Wednesday, August 31, 2016

Olimpia hónapja

Az augusztusi összefoglalóm csak rövid lesz, ugyanis nem sok könyvet vettem, és amit igen, arról már írtam egy külön posztban, korábban. Így nem is ismétlem magam azokkal a könyvekkel. Egy  van még, amit már megrendeltem, de még eddig nem jeleztek, hogy átvehetném, így az majd marad szeptemberre. Amúgy a hónap főleg olimpiásan telt el, egy hétig zombi voltam, mert többször felkeltem éjjel, hogy megnézzem az úszódöntőket élőben. És amit végre megvettem augusztus legelején, az A kis állatok titkos élete matricás album, amibe azóta gyűjtögetem a levonókat. Kezdek arra a szintre érni, hogy a 10 darabból, már  csak olyan 3-4 akad, ami még nincs meg, úgyhogy nagyon sok maradt cserére. Akit érdekel szóljon!! :)

Sunday, August 21, 2016

Gárdos Péter: Hajnali láz

A Hajnali lázról először akkor olvastam, amikor még  nem volt körülötte ez a nagy figyelem és felhajtás. Legalábbis én nem éreztem. Aztán lehet, hogy csak lemaradós üzemmódban voltam. Gondolkoztam rajta mindig, hogy  vegyem-e meg, aztán egy Libris akcióra volt szükség, még januárban, hogy végül megtegyem.

A könyvet jó egy hét alatt olvastam el, még június elején. Ennek több oka is volt. Az egyik, hogy a kiadásában, nem követték a „spóroljunk a lappal” metódust, hanem jó vastag lapokra nyomtatták, óriás betűkkel, és nemhogy nagy szóközökkel, de most még nagyon széles lapszélekkel is. A másik ok az volt, hogy a tartalma annyira egyszerű volt, hogy nem követelt sok figyelmet és gondolkodást. Sok párbeszéd volt benne, így gyakran egy sor annyi szöveg tett ki, hogy „jó”.

A története szerintem mostanra már mindenkinek ismerős, Gárdos Péter, a szülei találkozását írja meg, egy svéd helyszínen. Mindkettőjüket kórházban ápolják, a pasi meg mindenáron meg akar nősülni, és szétküld vagy 100 levelet mindenféle nőknek, hogy találjon valakit… Itt el is vesztette a szimpátiámat. Végül nagyon hamar rátalál Lilire. Az orvosa nagyon rövid időt jósol neki, de ez őt nem tántorítja el, sőt szinte süket fülekre talál. A másik oldalon pedig Lili erőlködését látjuk, akinek egyik „barátnője” Gold Judit még meg is nehezíti a dolgát. Nem örül Lili új barátjának, és próbálja elválasztani őket.

És ez az a rész, amire kíváncsi lennék, mi is történt. Mivel bekerült a könyvbe, így feltételezem, hogy erre rájöttek, de soha sehol nem említik, milyen módon lepleződött le Judit. Pedig ezt vártam a végéig. Így hát nem tudom, hogy ez már csak az író képzelete szüleménye volt-e, hogy egy kicsit izgalmassá tegye a történetet, vagy valóban megtörtént.

Nem akarok rosszat írni a könyvről, de messze nem érte el szerintem azt a szintet, hogy ilyen nagy reflektorfénynek örvendjen. Legalábbis a könyv, nem. Semmi különös nem volt benne, semmi extra írói teljesítmény, talán csak a háttere a történetnek, de az is minimális. A szereplők egyszerűek voltak, nem rendelkeztek semmilyen figyelemreméltó tulajdonsággal, és ha csak azt vesszük, hogy az egész könyvben egy körforgása ment a levelezés-orvoslátogatás-találka szervezésének, hát az nem valami sok. Kicsit nagyobb elvárásaim voltak felé, a történet érdekesnek tűnt, de végül még hiányosan is zárult. Egy kis epilógust írhatott volna, hogy mégis mi történt pár évvel később. De csak ennyit kaptunk.

Thursday, August 18, 2016

Könyvek szlovák kiadásai

A héten otthon voltam szabadságom, és az utam az egyik város könyvesboltjába is vezetett. A szlovákiai könyvesbolt-lánc egyik kisebb üzletében nézelődtem, a Panta Rhei-ben. Annyi szép kiadást találtam, hogy úgy döntöttem megér egy külön bejegyzést. Igazat megvallva, eléggé elvagyok maradva a könyvek szlovák megjelenésével, mert miért is olvasnám szlovákul, ha tudom magyarul? Na mindegy, lehet ezért is lepődtem meg. Még Donna Tartt – Goldfinch-je is már rég elérhető szlovákul, a magyarra pedig még várni kell (remélem már nem sokat, annak idején őszre ígérte a Park kiadó, azért nem vettem meg eddig angolul). Aztán egy pingvines könyvet fogtam meg, ezt nem ismertem, csak annyira tetszett a kiadása. A lapjai szélei pirosra voltak festve, a könyv fedele pedig krém színű, és olyan érdes. Öröm megfogni. Remélem a sztorija is olyan jó lesz mint a kiadása, mert elég zsákbamacskásan vettem meg :). Címe - Barátom a pingvin, egy tanárról szól, aki egy dél-amerikai útja során megment egy pingvint, és hazaviszi. Egyébként úgy néz ki, igaz történet.

Aztán a klasszikus irodalom polcon maradt tátva a szám. Van egy nagyon szép sorozatuk, klasszikusokkal, minden könyv egyforma köntösben, de különböző színben jelenik meg. Hemigwayből volt a legtöbb, és mivel megtaláltam a Magyarországon ritkaságszámba eső Vándorünnepet, így ezt is most szlovákul vettem meg. Mondjuk megrendelhettem volna angolul is, de úgy megtetszett ez a sorozat.

Aztán megláttam Gárdos Péter Hajnali lázát is szlovák kiadásban, és bizony tetszett nekem a leveles borítójával. Jól visszaadja a könyv tartalmát. Aztán láttam még Az igazság és más hazugságok című könyv szlovák változatát (egyébként a magyar már megvan nekem). Ez a kiadás kifejezetten jobban tetszett, egy írógép volt rajta és azon íródott ki a cím. Aki pedig tudja miről szól a könyv, annak szerintem értelmet ad ez a verzió.

Sok más meglepetést is láttam, szlovákul már ki van adva Colm Toibin Brooklyn című könyve, amit tudom, sokan a film miatt már várnak (nekem annakidején tetszett). Megtaláltam néhány Zolát is, ugyan azok csehül voltak meg, de azok után már utána jártam korábban, tudom, hogy a csehek kiadták mindent.

A harmadik könyvet szintén csak megtetszésből vettem meg, nem tudom pontosan milyen lesz. A címét úgy fordítanám, hogy A gurulós könyvtár.

Nem volt olcsó a 3 könyv, amit végül megvettem, de nagyon örülök nekik. A Hemingwayt még meggondolom angolul, de a másik kettőt elolvasom szívesen szlovákul.

Saturday, August 6, 2016

Sam Savage: Firmin

A Firmin kisegérkés könyvre, már régebben felfigyeltem, egy random könyvesbolt nézelődés közben, és elhatároztam, hogy majd megveszem. Aztán nemsokára be is került az egyik Alexandrás százalékos akcióba, és akkor végre hozzám került. Nekilátni csak nem olyan régen kezdtem el, de nagyon hamar el is olvastam. Nagyon szerethető kis történet, lehet, hogy a patkányka miatt, aki akár egérke is lehetne J.

Tehát, a főhőse Firmin, egy patkánygyerek, aki legkisebbként születik az alomba, és elég nyurga marad, mert a testvérei eleszik előle az ennivalót. Hamar rájön, hogy nem csak testi adottságaiban különbözik a testvéreitől és a többi patkánytól. Nem szereti a patkányok életét, és szinte semmit, amit képviselnek. Nem szeret szemetet enni, és inkább álmodozik. Amikor megismeri a születési helye varázsát, egy régi, nagy, számára labirintusszerű antikváriumot, teljesen a könyvek szerelmesévé válik. Elolvas mindent amit tud, és nagyon megkedveli az antikvárium tulajdonosát. Minden vágya, hogy ember lehessen, vagy legalább megértesse magát velük, és tudjanak kommunikálni. Egy szerencsétlen gyilkossági kísérlet után (tulajdonos, rájön, hogy patkány van a házban), Firmin csalódott lesz, és elszökik. Megpróbál legalább süketnéma jelbeszédből megtanulni ezt-azt, elmutogatni, de mancsai nem a legtökéletesebbek a feladatra. Annyira jut, hogy „viszlát cipzár”. Menekülés közben baleset éri, és eltöri a lábát. Végül megmentője akad, aki nem csak hazaviszi meggyógyítani, hanem lakótársává és barátjává fogadja. A történetet tovább nem mesélem, szerintem ennyi éppen elég ahhoz, hogy valaki eldöntse érdekli-e a könyv vagy nem.

Igazából nem tudjuk mi a pálya Firminnel, hogy most ő igazából patkány-e vagy sem, és számomra nem is derült ki 100%-osan a könyvből sem. Voltak rá célzások, de nekem patkányként hihetőbb volt. Annyira aranyosan volt megírva a karaktere, hogy legszívesebben bárki hazavitte volna, szerintem. Amikor pedig eltöri a lábát és fáj neki, hát egyenesen sírhatnékom volt. Sajnáltam azt a kis patkányt, aki más volt mint a többiek, és senki nem értette meg. Az író pedig egyenesen nagy szavak tolmácsának állította be Fiirmint, ugyanis ez a patkányka nemcsak kedves és aranyos volt, hanem okos és bölcs is.

Mindenkinek ajánlom a könyvet, de különösen azoknak, akik szívesen olvasnak könyvekről, és azoknak, akik szeretik az állatokat. Szerintem ez a tökéletes kombináció. És ha már elérhetőségről, az Alexandra őrült akciósan árulja, most kevesebb mint 600Ft-ért kapható, úgyhogy szaladjatok megvenni!

Idézetek:

  • Egyetlen pillantás elég volt ahhoz, hogy megmondja valakiről – a ruhájából, az akcentusából, a hajviseletéből, akár a járásából –, milyen fajta könyv való neki, mi az, amit szeret, és soha nem tévedett.
  • Gazdájukkal együtt kellett volna eltemetni ezeket a könyveket, mint az egyiptomiak tették valaha, hogy utólag se fogdoshassa őket össze akárki – és hogy a távozónak legyen valami olvasnivalója az örökkévalóságon át tartó hosszú úton.
  • A viszonzatlan szerelem éppen elég fájdalmas, de a viszonozhatatlan szerelem tényleg pusztító.
  • Én nem vagyok az a fajta személyiség, aki anélkül bolondul meg, hogy tudná, bolond.
  • Olvasmányimból megtanultam, hogy egészen borzasztó dolgokat tudunk művelni, ha unatkozunk, olyasmiket, amiktől aztán tényleg szerencsétlenek leszünk. Voltaképpen azért is tesszük ezeket, hogy szerencsétlenek legyünk, és ezzel végleg megszabaduljunk az unalomtól.
  • …hogy ha nem szeretnéd újraélni az életedet,  az azt jelenti, hogy elvesztegetted.