Thursday, June 30, 2016

Június túl könyves


A júniusom nagyon könyvesen telt. Kezdődött rögtön egy rendeléssel bookline-ról, ugyanis megláttam, hogy az egyik könyv, amit még csak nemrég vettem észre az egyik könyvesboltban -70% kedvezménnyel volt (persze a könyv már régebbi, gondolom senki nem veszi J). Így még a hónap elejém hozzám került Roy Jacobsen: Szoba kiadó című könyve. Aztán jött a könyvhét, ahová én megint csak vasárnap délután jutottam ki. Tavaly, amilyen szerencsésen találtam akciókat – és azt gondoltam most is így lesz – bizakodva indultam. De sajnos csalódnom kellett. Csak néhány kiskönyvet vettem. Az egyik angol könyvesboltnál kb. 500Ft-ért a két Flaubert és Dosztojevszkij könyvecskét, majd a Helikonnál a zsebkönyvekből elhoztam Csáth Géza: Egy elmebeteg nő naplóját, és Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból címűt. Megvettem még a Geopen szép új kiadású sorozatának egyik könyvét, Jelena Csizsova: Nők férfiak nélkül nevűt. Ezután már csak a az Alexandra nagy júniusáról kellett olvasnom, hogy elszabaduljon a pokol. Nem is értem miért dőlök be nekik, hiszen ezeknek a könyveknek a nagyrésze kapható lesz ennyiért, vagy mégkevesebbért a hamarosan kezdődő nyári akciójuk alatt is. De azért csak rendeltem 7 könyvet – ha már féláron voltak...

  • Roman Szencsin: A Jeltisev család
  • E.L. Doctorov: A vak zongorista
  • Umberto Eco: A rózsa neve
  • Emma Donoghue: A szoba
  • John Fowles: A lepkegyűjtő
  • Margaret Atwood: Az özönvíz éve
  • Reinaldo Arenas: Mielőtt leszáll az éj


A legtöbbet már korábban is meg akartam venni, de nem éreztem rá kellő motivációt. Olyan „jó lenne ha meg lenne” érzést éreztem irántuk, ami nálam annyi hogy kb. 2 év leforgása alatt max. hármat fogok belőlük elolvasni. A legjobban talán a Jeltisev család érdekel, mivel egy zord orosz településen játszódik. A lepkegyűjtőt pedig akkor akartam megvenni, amikor a színházi előadásunk 15 perc után abbamaradt, mert Berecki megsérült. Mivel csak 2 hónap múlva voltak újra helyek, azt gondoltam akkor, addig megveszem a könyvet és elolvasom. Aztán megláttam, hogy a borítóján ők vannak, és elment az egésztől a kedvem. Hogy lehet ennyire elrontani egy borítót? Csak mert annyian nézik a műsort? Semmi közük a könyvhöz. Úgyhogy annak ellenére, hogy Berecki nagyon jól játszott a könyvet eszembe nem volt megvenni a nagy fejével. Aztán most megláttam féláron, és ennyiért elhoztam. Habár valószínűleg csomagolópapír kerül majd rá. És az igazat  megvallva már annyira nem is érdekel mint februárban, amikor félbemaradt az előadás.

Hát a június így telt el, könyv-könyv hátán, és már előre félek a július 15.-ei Alexandra nyári akció kezdetétől :).

Sunday, June 19, 2016

Zola: Germinal

Májusban úgy döntöttem, hogy ideje egy újabb Zola műnek nekilátnom, és az egyik leghíresebb művére esett a választásom, a Germinalra. A könyv, a Rougon Macquart sorozatban megjelenésileg a 13., ajánlott olvasási sorrendben pedig a 16. kötet.

A mű, a Macquart családi vonalon folytatódik, a Patkányfogóból jól ismert Gervaise középső fia – Étienne, munkakeresését és későbbi beilleszkedését mutatja be. Étienne, egy kis bányászfaluban próbál szerencsét, munkát keres, és mivel a szerencse valóban melléje szegődik, pont egy megüresedett helyre sikerül felvételt nyernie – bányamunkásnak. Már szinte az első napon barátságba kerül a Maheu bányászcsaláddal, akiknek 3 nemzedéke is egyszerre feketéllik a bányában. Étienne a munkáról a nagyapával beszél, majd az apa fogadja szinte fiának a szimpatikus munkást. Egyedül Cathrinnel, a lányával nem találja meg a megfelelő hangnemet, és nem indulnak döccenőmentesen a dolgaik. Ahogy Étienne egyre jobban érzi magát Montsou-ban, úgy érzi egyre jobban szívügyének a bányászok sorsát is. Beköltözik Maheu-ékhoz, és egyre jobban belemélyed a sztrájk gondolatába, majd nekilát magának az előkészítésének. Lassan meggyőzi az embereket és hamarosan kitör a nagy sztrájk, ami akkora méreteket ölt, hogy az emberek inkább éheznek, agresszívakká válnák, sőt gyilkolnak is, de elvből addig mégsem mennének vissza dolgozni, amíg a feltételeiket nem teljesítik. Ők csak jobb munkakörülményeket, és több pénzt akarnak a munkájukért, amit szinte már semmire sem becsülnek a munkaadóik.

A könyvet inkább 2 vonalon jellemezném. Az egyik a munkások élete, a bánya, és a kemény munka, ami a föld mélyén folyik. A másik pedig inkább egy családtörténet, amiben Maheu-ék kerülnek előtérbe és ismerhetjük meg rajtuk keresztül a falut, az ott élő munkásokat és szokásokat és a sztrájk súlyos következményeit.  A család története szívbemarkoló, a magas áldozataikkal, és a történések alakulásával, ahogyan mindent elveszítenek. Keményen kitartanak a munkabeszüntetés mellett, és inkább éheznek és szenvednek, csak hogy az elvüket ne adják fel. Sorra veszítjük el a család tagjait, és némelyiket bizony annyira sajnáltam, hogy már haragudtam Zolára, ahogyan érzéketlenül, sorra írja ki a szereplőket a könyvből. De még messze nem volt vége… Nagyon szívrendítő történet. Még a lovacskák sorsát is olyan élethűen írja le, hogy az embernek sírni támad kedve. Egyébként a könyvnek ezt a részét, ahol inkább a családról ír, jellemzi őket és a szomszédokat, inkább a Patkányfogóhoz hasonlítanám. Lehet azért is kedveltem jobban ezt a részt.

Nem hiába nevezik a Germinált a legjobb világirodalmi leírásnak, és nemhiába mondja Lanoux a Zola életében, hogy azt a leírást, amit Zola végrehajt a Germinálban, iskolákban kellene tanítani. Ami a mű keletkezésének körülményeit illeti megjegyezném, hogy Zola, amikor ezt a könyvet készült megírni, valóban ellátogatott egy bányába, és amikor csak a külsőségeket mutatták meg neki, ő kérte, hogy ő a „poklot” szeretné látni. Saját bőrén, saját tapasztalatán látta, mit is csinálnak, mit is éreznek a bányászok, akik 12 óra/nap, 2 hetes turnusokban 1 szabadnappal, vájják a földet.

A könyv sokkal több minden kifejez, mint amennyit én itt le tudok írni, és visszaadni. Zola a Germinálra kritikákat is kapott, és egy időben csak cenzúrázottan jelenhetett meg, túl élénk, néhol agresszív jelenetei miatt.  Szerencsére, ma már teljes valójában olvasható a mű, és a munkásosztály bibliájának nevezhető. Őszintén mondhatom, hogy magasan az irodalmi ranglétrán van a helye. Az enyémen biztos ott van.

Idézetek:

  • Vágy gyötörte, hogy láthasson, és félelem, hogy látni fog.
  • Fújd el a gyertyát, még véletlen meglátnám, amire gondolok.
  • Az ösztön erősebb az észnél.
  • A tudást mohón szomjazó tudatlanokra jellemző rendszertelenséggel vetette magát a tanulásba.
  • …kibírja az egyhetes koplalást az az ember, aki tizenkét éves kora óta tanulja, hogyan kell elviselni tüzet is, vizet is, és lelkierejük most már a katona, a hivatására büszke ember rátartiságával párosult, hiszen naponta szembenéztek a halállal, és természetesnek tartották a bátor önfeláldozást.
  • …rossz asszony szerencse a háznak.
  • Ha az embernek kenyere van, azzal még nincs minden rendben. Melyik bomlott agyú találta ki azt, hogy az ember bldogsága e füldön a vagyon arányos elosztásában rejlik?
  • Ám a bányakatasztrófáknak van egy íratlan törvénye: mindig fel kell tételezni, hogy életben vannak azok, akiket a bánya betemetett…
  • A szén nagy távolságból is kristálytisztán vezeti a hangot.
  • …s a föld alatti gályarabok gyötrelmes munkájára olyan roppant súllyal nehezedtek a sziklák, hogy csak aki tudta, mi folyik odalent, csak az hallhatta meg a fájdalmas sóhajt.

Wednesday, June 8, 2016

„What did you see that got us Cujo?” - rövidke Stephen King, reggeli kávé mellé

Amerikában a napokban jelent meg Stephen King új regénye End of watch címmel, ami a Mr. Mercedes-nek és a Finders Keepers-nek (nálunk Aki kapja, marja) a folytatása. Ennek mivoltjából hívta meg őt a CBS amerikai csatorna a reggeli showjába, ahol nemcsak az új könyvről beszélgettek, hanem régiekről is, ahogy politikáról és Donald Trumphoz való viszonyáról. Aztán ilyen egyszerű beszélgetésektől érzem mindig, mennyire jó lenne őt személyesen is ismerni – mondjuk ilyen szomszédi viszonyban – és reggelente amikor összefutnánk, miközben behozzuk az újságot, megtárgyalnánk a világ ügyeit. Meg a jó kis sztorijait J.

A videót ide kopizom, hallgassátok, miket mond Uncle Stevie J:


Bizonyára a könyv magyar fordítására sem kell majd sokat várnunk, habár most, hogy meghalt Szántó Judit, a King könyvek jelentős számának fordítója, nem tudom jelent-e ez majd valami változást a fordítások és kiadások ütemén. És amennyire sajnálom Szántó Judit halálát, annyira azt gondolom, hogy rá fér a King fordításokra egy kis friss, új hangulat.

Monday, June 6, 2016

Ray Bradbury: Fahrenheit 451

Ray Bradbury Fahrenheit 451-es története már régóta foglalkoztatott. Legutóbbi amerikai utamról magammal is hoztam, szép borítóval, olyan a külső fedele, mint egy régi gyufásskatulya, és a fogása is kicsit puhán érdes. Ha ez így érthető J.

Főszereplője Guy Montag, aki valamikor a disztopikus jövőben tűzoltóként keresi a kenyerét. Ezzel nem is lenne gond. A tűzoltók hasznos emberek. De ezek, ebben a funkcióban, nem egészen. A feladatuk, hogy olyan házakat keressenek, ahol könyveket tartanak, és ezeket felgyújtsák. Ebben a jövőben az olvasás és a könyvek szeretete bűn, és aki ezt megszegi súlyos következményeknek néz elébe. Mindeközben a mi tűzoltónk eltesz, megment néhány könyvet a munkája során. Az összegyűjtött könyveit elrejti, és ugyanakkor egyre jobban megutálja a szakmáját, és undort érez iránta. Lassanként, megszerette a könyveket, kicsit tovább tartott, hogy rájöjjön miben is rejlik a varázsuk. Ezután egyedül marad, hiszen nem oszthatta meg senkivel titkát. A felesége inkább követi a törvényt, és nagy bajba sodorja, amikor a bizalmába avatja. Innentől kezdve féltenie kell az életét, és menekülnie. Beáll egy város határban táborozó „bandába”, akik klasszikusokat tanulnak meg, hogy megvédjék és megtartsák a jövőnek.

Tartalomról ennyit, így is túl sok lett, nem szoktam ennyit írni. Kicsit többet vártam ettől a könyvtől. Amennyit annak előtte hallottam róla, abból nekem egy kicsit más szűrődött le. Félreértés elkerülése végett, természetesen jobb mint a legtöbb, de azért mégsem nevezném kedvencemnek. Valami hiányzott belőle. Montag maga sem tudta mit is akar kezdeni önmagával, a feleségét legszívesebben elrugdostam volna valamerre a tucat gondolkodásával. Na látjátok, az a nő, az megtestesíti a vele egykorú mostani emberek 90%-át. Csinálja amit mondanak neki, gondolja, amit más gondol, és azt szereti, ami éppen menő. Mert épp a 4 falas tévé volt az új divat, és nekik csak 3 falas tévéjük volt... Inkább nem részletezem, akinek nem ige ne vegye magára. Szóval Montag, a kiálló gondolkodásával, nem volt képes ráncba szedni a feleségét. Úgyhogy ezzel ő maga is egy vesztes. A másik „nemtudomhovatenni karakter” Faberé volt, akinél megmaradt kicsit a titokzatossága, nem tudtuk pontosan kicsoda ő, de tudtuk, hogy egyike a könyv szeretőknek. De ő is annyira bátortalan volt, hogy ki sem merte tenni a lábát a házból. Mintha Bradbury egy szerencsétlenek kötegét írta volna össze a könyvbe. Jujj, már megint nagyon negatívoskodok, elvenni meg senki kedvét nem szeretném. Sőt.

Az én könyv verziómnak a második fele, vélemények, magyarázatok, előzmények és fogadtatások történeteit tartalmazta. A végén „megszólal” maga Bradbury is, és elmeséli hányféle különböző verziója volt a címnek, vagy hogy miként írta meg a történetet. Valójában csak egy novellának indult.. Mondjuk az is. A cím kutatásnál felhívta  több egyetem tudomány karát  megérdeklődni, hogy milyen hőfokon ég a papír. Sehol sem tudtak neki választ adni. Végül a tűzoltóságnál kapta meg a válaszát –  a 451 fahrenheitot. És innen jött a cím. Általában a UCLA könyvtárát használta, ahol 10 centért, fél órára bérelhette az írógépet. A nevek kitalálásánál sem vitte túlzásba a kreativitást, Montagot egyszerűen egy papírgyártó cégről nevezte el, a Faber-t pedig – gondolom mondanom sem kell – egy ceruza márkáról. Szóval csak vette a körülötte levő tárgyakat J.

Összefoglalva  nem volt annyira rossz a könyv, fogjuk arra, hogy én tettem túl magasra a lécet. Kicsit hiányzott nekem bele egy kis történet, és hogy végülis lezárja annak a kevés szereplőnek a történetét, akiket felsorakoztat. Inkább rábízom mindenkire, hogy olvassa el, és döntse el, én örülök, hogy elolvastam, de nálam mindössze a közepes szintet üti meg.

Idézetek:

  • There must be something in books, things we can’t imagine, to make a woman stay in a burning house; there must be something there. You don’t stay for nothing.
  • …for the first time I realized that a man was behind each one of the books. A man had to think them up. A man had to take a long time to put them down on paper.
  • Everyone must leave something behind when he dies, my grandfather said. A child or a book or a painting or a house or a wall built or a pair of shoes made. Or a garden planted. Something your hand touched some way so your soul has somewhere to go when you die, and when people look at that tree or that flower you planted, you’re there. It doesn’t matter what you do, he said, so long as you change something from the way it was before you touched it into something that’s like you after you take your hands away.