Balzac: Goriot apó

Goriot apó az első könyvem Balzactól, aki szintén könyvsorozatot írt – Emberi színjáték néven (La Comédie Humaine), és akinek ez a gyűjteménye ihlette Zolát is a Rougon-Macquart sorozat megírásához. Balzac összeállítása hosszabb-rövidebb elbeszélésekből, regényekből áll, összesen 95 darabból. Halála miatt a széria befejezetlen maradt, tervei befejezetlenek maradtak.

Goriot apó története egy fogadóban/penzióban játszódik, ahol a volt tésztagyáros öreg napjait tengeti, más lakókkal együtt. Az öreg, aki valaha jómódban élt, elvesztette vagyonát, vagyis inkább szétosztotta lányai közt, akiket bálványoz. Azok, miután férjhez mentek nem tartották a kapcsolatot az öreggel, akinek ez bár rosszul esett, de mindig megvédte őket. Miután házasságuk rossz fordulatokat vesz, segítséget ismét apjuktól várnának, de az, aki már feláldozott mindent, igazán nem tud mit adni már a kapzsi lányoknak. Goriot egyetlen támasza, az egyik lánya szeretője Rastignac, aki vele együtt él a fogadóban, és aki fiaként szereti az öreget, sajnos azt kell mondanom sokkal jobban, mint a saját lányai. Amikor megbetegszik, és a halálán van, és amikor egyetlen kívánsága, hogy a lányait lássa, egyik sem jön el. Egyedül Rastignac virraszt mellette, hívja az orvost, fizeti a költségeket és később intézi a temetést.

Ez a könyv a hálátlanság és önfeláldozás szinte idegesítő példája. Rettenetesen kihoztak a szereplők a sodromból. Goriot a nyálas jóságával, szeretetével, naivitásával, a lányai pedig a nemtörődömségükkel, az önzőségükkel és hiúságukkal. Egyedüli „normális” emberi erényeket Rastignac képviselt, aki pont úgy viselkedett Goriothoz, ahogyan a lányainak kellett volna. Gondoskodott róla, sajnálta, és a lányait győzködte a helyes cselekedetekről.

A könyv elég lassú volt, nem volt túl sok sztori benne, eleinte nem is értettem, hogyan kerül Goriot a képbe, ugyanis jó néhány oldalon keresztül csak 1x-2x említették meg. Annyira nem is volt érdekes, de azért olvastam már unalmasabb könyveket is. Szerintem később még bepróbálok egy másik Balzac-ot, néztem, elérhető néhány más műve is.

És az idézetek, mert azért ebben is akadtak bőven:

• Úgy látszik, az emberi természetben gyökerezik, hogy mindent elszenvedtetünk azzal, aki kész mindent elszenvedni igazi alázatosságból, gyengeségből vagy közönyből. Avagy nem szeretjük-e mindnyájan kipróbálni erőnket valakinek vagy valaminek kárára?
• Nem hiába mondják, hogy nincs szebb a vitorlázó hajónál, a vágtató paripánál, a táncoló nőnél.
• Kérdezze meg a nőket, hogy nem a becsvágyó férfiakhoz vonzódnak-e leginkább. A becsvágyók válla erősebb, vérük dúsabb vastartalmú, szívük forróbb, mint más férfiaké.
• Vége hossza nem lenne, ha fel akarnánk tárni, miféle üzelmek folynak szeretőkért, cifra rongyokért, gyermekekért, háztartásért vagy hiúságért, de higgye el, legtöbbször nem az erény útján. Ezért van, hogy a becsületes ember a közös ellenség.
• …ölni kell, hogy meg nem öljék, csalnia kell, hogy meg ne csalják, ahol a sorompónál le kell tennie a lelkiismeretét, érző szívét, maszkot öltenie, irgalmat nem ismerve játszania embersorsokkal… hogy elnyerje a győztes babérkoszorúját.
• Az aranybilincsek a legsúlyosabbak.
• A nők természetében rejlik, hogy lehetségesnek tartják a lehetetlent, és a tényeket sejtelmekkel nyomják el.
• A szerelem vallás; kultusza alighanem többe kerül, minden más vallásnál; gyorsan elillan, ás akár a vásott gyerek, pusztítással jelzi útját.
• Hogy is férnének össze a nagy érzések a hitvány, kicsinyes, felületes társadalommal.