Egy kis dvd..

Mivel kicsit rossz a kedvem mostanság, ezért amikor valahogyan megláttam az Avonlea hirdetését, úgy döntöttem, hogy megrendelem a Váratlan utazás és a Anne DVD-ket tőlük. Mindkettőt ezer éve láttam, és most olyasmire volt szükségem, amire még oda tudok figyelni, és nem fújom fejből a részeket, mint a farmnak. Így hát a héten azt is megrendeltem, és 2 nap múlva nálam is volt, csak a sok munka miatt eddig még meg sem tudtam nézni. De nem baj. Eljön majd az ideje.

És amit még vettem valamikor hónap elején az Az órák (The Hours) című film. Nagyon régen, amikor még új volt, akkor én elkezdtem nézni, de szerintem 10 perc után feladtam, mert nagyon unalmas volt (legalábbis úgy emlékszem). Aztán én nem is tudom hogyan, de valahogy nemrég érvényesült bennem, hogy a film egyik főszereplője Virginia Woolf-ot jeleníti meg, és akkor döntöttem el, hogy meg kell néznem. Amikor megláttam a boltban meg is vettem, de még azóta sem néztem meg, úgyhogy még az is várat magára. De nem baj, majd ennek is eljön az ideje. És akkor majd valószínűleg írok is róla.

Hálaadás hónapja...

Amint az októberem hipp-hopp elmúlott a lakásdolgok miatt, úgy szaladt a november is el – majdnem minden hétvégén 300km utazással haza, aztán meg a heti 10+ túlórával. A könyvvásárlás szempontjából gyenge októbert követően azt gondoltam, hogy a november sem lesz másként. Hát mit ne mondjak, tévedtem. Először egy régi áhítat, a bookline kívánságlistámról kacsingatott rám 66%-os kedvezménnyel… Aztán jött a „Márai-sokk”. Éppen november elejei sétámat hajtottam végre az Alexandrában, amikor az újdonságok között észrevettem Márai új kabátba öltöztetett könyveit. Jobbanmondva csak kettő volt a középpontba kiállítva. Az egyik Az igazi, a másik a Judit… és az utóhang. Kezembe vettem, megcsodáltam új, nagyon ízléses borításukat, és hát sajnos elolvastam a fülszöveget is. Annyira megfogott, hogy azt mondtam nekem ezt meg kell vennem. Persze akkor nem tudtam, mert arra nem jutott, de elhatároztam, hogy mindenképp megszerzem. Aztán hétvégén addig-addig nyomoztam, amíg meg nem találtam a Libri oldalán még az 1 generációval fiatalabb kiadásban, mindkét könyvet. Mivel máshol már ez a kiadás nem volt kapható, ezért rögtön gyorsan megrendeltem, nehogy lemaradjak róla, így mégis olcsóbban jött ki.

Még azon a héten észrevettem az Alexandrás könyvmaratont is, ami 40%-al olcsóbban szolgáltatott könyveket. És mivel megtaláltam közte kettőt, amit el akartam olvasni majd (teszem hozzá mindkettő újabb, nem klasszikus), ezért megrendeltem azokat is. 

Így hát a novembert ezekkel a könyvekkel zárom:

• Don DeLillo: Cosmopolis
• Márai Sándor: Az igazi; Judit… és az utóhang
• Beth Hoffman: Déli álmok
• Kathleen Grissom: Tölgyfa a dombtetőn

Pi (nem túl izgalamas) élete

Én már a nagy Pi élete mozgalom után kaptam és olvastam a könyvet. Csak most szeptember végén kezdtem neki, addigra már a filmet is jól elfelejtették, nem még a könyvet (persze kivéve azokat, akik csak a film miatt ismerték a könyvet). Már a könyvesboltokban sem látható semmilyen feltűnő helyen, sem a metrófeljárókon, posztereken.

A könyvet, ahogyan Yann Martel be is vallja, a hírnév miatt írta, elismerést akart szerezni, és tudatosan írta, formálta a könyvet. Mit ne mondjak ezzel már sok pontot veszített nálam. Az író hónapokat töltött Indiában, mecseteket és állatkerteket látogatva, aminek az élményeit használta a könyv megírásához. Hát miről is írjam a könyvet ami majd híressé tesz? Legyen benne sok vallásról és állatokról, mivel most ezt tanulmányoztam. Akkorhát adjunk egy nagyon vallásos főszereplőt, aki (mivel minden vallást ismerek) minden valláshoz tartozónak érzi magát – ennek a leírásával rögtön meglesz 100 oldal, és adjuk a családját, akik egy állatkertről gondoskodnak, aminek a kapcsán az állatok viselkedéséről írottak adnak még 100 oldalt a könyvbe.

A könyv nem volt számomra túl érdekes az elején, jól túl az 1/3-án, vált kissé érdekessé, amikor végre elsüllyedt a hajó. Azután megint jött egy elég hosszú rész, szinte mondhatnám már a végéig, ahol megint nagyon lassan haladtak az események. Amíg a tengeren hánykódott, néhány rész kivételével, nem történt semmi izgalmas. Mondjuk mi is történhetne egy hajótöröttel a Csendes-óceán közepén, akinek semmije sincs. Mit tud egy regényíró 227 napba beleírni, ami klisén kívüli? Megvolt minden, ami egy alap hajótörött sztoriban meg kell/meg lehet tenni. Volt élelemhiány, vízhiány, cápa, vihar, betegség, másik hajótöröttel való találkozás, aki történetesen kannibál (ez a rész már nekem kicsit sok volt). Amikor végre mindezen túljutott, végre partot ért a hindu gyerek, de még mindig nem megmenekült, mert a sziget lakatlannak bizonyult, és hamar kiderült róla, hogy furcsa képességekkel bír, ugyanis este a föld izzani kezd, és minden ami nem a fákon, vagy a vízen tartózkodik megég. Aki pedig ott tartózkodik és esetleg meghal, az algák savassága teljesen elpusztítja a tetemet.

Ez kényszeríti főhősünket elhagyni, az egyébként „barátságos” szigetet, ahol jól megvolt a kis szurikáták társaságában. Mikor végre kiköt Mexikó partjainál, a sztori furcsa fordulatot vesz, ugyanis a japánok, akik azért jöttek őt meglátogatni, hogy megtudják hogyan süllyedt el a hajó, nem hiszik a túl kalandos történetét. Semmi más infó a megmeneküléséről, csak hogy a szegény mexikóiak megmentették, és a japánok nem hiszik a történetét.

Így teljes egészében elolvasva, a könyv egész jó volt – ezt akármennyire nem szívesen mondom, mert már minden hírnévből született mű számomra negatívan indul. Nagyon sok helyen unalmas volt. Legfőképpen az első harmada, vagy az első része a könyvnek. Mondjuk aztán sem volt túl sok minden, mint már említettem, annyira oldalakon keresztül a teknősök és egyéb halak életéről és viselkedéséről nem kívánkoztam olvasni.

Ami még kérdéses maradt a számomra az az, hogy Pi élete miért is Pi élete. Mármint, rendben van, hogy a könyv első 1/3 bemutatja az életét Indiában, a nyüglődését, hogy ő az összes vallást preferálja és tiszteli, és mindenhová tartozik. De kb. ennyi. Azt mondanám, ha egy könyv ilyen címet kap, legalább több év életét kellene felkarolnia. Na, most ez még a legnagyobb jószándékkal is max. 3 évbe tellett, az is csak az a bizonyos 1/3 része a könyvnek.

Már többet nem akarok negatívumokat írni, mert még az lenne, hogy le akarom húzni a könyvet. Inkább jöjjenek az idézetek.

• The reason death sticks so closely to life isn’t biological necessity – it’s envy. Life is so beautiful that death has fallen in love with it, a jealous, possessive love that grabs at what it can. But life leaps over oblivion lightly, losing only a thing or two of no importance, and gloom is but the passing shadow of a cloud.
• We must all pass through the garden of Gethsemane… To choose doubt as a philosophy of life is akin to choosing immobility as means of transportation.
• You must take life the way it comes at you and make the best of it.
• I was not wounded in any part of my body, but I had never experienced such intense pain, such a ripping of the nerves, such an ache of the heart.
• And I am allowed no explanation? I am to suffer hell without any account from heaven?... Why can’t reason give greater answer? Why can we throw a question further than we can pull in an answer? Why such a vast net if there’s so little fish to catch?
• We’re in hell yet still we’re afraid of immortality.
• Oncoming death is terrible enough, but worse still is oncoming death with time to spare, time in which all the happiness that was yours and all the happiness that might have been yours becomes clear to you.
• You can get used to anything – haven’t I already said that? Isn’t that what all survivors say?

There is something about November...

Kicsit érdekes, ahogy így visszanéztem a blogom történetére, hogy november jelentőséggel bír. Persze a tavaly novembert nem felejtem el, de érdekes módon, az első bejegyzésemet is novemberben írtam. Lehet, hogy már a blogot létrehoztam korábban, de mégis ettől a dátumtól számolnám a születésnapját. Ez 2009-ben történt. Igaz, hogy az első bejegyzés szinte semmiről sem szól, és az aztán következő években sem vittem túlzásba a blogolást (mondjuk csak másodlagos blog volt akkoriban). Életre – mondhatnám – 2011 novemberében kelt, amikor olyasmin mentem keresztül, amiből kilátást nem láttam, és az egyedüli program, amivel kicsit el tudtam vonatkoztatni a történtektől az olvasás és az írás volt. Csak hogy ne gondolkozzak.

És ami még érdekes novemberrel kapcsolatban, hogy valahogy ezen az éven megszerettem ezt a hónapot. Az időjárását, a jellegét. Más nem is akartam írni. Csak ennyit. Sok könyv szétfolyt azóta a szemem előtt ahogy mondják… reméljük a legjobbakat.

Édentől keletre...Timshel - "the most important word in the world"

Az Édentől Keletre, már megvan nekem egy ideje, és nem is az első könyv Steinbecktől, amit olvastam. Eddig viszont a legjobb. Most már néhány hete befejeztem, de nem is gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz róla írnom. Annyi mindent megemlítenék, nagyon sok minden van aláhúzva a könyvben, de talán mindent nem is tudnék. Inkább csak javasolom mindenkinek, hogy olvassa el!

A könyvet általában a bibliai Káin és Ábel történetéhez hasonlítják, főképp a két testvérpár viaskodása miatt. Jelen volt ez 2 generációban is, megismerkedhettünk a könyv elején ahogy Adam Trask a féltestvérével, Charlesal viaskodik az apai szeretetért. Mindkét helyzetben inkább a testvérek, a jót és a rosszat képviselik. Egyikük képesíti meg a jót a másik a rosszat.

Samuel Hamilton a könyvben a bölcsességet jelképezi. Az az ember, aki a könyveket olvassa, és mindenre van okos válasza, pedig alapjába véve csak egy kútásó. Ő az az ember, aki a legnagyobb dolgokat mondja a könyvben.

A könyv főhőse Adam Trask, akit miután elhagy a felesége, egyedül neveli fel iker fiait, akiknek apjuknak valódi kiléte a könyv végéig kérdéses maradt. Velük lakott egy kínai szakács/mindenes, Lee, aki segíti, és miután Samuel Hamilton meghal, szolgáltatja a bölcsességet a könyvben. Ő a bizalmasa Adamnak, Sam Hamilton szövetségese, amíg él, és az ikrek második apja. Az ikrek természete, immár a második generációban tükrözi  a jót és a rosszat. Habár Cal tudatosan nem akar rossz lenni, hirtelen haragból viszont mindig valamit elkövet. Legrosszabb tette (és egyben a könyv záró része), az Aronnal történtek. Haragjában, elárulja testvérének anyjuk kilétét és mivoltát, aki ezt annyira rosszul viseli, hogy bevonul a hadseregbe. Innen indult Adam egészsége is lefelé a lejtőn, és miután egy levélben közlik vele, hogy Aron meghalt, szélütést kap és lebénul a fél oldala.

Nem is annyira a történet tartalmát akarom leírni, mint inkább hangsúlyozni azt a sok bölcsességet, amit e szereplőkön át az író kifejezett. Ha ez valós életben történik, azt mondok ok, néha összejönnek egy helyre okos emberek, akik nagy dolgokat mondanak, de hogy ugyanaz a személy írja meg a sorait 2 nagymondású embernek is, az valami. Az írók azért tudnak valamit. Talán ezért preferálom a nehezebb könyveket. És amíg erre valaki nem képes, hogy így írjon, az ne is nevezze magát igazi írónak. Vagy legalábbis olyan írónak akit én respektálok egy bizonyos szinten.

Példának itt azt hoznám fel, amikor Sam, Adam és Lee az ikrek nevét választják ki. Talán ott vettem észre először azokat a nagy gondolatokat, amik mindegyiküktől jöttek, ahogy érveltek. Ott hozódott fel Káin és Ábel története is, és több oldalon át boncolgatják a témát.

A másik rész, ami nagyon tetszett nekem benne, szintén a Bibliához köthető. Ott épp Lee magyarázza, a Biblia fordításából létrejött nem pontosságokat. Mint mondja, az amerikai standardfordítás szerint a Biblia parancsolja az embereknek, hogy győzedelmeskedjenek a bűnök felett. A Jákob király (King James) fordítás szerint ígéretet tesz, hogy az emberek biztosan győzedelmeskednek a bűnök felett. De a héber „timshel” (thou mayest) szó, választás ad az embereknek.  Nyitva hagyja az utat. (itt megjegyezném, hogy angolul olvastam a könyvet és nem vagyok fordító, úgyhogy ha teljesen pontosan akarjátok ezt megtudni, olvassátok el magatok is, én csak a lényeget foglaltam össze – de én még mindig az eredeti szöveget ajánlom, nem tudom ez hogy lehet a magyar fordításban. Meg lehet nem ártana a Bibliában is pontosan megnézni hogy van, de ott már megint előjönne a különböző fordítások problémája). Azt hiszem ez a rész foglalja össze legjobban a könyv tartalmát. Miszerint minden ember követhet el bűnt, de mindig van rá alkalma, hogy ezt helyrehozza.

Nagyon sok mindent lehetne még írni a könyvről. Nekem nagyon tetszett, 600 oldalas volt mégsem volt unalmas. A végére majdnem kifogytam a jegyzethelyből, annyi sok mindent húztam alá benne. Próbáltam a fontosabb idézeteket is összeszedni a könyvből, de hát annyi volt, hogy nehéz volt választani. Többször szortíroztam, vissza-visszaolvastam. Próbáltam a túl hosszúkat is kihagyni. Ezek élték túl a legalább 3x szortírozást:

• I think the difference between a lie and a story is that a story utilizes the trappings appearances of truth for the interest of the listener as well as of the teller. A story has in it neither gain nor loss. But a lie is a device for profit or escape.
• Almost instinctively he went about learning the truth and at the same time disbelieved it.
• It would be absurd if we did not understand both angels and devils, since we invented them.
• Sometimes a silence tells the most.
• I will warn you now that not their blood but your suspicion might build evil in them.
• An unbelieved truth can hurt a man much more than a lie.
• When the Lord God did not call my name, I might have called His name – but I did not. There you have the difference between greatness and mediocrity. It’s not an uncommon disease. But it’s nice for a mediocre man to know that greatness must be the loneliest state in the world. 
• Give me a used Bible and I will, I think, be able to tell you about a man by the places that are edged with the dirt of seeking fingers. … If it troubles us it must be that we find the trouble in ourselves.
• Feed a man, clothe him, put him in a good house, and he will die of despair.
• I believe a strong woman maybe stronger than a man, particularly if she happens to have love in her heart. I guess a loving woman is almost indestructible.
• There is more beauty in the truth even if it is dreadful beauty.
• There’s no springboard to philanthropy like a bad conscience.
• We have only one story. All novels, all poetry, are built on the neverending contest in ourselves of good and evil. And it occurs to me that evil must constantly respawn, while good, while virtue, is immortal.  Vice has always a new fresh young face, while virtue is venerable as nothing else in the world is.
• They say a clean cut heals soonest. There’s nothing sadder to me than associations held together by nothing but the glue of postage stamps. If you can’t see or hear or touch a man, it’s best to let him go.
• All great and precious things are lonely.
• Riches seem to come to the poor in spirit, the poor in interest and joy.

Happy 100th birthday, Monsieur Camus!

“Blessed are the hearts that can bend; they shall never be broken.”

Ezt a posztot azért írom, mert Albert Camus november 7.-én lett volna 100 éves. Ez az algériai származású, francia irodalmat képviselő író, nehézkes indulással lépett az életbe. Az algériai tapasztalatai és származása érezhető a munkáságán és a művein. Algériában filozófiát tanult, de befejezni nem tudta betegsége és anyagi okok miatt. Franciaországba kerülése után, eleinte politikai újságíróként dolgozik, később az íráson kívül színházi rendezéssel, színészkedéssel is keresi a kenyerét, valami fordítással is foglalkozik. Irodalmi vetélytársa, és politikai ellenfele Paul Sartre. Leghíresebb művei a Közöny, A bukás és A pestis. Műveire leginkább a reménytelenség, a folyamatos tagadás és a tudatos elégedetlenség a jellemző.  1957-ben Nobel díjat kapott, aminek a pénzéből autót vásárolt, ami később a végzete is lett. Autóbalesetben halt meg 3 évvel később.