Tuesday, February 10, 2015

W.M. Thackeray: Hiúság vására

A hiúság vásárából nem sok mindenre emlékszem, lehet azért is tolódott ennyit ennek a posztnak a megírása. Abba inkább nem megyek bele, hogy miért nem emlékszem sokra, inkább próbálom abból a kevésből összefoglalni a véleményem.

A hiúság vására ma már rég klasszikus, mégis amikor az ember a google keresőbe beírja „Vanity fair”, nem a könyvet, hanem az újságot dobja ki automatikusan. Na mindegy, az újság is híres.

A történet főhőse 2 leányzó, akik egyszerre végeznek ezen az iskolán (én azt hiszem tanítónőképző vagy mi, de nem vagyok benne biztos). A jó módú Amelia, és a barátnője Becky aki sokat nélkülözött és gazdagságra vágyik. Miután meghiúsul házassági teve Amelia testvérével, máshoz megy feleségül, akit nem szeret, és a fényűzésen kívül nem is érdekli más. Amelia pedig korán elveszti férjét a háborúban, akinek az emlékétől nem tud szabadulni, és csak a fiának él. Amikor már annyira szűkösködnek, hogy a mindennapi betevőt sem tudja biztosítani szüleinek, belemegy, hogy fiát az apósa magához vegye. A gyerek könnyen kapzsivá válik és rossz szívűvé. A könyv végén Becky otthagyja a férjét, és olyan bizonyítékot mutat Ameliának az eltávozott férjéről, ami végül megszabadítja az emlékek ragaszkodásától és hozzámegy, a hosszú ideje ráváró Dobbinhoz. Becky pedig a végére elszedi Amelia testvére összes pénzét. A hiúság vására –a könyv címéből – a várost, vagy helyszín neve, ahol a történet végbemegy. Kapzsiságot és tárgyi javak utáni vágyat jelképezi.

Hát kábé ennyi. Most hogy visszagondolok, nem is értem mit kellett ezen, Thackeraynek 1000 oldalt írni. Néhány fejezet egész jól olvasódott, mert történtek benne dolgok, de a legtöbb az elég unalmas volt. Mint most megtudtam a könyv, folytatásokban volt publikálva, így nem csoda a szószátyárizmus. Azt hiszem más mondandóm nincs is erről a könyvről, ami akár lehetett volna izgalmas is, ha kimaradnak az időhúzós fejezetek. Mivelhogy úgy érzem, nem figyeltem eléggé az olvasása közben ezért nem akarom teljesen negatívan jellemezni, mert lehet az én hibám, de én mégegyszer nem olvasnám el az biztos.

Idézetek a könyvből:

  • Szegény kis gyöngéd szív! Egyre csak reménykedik és dobog, epekedik és bízik, Láthatják, hogy az ilyen életet nem nagyon érdemes leírni, nem sok olyasmi történik benne, amit eseménynek neveznek. Egyetlen érzés egész nap: mikor jön? Ugyanaz a gondolat elalvás előtt és felébredés után.
  • Egy cinikus francia mondta egyszer, hogy egy szerelmi ügyhöz ketten kellenek; az egyik aki szeret, a másik, aki hajlandó ezt elviselni.
  • Tudjuk, hogy a siker ritka és lassú, a bukás gyors és könnyű.
  • Ha egy ember hálával tartozik egy másik embernek, s később összevész vele, már szinte a közfelfogás és az illem is megkívánja, hogy sokkal makacsabb ellenség váljék belőle, mint egy közönyös idegenből. Hogy az ember a maga kőszívűségét és hálátlanságát igazolja, ilyen esetekben kénytelen bebizonyítani a másik fél bűnösségét.
  • Melyikünk tudná megmondani, mennyi hiúság lappang a mások iránt érzett legmelegebb érzéseinkben is, milyen önző a szeretetünk?
  • …mint a régi legendák mondják, mielőtt valaki a pokolba megy, előbb egy egész sereg más lelket küld oda.
  • Az emberek nem szoktak ilyen boldogtalanok lenni, ha nincs valami megbánnivalójuk.
  • Azt mondják, hogy ír embert igazán csak egy másik ír tud gyűlölni, éppúgy bizonyos hogy nőt csak nő tud igazán megkínozni.
  • …a féltékenységben dühöngő ember minden szempontból őrültnek tekintendő…
  • A rejtett és szörnyű bölcsesség, amely az emberek végzetét kiosztja, örömét leli abban, hogy megalázza és lesújtja a gyengédet, a jót, a bölcset, és felmagasztalja az önzőt, az ostobát és a gonoszat. Ó, légy alázatos, felebarátom jólétedben. Légy szelíd azokkal, akik kevésbé szerencsések, ha ugyan nem érdemesebbek nálad. Gondold meg, mi jogod van, hogy lenézz másokat, te, akinek erénye nem egyéb a kísértés hiányánál, akinek sikere talán csak véletlen, rangja valamelyik őse véletlen érdeme, és jóléte valószínűleg szatíra tárgya lenne.
  • Ó, hiúságok hiúsága! Ki boldog közülünk ezen a világon? Ki kapta meg azt, amire vágyott? És ha megkapta, ki van megelégedve?

4 comments:

  1. Már kedden olvastam a bejegyzésed és azóta gondolkodtam, mire emlékszem a regényből. Az biztos, hogy egyszer elkezdtem és a 100. oldal körül félretettem, de hét éve tavasszal (ilyenekre emlékszem :)) az m1-en megnéztem a Reese Witherspoonos filmet, az tetszett és másnap elkezdtem. Hónapokig tartott a tanulás mellett, én is kicsit rétestésztának éreztem, de tetszett. Dobbin zongorájára emlékszem, amikor megvette a drága és külön fejezetet szentelt neki Thackeray.
    Nagyon jók az idézetek! :)

    ReplyDelete
  2. Nekem is hónapokig tartott... És komolyan, befejeztem egy fejezetet, és csak néztem, h ez most miről szólt?? :)
    Kicsit, mint Monte Cristo grófja, de azt legalább élveztem, mégha abban is húzták rendesen a "lapokat" (időt).
    Nem tudtam, hogy volt Reese Whiterspoonos film belőle. Majd csekkolom! :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. :) A Monte Cristo még nagy hiányosságom, talán azért is, mert a böhöm Könyvklubos kiadás van meg, ami nem éppen olvasóbarát.
      Úgy emlékszem, hogy 2004-es a film. A BBC is készített belőle pár évvel később egy sorozatot, azt még nem láttam, de nagyon dicsérik, míg a Reese-es filmet inkább utálni szokták.

      Delete
    2. Nekem az Európa kiadós 2 részes óriás van meg.. Emlékszem, h olyan nyáron olvastam, és amikor hétvégéken hazautaztam hurcoláztam magammal. Anyukám már nevetett rajtam, hogy még mindig azt olvasom, és hogy van kedvem cipelni oda-vissza :).
      De nekem nagyon bejött. Sokan szidták, hogy hosszú, de annyira jó a többi része, hogy azt az elhúzást meg sem éreztem :)

      Delete