Wednesday, May 4, 2016

A kis herceg

A kis herceget már egy jó ideje elolvastam, de mivel „lemaradós” üzemmódban vagyok, minden lassan 2 hónapos késéssel kerül megírásra. Rosszabb esetben, amikor már nem is emlékszem arra, hogy mit akartam írni J. Amikor kiválasztottam, csak a mérete miatt tettem, nem azért mert annyira olvasni akartam, habár kicsit furcsán éreztem magam, hogy még mindig nem olvastam ezt az „oly fontos könyvet”.

Az igazat megvallva – és lehet sokan nem értenek majd velem egyet – ez a könyv túl van értékelve. Vagy csak nekem nem jött át.. Nem tudom. Olvastam, olvastam, de valahogy nem vágódtam hanyatt tőle. Vártam, hogy hátha jön az a nagy rész… De nem jött… Hol van? Vagy csak ez a „jól csak a szívével lát az ember…” szöveg annyira közhely lett, hogy már nincs hatása? Mert ha ez a nagy mondandója a könyvnek, akkor köszönöm, ez mégsem olyan nagy könyv. Vagy lehet a hossza miatt, ez az egyetlen könyv, amit még a „nem olvasok” típusú ember is elolvas, és akkor végre van neki is egy szuper komoly könyves élménye? Nem tudom.. Magyarázzátok meg, ha rosszul látom.. De annyi jó könyv van a világirodalomban, a magyar irodalomban is, amiben sokkal több és mélyebb mondandó akad. De nem egy, durván olyan 1 órás olvasmányban, a maga 100 apró kis oldalával... (fele pedig csak kép).

Egyébként ha csak egy ismeretlen kis könyvről lenne szó, amit úgy talál az ember, aranyos történetnek nevezném, inkább mesének. A kisherceg valamilyen távoli bolygóról eljut a Földre, és utazásai során néhány furcsa emberrel találkozik, akik mind jelképeznek valamit.. Valamilyen tulajdonságot, erényt. A kis herceg szerethető az egyszerűségével, és ártatlanságával. Bárcsak a legtöbb gyerek ilyen lenne, de sajnos az már máshol el van rontva (de ez nem az a bejegyzés). A pilóta is jó fej, tetszett, hogy megtalálta a hangot a kis herceggel.

Olvasható, és szerethető, de én életet megváltoztató, befolyásoló könyvnek nem nevezném. Inkább egy túlreagált és reklámozott történet, aminek a hírneve nem éri el a valós minőségét. Ellenkezni lehet, sőt jöhetnek a magyarázatok is, ha valaki másképp látja :).

Még a könyv kiadásáról megjegyezném, hogy amit olvastam az a Helikon, Takács M. József által újrafordított zsebkönyve.

Idézetek:

  • Mielőtt megnőnek, a majomkenyérfák is kicsiként kezdik.
  • A virágok szavát soha nem szabad meghallgatni. Jobb, ha csak nézzük őket, és beszívjuk az illatukat.
  • Mindenkitől csak azt lehet elvárni, amit az illető képes megtenni. A tekintély legfőbb alapja az ésszerűség… Azért van jogom megkövetelni az engedelmességet, mert parancsaim ésszerűek.
  • Mert az ember lehet hűséges is, meg lusta is egyszerre.
  • A beszéd sok félreértés forrása lehet.
  • Mindörökre felelős vagy azért, amit megszelidítettél.
  • A víz néha a szívnek is jót tehet.

Saturday, April 30, 2016

Rókás google Április

Amint azt már a korábbi bejegyzésemben említettem, áprilisi könyves vásárlásomat a könyvfesztiválra tartogattam. Volt már néhány könyv, ami jó ideje a listámon csücsült, és hát gondoltam a könyvfesztivál lesz a legjobb ideje, hogy megvegyem őket. Itt jött a csalódás, amikoris az ötös listámról, semmit sem tudtam megszerezni. A részleteket úgyis megtaláljátok egy bejegyzéssel lejjebb – akit érdekel – így nem ismétlem el. A könyvfesztiválról végül a következő 2 könyvvel tértem haza:

- Szvetlana Alekszijevics: Csernobili imák 

- Kőrösi Zoltán: Az ítéletidő

A rossz élményektől vezérelve a könyvfesztivál után úgy döntöttem, hogy megrendelem a könyveket, amiket akartam – legalábbis egy részüket – online, úgyis ott is mindre 20%-os kedvezmény volt még a hétvégén. Így még ezt a hármat szereztem:

- Joel Dicker: Az igazság a Harry Quebert ügyben

- Sascha Arango: Igazság és más hazugságok
- Jack London: Martin Eden

Így-vagy úgy, de végülis 6 könyvvel lettem gazdagabba ebben a hónapban, még korábban kaptam Katarina Bivald Garantált Heppiendjét is. Mégha nem is a könyvfesztiválról, de a mennyiség megállja a helyét. Meglátjuk később, milyenek lesznek.

Sunday, April 24, 2016

Könyvfesztivál 2016 – 2 szarvas a ködben

Egy rövid összefoglalót írnék az idei Könyvfesztiválról. Nem túl hosszút, mert nem úgy sikerült ahogy terveztem, vagy nem tudom mi lehet a gond az utóbbi években a könyvfesztivállal. Vagy velem. Mármint, a programok között még mindig találni 1-2 érdekességet, de a könyvvásár egyszerűen nem jön össze nekem.  Pedig egész listával mentem, amiket meg akartam venni és direkt hagytam a könyvfesztiválra. Hát az ötös listámról egyet sem sikerült megvennem. 2-2 könyvre pályáztam a Kossuth kiadónál és a Librinél. A Kossuthnál ugyan megtaláltam mindkettőt – az egyik az éppen aktuális sorozatuk egyik része lett volna – de 1 darab kiállított példány volt csak belőle. Mikor kértem őket, hogy  hozzanak már ki hátulról egyet, ami nincs összemancsolva, próbálkoztak, de üres kézzel tértek vissza. A válasz az volt, nem hoztak többet, most nem erre koncentráltak. Hát ha az épp aktuálisan futó sorozatukra nem koncentrálnak, akkor kérem szépem, mire? Így a másik könyvet is otthagytam. Szolgálják ki az öreg népséget, akik mint a tetűk nyüzsögtek egy nagy doboz 500 forintos, gőzöm nincs milyen magazin felett, amihez talán ?sütőforma? volt az ajándék. Aztán, ahogy a könyvfesztivál társam mondta, azokat a dolgokat hozzák ki, amit máshol nem tudnának eladni. Hát valahogy így...

A Librinél akkora tömeg volt, hogy még szétnézni is nehéz volt, pedig én már megtettem reggel, később csak mégrosszabb lett. De ott is szomorúan konstatáltam, hogy nem találom a keresett példányokat… Nem is fűznék hozzá túl sok mindet. A Librihez kapcsolódik egy másik csalódás is, ami Gárdos Péter dedikálását illeti. Direkt elcipeltem a példányomat, hogy aláírathassam vele, és nem sikerült. Ez mondjuk nem az ő hibájuk volt, hanem mert egyidőben volt Egressy Szarvas a ködben könyvbemutatójával. És mindössze fél óráig tartott L. Ha előre tudom, hogy Egressynél a terembe sem tudunk bejutni időben, mert az előző előadás elhúzódott… Már 10 perce kellett volna a könyvbemutatónak kezdődnie, de csak akkor nyílt a terem ajtaja, és kezdtek szállingózni az emberek ki. És valahogy csak jöttek meg jöttek.. Eltartott majd újabb 5 percig mire mindenki kijött, utolsóként – mint később számomra kiderült -  az embertömeg vonzáspontja – Saul fia Nemes Jeles László. Kijött, feltette a napszemüvegét mint egy világsztár és a Millenáris hangárja helyet legalábbis Los Angelesben menekülne a papparazzik elől.


Így kezdődött el végül kb. 15 perces késéssel Egressy bemutatója, ami – Veiszer Alindát leszámítva egész jó volt. Még mindig nem értem miért kell ezt az asszonyt mindenhova küldeni, ennyire nem tudnak találni  egy másik munkatársat, aki tud 5 kérdést kérdezni a könyvből és aztán kussol, ugyanis talán a néző-hallgató közönség nem rá kiváncsi..? Az író el tudja húzni az időt, többre nem is lenne szükség. De Alinda csak olvas fel részleteket a könyvből, és próbál magyarázni az író helyett. De hát Egressy nem így tette. Mesélt a könyv keletkezésének történetéről, és arról, hogyan kapta a címét. Szereti visszahívni valamelyik régebbi műve mellékszereplőjét, így kapta Anna is ezt a regényt. Elmondta, hogy valóban megismerkedett egy anyakönyvvezetővel (a főszereplője foglalkozása), és nagyon sok mindent tőle vett át a könyvbe. Sokáig rejtelmes marad Anna személyisége, az nyilvánvaló, hogy pszichikailag labilis, de az olvasó sokáig nem tudja ledönteni, hogy a képzelgései, a paranoiája és üldözési mániája valós-e vagy csak kitalálja. Tényleg veszélyben van Anna? A többit az olvasóra bízzák és nem elemzik tovább. Megtudjuk, hogy Ázriel angyalt úgy választotta a könyvbe, hogy kiválasztotta, melyik angyalnak van a legjobb neve J. És megtudhatjuk, hogy szerepel a könyvben Jócsaj Eszter is. Igazat megvallva, nem olvastam még Egressytől semmit, és nem is feltétlenül akarok, de ez a mű, így a bemutató után kicsit felkeltette az érdeklődésemet. Lehet, hogy ezt majd valamikor elolvasom. És ha tudtam volna, hogy lesz olyan jó fej, és felhasználja az előadásra szánt utolsó 5 percet arra, hogy még ott dedikálja a megvásárolt könyveket, akkor én is vettem volna korábban.


A másik előadás, a már rendszerré vált Vámos Miklós könyvbemutató volt. Ez alkalommal, az Álmaimban valahol című könyvét analizálta egy álomszakértő klinikai szakpszichológussal. Ez valahogy kissé kevésbé volt érdekes, mint máskor. Talán azért mert a nő többet beszélt, és talán már valóban arra vetültek, hogy Vámos mondott egy álmot, a nő meg próbált rá reagálni. Nem is feltétlenül mondanám, hogy pontosan, inkább kissé közhelyesen. Hogy a víz azt jelenti, hogy elmos valamit meg ilyenek.. Na de visszatérve a könyvhöz, 4 novellából áll, amiből azt hiszem az egyik egy kisregény. Ezek után, konkrét példákkal magyarázza egyes részek keletkezési történetét, jelen esetben konkrét álommal.  

Hát körülbelül ennyivel tudnám összefoglalni a könyvfesztiválos élményeimet. Az előadásokat most is szerettem, de könyv vásárlással most is bajban voltam. Persze Saul fiát még aztán 3x is láttam ott bóklászott magában, Gárdos Péter meg nem maradt volna 5 perccel sem tovább. Mondjuk lehet nem értem volna vele semmit, mert nem tudtam hogy néz ki :D. Végül 2 könyvet vettem, olyanokat, amik ráértek volna ha később is veszem meg őket, nem valószínű, hogy a közeljövőben elolvasom őket. Az egyik a Csernobili imák, a másik pedig Az ítéletidő.

Monday, April 18, 2016

Börtönlakók könyvei

A héten egy érdekes cikkre bukkantam, ami az egyik kedvenc – és szerintem egy sok potenciállal rendelkező – témámmal kapcsolatos, ami nem más, mint a könyvek és a börtön. Már írtam egyszer az olvasás kultúrajáról börtönökben, és a nézetem nem változott a téma iránt. Az egyik legfontosabbnak tartanám a könyvtárak létrehozását, és szabadon használatát a börtönökben. A mostani cikk inkább egy összefoglaló az 5 legjobb könyvről a börtönéletről, ami kedvenc olvasmány a fogvatartott társadalomban. Mindegyik börtönt-élt írók tollából származik, és mindegyik más megvallás, hogyan lehet az ottlétet átvesztegelni. Hármat közülük ki is emelnék, mert valamilyen okból érdekesnek találom, és szívesen elolvasnám  őket. Mindhárom más típusú, és talán ez adja a varázsukat.

In the belly of the beast: letters from prison – Jack Henry Abbott – A könyvet Abbott akkor írta, amikor Norman Mailerrel levelezet, aki egy sorozatgyilkos után nyomozott. Maga a könyv, ezeket a levelezéseket tartalmazza, Mailerrel. Az író 21 évesen börtönbe kerül gyilkosságért, ami a könyv lírai tragédiája. Ezt  már csak az fokozza, amikor 16 évesen szabadul és 6 hétre rá újabb gyilkosságot követ el. A könyv színvallás a foglyok hierarchiájának az általánosságáról.

Prisoners of honour: David Levering Lewis – Könyv az Alfred Dreyfus per törvényszéki vizsgálatáról, majd bebörtönzéséről és végül szabadulásáról. A francia kapitányt árulásért ítélték életfogytiglanra az „Ördög szigeten” (Devil’s island), ami nem volt nagyobb mint egy pálmafa árnyéka, 10 mérföldre Francia Guianatól. Az ártatlan Dreyfus ebben a kicsi „börtönben” tengte életét, ami direkt neki volt készítve. A könyv a bátorság és tisztesség inspiráló példája. (Ne feledjük, ő az a Dreyfus, akinek ártatlanságáról Émile Zola is meg volt győződve, aki temérdek védő írást írt az érdekében – leghíresebb J’accuse, amivel elérte az ügy újranyitását, és akinek bujdosnia is kellett amikor emiatt el akarták ítélni).

In the place of justice: Wilbert Rideau – Az író, 19 évesen lett halálra ítélve gyilkosságért, és majdnem 44 évet ült, mielőtt 2005-ben szabadult a luisianai nemzeti – Farm nevű börtönből (Angolának is becézik). Ez úgy sikerült neki, hogy a halálbüntetés ideiglenesen fel lett függesztve Luisianaban. Itt kezdett el rovatot írni a börtönéletről Dzsungel néven (The Jungle). Rideau később szerkesztője lett az Angolite nevű, börtön-díj nyertes magazinnak (igen, ilyen is van J). 1998-ban segített elkészíteni a később Oscar jelölt dokumentumfilmet az Angola börtönről (Angola State), Farm címen.

További két mű, amelyet megemlítenek ebben a témakörben a No beast so fierce – Edward Bunker-től, és a The loneliness of the long distance runner – Alan Sillitoe tollából. Persze ez csak néhány példa az ilyen típusú könyvekről, mindenbizonnyal sok  más jobbnál-jobb könyv lehet a témában, vagy hasonlóban elérhető a – nemfeltétlen magyar – könyvpiacon. És a legjobb források ez ügyben? Azok akik már olvasták őket.

Sunday, April 10, 2016

Denise Kiernan: Az atomváros lányai

Valamikor 2 éve, hogy először találkoztam a Manhattam c. sorozattal, ami akkor megtetszett, és kicsit mélyebbre is ástam magam a történetbe. Néztem dokumentumfilmet róla, és interneten keresgéltem, mert eléggé felkeltették az érdeklődésemet azok a titkok, amik a Manhattan terv körül alakultak ki. Nem tudtam azelőtt túl sok mindent a „háttér életről”. Akkor történt az is, hogy könyveket is keresgéltem a témáról, így találtam rá a The girls of the atomic city címűre. Nem rendeletem meg, de a listámon maradt. Aztán egy véletlen során megtudtam, hogy az a könyv magyarul is kapható, így tavaly ősszel, végül magyarul megvettem.

Akkor most a könyvről. Az igazat megvallva, nem erre számítottam.  Ami annyit jelent, nem olyan stílusban volt megírva, és nem olyan információkat tartalmazott, amit én olvasni szerettem volna. Úgy látszik, az, hogy a címben szerepel, hogy lányok, máris más megvilágításba teszi a könyvet. Persze, voltak információk, ami az egész projektet érintették, és voltak háttér információk, de azon felül, az egész könyv x számú kiválasztott nőről szólt és az ő életükről. Ami – mivel a Manhattan terven dolgozó emberek átlagéletkora nagyon alacsony volt – magába foglalja, hogyan pasiznak az otthonukat először elhagyó lányok.

De akkor talán kicsit az elejéről. A könyv az X létesítmény lakóira koncentrál, ez volt a hely Tennessee államban (Oak Ridge), ahol a szerkezethez készítették elő az anyagot. (Ahol magát az atombombát készítették az szintén egy titkos helyszínen volt, de az az Új Mexikói sivatagban, Los Alamosban. Ez volt az Y létesítmény.). Ezeket a helyszíneket akkor valóban a semmiből építették fel, a lakóhelyek inkább hasonlítottak munkásszállásra, vagy még arra sem. Férfiak-nők nem keveredhettek, sőt volt olyan fekete házaspár akik együtt sem lakhattak. Nagyon fiatalokat toboroztak munkára, és ezrek lettek hamarosan Oak Ridge lakosai, akiknek gőzük sem volt, mivel is foglalkoznak igazán.

Mint már említettem, nem tudományos szemszögből mutatja a könyv a történéseket, inkább olyasmit mesél el, hogyan készített lepényes tálat vagy mit az egyik nő, hogy étel tudjon készíteni (ami egyébként tilos volt), mert az általuk felszolgált, ehetetlen volt. Még sorolhatnám a hasonló „rendkívül érdekes” női sorsokat a könyvből, de nem teszem. Magáról a tényekről sajnos, ebből a könyvből keveset tudunk meg. Megismerjük a reakciókat, amikor napfényre kerül, hogy miben is segédkeztek. Megismerhetjük annak az alanynak a sorsát, akit önkényesen teszteltek arra, hogy milyen hatással lesz a szervezetére a veszélyes anyag szállítása. Talán a történet egyik legkegyetlenebb része volt, ahogy kiszedték a fogait, átnevezték, őrülnek nyilvánították és sokkterápiában részesítették, csak mert szükségük volt adatokra valakiről… De ez is úgy lett elmesélve és becsomagolva, hogy a szegény nő, amikor szép új lakást kapott, elvették tőle, hogy a speciális betegnek alakítsanak ki elkülönített termet. De szinte minden kicsi információ, ami érdekes lehet, inkább ezekhez a nőkhöz volt kapcsolva.

Nem is tudom, összességében, hogyan nyilatkozzak a könyvről. Mondom inkább azt, hogy jó volt, de  nekem kevés. Én többet vártam tőle, és nem kaptam meg. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy másnak sem tetszene, sőt lehet valaki inkább ilyen könnyedebb adagban olvasna a történtekről. Úgyhogy akik nem tudnak túl sok mindent a Manhattan terv körüli rejtélyről, azoknak hajrá, akik pedig már belemerítették magukat, azok lehet nézzenek inkább más olvasmány után :).

Wednesday, March 30, 2016

Március - árnyékban tél, napocskán nyár

Hipp-hopp a március is eltelt. Volt hosszúhétvége, és húsvét, volt Helikonos könyvosztás, volt jó idő. Én mégis csak arra emlékszem belőle, hogy sokat dolgoztam(ok) és fáradt voltam((vagyok). Alig maradt időm olvasni, és írni, ami a blogon is meglátszik. Aztán még amit éppen olvasok az sem tetszik nagyon, így nagy kedvem lenne abbahagyni. Úgy érzem, amilyen kevés időm van, nem kéne még azt a kicsit is olyan könyv olvasására pazarolnom, ami nem az én stílusom. Már tényleg abbahagyom ezt az „adjunk esélyt a kortárs, új, modern irodalomnak”. Ad a fene többet. Az elmúlt néhány hónapban már másodjára sikerül szenvednem az éppen aktuális könyvvel. Maradok én azoknál a könyveknél, amiket el akarok olvasni, nem csak random amit találok repülőtereken és – ne jöjjek már el könyv nélkül típust. Félretenni nem fogom, már valahogy kibírom, úgyis csak buszos olvasmány.

A hónapom végül 3 új könyvvel végződött, mondhatni mindegyik irodalmi irodalom J. Az egyik bookdepository akciós polcáról, amit még február végén rendeltem, Salman Rushdie Joseph Anton című. Felkeltette az érdeklődésemet, amikor a főszereplő bujkálásra kényszerül, a 2 kedvenc írója nevéből választ magának új nevet – Joseph Anton. A másik a Libri di luca, amit már kb. 1 éve kinéztem amikor akciós volt, de mire észbe kaptam volna, hogy meg kéne venni, már nem volt akciós. Most újra. Így lecsaptam rá.  A harmadik pedig egy séta során – amikor is útbaejtettük az egyik angol könyvesboltot, akadtam egy Paul Austerre, ami eddig még nem volt meg. És talán ennek örülök a legjobban.

Sunday, March 27, 2016

Kerekes Károly: A kereszt

Keresztet a földön minden ember kap:
az egyik kisebbet, a másik nagyobbat.
Szülessen kunyhóba, avagy palotába,
El van készítve az ő keresztfája.

Az a csoda azután, hogy senki sem látja,
milyen nagy a másik ember keresztfája.
Van, aki könnyen hordja, még nevetni is tud,
míg a másik zokog, és a földre rogy.

Van, aki büszkén viszi, hisz senki se látja,
Hogy vérzik a válla és sebes a háta.
Van, aki alázattal és lehajtott fővel
viszi a keresztjét – krisztusi erővel.

Van, aki morogva, zúgolódva viszi,
minden sarkon megáll, ha lehet – leteszi.
Van, aki dicsekszik, örül, ha megszánják,
hazug könnyek sokszor áztatják orcáját.

Van, aki keresztjét más vállára rakja,
abban a hiszemben, hogy vissza nem kapja.
Van, aki félrenéz, hol jobbra, hol balra,
segít embertársán, ő segít, te balga.

Én a keresztemet fiatalon kaptam,
elfogadni, hej, sehogy sem akartam.
Sírtam, lázadoztam, még össze is törtem,
oh, csodák csodája! Összenőtt előttem.

Azután felvettem gyenge vállaimra,
tudtam, hogy elkísér hűen a síromba.
Tövises utakon elgyengült a lábam,
vittem a keresztem, meggörbült a hátam.

Elestem, felkeltem, így ment éveken át,
vittem és cipeltem a nehéz keresztfát.
Elmentem messzire, idegen országba,
oda is elkísért a keresztem fája.

Akiket szerettem, azok egytől-egyig
kigúnyolnak, lettek ellenségim.
Tövis koszorúmat a fejemre nyomják,
könnyeim patakját szélesebbre ássák.

Mivel keresztemet nehéznek tartottam,
azért még hozzá egy fakeresztet kaptam.
Oda van az téve gyermekem sírjára,
egyből kettő lett a keresztem fája.

Már megöregedtem, hajam fehér lett,
de az én keresztem súlya nem lett könnyebb.
Naponta növekszik a keresztem súlya,
vagy én lettem gyengébb, s a vállam nem bírja.

Ó, sokszor de nagyon szeretném letenni,
Azt hiszem tovább már nem is lehet vinni,
Vérzik a szívem, lelkem roskad össze,
De az én keresztem hű hozzám örökre.

Cirenei Simon, ki vinni segíted,
A jó Isten áldjon meg érte Tégedet.
Amikor meghalok, eltemetnek engem,
letűzik síromra nagy, nehéz keresztem.

Bocsásd meg Jézusom, hogy zúgolódva vittem,
És most visszaadom Neked a keresztem.
Csak azt az egyet kérem Tőled, én Istenem,
Lelkemet vedd hozzád, magadhoz az égbe!

Tuesday, March 22, 2016

Strand könyvesbolt NYC - nosztalgia

Egy interjúba bukkantam a Strand könyvesboltról, vagyis inkább az ott dolgozóról, élményeikről, kedvenc történetükről, véleményükről, és a könyvekhez vagy az olvasáshoz való viszonyukról. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy voltam már a Strand-ben, és bizony a következő amerikai utamat is NYC érintésével szeretném véghezvinni, csak hogy visszamehessek. És igen, azért mert annyira jó.

Amit tudni kell róla, az hogy NYC-ben található, 18 mérföldnyi könyveiről híres. Megtalálhatók a legújabb darabok, használt kincsek, vagy régi ritkaságok. Könyveken kívül a legkülönbözőbb könyves- és olvasással kapcsolatos dolgokat árusítják, valamint kint fel van állítva egy polc, ahol filléres könyvek közül válogathatnak az arra igyekvők. 1920-ban, egy akkor 25 éves vállalkozó kedvű, és könyveket szerető fiatalembernek, Ben Bass-nak köszönhetjük a megalakulását. Mindössze 300 saját, és 300 kölcsönkért dollárból indította az üzletet. Akkoriban, ez a része a városnak a „könyv sornak” volt becézve, a 48 különböző könyvárusával.

A hely lassan már kezdi kinőni magát, a könyves polcok hadai egymás mellett sorakoznak, roskadoznak és valóban ritka, hogy valamit ne találjon meg az ember. A jó pedig az, hogy minden könyv olcsóbb benne, mint alapjáraton a könyvek ára. Annakidején a Borders-ben tudtam úgy vásárolni, hogy olcsóbban, mint ami rá volt írva, azóta pedig itt. A hely rendszeresen tart könyves rendezvényeket és más programokat. Az akcióikról pedig inkább nem is beszélek. Amikor én ott voltam, 50 dollár feletti vásárláshoz egy Strand-es vászontáska volt az ajándék. És vajon ki volt az, aki 2 este is még visszament könyvek után szimatolni? J

A nyilatkozatokba most annyira nem akarok belemenni, mindenki elolvashatja, az eladók válaszát, azokra a kérdésekre, hogy mit változtatnának meg a boltban (valaki például egy olyan részt tenne a boltba ahol a kutyusunkkal együtt tudunk olvasni – big like!), vagy melyik a kedvenc részlegük. A kedvenc kérdésemre a válaszokat azért mégis leírom pár mondatban. A kedvenc furcsa, állandó vásárlójukról kérdezték őket. Ami, NYC lévén nem nagy csoda, de van az az állandó vásárlójuk, aki mindig magában beszél, hogy megint hogyan rendezték át a polcokat, és van az a kutya, aki már tudja hol tartják a jutalomfalatkákat neki J. Lehet őket nem szeretni?

A cikket itt tudják elolvasni azok, akiket érdekel.

Sunday, March 20, 2016

Émile Zola: The fortune of the Rougons

Az idei évem első olvasmánya egy következő Zola mű volt, vagyis sorrendben nála az első, a The fortune of the Rougons avagy Rougonék szerencséje lenne magyarul, ha  kiadnák végre újra (!!). Mint említettem, ez a könyv az első a sorban a 20 kötetből, mind megjelenésileg, mind olvasási sorrendbe elsőnek ajánlja Zola. Nem is tehetne másként, hiszen valóban, ebben a könyvben vázolja fel az egész Rougon és Macquart család vonalát, kezdve Adelaidedal, akinek miután Rougon férje meghal, összeáll a semmirekellő,  iszákos, lusta és bűntényre is képes Macquarttal. Házasságából születtet fia Pierre, kisemmizi a 2 féltestvért és az anyát, és a saját szerencséjét próbálja meglovagolni. Tudatosan választ feleséget magának, akivel 5 gyerekük születik – majdnem mindnek jut egy-egy külön könyv és történet később a sorozatban. A másik vonalon, Antoine (a féltestvér) élete hasonlóan alakul mint a csapodár apjáé, hasonló természettel és hozzáállással. Nem viszi sokra az életben, és a könyv főcselekménye az ő elégedetlensége és vitája az elveszett vagyonról és testvére Pierre hozzáállásáról, aki ellen bosszút esküszik. Viszont rajta keresztül ismerkedhetünk meg Gervaiseval is, aki az egyik legerőteljesebb Zola műnek, A patkányfogónak a főszereplője, és akinek nehéz fiatalkora és genetikai háttere, megmagyarázza a későbbi zűlését. Antoine csak azért házasodott össze – az akkor jóravaló, szorgos Josephine-nel, mert jól keresett és nem kellett mellette szűkölködnie. Aztán ugyanígy kihasználta a gyerekeit is, amikor dolgozni kezdtek az összes pénzt amit hazahoztak, elvette tőlük. Rendszeresen látogatta a bárokat, szépen felöltözve, és este elköltötte a pénzt, amit a családja egész nap nehéz munkával megkeresett. A könyv másik hosszabb cselekmény vonala Silvere-é, aki a másik Macquart testvér, Ursule gyereke volt. Nagyanyjához költözik és megismerkedik a szomszédbeli rossz sorsú lánykával, akivel elszöknek, és együtt támogatják a köztársaságiakat. Ezeknél a részeknél éreztem egyedül unalmat a könyvben, Zolának kicsit sokáig és túl sok oldalon keresztül sikerült ábrázolni a két fiatal ismerkedését, és gyermeki bizonytalanságát. Egyébként Silvere egy nagyon szerethető figura, nem adja magát a nagybáty érzelmi zsarolására, és nem segít neki a testvérboszzúban. Eleinte, amikor dolgozni kezd, a kevéske pénzéből használt könyveket vesz J.

Összefoglalva nagyon tetszett, ideje volt már olvasnom egy olyan könyvet is, amiben megismerem az egész családot, eddig csak darabokban sikerült, és nem tudtam, hogy kit, mi tett olyanná, amilyen lett. Szó kerül más unokákról is röviden, de az ő történetüket nem ebben a könyvben ismerjük meg, mert vagy korán elkerülnek otthonról, vagy csak nem jutott nekik hosszabb történet. Azt hiszem ez a könyv egyedül Silvere-re koncentrál erősebben, és ő már nem is kap más történetet a későbbiekben. Szóval aki Zolát olvas, annak ajánlom előbb-utóbb kezdjen bele ebbe is, ugyanis egész jó kép tárulhat eléjük, hogy jobban megértsék a történeteket a későbbiekben. Az Oxford Classics kiadásban van egy családfa is az elején, ami (annak ellenére, hogy én azért már láttam és olvastam az egészről) nagyon hasznosnak bizonyul, mert azokat a szereplőket, akiknek a történetét/könyvét még nem olvastam, hamar és könnyen be lehet azonosítani, ki kinek a fia-borja.

Idézetek:

  • Heredity, like gravity, has its laws.
  • He was a decent lad whose ignorance made him all the more committed in his enthusiasms, whose manly heart was governed by a child’s intelligence, and who could be as submissive as a woman and as brave as any hero.
  • You see, my dear child, the great art of politics is in being able to see when others are blind.
  • …but it’s always like that in families, the good ones suffer while the bad ones make fortunes. 
  • Where love had once passed, there it passed again. It was the eternal cycle, with its present joys and future tears.
  • …seeking happiness in a way that tempts death and makes it jealous.
  • ….quivering life that filled the lane came from the dead people sighing over their lost passion, telling them of their wedding night as they turned over in their graves, gripped by a fierce desire to live and love once more. 
  • It often happens that guns go off of their own accord when they are in the hands of cowards.

Sunday, March 13, 2016

Dumas: A fekete tulipán

Az éven olvasott kevéske könyveim közül, talán ezt a kis olvasmányt élveztem a legjobban ezidáig. Dumas a 17.-18. századba kalauzol minket, ahol megismerkedhetünk Corneliussal a kertésszel, akinek minden álma, hogy kitenyéssze a fekete tulipánt. Mikor már úgy gondolja, hogy elkészült a tökéletes tulipánhagymákkal, börtönbe csukják, mert megőrzött valami iratot a bűnös keresztapjától. A könyv eleje pont a keresztapa sorsával ismertet meg minket, aminek a része – azt kell mondanom, hogy megijesztett, hogy esetleg unalmas lesz az egész könyv. Szerencsére ez, egy fejezet után véget ért, és onnantól, mintha egy jó kis filmsorozatba csöppentem volna, ahol alig bírtam kivárni a következő fejezetek történéseit. Szóval miután Corneliust hosszú rabságra ítélik, a 3 sarjhagymáját a börtönőre lányára bízza, akivel megszeretik egymást a rácsok két túl oldalán. Természetesen a gonosz sohasem alszik, és nemcsak a börtönőr apa teszi tönkre az első fekete tulipán felnevelés próbálkozást, de felbukkan Cornelius számára rejtelmes ellenfele is, aki mindent megtesz, hogy megszerezze a kincset. Ami természetesen sok pénzt ér.

Mint említettem, annyira érdekes volt a történet, hogy nagyon szívesen olvastam a könyvet. Nem hosszú, nagyon olvastató, fiataloknak is ajánlott. Úgy látszik, Dumas szereti ezeket a börtön-történeteket, a Monte Cristóban is így kezd J. A szereplők nagyon szerethetők, a történet pedig folyamatosan fenntartja ez olvasó érdeklődését. Nem is húzza az író túl sokáig az időt, féltem esetleg, hogy a szereplők naivitásával fogja próbálni majd a lapszámokat szaporítani. Nem így volt. A nyelvezete is nagyon baráti, mintha tényleg az író mesélne az olvasónak.

Azt hiszem ennyi elég is lesz a könyv fényezéséből, még mindig mosolyogva gondolok vissza rá. Ez Dumasnak a 2. könyve (Monte Cristo után), ami nagyon pozitív élményt hagyott bennem, így lehet szétnézek még, miféle mást olvashatnék tőle.


Idézetek:
  • Meglehetősen ritkán fordul elő, hogy a megfelelő pillanatban Istennek is mindjárt keze ügyében legyen egy nagy tett véghezvitelére alkalmas ember, így érthető, hogy a történelem, mihelyt véletlenül megesik ez a gondviselésszerű összetalálkozás, rögtön följegyzi és az utókor bámulatába ajánlja a kiválasztott ember nevét. Ám ha az ördög ártja bele magát emberi dolgokba, hogy megrontson egy életet, vagy fölrobbantson egy birodalmat, nagy ritkaság, hogy nyomban kéznél ne legyen valami nyomorult, akinek csak egy szót kell a fülébe súgni, és máris munkához lát.
  • … abban a biztos meggyőződésben, hogy az ember mindig többet kap az Égtől, mint amennyi a boldogságához szükséges, és eleget ahhoz, hogy ne legyen boldog.
  • Egy szívünknek kedves eszme dédelgetése erőssé teszi és megnemesíti a test és a lélek minden megnyilatkoztatását.
  • Megbántja Istent, aki a virágot megveti.
  • Csakhogy a gonosz gondolatokban az a legrettentőbb, hogy a rosszlelkű emberek lassanként megbarátkoznak velük.
  • Olykor eleget szenvedünk ahhoz, hogy jogunk legyen soha azt nem mondani: - Nagyon-nagyon boldog vagyok.