Narancs Október

Az egyik kedvenc hónapom is elszállt, és én nem is tudom mit írjak róla. Olvasás/írás felhozatalomat még mindig nem sikerült normalizálnom, pedig októberben több dolog felkerült a blogra, de csak minimális könyv értékelés. Megtörtént 2 könyves díjátadás, a Nobel-díjat újra nem részletezném, legalább mostanra az érintett megszólalt a díjjal kapcsolatban, és nem követi Sartre példáját, átveszi a díjat. Később pedig átadták a Man Booker Prize-t is, amit Paul Beatty The Sellout című műve nyert. Ebben a kupacban (az érintett esélyes könyvek között) elég sok érdekességre lehet találni, ajánlom a beleolvasást. Ettől jobbak már csak a National Book Awards várományosai, de arra még november derekáig várni  kell.

Aztán ami az itthoni dolgokat illeti, úgy láttam az Európa is előáll újra zsebkönyvekkel. Ami jó, szükség van megfizethető – remélhetőleg – szépirodalmi darabokra. Remélem néhány ritkaságot is elővesznek. Érkezik ugye a Goldfinch is Donna Tartt-tól, eddig a mai nap volt megjegyezve a kiadás dátumának, ha nem változtatnak rajta, akkor hamarosan megkapom, ugyanis ez volt a szülinapi könyvem, de még akkorra nem jelent meg J. Ami pedig az októberi szerzeményeimet illeti, az a Steinbeck kis-regények gyűjteménye, amit bookdepository-ról rendeltem. Már nagyon régen várok rá, és nagyon szép, ugyanabban a kiadásban jött, amiben az East of Eden-em is megvan tőle.

Voltam olvasás éjszakáján, és Coelho könyvbemutatón is, amire nem is vagyok teljesen biztos miért mentem el, ugyanis nem olvasok Coelhot. Mindenesetre így szereztem meg a Kémet, amit oda kell adnom valakinek, mert még a borítójától is kiráz a hideg. De  ha lesz időm, erről a könyvbemutatóról írok később külön, és akkor jobban összefoglalom negativitásom okait.

Joel Dicker: Az igazság a Harry Quebert ügyben

Az igazság a Harry Quebert ügyben című könyvvel először, valamikor tél végén, vagy tavasz elején találkoztam, az egyik idegen nyelvű könyvesboltbam, amikor nézelődtem. Csak a kezembe került, és miután elolvastam a hátulján a tartalmát, felírtam magamnak, hogy majd valamikor megveszem. Aztán később, egy véletlen során rájöttem, hogy magyarul is megjelent J. Így valamikor tavasz végén megrendeltem a magyar verziót – és nem tipikusan – nagyon hamar el is kezdtem olvasni.

A  sztori főszála, 2 ember életén át mutatkozik meg, egy fiatalabb és egy idősebb íróéban. A fiatalabb Marcus, aki miután hipp-hopp híressé válik az első könyvével, szenved a 2. könyve leadási határidejével. Olyannyira, hogy teljesen írásképtelen. Ekkor fordul régi tanárához, és mentorához, Harry Queberthez, akin keresztül megismerkedhetünk kicsit Marcus fiatalkorával is. Akkor is jelen van, amikor Harryt gyilkosság vádjával börtönbe csukják, és titkok sora kerül napfényre a múltjából. Marcus nyomozni kezd, hogy bebizonyítsa barátja ártatlanságát.

Nagyon tetszett a könyvben az írói légkör, az írók problémái, élete, mindennapjai. Betekintést nyerhetünk abba, milyen nyomást gyakorolnak az ügynökök és kiadók az írókra. Az olvasó kicsit bepillanthat a kulisszák mögé. El tudom képzelni, hogy sok író küzd ugyanazzal a problémával, amivel a mi fiktív karakterünk is, hogy a nagy sikert hozó könyv után már nem tudja tartani a minőséget. Ami a könyv íróját, és írói teljesítményét illeti – és most Joel Dickerre gondolok – néhol az volt az érzésem, hogy csak összedobta a szöveget. Ami Harry és Nola megismerkedését illeti, szerintem eléggé nem reális. 2 nap alatt, teljesen primitív beszélgetésekből a 30 akárhányéves író beleszeret egy 16 éves lányba. Talán hihető lett volna, ha beleír néhány különlegességet, ami vonzóvá tette volna a lányt. De nem írta azt sem hogy idősebbnek nézett ki, vagy hogy okosabb volt mint az átlag. Volt köztük valami gyermeteg párbeszédek sorozata, és már fülig szerelmesek voltak. És ha már a párbeszéd, akkor megjegyezném még a többi párbeszédet is a könyvben. Néhol tényleg túl egyszerű volt. Túl sok információt próbált belezsúfolni, és azokra nem szánt időt, hanem ha eljött az idő a leleplezésükre, akkor 4-5 mondat, és kész. Persze, ahogy egyre mélyebben olvassuk magunkat a könyvbe, mindenki gyanusított, és aztán azok az emberek – akik nem mellesleg haragszanak is rá – megosztják a hosszú évekig őrzött titkukat Marcussal, mintha csak a legbizalmasabb barátjuk lenne. Ez a sok karakternek, a sok titoknak és a folytonos új fejlemények felbukkanásának köszönhető.

Ezeket a hibákat leszámítva viszont egy mozgalmas, könnyen olvasható sztoriról van szó, amiben peregnek az események, végig tartja az izgalmat és valóban jól felépített. A negatív oldalai egyben a pozitívak is. A legvégén persze kapunk még egy meglepetést, ami a könyv elején nem is volt kérdéses. Összességében egy jól és könnyen olvasható könyv, ha mélyebbre ásunk, persze sok furcsa hibát találunk benne, ami talán azt az érzést kelti bennünk, hogy az író csak összedobta. Ennek ellenére azért ajánlom, egy jó kis kikapcsolódás azoknak, akik szeretik a hasonló műfajt.

„Nem tudom, hogy az írók magányosak-e, vagy inkább a magány, ösztönöz az írásra."

Sokk és csalódás. Bob Dylan nyerte az irodalmi Nobel-díjat

Olvasom, és sokkolódom. Bob Dylan nyerte az irodalmi Nobel-díjat. Hirtelen, azt hiszem, rosszul olvasom, biztosan van egy hasonló nevű író is, akiről nem tudok (hiszen maj’ minden éven olyan nevek kerülnek elő, akikről csak keveset tudni). De Bob Dylan? És mégis. Ő az. Még mindig az első perc sokkja. Mit keres Bob Dylan az irodalmi Nobel díj közelében? Igazat megvallva nem ismerem a dalait. De nem azzal van a baj. Hanem, hogy erre biztosan vannak zenei díjak. De OK. Ő írja a dalait. Ez akkor olyan mintha egy versíró nyert volna, akinek megzenésítik az írásait. Próbálom elfogadni. Bekapcsolom a youtube-ot. Random válogatok a dalai között. Kettőt meghallgatok, egyik sem tetszik. Mondjuk addig el sem jutok, hogy felfogjam a szöveget, mert már a zenei stílus sem jön be. Lehet rosszul választok. Kérek pár dallistát, amire illik a meghatározás: “for having created new poetic expressions within the great American song tradition”. Nem tudom, mit hallgassak?

És most disrespect nélkül. De ennyire nem tudták kinek adni a valódi írók közül? Vagy mi volt a baj? Ezért tolták el egy héttel a kihirdetését? Azt hiszem sosem tudjuk meg. Vagyis, lehet 50 év múlva (akkor kerül nyilvánosságra, hogy kiket jelöltek). Nekem leginkább azzal van a bajom, hogy miért  veszik el, ezt a nagyon fontos díjat, a valódi íróktól. Inkább bele sem gondolok, hogy aki évek óta vár, hogy hátha sorra kerül, mit érez. Bármynnire próbálok pozitív maradni, és keresni a jót benne, azon kívül, hogy igen ez akkor egy vers, amit el is énekelnek, nem találok. Indokot. Ne vegyék már el az íróktól, így is csak egyszer osztják egy évben. Számomra teljesen elvesztette ez a díj a komolyságát. Csalódott vagyok. És lehet, hogy ez sokaknak tetszik, és nagyon sok pozitív hozzászólást olvasok, de szerintem akik olvasnak, és figyelemmel kísérnek könyveket, azok nagyrészének ez felfoghatatlan vicc. Majd ha megszeretném venni a 2016-os irodalmi Nobel díjasának a könyvét, veszek egy CD-t? Tudom, tudom Bob  Dylant már az iskolákban is oktatják (ennek a helyességéről is lehet érdekességeket olvasni), és azt is tudom, hogy amerikaiak inkább örülnek ennek – hiszem már csipogtak, hogy milyen régen nem nyert amerikai irodalmi Nobel díjat, de ez így nem helyes. Nevezzetek maradinak, vagy butának, de szerintem a svéd akadémia elkanyarodott a díj és az kitüntetés alap koncepciójától. Inkább egy teljesen ismeretlennek, de annál jobbnak adták volna, és ezzel is gazdagodott volna a világ, és az irodalmi tudat.

Olvasás éjszakája - rövidke élményem - Vámos Miklós könyvbemutató

Szombaton újra megrendezték az olvasás éjszakáját, és annak ellenére, hogy 3-4 program meglátogatását terveztem, mégsem úgy alakult a délutánom, hogy megtegyem. Örültem az idei felhozatalnak, ugyanis tavaly vagy tavalyelőtt úgy vártam, és végül, amikor a program kikerült, semmi sem érdekelt, amire elmentem volna. De mint már említettem, a napom nem úgy alakult, így végülis csak „beestem” 8-ra az Alexandrára, hogy legalább Vámos Miklós könyvbemutatóját meghallgassam. És milyen jól tettem. Természetesen most sem okozott csalódást.

Még megjelenés előtt elhozta nekünk a legújabb könyvét, a Hattyúk dalát. A könyv egy történelmi értekezés, ami visszanyúlik 2000 éves távlatokba, foglalkozik Jézus Krisztussal, és a magyarok történelmével is. Rengeteg könyvet elolvasott, hogy létrejöhessen ez a mű. A magyar történelem kérdőjelein kívül, a migráns kérdéseket is feszegeti benne. Vagy inkább azon keresztül próbálja magyarázni. Érdekessége, hogy minden fejezet egy szépirodalmi idézettel kezdődik, amiknek a „megfejtéseit” a könyv hátuljában találhatják az érdeklődők. Állítása szerint, minden művének van egy fő gondolata, egy mondanivalója, üzenete. Neki ebbe a gondolatba bele kell szeretnie ahhoz, hogy könyvet  tudjon róla írni. Reméli, hogy aki elolvassa, az kap valamit az ő derűs életszemléletéből, és bízik benne, hogy a könyv elolvasása után mindenkinek jobb lesz.

Vámost én sokáig tudom hallgatni, bármilyen sztorival is jön, mindig jópofa. Az a személy akivel csak leülne az ember beszélgetni. Most is hozott más témákat, felhozódott az éppen megszűnt Népszabadság, és „újramagyarázta” Anna Karenina-t is. Akik eddig nem ismerték őt – és most már egyre kevesebb műsora is van, mert mint most is megjegyezte, hogy a mostani tévékbe nem készítene műsort – azoknak mindenképpen ajánlom!

Őszi könyves díjak

Megjött az ősz, és ezzel a szuper évszakkal egyben jönnek a sok-sok könyves díjak is, az elkövetkező hetekben. Először kezdünk az irodalmi Nobel-díjjal, utána jön a Man Booker Prize még októberben és novemberben a National Book Awards. Úgyhogy hamarosan egy-két név az irodalomban újrakiadásra kerül, vagy esetleg lefordításra, és hamarosan a magyar kiadók egyike is lecsap rájuk. Talán, ami a magyar kiadókat illeti, ők inkább csak a Nobel díjasoknak szoktak nagyobb felhajtást keríteni, a többi díjjal inkább külföldön foglakoznak többet, pedig itthon is kellene.

A legközelebbi díj, ami szinte már itt van a küszöbön – pedig még egy héttel később is jelentik be, mint szokták – a Nobel díj, október 13-án. Természetesen a szavazás szuper titkos, de ez még sosem zavarta meg az olvasókat, hogy reménykedjenek és tippeljenek a következő nyertesre. A fogadóirodák legmagasabb fokán – ismét – a japán Murakami áll, kiegészítve a szíriai Adonis-szal. Őket követi Philip Roth, James Carol Oates, a kenyai Ngugi Wa Thiong’o, az albán Ismail Kadare és a spanyol Javier Marías. Én csak annyit fűznék hozzá, hogy sok név ugyanaz, akiket tavaly is vártak, egy név, pedig már tudjuk hogy évek óta várja, hogy megkapja, de hát ez nem így működik. Sőt, azt mondanám, minél tovább vár valaki, annál kisebb az esélye a győzelemre. Gyakran, a legtöbb ember számára ismeretlen név győz. És persze, hogy az amerikaiak oda-vissza lennének egy győzelemtől, de mint tudjuk a svédek mindig előnyben részesítik valamilyen más ország szerzeményét. Így amerikában nem is kap nagy reflektorfényt ez a díj.

A Man Booker Prize eredményhirdetése október 25.-én várható, jelenleg már csak 6 anyag várja a döntést. Régebben ez a díj Nagy-Britanniára, Írországra, a Commonwealth államokra és Zimbabwe-ra limitálódott, most viszont változtattak a szabályokon. Bármilyen szerző pályázhat, akinek a műve kiadásra került Nagy-Britanniában és angolul volt megírva. Az idei hatos:

• Paul Beatty: The sellout
• Deborah Levy: Hot milk
• Graeme Macrae Burnet: His bloody project
• Ottessa Moshfegh: Eileen
• David Szalay: All that man is
• Madeleine Thien: Do not say we have nothing

A National Book Awards díjait 4 kategóriában adják, fiction, non-fiction, poetry és young people’s literature (a hitelesség kedvéért nem fordítottam a kategóriákat). Eddig még csak a hosszú lista elérhető, a rövid holnap lát napvilágot, és végül november 16.-án derül fény a győztesre. Mivel itt túl hosszú lenne  a felsorolás, nem teszem, nézzetek utána, vagy várjátok meg a holnapot a rövidért. Nekem néhány favoritom van, akik már fel is kerültek a kívánságlistámra még korábban. Ezekkel a könyvekkel annyi a a probléma, hogy szerintem minimális számuk fog magyarul megjelenni. Így akik nem tudják eredeti nyelven elolvasni, azokkal kiszúrás. Mindenestre ajánlom mindkét kategória könyveit, mert számomra sok érdekes történet akad köztük.

Több infó itt.

Plussz egy hónap a nyárhoz

Ezen a hónapon tényleg meglátszik a már régóta fennálló lemaradásom, de olyannyira, hogy most a hónap közben is csak 1 bejegyzést sikerült kreálnom. Pedig próbálkoztam. Mindenképpen megakartam írni még egy értékelést, de sajnos nem sikerült. Nem is tudom, mikor tudom behozni a most már, kb.  folyamatos 5 könyv lemaradásomat. Mert persze jön az ősz-tél (ami egyben a kedvenc időszakom is), és ilyenkor az ember azt gondolná, hogy kevesebbet lesz kint, több időt tölthet a szobában, és írhat, de nekem az ősszel egyben új programok is kezdődnek, amik majdnem annyira betöltik a napjaimat, mint a nyári szép időjárás. Mint már azt hiszem említettem, olyan minimum 1-2 hónap lemaradásom van, amíg elolvasok egy könyvet, és amíg odajutok, hogy írjak is róla. Ez azért is rossz, mert elfelejtem, mi is volt a könyvben, nem tudom mit akarok róla megjegyezni, és hiányzik a friss élmény. Nem tudom mi oldaná meg, vagy legalább kicsit segítené a felzárkózásomat, talán ha már lenne egy saját számítógépem otthon, amin bármikor írhatnék, ha épp úgy érzem. Vagy ha 6 órát dolgoznék naponta. De mivel most egyik sem tűnik reális lehetőségnek a következő hónapokban, így marad az igyekezet. Egyébként mindössze 1 könyvet vettem a hónapban, de kinéztem legalább ötöt, amiket meg szeretnék venni. A könyv, amit beszereztem az Nicole Krauss Nagy palota címűje, ugyanis egy másik blogon olvastam pont róla, ahol azon kívül, hogy a tartalma felkeltette az érdeklődésemet, kiderült az is, hogy mindössze 200Ft-ba kerül (vagy 400, már nem emlékszem, de hihetetlen olcsó volt). Lírában lehetett megszerezni, és átvenni az akkor már tűzzel megpusztított boltjukban.

"Ám amikor az ősz megérkezik, és hitszegő módon hátba támadja a nyarat, ahogy szokta, szeptember idusa körül akkor úgy időzik el, mint egy rég nem látott barát. Mint amikor öreg barátunk kedvenc fotelünkbe telepedik, pipára gyújt, s egész délután arról mesél, merre járt, mit csinált, amióta nem láttuk egymást." - Stephen King

Nabokov: Szólj, emlékezet! - memoir

Nem is olyan régen olvastam életem első Nabokovját, a Lolita személyében, amikor megtetszett az író stílusa. (ez nem is igaz, mert közben eszembe jutott, hogy sokkal korábban már olvastam tőle a Pnin professzort..) Akkor kezdtem el, mindenféle akciókban más-más műveit is megvenni, így pár hónapja a Szólj, emlékezet! című önéletrajzi könyvére esett a választásom. Mármint az olvasására. Megvásárolva már egy jó ideje megvan.

Elég sokáig halasztgattam az írást a könyvről, mert nem túl sok mindent tudok mondani róla. Nem volt túl mesélgetős, nem volt érdekes, hiányzott a stílus és a hangulat. Olvastam én már több életrajzi művet is, önéletrajzot is, de ez valahogy csak unalmas volt. A könyv 80%-a, kb. az író gyerekkorát foglalja magába, és rettentő részletességgel, követhetetlen orosz nevekkel ismerkedünk meg, sorban még a második unokatestvér személyével is. Szerintem ez egy tipikus rossz példája annak, hogyan írjunk önéletrajzot. Egy felnőtt ember élete nem gyerekkorábban az érdekes, hanem inkábba akkor, amikor már szabad akarata van, és  történnek is vele dolgok. Szívesebben olvastam volna arról, hogyan vált íróvá. Vagy, hogy hogyan ismerkedett meg Verával, akinek erősen köszönhetjük az írói hagyatékát. Vagy ha annyira a fiatalkoráról akart írni, akkor tehette volna érdekesebben. Nem volt benne túl sok cselekmény. Ha meg nem történt vele semmi, akkor kérem ne írjon önéletrajzot.

Az a gond, hogy nem vagyok biztos benne hol romlott el ez az iromány. Amikor goodreads-en néztem, ott nagyon magas értékeléseket kapott. Úgyhogy lehet, hogy bennem volt a hiba. Senkit nem tántorítok el az elolvasásától, inkább nézzetek jobban utána, hogy fog-e tetszeni. Nekem lassú volt, és néhány résznél annyira nem motivált az olvasása, hogy elő sem vettem. És mivel ez olyan „BKV-zős” könyv volt, azokat azért jobban olvasom (mert hát mit csináljon az ember ha utazik), mármint könnyebben. Itt volt sajnos olyan alakalom is, hogy elő sem vettem. Ezzel be is fejezem az összefoglalót. Nabakovtól az esélyt nem vontam meg, biztos, hogy még olvasok tőle, mert tud ő jobbat is!

Idézetek:

• Az idő börtöne gömbölyű, és nincs kijárata.
• …a gyötrelem érzete önmagában nem elegendő a lélek örökkévalóságához.
• Úgy tűnik, a világ dimenziós skáláján létezik egy törékeny kis tér, ahol a képzelet és a tudomány összetalálkozik, egy pont, amelyet úgy érünk el, hogy a nagy dolgokat lekicsinyítjük, a kicsiket felnagyítjuk – és e pont lényege a művészet.
• …a tudós a tér egy pontján történő dolgokat látja, addig a költő az idő egyik pontján történő dolgokat érzi.
• …aki költő szeretne lenni, annak rendelkeznie kell egy képességgel: egyszerre több dologra tud gondolni.

Olimpia hónapja

Az augusztusi összefoglalóm csak rövid lesz, ugyanis nem sok könyvet vettem, és amit igen, arról már írtam egy külön posztban, korábban. Így nem is ismétlem magam azokkal a könyvekkel. Egy  van még, amit már megrendeltem, de még eddig nem jeleztek, hogy átvehetném, így az majd marad szeptemberre. Amúgy a hónap főleg olimpiásan telt el, egy hétig zombi voltam, mert többször felkeltem éjjel, hogy megnézzem az úszódöntőket élőben. És amit végre megvettem augusztus legelején, az A kis állatok titkos élete matricás album, amibe azóta gyűjtögetem a levonókat. Kezdek arra a szintre érni, hogy a 10 darabból, már  csak olyan 3-4 akad, ami még nincs meg, úgyhogy nagyon sok maradt cserére. Akit érdekel szóljon!! :)

Gárdos Péter: Hajnali láz

A Hajnali lázról először akkor olvastam, amikor még  nem volt körülötte ez a nagy figyelem és felhajtás. Legalábbis én nem éreztem. Aztán lehet, hogy csak lemaradós üzemmódban voltam. Gondolkoztam rajta mindig, hogy  vegyem-e meg, aztán egy Libris akcióra volt szükség, még januárban, hogy végül megtegyem.

A könyvet jó egy hét alatt olvastam el, még június elején. Ennek több oka is volt. Az egyik, hogy a kiadásában, nem követték a „spóroljunk a lappal” metódust, hanem jó vastag lapokra nyomtatták, óriás betűkkel, és nemhogy nagy szóközökkel, de most még nagyon széles lapszélekkel is. A másik ok az volt, hogy a tartalma annyira egyszerű volt, hogy nem követelt sok figyelmet és gondolkodást. Sok párbeszéd volt benne, így gyakran egy sor annyi szöveg tett ki, hogy „jó”.

A története szerintem mostanra már mindenkinek ismerős, Gárdos Péter, a szülei találkozását írja meg, egy svéd helyszínen. Mindkettőjüket kórházban ápolják, a pasi meg mindenáron meg akar nősülni, és szétküld vagy 100 levelet mindenféle nőknek, hogy találjon valakit… Itt el is vesztette a szimpátiámat. Végül nagyon hamar rátalál Lilire. Az orvosa nagyon rövid időt jósol neki, de ez őt nem tántorítja el, sőt szinte süket fülekre talál. A másik oldalon pedig Lili erőlködését látjuk, akinek egyik „barátnője” Gold Judit még meg is nehezíti a dolgát. Nem örül Lili új barátjának, és próbálja elválasztani őket.

És ez az a rész, amire kíváncsi lennék, mi is történt. Mivel bekerült a könyvbe, így feltételezem, hogy erre rájöttek, de soha sehol nem említik, milyen módon lepleződött le Judit. Pedig ezt vártam a végéig. Így hát nem tudom, hogy ez már csak az író képzelete szüleménye volt-e, hogy egy kicsit izgalmassá tegye a történetet, vagy valóban megtörtént.

Nem akarok rosszat írni a könyvről, de messze nem érte el szerintem azt a szintet, hogy ilyen nagy reflektorfénynek örvendjen. Legalábbis a könyv, nem. Semmi különös nem volt benne, semmi extra írói teljesítmény, talán csak a háttere a történetnek, de az is minimális. A szereplők egyszerűek voltak, nem rendelkeztek semmilyen figyelemreméltó tulajdonsággal, és ha csak azt vesszük, hogy az egész könyvben egy körforgása ment a levelezés-orvoslátogatás-találka szervezésének, hát az nem valami sok. Kicsit nagyobb elvárásaim voltak felé, a történet érdekesnek tűnt, de végül még hiányosan is zárult. Egy kis epilógust írhatott volna, hogy mégis mi történt pár évvel később. De csak ennyit kaptunk.

Könyvek szlovák kiadásai

A héten otthon voltam szabadságom, és az utam az egyik város könyvesboltjába is vezetett. A szlovákiai könyvesbolt-lánc egyik kisebb üzletében nézelődtem, a Panta Rhei-ben. Annyi szép kiadást találtam, hogy úgy döntöttem megér egy külön bejegyzést. Igazat megvallva, eléggé elvagyok maradva a könyvek szlovák megjelenésével, mert miért is olvasnám szlovákul, ha tudom magyarul? Na mindegy, lehet ezért is lepődtem meg. Még Donna Tartt – Goldfinch-je is már rég elérhető szlovákul, a magyarra pedig még várni kell (remélem már nem sokat, annak idején őszre ígérte a Park kiadó, azért nem vettem meg eddig angolul). Aztán egy pingvines könyvet fogtam meg, ezt nem ismertem, csak annyira tetszett a kiadása. A lapjai szélei pirosra voltak festve, a könyv fedele pedig krém színű, és olyan érdes. Öröm megfogni. Remélem a sztorija is olyan jó lesz mint a kiadása, mert elég zsákbamacskásan vettem meg :). Címe - Barátom a pingvin, egy tanárról szól, aki egy dél-amerikai útja során megment egy pingvint, és hazaviszi. Egyébként úgy néz ki, igaz történet.

Aztán a klasszikus irodalom polcon maradt tátva a szám. Van egy nagyon szép sorozatuk, klasszikusokkal, minden könyv egyforma köntösben, de különböző színben jelenik meg. Hemigwayből volt a legtöbb, és mivel megtaláltam a Magyarországon ritkaságszámba eső Vándorünnepet, így ezt is most szlovákul vettem meg. Mondjuk megrendelhettem volna angolul is, de úgy megtetszett ez a sorozat.

Aztán megláttam Gárdos Péter Hajnali lázát is szlovák kiadásban, és bizony tetszett nekem a leveles borítójával. Jól visszaadja a könyv tartalmát. Aztán láttam még Az igazság és más hazugságok című könyv szlovák változatát (egyébként a magyar már megvan nekem). Ez a kiadás kifejezetten jobban tetszett, egy írógép volt rajta és azon íródott ki a cím. Aki pedig tudja miről szól a könyv, annak szerintem értelmet ad ez a verzió.

Sok más meglepetést is láttam, szlovákul már ki van adva Colm Toibin Brooklyn című könyve, amit tudom, sokan a film miatt már várnak (nekem annakidején tetszett). Megtaláltam néhány Zolát is, ugyan azok csehül voltak meg, de azok után már utána jártam korábban, tudom, hogy a csehek kiadták mindent.

A harmadik könyvet szintén csak megtetszésből vettem meg, nem tudom pontosan milyen lesz. A címét úgy fordítanám, hogy A gurulós könyvtár.

Nem volt olcsó a 3 könyv, amit végül megvettem, de nagyon örülök nekik. A Hemingwayt még meggondolom angolul, de a másik kettőt elolvasom szívesen szlovákul.