Amikor napok 40 órából álltak - November

Az igazat megvallva, a november annyira lassú tempóban ment le, hogy olyan érzésem van, mintha ez a hónap nem 30 napból, de legalább 50-ből állt volna. Még emlékszem október utolsó napjára, mert Halloweeneztünk, de úgy tűnik, mintha már hónapokkal ezelőtt lett volna. Úgy tűnik, sokkal hosszabb napjaim vannak mostanában...

Ami a legfurcsább, hogy valakitől, még október utolsó napján kaptam későbbi szülinapi ajándékot – ami között volt egy 5000Ft-os könyvutalvány is – és mivel volt egy másik Libris utalványom is, gondoltam akkor ezeket együtt felhasználom (a második csak november 30.-ig érvényes). És mivel most észbekaptam, hogy holnap november 30. és még mindig nem vásároltam le.

Azért valamit rendeltem is. Volt az a könyves nap, vagy mi, és a líra küldött nekem egy sms-t, hogy 20%-ot adnak a könyveikre, és ingyen kiszállítást. Így történt, hogy végre megrendeltem az Atomváros lányait, ami már régóta váratott magára. A másik egy újabb könyvecske, amiről érdekeseket olvastam, és megtetszett, A 6:27-es felolvasó címen (erről majd hamarosan írok többet, mert már sikerült is elolvasnom). Az ingyen kiszállítást fel sem használtam, mert pont nem lettem volna itt, hogy átvegyem.

Mivel még reménykedek, hogy a Libris kuponjaimat fel tudom használni ma-holnap, ezért valószínűleg a bejegyzést hiányos marad. De majd azokról beszámolok akkor decemberben, utólag.

Hemingway a bestseller listák élén Párizsban

“If you are lucky enough to have lived in Paris as a young man, then wherever you go for the rest of your life stays with you, for Paris is a moveable feast."

Ezeket írta Hemingway, párizsi emlékirataiban az időkről, amit a városban töltött. Már a csapból is Hemingway folyik, így szerintem nincs is ember, aki ne tudná, hogy Hemingway hosszabb időt élt Párizsban, ahol az akkori kortárs kulturális életet tartotta össze, és írt. A napokban történt terrorcselekmények óta pedig, a Vándorünnep a francia eladási listák élére szökött. Talán maga Hemingway is elcsodálkozna, hogy a könyvét, a történtek emlékiratává változtatták.

„All of the sadness of the city came suddenly with the first cold rains of winter."

A Guardian és CNN szerint, jelenleg az Amazon eladási listájának első helyén áll, sőt egyenesen kifogytak jelenleg a készletükből. Sok példányt emlékként hagynak az életüketvesztettekért. A Folio kiadó szerint, az átlagos 10 példányról 500-ra ugrott a napi megrendelések száma. A nagy francia bolthálózat A Fnac (ami könyveket is árul) és az Amazon több ezer példány rendelt be, amikor is a kiadó teljes évi eladása ez a szám, a normál esetben. Jelenleg is éppen újranyomtatás alatt van a Vándorünnep. Nem ez az első alkalom, hogy a párizsiak valamilyen könyvhöz „menekülnek” terrortámadás után. A januári Charlie Hebdo gyilkolás után, Voltaire egyik műve került a bestsellerlisták élére Franciaországban.

A könyv eredetileg poszthumuszként adódott ki, halála után, 1964-ben, és párizsi élményeiről szól. Nem nagyon rajongok Hemigway-ért, és már egy ideje feladtam, hogy elolvasok még egy könyvet tőle (mondjuk olyan sokat még nem olvastam), de a Vándorünnep az kivétel volt. Az mindenképp el akartam olvasni, de nem lehetett kapni. Eszébe juthatna valamelyik magyar kiadónak is, hogy újranyomja. A párizsiakat pedig bírom, hogy könyvhöz nyúlnak ilyen estekben.

Émile Zola életrajza - amikor túl kevés volt a "lap", hogy mindent leírjak

A Jó napot Zola úr című könyvet, egy véletlen keresgélés során találtam egy antikvár oldalon, és miután elolvastam a tartalmát, el is határoztam, hogy megrendelem. Nagyon jól tettem. Annak ellenére, hogy Zola életéről már vettem egy könyvet (még nem olvastam). Az sokkal vékonyabb, így feltételezem, más szemszögből közelíti meg az író életét. Ezt a könyvet Armand Lanoux írta, aki személyesen ismerte az írót, így néhány bejegyzés egyenesen az írótól származik, némelyekhez pedig hozzá van téve a lánya vagy fia véleménye.

Nagyon nehéz megfelelően összefoglalni a könyvet, mert számomra nagyon érdekes volt. Annyira jó olvasni bizonyos művek keletkezéseinek körülményeiről, hogy éppen mi váltotta ki az adott témát az íróból, vagy éppen mi miatt változott meg a stílusa. Teljesen másképp néz az ember az adott olvasmányra, utána. Mondjuk vigyázni kell, mert erősen spoiler veszélyes azoknak, akik esetleg nem olvasták ezt vagy azt a művet.

Zola édesapja korán meghal, és őt az anyja és nagyanyja neveli elég szegény körülmények között. Fiatalkorában, Aix-i éveit, Paul Alexis és Paul Cézanne társaságában tölti, a líceumban jobban rajzol, mint Cézanne. A három barát elválaszthatatlan, de Zola korán Párizsba költözik, hogy jobb körülmények között élhessenek. Ez nem úgy sül el, ahogyan tervezi, ugyanis Párizsban még nyomorúságosabban él, nagyon kevés pénzből. Végre mikor észreveszik tehetségét, és megengedik, hogy írjon a Hatchett-nek, akkor kezd élete jobbra fordulni (itt hiányoltam, hogy nem ment bele mély részletekbe a szegény hónapokról). Sajnos részletesen az életét nehéz lenne leírni, nemhiába a könyv majdnem 500 oldalas, így meg sem próbálom. Megismerkedhetünk az író visszafogott stílusával – aki, amikor a Nanát készült megírni, és valóban utcalányok után járt hiteles információkért – szégyellte magát és szemérmes volt. A feleségével – aki mindenben támogatta és kitartó társa volt – is hasonlóan viselkedett. Az igazi szerelmet már élete végén ismeri meg, Jeanne személyében, aki a szolgálójuk volt, és akitől teljesen megfiatalodik, lefogy és boldog lesz. Ebből a viszonyból születik a 2 gyereke, akikkel titkos második életét éli, ámbár egy idő után Mdm Zola is tudomást szerez a létezésükről, és később belenyugszik. Könyvei Jeanne-el való kapcsolata után nyugodtabbak, visszafogottabbak lesznek, Lanoux állítása szerint, felváltja az élete a szenvedélyt, és könyvei lapjai kevesebbet kapnak belőle.

A könyv megismertet bennünket nemcsak Zolával, de kis mértéken a többi kortárs francia írógárdával, Hugo-val, Flaubert-el, Balzac-kal, Maupassant-al. Érdekességként, „Zola annyit dolgozik csak, amennyit éppen muszáj. Nagy hirtelen összemarkolt tudásának értéke elképesztő. Flaubertnek ugyanez, 20 évébe került volna”. Leírja milyen gyakori vendég nála Maupassant, és hogy mennyire lesújtja a halála. Ugyanakkor néhány – számunkra ismeretlen név, az akkori fiatalság – kritizálja Zolát, majd később egyenként rádöbbennek nagyot tévedtek, és bocsánatot kértek tőle. Ugyanúgy jó barátságban áll az akkori kortárs festőkkel, akiket nagyrabecsül, és úgy véli nagy hírnévre szertevő művészekké válhatnak, ha jól használják.

A könyvben nagyon sok mindent megtudhatunk a Zola regények keletkezéséről. Például, hogy a Germinál írása előtt, ő tényleg elment egy bányába, és saját szemével akarta látni a munkások életét. Amikor a bányavezető a nyugis részekbe viszi, ő arra kéri, hogy a poklot mutassa meg. Lanoux megjegyzi, hogy ámbár a Germinal tartalmaz hibákat, de tanítani kellene az újságíróiskolákban, mint a tökéletes helyzetfelmérés iskolapéldáját.

Jegyzeteim a könyvhöz

A mű megírásakor kicsit aggódott, a festő barátai miatt (főleg Cézanne miatt), de amikor felolvasott neki egy részletet belőle, úgy érezte, a festő áldását adta rá. Megjelenése után viszont, egy hideg levélben köszönte meg, és barátságuk megszakadt. Erről a későbbi kapcsolatról keveset ír a könyv, azt hiszem, egyszer hozza még fel Cézanne nevét, de már nem említi a próbálkozásokat egyik fél részéről sem a későbbiekben.

Kiderül az is, még mekkora tervei voltak az életműve folytatására, és tervezte miket is kell még megírnia. Különösen kedvesnek találtam azt az információt, hogy mennyire szerette a kutyáját Pimpim-et, és hogy sajnálta, hogy a Rougon-Macquart sorozat családfáján nem szerepeltethette az állatokat is.

Élete utolsó éveiben belekeveredik a híres Deyfrus-ügybe (ennek a könyvnek köszönhetően végre megtudtam a részleteket is), amibe elsősorban igazságérzete késztette. Deyfrust kémkedéssel vádolják, de Zola védőírásokkal magyarázza ártatlanságát, megtántoríthatatlanul, még akkor is, amikor el kell szöknie Franciaországból, egyedül, családja nélkül, mert üldözik hozzáállása miatt. Évek után kiderül Deyfrus bűntelensége.

Halálának körülményeiről olyan információkat tudhatunk meg, amelyek nagyon fontosak, és amikről nem sokat tudtam ezidáig. Például, hogy a gyilkosság gyanúja máig tisztázatlan maradt.  Feleségét és őt éjszaka éri a szénmonoxid mérgezés, és annyit lehet tudni, hogy Zola utolsó lépéseivel ablakot akart nyitni. Felesége túléli a történteket, Zola viszont meghal. Nemhivatalos nyomozásokban kiderül, hogy a szomszédos ház kéménymunkálatait használták fel arra, hogy eltömítsék az író kéményét is, aminek a nyomait meg is találták a későbbiekben. Ámbár senki nem lett elítélve a történtekkel kapcsolatban, a tények ismeretében elég nehéz elhinni a baleset lehetségességét.

Nehéz ezt a könyvet hova sorolni, hiszen mindent magába foglal. Életrajzot, műelemzést, pszichológiát és jellemelemzést, véleményt és még talán minimális fikciót is. Hűen adja vissza Zola életét, nagyrészben a legapróbb részletekig, néhol pedig elég felületesen (például hiányoltam a Cézanne-al a barátsága sorsának befejezését, vagy a párizsi élete első éveinek nyomorúságainak részletezését). Ennek ellenére, inkább azt mondanám, hogy még túlontúl is részletes minden másban. Akit érdekel az író, annak mindenképpen ajánlom, nekem öröm volt olvasni. Annak is érdekes lehet, aki csak egy jó és érdekes életrajzot olvasna. Mivel én elfogult vagyok, így abba is hagyom a reklámozást, a könyvei önmagukért beszélnek úgy is, és nincs szükségük marketingre vagy ajánlásra. Aki pedig nem olvassa őket, az magát fossza meg az élménytől.

Idézetek (néhány Zolat idéz, néhány viszont az életrajzíró tollából származik):

• "A tél Párizsba jött nyaralni." (Émile Zola)
• „Szeresd a céda nőt, s ő meg fog vetni: vesd meg, s ő szeretni fog." (Émile Zola)
• „Az Úr szabad akarattal ajándékozott meg, de magának tartotta fönn a büntetés és a jutalmazás jogát..” (Émile Zola)
• „Az ember tanulja meg csodálni az is, amit nem szeret." (azt hiszem, Flaubert)
• „Minden költő, minden regényíró ismeri az irodalmi alkotásnak ezt a különös sajátosságát, amit közönséges nyelvre így fordíthatnánk le: amit az ember a szívével ír, az bekövetkezik. Zola túlérzékeny idegrendszerével kész médium."
• „Vigyázni kell, mit ír az ember. Sok regényíró és költő tudja, tapasztalatból, hogy amit elgondol, utóbb beteljesül. A műalkotás számos rejtélye közül ez az egyike a legnyugtalanítóbbaknak."

Zola - In secret (Therese Raquin)

Amikor végre Párizsba utaztam, úgy gondoltam mi sem lenne természetesebb, minthogy Zola-t olvassak az úton. Így is lett. Az In secret-re esett a választásom, amit inkább ismertem – és valószínüleg mások is – Therese Raquin néven. Az én könyvemet Amerikában vettem tavaly, és ez egy filmes borító, a filmes címével. Amikor megvettem, nem tudtam, hogy ez a Theres Raquin, nem támogatom a filmes borítókat, de hogy még a címet is megváltoztassák a film miatt… Nem nagyon értem. Azt hittem valami újat találtam, amiről korábban nem hallottam. De hát így lett, majd valamikor megveszem eredeti címmel is a könyvet.

Visszatérve a könyvre. Az utazás során, nem sokat olvastam belőle. Már itthon fejeztem be. Olvasás közben, kicsit úgy éreztem, mintha nem is Zola írta volna. Mármint nem azért, mert rossz volt, hanem mert túl egyszerűen volt megfogalmazva. Utána kell néznem egy másik angol fordításnak, mert remélem semmi nem maradt ki ebből. Azért már olvastam 1-2 Zolát angolul, és azok mindig nehezebben voltak írva. Persze fordítója válogatja...

A könyv főhőse Therese, akit, miután szülei meghalnak, nagynénje gondjaira bíznak, és együtt nevelkedik unokatestvérével, a mindig beteges Camille-lel, aki miatt visszafogottan kell viselkednie, nem futkoshat, vagy hangoskodhat. Az élete teljesen a nevelője irányítása alatt zajlik, és nem is történhet másként, minthogy a 2 unokatestvér házasságot kössön. Életük akkor változik meg, amikor visszaköltöznek Párizsba, és Therese megismerkedik Laurent-tel, akivel viszonyt kezd. Mivel nem tudják hogyan megoldani a légyottjaikat, kilátástalanságukban nem találnak más megoldást, mint megölni Camille-t. Életük onnantól kezdve válik csak igazi pokollá, egyikük sem tudja feldolgozni a bűntettet, amit elkövettek. Camille emléke folyamatosan közöttük van, és üldözi őket mindenféle formában. A könyv a lelkiismeretfurdalás mélységeibe kalauzolja az olvasót, abba az értelem-ölő és minden józanságot felemésztő zuhatagba, ami a teljes létezésüket befolyásolja. Ettől a folyamatos félelemtől, egymást kezdik el utálni és nehezen bírnak egymás társaságában megmaradni. Egyik a másikat hibáztatja a történtekért, és utálatot éreznek egymás iránt. A feszültség növekedésével, és az esetleges lelepleződés lehetőségével, ezek az érzések csak mégjobban elhatalmasodnak rajtuk, és más kiutat nem látván, egymást akarják eltenni láb alól, hogy nyugalmat nyerhessenek.

Therese Raquin, Zola egyik korai műve, és egyben első nagyobb sikere. Még a Rougon Macuart sorozat előtt íródott, és hozta meg számára az ismeretség első cseppjeit. A könyvből, színházi darab is készült, és mint korábban említettem, pár éve film is In secret címmel.

Nekem tetszett a könyv, kicsit más volt, mint az eddigi Zola-művek, amiket olvastam. Kicsit talán sok volt benne és ismétlődön a bűntudat, és mondhatni a könyv csak erre épült. Ettől eltekintve viszont érdekes kis olvasmány volt, akár kriminek is elmehetne, vagy családregénynek, ha csak az első részét olvassuk :).

In secret idézetek:

• People who are at their least breath, never die.
• Sometimes people die. Only it is dangerous for those who survive.
• Laziness, that brutish existence which had been his dream, proved his punishment. At moments, he ardently hoped for some occupation to draw him from his thoughts.
• They suffered most horribly, but had not the courage to cure themselves by placing a red-hot iron on the wound. 

"Az olvasás legyen az egyik szenvedélyetek" - Vámos Miklós könyvbemutatója

Csütörtök este az Alexandra Nyugati otthonában ismét Vámos Miklós könyvbemutatót tartottak. Szinte ez már rendszeres őszi program. Az aktuális újrakiadás ezúttal a Bárnovellák és fakciók címet viseli, és egy novelláskötetet köszönthetünk benne. Kellemes meglepetésként szolgáltak az üres székek (érts: nem volt tele, mint általában), és mit ne mondjak, Veiszer Alinda jelenléte sem hiányzott. Ezúttal Lévai Balázs beszélgetett vele.

Nekem ezek a Vámos Miklós előadások rendszeres programok, már szinte tudom, hogy egy-egy kérdésre mit fog felelni, de azért őt nem lehet megunni. Most azért a történetei nagyrészei számomra is ismeretlenek voltak. Mintahogy a korábbi köteteket is, ezt is az Európa kiadó adta ki újra, és annak ellenére, hogy nem szereti visszaolvasni magát, ilyenkor kénytelen, és ilyenkor bele-bele is változtat a szövegbe.  Ez számomra kicsit furcsa, mert az írott szövegbe, hibajavításon kívül nem kéne már javítani. Kijött nyomtatásban, most egy új nyomtatás ne tartalmazzon már más szavakat… De ez a személyes véleményem. Elárulta, hogy a jó novellák, erős első mondattal kezdődnek. Ő 3 szabály szerint írja a novelláit. 1. Először megírja az első mondatot és az utolsót. 2. Alkot egy olyan figurát, akire az emberek 10 év után is emlékeznek. 3. Kitalálja a karakter csillagjegyét, és aszerint írja a történetét, ahhoz igazítja, hogyan beszél, és milyen típusú ember.

A könyv 2 korszak novelláit tartalmazza. Az első, az a Lehetetlen című műsor készítése közben íródott, ugyanis ekkor nem volt ideje hosszabb terjedelmű írásokra. A Bárnovellák szó pedig arra utal, hogy mindegyik elbeszélés címe tartalmazza a „bár” szót. A könyv második felében az újabb novellái vannak, amik szerinte tempósabbak, lényegretörőek, és gyorsabban olvashatók.

A beszélgetés végén, még felhívja a figyelmet, hogy mennyire fontos, hogy az embereknek legyenek szenvedélyéi. És ha lehet, az egyik legyen az olvasás :) (aki még nem nézte el a villamosmegállóját egy könyv miatt, az nem tudja, miről beszél, állítólag – na ki ne felejtett el volna leszállni? ).

Próbáltam most röviden összefoglalni az elhangzottakat, sok mindent kihagytam, például, ahogy a kedvenc íróiról beszél. Ilyenkor mindig eszembe jut, mennyire szeretnék vele könyvekről beszélgetni. Beszélt nagyon tömören, de szerintem sokatmondóan a szüleiről, és ugyanúgy a leírásokról az írásban. Beszélt a bulvár és celebvilághoz való kapcsolatáról, ami röviden nulla :). Mesélt pár történetet, amikből megtudhattuk mi hozza ki a sodrából, és mikor hajlik ez akár tettlegességig.

Más nem is írnék az estéről, a műsor után természetesen megint dedikált. Aki eddig nem ismerte volna Vámost, annak ajánlom, hogy hallgasson meg egy műsorát, vagy menjen el egy ilyen beszélgetésre, mert megéri. Nem tudom megunni. Kevés kortárs írót olvasok, és követek figyelemmel – vagyis pontosabban ez a nullához konvergál – de Vámost kivétel, és nem bánnám, ha új TV műsora is lenne.