Már
ezt a Márai írást is meg akartam venni és elolvasni egy ideje, mégám abban a
szép új Helikonos kiadásban, ha már az Igazit nem úgy vettem meg. Aztán a
könyvhéten akciós volt ez a régebbi kiadás – mint szerelmes, vagy szerelemhez
kapcsolódó írások – így hát megvettem ezt. 3 történet van benne, egyelőre még
csak az Eszter hagyatékát olvastam.
A
főszereplője – ahogy a cím is mondja – Eszter, aki egyedül él Nunuval (személye
pontosan nem derül ki, illetve a pontos rokoni kapcsolatuk, de olyan anyai
szerepet tölt be), amikor életébe újra belép Lajos – ifjúkori szerelme – egyben
Vilma nővérének a férje. A rövidke tartózkodása alatt, az olvasónak nyilvánvalóvá
válik Lajos valódi alakja, megismerhetjük személyiségét – főleg más ismerősök beszámolói
alapján, visszaemlékezések formájában. Lajos nemcsak Eszter nyugodt, beletörődött
életét borítja fel, ugyanakkor anyagi biztonságát is fenyegeti, és magával hoz
egy eddig Eszter számára ismeretlen, rejtett titkot, néhány levél alakjában,
amivel felzaklatja Eszter lelki életét is.
Természetesen
Eszterre hatással vannak nővére és Lajos gyerekei is, akiknek mondatai tele
vannak érzelmi zsarolással. Eszter huszoniksz év után tudja meg, hogy Lajos,
annakidején több levélben kérte, hogy szökjön vele meg, és mentse meg a közelgő
esküvőjétől, ám ezek a levelek Eszterhez sosem jutnak el. Vilma megakadályozta.
Elég nehéz az olvasónak Eszterrel azonosulni, elhinni, hogy minden után még
mindig ekkora hatással van rá Lajos, és könnyen fejethajt egy újabb, kisemmiző
tervének. A legmélyebb gondolatokat az
író, Lajos szájába adta, az utolsó, és egyben egyetlen hosszabb
megnyilatkoztatásban, ahol kvázi „magyarázza a bizonyítványát”.
Jó kis
történet volt, a végére szinte utáltam Lajost, és sajnáltam a 2 öreget, akiktől
még azt a keveset is, amijük van, elakarják venni – és amennyire kiderült a
lezáratlan történetből – sikeresen. Márai ebben a rövidke történetben is
halmozta a nagy mondanivalókat, értékesebbnél értékesebb gondolatokat.
Idézetek:
- Talán az idő, amely nem kegyelmezett, talán az emlék, amely csaknem oly kegyetlen, mint az idő, talán valamilyen különös kegyelem, amely, hitem tanítása szerint, néha a méltatlanok és dacosok része is, talán, egyszerűen a tapasztalás és öregség okozza, hogy nyugodtan nézek a halál elé.
- …kötve vagyunk ellenségeinkhez, s ők sem menekülhetnek előlünk.
- Kezdem hinni, hogy azok a végzetes, nagy elhatározások, melyek megszabják életünk jellegzetes sorsvonalát, sokkal kevésbé öntudatosak, mint később a visszapillantás, emlékezés óráiban hisszük.
- Abban az ismerős biztonságban ültünk, amely kissé a hajótörés s kissé a vágyatlan boldogság biztonsága.
- Félni lehet valakitől, akit szeretünk vagy gyűlölünk, aki nagyon jó vagy nagyon kegyetlen, vagy céltudatosan aljas volt hozzánk.
- Vannak sebek, melyeket nem „gyógyít az idő”.
- Reménytelen szerelmek nem múlnak el.
- Az ember él, s toldozgatja, javítja, építi, majd néha elrontja életét; de idő múltával észreveszi, hogy az egész, úgy ahogy hibából és véletlenségből összeállott, másíthatatlan.
- …nem emlékszik a valóságra. Költő.
- E pillanatban megint élt, a létezésnek azzal a rejtélyes változatával, ahogy a halottak tudnak csak néha beleszólni életünkbe, a halottak, kiket mélyen a föld alatt tudunk, az enyészet vegyi bilincsei között.
- Gondoltál már arra, hogy cselekedeteink legnagyobb része nem értelmes, nem is célszerű? Az ember elkövet valamit, akkor is, ha nincs haszna, sem öröme belőle. Ha visszanézel az életre, észreveszed, hogy sok mindent megtettél, éppen csak, mert módod volt megtenni.
- Az ember végül is csak azért felelős, amit kitervel, amit akar. Az ember csak szándékaiért felelős… A cselekedet, mi az? Mindig valamilyen önkényes meglepetés.
- Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben… két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek erre a találkozásra…
- …nem lehet semmit önkényesen befejezni, idő előtt abbahagyni emberek között.
No comments:
Post a Comment