Wednesday, December 31, 2014

Még mindig hideg van :)

Nem akarok, olyan mindenki által írt összesítőt írni, sőt, ez kifejezetten nem is olyasmi, amit elvárok, hogy mások elolvassanak (mert már kit érdekel, hogy hány könyvet olvastam, és hányat vettem és mit változtattam a blogon?). 100%-ig magamnak írom, persze senkit nem tiltok az olvasás alól :). Próbálok objektív maradni, több okból is. Próbálom nem úgy venni ezt a hónapot, mint az év végét, hanem mint csak egy újabb hónap végét. Lehet kívülállóbb lennék, ha nálam más hónapban lenne éves összefoglaló J. Mert azért valamikor össze akarom foglalni (persze, újra, csak magamnak). 


Tehát:

Ezen az éven több könyvet olvastam el mint tavaly, de ez csak mennyiségileg. Nem tudom, mi hány oldalas volt, és ami a legfontosabb, az oldalak sem jelentenek semmit. Vannak olyan idióta könyvek amiknek egy oldalára 50 szó van nyomtatva… Olyat próbálok nem is venni, hanem keresni más kiadást. Nem csak az olvasásban, hanem a vásárlásban is túlszárnyaltam magam. 47 könyvet vettem (ide megint kéne hogy jöjjön egy szubjektív megjegyzés, de akkor azt kihagyom). A 2013-as könyvlistámról 10 könyvet olvastam el, mondjuk ezek közül kettőt még tavaly év végén elkezdtem, de csak januárban fejeztem be. Ezen kívül úgy gondolom, változtatni kellene a listámon, mert már előre látok néhány könyvet, amit valószínűleg nem fogok elolvasni az elkövetkezendő 5 évben, hacsak valami nagy változás nem következne be, és olvasásra lennék ítélve.  Azokat szürkével jelöltem a listán, valószínűleg, lehet jövőre kihagyom őket teljesen.


Még mindig sok könyvem van, amiket még a blog indulása előtt vettem. Azok közül is remélem, egynéhány elolvasásra kerül, ha már azokról nem tudok írni, amelyeket még előtte el is olvastam. A bejegyzéseim is leheletnyivel többek lettek, persze ennek sincs semmi jelentősége. Még mindig inkább magamnak írom, nem olvasóközönséget próbálok gyűjteni. Azért még van pár könyv a listámon, amit még mindig meg akarok venni, de jövőre egy kicsit lejjebb viszem a vásárlásaimat. 

Tuesday, December 30, 2014

Jeges december

Karácsonyra egyetlen könyvet kaptam, Emile Zola életét. Én akartam, ezt kértem. Mivel úgyis sok könyvet vettem Amerikában, már nem akartam többet kapni. Hagyjunk valamit jövőre is J.


A könyvet belecsomagoltam a karácsonyi papírba, amiben kaptam, csak mert tetszett. Úgyhogy a képen is így látható. Majd ha elolvasom, akkor felrakom rendesen is, biztosan, de nincs is semmilyen különös borítója, igazából, úgy néz ki, mint egy szkriptum az iskolába. Plusz egy részlet a kis karácsonyfámból.

Thursday, December 25, 2014

A ragyogás eredeti helyszínén jártam

Valahogy úgy érzem Stephen King kísért engem. Persze jó értelemben. Úgy érzem, bárhová megyek, vagy bárhol kötök ki, neki valahogy köze lesz a helyhez. Pár napja tértem vissza Colorado-i kiruccanásomról, és a hely, ahol azon a 2 héten maradtam ad otthont a híres Stanley hotelnek. A hotel nemcsak az amerikai 10 leghíresebb kísértet hotel közé tartozik, hanem azért is híres, mert annakidején Stephen King itt tartózkodása alatt inspirálódott a Ragyogás megírásával, és a könyv nagyrészét is itt írta meg. A Panoráma – vagy eredetileg az Overlook – hotel ennek a szállodának a mintájára született. És vajon hányas szobában szállhatott meg? A King rajongóknak azt hiszem ez nem nehéz kitalálniuk, a 217-ben. Az eredeti, Kubrick által rendezett filmet nem itt forgatták, amin annakidején Stephen csodálkozott is és csalódott volt, de az illetékesek Oregon egyik fogadóját választották erre a célra. Viszont később (1997), az egyik amerikai csatorna készített egy mini-sorozatot a Ragyogásból, ami már itt forgott.



A hotel 1909-ben nyitotta meg kapuit, és jóval King ott tartózkodása előtt már híres volt paranormális tevékenységeiről. A vendégek és a személyzet eltűnt tárgyakról, mozgó bútorokról – és ami talán a leghátborzongatóbb – zongorajátékról számolnak be a táncteremből, amikor az teljesen üres. A kísértet, valószínűleg a tulajdonos felesége Flora Stanley, aki szereti használni a zongorát. A legkísértettebb a 418-as szoba, és úgy általában az egész 4. emelet, ami annak idején a szolgák lakrésze volt. A 418-asban megszállt vendégek gyereknevetésekről számolnak be a folyosóról, amikor az üres, felfordult szobáról, wc lehúzásokról az éjszaka közepén és hasonlókról.

Napjainkban, a hotelben megszállni szándékozók, választhatnak a különböző speciális csomagjaikból, pl. a Stephen King csomagból, amihez jár egy példány a Ragyogásból is. Vagy a Doctor Sleep csomag, amihez egy példány az új folytatásból is dukál. Természetesen a rajongók kérhetik a 217-es, avagy a Stephen King szobát is J. Akik kísértésre vágynak, azok a kísértet csomag rezervációjánál garantáltan 4. emeleti szobát kapnak, sőt még egy K2 meter-t is (ez szolgál a szellem jelenlétének, vagy a paranormális tevékenységek mérésére). A városban található kis boltok készlete is persze specializálódik erre, sok ajándékboltban megtalálható a ragyogás különböző kiadásban.


Teljes mértékben megértem Stephen Kinget, hogy beleszeretett a helybe, ahogyan a tulajdonosokat is, hiszen a Sziklás hegység kapujának nevezett városka rendelkezik egy bájjal. Nem beszélve a tényről, hogy ahová az ember néz sziklaóriások. Mint nagyon sok hely Coloradóban, Estes Park is 7500 láb (2286m) tengerszint feletti magasságban fekszik. Ez már a 3. utam volt Colorado-ba, és nem tudom megunni. Ha valahol maradnék amerikában, Colorado biztosan az esélyes helyek között lenne. Persze ez nem élménybeszámoló, nem is ezzel akarom elvenni itt az időt és a helyet. Örülök, hogy azon szerencsések között tudhatom magamat, akiknek Colorado hosszabb-rövidebb ideig az életük része volt. 

Sunday, December 21, 2014

Könyvek Amerikából

A december nagy részét 5 év után újra, a tengerentúlon töltöttem. Ezért is volt csend az oldalon ezidáig. Mivel még mindig kicsit zavart vagyok, nappal-éjszaka kérdésben, de még abban is milyen nap van, ezért mély írásokba nem mennék bele :). Inkább csak leírnám a könyveket, amiket amerikában szereztem.


Időm nagy részét Coloradóban töltöttem, és kb. már 2. nap megvettem az első 3 könyvet. Egy másik városkába utaztunk szülinapot ünnepelni, és én aznap beugrottam a Barnes & Noble-be. Az itt vásárolt könyveim a következők:

-          Zola: Germinal
-          Zola: In secret
-          Ray Bradbury: Fahrenheit 451

A Fahrenheit 451 az egy olyan könyv, amit a listámról vettem meg (tudniillik egy listával mentem ki, milyen könyveket akarok hozni). Már régen hallok róla, és mivel ezt emlegetik a nagy háromban, Orvell 1984-e, Huxley Szép új világ (írás róla hamarosan jön) és ez. Amikor elolvasom, akkor majd beszámolok róla. Zoláról nem kell sok mindent írnom, csekkoltam mik vannak meg nekik, ugyanis egynéhány könyvén kívül, magyarul már nem lehet megvenni őket. Volt nekik három, és mivel a Germinalt elnéztem (ugyanis az pont kapható magyarul), így azt is megvettem. Az In secret, az mint kiderült az valójában a  Therese Raquin c. könyve, amelyből film készült, és valószínűleg e miatt nevezték át, és adták ki újra.


A következő (és őszintén elég gyakori) állomásom az Estes Park-i kis könyvesboltocska. Szó szerint aprócska volt, de minden megvolt benne. Ott fogtam meg az A tree grows in Brooklyn „szebb” kiadását, amit aztán megtaláltam egy kevésbé szép, de olcsóbb kiadásban, és megvettem. Ott is volt 2 Zola Könyv, és mielőtt elmentem volna azokat is megvettem.



-          Betty Smith: A tree grows in Brooklyn
-          Zola: Money
-          Zola: The conquest of Plassans

Az utolsó állomás, a várva várt The Starnd könyvesbolt volt New Yorkban, ami a város legnagyobb könyvesboltja, ahová végülis 2x is visszatértem :). 18 mérföldnyi új és használt könyvet tart, ezen kívül mindenféle könyves szépséget. Táskákat, tolltartókat, füzeteket, de igazán nehéz mindent leírni, mert annyi minden volt. Akit érdekel, az nézze meg az oldalunkat, részletesebben le van írva. És hogy könyveket kevesen vásárolnak? Nem igaz, legalábbis nem New Yorkban, alig lehetett mozogni az üzletben, napközben és este egyaránt. A Strandben vásárolt könyveim a következők lettek.

-          Zola: La Bete Humaine
-          Zola: Pot Luck
-          Sari Botton: Never can say goodbye
-          Azar Nafisi: Reading Lolita in Teheran
-          Ronald Kessler: The first family detail

Zolából válogatnom kellett, sajnos ezek az angol kiadások kicsit összezavartak, mert egy-egy könyvnek több kiadása is volt, különböző fordítással, sőt különböző cím alatt is (!!). Aztán már inkább nem vittem túlzásba, nehogy valami 2x legyen meg. Aki 50$ felett vásárolt, az kapott egy ajándék vászontáskát.


Ami még érdekes volt az a Macy’s kirakata, ahol a sok közül az egyik könyves témában volt berendezve. És természetesen ne úgy képzeljük, mint egy kirakatot itthon. Volt, amelyik úr tematikával, volt amelyik hó és tél tematikában, fel sem tudom mindet idézni. A figurák mozogtak, és volt, amelyek egy teljes jelenetet vagy történetet meséltek el.



Próbáltam minden könyves élményemet ide összefoglalni, még jön egy speciális meglepetés bejegyzés nemsokára, ami nekem is meglepetés volt :). Persze így is lehet, hogy valami kimaradt, de azért remélem nem.

Sunday, November 30, 2014

Csúszkál a sarkam a faleveleken – november

Novemberben elég sok bejegyzés született, pedig nem így terveztem, és főleg furcsa, hogy a legtöbb nem is könyvről, pedig végre sikerült befejeznem 3 régen elkezdett könyvet. Ami az ebben a hónapban beszerzett könyveimet illeti, azok is inkább októberhez kapcsolódnak, ugyanis inkább olyanokról van szó, amelyeket kicsit későn kaptam meg.

A szülinapi könyvrendelésem október vége felé érkezett meg (már majdhogynem a szülinapomon rendeltük, úgyhogy nem is csoda J) a bookdepositoryról, de csak november közepén kaptam kézhez, mert akkor hozták nekem el, ugyanis az otthoni címemre érkeztek. Ezek a könyvek a Stephen King On writing-ja, és Ronald Kessler-től az In the president’s secret service. Az előbbit már egy ideje el akarom olvasni, az utóbbit pedig az Olympus has fallen megnézése óta. Újra felkeltette bennem az érdeklődést a titkos szolgálatról, és mivel most lehetőségem is volt szerezni ilyen könyvet, miért ne.

A harmadikat az egyik barátnőmtől kaptam születésnapomra, Singer Magdolna Veszteségek ajándéka címmel. A negyedik könyvet pedig a Maxim kiadó küldte el nekem, Nina George-tól a Levendulaszoba címűt.


A decemberem nem tudom hogyan fog alakulni, elutazok 2 hétre, így valószínűleg addig nem is leszek nagyon internet közelben sem, és írás közelben sem. De remélem legalább elég új könyvvel térek haza JMég mindig azon töröm a fejem melyik könyvet vigyem magammal az útra. Mert mondjuk, egész listám van, mi mindent szeretnék ott is venni, de amíg odaérek addig is kell valami. Újat szerintem már nem veszek (se időm, se fölös pénzem az út előtt), de kell választanom egyet ami nem túl nehéz, tehát puhakötésű, és nem is túl hosszú.

Wednesday, November 26, 2014

Jeffrey Meyers: A szenvedélytől a széthullásig (híres írók műhely és hálószobatitkai)

Már hármat írtam novemberben (természetesen közben már ez sem aktuális), és még könyvről szó sem esett. Nehezebben íródnak a könyves bejegyzések. Pláne olyan könyvekről, amik valami nem jó dologhoz kapcsolódnak, és valószínűleg nem is fogom akarni újra elővenni. Mondjuk annyira nem volt jó J. Mármint a könyv.

A most következő könyvet a nyári Alexandra leárazáson vettem, A szerelemtől a széthullásig címmel. Híres írók viszonyát mutatja be az íráshoz és a szerelemhez, és hogy a kettő hogyan befolyásolta az életüket, és milyen hatással volt egyik a másikra. 9 író életével ismerkedhetünk meg, vannak köztük nagyon ismert, és kevésbé ismert személyek. Mármint úgy értem, néhány írónak már úgy ismerni az életét (Dosztojevszkij, Hemingway, Fitzgerald), abból a tömérdek könyvből- filmből-említésből, amik hozzájuk kapcsolódnak, másokról pedig szinte semmit nem tudni (vagyis én nem tudtam).

Tolsztoj felesége eléggé prűd volt és konvencionális, de sokat segített neki az írói munkában. A háború és békét, például 7x másolta át neki kézzel, és aki ismeri a terjedelmét az tudja, hogy ez mit jelent. Viszonyuk nem volt túl jól a későbbiekben, erről a Kreutzer-szonáta bizonyít. Idősebb korukra mindketten kiséé megzizzenek. Tolsztoj cipész mesterséget tanul, és gyerekeit a saját maga készített lábbelikben járatja, míg Tolsztoja, aki szintén megzavarodott többször öngyilkossági kísérletet kísérelt meg, amiknek az ötletét a férje által írt novellákból vette J.

Bernard Shaw és Joseph Conrad életeik elég unalmasak voltak, azokról nincs is sok írni valóm. Shawnak nem volt a feleségével intim kapcsolata, Conrad pedig mint sok társa, depresszióval küzdött és öngyilkosságot kísérelt meg, és nem egyszer volt idegösszeroppanása.

Mikor James Joyce életét olvastam, úgy voltam vele, hogy na ezt nem kellett volna tudnom… Elég perverz volt, fetis mániás, de nem akarom részletezni. Ő is, és felesége is szegény családból származnak, Nora sosem olvasta Joyce írásait. Az ifjúkori önarckép életrajzi elemeket rejt, főleg az apjával kapcsolatosakat.

Virginia Woolfról mit is írjak? Mindig furcsáltam én őt… Kiderült, frigid és visszafogott volt a férjével, ámbár később leszbikus is lett. Többször próbált ő is öngyilkosságot megkísérelni, volt ablakon kiugrás, gyógyszertúladagolás, vagy folyóba fojtás. Férje, Leonard inkább védelmezte egész élete során, ám a vége felé ő is idegösszeroppanást kapott. Volt úgy, hogy közösen megbeszélték, hogy megfullasztják magukat az autó kipufogócsövével. Az éjre nap az egyetlen könyve, ami a férjérő szól. És itt jegyezném meg, hogy jól elrontották nekem a tartalmát, ugyanis még nem olvastam (úgyhogy óvatosan olvasni, aki nem akar spoilerre bukkanni J).

Kathrine Mansfieldről sincs sok írnivalóm. Boldogtalan volt férjével, aki még a kórházi ellátását sem akarja fizetni amikor kiderül, hogy tüdőbajos. Apja sem akarta őt támogatni, korábban nyomorúságos helyzetén segíthetett volna, ami miatt lett beteg. Leszbikus is volt egy darabig, és valahogy a férjével, rossz kapcsolatuk ellenére mindig ragaszkodtak egymáshoz.

D.H. Lawrence-ről szintén csak annyit, hogy furcsa házassága volt Friedaval, akinek számos viszonya volt, többek között K. Mainsfield Murry-jával. Lawrence tüdőbeteg volt és lehet kicsit homokos is. Ez nem jött le biztosan.

Hemingway életét olvasva olyan volt, mintha már ismertem volna… Hát persze. Láttam már pár filmet és olvastam más könyvet is. Azóta sem szeretem különösebben. Kedvenc történetem, amikor Headley a vonaton hagyja a kéziratát. Mennyire nem volt szimpatikus az a nő… Pauline-nel való válása után a legjobb irodalomkritikusát veszítette el. Nem tudta egyenlő félként kezelni a nőket, és ezt úgy állítják azért volt, mert bizonytalan volt a férfiasságában, emiatt akarta őket uralni és elnyomni.

Hát Hemingway életénél már csak a Fitzgeraldét ismerem jobban J. Tudjuk, hogy mindig hírnévre vágyott. Kirúgták a Princetonról, mert túl sokat ivott, ettől persze később sem szabadult. Könyveit a saját maguk példájára írja, ám miután kifogy az ötletekből nem rest felhasználni felesége írásait is a maga neve alatt. Ők voltak az a házaspár, akik – ahogy a könyvben is írva van – nem próbálták a ragyogás mögé rejteni a mocskot. Amikor Zelda megbetegedett, sok pénzt fizetett a gyógyíttatásáért. A könyvei pedig egyre kevésbé voltak kelendők. A nagy Gatsby eredeti verziójában anyagyilkosság szerepel, de Zelda betegsége miatt ezt megváltoztatta. Persze tudjuk Zeldának hogyan végeztetik be. Elég szomorú. Tetszik a megfogalmazás, amivel a This side of paradise-ra utal a könyv, és ami, Scottnak erre a nehéz időszakára utal: „Azzal tölti a napját, mint minden más napját, hogy vissza tudjon jönni az Éden másik oldaláról, a reményvesztettség poklából, ahol az utóbbi néhány évben vergődik.”


Egészbe véve nem volt rossz a könyv, sőt, érdekes is volt. Ajánlom olyanoknak, akik irodalmat tanulnak, és beszámolóhoz, információnak, adatnak, nagyon megfelelő. Természetesen néhányuk élete érdekes volt, néhányé pedig kevésbé.

A következő idézetek a könyvből valók, de nem feltétlen az írónak köszönhető, ugyanis ő is idézte maguktól a 9 házaspártól, vagy azok barátaitól. Részleteket nem írtam, de akit érdekel, annak szívesen visszakeresem majd.

  • „mentes a szokásos reményektől, félelmektől és kétségbeeséstől, amelyek miatt az ember hajlamos láncokat venni magára.”
  • „Észrevetted már, hogy a nők, amikor írnak, figyelmen kívül hagyják a központozást és a nagybetűket?” … „nincsenek kitéve az írásjelek, ami a társadalmi és lelki konvekcióktól való megszabadulást jelenti.”
  • „Ha tudod, hogy pusztába kiáltott hang vagy, kiálts, de ne mondd, hogy a pusztába kiáltott hang vagyok.”
  • „Magunk voltunk a semmi, a lehetett-volna beütésével.”
  • „Úgyhogy ennek kell lennie: különálló utazásnak ugyanabba az irányba. Kösd össze a két hajót, hogy együtt vonszolódjanak, és az első vihar darabokra fogja törni őket. Ez a házasság, a modern civilizáció rossz időjárásában. De hagyd a két hajót külön, hogy saját maguk haladhassanak ugyanazon kikötő felé, mindegyik saját ügyessége és ereje szerint, és az élet láthatatlan kötele fogja összekapcsolni őket, olyan varázslatos erő, melyet nem lehet kényszeríteni. És ez a házasság, amely akkor lesz, amikor a régi összetört.”
  • Az emberi kapcsolatok misztériuma érthetetlenül sötét.
  • „Szeretnék Anthony felesége lenni, mert a legtöbb férj csak „férj”, én pedig a szeretőmhöz akarok hozzámenni.” (Zelda Fitzgerald)
  • F. Scott Fitzgerald véleménye Svájcról, ahol szerinte: „kevés dolog kezdődik, de sok minden fejeződik be.”
  • „Önmagunkat pusztítottuk el – sosem gondoltam igazán, hogy egymást döntöttük romba.”
  • Az elmebetegek mindig csupán vendégek a földön, örök idegenek, akik a tízparancsolat törött tábláját hordozzák, melyet nem tudnak elolvasni” (Fitzgerald írta Zelda erkölcstelenségéről lányának, egyik utolsó levelében)

Sunday, November 23, 2014

Vladimir Nabokov: Lolita

Nabokov Lolitája, az egyik olyan könyv, aminek a filmjét hamarabb láttam mint olvastam volna a könyvet. Nem is tudom a filmnek az első verziója mikor készült el, de úgy emlékszem nem csak egyszer dolgozták fel. Amit én láttam, az nem volt olyan régen, még ezen az éven (max. fél éve), valamelyik köz tv-n, szerintem. Gondolkodtam is, hogy nézzem-e, mert akkor már a könyv figyelt a polcomról, és nem akartam elrontani a filmmel (jobban szeretem később megnézni a filmeket). De ezt mégis elkezdtem – gondolván, hogy már úgyis láttam (pedig nem) – és sikeresen el is aludtam. Úgyhogy nem mondhatom azt sem, hogy láttam a filmet. De nem is filmről akarok írni J.

Háttere:

Nabokov 1947-ben értesítette egyik barátját, hogy egy novellán dolgozik, aminek a főszereplője kedveli a kislányokat, és a címe A tenger melletti királyság (The kingdom by the sea) lesz. 1955-ben meg is jelent a regény, de más cím alatt: Lolita. Természetesen sok kiadó visszautasította a könyvet a tematikája miatt, mielőtt kiadták. A vitatott témájával, forradalmi volt a maga idejében. A Lolita egy fiktív regény, de azért Nabokov sok saját tulajdonságot átvetít Humbertre. Humbert is, mint Nabokov, európaiként élt Amerikában, mindketten műveletek és jól iskolázottak voltak. Nagyon sok ország betiltotta a Lolitát, és akármennyire is obszcénnek tartották, Amerikában bestsellerré vált a maga idejében.

A könyv olyan olvasható stílusban volt írva. Nem olvastam még Nabokovtól más művet, de ha minden írása ilyen, akkor szívesen olvasnám. Nem volt nehéz, de érdekes, párbeszédes, ami szintén csak megfelelő mennyiségben, hogy ne veszítsen értékéből a mű. Állítólag Nabokov írás készségei okozzák azt is, hogy az emberek továbbolvassák a könyvet, mégha néhol felháborítónak is találják. Úgy valami halvány emlékem a film miatt kábé a könyv első részéig volt. Emlékeztem olyasmire, hogy meghal az anyja ők meg elindulnak valami road tripre. Ennyi. Nem tudtam a történet előzményét, hogy Humbert Humbert hogyan ismerkedik meg a Charlotte-al, és Dolly-val. Azt sem tudtam, hogy ő egész életében vonzódott a fiatalabb lányokhoz, egy emléke miatt. Ahogy azt sem, hogy a könyv úgy íródott, mint egy vallomás, miután főszereplő lelepleződik, és bíróságra kerül. Ahogyan a könyv második részéről sem volt már tudomásom. Ami az azt illeti, a második felére már vesztett valamit az hangulatából valamiért, az már annyira nem tetszett. Kicsit kuszálódott a történet. Ami érdekes, és azt hiszem a könyv elején az előszóban is elhangzik, hogy nem ír papírra (vagy mint bűnös nem mond el a vádlott) semmilyen perverz részletet. Ez valóban így is volt. Az író körülbelül az olvasóra bízza ezeknek a hozzágondolását. A második részben már csak az volt, ahogy Lolita távolodik Humberttől, majd el is szökik tőle, és évek után csak bajban keresi. Humbert végig szereti, és még nagyon erős féltékenysége ellenére is, inkább neki akar jót, átváltozik a pedofilból az addig csak játszott apa szerepére. Humbert alakja összekötődik a szolipszizmussal, mely egy filozófiai irányzat, amely azt állítja, csak az ember saját tudata létezik (vagy lehet bizonyítani, hogy létezik), minden más, a tudat képződménye. Ez a könyv végén kerül megnyilvánulásra, amikor bevallja, hogy ő maga lopta el Lolita gyermekkorát, miután már megölte a férfit, akit ezzel vádolt.

Néhány idézet:
  • Az egyes számú bűnjel nem egyéb, mint amit az angyalok, a félreinformált, egyszerű, nemes szárnyú, égi angyalok megirigyeltek.
  • Kútba esett a tó.
  • Manapság tudósnak kell lenned, hogy gyilkossá lehess.
  • … a Park olyan sötét volt, mint a bűnök, melyeket leplezett.
  • Képes-e az emberi szív kettőnél-háromnál többet elviselni.
  • Mindnyájunk életében vannak ilyen sorsszerű elemek – holmi vissza-visszatérő szám az egyik esetben, egy táj a másikban –, melyeket az istenek a célból válogattak ki oly gondosan, hogy vonzzák a számunkra különösen fontos eseményeket: Jancsi mindig itt fog orra esni, Juliska szíve mindig itt fog megszakadni.

Monday, November 17, 2014

José Saramago - Ricardo Reis halálának éve - könyvbemutató

Múlt csütörtökön az Európa kiadó újabb könyvbemutatót szervezett. Ezúttal José Saramago, Ricardo Reis halálának éve című alkotás magyar kiadása alkalmából. Helyszínül a Cervantes Intézetet választották, ami csak másodjára zavart össze. Mármint akkor, amikor helyet foglaltam. Mindenki körülöttem „en español” beszélt, akkor tudatosult bennem, hogy az előadás lehet, hogy spanyolul lesz. Gyorsan át is ültem egy vészkijárathoz közelebbi székre, hogy ha nagyon szenvednék – a hiányos spanyol tudásommal – a megértésében, le tudjak lépni nagyobb feltűnés nélkül. Végül kiderült, kár volt a pánik, mert a spanyol és portugál köszöntés után, természetesen az előadás magyarul folytatódott.

A vendég Pál Ferenc volt (nem összekeverni Pál Feri atyával J), aki a Saramago könyvek fordítója, és egyben ő maga is már a 2. könyvét adta ki az íróról. Személyesen ismerte Saramagot, ugyanis, amikor Portugáliában tartózkodott hosszabb ideig, megkereste a telefonkönyvben lévő címe alapján. Miután megmondta neki, hogy könyvet szeretne róla írni, nagyon megörült neki és barátságába fogadta. Természetesen ekkor még nem volt híres író, csak a pályafutása elején lévő firkász.


Maga a beszélgetés nem volt túl érdekes, sajnos kicsit úgy érzem, túl sok dolog ismétlődött a fordító szájából, esetleg néhány apróságról túl sokat beszélt. Ez annak is köszönhető, hogy a bemutató első felében, inkább a saját könyveit próbálta reklámozni, és elég későn tértek át a tényleges Saramago műre. Elmondta, mennyire félre lehet értelmezni és fordítani könyvei mondandóját, és hogy igazán csak az értheti meg, aki ismeri Portugália történelmét és kultúráját.  Állítólag ezt maga Saramago is többször megjegyzi, hogy nem biztos, hogy mindenki megérti a mondandóját. Másik dolog, amit fontosnak látok megjegyezni, az a Saramago fordítás nehézsége. Én olvastam egy könyvet tőle (Halálszünet, nem fejeztem be, de csak mert valami közbejött), és abban pontot nem használt csak vesszőt. Iszonyat hosszú, kacskaringós mondatok, és valóban, le a kalappal a fordítónak, aki képes volt nem elveszni ezekben a mondandókban.

Amit az adott könyvről tudni kell az az, hogy nem tartozik a legolvasottabb Saramago könyvek közé, és hogy a szerző legintellektuálisabb regénye. Állítólag ebben használódik leginkább a tiszta és egészséges saramagoi humor, előtte inkább csak fájdalmas irónia volt felfedezhető. Állítólag nem volt sohasem az a „boldogság” író, idősebb korára pedig egyre sötétebben látta az életet. Elégedetlen volt Portugáliával, és a Jézus Krisztus evangéliuma miatt nem kapott meg valamilyen irodalmi díjat, ezért átköltözött Spanyolországba sértődöttségből, és haragból. Ezen kívül ő felé is erős a kritika, vannak, akik kritizálják a megnyilatkoztatásait.


Körülbelül ennyivel tudnám összefoglalni az elhangzottakat. Nem azt mondom, hogy rossz volt, inkább azt, hogy nem volt annyira érdekes. A végére eléggé életre kelt a beszélgetés végre személyes tapasztalatokat is mondott a félreértelmezésről és a szerzőről és a feleségéről. Talán ilyennek kellett volna lennie a teljes bemutatónak. Plussz, az össz-vissz 10 emberke aki megjelent, nem a legjobb reklám technikát mutatja be ebben az esetben… És nem akarok azzal jönni, ha már kicsit komolyabb a könyv, akkor már nem jönnek el az emberek… Azért ne felejtsük el, Saramago Nobel-díjas.

Sunday, November 16, 2014

Könyvek és amikre emlékszünk

A héten több olyasmire is bukkantam, ami arra késztetett, hogy megírjam ezt a bejegyzést. Kicsit hasonlóak, lehet valakinek egyáltalán nem, és valószínűleg és sem írnék róla más körülmények között, de most megjegyezném. És tudom, hogy tartozok írással könyvről, és egy könyvbemutatóról is, ahogyan van 3 könyvem folyamatban, mindegyikben kevesebb, mint 50 oldallal a végéig. De most mégis erről akartam írni.

Először Katacita oldalán találtam egy hosszabb bejegyzést könyvekről, aminek egy része elgondolkodtatott. Hogy mennyire pozitív vagy negatív élményünk marad egy könyvről attól függően, hogy min mentünk keresztül, amikor éppen azt olvastuk. Lehet normál esetben valami a legjobb könyv is, de ha éppen valami olyan emlék kötődik hozzá, amire nem szívesen emlékszünk, biztos nem fogjuk szívesen újraolvasni, vagy kézbevenni. Én már csak tudom J. Szinte minden könyvemnél emlékszem az érzelmi világomra, vagy arra, hogy a nagy részét pl. hol olvastam. Nálam talán ez 3 kategóriára osztható. A villamoson/vonaton, sorban állásnál – szóval ezek a „mindig a táskámban van” könyv kategória, amiket ha bárhol várakozni kell, elő tudok venni. Ezek azok, amiknél a legjobban el tudják más dolgok vonni a figyelmemet. Aztán vannak a könyvek, amiket jó időben kint olvasok, napozva, vagy kutyázva, vagy mindkettő. Ezek azok, amelyeken tappancs nyomok is megtalálhatók néhol J. A harmadik kategória pedig az, amit itthon olvasok, este vagy hétvégén. Ebből van a legkevesebb, mivel természetesen szabadidőmben gyakran mást csinálok, mint olvasok, de ezek talán a legérdekesebbek, mert ha inkább azt választom, hogy még ilyenkor is olvassam, akkor általában az lekötött (most utoljára, amik ilyenek voltak és emlékszem az az 1984, az Észak-Koreás, a 11.22.63 és amit jelenleg is olvasok a Lolita). Legtöbb könyvhöz kötődik valamilyen élmény, sőt a legtöbbről azt is meg tudom még mondani milyen hónapban olvastam.


Másodjára, amivel a héten találkoztam az egy link volt, arról az 51 könyvről, amik segítettek embereknek átvészelni valamilyen nehéz időszakot az életükben. Ennek is teljesen híve vagyok, mert mindig azt mondom, ha olvasok, sokkal kevesebbet gondolok más dolgokra. Az én blogom is akkor kezdett életre kelni, amikor valami nehézségen mentem keresztül, mert az olvasáshoz inkább még elkezdtem írni is. Csak hogy eltereljem a figyelmemet. Az említett linken azért vannak apróságok is, és komoly történések. Érdemes csekkolni, hátha valaki ötletet kap.


Azt hiszem ennyit akartam mondani. 

Sunday, November 9, 2014

Őszi hangulat bejegyzés

Tegnap kicsit szomorkás voltam, úgyhogy elmentem a könyvesboltba este. Szerintem ott voltam vagy 1,5 órát, nézelődtem, olvasgattam.  Van pár jó könyv amit megvennék. Persze vannak azok, amiket tuti megveszek, csak most még nem égetik annyira a talpamat, és vannak olyanok, amik csak olyan szép kiadásban vannak. Például a Prozac nation. Kiadták most magyarul, vagyis lehet csak újranyomták, nem tudom, de olyan jó kis borítója van, hogy simán megvenném. Sajnos elrontottam azzal, hogy a filmet megnéztem néhány éve és nem volt nagy szám. Persze akkor nem is tudtam róla, hogy az egy köny adaptáció. Vagy csak nem érdekelt. Most meg a könyvtől ódzkodok kicsit, hogy az sem lesz túl érdekes. A másik témához kapcsolódó könyv az újrakiadott Plath-féle üvegbura. Na annak a borítója elég szar, de a lapjai.. Pont, mint a Prozac nationnek… Nem azok a nehéz, klórozott fehér lapok (valamiért nem szeretem őket, még füzetekben sem), hanem az újrahasznosított, vékony, szürkebeütésű lapocskák. Már csak ezek miatt is szívesen megvenném az új üvegburát J. Úgylátszik az Európa beújított. Vagy csak így olcsóbb nekik. De nem baj, felőlem jöhet.



Milyen béna már amikor megvan már évek óta egy-egy könyved, már el is olvastad, akár nem is egyszer, a lapjai mozdulnak, a dereka be van törve, aztán valamelyik kiadó úgy dönt kiadja újra. Szebben. Most mit csinálsz? Nem nagyon szokott érdekelni, de például az új Máraik nagyon szépek. Ott én financiális okok miatt, direkt visszakerestem helyeket ahol még kapható volt a régi egyben Az igazi... Judit és az utóhang. Mert az új kiadásban ez 2 könyv, és drágább lett volna. Bármilyen szép is. Az üvegbura pont rossz példa mert ott a borító nem tetszik, inkább csak a lapok, de nagyon sok könyv éli meg az újranyomtatást, néhány pedig már lassan az antikváriumokban sem kapható (pl. Zola – erre is tegnap figyeltem fel, mert szétnéztem használt könyvek között is).

A két könyv pedig, amit mindenképp előbb-utóbb megveszek az a Scott és Amundsen nyilvánvalóan, és Máraitól az Eszter hagyatéka. Az utóbbit máris majdnem megvettem, de aztán gondoltam nem lesz késő még pár hét múlva sem. Talán pont jó olvasmány lesz az utazásomra. Nem nehéz könyv, vékonyka (nehézségét fizikai értelemben értem). Ezt még átgondolom azért J. A megfelelőt kell vinnem minden szempontból.

Fúú, hirtelen annyi minden eszembe jutott, de ez nem az a poszt. Most ennyi elég lesz, majd hónap végén megpróbálom jobban összefoglalni a dolgokat. 

Wednesday, November 5, 2014

Nem erről szól az élet

Mennyivel jobb a szegényeknek. Az egyszerű embereknek. Nem sokkal boldogabbak? Amikor persze nem azon kell gondolkodniuk, hogy miből fognak maguknak ebédrevalót venni, vagy lecserélni a lyukas cipőjüket. De az olyan egyszerű embereknek, akiknek nem az a legnagyobb problémájuk, hogy a gépük túl késő éjjel fog landolni New Yorkban.

Szerintem mindene megvolt ma délben a bácsinak a kutyával. Volt kutyuskája, akinek a lába ugyan néha-néha beleakadt a pórázba, de ügyesen kilépte. Kis fehér, fekete foltokkal. De nem zsebkutya. Olyan falusi kutya. Megvolt a táskája is, olyan font vászonból, az a fajta, ami olyan nagyon nehéz súlyokat is elbír, és amiben feltételezem, és remélem a bevásárlása volt. Nem úgy nézett ki, mint akinek többre lett volna szüksége. Nem nézett ki elégedetlennek. Legalábbis szeretném ezt hinni.


A buszon este a nagyon fiús hajú szőke lány sem azon törte a fejét, hogy milyen színűre fesse a körmét másnapra. Teljesen egyszerűen volt felöltözve, nagy pulóver, ami szintén inkább fiúknak volt kötve, azon még egy mellény. Nyílván nem divatszépségversenyre készült. De szerintem nem is ez volt a célja, és nem is bánta. Nem nyomogatta egész úton az okostelefonját, mert nem volt neki. Amikor megcsörrent, egy régi, egyszerű változatott vett elő. És azt mondta nem éhes. Pedig nem volt 40 kiló vaságyastól. Azt mondta már evett. Azt nem tudom mi lehetett később a kérdés a telefon másik végén, de a válasza az volt: „Nem erről szól az élet.” És valóban. Bármi is volt a kérdés vagy feltevés, nem erről szól.


Legyen, csak annyi amennyi kell. Mindenkinek. 

Tuesday, November 4, 2014

Könyvújdonságok a Maxim Kiadónál

A Maxim kiadó megkeresett az őszi megjelenésivel kapcsolatban, és mivel ilyen kedvesek voltak, ezért ki is rakom az október-novemberi megjelenéseiket, amiket most 30% kedvezménnyel lehet megvásárolni és akár postaköltség nélkül (!!) is.

Szeptemberben és októberben a következő könyvek jelentek meg:

Jamie McGuire: A jóslat
Janet Evanovich, Lee Goldberg: A nagy zsákmány
Jeannette Walls: Az Ezüst Csillag
Carina Bartsch: Cseresznyepiros nyár
Rachel Joyce: Ellopott pillanat
Sherry Gammon: Hihetetlen
Cheryl Klam, Claudia Gabel: Káprázat
David Levithan: Nap nap után
Anna Banks: Poszeidón
Robin LaFevers: Sötét diadal
Abbi Glines: Te vagy nekem a levegő

Októberi és novemberi megjelenések:

Mark Pryor:  A kriptatolvaj
Nina George: A levendulaszoba
Alan Bradley: A titokzatos bábjátékos
Adam Makos: Az óceán hangjai
Chanda Hahn : Bűbájtalan
Melissa Landers: Elidegenítve
Elizabeth Richards: Főnix
Holly Goldberg Sloan: Hetesével
Jhumpa Lahiri: Mélyföld
Jamie McGuire: Red Hill
Alexandra Bracken: Sötét elmék


További intormációt az alábbi linken találtok. 

Friday, October 31, 2014

A kedvenc színem, az október

Nemcsak Halloween van, hanem október vége is. Persze én szeretem a Halloweent. A kis szellemeket és töklámpásokat. Az óra átállítását. Hogy be kell fűteni. Meg szeretem az októbert is. Október egy jó hónap.

Egyetlen könyvet vettem ebben a hónapban, azt is csak azért, mert akkor jött ki. A Kossuth kiadó új sorozatának bevezető kötete extra olcsón. A Szent Péter esernyője. A listát nézve mást nem is nagyon fogok venni, talán még az Édes Annát, de az árát nézve lehet az egyszerű diákkönyvtáros verziót jobban megéri beszerezni.

Rendeltem is két könyvet, vagyis szülinapomra kapom, de még nem érkeztek meg :/ Remélem hamarosan ideérnek, és akkor legközelebb beszámolok róluk.

Sunday, October 26, 2014

A könyvtolvaj - "Words are life"

Nagyon régen írom ezt a bejegyzést, szó szerint hónapok óta, nem vagyok képes befejezni. Nem is tudom miért. Talán nehéz leírni miért is tetszett annyira.


Úgy kezdődött az egész, hogy letöltöttem a Könyvtolvaj című filmet, hogy megnézzem mi ez a nagy felhajtás körülötte. Akkoriban az csapból-kádból folyt, és én meg elvből nem akartam olyat olvasni (ebben az esetben kivételesen sajnos L). De mivel tetszett a címe, gondoltam, az nem árthat ha legalább a filmet megnézem. Így is lett. És imádtam. Rögtön tudtam, és eldöntöttem, hogy nekem ezt a könyvet el kell olvasnom. Utána is néztem, de magyarul az Ulpius-ház adta ki (és megint – elvből tőlük sem szívesen olvasok semmit). Mivel nem akartam magyarul megvenni, így kaptam meg kb. 1 hónap múlva ajándékba, egy angliai business tripről (a Tescoból J ami csak még romantikusabbá teszi).

Rögtön aznap elkezdtem olvasni, és nagyon élveztem. Nem vittem magammal sehová, mert féltem, hogy valami baja lesz, több okból is. Így talán azért tűnhetett, hogy sokáig tartott az elolvasása, mert csak esténként olvastam, amikor éppen otthon voltam. Vagy reggelente, amikor korán keltem, de nem akartam/kellett még munkába menni.

A kedvenc részeim – nyilvánvalóan – azok, amelyikben a főhős valamilyen módon könyvhöz jut, legyen az egy sírásó leesett kézikönyve, karácsonyi ajándék, sajátkészítésű könyv, vagy egy leemelt és ellopott a polgármesterné könyvtárából. A könyvben nagy hatással volt rám a fiú főhős is – akit talán háttérbe érzek szorítva Max miatt – Rudy, aki annyira elragadó volt, és jól megírt karakterű. Ő volt az első, aki Liesellel barátságot kötött, ami végig kitartott, ő volt a bűntársa minden rosszban, és ő volt az, akiben nem lehetett csalódni. Nem is értem miért erőltették annyira ezt a Max-ot, vagy miért olvasom sok helyen, sok embertől, hogy neki kellett volna a végén Liesellel maradni. Szerintem ennek semmi köze nem volt a sztorihoz. Ő bujkálni jött, megegyezett az érdeklődési körük, de ennyi. Sőt, Max kénytelen volt, hiszen Liesel volt az egyetlen, aki szolgáltatta neki az információkat a külvilágról. Talán ezért is éreztem, hogy Rudy halála a végén kevéssé mozdította meg az emberek véleményét, érzéseit, mint az hogy a végén Liesel és Max története nem happy end-el zárul. Szerintem a szerző is azért írta inkább ki Rudyt, mert ezzel akart nagyobb benyomást tenni, ő volt a szerethetőbb karakter. Legalábbis számomra 100%-osan.



A polgármesternéről úgyszintén nem lehet rosszat írni, inkább azt mondanám, Liesel használta ki a jószívűségét és lehetőségeit. Sőt a végén ő az, aki az írásra motiválja és soha nem mutat számottevő haragot. Egyetlen hibája talán a férjétől való félelme, ami miatt nem szorgalmazta már Liesel látogatásait, amiket előzőleg, szemmelláthatóan ő is élvezett. Azért még érdemes szót említeni a nevelőszülőkről is, a papa jószívűségéről és törődéséről, a mama racionalitásáról és hidegségéről, aki szépen lassan veszítette el a negatív jelzőit, és szerintem a könyv végére nem volt ember, aki neheztelt volna rá. Pedig azt a levest rendesen megutáltatták velem… J.

Amit talán így végszóként elmondanék, és amit nem gyakran szoktam, a könyv nagy eséllyel pályázik egy jövőbeli KLASSZIKUS címre. Számomra már most ott van, örülök, hogy nem zártam ki, csak azért mert nagy vizet zavartak körülötte, és mert valamilyen csoda folytán Magyarországon egy olyan kiadó adta ki, akinek elvből nem szívesen olvasnám semmijét.

Idézetek, angolul, magától értetődően:

  • … is there cowardice in the acknowledgment of fear?
  • … in certain situations, you take what you can get.
  • No crime in wanting a little more.
  • He must have longed for it so much. He must have loved her so incredibly hard.
  • … it’s hard to keep them warm when the souls still shiver.
  • Can a person steal happiness? Or is it just another internal, infernal human trick?
  • It’s my heart that is tired. A thirteen-year-old heart shouldn’t feel like this.
  • For some reason, dying men always ask questions they know the answer to. Perhaps it’s so they can die being right.
  • He does something to me, that boy. Every time. It’s his only detriment. He steps on my heart. He makes me cry.


Thursday, October 23, 2014

Éjszaka a könyvesboltban?

Vicces dolog történt Londonban, a Waterstones könyvesboltban a múlt héten. Egy texasi turistát véletlenül becsuktak a boltjukba éjszakára :). A férfi, az emeleti szekcióban nézelődött – elmondása szerint 15 percet – és mire lejött a bolt zárva volt.

Természetesen a bent ragadt fickó, David Willis instagramra posztolta a történteket, ami hamar felkapott lett, másnap már twitteren is. Persze nem sokba telt mire az igazi könyvrajongók jöttek a hozzászólásokkal, hogy milyen szívesen ők is bennragadnának egyszer egy könyvesboltban.  Ebből az esetből a könyvesbolt úgy döntött, megszervezi az első „ottalvós” (sleepover - bővebben itt) estét 10 szerencsés olvasónak és partnerének most pénteken (október 24-én). Lehetőségük lesz 10 rövidebb könyv közül választani és azokat olvasni az estén. A 10 könyv között szerepel például a Nagy Gatsby, az Állatfarm, az Egerek és emberek, Az öreg halász és a tenger és egyebek. Az ott alvók ágyat is kapnak, és harapnivalót is, és természetesen elvárják tőlük, hogy olvassanak. Meg is kérték az érdeklődőket a verseny előtt, hogy csak azok jelentkezzenek, akik komolyan gondolják J.

Az eseményt követni Twitteren itt lehet: #WaterstonesSleepover

Sunday, October 19, 2014

Nobel díj után - Patrick Modiano

Már több mint 1 hete kiosztották az irodalmi Nobel-díjat is, és azóta ígértem, hogy írok pár szót az idei nyertesről. A nyertes a francia Patrick Modiano. Leghíresebb munkája a Rues des boutiques obscures (missing person), nem hiszem, hogy magyarul megjelent, legalábbis a magyar címét nem ismerem. A történet egy nyomozóról szól, aki egy különös balesetben elveszíti személyiségét. Ezzel a könyvvel nyerte el a francia irodalmi Prix Goncourt díjat 1978-ban. A könyvei főleg Párizs, német megszállásával foglalkoznak. Egyszer azt mondta, úgy érzi, hogy már 45 éve ugyanazt a könyvet írja. Itt megjegyezném, hogy talán nem kéne ugyanazt a témát ismételgetni, íróúr. Gyakran panaszkodott, hogy nem tud természetleírásokat produkálni, amikért felnézett Tolsztojra és Hardyra. Túl sokat nem látni a médiában szerepelni, ún. „media shy”.
Peter Englund, a svéd akadémiai titkár szerint, Modianot „az emlékezés művészetéért választották, mellyel a legkevésbé megragadó emberi sorsokat idézi fel”.  Talán az idei választás jobban sokkolta és zavarta a legolvasottabb személyeket és a kritikusokat is. Az akadémia már rég óta bírálva volt az európaorientációjáért, aminek alapjait Englund egy interjúban be is ismert (így már értem miért voltak úgy oda az amerikaiak, amikor tavaly Munro nyert, most meg ugyanazok meg sem említik a győztest). Azt vallják a díj arra való, hogy megismertessék az ismeretleneket a világgal. Mint például az osztrák Jelinek győzelmekor, a hirtelen jött ismeretségnek köszönhetően, az amerikai terjesztő kifogyott a The piano teacher című könyve példányiból. Englund a kritikákra azzal válaszolt, hogy a díj célja az, hogy az írókat híressé tegyék nem pedig az, hogy vállonveregessék a már híreseket. Na, ezzel aztán ellenkeznék…

Már többször kifejeztem a nemtetszésemet a Nobel-díjak kiosztásáról. Szinte már minden tudományágban igazságtalannak érzem a kiválasztott győzteseket. Az irodalminál meg szinte lehetetlenség hogy a listára került nevek csökkenjenek, hiszen minden éveben felkerülnek újak, akik addig nem szerepeltek. Azért akárkinek ne adjunk már Nobel-díjat… Azokat tenném a listára, akik legalább, azaz minimum 10 év eltelt az első és utolsó könyve között, és e között legalább 2-3 másikat publikált. Vagy inkább életműhöz kötném. Így ez a lista neverending lesz, és sokan, annak ellenére, hogy megérdemelnék, soha nem jutnak hozzá. Például Murakami mióta várja? Őt nevezik az Nobel díj Leonardo Dicaprio-jának.

Na kicsit negatívra sikerült ez az írás, és nem akarok tudatlanul ítélkezni. Nem ismerem a munkáit, bizonyára jók, és nem is annyira őt, mint magát a kiválasztást és a díj kiosztását bírálom.

Friday, October 17, 2014

160 éve született Oscar Wilde - Dorian Gray új köntösben

Oscar Wilde születésének 160. évfordulója, és leghíresebb műve, a Dorian Gray arcképe újrakiadása alkalmából rendezett meg a Helikon kiadó egy felolvasó esttel összekötött könyvbemutatót.

A rendezvény, a Centrál kávéházban került megrendezésre, ahol a könyvkiadó képviseletén kívül, videó-üzenettel jelentkezett a könyv újrafordítója, Dunajcsik Mátyás, Takács Ferenc irodalomtörténész, és Alföldi Róbert színművész, aki részleteket olvasott fel a könyvből.

A könyv, néhány éve jelent meg cenzúrázatlanul, azaz plusz 500 szónyi oldallal, ami korábban a helytelensége és obszcenitása miatt került kivágásra még a megjelenése idejében (Lippincotte's Magazine). A kor, a hisztérikus viktoriánus Anglia, ahol elítélendő volt mindenféle másság, vagy házasságtörés, nem engedhetett meg szabadon terjeszteni efféle írásokat. Ezekben az időkben kezdtek napvilágot látni a dekadens könyvek, ekkor jött elő Baudelaire a Romlás virágaival, de Verlaine, Rimbaud vagy Flaubert neve is összehozható ezzel az irodalmi irányzattal. Nagyon sokáig ezeket a könyveket nem engedték Angliába, Zola fordítóját is 3 hónapra bebörtönzik. Pont Oscar Wilde-ot tartják az angol dekadencia úttörőjének.

Oscar Wilde

Oscar Wilde melegek ikonja volt a maga idejében, aki az íráson és a költészeten kívül a divattal is sokat foglalkozott. De mint több, hasonló cipőben járó társa, családos emberként élt. Első szerelme Florence elhagyta, mert szifilisz miatt 2 évre absztinenciára ítélte Wilde-ot az orvos, így inkább hozzáment a Drakula szerzőjéhez Bram Stoker-hez. Végül egy gazdag angol nőt vesz feleségül, Constance Lloydot. Irodalmi sikerei csúcsán viszonyba keveredik Lord Alfred Dougles-sel, akinek a quensburryi márki apja nem nézi jó szemmel a történéseket, és egy üzenetet hagy Wilde-nak (posing somdomite – sodomite elírása miatt). Habár homosexualitása nyílt titok volt, Wilde mégis úgy dönt, hogy bepereli a márkit, ami élete legrosszabb döntésének bizonyul. 2 év szabadságvesztésre ítélik homosexualitásért, levelekből és irodalmi művei felolvasásával igazolják bűnösségét. A vád: gusztustalan illetlenség (gross indecency). Szabadulása után elszigetelve él Európában, és ekkor írja meg A readingi fegyház balladáját (The ballad of Reading goal). Később agyhártyagyulladásban halt meg (egyesek szerint még a szifilisz következménye), és hírneve máig jobban tükrözi az extravagáns természetét, homoszexualitását, bebörtönzését, mint az irodalmi eredményeit.

A Helikon kiadó most azt a kiadást fordította újra, ami cenzúrázásra került a folyóirat miatt, és amelyet még Wilde a későbbiekben kibővített. Így a hiányzó 500 szót is tartalmazza, ami állítólag egy plusz szereplőt is jelent. Az eredeti, régebbi fordítást, Kosztolányi Dezsőnek köszönhetjük, ami állítólag már elavult. Én angolul olvastam a könyvet, ezért nem tudom milyen, a most már 2 magyar verzió, de azt tudom, hogy a könyvet nem volt könnyű olvasni eredetiben. Sok nehéz szó volt benne, ezt magyarázták a könyvbemutatón is, ami miatt szükségesnek gondolták a teljes átfordítást, nem csak a kiegészítést.  Az átfordításnak mondjuk, látom értelmét emiatt, de amit nem értettem, miért nevezték át a könyv eredeti címét Dorian Gray arcképe-t, Dorian Gray képmása-ra. A fordító szerint ez jobban kifejezi a könyvet, és amit mondani akar. Szerintem nem. Maga ez a kiadás nagyon szép, legszívesebben megvettem volna, de hát nekem már megvolt. Ahogy nézem, legalább 5-féle aktív kiadását látni, a könyvesboltokban pedig a – bármilyen furcsán hangzó – Ulpius-ház és az Alinea kiadásásait láttam, klasszikus sorozataikban.  


Maga az előadás nagyon jól volt szervezve, Takács Ferenc irodalomtörténésztől nagyon sok információt megtudhattunk az író életéről, munkásságáról és koráról, Alföldi Róbert felolvasásával pedig olyan élményt adott, hogy azt kívántam adják ki hangos könyvbe, mert öröm volt hallgatni. 

Saturday, October 11, 2014

„Az utam a tiszta papír felé vezet” – Vámos Miklós könyvbemutató az Alexandrában


Vámos Miklósnak, új szerződése van az Európa kiadóval, amely szerint újra kiadják az életművét, évente 2 könyv erejéig. Ebből az apropóból rendezte meg az Alexandra péntek este, a legújabb könyvének – a Sánta kutyának – a bemutatóját. Időben érkezők (értsd: legalább 30 perccel korábban), jelen esetben a nyugdíjas korosztály volt (érthető, több szempontból), ami már kezdett úgy tűnni, hogy marad is, de aztán a kezdéshez képest 10 perces késéssel megérkezett a kevésbé pontos, fiatalabb réteg. Azért az átlagéletkort még mindig jóval 40 feletti maradt J.

Nem titok, Vámos nagy kedvencem, már egész héten ezt a programot vártam. Mindig örülök, ha előadása, vagy könyvbemutatója van. Bemutatnom nem kell, ugyanúgy érkezett, mint mindig, félig nyitott, barna bőrtáskájával, ami talán már a „Rögtönös” időkben is megvolt neki. Kérdésekkel, Veiszer Alinda bombázta, talán ezért is volt kevésbé laza a légkör. Legutóbb (én a könyvfesztiválon láttam, akkor a New York - Budapest metró c. könyvének új kiadását reklámozta), egyedül tartott előadást, ami szabadabb volt, kevésbé formális, és nem feltétlenül az akkori könyv maradt a téma középpontjában. Most azért igen. Nem volt ez így sem rossz, de azért kicsit komolyabb.

Az évi 2 újrakiadás miatt, gyakran vannak könyvbemutatók, ahol általában felmerül a kérdés miért is adják ki őket újra, milyen rendszer szerint, és hogy a szerzőnek mekkora beleszólása van a választásba és a kiadás menetébe. Kiderült, hogy főként ő dönti el, melyik legyen a következő könyv a sorban, mintahogy az is, hogy az előzőleg kiadott rövidebb könyvek, kisebb elbeszélések – az új kiadásban – kombinálva jelenjenek meg. Ennek a pozitív, pénztárcabarát megoldásnak a negatív oldala talán annyi, hogy az új kiadás új címet is visel. (Itt jegyezném meg, szerintem, ez kezd követhetetlen lenni, mert ugye pl. 2 könyv, ami már beitta magát a köztudatba egy 3. cím alatt jön elő. Az ember így hamar elveszítheti a fonalat, esetleg azt hiszi, valami teljesen új könyvről van szó.)

A Sánta kutya új kiadásáról pozitívan vélekedett, kiderült, neki jobban tetszik az új kiadás a meleg színeivel, mint a régi a hideg, de talán (szerintem) kifejezőbb borítóval. Elmondta, hogy annakidején, amikor először kijött, nem lett olyan felkapott, mert túl korán követte az Apák könyvét, ami nagy visszhangot kapott és a vártnál nagyobb sikereket hozott.  A megjegyzésre – miszerint az emberek panaszkodtak, hogy nehezen követhető a könyv a sváb beütésével, és így a német szavak használatával –, reagált számomra a legszimpatikusabban. Azt mondta, egy könyvnek nem kell mindig könnyűnek lenni. Az olvasó is vigyen bele valamit, jelen esetben – nem akarok rosszallóan hangzani – de kis értelmet, és értse meg az összefüggéseket, amik nincsenek a szájukba rágva. Végülis, nem egy Fejős Éva love sztorit olvas (kivételesen nem áll szándékomban Fejős Éváról negatívan vélekedni, mert kellemesen csalódtam benne, csak sajnos nem olvasok magyar női írók, lightos-lányos könyveit, hogy jobb példát írhassak). Elmondta, hogy egyébként megmagyarázott minden német kifejezést a könyvben. Tehát aki nem érti, az keresse, esetleg olvasson a sorok között, mert ott van! J
Kiderült, hogy ő is azért kicsit lökött, és neki is vannak ún. „kényszerbetegségei”, vagyis inkább írással kapcsolatos gyengéi, amik hosszabb-rövidebb ideig kísérik életét és írásait. Ami nem baj, akinek nincsenek, azok nem is egyediek, úgyhogy hajrá! Csak hogy néhány példát említsek, nem használ bizonyos szavakat, vagy minden könyvében elmegy valaki wc-re, mert miért ne.

Mindent lehetetlenség összefoglalni, ami elhangzott a bemutatón, de nem is ez volt a célom. Még ha nem is annyira szabadon, de még mindig tréfásan hozta azt, amit vártunk. Az Alexandra pódium viszont kezdi kinőni önmagát, ezt bizonyítja, hogy már egy ilyen Vámos könyvbemutatót nem bír el, nagyobb helyet igényelt volna. Pedig komolyan (nem akarok hülyeséget mondani), 50-80 embertől többen nem voltak. Ettől eltekintve nagyon jól alakult, végre kaptam dedikálást is, és még mindig egyik nagy kedvencem marad.