Gauguin és Manet regényes élete

      Elérkeztem a „regényes életek” könyvsorozat feléhez. Befejeztem a 4. kötetet is, Manet életrajzával. Legutóbb Renoir és Van Gogh életrajzairól írtam, most tehát Gauguin és Manet következne. Véleményem mint úgy, a festőkről vagy művészekről nem változott. Lustáknak tartom őket, akik még ha jól fizető munkájuk is volt, otthagyták csak hogy festegessenek. Azt sem bánták ha éheznek, vagy a családjuk szűkölködik.
     Magukról a könyvekről még mindig nehéz egységesen nyilatkozni. Gauguin és Manet újra 50-50% osztotta meg az érdekes és unalmas kategóriákat. Gauguin élete nagyon is érdekes volt, sokat utazott, történtek vele dolgok. Van Gogh miatt is érdekes volt, aki tudjuk mellette mutatta ki őrültségének első jeleit. Gauguin volt eddig az egyetlen festő, akinek talán tényleg értelmes munkája volt, ezért is nem értem miért hagyta ott. Manet élete viszont megint olyasmi volt mint Renoir-é. Festegetett, ment a szalonba kiállításra, nem fogadták el a képét sír, újra próbálta minden éven, és így tovább, amíg el nem ismerték. Nem történt vele ezek közben semmi. 

      Mint mindig, azért most is kiírtam, néhány idézetet a könyvekből. Van közöttük idézett idézet, de azt külön jelöltem :)

Gauiguin:

• „Az álomnak azonban – hogy egyáltalán álom lehessen – szüksége volt a reményre; s Gauguinnak – hogy élhessen – szüksége volt az álomra.”
• "A nő a nő örök ellensége.” 
• „Néha a törékeny női kezek bizonyulnak a legerősebb támaszoknak a szellem kalandjaiban.”
• „Megváltozol s nem leszel jobb.” (Krisztus követése)
• „Aztán lassan előtör a fájdalom, az igazi fájdalom, az a nagyon is tudatos fájdalom, amelytől az ember nem alszik éjszaka.”
• „Állva, állva kell szenvedni percről percre. Elérkezik a pillanat, amikor kihagy a lélegzet, az ember elhagyja magát, könyörög: Ó, Istenem! Nem birom tovább, hajlítsd meg térdemet! De nemet mond. Azt akarja, hogy állva éljünk e földön, percről percre, és soha ne pihenjünk meg.”
  Pirandello: Az élet, melyet neked adtam (Donna Anna mondja)
• „Hát te mit tettél te bolond
  Hogy sírva szánod?
  Mivé tetted, szegény bolond, Az ifjúságod.” (Verlaine; Szabó Lőrinc fordítása)
• „A lélek kutatói számára a legizgalmasabb látvány azt szemlélni, hogyan hazudik az ember önmagának.” Montherlant

Manet:

• „Legyenek bátrak uraim…Ne engedjék eltéríteni magukat a szüntelenül felhangzó szokványos sirámoktól, ezzel mit sem kell törődni az erős embereknek – nem egyéb az, mint a legyőzöttek önvigasztalása.”
• „Az ember legyen ezredmagával, vagy legyen tökéletesen magányos.”
• „Kizárólag az igaz temperamentumok élik túl a múló korszakokat, és ők uralkodnak rajta.”
• „Csakhogy a logika meg az érzelmek – kiváltképp, ha minden gátolja s álöltözetbe kényszeríti az utóbbiakat – nehezen illenek össze.” 
• „Az út, amely előttünk áll, olyan mint egy hajózható átjáró, jelzőbójákkal. Cselekedeteinket mi határozzuk meg ugyan, de tetteink egymáshoz láncolódnak, és ezen a láncon maguk után vonszolnak bennünket.”