200 szavas esszé és tiéd a fogadó

Nem vicc. Janice Sage nyugdíjba akar vonulni a 16 évnyi szolgálat után, amivel a Maine állambeli „Center Lovell Inn and Restaurant” (fogadót és éttermet) vezette. Úgy gondolta, hasonló lehetőségeket ad a jelentkezőknek, mint annak idején ő is kapott, amikor megszerezte a fogadót. Az érdeklődőnek annyi a teendője, hogy ír egy nem több mint 200 szavas esszét, arra a témára, hogy miért szeretnék vezetni a fogadót, és befizetni a 125 dolláros nevezési díjat. A jelenlegi tulaj reméli, hogy körülbelül 7500-an jelentkeznek, így összegyűjtheti a 900 ezer dollárt, amire jelenleg a fogadót becsülik. Minden esszét el fog olvasni, éspedig május 17.-éig, a legjobb húszat pedig továbbadja egy kéttagú zsűrinek, akik majd választanak.

boston globe

Arról nem olvastam, hogy a verseny nyitva áll-e mindenkinek, vagy csak amerikában, de nagyon jól hangzik. Aki egy fogadót szeretne szerezni annak 125 dollár nem olyan sok, az „eladó” pedig végülis megszerzi a teljes árát. Gyakrabban kéne ezt a megoldást választaniuk az eladóknak. 

Milyenek is az USA elnökei.. The first family detail

A The first family detail-t már jó ideje elolvastam, de nagyon nehezen íródik róla. Ennek nem az az oka, hogy nem tudok róla mit írni, hanem pont az, hogy leírnám az egész könyvet. De mert érdekel. Lehet, másnak ez unalmas lenne. Nekem nem volt.

Mindig érdekelt az amerikai elnök élete, hogyan működik a titkos szolgálat és az élet a fehér házban. Az a gyanúm, arról jobban majd az In president’s secret service könyvben fogok olvasni, ez egy kicsit más megközelítésből adta a beszámolót. Ronald Kessler írta mindkettőt, ahogy több jelentős ilyen témával foglalkozó könyvet. Valós, ex-ügynökökkel beszélgetett és tőlük szerezte be az információkat.

Nem is tudom mit írjak le, a szabályokat, vagy az elnökök jellemét. Nagyon sok elnököt jellemeztek az ügynökök visszaemlékezései. Nagyobb részük olyanok voltak, akikről nekem emlékeim nem voltak híradóból, mert vagy még nem éltem, vagy túl kicsi voltam, hogy érdekeljen.  Habár, már Clintonról vannak emlékeim, akkoriban még nem mondhatom, hogy túlzottan érdekelt a külpolitika. Csak a Monica Lewinskis ügyére emlékszem a tv-ből, mert akkor mindenhol ez ment. Aztán már Bushról valós emlékeim vannak, bizonyos vélemény meg is alakult a fejemben róla. Obama meg első perctől kedvenc J.  A könyv elolvasása után néhány elnököt ismeretlenül is nagyon megszerettem, néhányat nem, néhánynál pedig bebizonyosodott, hogy ugyanolyan amilyennek mutatja magát.

Azt hiszem összefoglalok néhány nagyon pozitív jellemzést kapó elnököt és néhány nagyon negatívat, szó szerint parasztként (a könyvben más szót használtak a jellemzésükre, de magyar megfelelője nem tetszik) viselkedőt.

Az első elnök, aki nagyon pozitívan volt jellemezve az Ronald Reagan volt. Azt mondták róla, hogy ő valóban pont az a személy volt, akinek a TV-n keresztül is tűnt. Azért, hogy a szolgálatában levő ügynökök otthon lehessenek karácsonykor, ő nem utazott el, hanem maradt a Fehér Házban. Reagan a későbbiekben Alzheimerrel lett diagnosztizálva, de állítólag ez az ovális irodában soha nem látszódott rajta. A másik nagyon pozitív, emberi elnök George W. Bush volt (aki az igazat megvallva annak ellenére, hogy politikailag voltak furcsa megnyilvánulásai, és sokszor nevettek is rajta, nekem mindig nagyon szimpatikusnak és barátságosnak jött le, és mint kiderült nem tévedtem). Ő is, és a felesége is nagyon figyelmeseknek voltak jellemezve, olyan embereknek, akik gondolnak másokra. Muszáj leírnom ezt a példát, amikor elutaztak, és elmentek reggel sétálni. Ilyenkor az ügynököknek követni kell őket, természetesen. Nem számoltak azonban azzal, hogy nagyon hideg lesz. Amikor Barbara (Mrs. Bush) meglátta az ügynököt, azonnal beküldte George-ot egy sapkáért és sálért, és ragaszkodott hozzá, hogy felvegye, nehogy megfázzon. Vagy amikor G. Bush sütit vadászott az egyik ügynökkel éjjel a Fehér Házban J. Bush is azon elnökök közé tartozott, akik karácsonykor a Fehér Házban maradtak, hogy az ügynökei otthon lehessenek. Amikor pedig az egyik volt ügynök kisfia beteg lett, ami miatt nem volt haja, az ügynökök összefogtak, és szolidaritásból leborotválták a hajukat, Bush ugyanezt tette (feltételezem ez már elnöksége után volt, mert nem emlékszem hogy kopasz lett volna valaha a TV-ben).

A legrosszabb jellemzést kiemelkedően Hillary Clinton kapta (na jó, ő nem elnök volt, de first ladynek ugyanúgy jár a védelem, sőt egész élete során). Nagyon goromba volt mindenkivel, és az ügynökök legnagyobb büntetése az volt, ha mellette kellett szolgálniuk. Elbújtak előle az emberek. Állítólag a képernyőn vigyorog, aztán senkit nem néz semmibe. A férje sem kapott jobb jellemzést. Ő nagyon pontatlan volt mindig, egyszer csak azért elrepült Los Angelesbe az elnöki géppel, hogy annál a sztárfodrásznál nyiratkozhasson. Ezen idő alatt mindkét kifutópálya az LAX-en le volt zárva, és nem szállhattak se le, sem fel a polgári repülőgépek. Ford elnök állítólag nagyon olcsójános volt, Carter pedig meg is kérte az ügynököket, hogy ne köszönjenek neki. Al Gore-t pedig Hillary-hez hasonlítják, állítólag nagyon neveletlen volt soha nem hordott magánál pénzt és az ügynököktől kért kölcsön.

Tudnám írni és sorolni a történeteket a végtelenségig, és ez még csak a jellemzés, a szabályok külön bejegyzést érdemelnének. Valóban csak nagyon érintve írtam le dolgokat, még annyi mindenkiről lehetne írni. Obamáról nem írtam, mert ő kevesebbszer volt említve a könyvben, mint a többiek. Ennek nem tudom, hogy az-e az oka, hogy ő még mindig elnök, és ez a könyv 2014-es kiadású volt, vagy más oka volt. Amit róluk írtak az jó volt, de csak annyi, hogy meghívta az ügynökeit magához Super Bowl-t nézni, és a felesége pedig ragaszkodik hozzá, hogy Michelle-nek szólítsák. De nem baj ha nem írnak Obamáról egy szót sem én akkor is szeretem és nem hiszem hogy valami botrányt rejteget. Ami viszont nagyon elrémiszt, az pont Hillary, ugyanis állítólag Obama már újra nem indul, és akkor a demokraták oldalán Hillary indul, aki valószínűleg meg is nyeri. Nem akaro,m hogy ilyen személy legyen az elnök… :/ Na de most ha belegondolok, akkor lehet ez a könyv már a következő választásokra volt írva, hogy az emberek megutálják Hillaryt és ne szavazzanak rá J. Na jó, elég a konspirációs elméletekből. Annyit mondok, akiknek tetszett ez a rövid összefoglaló, az mindenképp olvassa el a könyvet, mert kb. 250 oldalon ilyen érdekességek íródnak benne.

Kertész Erzsébet: Harriet regénye

Kertész Erzsébettel már hosszú múltunk van. Ő is azok közé tartozik, akik első könyves élményeimet adták, valamikor gimis éveim nyarán. Az első könyvet, amit tőle olvastam, az Elizabeth-et, még mindig kedvenceim között tartom számon, pedig azóta nem olvastam újra. Az Elizabeth élmény után, úgy rákattantam, hogy elolvastam az összes könyvet, amit a helyi könyvtár kínált az ő tollából J.

A Móra kiadó, néhány éve, Kertész Erzsébet régi, „csíkos” könyveit újonnan kiadta, így azokat már meg lehet venni frissen (ezeket a régi kiadásokat már csak max. használtan lehet itt-ott beszerezni). Ekkor vettem meg a 2 olyat (persze nem egyszerre), amit még nem olvastam, az egyik a Szonya professzor volt, a másik pedig Harriett regénye. Végülis most került sor rá, hogy elolvassam Harriet regényét. Jó egy éve már elkezdtem, de valamilyen oknál fogva akkor félbehagytam, még a könyvjelző is a helyén volt benne azóta.

Harriett regénye, Harriett Beecher-Stowe életrajzát mutatja be, egy újságírónő tollából, aki a híres Tamás bátyja kunyhója évében született, és az ő életét is befolyásolják az akkori kor eseményei. A történetet, maga az idős írónő meséli el, akihez napi rendszerességgel átjár az újságírónő (aki egyébként pedig a szomszédban, Mark Twainéknél lakik – milyen kényelmes). Bemutatja mennyi kritikát kapott a Tamás bátyja kunyhójáért, ahogy azt is, hogy valójában a rabszolgaság eltörlésének az elindítását nagymértékben ennek a műnek lehet betudni.

Lehet, hogy én váltam kényesebbé, lehet, hogy valami másképp volt megírva ebben a könyvben, de az igazat megvallva engem kicsit idegesített ez a már túl, nem természetes boldogság és kedvesség, kedveskedés. Mindenki mindenkit szeretett, csodált, legjobb barátjává fogadott. Tudom, hogy ezek a könyvek annakidején fiataloknak íródtak, és biztos szándékosan ennyire pozitív minden szereplő személyisége, de nekem ez most itt ebben sok volt. Ennél a regénynél éreztem először, hogy lehet már Kertész Erzsébet sem nekem való. Nem szívesen mondom, és remélem, hogy csak ez az egy könyv állt ki a sorból, mert nem szeretnék benne csalódni. Való igaz, ez most elmesélés volt az elmesélésben. Mert ha csak maga HBS életét írja meg, az egy dolog, de ebben nálam ez a körítés nem tetszett, amivel átadja, az pedig nem az életrajz. A másik negatív dolog az HBS személyisége volt, aki nem bánta, hogy a férje egy anyámasszony katonája volt, és ennek még örült is, vagy hogy a saját családját sokkal többre nézte mint a férjét (gyakran emlegette, amikor egyik-másik gyereke valami nehézség elé került, hogy majd megoldja mert Beecher)  meg ezek a más idegesítő kis részletek elhanyagolhatók, és végülis az nem Kertész Erzsébet hibája. 

Összességében nem akarom negatívan jellemezni a könyvet, és Kertész Erzsébetet sem állt szándékomban lehúzni. Olvasni nagyon könnyű volt, hamar is lehetett vele végezni, és néha erre szükség van. Legérdekesebb része számomra inkább a kor jellemzése volt, vagy amikor arról beszél melyik író/költő volt a kortársa/barátja/szövetségese (sokszor emlegeti Byront és feleségét, és persze felhozza Elizabeth Barrett-Browningot is). És akiket nem zavarnak azok az apróságok, amint feljebb írtam, azoknak mindenképp ajánlom!

Még ebben is találtan néhány idézni valót J:

• …ha gyerekeknek írok, sok mindent megírhatok benne, amitől felnőtteknek szóló regényekben az olvasók felháborodnának. Ha gyerekregényben írom meg a törvények rendkívüli kegyetlenségét, sokan azt hiszik, csak mesét olvasnak.
• „A királyoknak saját törvényeikhez kellene iskolába járniuk, hogy kegyelmet tanuljanak.”
• Mert a szerelem nem vak, csak közömbös a hibákkal szemben.
• Ha minden ember átérezné azt a fájdalmat, amit egy anya gyermeke elvesztésekor érez, nem lenne soha többé háború.
• Akárhány gyermekünk van, ha valamelyik meghal, abban a pillanatban úgy érezzük, hogy csak az az egyetlenegy volt.

Lélekmelegítő február

Februárban a könyvesboltok sajnos/nem sajnos egymás után jöttek az akcióikkal. Így most nem sikerült magam tartani a januárban olyan jól eltervezett „nem veszek egy darabig könyvet, mert decemberben sokat vettem” fejezetemhez.

Már rögtön hónap elején több helyen olvastam az akciókról. Nem volt egy könyv sem, amit rögtön vettem volna, de a végén ebből 4 is sikerült. A Freud szeretője már fent volt a listámon egy ideje, de mivel annyira nem érdekelt, teljes áron nem vettem volna meg. Most, majdnem féláron azért megvettem (habár van egy olyan érzésem, hogy ezen a nyáron ez is közte lesz az Alexandrás leértékeltek között…). Megláttam, hogy Megmentőm Maybe is akciós, amiről már szintén olvastam (hála Andiamonak) és gondolkoztam, hogy megvegyem-e. Csakhogy találtam egy másikat is, ami majdnem hasonló történettel jelentkezett, Emily és Einstein címen. Nagy dilemmámban, hogy most melyiket vegyem, a tesóm segítségét kértem, aki nagyon könnyen eldöntötte nekem, ugyanis első látásra beleszeretett a Maybe borítójába, és ő kérte azt függetlenül attól, hogy én megveszem-e vagy nem. Így hát úgy döntöttem ő megveszi azt, én a másikat és majd cserélünk J. A negyedik könyv pedig már Libris akció volt, így egy újabb klasszikus került fel a listámra, Az ötös számú vágóhíd.

Tehát a lista így néz ki:

• Karen Mack & Jennifer Kaufman: Freud szeretője
• Linda Francis Lee: Emily & Einstein
• Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

Több könyvet is befejeztem februárban, ami nem segít, hogy gyorsabban írjam a beszámolókat. Nem tudom magam felhozni. Még mindig 4 könyvvel vagyok lemaradva, és amire megírok egy új bejegyzést, addigra befejezek egy másik könyvet… Sosem végzek J. 

Kosztolányi Dezső: Édes Anna

Az Édes Annát már régen el akartam olvasni, és amikor januárban végre megvettem, valahogyan februárban erre esett a választásom. Kb. 3-4 nap alatt elolvastam, nem nagy terjedelmű, és nem is nehéz olvasni.

Szerintem kevés ember van, aki nem ismerné Anna történetét legalább az iskolából. Az én első emlékeim is onnan valók, de most, miután elolvastam, kicsit azért másképp történtek benne az események, mint ahogy azt az iskolában mesélték. Én teljesen más tudatban voltam, a végével kapcsoltban. Nagyon tömören a tartalmáról annyit, hogy a tehetősebb Vizy család magához szegődteti Édes Annát, a cselédlányt, aki még csak a szabadidejét sem használja semmi saját időtöltésre, inkább dolgozik, megbízható, és jól végzi munkáját. Vizyné boldogan dicsekszik vele mindenkinek, de azért nem is akarja elkapatni (egyik jelentben, amikor az asszonyok összeülnek, és a cselédeikről diskurálnak, arra a következtetésre jutnak, hogy milyen jól bánnak a cselédeikkel, és milyen jó dolog is annak lenni: „Az asszonyok sóhajtottak, mint megannyi pályatévesztett nő, aki sajnálja, hogy e kegyetlen világban semmi körülmények között sem lehet cseléd.”). Amikor az unokaöccsük, Jancsi vendégségbe érkezik hozzájuk, szemet vet Annára. Nem sokáig tart a szerelem, amit elég nehéz megítélni Anna hogyan éli át. Először csak cselédlányi kötelességének érzi kedvében járni a fiatalúrnak (hiszem eleinte kötelességtudóan, még a macskát is magázta). Persze komplikálódik az ő rövid kis kapcsolatuk, és amikor minden megoldódik, Jancsi nyugodt szívvel odébbáll. A történet vége, hogy Anna végez munkaadóival, indokai pedig elég zavarosak maradnak, nem is tud magyarázattal szolgálni tettére.

Egy érdekesség. Kosztolányi ebben a művében használta a –lélekmelegítő- szót, amire én első olvasásnál arra gondoltam sál lehet. Később utánajárva rájöttem, az valójában egy meleg kötött mellény neve. Nagyon tetszik nekem ez a kifejezés, nem is értem miért változott már meg ennyire az értelme. Azt hiszem, elkezdem használni, mondjuk nem tudom mire, mert belegondolva nem sok kötött lélekmelegítőm van, de majd akkor beszerzek egyet J.

Jó volt végre elolvasni ezt a könyvet. Mondhatom újkorom első igazi klasszikus magyar műve. Ha nem számolom kiskoromból a Pál utcai fiúkat J. Nem egy vidám történet, nem is úgy fejeződött be, ahogy azt vártam, de így is jó. Nem is nehéz olvasni, érthető, túl sok gondolkodást sem kíván. És mint már írtam, nekiülve, egyhuzamban elolvasható.

• „Az emberiség holt fogalom. És figyelje meg, tanácsnok úr, hogy minden szélhámos az emberiséget szereti. Aki önző, aki a testvérének se ad egy falat kenyeret, aki alattomos, annak az emberiség az ideálja. Embereket akasztanak és gyilkolnak, de szeretik az emberiséget. Bepiszkolják családi szentélyeiket, kirúgják feleségeiket, nem törődnek apjukkal, anyjukkal, gyermekeikkel, de szeretik az emberiséget. Nincs is ennél kényelmesebb valami. Végre semmire sem kötelez. Soha senki se jön elém, aki úgy mutatkozik be, hogy én az emberiség vagyok. Az emberiség nem kér enni, ruhát sem kér, hanem tisztes távolban marad, a háttérben, dicsfénnyel fennkölt homlokán. Csak Péter és Pál van. Emberek vannak. Nincs emberiség.”
• „Ha egyszer gurulni kezdenek a lejtőn, akkor nem lehet őket megállítani, a mennyországból lezuhannak egyenesen a pokolba.”
• „Mert ha nem is gondolt arra, ami volt, érezte, hogy az, ami volt, már nincsen, mint az állat, mely múlton és jövőn kívül az örök jelenben él, mint az a kutya, mely nem kap enni, s nem tudja, hogy mi bántja, és mégis folyton odavánszorog az üres ételes táljához, körülszaglássza, s miután látja, hogy semmit se lát, csüggedten a vacka felé kullog, vissza-visszasandítva.” 

Tesla - a különc zseni

Nikola Tesla életrajzi könyvét ismeretlenül sokkal érdekesebbnek vártam. Lehet, hogy azért nem olyan érdekes, mert az írás, maga Teslától származik, aki természetesen elsősorban nem író volt, hanem feltaláló. Ahhoz képest egész jól ír. Nem panaszkodhatok. Szóval nem is tudom miért panaszkodok J.

Amikor megtudtam, hogy létezik ez a könyv, megrendeltem bookdepositoryról. Különös ismereteim Tesláról nem voltak (kivéve, hogy volt pár Tesla TV-nk, de még rádiónk is J) csak amit nagy általánosságban az ember megjegyez az iskolában. Ami viszont mindig ez emlékezetemben marad, az a Griffith Obszervatóriumba (Los Angeles) tett látogatásunk, ahová elsősorba azért mentünk, hogy a Hollywood feliratot lássuk, de mivel abból sz*rt se láttunk, így maradt a benti kiállítás és ott is a Tesla tekercs J. Annyira emlékszem, hogy jó nagy volt, sokkal nagyobb, mint amivel iskolában fizikaórán játszottunk annakidején J. Ennek ellenére azt gondoltam érdekes lehet a könyv, és örülök, hogy megrendeltem.

Amit elsősorban tudni kell a könyvről az az, hogy két részre lehet bontani. Az első részben az életéről, ír, megtudhatjuk a különcségeit, és hogy hogyan jut Amerikába. Mennyit dolgozik, és hogy veszít el néhány találmányt, ami akár az ő nevéhez is lehetne köthető, de még sincsen így. A könyv második fele, az „egyéb írások” címet viseli, és kb. így is kell hozzáállni. Rövidebb bejegyzések, egy-egy tematikában. Nem vagyok tisztában az egyes nagyobb fizikai/tudományos vívmányok kronológiájában, de amennyire meg tudom állapítani, nem korhű az írás. Úgy értem, szerintem Teslának egész tiszta elképzelései voltak, hogyan fognak a jövő szerkezetei működni. Hogyan tudjuk majd kihasználni az egyes energiaforrásokat.

Nikola Tesla szerb származású fizikus, tudós. Már kiskorában túl sokat olvasott, és amikor édesapja – egészsége megvédése miatt – eltiltotta az olvasástól azzal, hogy elvette tőle a gyertyákat, maga kreált gyertyákat, hogy olvasni tudjon. Az ő nevéhez kötődik a váltóáram (AC – alternating current), de ezen felül sok más fizikai találmány. Amikor Amerikába utazott, Edisonnál kezdett dolgozni, hamar magasabb pozíciókba is került, mert Edison látta mire képes. Egy feladat elvégzéséért 50 ezer dollárt ígért neki, amit Tesla nagyon hamar meg is oldott. Amikor a pénzről kérdezte, Edison csak annyit mondott, hogy viccelt, és hogy Tesla tanulja meg érteni az amerikai humort. Amerikai évei alatt Tesla főleg hotel szobákban lakott, látástól vakulásig dolgozott (ha jól emlékszem reggel 5-ig, aztán délelőtt 10-ig aludt és újra munka…). Kicsit mániás volt, baktériumok megszállottja, vagy a 3-as számé. Állítólag azt hitte, hogy összeházasodott egy galambbal, és hogy barátok Mark Twainnel. Nem viselte el az emberi haj érintését, és azt sem, ha egy nő gyöngy fülbevalót viselt. Remek memóriája volt, több nyelvet beszélt, és gyakran emlegette, ha a klasszikusok elvesznének, ő visszaadhatja.

Ezekkel a különcségeivel szerintem nincs is semmi baj. Azt gondolom, akik nagy dolgokat hoznak létre, azok kicsit zakkantak. Igazat megvallva csak tisztelettel lehet irántuk az ember. Az írásokból nem csodálom, hogy Teslát a mai napig annak az embernek nevezik, aki feltalálta a 20.századot. Magáról a könyvről még annyit jegyeznék meg, hogy egy Samantha Hunt nevű hölgy írt hozzá előszót, és akik el akarják kerülni a spoilereket, azok inkább a könyv olvasása után olvassák ezt a részt J. Ez a Pinguin Classics kiadást érinti. A könyv borítója meg valami remek.

Tesla gondolatai:

• A new idea must not be judged by its immediate results.
• The wonders of yesterday are today common occurrences.
• The true rewards are ever in proportion to the labor and sacrifices made.
• War is without reason or excuse; a horror greater than a thousand infernos, real or Dante-pictured.
• There can be no doubt that, of all the frictional resistances, the one that most retards human movement is ignorance.
• The scientific man does not aim at an immediate result. He does not expect that his advanced ideas will be readily taken up. His work is like that of the planter – for the future. His duty is to lay the foundation for those who are to come, and point the way. He lives and labors and hopes.

W.M. Thackeray: Hiúság vására

A hiúság vásárából nem sok mindenre emlékszem, lehet azért is tolódott ennyit ennek a posztnak a megírása. Abba inkább nem megyek bele, hogy miért nem emlékszem sokra, inkább próbálom abból a kevésből összefoglalni a véleményem.

A hiúság vására ma már rég klasszikus, mégis amikor az ember a google keresőbe beírja „Vanity fair”, nem a könyvet, hanem az újságot dobja ki automatikusan. Na mindegy, az újság is híres.

A történet főhőse 2 leányzó, akik egyszerre végeznek ezen az iskolán (én azt hiszem tanítónőképző vagy mi, de nem vagyok benne biztos). A jó módú Amelia, és a barátnője Becky aki sokat nélkülözött és gazdagságra vágyik. Miután meghiúsul házassági teve Amelia testvérével, máshoz megy feleségül, akit nem szeret, és a fényűzésen kívül nem is érdekli más. Amelia pedig korán elveszti férjét a háborúban, akinek az emlékétől nem tud szabadulni, és csak a fiának él. Amikor már annyira szűkösködnek, hogy a mindennapi betevőt sem tudja biztosítani szüleinek, belemegy, hogy fiát az apósa magához vegye. A gyerek könnyen kapzsivá válik és rossz szívűvé. A könyv végén Becky otthagyja a férjét, és olyan bizonyítékot mutat Ameliának az eltávozott férjéről, ami végül megszabadítja az emlékek ragaszkodásától és hozzámegy, a hosszú ideje ráváró Dobbinhoz. Becky pedig a végére elszedi Amelia testvére összes pénzét. A hiúság vására –a könyv címéből – a várost, vagy helyszín neve, ahol a történet végbemegy. Kapzsiságot és tárgyi javak utáni vágyat jelképezi.

Hát kábé ennyi. Most hogy visszagondolok, nem is értem mit kellett ezen, Thackeraynek 1000 oldalt írni. Néhány fejezet egész jól olvasódott, mert történtek benne dolgok, de a legtöbb az elég unalmas volt. Mint most megtudtam a könyv, folytatásokban volt publikálva, így nem csoda a szószátyárizmus. Azt hiszem más mondandóm nincs is erről a könyvről, ami akár lehetett volna izgalmas is, ha kimaradnak az időhúzós fejezetek. Mivelhogy úgy érzem, nem figyeltem eléggé az olvasása közben ezért nem akarom teljesen negatívan jellemezni, mert lehet az én hibám, de én mégegyszer nem olvasnám el az biztos.

Idézetek a könyvből:

• Szegény kis gyöngéd szív! Egyre csak reménykedik és dobog, epekedik és bízik, Láthatják, hogy az ilyen életet nem nagyon érdemes leírni, nem sok olyasmi történik benne, amit eseménynek neveznek. Egyetlen érzés egész nap: mikor jön? Ugyanaz a gondolat elalvás előtt és felébredés után.
• Egy cinikus francia mondta egyszer, hogy egy szerelmi ügyhöz ketten kellenek; az egyik aki szeret, a másik, aki hajlandó ezt elviselni.
• Tudjuk, hogy a siker ritka és lassú, a bukás gyors és könnyű.
• Ha egy ember hálával tartozik egy másik embernek, s később összevész vele, már szinte a közfelfogás és az illem is megkívánja, hogy sokkal makacsabb ellenség váljék belőle, mint egy közönyös idegenből. Hogy az ember a maga kőszívűségét és hálátlanságát igazolja, ilyen esetekben kénytelen bebizonyítani a másik fél bűnösségét.
• Melyikünk tudná megmondani, mennyi hiúság lappang a mások iránt érzett legmelegebb érzéseinkben is, milyen önző a szeretetünk?
• …mint a régi legendák mondják, mielőtt valaki a pokolba megy, előbb egy egész sereg más lelket küld oda.
• Az emberek nem szoktak ilyen boldogtalanok lenni, ha nincs valami megbánnivalójuk.
• Azt mondják, hogy ír embert igazán csak egy másik ír tud gyűlölni, éppúgy bizonyos hogy nőt csak nő tud igazán megkínozni.
• …a féltékenységben dühöngő ember minden szempontból őrültnek tekintendő…
• A rejtett és szörnyű bölcsesség, amely az emberek végzetét kiosztja, örömét leli abban, hogy megalázza és lesújtja a gyengédet, a jót, a bölcset, és felmagasztalja az önzőt, az ostobát és a gonoszat. Ó, légy alázatos, felebarátom jólétedben. Légy szelíd azokkal, akik kevésbé szerencsések, ha ugyan nem érdemesebbek nálad. Gondold meg, mi jogod van, hogy lenézz másokat, te, akinek erénye nem egyéb a kísértés hiányánál, akinek sikere talán csak véletlen, rangja valamelyik őse véletlen érdeme, és jóléte valószínűleg szatíra tárgya lenne.
• Ó, hiúságok hiúsága! Ki boldog közülünk ezen a világon? Ki kapta meg azt, amire vágyott? És ha megkapta, ki van megelégedve?

Werk akadémia nyitott napja

Ezzel az írással kábé 1 hetes késében vagyok, meg még sok mással is…

A Werk Akadémia, saját reklám céljából egy nyitott napot tartott múlt csütörtökön, amelyen, többek között este irodalmi témával várták az érdeklődőket, és amelyre én is ellátogattam. Témaként a mai kortárs magyar irodalom szolgált, (ahogyan a beszélgetést vezető műsorvezető nevezte: mennyire szexi és cool – mert ugye a menő már nem elég jó szó…)

A vendég csokor elég érdekes volt, jól összeválogatták az irodalom különböző ágának képviselőit, így köztük volt Szécsi Noémi írónő, Kötter Tamás író, Kormos Kevin videóblogger (btw – mi ez a nagy harsona körülötte?), Sárközi Bence (Libri kiadó vezetője) és Valuska László (könyves blog szerkesztője).

Érdekes személyisége, nagy nevek, jó képviselők, de valahogy, ahogy most próbálok visszagondolni, hogy mi nagyot mondtak, nem jut semmi eszembe. Pedig tartott kb. 1 óráig a beszélgetés. Mert csak beszéltek, de semmi érdemire nem jutottak. Azért mégis megpróbálom összefoglalni.

Az állandóan emlegetett magyar irodalom válsága most is elhangzott, ahogy az állami támogatás hiánya is – hmm, erről már mind hallottunk. Említették, hogy a mai világban egy írónak nem elég írnia, hanem valami mással is foglalkoznia kell és azt is elfogadható színvonalon kell csinálnia. Az a Kevin (akiről én előtte kb. pár nappal hallottam először, akkor is egy sor erejéig, de ahogy most utána néztem nem sokból maradtam ki) értelmesebben beszélt, mint ahogy kinézete sugározta, de azért nem mondott semmit.  Mármint ezzel azt akarom mondani, hogy szépen beszélt, de sajnos mély tudása ebben a témában nem volt (viszont megértem a rendezők választását – így legalább diverzifikusabb volt a csomag).

Elmondták mennyire kritikus az első 3 hónap egy új könyv kiadásánál. Addig tud még vele kezdeni valamit a kiadó. Később már nem (ezzel a promóciókra gondolni). Fontos, hogy egy szerző valahogy felhívja magára a figyelmet, vagy úgy hogy kiépít magának egy karaktert (példa erre egy holland író – akinek azt hittem, hogy leírtam a nevét, de mikor utána kerestem semmit nem találtam – ő, miután megunta, hogy az újságírók mindig megkérdezik tőle ugyanazt, minden alkalommal, egy más történettel szolgált válaszul), vagy valamilyen „zajt” kelt maga körül, ami közüggyé válhat (pl. Grisham és az Amazon). Még talán annyit, hogy a jelenlevők szerint, nők alkotják az olvasóközönség gerincét.

Akartam pár szót írni a közönségről is, de inkább most visszafogom magam J. Az est összességében jó volt, tetszett. Igényesen volt elkészítve a terem, a háttérben az „utazóolvasó” képei futottak, az asztalon víz és aranyos könyvjelző. A falakra nyitott könyvek voltak akasztva, nagyon hangulatos volt. Jól megcsinálták a szervezők, a beszélgetés után még Karafiáth Orsolya lépett fel, de azt már nem vártam meg, de biztosan az is jó volt. 

Sok év után előkerült, és kiadják a Ne bántsátok a feketerigót folytatását!

Sok év hallgatás, és kevés aktivitás után kiadják a Pulitzer-díjas írónő, Harper Lee To kill a mockingbird (Ne bántsátok a feketerigót) könyve folytatását, Go set a Watchman címen. Persze ezt sem úgy kell elképzelni, hogy a 88 éves írónő úgy döntött ír mégegy könyvet ennyi év után. A könyv valójában hamarabb kész volt mint az első, benne a főszereplő Scout felnőtt nőként hazautazik New Yorkból  Alabamába, hogy meglátogassa apját. A kiadónak akkor, megtetszettek a nő gyerekkori „visszaemlékezései” (flashback), és megkérte az írónőt, írja inkább meg a gyerekkori Scout élményeit. Mivel Lee akkoriban először írt, azt tette, amit mondtak neki, és megírta a Ne bántsátok a feketerigót, az eredeti „tekercs” pedig sohasem került elő.

A könyvet 2 millió példányszámban adják ki első körben, Amerikában (húú, de jó lenne belőle beszerezni egy első kiadást :)).

Nagyon érdekes, hiszen Lee mindig arról volt híres, hogy a To kill a mockingbird az egyetlen írása, soha nem írt többet. Mondjuk ez igaz is, mert előtte írta a másikat. Habár azt nem értem a kiadónak miért nem jutott az első sikere után újra elővenni a második részt. Furcsa lesz úgy emlegetni ezt a könyvet mint egy folytatás/vagy sorozatot. Érdekesmód Lee csak emléket akart hagyni a történelemben egy déli kisváros életéről, nem voltak különösebb írói ambíciói. Évek óta alig beszélt a médiában, és nem is valószínű, hogy túl nagy reklámot csinálna a könyvnek. Szerintem erre nem is lesz szüksége, a könyv önmagának már egy reklám.

Kiváncsi vagyok Magyarorszáron mikor jön, vagy jön-e. És hogy kiadják –e hozzá újkötésben a Ne bántsátok a feketerigót is, mint ahogy szokták. Mondjuk nem tudom itt hogy néz ki a könyv, nekem Amerikából van meg az enyém. Nem is nagyon láttam a boltban. Mondjuk nyilvánvaló okokból nem is kerestem. Mindenestre mindegy milyen nyelven, de várom! 

Happy birthday, Paul Auster!

Paul Auster iránti rajongásomat már többször kifejeztem itt. A polcomon sorakozó kb. 10 Auster könyv sem bizonyítja jobban. Egyetlen kortárs író, akit nagyon nagyra becsülök, és mindig szívesen olvasok.  Habár sokan a nevét a New York trilógiával kötik össze, nekem mégsem az a kedvencem. Születésnapja alkalmából, néhány írással kapcsolatos idézetre bukkantam, és úgy gondoltam én is megosztom:

1. The story is not in the words; it’s in the struggle
2. For some reason, all my characters come to me with their names attached to them. I never have to search for the names.
3. The truth of the story lies in the details.
4. Reading was my escape and my comfort, my consolation, my stimulant of choice: reading for the pure pleasure of it, for the beautiful stillness that surrounds you when you hear an author’s words reverberating in your head.
5. Stories only happen to those who are able to tell them.
6. The pen will never be able to move fast enough to write down every word discovered in the space of memory. Some things have been lost forever, other things will perhaps be remembered again, and still other things have been lost and found and lost again. There is no way to be sure of any this.
7. One should never underestimate the power of books.
8. We construct a narrative for ourselves, and that’s the thread that we follow from one day to the next. People who disintegrate as personalities are the ones who lose that thread.
9. I like the sound a typewriter makes.
10. When a person is lucky enough to live inside a story, to live inside an imaginary world, the pains of this world disappear. For as long as the story goes on, reality no longer exists.
11. Memory is the space in which a thing happens for a second time.
12. Writing is a solitary business. It takes over your life. In some sense, a writer has no life of his own. Even when he’s there, he’s not really there.
13. I’ve always written by hand. Mostly with a fountain pen, but sometimes with a pencil - especially for corrections.
14. I think it’s a very good thing to leave your country and look at it from afar.
15. We all want to believe in impossible things, I suppose, to persuade ourselves that miracles can happen.

Kapcsolódó írások:

http://pipikekonyvklubja.blogspot.hu/2012/08/invisible.html

http://pipikekonyvklubja.blogspot.hu/2013/07/paul-auster-sunset-park.html