Új könyveim január-február

Január-február nekem könyvszempontból nagyon gazdag lett. Ugye mint írtam korábban, megvettem Zola The Masterpiece című könyvét a Cézanne kiállítás után a Szépművészeti Múzeum ajándékboltjában (amit egyébként azóta már el is kezdtem olvasni a Cézanne élete című könyvvel párhuzamban). Aztán megkaptam a Pi életét is angolul (erről részletesebb információt nem akarok adni, egy elkésett karácsonyi ajándék volt vagy mi). Aztán ugye, mivel már kinéztem korábban az Oxford könyvesboltban a Scott naplóját, azt nem hagyhattam ott és egyik ebédszünetem alatt elvágtattam érte. És ugye még aznap este elmentem a Peter Terrin könyvbemutató estjére, ahol egy tiszteletpéldánnyal tértem haza.

Miért jó a saját idézeteinket megtalálni?

Mármint most arra gondolok, hogy miért jó, ha olvasás közben bukkansz valami kincsre. Persze, persze, a könnyebb módszer az a „kinyitom az internetet és szétnézek valamelyik a nagyon sok idézetes oldal között”. De az mégsem ugyanaz. Csak azért hogy ott sok szép idézetet olvasgatsz, nem azt jelenti hogy te találtad őket. Lehet,hogy amikor egy könyvet olvasol, észre sem veszed. Mit is jelent az? Csak azt, hogy mégsem olvasol olyan figyelmesen, mint ahogy kellene. Valóban megérted ami le van írva? Vagy később azt sem tudod hogy mit olvastál. Igen, persze, nekem is vannak ilyen pillanataim. Gondolatban valahol máshol járok, és közben rájövök, de hogy elolvastam két oldalt. Akkor gyorsan vissza, hogy akkor mi is volt? De ez nem is gond. Mert az, hogy ez megesik egyszer-kétszer egy könyv olvasása közben az szerintem belefér. Én ennek ellenére a legtöbb alkalommal, nagyon sok idézetet találok egy könyvben, ami tetszik. Sőt. Azokat is aláhúzom, ami annyira nem túl jó. Nem biztos, hogy a blogra felkerül, de azért a könyvben alá van húzva. Ezért is gondolom, hogy az a jó könyv – és legfőképp az a jó író – aki több mély gondolatot is elrejt a könyvében. És sajnos erre akárki nem képes. Lehet,hogy pont ezért olvasok klasszikusokat. Bennük azért nehéz csalódni. És amikor valamelyik kortárs író, azzal jön elő, hogy kb. az 5. könyvét adja ki, és mindegyikben aláhúzok 5 gondolatot… nagyvalószínűséggel klasszikusnak mondanám majd 50 év távlatában. Persze azért mondom 50 év távlatában, mert nekem valahogy legalább annyi évesnek kéne lenni egy könyvnek, hogy klasszikusnak mondhassuk. Összefoglalva, vannak kortárs írók, akiket szívesen olvasok (Paul Auster). Talán csak nehéz egy kortárs írónak először megadni a bizalmat, hogy elolvassak tőle egy-egy könyvet. Főleg, amikor toronyban várnak még az elolvasatlan klasszikusok :)

Egy csodálatos elme... én is így gondolom...

     Sylvia Nasar könyve John Nash, a híres matematikus életéről a karácsonyi ajándékaim között szerpelt. Nashről nem is tudom, hogy először a csodálatos elme című filmből, vagy játékelmélet órán hallottam róla először. Szerintem elkezdtem én a filmet, csak nem nagyon érdekelt akkor és nem néztem végig, tehát nem tudtam miről is van benne szó. Aztán amikor egyetem 4. évében bátran bevállaltuk a játékelmélet órát (amit, btw senki nem mert ), jobban felfigyeltem rá. Először is a tanár, aki tanította az órát, nem csak a tananyaggal foglalkozott, hanem mondott azért háttér információkat is. Így említette azt is, hogy a játékelmélet nagy mesterének az életéről szól valójában a film. Na ekkor már nem kellett nagy buzdítás, szerintem rögtön letöltöttem és megnéztem a filmet. Azóta megvan eredeti dvd-n is, ami azt jelenti, hogy nagyon elnyerte a tetszésemet. Mindenesetre a film, cseppet sem téveszthető össze a könyvvel.

„Talán ha nem veszik észre, hogy milyen nehéz, akkor meg is tudják oldani.” 

      John Nash kivételes képességei már fiatal korában megmutatkoznak. Talán ezért is tartják őt számon mint fiatal zsenit. Nash húszas éveire tehetőek a legkimagaslóbb eredményei matematika terén. Amikor nem fogadta el – talán kicsit gőgből – a Harvardon felajánlott állást (túl keveset kínáltak neki) a Princetonra érkezett annak ellenére, hogy szerinte a Harvardnak volt a legjobb matematika tanszéke. Ezt követő éveket aztán a Princetonon tölti, és későbbi éveit is főleg ezek a területek környékén  (Boston, MA – MIT és Trenton NJ). Említésre méltó az RAND-nél (LA, California) töltött ideje is, mint matematikus (az államnak dolgozott), ahonnét aztán egy homoszexuális afférja miatt kellett végleg távoznia.
     Ami emlékeim szerint a legnagyobb különbség a film és az eredeti könyv között az az, hogy  a filmben sohasem tesznek említést az első gyerekéről Elenore-ral, aki sokáig nevelőszülőkhöz kényszerül mert  Nash nem támogatja őket. Ugyancsak Nash nyílt homoszexualitását is kihagyták. Egyébként akkoriban Nagyon népszerű volt Freud elmélete, miszerint a skizofrénia az elfojtott homoszexualitáshoz kötődik. Az elborult elméjű Nashről sem volt túl sok információ a filmben, hogy milyen körülmények között volt bezárva második alkalommal, amikor a családja úgy döntött, nem tudja fizetni a magán ellátását. Egy állami elmegyógyintézetbe zárták, ahol ún. „inzulinkúrával” kezelték… matematikus ismerősei kezdtek összefogni, hogy megfelelőbb helyre szállítsák, mivel féltek, hogy ez a zseni elveszíti zsenialitását. Mondjuk a filmet azért úgy készítették, hogy azért mégis hollywoodi adaptáció legyen, és hogy érdekesebb legyen, annak aki nem ismerte a történetet, egy ideig ne is tudja hogy mi történik Nashel. Mármint amikor kezd képzelegni, az úgy van mutatva, hogy akár igaz is lehetne. Én először emlékszem reménykedtem, hogy tényleg nem ő az őrült, hanem majd bebizonyosodik, hogy valóban minden létezik.  A filmben csak a második felesége Alicia mutatkozik, akivel szintén egy John nevű fiuk született (mindkét fia John volt, John David és John Charles), a duplikált név kérdéses maradt, de valószínűleg el akarták nyomni az elsőszülött Johnt a második gyerek anyai családja. A gyerekek először tizenéves korukban találkoztak, mindkettőn látszott apja után örökölt matematikai adottságuk. Sajnos John Charles-on más is… A gyerek először tizenévesen került kórházba ugyanazokkal a tünetekkel amivel az apja. A könyvben kiderül, h felnőtt koráig sem javul az állapota. Kicsit mondhatni, hogy valóban, mintha filmre készült volna a könyv, ugyanis bizonyos módon happy end-el fejeződik be a sztori. Nash, idősebb korára kezd meggyógyulni, egyre kevésbé látszottak rajta az őrület jelei. A Nobel díj átadásra már majdnem teljesen felépülve tudott elmenni, habár a saját természetét azt azért megtartotta.

     Hogy jó képet adjak, hétvégén megnéztem a filmet is, és valóban jól emlékeztem, a könyvnek körülbelül a 20%-át teszi ki. Annak, aki nem ismeri a valódi történetet, szerintem nagyon érdekesen van megírva (mármint a film). Nyilván nem adhat át egy film egy teljes könyv adaptációját. És így, hogy most már úgy néztem a filmet, hogy elolvastam a könyvet, kijelenthetem, hogy Russell Crowe remek alakítást nyújtott. Nagyon hűen tükrözte John Nasht, körülbelül pont ilyen típusúnak volt jellemezve a könyvben is, talán
kicsit többet mosolygott, mint amennyire én képzeltem volna. Azt tudtam, hogy 4 Oscar díjat nyert anno a film, azt viszont nem, hogy Russell Crowe csak a jelölésig vitte. Így utólag, most hogy teljes képet látok, én adtam volna neki díjat. Habár lehet, hogy volt még nála is jobb azon az éven  Aki eddig még nem látta a filmet, annak csak ajánlani tudom.

     Az idézeteket elég nehéz kiírni a könyvből, mert sok rész, ami tetszett, az mind valaki mástól volt idézve. Ugye életrajzi könyveknél ez nem ritka, hiszen az író, felidézi, mit mondtak mások az adott személyről. Azért megpróbálom átadni ami tetszett, max. odaírom hozzá, hogy pontosan kitől van, ha meg van adva. Ezen kívül sok érdekességet húztam alá a könyvben, ami nem is idézetet volt, de valami olyan tény, ami érdekelt. Gondoltam érdekes és utána kell nézni.

•  „géniusz olyasvalaki briliáns leleménye, aki kiutat keres” (Jean-Paul Sartre)
•  „A beszélgetés gazdagítja az értelmet, de a magány a zseni iskolája.” (Edward Gibbon)
•  „A mélységes idegenkedés a tudás puszta elsajátításától és az erős kényszer arra, hogy a tudományt művelése során, önálló munka révén tanulja – ez mind a zsenialitás legbiztosabb jele.”
•  „Az Úr ravasz, de nem rosszindulatú.” (Einsteinnek a tudományba vetett hitét fejezi ki)
•  „Az a nemzet, mely a tudományt nem ápolja, nem tud helytállni.” (Rockefellerek)
•  „Bizonyos értelemben a visszautasítást úgy értelmezte, hogy a zsenialitásnak ez az ára.”
•  „Ha a II. világháború a fegyverek háborúja volt, egy újabb konfliktus mindkét fél részéről az elmék háborúját jelentené a tudomány legmagasabb szintjén.” (Fortune magazin)
•  „Az átlagon felüli ember… hűvösebb, ridegebb, határozottabb, és nem fél mások „véleményétől”; hiányoznak belőle azok az erények, melyek a tisztelet és a „tisztesség” velejárói, és minden más is, ami a „tömegember erényének” számít. Ha nem vezethet másokat, inkább a maga útját járja… Tudja jól, hogy mennyire zárkózott: ám ízléstelennek tartja a bizalmasságot… Ha nem önmagával beszél, maszkot visel. Lelke mélyén sötét magány honol, melyet sem magasztalás, sem szemrehányás el nem érhet.” (Friedrich Nietzsche: A hatalom akarása)
•  „Talán ha nem veszik észre, hogy milyen nehéz, akkor meg is tudják oldani.” 

     Voltak nagyon sok jegyzeteim ehhez a könyvhöz, és még valószínű hogy visszatérek majd hozzájuk, nem mindegyiket lehet bepréselni ebbe a posztba, ami már így is túl hosszúra sikeredett. Maradtak még már idézetek is, de sokkal számottevőbbek a tények, amelyek után utána kell hogy nézzek.

Modigliani élete

     A következő festő élete, a regényes életek könyvsorozatban Modigliani volt. Általában 2 könyvet veszek és fejezek be, és csak aztán írok róluk, de most másképp történik. Azért, mert Modigliani életét nem Henri Perruchot írta, mint a 7 másikét, hanem André Salmon. Az író változása rögtön érzékelhető a könyv stílusában. Másképp van írva, mint az eddigiek. Valójában az író nyomozott utána, és úgy tűnik néhány konverzációt maga talált ki, hogy úgy alakulhatott. A könyvből ugyancsak hiányoznak az idézetek az egyes részek előtt.

     Modiglianiről sem lehet mást elmondani mint a többi festőről, nem a felelősségtudatáról volt híres. Olasz létére nagyon szerette Dantét, ez többször előjön a könyvében, gyakran idéz tőle, és említi, mennyire szereti. Hát ha most arról kéne írnom, milyen fontos dolog történt vele élete során, megint csak nem tudnék mit írni. Festett, ivott, drogozott… Körülbelül erről szólt a könyv. Ismerte Picassot, és még néhány más kortárs festőt. Találkozott az öreg Renoirral is.

      A könyv vége elég szomorúra sikerült, mint a megírása, mint maga a történet. Élete végére Modigliani végre engedett a szerelemnek amit szinte egész életén át inkább került, és együtt élt Jeanne nevű nővel akivel egy lányuk született, és a nő terhes volt amikor Modigliani meghalt. Halála oka nem biztos, valószínűleg tuberkulózisban. A nő Modiliani halála után visszaköltözött szüleihez, akik nem nézték jó szemmel az egész kapcsolatát Modiglianival. Jeanne-nek sem volt hosszú élete ezek után, úgy döntött, hogy kiugrik az ablakon még a második gyerek születése előtt. Szörnyet halt. 

     Amit hiányoltam belőle, az egy bizonyos Adrianna volt. De csak azért mert nemrég láttam a „Midnight in Paris” című filmet, ahol Owen Wilson a titokzatos utazásai során pont ezzel a nővel bonyolódik barátságba, aki Picasso barátnője, de előtte állítólag Modiglianinak volt. Végig vártam, hogy a könyvben felbukkan valami hasonlóság, de nem volt senki, aki illett volna a leirtottaknak. Úgy látszik Woody Allen ennek nem nézett utána. Tehát nyilván a filmnek ez a része fiktív volt. Vagy Woody tudott valamit, amit senki más nem. Egyébként azt a filmet még meg akarom venni eredetiben, csak várom még újra leárazzák. 

     Most akkor leírnám a megszokott kedvenc idézeteimet a könyvből részt. Habár az a könyv nem bővelkedett túl sok valóban mély gondolattal. Összegzésben megint csak azt mondanám ez a könyv most nekem nem tetszett. Hangulatom sem volt meg hozzá, meghát annyira érdekes sem volt. Ha nem BKV-n olvasom, biztosan soha nem jutok a végére.

• „Mert rendkívüli szemérmesség jellemzi azokat, akiket a velük született nemeslelkűség távol tart az ifjúkor gyakori gátlástalanságaitól.”
• „Aki iszik, lehet féktelen, kicsapongó, fennkölt és minden kegyetlenségre kész, tettei valami titokzatos hatalom következményei, és ennek éppen úgy nem lehet igazolni az erejét, mint ahogyan nem lehet kijelölni a határait.”
• „Attól, amit a tökfilkók eszmei szépségnek vagy szépségideálnak neveznek, ugyanúgy óvakodj, mint a nőktől. Nem vagy buta, de ki vagy téve te is a butaság ostromának, és ismerjük el, a buták közt sok a csábítóan bájos. Látod hova juthatunk.”
• „A babákat kisfiúknak kellene ajándékozni, a kislányok kapjanak ólomkatonákat. Ez talán megmentené a világot a háborútól és a szerelemtől.”
• „Mert a morális erő hiányát jelenti azoknál, akik erről fecsegnek. De nem csak az erő hiányát, hanem a morális érzékét is, mert olyan gondolatokat ébresztenek benned, amelyekre egyáltalán nincs szükséged, és csak terhedre vannak, anélkül hogy valami előnyöd származna belőle.”
• „Minden élet regény, és ezt érzékeltetni még nem romantika.”
• „Beszéd közben néha felszakadhat a beragadt gondolat, és így az ember megtisztul saját tévedéseitől.”
• „Az eredetiség csak akkor erény, ha örök igazságok új változatáról van szó, és ezeket az örök igazságokat a művész aláveti a korszellem vizsgálatának.”
• „Nem tudta, hogy a szerelemnek éppúgy, mint a művészetnek élesztője a képtelenség.”
• „Az intelligens nagy művész meggyőződéssel mondta ezt. Pedig még mindig különb ember azoknál, akik egy egész életet élnek le elégedetten sokkal kevesebb agyvelővel, amely azonban éppen elegendő számukra. Boldog korlátoltság! Azok boldogsága, akik jól érzik magukat az értelem éjszakájában is, mert biztonságot nyújt nekik a szilárd állatösztön.”

Aki írógéppel ír - Peter Terrin könyvbemutatója Budapesten

      A mai napon (2012.02.12) a flamand nagykövetségen vendégeskedett Peter Terrin író, aki az új könyvét
Az őr-t, jött népszerűsíteni Magyarországra. A könyvbemutatón nagyrészt a média és sajtó vett részt, ez onnan tudom, hogy miután megkérdeztem, hogy tudok-e venni egy könyvet (mivelhogy én alapnak vettem, hogy egy eseményen, ami könyvbemutató, meg lehet vásárolni a könyvet), azt mondták, hogy az a sajtónak van, de elküldtek a kiadót (Göncöl) képviselő úrhoz, akitől kaptam egy tiszteletpéldányt :). Ezúton is köszönöm mégegyszer.

Érdekes dolog, hogy elmentem, ugyanis nem nagyon olvasok én kortárs íróktól (minimális kivétellel). Egy könyves blogon találtam a bejegyzést, hogy lesz, és én először a könyvről olvastam el a tudnivalókat. Ekkor gondoltam azt, hogy ez nem is olyan rossz. És hogy szívesen elolvasnám. Mivelhogy most nem akarom a könyv tartalmát leírni – azt majd egy másik bejegyzésben, amikor már elolvastam a könyvet – ezért inkább koncentrálok a könyvbemutatón elhangzottakra.

     A legelején megtudhattuk a belga/flamand íróról, hogy írógéppel ír. Ezzel máris elnyerte a tetszésemet. Állítása szerint az számítógép elvonja a figyelmét az írásról, az internet miatt. Állítólag több időt veszít azzal, amit az interneten tölt, mint a javítással az írógépen megírt szövegben. És milyen igaz! Amit eddig írtam, internet nélkül írtam és valóban gyorsabban haladok. De azért nem vettem elő apukám narancssárga írógépét. Mondjuk Peter is elgondolkodhatna, hogy csak lekapcsolja az internetet a gépről. De persze semmi kivetni valóm az írógép ellen. A régiek is azt használták.

Szerinte a könyv az igaz szeretetről, a vak ambícióról és a háborúról szól, de az ő szemében happy enddel végződik. Gondolom, az őrök által illusztrálja mindezeket, akik akkor sem menekülnek ki az épületből, amikor azt már mindenki más elhagyta, mert nekik ez a munkájuk, és csak egymásra vannak utalva. Magát a történetet egy amerikai börtönsztori szolgálta, ahol egy rab 30 éves rabság után szabadult, és ott kellett hagynia a cellatársát akivel ilyen hosszú időn keresztül együtt élt. A könyvben minimális dialógusokkal sikerült elérnie maximális feszültséget, amelyet Európai Irodalmi díjjal jutalmaztak 2010-ben. Ennek köszönhető, hogy a könyv megérte magyar kiadását, ugyanis ez a díj támogatást is nyújt, és így 17 nyelvre, köztük több európai is lefordítják.

     Megtudhattuk továbbá azt is az írótól hogy példaképe egy holland író, Frederik Hermans, és hogy ő tudatosan készült írónak, fiatal korától. Én nem olvastam még a könyvet, de állítólag színházra is termett, habár ezt az író cáfolja, a dialógusok hiánya miatt, szerinte leginkább a Godotra várva-hoz hasonlít a sztori.

     Az könyvbemutató végén megtudtuk a további terveit, Csehország, Anglia és Magyarország után valószínűleg Franciaországban folytatja a könyv promózásást, és valószínűleg Egyiptomban is, mert a jogokat eladták oda is.

     Talán az egész könyvbemutatóról, csak annyit mondanék el, hogy nagyon tetszett, nem volt fölöslegesen hosszú, a kérdező érdekes kérdéseket tett fel, ami szerintem azokat is lekötötte akik nem ismerték semmilyen formában a könyvet (ha volt aki úgy ment oda). A kérdések bizonyára előre megvoltak beszélve, mert nem hiszem hogy a csaj rögtönzött volna, legalábbis nem úgy tűnt, úgy kérdezett mint egy robot. Habár lehet az ilyen szinkrontolmácsos fordításnál figyelembe kell venni azt is és nem lehetett másképpen megoldani. Viszont amikor Peter Terrin angolul beszélt teljesen szépen és érthetően beszélt. Tarthatták volna angolul is :) A helyszín is szép volt, néhány nénike hátul párszor csörgött a csészékkel, de ezenkívül minden jól volt szervezve. Örülök, hogy elmentem. Feldobta a mostanság nem túl jó napjaimat.