A Jeltisev család – dráma az orosz tajga határában

Jeltisev családdal még az idei könyvfesztivál körüli időkben találkoztam először, szerintem akkoriban is adta ki az Európa. Aztán valamikor júniusban vettem meg, egy kis Alexandrás akció keretein belül.

Nem tudtam túl sokat sem a szerzőről, sem a könyvről, teljesen a rövidke tartalmára hagyatkoztam, amit a könyvhöz írtak. Reménykedtem benne, hogy legalább kicsit azt kapom, amire számítok. Rideg Oroszországot, családi drámát. Nem kellett nagyot csalódnom. Sőt, ha a drámai oldalát nézzük, talán kicsit túlzottan sok is volt a lelkemnek.

A sztori egy 4 tagú orosz családról szól, akinek a legfiatalabb tagja börtönben van, és miután a rendőr apa is problémákba kerül, elveszítik a városi lakásukat, és – mivel a garázson kívül a Moszkvicsnak – másuk nincsen, falura kell költözniük, Tánya nénihez. A néni szinte összedőlni készülő házban lakik, és eddig maga művelte meg a földet és rakott el télirevalót. Amikor a rokon vendégek megérkeznek – és beköltöznek, kicsit úgy néz ki, mintha nem is ismerné őket. Nem sokat beszél, de néha nagyokat mond. A család hiába költözik nagy tervekkel a szegényes faluba, hogy majd építkeznek, valahogy mindig tolódik a dolog. Az idősebbik fiuknak sem a munkán jár az esze, inkább szórakozni próbál, a gyenge választékban a faluban. Hamar megházasodni kényszerül, így a család  tervei az új házról egyre távolibbnak látszanak. Az anya szorgos volt, dolgos, próbált mindent megoldani, megszépíteni, amíg el nem ért egy pontra, amikor már semmi nem érdekelte, és lassan csúszott le a fertőbe. Eleinte kizártnak tartotta volna, hogy ő piacon árulja az erdőben szedett loncot, később a szükség csak rávitte. Ugyanúgy történt a szesz árusításával. A család egyre mélyebbre süllyedt, és lehetetlenség volt megállni. Minden pénzük lassan elfogyott, eladták a garázst is, de abból a pénzből sem épült fel a ház.

A család egy tipikus egyszerű, szovjet család. Olvasva a történetet, teljesen úgy éreztem magam, mintha én ezt a családot ismerném. Szerintem mindannyian ismerünk egy-egy ilyen családot. Vagy mert a szovjet kultúra és a keleti beütés még mindig közelebb van hozzánk, mint a nyugati, főleg a kisvárosokban és falvakban. Az anya rendkívül emlékeztetett engem Gervaise-ra, Zola Patkányfogójából, ahol szintén a könyv végére, a szorgos asszony minden erényét elvesztette és a társadalmi és erkölcsi ranglétra aljára süllyedt.

Egy teljesen igaz, valós, hiteles érzésű olvasmány, egy kemény, rideg orosz faluban, egy család, aki túlélni próbál a zord körülmények között, az új és borzalmas élethelyzetben, és akik legerősebb próbálkozásuk ellenére is, mindenben elbuknak. Habár sok rossz a végére nekem már sok volt, csakis ajánlani tudom ezt az olvasmányt, és remélem hamarosan újabb Szencsin műveket olvashatunk magyarul.