Nagyon régen írom
ezt a bejegyzést, szó szerint hónapok óta, nem vagyok képes befejezni. Nem is
tudom miért. Talán nehéz leírni miért is tetszett annyira.
Úgy kezdődött az
egész, hogy letöltöttem a Könyvtolvaj című filmet, hogy megnézzem mi ez a nagy
felhajtás körülötte. Akkoriban az csapból-kádból folyt, és én meg elvből nem
akartam olyat olvasni (ebben az esetben kivételesen sajnos L). De mivel tetszett a címe, gondoltam, az
nem árthat ha legalább a filmet megnézem. Így is lett. És imádtam. Rögtön
tudtam, és eldöntöttem, hogy nekem ezt a könyvet el kell olvasnom. Utána is
néztem, de magyarul az Ulpius-ház adta ki (és megint – elvből tőlük sem
szívesen olvasok semmit). Mivel nem akartam magyarul megvenni, így kaptam meg
kb. 1 hónap múlva ajándékba, egy angliai business tripről (a Tescoból J ami csak még romantikusabbá teszi).
Rögtön aznap
elkezdtem olvasni, és nagyon élveztem. Nem vittem magammal sehová, mert féltem,
hogy valami baja lesz, több okból is. Így talán azért tűnhetett, hogy sokáig
tartott az elolvasása, mert csak esténként olvastam, amikor éppen otthon
voltam. Vagy reggelente, amikor korán keltem, de nem akartam/kellett még
munkába menni.
A kedvenc részeim
– nyilvánvalóan – azok, amelyikben a főhős valamilyen módon könyvhöz jut,
legyen az egy sírásó leesett kézikönyve, karácsonyi ajándék, sajátkészítésű
könyv, vagy egy leemelt és ellopott a polgármesterné könyvtárából. A könyvben
nagy hatással volt rám a fiú főhős is – akit talán háttérbe érzek szorítva Max
miatt – Rudy, aki annyira elragadó volt, és jól megírt karakterű. Ő volt az
első, aki Liesellel barátságot kötött, ami végig kitartott, ő volt a bűntársa
minden rosszban, és ő volt az, akiben nem lehetett csalódni. Nem is értem miért
erőltették annyira ezt a Max-ot, vagy miért olvasom sok helyen, sok embertől,
hogy neki kellett volna a végén Liesellel maradni. Szerintem ennek semmi köze
nem volt a sztorihoz. Ő bujkálni jött, megegyezett az érdeklődési körük, de
ennyi. Sőt, Max kénytelen volt, hiszen Liesel volt az egyetlen, aki
szolgáltatta neki az információkat a külvilágról. Talán ezért is éreztem, hogy
Rudy halála a végén kevéssé mozdította meg az emberek véleményét, érzéseit,
mint az hogy a végén Liesel és Max története nem happy end-el zárul. Szerintem
a szerző is azért írta inkább ki Rudyt, mert ezzel akart nagyobb benyomást
tenni, ő volt a szerethetőbb karakter. Legalábbis számomra 100%-osan.
A
polgármesternéről úgyszintén nem lehet rosszat írni, inkább azt mondanám, Liesel
használta ki a jószívűségét és lehetőségeit. Sőt a végén ő az, aki az írásra
motiválja és soha nem mutat számottevő haragot. Egyetlen hibája talán a
férjétől való félelme, ami miatt nem szorgalmazta már Liesel látogatásait,
amiket előzőleg, szemmelláthatóan ő is élvezett. Azért még érdemes szót
említeni a nevelőszülőkről is, a papa jószívűségéről és törődéséről, a mama racionalitásáról
és hidegségéről, aki szépen lassan veszítette el a negatív jelzőit, és
szerintem a könyv végére nem volt ember, aki neheztelt volna rá. Pedig azt a
levest rendesen megutáltatták velem… J.
Amit talán így
végszóként elmondanék, és amit nem gyakran szoktam, a könyv nagy eséllyel pályázik
egy jövőbeli KLASSZIKUS címre. Számomra már most ott van, örülök, hogy nem
zártam ki, csak azért mert nagy vizet zavartak körülötte, és mert valamilyen csoda
folytán Magyarországon egy olyan kiadó adta ki, akinek elvből nem szívesen
olvasnám semmijét.
Idézetek, angolul,
magától értetődően:
- … is there cowardice in the acknowledgment of fear?
- … in certain situations, you take what you can get.
- No crime in wanting a little more.
- He must have longed for it so much. He must have loved her so incredibly hard.
- … it’s hard to keep them warm when the souls still shiver.
- Can a person steal happiness? Or is it just another internal, infernal human trick?
- It’s my heart that is tired. A thirteen-year-old heart shouldn’t feel like this.
- For some reason, dying men always ask questions they know the answer to. Perhaps it’s so they can die being right.
- He does something to me, that boy. Every time. It’s his only detriment. He steps on my heart. He makes me cry.
No comments:
Post a Comment