Sunday, January 27, 2013

Cézanne és Zola

Ma elmentünk megnézni a Cézanne kiállítást a Szépművészeti múzeumba, anyukámmal. Részben azért, mert még nem voltam ott, részben azért, mert a Cézanne életrajzi könyve ott vár a listán, a következő „bkv-s” olvasnivalóm lesz. Hát szóval a kiállítás összességében nem volt rossz, mondjuk kismillió ember akarta pont ma megnézni... Érdekes volt látni a festményeket, amelyekről majd még csak olvasni fogok, de akkor is. Remélem addig nem felejtem el. Csak hát februárban vége, és nem akartam lemaradni róla, ha addig nem kezdeném el a könyvet. Szóval visszatérve az emberekre, akiket kerülgetni kellett… Hmm, hát nem is tudom mit mondjak… Továbbra is nem egy művészeti embernek tartom magam :( Nem tudnék órákig bámészkodni meg olvasgatni a festmények keletkezéséről. Sajnos ez a kb. 2,5 óra is elég szenvedés volt. Mert ugye Cézanne után megnéztük már az emeleten is a képeket, az állandó kiállítást, ha már kifizettük a pénzt… Tudom ez jó trógeresen hangzik, de hát ez van. Nem leszek én barátságban a festményekkel. Azért volt jó dolog is a kiállításban. Hát persze hogy az ajándékbolt!! Tényleg tök jó cuccok voltak. Füzetek, meg ceruzák meg minden Cézanne-nal kapcsolatos. Na de szóval.. Én mit vettem? Hát az úgy volt, hogy a kiállításon olvastam, hogy Cézanne is jóban volt Zola-val, de hogy megharagudott rá, miután Zola kiadta a „Mestermű” című könyvét, amely egy bukott festőről szól. Cézanne ezt magára vette, és megszakadt a kapcsolatuk. Erre rögtön felfigyeltem, és eldöntöttem, hogy utána nézek a nevezett könyvnek. Ezért is örültem meg, amikor az ajándékboltban meg volt ez a könyv is, angolul. Szerintem magyarul ki sem jött, de az nem baj. Oxford World’s Classic könyvsorozat alatt jött ki, szebb kiadás, nagyon puhácska lapokkal. Gondolkoztam sokat vegyem-e meg az ajándékboltban, vagy nézzek utána inkább valamelyik angol könyvesboltban, de végül anyukám azt mondta megveszi nekem. Amit aztán én fizettem :) Íme a könyv:


De nem baj. Szóval majd megpróbálok a két könyvről egyszerre beszámolni, amint elolvasom őket. Meghát biztos már a Cézanne életében is benne lesz, hogy hogyan szakadt meg a barátsága Zolával. Meg ha jól emlékszem volt egy kép, amely Baudelaire-t ábrázolta, egy asztalnál, könyvel a kezében. Ami nagyon tetszett. Az ajándékboltban Baudelaire könyv is volt, az magyarul is. Nem emlékszem, hogy a kép Cézanne alkotás volt-e vagy valaki másé. Csak mert voltak ott összehasonlítási képek is, amikről Cézanne mintázott. De szerintem Cézanne volt. Mondjuk az előző Monet könyvből kiderült, hogy vele nagyon jó barátságban volt a költővel. Ez az a festmény, megtaláltam interneten:



Szerintem tök komoly kép. Tetszenek az ilyenek. Mármint egy író, vagy költő legyen ábrázolva könyvel és tintával, ahogyan kell!!

Saturday, January 26, 2013

Gauguin és Manet regényes élete

      Elérkeztem a „regényes életek” könyvsorozat feléhez. Befejeztem a 4. kötetet is, Manet életrajzával. Legutóbb Renoir és Van Gogh életrajzairól írtam, most tehát Gauguin és Manet következne. Véleményem mint úgy, a festőkről vagy művészekről nem változott. Lustáknak tartom őket, akik még ha jól fizető munkájuk is volt, otthagyták csak hogy festegessenek. Azt sem bánták ha éheznek, vagy a családjuk szűkölködik.
     Magukról a könyvekről még mindig nehéz egységesen nyilatkozni. Gauguin és Manet újra 50-50% osztotta meg az érdekes és unalmas kategóriákat. Gauguin élete nagyon is érdekes volt, sokat utazott, történtek vele dolgok. Van Gogh miatt is érdekes volt, aki tudjuk mellette mutatta ki őrültségének első jeleit. Gauguin volt eddig az egyetlen festő, akinek talán tényleg értelmes munkája volt, ezért is nem értem miért hagyta ott. Manet élete viszont megint olyasmi volt mint Renoir-é. Festegetett, ment a szalonba kiállításra, nem fogadták el a képét sír, újra próbálta minden éven, és így tovább, amíg el nem ismerték. Nem történt vele ezek közben semmi. 



      Mint mindig, azért most is kiírtam, néhány idézetet a könyvekből. Van közöttük idézett idézet, de azt külön jelöltem
:)

Gauiguin:
  • „Az álomnak azonban – hogy egyáltalán álom lehessen – szüksége volt a reményre; s Gauguinnak – hogy élhessen – szüksége volt az álomra.”
  • "A nő a nő örök ellensége.” 
  • „Néha a törékeny női kezek bizonyulnak a legerősebb támaszoknak a szellem kalandjaiban.”
  • „Megváltozol s nem leszel jobb.” (Krisztus követése)
  • „Aztán lassan előtör a fájdalom, az igazi fájdalom, az a nagyon is tudatos fájdalom, amelytől az ember nem alszik éjszaka.”
  • „Állva, állva kell szenvedni percről percre. Elérkezik a pillanat, amikor kihagy a lélegzet, az ember elhagyja magát, könyörög: Ó, Istenem! Nem birom tovább, hajlítsd meg térdemet! De nemet mond. Azt akarja, hogy állva éljünk e földön, percről percre, és soha ne pihenjünk meg.”
    Pirandello: Az élet, melyet neked adtam (Donna Anna mondja)
  • „Hát te mit tettél te bolond
    Hogy sírva szánod?
    Mivé tetted, szegény bolond, Az ifjúságod.” (Verlaine; Szabó Lőrinc fordítása)
  • „A lélek kutatói számára a legizgalmasabb látvány azt szemlélni, hogyan hazudik az ember önmagának.” Montherlant

Manet:
  • „Legyenek bátrak uraim…Ne engedjék eltéríteni magukat a szüntelenül felhangzó szokványos sirámoktól, ezzel mit sem kell törődni az erős embereknek – nem egyéb az, mint a legyőzöttek önvigasztalása.”
  • „Az ember legyen ezredmagával, vagy legyen tökéletesen magányos.”
  • „Kizárólag az igaz temperamentumok élik túl a múló korszakokat, és ők uralkodnak rajta.”
  • „Csakhogy a logika meg az érzelmek – kiváltképp, ha minden gátolja s álöltözetbe kényszeríti az utóbbiakat – nehezen illenek össze.” 
  • „Az út, amely előttünk áll, olyan mint egy hajózható átjáró, jelzőbójákkal. Cselekedeteinket mi határozzuk meg ugyan, de tetteink egymáshoz láncolódnak, és ezen a láncon maguk után vonszolnak bennünket.”

Sunday, January 6, 2013

Bibliobag - könyvtáska bolondéria

     Na mi a legújabb módi?? Hát persze hogy a könyvtáska!! :) Na most félreértések ne essék, nem csak egy elnevezésről van szó, mint a boríték táska (mert ugye az úgy néz ki mint egy boríték). Itt konkrétan, a kedvenc könyvünk borítója lehet a táskánk. Hollywoodban söpör végig ez a legújabb – szerintem nagyon tuti – mánia. Az őrületet egy Olympia Le-Tan nevű dizájner indította el. A táskácskák „már” 1140 euróért a miénkeké lehetnek, de persze az ügyesebbek maguk is megcsinálhatják, ugyanis már elindultak ezek a csináld magad oldalakon a készítésük. Persze arra mindeni számítson, hogy ahhoz fel kell áldoznia a kedvenc könyvecskéjét…
     Egyébként szerintem csak idő kérdése még a tucat boltok is lekoppintják az ötletet és elkezdik árusítani a sajátjaikat, elérhető áron és akkor már hamarosan megeshet, hogy, minden második személy az utcán egy könyvtáskával rohangál. Vagy ami még rosszabb, hogy tucat bolt kezdi el árusítani valamelyik tucat könyvnek a replikáját… El is veszíti majd a báját…
     Addig is, amíg ez nincs így nézzünk néhány helyes példát :)



Tuesday, January 1, 2013

Kívánságok avagy ima az Új Évre


Szilveszter estéjén a kezembe került Kempis Tamás: Krisztus követése című könyvecskéje. Tudom, nem egy szilveszteri könnyed olvasmányocska, sőt talán sokaknak nem is olvasni való. Nekem az. És mivel random kinyitásnál erre a részre találtunk rá, úgy gondoltam megosztom mindenkivel.    


Hogyan viselkedjünk és beszéljünk kívánságainkkal kapcsolatosan

I. Fiam, minden dologban így beszélj:
Uram, amint neked tetszik, úgy legyen.
Uram, ha neked becsületedre válik, legyen ez a te nevedben.
Uram, ha úgy látod, hogy előmenetelemre szolgálna, hasznomra volna,
akkor add, hogy élhessek vele a te dicsőségedre.
De ha tudod, hogy ártana nekem, nem válnék lelkem üdvösségére,
vedd el tőlem ezt a kívánságot.
Mert nem minden kívánság van a Szentlélektől,
még ha az ember tisztának és jónak látja is.
Nehéz igazán eldönteni, vajon a jó lélek, vagy az ellenség
kelti-e benned ezt vagy azt a vágyat,
avagy benned magadban van a forrása.
Sokan csalódtak a végkibontakozáson, akik kezdetben
a jó lélek vezetése alatt érezhették magukat.
Azért mindig istenfélelemben és szívbéli alázatosságban kell kívánni és kérni,
bármi kívánnivaló ötlik is eszedbe, és teljes önmegadással a legmesszebbmenően
énrám kell bíznod mindent.
Azt mondd:
Uram te tudod, hogy jobb, legyen ez vagy az, amint akarod.
Add azt amit akarsz, amennyit akarsz, amikor akarod.
Ahogy tudsz, intézkedj velem jótetszésed szerint,
amint neked leginkább becsületedre válhatik.
Tégy oda engem, ahová akarsz, bánj velem szabadon mindenben,
kezedben vagyok, forgass és hány-vess keresztül kasul.
Íme, szolgád vagyok én, mindenre kész, mert nem magamnak akarok élni,
hanem neked, bárcsak illendő tökéletességgel tehetném. 


Ezzel az imával kívánok mindenkinek BOLDOG ÚJ ÉVET!!.