Tuesday, June 30, 2015

“Green was the silence, wet was the light, the month of June trembled like a butterfly.” (Pablo Neruda)

Júniusban kicsit elszaladt velem a pipiláb, vettem 12 könyvet. A használt, antikvár könyvekről most nem nyilatkoznék, mert még mindig nem tudom elfogadni, hogy használtak – és különösen ezek – még nem is túl tiszták vagy „sosem olvastam” fajták. Egyelőre beraktam egy dobozba őket, és ha mire minden új Zolát kiolvasok, és ezek még mindig nem lesznek kaphatók újonnan, hát elolvasom. És ebből leszűrődhetett, hogy 2 Zola könyvről van szó, és egy Balzacról a változatosság kedvéért (az mondjuk, teljesen újnak néz ki, nem azzal volt a baj).


A második nagy vásárlásom a – nem is tervezett – könyvhéthez kapcsolódik. Tudtam, hogy lesz, sok helyen olvastam róla, fejben tartottam, de nem terveztem, hogy kimegyek. Még a könyvhéten sosem voltam, nem is nagyon szimpatizáltam a kicsi Vörösmarty tér feelinggel, ahol nem lenne elég, hogy a könyvbarátok kóricálnak, de még bambuló turisták és csoportok is. Szerintem a Vörösmarty tér kicsi ehhez. Na, de visszatérve. Nem, nem terveztem, hogy kimegyek. Egészen addig, amíg vasárnap délután én McDonald’s-os fagyit akartam enni. Hát elmentem a nyugatihoz, és vettem magamnak. Ekkor jutott eszembe, hogy de ha már itt vagyok, elmetrózhatnék a Deákig és megnézhetném a könyvárusokat, habár semmi jóra nem számítottam. Elég undorral sétáltam felfelé (nem nagyon szeretem a Deák környékét amúgy sem), és bizony kb. azt kaptam, amit vártam. Tömeg, kerülgetés, pedig már vasárnap késő délután volt. Célirányosan mentem is kb. ahhoz a 3-4 kiadóhoz, akiket értelmesnek tartok, és így jártam szerencsével. A Helikontól sikerült megvennem egy Márai kötetet, amiben 3 műve van, és a kis zsebkönyvükből is vettem hármat, mert hármassával már akciósok voltak. Mellette rögtön a Park kiadó standja állt, akik kiadják azt a 3 könyvet a listámról, amik már hónapok óta figyelnek. Könyvfesztiválon is csak azért nem vettem meg őket, mert egy darab kiállított példányuk volt. Most, 2+1 akciójuk volt. Vicceltek? Pont, amikor 3 könyv kell nekem? J És amikor még a legolcsóbb is 4 ezer? Márcsak az volt a kérdés van-e hátul plusz példány. És volt. Mindből. Így hát vittem.


A hónaphoz kapcsolódik még 2 könyvszerzemény. Az egyik a Germinal magyarul (angolul már megvolt, de jobb lesz ha magyarul olvasom), és egy véletlenül talált párszázforintos Chehov elbeszélések, A varga meg az ördög.

5 comments:

  1. Pár éve én is meg akartam venni ezt a Márait, de akkor sehol se találtam, és örülök, hogy Neked sikerül megvenni :). A boldog herceg nekem is megvan még abból a sorozatból, amilyen a Csehovod. Nem egy vidám olvasmány, de nagyon szerettem olvasni. Ilyen Csehovom is van :). De jó, hogy lefényképezted a könyveket, mert fogalmam sem volt, mekkorák a Helikon Zsebkönyvek, de úgy látom, annyira nem kicsik, azaz nem -516-os betűméretűek, amiket még nagyítóval is nehéz elolvasni. Szerintem ezt a Jane Austent majd én is megveszem, mert még hiányzik a gyűjteményből. Egyébként szép kupac és tetszik az idézet is :).

    ReplyDelete
    Replies
    1. Igen, méretre nem olyan kicsikék a zsebkönyvek, de rövid történetek kerülnek bele, szerintem ezért inkább zsebkönyvek, mert véknyak. A betűméret pedig olvasható. És ahogy néztem a jövőben miket adnak még ki, szerintem még veszek párat :). A Márainak én is örültem, csak 1999Ft-ba került. Mert először csak Eszter hagyatékát akartam megvenni abban a szép új kiadásban. A Csehov is csak 590Ft volt, egy újságosban találtam :). A Germinálra pedig te hivtad fel a figyelmemet (mondjuk postaköltséggel már nem volt olyan olcsó, de még így is jobban megérte).

      Delete
    2. Dórinál láttam, hogy kiadják Jane Austentől a Catharine-t, amit már évek óta nem lehet kapni. a Lazisból sikerült az utolsók közül egyet beszerezni, és azt szerettem, mert teljesen más, mint a regényei, ha nem is olyan kiforrottak.
      De jó, hogy az újságosnál találtad a Csehovot, mert errefelé régen főleg Ulpiusok könyvek voltak.
      igen, én vittelek a bűnbe A Germinallal, és most láttam, hogy a Líra nyári akciójában 400 Ft (ha jól emlékszem) Nabokovtól a Pnyin professzor:). Pnyin egy tündéri szórakozott professzor. Nem írtam róla annak idején, de van benne Anna Karenina, tenisz és céklaleves.

      Delete
    3. A Pnyin-t én is olvastam! :) Akkor még én nem blogoltam, ezért nekem sincs róla bejegyzés. De az is ebben a szép vászon kiadásban van meg, és az is csak pár száz forint volt szerintem pár éve...
      Igen a Cathrine jön, én azt nem ismerem, de tervezem megvenni. Meg Hugo-t is...
      A Germinla most 400FT??? Hol találsz te ilyen akciókat? :) Már mindegy, már megvan angolul, magyarul, már mégegyet nem veszek :)

      Delete
    4. Akkor jó, ugye, milyen tündéri egy ember? :)
      Nem a Germinal 400 Ft most, hanem Pnyin :). A Lírában van most Hőség akció, ha felmész a honlapjukra, jobbra és balra is ezt látod. Tegnap végignéztem és szerencsére alig találtam olyan könyvet, ami érdekelne.
      Az Hugo-t is láttam, de az emagon láttam egy korábbi kiadást kb. annyiért, amennyiért előrendelve kerül a Helikonos kiadás. Ebben a hónapban már nem tervezek vásárlást, mert megvettem a spanyolos Gasztokulturális kalandozásokat és két hangos útikönyvet (utóbbiakat majd hétfőn hozza a postás) :).

      Delete