Wednesday, March 1, 2017

Elena Chizhova: Nők férfiak nélkül

A nők férfiak nélkül az első olvasmányom a Geopen új, szépirodalmi sorozatából. Az elsők között is jelent meg, még tavaly, a könyvfesztivál környékén, és nem sokkal később ki is néztem magamnak, majd végül a könyvhéten meg is vettem.

A rövid kis tartalmon a borítón, és a kapós megjelenésen kívül, nem sok infóm volt a műről, vagy az írónőről, Elena Chizhovaról. Így, végülis nem is tudtam mit várjak tőle. Igazat megvallva kellemes meglepetés volt. Olyan 50-es évek Oroszországában játszódik a történet, ahol a főszereplő Atonyina 3 öregasszonnyal és lányával osztja meg életét és kis lakását, napjait pedig a gyárban tölti. Abban a szovjet  korban játszódik, ahol a lakásért feliratkozni kell, mosógépet csak hallomásból ismerni, és TV-ért hosszú listára kell kerülni, és várni hónapokat, tejet is a munkában osztják, amit úgy kell hazacsempészni a munkaruha alatt. Antonyina a gyárban dolgozik, hogy eltartsa a „fogyatékos” kislányát – akinek semmi baja, csak nem beszél egy ideig, és inkább nem íratja óvodába, nehogy a szájukra vegyék az emberek, vagy elvegyék tőle. Inkább a 3 öregasszony – a nagyik – nevelgetik, akik semmilyen rokoni kapcsolatban nincsenek az anyával, de jobban kitudnak jönni a pénzükből, így, hogy együtt laknak. A nagyik saját unokájukként szeretik, az egyik franciára tanítja, színházba hordják, elviszik megkeresztelkedni, és új nevet adnak neki az anyja háta mögött, mivel a Süzannocska szerintük, túl szajhás.

Egyébként a sztori, ezeknek az embereknek a mindennapjait meséli el, munka, vagy otthoni mindennapjaikat, vagy éppen ki-milyen pletykát hallott. Antonyinának nem sok barátja van a gyárban, nem akarja, hogy bárkinek is feltűnjön, vagy sokat kérdezősködjön a lánya apjáról – akinek még a vezetéknevét sem ismeri – vagy az öregasszonyokról. A könyv vége egy kicsit drámaiba fordul, amikor egy véletlen vizsgálat során kiderül az anya betegsége, és így a könyv vége már nem arról szól, hogy ő hogyan gondoskodik az öregasszonyokról, hanem inkább hogy ők hogyan gondoskodnak róla. A közelgő tragédia hírére, az öregek mindent megtesznek, hogy Szofja (Szüzannocska) velük maradhasson, annak ellenére, hogy nem a rokonai.

Amit nagyon sajnáltam, hogy ahogyan az első néhány oldalon bevezetik a sztorit, hogyan ismerkedik meg Antonyina a gyermeke leendő apjával, az olyan gyorsan véget is ér. Nem erről szólt a sztori. Pár oldalt szántak ennek, és alig ismertünk meg bármit, mi is történt valójában. Szerintem azt folytathatták volna. Azután már rögtön ugrottunk néhány évet előre, és inkább a jelen mindenapjait kaptuk sztoriként. Megismerkedhettünk a 3 öregasszony sorsával is, hogyan jutottak a magányra, mert annak ellenére, hogy most egymagukban éltek, mindnek megvolt a maga története, többjüknek a saját családja is, akiket így vagy úgy elveszítettek. A könyv legvégén, néhány lapban elolvashatjuk a felnőtt Szofja történetét, aki összefoglalja mi történt, spolier – az anyja halála után.

Összességében nem volt rossz könyv, az ilyen orosz régi mindennapokról mindig szeretek olvasni. Más részei már nem voltak olyan szimpatikusak, és jobban örültem volna ha az ismerkedés témát jobban boncolják az elején, de hát nem ezt kaptuk. Plusz a drámai szál a végén is túl szomorú volt. Azért egy erős közepes eredményt megérdemel.

No comments:

Post a Comment