Szerb Antal: Utas és holdvilág

A fene gondolta volna gimi alatt, hogy az az irodalomtörténész – akit kb. minden tananyaghoz idéztek – maga is egy író. Azt meg már pláne nem, hogy még egész élvezhető kis történetet fabrikált össze. Az első és egyetlen mű tőle, amit olvastam, a Helikon zsebkönyv-sorozatában megjelent Utas és holdvilág volt. Már egy ideje szemeztem vele, és amikor megvettem, úgy hozta a véletlen, hogy nem volt nálam más olvasni való, így az út során – haza a boltból – rögtön el is kezdtem olvasni.

És jó volt. Kicsit elvont, kicsit előrelátható volt történet helyenként, de ettől eltekintve – és legfontosabban, élvezhető volt, és nem volt unalmas olvasni. Olaszországba kalauzol minket az író Mihály által, de visszaemlékezéseiben a régi Budapestre is csöppenünk, vagy Erzsi által Párizsban és Franciaországban töltünk néhány napot.

A legelső – és talán legmeghökkentőbb az olvasónak – a 2 főszereplő, friss házas, anyagi megélhetése. Persze ez valahogy (ma sem értem hogyan csinálták) a régi időkben gyakoribb volt, hogy a tehetősebb fiatalok, heteket, esetleg hónapokat töltsenek egy-egy európai városban, üdülés, szabadság, rehabilitáció, vagy csak pihenés céljából. A mi házaspárunk jelenesetben a nászútjukat töltik Olaszországban. És nem azt a képet sugározzák, hogy milyen nagyon szerelmesek, hanem inkább azt, hogy jól meglennének egymás nélkül is. Főleg Mihály. Amikor útjuk során összetalálkoznak Mihály régi barátjával, a fiatal férj, megosztja múltja történetét Erzsivel. Akkoriban négyen-öten, nagyon jó barátságban voltak, köztük a furcsa testvérpár Tamás és Éva. Az egész visszaemlékezés kicsit zavaros, sejtjük, tudjuk, hogy valami nincs rendben velük, de még nem tudjuk mi az. Később János ezt csak fokozza, amikor csak úgy „lelép” a feleségétől, és nem is nagyon izgatja, mi lesz vele, vagy, hogy megkeresse. Egy kis olasz faluban telepszik le, ahol úgy hozza a véletlen, hogy megtalálja a régelveszett Évát és Ervint, mint szerzetest. Innentől kezdve már teljesen zavarodott a történet, szellemekkel, és varázslattal. Nem értjük mi a bajuk ezeknek a fiataloknak, miért akartak több-kevesebb sikerrel öngyilkosok lenni. Miféle furcsa kapocs tartja őket össze? Mi a titkuk?

Azt hiszem, tartalomról ennyit írnék, aki kíváncsi mi történik a szereplőkkel, az olvassa el bátran a könyvet. A Helikon ezt meg is könnyítette nekünk, hogy ne legyen nehéz cipelni, és olyan műhöz juttat hozzá sok embert, ami kimaradhatott eddig az életükből. Ez egy kifejezetten jó választás volt tőlük (nem minden zsebkönyv formációjukkal vagyok elégedett).

Idézetek:

• A szerelemhez távolság kell, hogy a szerelmesek azon keresztül közeledhessenek egymáshoz. A közeledés persze csak illuzórikus, mert a szerelem valójában eltávolít.
• A londoni november nem is hónap – hanem lélekállapot.
• A földrajz a legerősebb afrodiziákum
• Mert minden embernek megvan a maga egyedül megfelelő életkora, az biztos. Vannak, akik egész életükben gyermekek maradnak, és vannak, akik egész életükön át félszegek, fonákok, nem találják a helyüket, amíg egyszerre bölcs és szép öregasszonyok vagy öregemberek lesznek: hazaértek az életkorukba.
• Intelligens embernek nincs lelki élete.
• Az ember mániákusan, veszendően, a pokol és a halál határán vágyódik valaki után, keresi, kergeti, és élete elsorvad a nosztalgiában.
• Az ember sokkal jobban megbecsüli az olyan dolgot, amiért várnia, küzdenie és szenvednie kellett.
• És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.