Én már a nagy Pi
élete mozgalom után kaptam és olvastam a könyvet. Csak most szeptember végén
kezdtem neki, addigra már a filmet is jól elfelejtették, nem még a könyvet
(persze kivéve azokat, akik csak a film miatt ismerték a könyvet). Már a
könyvesboltokban sem látható semmilyen feltűnő helyen, sem a metrófeljárókon,
posztereken.
A könyvet,
ahogyan Yann Martel be is vallja, a hírnév miatt írta, elismerést akart
szerezni, és tudatosan írta, formálta a könyvet. Mit ne mondjak ezzel már sok
pontot veszített nálam. Az író hónapokat
töltött Indiában, mecseteket és állatkerteket látogatva, aminek az élményeit
használta a könyv megírásához. Hát miről is írjam a könyvet ami majd híressé
tesz? Legyen benne sok vallásról és állatokról, mivel most ezt tanulmányoztam.
Akkorhát adjunk egy nagyon vallásos főszereplőt, aki (mivel minden vallást
ismerek) minden valláshoz tartozónak érzi magát – ennek a leírásával rögtön
meglesz 100 oldal, és adjuk a családját, akik egy állatkertről gondoskodnak,
aminek a kapcsán az állatok viselkedéséről írottak adnak még 100 oldalt a
könyvbe.
A könyv nem volt
számomra túl érdekes az elején, jól túl az 1/3-án, vált kissé érdekessé, amikor
végre elsüllyedt a hajó. Azután megint jött egy elég hosszú rész, szinte
mondhatnám már a végéig, ahol megint nagyon lassan haladtak az események. Amíg
a tengeren hánykódott, néhány rész kivételével, nem történt semmi izgalmas.
Mondjuk mi is történhetne egy hajótöröttel a Csendes-óceán közepén, akinek
semmije sincs. Mit tud egy regényíró 227 napba beleírni, ami klisén kívüli?
Megvolt minden, ami egy alap hajótörött sztoriban meg kell/meg lehet tenni. Volt
élelemhiány, vízhiány, cápa, vihar, betegség, másik hajótöröttel való
találkozás, aki történetesen kannibál (ez a rész már nekem kicsit sok volt).
Amikor végre mindezen túljutott, végre partot ért a hindu gyerek, de még mindig
nem megmenekült, mert a sziget lakatlannak bizonyult, és hamar kiderült róla,
hogy furcsa képességekkel bír, ugyanis este a föld izzani kezd, és minden ami
nem a fákon, vagy a vízen tartózkodik megég. Aki pedig ott tartózkodik és
esetleg meghal, az algák savassága teljesen elpusztítja a tetemet.
Ez kényszeríti
főhősünket elhagyni, az egyébként „barátságos” szigetet, ahol jól megvolt a kis
szurikáták társaságában. Mikor végre kiköt Mexikó partjainál, a sztori furcsa
fordulatot vesz, ugyanis a japánok, akik azért jöttek őt meglátogatni, hogy
megtudják hogyan süllyedt el a hajó, nem hiszik a túl kalandos történetét.
Semmi más infó a megmeneküléséről, csak hogy a szegény mexikóiak megmentették,
és a japánok nem hiszik a történetét.
Így teljes
egészében elolvasva, a könyv egész jó volt – ezt akármennyire nem szívesen
mondom, mert már minden hírnévből született mű számomra negatívan indul. Nagyon
sok helyen unalmas volt. Legfőképpen az első harmada, vagy az első része a
könyvnek. Mondjuk aztán sem volt túl sok minden, mint már említettem, annyira oldalakon
keresztül a teknősök és egyéb halak életéről és viselkedéséről nem kívánkoztam
olvasni.
Ami még kérdéses
maradt a számomra az az, hogy Pi élete miért is Pi élete. Mármint, rendben van,
hogy a könyv első 1/3 bemutatja az életét Indiában, a nyüglődését, hogy ő az
összes vallást preferálja és tiszteli, és mindenhová tartozik. De kb. ennyi.
Azt mondanám, ha egy könyv ilyen címet kap, legalább több év életét kellene
felkarolnia. Na, most ez még a legnagyobb jószándékkal is max. 3 évbe tellett,
az is csak az a bizonyos 1/3 része a könyvnek.
Már többet nem
akarok negatívumokat írni, mert még az lenne, hogy le akarom húzni a könyvet.
Inkább jöjjenek az idézetek.
- The reason death sticks so closely to life isn’t biological necessity – it’s envy. Life is so beautiful that death has fallen in love with it, a jealous, possessive love that grabs at what it can. But life leaps over oblivion lightly, losing only a thing or two of no importance, and gloom is but the passing shadow of a cloud.
- We must all pass through the garden of Gethsemane… To choose doubt as a philosophy of life is akin to choosing immobility as means of transportation.
- You must take life the way it comes at you and make the best of it.
- I was not wounded in any part of my body, but I had never experienced such intense pain, such a ripping of the nerves, such an ache of the heart.
- And I am allowed no explanation? I am to suffer hell without any account from heaven?... Why can’t reason give greater answer? Why can we throw a question further than we can pull in an answer? Why such a vast net if there’s so little fish to catch?
- We’re in hell yet still we’re afraid of immortality.
- Oncoming death is terrible enough, but worse still is oncoming death with time to spare, time in which all the happiness that was yours and all the happiness that might have been yours becomes clear to you.
- You can get used to anything – haven’t I already said that? Isn’t that what all survivors say?
No comments:
Post a Comment