John Williams: Stoner

Jójó, tudom, nagy most a Stoner visszhang, hiszen magyarul nemrég jelent mégcsak meg, de az én példányom már egy ideje „porosodik” a polcomon, sőt ha az első próbálkozásomat veszem, akkor már azt is mondhatnám több mint egy éve. Pont egy éve azért nem vettem meg New Yorkban, mert én a másik borítót néztem ki, nekik meg csak az eredeti volt meg, amin egy fiatalember festményszerű képe volt látható. Nekem ez a könyves kellett. Végül bookdepositoryról rendeltem, valamikor még tavasszal. A magyar borító meg még rémesebb, mint az a másik angol. Ott legalább valóban egy iskolázott fiatalember néz vissza ránk, a magyarról pedig egy öregember, akit én végképp nem tudok azonosítani Stoner alakjával. Úgyhogy erről ennyit, maradjunk a borítónál a sok könyvvel. A könyv érdekessége pedig még az, hogy megjelenése után 50 évvel vált ennyire híressé, csak nemrég figyelt fel rá a külvilág.

A könyv olyan, mint az Egy asszony élete, csak mondhatni egy férfi élete. Jelen esetben William Stonerről van szó, aki a farmról – ahová a jövőjét is képzeli – egyetemre jut (Missouri), és diplomát szerez. Később megismerkedik – szerinte – élete szerelmével, akit feleségül vesz, majd rájön hibát követett el vele. Innentől kezdve az élete elég unalmas, boldogtalan és eseménytelen. Egészen addig, amíg egy véletlen viszonyba nem kezd egy tanítványával, aminek a vége szintén nem happy-end. Problémái a kollégájával odáig fokozódnak, hogy még a munkája is eléggé elviselhetetlenné válik számára.

Inkább csak olvasgat, és ír, de már azt sem élvezi annyira. A lányát – akit kiskorában szinte ő nevelt fel – a felesége elhidegíti tőle, majd felnőttként ő is hibát hibára halmaz, majd miután nagyon korán özvegy marad, az alkohol válik a legnagyobb támaszává. Stoner pedig lassan megöregedik, és végigkísérhetjük útját egészen élete végéig. Legalább a könyv végére a kapcsolata a feleségével, baráti marad, és végül talán úgy érezzük, hogy a felesége – ha nem úgy szereti, ahogyan kéne – de legalább ragaszkodik hozzá, és talán még hiányozni is fog neki.

Nem volt rossz a könyv összességében, ámbár az első pár oldal után az eleje eléggé unalmasan, és vontatottan indult be. Sokkal érdekesebbé vált, amikor Stoner élete is eseményekkel lett tele, legyen az most a cirkusz az egyik tanítványával, vagy a viszonya a másikkal. Mind egy kis életet vitt a könyvbe és a főhősünk is kicsit élni kezdett. Tetszett a könyvben az egyetemi háttér (ilyenekkel mindig meg lehet venni, ha egy könyv vagy film valamilyen egyetemen játszódik), és maga a tény, ami kissé elkerülhetetlen a bölcsész foglalkozásoknál, hogy Stoner sokat olvasott és írt. Szimplán szerette a könyveket. Talán a túl sok negatív esemény, ami szegénnyel történik, érezteti velünk, hogy ez inkább egy szomorú történet, annak ellenére is, hogy az író, nem nevezné annak. Úgy érezzük, szerencsétlent, még az ág is húzza, és amikor egy kis boldogságot talál, vagy jobb fordulatot vesz az élete, az rövid időn belül rosszá alakul. (Egyébként maga az író is angol tanár volt, Denver egyetemén).

Idézetek:

• And if a people goes through enough wars, pretty soon all that’s left is the brute, the creature that we have brought up from the smile. The scholar should not be asked to destroy what he has aimed his life to build.
• William Stoner learned what others, much younger, had learned before him: that the person one loves at first is not the person one loves at last, and that love is not an end but a process through which one person attempts to know another.
• Oh, how proper we seem to ourselves when we have no reason to be improper! It takes being in love to know something about yourself.
• But he read little, though the presence of his books comforted him.