Friday, February 27, 2015

Lélekmelegítő február

Februárban a könyvesboltok sajnos/nem sajnos egymás után jöttek az akcióikkal. Így most nem sikerült magam tartani a januárban olyan jól eltervezett „nem veszek egy darabig könyvet, mert decemberben sokat vettem” fejezetemhez.

Már rögtön hónap elején több helyen olvastam az akciókról. Nem volt egy könyv sem, amit rögtön vettem volna, de a végén ebből 4 is sikerült. A Freud szeretője már fent volt a listámon egy ideje, de mivel annyira nem érdekelt, teljes áron nem vettem volna meg. Most, majdnem féláron azért megvettem (habár van egy olyan érzésem, hogy ezen a nyáron ez is közte lesz az Alexandrás leértékeltek között…). Megláttam, hogy Megmentőm Maybe is akciós, amiről már szintén olvastam (hála Andiamonak) és gondolkoztam, hogy megvegyem-e. Csakhogy találtam egy másikat is, ami majdnem hasonló történettel jelentkezett, Emily és Einstein címen. Nagy dilemmámban, hogy most melyiket vegyem, a tesóm segítségét kértem, aki nagyon könnyen eldöntötte nekem, ugyanis első látásra beleszeretett a Maybe borítójába, és ő kérte azt függetlenül attól, hogy én megveszem-e vagy nem. Így hát úgy döntöttem ő megveszi azt, én a másikat és majd cserélünk J. A negyedik könyv pedig már Libris akció volt, így egy újabb klasszikus került fel a listámra, Az ötös számú vágóhíd.

Tehát a lista így néz ki:
  • Karen Mack & Jennifer Kaufman: Freud szeretője
  • Linda Francis Lee: Emily & Einstein
  • Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

Több könyvet is befejeztem februárban, ami nem segít, hogy gyorsabban írjam a beszámolókat. Nem tudom magam felhozni. Még mindig 4 könyvvel vagyok lemaradva, és amire megírok egy új bejegyzést, addigra befejezek egy másik könyvet… Sosem végzek J

4 comments:

  1. Ne zavarjon, ha le vagy maradva a bejegyzésekkel, mert kezet foghatunk :). Van, hogy nem jön az ihlet és olyankor félre szoktam tenni. Ha nem lesz róla bejegyzés, így jártam :).
    Örülök, hogy sikerült beszerezni a Maybe-t (ha közvetve is) és látom, az Emily & Einsteint vetted meg végül. Kíváncsi vagyok utóbbira és hogy mennyire hasonlít a két történet :).

    ReplyDelete
  2. Igen, megvettem a Maybe-t is, csak azért nincs a képen, mert a tasóm rögtön lecsapott rá :).
    Igen, én is kiváncsi vagyok, h hasonlít-e a 2 történet.
    A bejegyzések meg... húúúú... Na, majd csak összeszedem magam, de biztos írok mindegyikről!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Remélem, a tesódnak is tetszeni fog. De ha mégse, akkor sem dől össze a világ :).
      Oké, de tudod, hogy nem hajt a tatár :).
      Tegnap elfelejtettem, pedig észrevettem ám a lélekmelegítőt ;).

      Delete
  3. Hát igen..., most már muszáj használni!! :) MINDENRE!! :)

    ReplyDelete