Költőnk és Korea, avagy Karafiáth Orsolya élményei Észak-Koreában

Kedd este Karafiáth Orsolya élménybeszámolót tartott az Észak-Kóreai élményiből, tavaly májusról. Megpróbálom összefoglalni az érdekességeket, amik vagy újbóli megemlítést érdemelnek, vagy számomra is új információk voltak.

Kezdeném azokkal az információkkal, amik valóban egy turistához jutnak el, élmények inkább, nem tények, és szabályok, ahogyan ezt a Koreai Népköztársaság engedélyezi. Air Koryo járatával érkezett az országba, amint mint később megtudta lehet nem volt a legjobb döntés, mivel nem lehet tudni hol szerzik a gépeiket vagy a kiképzést a pilótáik. Második lehetőség vonat lett volna Pekingből, de az 22 órát utazik. Új szabályok szerint, mobiltelefont már be lehet vinni az országba, de a SIM-kártyát már a repülőtéren elkobozzák. Fényképezni csak azt szabad, amit a kísérők megengednek, de távozás előtt azért a fényképezőgép memóriakártyáját is ellenőrzik. Állítólag ezeken a programokon való részvétel hatalmas önfegyelmet kíván, mert nem szabad nevetni a nagyvezér képe előtt, vagy ha egy katona van a közelben. Ami – annak, aki kicsit is ismeri ÉK-t – annyit jelent, hogy sosem, mert minden sarkon vagy egy kép, vagy egy szobor vagy egy katona virít. Újságot sem szabad kidobni, ez két dolognak is betudható. Egyik, hogy nagyon kevés a papír, a másik, hogy minden újság címlapján a vezér mosolyog, tiszteletlenség lenne kidobni, vagy összegyűrni (mondjuk felmerül a kérdés, hogy akkor mit csinálnak vele?). Az emberek nem is nagyon tudnak hol információkhoz jutni, max, az ilyen kiállított újság bulletinekről közhelyeken. A fővárosban, ahol működő metró van (állítólag), a turistáknak mindössze 2 megállóba szabad lemenniük, azt is csak meghatározott időben. A képekből ítélve nagy fényűzésű megállók ezek, óriási csillárokkal. Egyébként a legmélyebb metró, pont Észak-Koreában található 120 méter mélyen. Állítólag a megengedett időpontban tényleg jöttek szerelvények, emberek pedig valóban fel-le szálltak… (itt felmerül megint a kérdés, hogy ez mennyire valós… amikor köztudott, hogy minden amit az ország a turistáknak mutat egy mese, egy szerep…).  A kedvencem a fodrászat és hajviselet szekció volt :). A nőknek 18 féle frizura áll a rendelkezésükre, a férfiaknak 10 féle verzió. Ezek közül választhatnak, és mást nem viselhetnek.

Szintén információ, amit csak a belépő turisták tudhatnak meg, az az élelmezésükről való adat. Míg ők kaptak azért meleg ételt és kvázi rendes eledelt, már a kísérőik, csak a kiszabott fejadag hideg tésztájukat ehették (nem is volt szabad megkóstolni). Viszont például az ásványvizes palackok, vagy bármi más kínai importáru, hónapokkal lejárt szavatosságúak voltak (mondjuk legalább nem titkolják). Amikor 1-2 nap után rájöttek a kísérők, hogy túl sokat beszélnek magyarul, másnapra kaptak egy magyarul beszélő kísérőt is… Telefonálni nagyon komplikáltan lehetett, csak a fővárosból, útlevél leadás, a hívott személy kiléte ismertetésével. És érdekesmód másnap megkérdezték tőle, mi nem tetszik Észak-Koreában. Tehát a lehallgatás is bizonyítva van. A fővárosban állítólag 3 szálloda van, de a harmadikat még senki sem látta. Vidéken azért előjött a rizspapír a falak helyén, vagy ablak gyanánt verzió is. A tengerpartot nem lehet megközelíteni, duplaszögesdrót áll az útba. Amikor megemlítették/megkérdezték, hogy miért ilyen szomorúak, egyarcőak az emberek, hogy nem örülnek soha? A kísérők azt válaszolták, dehogynem, lesz itt mulatság. És láss csodát, másnap belebotlottak egy csoport munkásba, akik épp táncolgattak, örültek és énekelgettek… Képeket látva megjátszva, szegények.

Juuj, hát annyi mindent írnék, de tényleg ÉK napestig lehetne beszélni. Nem fogom most leírni az életkörülményeiket meg a nagy éhínséget. Mindenkinek ajánlom Barbara Demick könyvét, akit érdekel…  Karafiáth Orsolya vicces volt az előadás közben, főleg azért mert már régen járt ott, és még így is a dolgok felét elfelejtette. Például a kedvencem: „Erről nagyon sokat lehetne beszélni, de nem tudok, mert már elfelejtettem”. Nagyon laza :). Mondjuk igen talán látszott rajta, hogy a legtöbb infó számára a látogatásból van, ő nem olvashatta agyon magát ÉK-ról előtte, vagy extra könyveket (persze nem útikalauzokra gondolok). Néha úgy kiegészítettem volna :). Például amikor szörnyülködve mesélte, hogy nekik 6 napból áll a munkahét, a 7. napon pedig ki kell menniük önkéntes munkát végezni, például gyomlálni. Na itt jegyezném meg, hogy nemhogy gyomlálni, de füvet kell nyírniuk. Ami nem is lenne olyan nagy gond, ha szegényeknek nem egyszerű ollóval kellene ezt megoldaniuk… Kábé szálanként. Na, de tényleg csak ennyit fűznék hozzá, mert sosem hagyom abba máskülönben :). Egyébként jó volt, semmi rosszat nem mondhatok sem a programról (kivéva az áradó alkohol szagot egy ponton túl…), sem az előadóról. Jó fej volt.

Kapcsolódó írás:

http://repulokutya.blogspot.de/2013/09/beton-es-cseresznyefavirag-eszak-korea.html