Január...

A januári könyvvásárlási listám rögtön a hónap elején realizálódott. Az Alexandrában néhány könyv akciós volt (azt hiszem 1+1 ingyen), így rendeltem meg Ken Kesey Száll a kakukk fészkére és James Joyce Ifjúkori önarckép című könyveit, amelyek mind listámon szerepeltek, hogy el akarom olvasni. Majd ezekhez is hozzájutok egyszer. Úgyhogy ennyi volt a január, nem sok, nem is kevés, végülis éves vásárlásomat akarom csökkenteni J.

Don DeLillo: Cosmopolis

"Megvan a vas íróasztalom, magam vonszoltam föl három lépcsőfordulón kötelekkel és ékekkel. Megvannak a ceruzáim amelyeket egy kiskéssel hegyezek ki.

Vannak kihunyt csillagok, amelyek még ma is világítanak, mert a fényüket foglyul ejtette az idő. Hol állok ebben a fényben, ami szigorúan véve nem is létezik?"

Hogy mi is tetszett ebben a könyvben a fent leírt idézeten kívül? Hát nem sok. Sokat gondolkoztam milyen összefoglalót írhatnék a Cosmopolisról. Nem tudom, hogy csak nekem nem jött-e be, vagy hol volt  a hiba, de nagyon zavaros könyv volt. Szerintem nem túlzok, ha azt mondom 100%-os odafigyelés mellett sem biztos, hogy teljesen meg lehet érteni, mit akart közölni a „költő”.

Első könyvem volt Don DeLillo-tól, amit kicsit sajnálok is, mert lehet ha mással kezdem, jobb kapcsolat alakul ki köztünk. Már nagyon régen akartam tőle valamit olvasni, évek óta a listámon van a „White noise” című könyve, de elég nehéz beszerezni. Azért annak adnék mégegy esélyt, mert még mindig el akarom olvasni. De az is lehet, hogy csak túl elfogult voltam vele, mert Paul Auster kortársa és még azt hiszem barátok is. De hát nem mindenki lehet egy Paul Auster. És annak ellenére, hogy én mennyire kedvelem az írásait, azért neki is volt műve (művei) ami nem jött be. Na meghát alapból is hadilábon állok a kortárs írókkal. Mondjuk Paul Austert meg fogom védeni, mert ő valami mást képvisel. Nem egy Nicholas Sparks (akinek a nevét is utálom leírni), aki hányja magából a sok pacsuli könyvet.

Na jó, de most visszatérve a Cosmopolishoz. Hmm, tényleg próbálom megerőltetni magam… Egy fiatalember 1 napját meséli el a történet, és van benne gyilkosság (elég abszurd – a fegyver a tulajdonosa jelszavával sül el, és öli meg azt), szex, kicsit utópisztikus és elvont konverzációk, és a végén mintha az egész csak egy film lett volna.  Furcsa. Mindegy, amúgy sem szoktam tartalmat írni. Mindenki utána tud keresni, akit érdekel. Meg megjelent DVD-n is, elég normális áron kapható, meg a könyv is megkapta a szerencsétlen DVD filmes borítóját. Mert azt hiszik emiatt többen veszik meg a könyvet… Vagy inkább az olvasók körében szomorú, hogy egyesek csak úgy ismernek meg egy könyvet, hogy film készült belőlük… De erről már sokat írtam, és nem akarom ismételni magamat. De hát ez a téma mindig érzékenyen fog érinteni, és bármikor vitába szállok ezzel J

Na nézzük mit jeleztem meg a könyvben:

• Egy szó is elég, hogy fölemelkedj, de egyetlen rossz hang, és már meg is buktál.
• Kínai bölcsesség: „aki tud és nem cselekszik, az nem tud”.
• Az erő olyankor a leghatékonyabb, ha nem tesz különbségeket.

Nincs mit irigyelnünk a világtól… És tényleg!

A nincs mit irigyelnünk a világtól egy Észak-Koreáról szóló dokumentumregény. Az írónője 6 ember sorsán közvetlenül mutatja be 20 fejezeten keresztül Észak –Korea múltbeli és jelenlegi valóságát. Persze közvetetten sokkal több szereplőt vonultat fel.

A könyvet olyan embereknek ajánlom, akiket egyébként is érdekel az olyan „mi is van a függönyök mögött”. Nem olyan régen írtam a másik blogra róla bejegyzést, és nem szeretném ismételni magamat, de e körül az ország körül annyi a kérdőjel, a feltételezések, és a ki-ki szivárgott kicsi információk, hogy nem tudom ki az, akit ez az ország nem bűvöl el. Ugye az mindenkinek világos, hogy a való életének ennek az országnak a negyedéről sem tudunk. Ami kikerül az mégis annyira meglepő, annyira hasbavágó. De mondjuk már nem sok új. Éppen ezért gondolkoztat el, hogy akkor mi lehet az, amit annyira takargatnak, amiről véletlenül sem tudhat meg részleteket egy külső ember. Mert szerintem még így is rengetek dologról hallgatnak. Elég volt ezt olvasni annál a résznél, amikor végre elfogadtak valamilyen humanitárius segítséget az éhezés idején, de nem engedték a szervezeteket csak Phenjanba, ahol tudniillik, csak a „jobban szuperált” emberek élhetnek (egy családnak volt egy törpenövésű gyereke, el kiköltöztették őket a fővárosból, hogy „ne rontsák az imidzsüket”).  És a valósághoz, a külföldiek el sem jutnak, hogy lássák a valódi helyzetet.

Ez a könyv azért próbálta közel hozni minden aspektusát az életnek. Elég nehéz volt letennem, mert csak olvastam és olvastam volna. Mondjuk a közepe felé elég sok fejezet középpontjában az éhezés volt, és hogy azokban a bizonyos 90-es években, mennyi ember halt éhhalált, vagy, hogy hogyan próbáltak túlélni, és legfőképpen miként. Ezeket egy idő után már nagyon nehéz volt olvasnom, és igazán senkinek nem kéne panaszkodnia arról, hogy mennyire szegény, amíg van mit ennie, és nem füveket, békát vagy fakéregből sütött süteményt kell ennie, ami nagyon hamar szintén hiánycikk lett.

6 ember a főszereplője, de persze sokkal többeket is felvonultat. Bemutat egy szerelmespárt, akik végül sokévi „barátkozás” után szó nélkül válnak el egymástól, amikor a lány családja úgy dönt, hogy elszökik. Mivel sosem beszéltek egymásnak szökési terveikről (nem volt tanácsos, mivel sosem lehetett tudni, valójában ki az ellenség és ki fog beárulni), nem tudhatták, hogy mindkettőjüknek egyforma, gyomorfelforgató véleménye van az országukról. Sok év után találkoznak újra, amikor már késő, a lány házas, de az elmondásából ítélve inkább az észak-koreai szerelmével lett volna. A másik érdekes szereplő, egy nagyon komoly, az utasításokat mindig követő asszony – Szong asszony – aki, nem csak „tettetésből” imádja az uralkodót, és aki mindenek ellenére végül mégis a szökésre szánja a fejét (igaz, lánya furfangja miatt). Miután bebizonyosodik, hogy amit nekik mondanak a kinti életről (kinti élet alatt az ÉK kívüli országokra gondolok), az hazugság, és még a szegény emberek is jobban élnek Kínában mint a gazdagok Észak Koreában már nem nagyon kell őt győzködni. Fontos szerepet kap még egy árvaházban nevelkedett fiú (akiről apja önszántából mondott le), és akiből kis csavargó válik az árvaházat elhagyó korára. Az ő sorsán azt mutatják be, milyen is a munkatábor és a börtön az országban. Kim doktornőn keresztül az egészségügybe kapunk egy kicsit közelebbi bepillantást. A közös ezekben az emberekben, hogy életük korábbi vagy későbbi idejében tehát sikerült külföldre jutniuk (Dél-Korea befogadja őket, ha sikerül bejutniuk az országba 20 000 dolláros kezdő tőkével és 3 hónapos iskoláztatással a fejlett országokbéli szokásokról). Továbbá talán az, hogy egyikük sem találta meg önmagát az új országban, valamilyen furcsa módon hiányzott nekik a régi hely. Akiknek diplomájuk volt, azok azzal semmire nem mentek, és szerintem kicsit a Dél-Koreaiak is lenőzően bánnak a „bevándoroltakkal”.

Ezt a képet pedig a napokban találtam twitteren..
Búcsú egy ÉK és egy DK testvér között több mint 57 év után

Nagyon örültem, hogy egy ilyen könyv megírásra talált, és főleg hogy ki adták magyarul is. Eddig nem találkoztam jó könyvvel a témában vagy olyannal, ami frissen írott. Minden információt újságokból, vagy internetről szereztem, esetleg ha valamilyen dokumentum-riportot adott valamilyen TV, de már azt sem láttam évek óta.

Annyira furcsa elhinni, hogy ez a két ország valaha egy volt, és egy buta döntés miatt kerültek szegény észak-koreai emberek olyan helyzetbe, amibe. Viszont azt sem hiszem, hogy ez a közeljövőben változni fog. Sokan mondják, hogy minden diktatúra előbb-utóbb megbukik, minden diktátor felsül és eljön a végzetük. De itt valahogy nem érzem. Legalábbis nem a közeljövőben. És ahogy az írónő is megjegyzi a könyv jegyzeteibe, valójában Észak-Korea úgy lépett a 21. századba, hogy szinte semmi sem változott. És még mindig mennyi hihetetlen és kegyetlen hír terjed a jelenlegi vezetőjükről, még legfrissebb hírekben is. Azért örülök, hogy vannak emberek, akik elejétől, vagy egy idő után már végre nem hisznek a programozott szónak, és próbálnak változtatni. Talán a világ is egy kicsit tart tőlük, és annak ellenére, hogy tudják mi ott a helyzet, nem próbálnak rajta változtatni, hiszen azt is tudni mekkora fegyverkészlete van Észak-Koreának, és visszatekintve biztosak lehetnénk, hogy nem riadnának meg egy atomtámadástól sem. De ez már nem a könyves blogra való téma. 

Telet akaroook

Csak egy kis apró, rövid bejegyzés mára, mert tetszett nekem ez a kép. És kérdem én. Hol van a tél? Miért nem ülhetünk mi is favágás után a képernyő előtt, mert kint hideg van, és fűteni kell?? Amerikában ott van az Arktikus hullám, ami még Hawaii-ra is mínusz 7 fokot hozott… Inkább nem is nyilatkozok. Itt meg megnézem az időjárás jelentést és még az éjszakai mínusz fokokat is tegnapról átírták már pluszokra.

Márai - zseniális. Az igazi; Judit ...és az utóhang

Néha történik valamilyen baleset, emberi kapcsolat, véletlen fordulat, s egy ember felébred és körülnéz a világban. S aztán egyszerre nem találja többé helyét. Már nem is tudja, mit keres, hol tudja megfékezni vágyait, mi az, amire igazán vágyik?... Már nem tudja meghatározni és belátni megbolygatott képzelete láthatárát. Egyszerre nem jó semmi. Tegnap még örült egy szelet csokoládénak, vagy egy színes szalagnak, vagy az élet valamilyen egyszerű tényének, a napsütésnek vagy az egészségnek. Tiszta vizet ivott, csorba pohárból, s örült, mert a víz hűs volt és oltotta szomját. Este állt a bérház rácsos folyosóján, hallgatott a sötétben, s valahol zene szólt, és csaknem boldog volt. Egy virágot nézett, és mosolygott. A világ csodálatosan ki tud elégíteni néha. De aztán megtörténik a baleset, s egy lélek elveszti nyugalmát.

Úgy döntöttem inkább ezzel az idézettel kezdem a bejegyzést. Valahogy most mindent elmond…

Első könyvem Máraitól. És nem is igen tudok rá mit mondani, mint annyit hogy zseniális.

Tartalmat megint nem írok, meg erről nem is igen lehetne részleteket írni, ez egy írás. Az egész egy mély elmélkedés, mély témákról. Amikor elkezdtem, hamar rájöttem, hogy jobb ha a ceruzám kéznél lesz. Arra nem gondoltam, hogy el sem fogom tenni. Szinte minden második oldalán volt valami. Tudjátok vannak azok a könyvek, amik elgondolkodtatnak, amikor elolvastok egy részét. Hát ez a könyv az egész egy nagy gondolat. Mindenki felellhet benne valamit, amit éppen magára tud vonatkoztatni. Talán ugyanazt a részt, akár kétféleképpen is. Az olyanok pedig, mint én, teljesen magamra értelmezték. Nem biztos hogy a legjobb értelemben, de nem baj. Szerintem, ha az életemnek egy másik szakában olvasnám el, akkor megint másképp érteném meg. Ez nem is baj.

A könyv 2 részből áll, de én inkább 4-re is szétbontanám. Egy szerelmi történet, amiben a szokásosnál ellentétben 3 ember van. A könyv első felében a feleség meséli el a történetét, másodikban a férj. A Juditban pedig a „szerető” mondja el a történetét. A végén pedig egy nagyon rövid részben, még Juditot is jellemzi egy volt szerelme.

A könyvet most a Helikon újra kiadta, ekkor akadt meg igazán a szemem rajta. Most különvéve a 2 történetet, ami lehet nem is rossz ötlet, de persze így majdnem dupla annyiba kerül a két könyv. Az is igaz, hogy úgy nem olyan nehéz a retikülben cipelni J.  Még azért néhány helyen fellelhető a régi kötet is, akit mindkét olvasmány érdekel, és olcsóbban akarja megvenni őket. Igy teljes egészében elolvasva viszont most már lehet, hogy csak az Igazit venném meg. A Judit nem volt annyira érthető, és kevesebb volt benne a nagy gondolat is.

Próbáltam minél kevesebb idézetet kiírni,de nagyon nehéz volt, mert nagyon sok volt és majdnem mind nagyon elgondolkodtató.  

• Nem szabad ennyire szeretni, senkit sem szabad ennyire szeretni, még a tulajdon gyermekünket sem. Minden szeretet vad önzés.
• …Ez a legnagyobb fájdalom az életben, mikor az ember szeret valakit és nem tud vele élni.
• Templomba jártam, imádkoztam. Isten segíts! – mondtam. De Isten tudja, hogy csak mi tudunk magunkon segíteni.
• Emberek vagyunk, s minden az értelmünkön át történik velünk. Érzéseink és indulataink is értelmünkön át lesznek elviselhetőek vagy tűrhetetlenek.
• Nem lehet szándékkal szeretni. Nem lehet görcsösen, eszelősen szeretni.
• Mikor az ember sírni kezd, már csal. Akkor a folyamat már lezajlott. Nem hiszek a könnyeknek. A fájdalom könnytelen és szótlan.
• Nem igaz, hogy az ember a szenvedéstől megtisztul, jobb lesz, bölcs és megértő. Az ember hideg lesz, beavatott és közömbös. Mikor az ember, először életében, igazán megérti a végzetet, csaknem nyugodt lesz. Nyugodt és olyan különösen, félelmesen magányos világban.
• Ha szenvedett is, sikerült neki a legnehezebb emberi feladat, nem rokkant bele, sikerült becsülettel túlesni a legnehezebb vizsgám.
• Tudja, lányom, sokféle erő van az emberek között, sokféleképpen ölik egymást az emberek. Nem elég szeretni, lelkem. A szeretet tud nagy önzés is lenni. Alázatosan kell szeretni, hittel. Az egész életnek akkor van csak értelme, ha igazi hit van benne. Isten a szeretetet adta az embereknek, hogy elbírják egymást és a világot. De aki alázat nélkül szeret, nagy terhet tesz a másik vállára.
• Mindenütt rend volt körülötte, természetesen a pénztárcájában is. Talán csak a lelkében nem volt tökéletes rend és összhang, tudod… úgy látszik, a külső rendtartással az ember mindig leplez valamit, ami mélyen, belül, rendetlen.
• Vissza lehet hozni valakit, aki hűtlen. Vissza lehet szerezni valakit, aki elment. De aki igazán és véglegesen meg sem érkezett, soha… Nem, ez lehetetlen.
• A legnehezebbet kísérelte meg, amire ember vállalkozhat az életben. Tudja, mit csinált? Értelemmel akart közömbösíteni érzéseket.
• Ismered az érzést, mikor az ember az élet legtragikusabb helyzetében, túl a fájdalmon és kétségbeesésen, egyszerre különösen józan lesz, közömbös, csaknem jókedvű?
• …az értelem nem tud elindítani, sem megállítani érzelmeket. De tudja szabályozni azokat. Az érzelmeket, ha közveszélyesek, ketrecbe lehet helyezni.
• Sokkal nehezebb megőrizni valamit, mint szerezni vagy elpusztítani.
• Nem bírom elhinni, hogy vannak szenvedélyek, melyek egy életen át füstölögnek a lélekben, fojtott lánggal és füsttel, mint azok az alvilági égések, mint a bányatűz… Lehet, hogy van ez is; de én azt hiszem, az élet kioltja az ilyen tüzeket. Nem gondolja?... Hát lehet, hogy nincs igazam. Talán erősebb egy-egy szenvedély, mint az élet, az értelem, az idő. Mindent megperzsel, mindent eléget?... Lehet… De akkor legyen erősebb. Ne lappangjon, hanem törjön ki.
• Úgy látszik, az életben minden valamilyen láthatatlan óramű percmutatója szerint történik: egy pillanattal elébb sem lehet „dönteni”, csak amikor a dolgok és helyzetek önmaguktól döntenek… Minden más erőszakolt, esztelen, embertelen, talán erkölcstelen is. Az élet dönt, meglepően és gyönyörűen… s akkor minden olyan egyszerű és természetes.
• Tudod, az ember felébred éjjel és levegő után kapkod, mint a légszomjas asztmatikusok. Kinyújtja kezét a sötétben és egy kezet keres. Nem bírja megérteni, hogy a másik nincs többé, nincs a közelben, a szomszéd házban vagy az utcában. Hiába megy az utcán, a másik nem jöhet szemközt. A telefonnak nincsen semmi értelme, a lapok televannak teljesen érdektelen hírekkel, közömbös értesülésekkel, például azzal, hogy kitört a világháború vagy elpusztult egy milliós főváros néhány utcasora… ebben a kancsi, delejes, mágikus állapotban, a várakozó és nélkülöző szerelmesek lelkiállapotában van valami a hipnotizáltak önkívületéből; olyan a pillantásuk is, mint a betegeké, akik ájult-tikkadt pillantással, lassú szempillafelvetéssel, a delejes álomból ébrednek. Ezek nem látnak mást a világból, csak egy arcot, nem hallanak mást, csak egy nevet.
• Tegnap még bosszút akartál vagy megváltást, azt akartad, hogy telefonáljon, vagy azt, hogy reád szoruljon, vagy hogy vigyék börtönbe és végezzék ki. Tudod, amíg ilyesmi érzel, a másik a messzeségben örül. Addig még hatalma van fölötted. Amíg bosszúért kiáltasz, a másik kezeit dörzsöli, mert a bosszú az vágy is, a bosszú megkötöttség. De eljön egy nap, mikor felébredsz, szemed dörzsölöd, ásítsz, s egyszerre észreveszed, hogy már nem akarsz semmit. Nem bánod azt sem, ha szembejön az utcán. Ha telefonál, felelsz, ahogy illik. Ha látni akar, és muszáj találkozni vele, kérem, tessék. És mindez, belülről, egészen laza és őszinte, tudod… nincs többé semmi görcsös, semmi fájdalmas, semmi önkívületes az egészben. Mi történt? Nem érted. Már nem akarsz bosszút, nem… s megtudod, hogy ez az igazi bosszú, az egyetlen, a tökéletes, az, hogy már nem akarsz semmit tőle, nem kívánsz neki rosszat, sem jót, nem tud többé fájdalmat szerezni neked.
• Ha az ember szeret valakit, mindig megdobog később a szíve, mikor hall róla, vagy látja. Tudniillik, azt hiszem, minden elmúlik, de a szeretet nem múlik el.
• Nem haragszik, mert emberek között, akik valaha szerették egymást, nincs és nem is lehet soha igazi harag. Lehet düh, bosszúvágy; de harag, az a szívós, számító, váró harag… nem, az lehetetlen.
• Aki sokat beszél, leplez valamit. Aki következetesen hallgat, meggyőződött valamiről.
• Nagy önzés a szeretet. Nem tudom, élnek-e sokan, akik halálos sérülés nélkül tudják elviselni a szeretet rémuralmát?
• Mert sokáig remélnek. Az ember nagyon nehezen nyugszik csak bele a reménytelenségbe, abba, hogy egyedül van, halálosan és reménytelenül egyedül.
• Tudod, minden embernek van valakije, aki ügyésze, ellenőre, bírája, s ugyanakkor kissé cinkosa is abban a rejtelmes és félelmes perben, ami az élet. Ez az ember a szemtanú.
• De a féltékenység semmi más, csak szánalmas, megvetnivaló hiúság.
• Csak arról nem beszélt, hogy lelkünk békéjét nem adhatja semmiféle társadalmi vagy termelési rend, nem adhatja más, csak mi magunk. Hogyan? Ha leküzdjük a vágyat és a hiúságot. Lehet ezt?... Majdnem lehetetlen.  
• Egy napon felébredtem és észrevettem, hogy hiányzik. Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami.
• Az életben senki nem futhat versenyt büntetlenül vágyaival.
• Ő azt hazudta, hogy nincs titka előttem, s én, hogy ezt elhiszem neki.
• Tudod, egy napon megértettem, hogy senki nem segíthet. Az ember szeretetre vágyik…, de senki nem segít, soha. Mikor ezt megérti az ember, erős lesz és magányos.

Judit és az utóhang

A Juditnak nem volt meg a szép, érthető szerkezete, mint az Igazinak. Ott nyilvánvaló volt, hogy ki mesél és mit. A Juditban, egy idő után nem lehetett tudni, hogy most éppen melyik pasiról beszél. Arra is csak úgy jöttem rá, hogy az Igaziban kicsit tárolták az életét Juditnak is. De talán nem is ez volt benne a lényeg. Mert mivelhogyhát, abban azért kevesebb „nagy” gondolat volt, azért az is bővelkedett „kisebb nagy” gondolatokkal. Talán addigra már Márai kifogyott a nagy szavakból. De nagy részek továbbra is maradtak a könyvben. Részek, amik akár 1 oldalon át írtak valamiről, és még példákat is említ írókról a világirodalomról, érzéseikről az adott témával kapcsolatban.

• Mindent megszokik az ember, még a boldogságot és a gazdagságot is.
• …hirtelen megtudtad, hogy mindahhoz, ami tegnap még fontos volt, nincs többé semmi közöd.
• De egyet soha nem tudott legyőzni magában… A bűntudatot. És akinek bűntudata van, az bosszút akar.
• De ez az ember azt is tudta, hogy a bosszú bűn. Mindenféle bosszú bűn… és nincs jogos bosszú. Csak az igazsághoz van joga az embernek, az igazságtevéshez… Bosszúhoz senkinek sincs joga.
• Tudod, van egy pillanat, két ember között, amikor már nem érdemes haragudni. Ez nagy szomorúság.
• Nyomoztam utána, ahogy illik, amikor egy nőnek köze van egy másik nő emberéhez…
• …ha az emberek komolyan, nagy szaktudással, sokáig készülnek valamire, akkor az végül is sikerül.
• Tudod, ez már nem volt eleven rend. Mesterséges rend volt, mert amikor éppen kezdett szétesni mindenféle rendtartás a világban, ő valahogy nekilátott, hogy őrizze és ápolja a maga külön, személyes rendjét. Mintha a széteső világgal szemben ez lenne az utolsó védekezési lehetősége, a személyes, a kicsinyes, a szöszmötölő rendtartás…
• És nagy erővel tudott hallgatni. Úgy tudott hallgatni, ahogy más kiabál.
• Ez az ember arra tette föl az életét, hogy az értelem uralkodik a világ felett. Aztán látnia kellett, hogy az értelem erőtlen.

Hát így. Azért a kiírt idézetekből is látszik, hogy a Judit és az utóhang volt a kevésbé gondolatos. Igaz, hogy más Márai könyvet nem olvastam még, de lehet hogy ezután nem is akarok most egy darabig. Nem biztos hogy mindegyikkel ennyire egyet tudok érteni…

Az év első bejegyzése Cicero születésnapa alkalmából

Csak egy a sok okos mondása közül, ami egy ideje már a kedvencem, amióta egy kirándulásomon nem vettem meg azt a mágnest, és amikor visszamentem már nem volt. Azóta inkább azon az elven élek, hogy megveszek minden rögtön ami megtetszik...hogy le ne maradjak róla :(

Nem vagyok nagyon oda a filozófusokért, de azért érdemes Cicxero idézeteket olvasgatni, mondott pár nagy dolgot! :)