtt tudunk olvasni – big like!), vagy melyik a kedvenc részlegük. A kedvenc kérdésemre a válaszokat azért mégis leírom pár mondatban. A kedvenc furcsa, állandó vásárlójukról kérdezték őket. Ami, NYC lévén nem nagy csoda, de van az az állandó vásárlójuk, aki mindig magában beszél, hogy megint hogyan rendezték át a polcokat, és van az a kutya, aki már tudja hol tartják a jutalomfalatkákat neki J. Lehet őket nem szeretni?

A cikket itt tudják elolvasni azok, akiket érdekel.

Émile Zola: The fortune of the Rougons

Az idei évem első olvasmánya egy következő Zola mű volt, vagyis sorrendben nála az első, a The fortune of the Rougons avagy Rougonék szerencséje lenne magyarul, ha  kiadnák végre újra (!!). Mint említettem, ez a könyv az első a sorban a 20 kötetből, mind megjelenésileg, mind olvasási sorrendbe elsőnek ajánlja Zola. Nem is tehetne másként, hiszen valóban, ebben a könyvben vázolja fel az egész Rougon és Macquart család vonalát, kezdve Adelaidedal, akinek miután Rougon férje meghal, összeáll a semmirekellő,  iszákos, lusta és bűntényre is képes Macquarttal. Házasságából születtet fia Pierre, kisemmizi a 2 féltestvért és az anyát, és a saját szerencséjét próbálja meglovagolni. Tudatosan választ feleséget magának, akivel 5 gyerekük születik – majdnem mindnek jut egy-egy külön könyv és történet később a sorozatban. A másik vonalon, Antoine (a féltestvér) élete hasonlóan alakul mint a csapodár apjáé, hasonló természettel és hozzáállással. Nem viszi sokra az életben, és a könyv főcselekménye az ő elégedetlensége és vitája az elveszett vagyonról és testvére Pierre hozzáállásáról, aki ellen bosszút esküszik. Viszont rajta keresztül ismerkedhetünk meg Gervaiseval is, aki az egyik legerőteljesebb Zola műnek, A patkányfogónak a főszereplője, és akinek nehéz fiatalkora és genetikai háttere, megmagyarázza a későbbi zűlését. Antoine csak azért házasodott össze – az akkor jóravaló, szorgos Josephine-nel, mert jól keresett és nem kellett mellette szűkölködnie. Aztán ugyanígy kihasználta a gyerekeit is, amikor dolgozni kezdtek az összes pénzt amit hazahoztak, elvette tőlük. Rendszeresen látogatta a bárokat, szépen felöltözve, és este elköltötte a pénzt, amit a családja egész nap nehéz munkával megkeresett. A könyv másik hosszabb cselekmény vonala Silvere-é, aki a másik Macquart testvér, Ursule gyereke volt. Nagyanyjához költözik és megismerkedik a szomszédbeli rossz sorsú lánykával, akivel elszöknek, és együtt támogatják a köztársaságiakat. Ezeknél a részeknél éreztem egyedül unalmat a könyvben, Zolának kicsit sokáig és túl sok oldalon keresztül sikerült ábrázolni a két fiatal ismerkedését, és gyermeki bizonytalanságát. Egyébként Silvere egy nagyon szerethető figura, nem adja magát a nagybáty érzelmi zsarolására, és nem segít neki a testvérboszzúban. Eleinte, amikor dolgozni kezd, a kevéske pénzéből használt könyveket vesz J.

Összefoglalva nagyon tetszett, ideje volt már olvasnom egy olyan könyvet is, amiben megismerem az egész családot, eddig csak darabokban sikerült, és nem tudtam, hogy kit, mi tett olyanná, amilyen lett. Szó kerül más unokákról is röviden, de az ő történetüket nem ebben a könyvben ismerjük meg, mert vagy korán elkerülnek otthonról, vagy csak nem jutott nekik hosszabb történet. Azt hiszem ez a könyv egyedül Silvere-re koncentrál erősebben, és ő már nem is kap más történetet a későbbiekben. Szóval aki Zolát olvas, annak ajánlom előbb-utóbb kezdjen bele ebbe is, ugyanis egész jó kép tárulhat eléjük, hogy jobban megértsék a történeteket a későbbiekben. Az Oxford Classics kiadásban van egy családfa is az elején, ami (annak ellenére, hogy én azért már láttam és olvastam az egészről) nagyon hasznosnak bizonyul, mert azokat a szereplőket, akiknek a történetét/könyvét még nem olvastam, hamar és könnyen be lehet azonosítani, ki kinek a fia-borja.

Idézetek:

• Heredity, like gravity, has its laws.
• He was a decent lad whose ignorance made him all the more committed in his enthusiasms, whose manly heart was governed by a child’s intelligence, and who could be as submissive as a woman and as brave as any hero.
• You see, my dear child, the great art of politics is in being able to see when others are blind.
• …but it’s always like that in families, the good ones suffer while the bad ones make fortunes. 
• Where love had once passed, there it passed again. It was the eternal cycle, with its present joys and future tears.
• …seeking happiness in a way that tempts death and makes it jealous.
• ….quivering life that filled the lane came from the dead people sighing over their lost passion, telling them of their wedding night as they turned over in their graves, gripped by a fierce desire to live and love once more. 
• It often happens that guns go off of their own accord when they are in the hands of cowards.

Dumas: A fekete tulipán

Az éven olvasott kevéske könyveim közül, talán ezt a kis olvasmányt élveztem a legjobban ezidáig. Dumas a 17.-18. századba kalauzol minket, ahol megismerkedhetünk Corneliussal a kertésszel, akinek minden álma, hogy kitenyéssze a fekete tulipánt. Mikor már úgy gondolja, hogy elkészült a tökéletes tulipánhagymákkal, börtönbe csukják, mert megőrzött valami iratot a bűnös keresztapjától. A könyv eleje pont a keresztapa sorsával ismertet meg minket, aminek a része – azt kell mondanom, hogy megijesztett, hogy esetleg unalmas lesz az egész könyv. Szerencsére ez, egy fejezet után véget ért, és onnantól, mintha egy jó kis filmsorozatba csöppentem volna, ahol alig bírtam kivárni a következő fejezetek történéseit. Szóval miután Corneliust hosszú rabságra ítélik, a 3 sarjhagymáját a börtönőre lányára bízza, akivel megszeretik egymást a rácsok két túl oldalán. Természetesen a gonosz sohasem alszik, és nemcsak a börtönőr apa teszi tönkre az első fekete tulipán felnevelés próbálkozást, de felbukkan Cornelius számára rejtelmes ellenfele is, aki mindent megtesz, hogy megszerezze a kincset. Ami természetesen sok pénzt ér.

Mint említettem, annyira érdekes volt a történet, hogy nagyon szívesen olvastam a könyvet. Nem hosszú, nagyon olvastató, fiataloknak is ajánlott. Úgy látszik, Dumas szereti ezeket a börtön-történeteket, a Monte Cristóban is így kezd J. A szereplők nagyon szerethetők, a történet pedig folyamatosan fenntartja ez olvasó érdeklődését. Nem is húzza az író túl sokáig az időt, féltem esetleg, hogy a szereplők naivitásával fogja próbálni majd a lapszámokat szaporítani. Nem így volt. A nyelvezete is nagyon baráti, mintha tényleg az író mesélne az olvasónak.

Azt hiszem ennyi elég is lesz a könyv fényezéséből, még mindig mosolyogva gondolok vissza rá. Ez Dumasnak a 2. könyve (Monte Cristo után), ami nagyon pozitív élményt hagyott bennem, így lehet szétnézek még, miféle mást olvashatnék tőle.

Idézetek:

• Meglehetősen ritkán fordul elő, hogy a megfelelő pillanatban Istennek is mindjárt keze ügyében legyen egy nagy tett véghezvitelére alkalmas ember, így érthető, hogy a történelem, mihelyt véletlenül megesik ez a gondviselésszerű összetalálkozás, rögtön följegyzi és az utókor bámulatába ajánlja a kiválasztott ember nevét. Ám ha az ördög ártja bele magát emberi dolgokba, hogy megrontson egy életet, vagy fölrobbantson egy birodalmat, nagy ritkaság, hogy nyomban kéznél ne legyen valami nyomorult, akinek csak egy szót kell a fülébe súgni, és máris munkához lát.
• … abban a biztos meggyőződésben, hogy az ember mindig többet kap az Égtől, mint amennyi a boldogságához szükséges, és eleget ahhoz, hogy ne legyen boldog.
• Egy szívünknek kedves eszme dédelgetése erőssé teszi és megnemesíti a test és a lélek minden megnyilatkoztatását.
• Megbántja Istent, aki a virágot megveti.
• Csakhogy a gonosz gondolatokban az a legrettentőbb, hogy a rosszlelkű emberek lassanként megbarátkoznak velük.
• Olykor eleget szenvedünk ahhoz, hogy jogunk legyen soha azt nem mondani: - Nagyon-nagyon boldog vagyok.

Lily és Dash - hihetetlenségek könyve inkább

Kicsit huzakodtam ennek a könyvnek posztolásával, talán mert kicsit kettős érzéseim vannak felőle, talán mert képtelen vagyok kedvelni olyan írókat mint Levithan, vagy csak mert tudtam, sokan nem örülnek majd a véleményemnek.

Amikor először hallottam felőle, felkeltette az érdeklődésemet, amit elég könnyű volt, mivel könyvek, New York és füzetek vannak benne. Ez már magában eléggé vonzó a számomra. Már akkor is sokáig gondolkodtam, hogy de tényleg akarok-e adni neki egy esély, végül úgy döntöttem, egyszer egy évben én is olvashatok valami egyszerűséget, valamit, ami csak olvastatja magát, és nem kíván sok mentális munkát az olvasótól. Így végül karácsonyra megkaptam a könyvet, amit a 2 ünnep között el is kezdtem olvasni. Hamar befejeztem, szó sem róla, valóbban nem kívánt agyi erőlködést az olvasása (igazat megvallva már értem miért tudnak annyi könyvet elolvasni azok, akik csak ilyesmiket olvasnak).

Amit ígért, a helyszínt, New York City-t megkaptam, és a Strand könyvesbolt is pipa. Karácsony is pipa. Ez mind jó. New Yorkban játszódó könyvet, sorozatot vagy filmet nagyon hamar megszeretek, pláne ha jó történet is kapcsolódik hozzá. Hát, ebben az esetben a történet kicsit sántikált, kicsit komolytalan volt. A történet főhőse Lily, akinek meleg bátyja úgy dönt, hogy barátkoznia kéne, ezért a nevében elrejt egy piros kisnoteszt a Strand könyvesbolt egyik polcán, ahol a véletlen Dash-t választja ki a megtaláló szerepére, és a nem túl bonyolult feladat után a kihívás folytatására. Innentől kezdve kapunk egy kis ízelítőt a 2 főszereplő életéről, családjáról, karácsonyhoz való viszonyáról, és a kisnotesz ide-oda passzolgatásáról. És ennyi. A többi kicsit nem reális. Persze, lehet az embernek minden híres boltban és múzeumban rokona, lehet mindenre kész legjobb barátja. De újságcímlapjára kerülés leglehetetlenebb helyzetből adódóan, vagy elveszett csizma, vagy pont egyik barátom ismeri az ismeretlent… kicsit sok. Inkább egy szép mese. És itt sajnos kezdtem el is veszíteni az érdeklődésemet. Nem tudom pontosan melyik korosztálynak íródott a történet, de felnőttek szerintem csak nagyon jóindulattal találják hihetőnek. És míg általában jó volt az alapötlet, és remek könyv lehetett volna, ha komolyabbá alakítják az egészet, így elég gyengécskére sikerült. Arról nem is beszélve, hogy ok, hogy nyitottak vagyunk és megszokható már, hogy minden amerikai sorozatban kell lenni legalább egy meleg párnak, de hogy mi az esélye, hogy ebbe a könyvbe legalább 4 meleg embert vonultatnak fel?? Nekem ez nagyon fura… És nem, nem zavarnak a melegek. Mondjuk melegeken kívül, kb. New York összes etnikai közössége is megmutatta magát valamilyen formában.

A könyv felváltva hoz 1-1 fejezetet Lily szemszögéből, és Dash szemszögéből. Lilyt Rachel Cohn írta, Dasht pedig értelemszerűen David Levithan. Nekem ez is furcsa volt. Egy író, képtelen volt női és férfi hangon is megszólalni? Jó, tudom, lehet azzal védekezni, hogy így érdekesebb volt, meg mittudom én. Csak az a gond, hogy még így sem lett belőle szuper sztori. Ha pedig már sorolom a nemtetszésemet, megjegyezném a kiadását is magyarul, ugyanis kinyomtatták és bekötötték, ennyi. Nem volt még csak egy felesleges lap sem a végén, ahová lehetett volna jegyzetelni. Vége volt a történetnek, és ezzel vége volt a könyvnek is. Nem kérünk ilyen kiadást! Már olvasásnál is feltűnt, hogy ez egy olyan könyv amit eredeti nyelven kéne olvasni, hát valószínűleg kiadásban is legyőzte volna a magyar verziót. Sajnos a feltételezett fordítási hibákat nem írtam le (nem volt hova jegyzetelnem :D), és már nem emlékszek rájuk.  Azt hiszem ideje abbahagynom a negativitást erről a könyvről. Egyszerűen nekem túl lehetetlen volt, ennyi. Jó adni esélyt egyszer-egyszer olyan könyveknek, amiket nem gyakran olvasok, és néha valóban sikerül találni kincseket, ez most annyira nem az volt. Leírtam mindent ami tetszett, és a tényt, hogy hipp-hopp elolvasható, és azt is ami miatt inkább negatív véleménnyel vagyok róla. Innentől kezdve, mindenki maga döntse el, el akarja-e olvasni.