A kedvenc színem, az október

Nemcsak Halloween van, hanem október vége is. Persze én szeretem a Halloweent. A kis szellemeket és töklámpásokat. Az óra átállítását. Hogy be kell fűteni. Meg szeretem az októbert is. Október egy jó hónap.

Egyetlen könyvet vettem ebben a hónapban, azt is csak azért, mert akkor jött ki. A Kossuth kiadó új sorozatának bevezető kötete extra olcsón. A Szent Péter esernyője. A listát nézve mást nem is nagyon fogok venni, talán még az Édes Annát, de az árát nézve lehet az egyszerű diákkönyvtáros verziót jobban megéri beszerezni.

Rendeltem is két könyvet, vagyis szülinapomra kapom, de még nem érkeztek meg :/ Remélem hamarosan ideérnek, és akkor legközelebb beszámolok róluk.

A könyvtolvaj - "Words are life"

Nagyon régen írom ezt a bejegyzést, szó szerint hónapok óta, nem vagyok képes befejezni. Nem is tudom miért. Talán nehéz leírni miért is tetszett annyira.

Úgy kezdődött az egész, hogy letöltöttem a Könyvtolvaj című filmet, hogy megnézzem mi ez a nagy felhajtás körülötte. Akkoriban az csapból-kádból folyt, és én meg elvből nem akartam olyat olvasni (ebben az esetben kivételesen sajnos L). De mivel tetszett a címe, gondoltam, az nem árthat ha legalább a filmet megnézem. Így is lett. És imádtam. Rögtön tudtam, és eldöntöttem, hogy nekem ezt a könyvet el kell olvasnom. Utána is néztem, de magyarul az Ulpius-ház adta ki (és megint – elvből tőlük sem szívesen olvasok semmit). Mivel nem akartam magyarul megvenni, így kaptam meg kb. 1 hónap múlva ajándékba, egy angliai business tripről (a Tescoból J ami csak még romantikusabbá teszi).

Rögtön aznap elkezdtem olvasni, és nagyon élveztem. Nem vittem magammal sehová, mert féltem, hogy valami baja lesz, több okból is. Így talán azért tűnhetett, hogy sokáig tartott az elolvasása, mert csak esténként olvastam, amikor éppen otthon voltam. Vagy reggelente, amikor korán keltem, de nem akartam/kellett még munkába menni.

A kedvenc részeim – nyilvánvalóan – azok, amelyikben a főhős valamilyen módon könyvhöz jut, legyen az egy sírásó leesett kézikönyve, karácsonyi ajándék, sajátkészítésű könyv, vagy egy leemelt és ellopott a polgármesterné könyvtárából. A könyvben nagy hatással volt rám a fiú főhős is – akit talán háttérbe érzek szorítva Max miatt – Rudy, aki annyira elragadó volt, és jól megírt karakterű. Ő volt az első, aki Liesellel barátságot kötött, ami végig kitartott, ő volt a bűntársa minden rosszban, és ő volt az, akiben nem lehetett csalódni. Nem is értem miért erőltették annyira ezt a Max-ot, vagy miért olvasom sok helyen, sok embertől, hogy neki kellett volna a végén Liesellel maradni. Szerintem ennek semmi köze nem volt a sztorihoz. Ő bujkálni jött, megegyezett az érdeklődési körük, de ennyi. Sőt, Max kénytelen volt, hiszen Liesel volt az egyetlen, aki szolgáltatta neki az információkat a külvilágról. Talán ezért is éreztem, hogy Rudy halála a végén kevéssé mozdította meg az emberek véleményét, érzéseit, mint az hogy a végén Liesel és Max története nem happy end-el zárul. Szerintem a szerző is azért írta inkább ki Rudyt, mert ezzel akart nagyobb benyomást tenni, ő volt a szerethetőbb karakter. Legalábbis számomra 100%-osan.

A polgármesternéről úgyszintén nem lehet rosszat írni, inkább azt mondanám, Liesel használta ki a jószívűségét és lehetőségeit. Sőt a végén ő az, aki az írásra motiválja és soha nem mutat számottevő haragot. Egyetlen hibája talán a férjétől való félelme, ami miatt nem szorgalmazta már Liesel látogatásait, amiket előzőleg, szemmelláthatóan ő is élvezett. Azért még érdemes szót említeni a nevelőszülőkről is, a papa jószívűségéről és törődéséről, a mama racionalitásáról és hidegségéről, aki szépen lassan veszítette el a negatív jelzőit, és szerintem a könyv végére nem volt ember, aki neheztelt volna rá. Pedig azt a levest rendesen megutáltatták velem… J.

Amit talán így végszóként elmondanék, és amit nem gyakran szoktam, a könyv nagy eséllyel pályázik egy jövőbeli KLASSZIKUS címre. Számomra már most ott van, örülök, hogy nem zártam ki, csak azért mert nagy vizet zavartak körülötte, és mert valamilyen csoda folytán Magyarországon egy olyan kiadó adta ki, akinek elvből nem szívesen olvasnám semmijét.

Idézetek, angolul, magától értetődően:

• … is there cowardice in the acknowledgment of fear?
• … in certain situations, you take what you can get.
• No crime in wanting a little more.
• He must have longed for it so much. He must have loved her so incredibly hard.
• … it’s hard to keep them warm when the souls still shiver.
• Can a person steal happiness? Or is it just another internal, infernal human trick?
• It’s my heart that is tired. A thirteen-year-old heart shouldn’t feel like this.
• For some reason, dying men always ask questions they know the answer to. Perhaps it’s so they can die being right.
• He does something to me, that boy. Every time. It’s his only detriment. He steps on my heart. He makes me cry.

Éjszaka a könyvesboltban?

Vicces dolog történt Londonban, a Waterstones könyvesboltban a múlt héten. Egy texasi turistát véletlenül becsuktak a boltjukba éjszakára :). A férfi, az emeleti szekcióban nézelődött – elmondása szerint 15 percet – és mire lejött a bolt zárva volt.

Természetesen a bent ragadt fickó, David Willis instagramra posztolta a történteket, ami hamar felkapott lett, másnap már twitteren is. Persze nem sokba telt mire az igazi könyvrajongók jöttek a hozzászólásokkal, hogy milyen szívesen ők is bennragadnának egyszer egy könyvesboltban.  Ebből az esetből a könyvesbolt úgy döntött, megszervezi az első „ottalvós” (sleepover - bővebben itt) estét 10 szerencsés olvasónak és partnerének most pénteken (október 24-én). Lehetőségük lesz 10 rövidebb könyv közül választani és azokat olvasni az estén. A 10 könyv között szerepel például a Nagy Gatsby, az Állatfarm, az Egerek és emberek, Az öreg halász és a tenger és egyebek. Az ott alvók ágyat is kapnak, és harapnivalót is, és természetesen elvárják tőlük, hogy olvassanak. Meg is kérték az érdeklődőket a verseny előtt, hogy csak azok jelentkezzenek, akik komolyan gondolják J.

Az eseményt követni Twitteren itt lehet: #WaterstonesSleepover

Nobel díj után - Patrick Modiano

Már több mint 1 hete kiosztották az irodalmi Nobel-díjat is, és azóta ígértem, hogy írok pár szót az idei nyertesről. A nyertes a francia Patrick Modiano. Leghíresebb munkája a Rues des boutiques obscures (missing person), nem hiszem, hogy magyarul megjelent, legalábbis a magyar címét nem ismerem. A történet egy nyomozóról szól, aki egy különös balesetben elveszíti személyiségét. Ezzel a könyvvel nyerte el a francia irodalmi Prix Goncourt díjat 1978-ban. A könyvei főleg Párizs, német megszállásával foglalkoznak. Egyszer azt mondta, úgy érzi, hogy már 45 éve ugyanazt a könyvet írja. Itt megjegyezném, hogy talán nem kéne ugyanazt a témát ismételgetni, íróúr. Gyakran panaszkodott, hogy nem tud természetleírásokat produkálni, amikért felnézett Tolsztojra és Hardyra. Túl sokat nem látni a médiában szerepelni, ún. „media shy”.

Peter Englund, a svéd akadémiai titkár szerint, Modianot „az emlékezés művészetéért választották, mellyel a legkevésbé megragadó emberi sorsokat idézi fel”.  Talán az idei választás jobban sokkolta és zavarta a legolvasottabb személyeket és a kritikusokat is. Az akadémia már rég óta bírálva volt az európaorientációjáért, aminek alapjait Englund egy interjúban be is ismert (így már értem miért voltak úgy oda az amerikaiak, amikor tavaly Munro nyert, most meg ugyanazok meg sem említik a győztest). Azt vallják a díj arra való, hogy megismertessék az ismeretleneket a világgal. Mint például az osztrák Jelinek győzelmekor, a hirtelen jött ismeretségnek köszönhetően, az amerikai terjesztő kifogyott a The piano teacher című könyve példányiból. Englund a kritikákra azzal válaszolt, hogy a díj célja az, hogy az írókat híressé tegyék nem pedig az, hogy vállonveregessék a már híreseket. Na, ezzel aztán ellenkeznék…

Már többször kifejeztem a nemtetszésemet a Nobel-díjak kiosztásáról. Szinte már minden tudományágban igazságtalannak érzem a kiválasztott győzteseket. Az irodalminál meg szinte lehetetlenség hogy a listára került nevek csökkenjenek, hiszen minden éveben felkerülnek újak, akik addig nem szerepeltek. Azért akárkinek ne adjunk már Nobel-díjat… Azokat tenném a listára, akik legalább, azaz minimum 10 év eltelt az első és utolsó könyve között, és e között legalább 2-3 másikat publikált. Vagy inkább életműhöz kötném. Így ez a lista neverending lesz, és sokan, annak ellenére, hogy megérdemelnék, soha nem jutnak hozzá. Például Murakami mióta várja? Őt nevezik az Nobel díj Leonardo Dicaprio-jának.

Na kicsit negatívra sikerült ez az írás, és nem akarok tudatlanul ítélkezni. Nem ismerem a munkáit, bizonyára jók, és nem is annyira őt, mint magát a kiválasztást és a díj kiosztását bírálom.

160 éve született Oscar Wilde - Dorian Gray új köntösben

Oscar Wilde születésének 160. évfordulója, és leghíresebb műve, a Dorian Gray arcképe újrakiadása alkalmából rendezett meg a Helikon kiadó egy felolvasó esttel összekötött könyvbemutatót.

A rendezvény, a Centrál kávéházban került megrendezésre, ahol a könyvkiadó képviseletén kívül, videó-üzenettel jelentkezett a könyv újrafordítója, Dunajcsik Mátyás, Takács Ferenc irodalomtörténész, és Alföldi Róbert színművész, aki részleteket olvasott fel a könyvből.

A könyv, néhány éve jelent meg cenzúrázatlanul, azaz plusz 500 szónyi oldallal, ami korábban a helytelensége és obszcenitása miatt került kivágásra még a megjelenése idejében (Lippincotte's Magazine). A kor, a hisztérikus viktoriánus Anglia, ahol elítélendő volt mindenféle másság, vagy házasságtörés, nem engedhetett meg szabadon terjeszteni efféle írásokat. Ezekben az időkben kezdtek napvilágot látni a dekadens könyvek, ekkor jött elő Baudelaire a Romlás virágaival, de Verlaine, Rimbaud vagy Flaubert neve is összehozható ezzel az irodalmi irányzattal. Nagyon sokáig ezeket a könyveket nem engedték Angliába, Zola fordítóját is 3 hónapra bebörtönzik. Pont Oscar Wilde-ot tartják az angol dekadencia úttörőjének.

Oscar Wilde

Oscar Wilde melegek ikonja volt a maga idejében, aki az íráson és a költészeten kívül a divattal is sokat foglalkozott. De mint több, hasonló cipőben járó társa, családos emberként élt. Első szerelme Florence elhagyta, mert szifilisz miatt 2 évre absztinenciára ítélte Wilde-ot az orvos, így inkább hozzáment a Drakula szerzőjéhez Bram Stoker-hez. Végül egy gazdag angol nőt vesz feleségül, Constance Lloydot. Irodalmi sikerei csúcsán viszonyba keveredik Lord Alfred Dougles-sel, akinek a quensburryi márki apja nem nézi jó szemmel a történéseket, és egy üzenetet hagy Wilde-nak (posing somdomite – sodomite elírása miatt). Habár homosexualitása nyílt titok volt, Wilde mégis úgy dönt, hogy bepereli a márkit, ami élete legrosszabb döntésének bizonyul. 2 év szabadságvesztésre ítélik homosexualitásért, levelekből és irodalmi művei felolvasásával igazolják bűnösségét. A vád: gusztustalan illetlenség (gross indecency). Szabadulása után elszigetelve él Európában, és ekkor írja meg A readingi fegyház balladáját (The ballad of Reading goal). Később agyhártyagyulladásban halt meg (egyesek szerint még a szifilisz következménye), és hírneve máig jobban tükrözi az extravagáns természetét, homoszexualitását, bebörtönzését, mint az irodalmi eredményeit.

A Helikon kiadó most azt a kiadást fordította újra, ami cenzúrázásra került a folyóirat miatt, és amelyet még Wilde a későbbiekben kibővített. Így a hiányzó 500 szót is tartalmazza, ami állítólag egy plusz szereplőt is jelent. Az eredeti, régebbi fordítást, Kosztolányi Dezsőnek köszönhetjük, ami állítólag már elavult. Én angolul olvastam a könyvet, ezért nem tudom milyen, a most már 2 magyar verzió, de azt tudom, hogy a könyvet nem volt könnyű olvasni eredetiben. Sok nehéz szó volt benne, ezt magyarázták a könyvbemutatón is, ami miatt szükségesnek gondolták a teljes átfordítást, nem csak a kiegészítést.  Az átfordításnak mondjuk, látom értelmét emiatt, de amit nem értettem, miért nevezték át a könyv eredeti címét Dorian Gray arcképe-t, Dorian Gray képmása-ra. A fordító szerint ez jobban kifejezi a könyvet, és amit mondani akar. Szerintem nem. Maga ez a kiadás nagyon szép, legszívesebben megvettem volna, de hát nekem már megvolt. Ahogy nézem, legalább 5-féle aktív kiadását látni, a könyvesboltokban pedig a – bármilyen furcsán hangzó – Ulpius-ház és az Alinea kiadásásait láttam, klasszikus sorozataikban.  

Maga az előadás nagyon jól volt szervezve, Takács Ferenc irodalomtörténésztől nagyon sok információt megtudhattunk az író életéről, munkásságáról és koráról, Alföldi Róbert felolvasásával pedig olyan élményt adott, hogy azt kívántam adják ki hangos könyvbe, mert öröm volt hallgatni. 

„Az utam a tiszta papír felé vezet” – Vámos Miklós könyvbemutató az Alexandrában

Vámos Miklósnak, új szerződése van az Európa kiadóval, amely szerint újra kiadják az életművét, évente 2 könyv erejéig. Ebből az apropóból rendezte meg az Alexandra péntek este, a legújabb könyvének – a Sánta kutyának – a bemutatóját. Időben érkezők (értsd: legalább 30 perccel korábban), jelen esetben a nyugdíjas korosztály volt (érthető, több szempontból), ami már kezdett úgy tűnni, hogy marad is, de aztán a kezdéshez képest 10 perces késéssel megérkezett a kevésbé pontos, fiatalabb réteg. Azért az átlagéletkort még mindig jóval 40 feletti maradt J.

Nem titok, Vámos nagy kedvencem, már egész héten ezt a programot vártam. Mindig örülök, ha előadása, vagy könyvbemutatója van. Bemutatnom nem kell, ugyanúgy érkezett, mint mindig, félig nyitott, barna bőrtáskájával, ami talán már a „Rögtönös” időkben is megvolt neki. Kérdésekkel, Veiszer Alinda bombázta, talán ezért is volt kevésbé laza a légkör. Legutóbb (én a könyvfesztiválon láttam, akkor a New York - Budapest metró c. könyvének új kiadását reklámozta), egyedül tartott előadást, ami szabadabb volt, kevésbé formális, és nem feltétlenül az akkori könyv maradt a téma középpontjában. Most azért igen. Nem volt ez így sem rossz, de azért kicsit komolyabb.

Az évi 2 újrakiadás miatt, gyakran vannak könyvbemutatók, ahol általában felmerül a kérdés miért is adják ki őket újra, milyen rendszer szerint, és hogy a szerzőnek mekkora beleszólása van a választásba és a kiadás menetébe. Kiderült, hogy főként ő dönti el, melyik legyen a következő könyv a sorban, mintahogy az is, hogy az előzőleg kiadott rövidebb könyvek, kisebb elbeszélések – az új kiadásban – kombinálva jelenjenek meg. Ennek a pozitív, pénztárcabarát megoldásnak a negatív oldala talán annyi, hogy az új kiadás új címet is visel. (Itt jegyezném meg, szerintem, ez kezd követhetetlen lenni, mert ugye pl. 2 könyv, ami már beitta magát a köztudatba egy 3. cím alatt jön elő. Az ember így hamar elveszítheti a fonalat, esetleg azt hiszi, valami teljesen új könyvről van szó.)

A Sánta kutya új kiadásáról pozitívan vélekedett, kiderült, neki jobban tetszik az új kiadás a meleg színeivel, mint a régi a hideg, de talán (szerintem) kifejezőbb borítóval. Elmondta, hogy annakidején, amikor először kijött, nem lett olyan felkapott, mert túl korán követte az Apák könyvét, ami nagy visszhangot kapott és a vártnál nagyobb sikereket hozott.  A megjegyzésre – miszerint az emberek panaszkodtak, hogy nehezen követhető a könyv a sváb beütésével, és így a német szavak használatával –, reagált számomra a legszimpatikusabban. Azt mondta, egy könyvnek nem kell mindig könnyűnek lenni. Az olvasó is vigyen bele valamit, jelen esetben – nem akarok rosszallóan hangzani – de kis értelmet, és értse meg az összefüggéseket, amik nincsenek a szájukba rágva. Végülis, nem egy Fejős Éva love sztorit olvas (kivételesen nem áll szándékomban Fejős Éváról negatívan vélekedni, mert kellemesen csalódtam benne, csak sajnos nem olvasok magyar női írók, lightos-lányos könyveit, hogy jobb példát írhassak). Elmondta, hogy egyébként megmagyarázott minden német kifejezést a könyvben. Tehát aki nem érti, az keresse, esetleg olvasson a sorok között, mert ott van! J

Kiderült, hogy ő is azért kicsit lökött, és neki is vannak ún. „kényszerbetegségei”, vagyis inkább írással kapcsolatos gyengéi, amik hosszabb-rövidebb ideig kísérik életét és írásait. Ami nem baj, akinek nincsenek, azok nem is egyediek, úgyhogy hajrá! Csak hogy néhány példát említsek, nem használ bizonyos szavakat, vagy minden könyvében elmegy valaki wc-re, mert miért ne.

Mindent lehetetlenség összefoglalni, ami elhangzott a bemutatón, de nem is ez volt a célom. Még ha nem is annyira szabadon, de még mindig tréfásan hozta azt, amit vártunk. Az Alexandra pódium viszont kezdi kinőni önmagát, ezt bizonyítja, hogy már egy ilyen Vámos könyvbemutatót nem bír el, nagyobb helyet igényelt volna. Pedig komolyan (nem akarok hülyeséget mondani), 50-80 embertől többen nem voltak. Ettől eltekintve nagyon jól alakult, végre kaptam dedikálást is, és még mindig egyik nagy kedvencem marad. 

Nobel díj előtt

Egy gyors és rövid poszt, így az irodalmi Nobel-díj kiosztása előtt. Ugye, hallani lehet, a fizikai LED lámpás Nobel-díj visszhangját, és most abba nem is akarok belemenni (egyszer már leírtam a véleményem a ma-kori Nobel díjakról általában - több itt), hanem inkább kicsit írnék az irodalmiról, ami holnap kerül odaítélésre. Nem fogom magam fényezni, és nem is szégyellem bevallani, de nem ismerem a nagyrészét az esélyes versenyzőknek. A leghíresebb számomra Murakami, és talán még az a Philip Roth de egyiktől sem olvastam semmit (mondjuk nem vagyok jóban a kortárs írókkal egyenlőre). Aztán ott van nagy esélyesek között a kenyai Ngugu wa Thiong'o, az algériai Assia Djebar, vagy a norvég Jon Fosse (bocs ezeket tényleg nem ismerem). Fogadóirodákban már fogadni is lehet rájuk J. Íme a 10 legtippeltebb az aktuális esélyekkel (mondjuk ahhoz sem értek hogy ez mit jelent, nem szoktam fogadni):

•  Ngugi Wa Thiong'o 7/2
•  Haruki Murakami 9/2
•  Svetlana Aleksijevitj 6/1
•  Adonis 10/1
•  Ismail Kadare 10/1
•  Patrick Modiano 10/1
•  Jon Fosse 12/1
•  Peter Handke 12/1
•  Philip Roth 12/1
•  Assia Djebar 14/1

Azért miután holnap kiderül ki nyer, majd arról írok többet, de csak azért nem fogom megvenni a könyvét vagy hirtelen elolvasni, mert felkapják a Nobel-díj miatt mint tavaly is Alice Munro-t is.

Émile Zola és A Rougon-Macquart sorozat

Már annyit írtam Zoláról, hogy úgy érzem ismétlem magam, de nem baj. Mint már többször írtam, először Cézanne élete közben ismertem meg, a könyv 30%-a Zoláról is szólt, életéről, nyomorúságáról, és barátságáról a festővel.

Zola édesapja korán meghalt, anyjával pedig nehéz körülmények között éltek, gyakran éheztek. Korán munkába kényszerült, Párizsba költözött, ahol gyötrelmei folytatódtak. Első 2 évét, munka nélkül töltötte Párizsban is, zálogosította a kevés holmiját ami volt, és a legenda szerint a verebeket ette, amik a manzárd szobája ablakába ragadtak. Élete később kezdett felfelé indulni, amikor végre írhatott, először segédként, asszisztensként működött egy újságnál, majd később cikkeket is írt.

Nagy hatással volt rá Balzac Emberi színjáték című sorozata, ami 95 kisebb-nagyobb műből áll. Ennek hatására szerette volna megírni az ő, saját családi regényét, ami a második francia birodalomban játszódik. A könyvsorozatot előre eltervezte, főhőseit első naptól kezdve tudta milyen tulajdonsággal fognak bírni. Be szerette mutatni, hogy milyen nagy hatással van az emberekre az öröklődés és a neveltetés, és a környezetük, és e szerint miként válnak azzá, amik.

A „Les Rougon-Macquart” sorozat összesen 20 kötetből áll. Mindegyik különálló mű, ám a szereplői valamilyen rokoni kapcsolatban állnak egymással. A 20 kötet rendszeresen, körülbelül évenként jöttek ki, 1893-ban fejezte be a Pascal doktor -ral. Ámbár nincs olvasási sorrendje a könyveknek, ugyanis mindegyik különálló mű, Zola a következő olvasási sorrendet ajánlotta (zárójelben a megjelenési év):

1. Rougonék szerencséje (1869-70)

2. A kegyelmes úr (1876)

3. A hajsza (1871)

4. A pénz (1891)

5. Az álom (1889)

6. Plassans meghódítása (1874)

7. Tisztes úriház (1882-83)

8. A Hölgyek Öröme (1883)

9. Mouret abbé vétke (1875)

10. Szerelem (1878)

11. Párizs gyomra (1873)

12. Életöröm (1884-85)

13. A Patkányfogó(1877)

14. A mestermű(1886)

15. Állat az emberben (1890)

16. Germinál (1885)

17. Nana (1880)

18. A föld (1887)

19. Az összeomlás (1892)

20. Pascal doktor (1893)

(sárgával jelölve amit már elolvastam, kékkel, amiket már megvettem)

Én eddig kettőt olvastam a sok közül, de ez csak arra juttatott, hogy mindet el akarom. Elsőként A mesterművet olvastam (Cézanne miatt), aztán a Patkányfogót, ami remek volt. Ennél jöttem rá, hogy hogyan is kapcsolódnak a családok, ugyanis megismertem a neveket a két könyvben. Sajnos újonnan, nem sok Zola könyvet lehet megvásárolni magyarul, talán angolul mindet meg lehet szerezni. Nyáron sikerült használtan vennem 2 kötetet, amik szerintem sosem voltak olvasva, de azért jobban szeretném újonnan megvenni őket, és mindenképpen el szeretném olvasni a teljes sorozatot. Azt hiszem őszintén mondhatom, egyik kedvencem Zola és a munkái.