Tuesday, June 16, 2015

„Szép kis iskolája a tisztességnek” – Hölgyek öröme Emile Zola tollából

A hölgyek öröme lett a következő Zola-könyv, amit elkezdtem, habár nem így volt tervezve. Egyszerűen pont aznap vettem át a rendelésemet, amikor kiolvastam az épp aktuális könyvemet. És mivel még úton voltam, ezért kibontottam a csomagot, és belekezdtem a Hölgyek örömébe.

A könyv első fejezetei, lassan haladtak, míg megismertük a történetet, a szereplőket és amíg a cselekmény kezdett kibontakozni. A három árva testvér, Párizsba érkezik, hogy szerencsét próbáljanak, és segítséget kérjenek nagybátyjuktól, ahol talán az idősebb lánynak munka is jutna. Denise a legidősebb, őt követi Jean (16) és Pepé a legkisebb, aki csak 5 éves. Jean rögtön el tud helyezkedni munkájában, ahol fizetségként kosztot és szállást kap. Sajnos Denise-t nem tudja foglalkoztatni nagybátyja, mert a szomszédos Hölgyek öröme áruház elveszi az ő kenyerét is. Így kényszerül a lány – a rokon csalódottsága ellenére is – jelentkezni a nagyáruház nőiruhaosztályán munkáért.

Denise-nek sok ítélettel és lenézéssel kell szembenéznie, a többi elárusítónő nem szereti és keresztbe tesz neki ahol csak lehet. Kitaláltak róla történeteket és azokat híresztelték. Amikor testvérével látták, azt beszélték, hogy a szeretője, a kisöccse pedig a gyereke. Egyedül a főnök, Mouret nézett rá mindig jószemmel, és kedvesen, mint később kiderült érdeklődő szemmel. A sok probléma elűzi a Hölgyek örömétől, és amíg nem ott dolgozik saját bőrén érzi meg, hogyan eszi meg a kisvállalkozásokat a nagy terjeszkedő áruház. Kiskereskedők a reménytelenségben haldokolnak, a nagyáruház pedig a lehetetlenségig húzza le az árait és kínálja portékáit.

Mikor Denise visszakényszerül a Hölgyek öröméhez, Mouret osztályvezetői pozícióval várja, és egy tisztességtelen ajánlattal. Denise eléri, hogy Mouret teljes irányítását élvezze, és új ötleteivel gazdagítsa az áruház kínálatát, miközben megmarad tisztességesnek. A poént nem lövöm le. J

Nagyon jó volt a könyv. Amikor olvastam, úgy éreztem mintha megint A patkányfogót olvasnám. Történetek az események. Zola megint egy erényre világít rá ebben a műben, a tisztességre, aminek Denise a képviselője. Persze jelen vannak a makacsok és a gonoszok, vagy a szabadelvűek és a kapzsik képviselői is. Talán nem is mindenki kapja meg a megfelelő lezárást a műben, de hát ez nem egy Grimm meséhez hasonlít, hanem az élethez, ahol szintén nem biztos, hogy a megfelelő ember a megfelelő büntetést kapja.

Néhány idézet:
  • Csak valami kétely, valami szerelemféltő aggodalom lehetett képes megértetni egyszer a leánnyal, hogy e cinkos homályban mindörökre odaadta magát csak azért, mert üres volt a szíve, és unatkozott az elméje.
  • …mennyire hasonlít a siker az utcalányhoz...
  • Ha az ember ki akarja csikarni másokból erejük teljes megfeszítését, sőt még egy kis becsületességet is ki akar húzni belőlük, akkor először is szemtől szembe kell állítani őket vágyaikkal.
  • …végül mindig a bárány eszi meg a farkast.
  • Az ember mindenütt lehet tisztességes, sőt, még nagyobb az érdeme, ha nem gazdag.
  • „Szép kis iskolája a tisztességnek."
  • Mintha az áruház minden csábítása itt egyesült volna egy végső kísértésben, mintha itt lett volna a bukás rejtett hálószobája, az az elveszejtő zug, ahol a legerősebbek is elbuknak.
  • Ostoba dolog a pénz, ha nem költi el az ember.
  • …az ember csak lustaságból nem öli meg magát, mert az öngyilkosság is kényelmetlen.
  • …ha az ember sejtené, mennyi baj lesz az ostobaságaiból, inkább jól viselkedne.
  • …a szerelem förtelmes bűn és halálos veszedelme az üzletnek.

4 comments:

  1. Nagyon örülök, hogy Neked is tetszett, és nagyon jók az idézetek! :)

    ReplyDelete
  2. Hát, tud ez a Zola :)
    Amúgy meg most h néztem csak az idézeteket, ha az ember csak azokat ismerné, kb. a könyv témája abból is világos lenne, olyasmikat írt le..

    ReplyDelete
    Replies
    1. Az biztos :).
      Igen, nekem ez a kedvenc belőle: "A világ végelhülyülésben szenved." Azért kíváncsi vagyok, mit szólna a mai állapotokhoz...

      Delete
    2. Az is nagyon jó... Hallod a mai állapotok sem sokban változtak...:( Újra aktuális minden...

      Delete