Narancs Október

Az egyik kedvenc hónapom is elszállt, és én nem is tudom mit írjak róla. Olvasás/írás felhozatalomat még mindig nem sikerült normalizálnom, pedig októberben több dolog felkerült a blogra, de csak minimális könyv értékelés. Megtörtént 2 könyves díjátadás, a Nobel-díjat újra nem részletezném, legalább mostanra az érintett megszólalt a díjjal kapcsolatban, és nem követi Sartre példáját, átveszi a díjat. Később pedig átadták a Man Booker Prize-t is, amit Paul Beatty The Sellout című műve nyert. Ebben a kupacban (az érintett esélyes könyvek között) elég sok érdekességre lehet találni, ajánlom a beleolvasást. Ettől jobbak már csak a National Book Awards várományosai, de arra még november derekáig várni  kell.

Aztán ami az itthoni dolgokat illeti, úgy láttam az Európa is előáll újra zsebkönyvekkel. Ami jó, szükség van megfizethető – remélhetőleg – szépirodalmi darabokra. Remélem néhány ritkaságot is elővesznek. Érkezik ugye a Goldfinch is Donna Tartt-tól, eddig a mai nap volt megjegyezve a kiadás dátumának, ha nem változtatnak rajta, akkor hamarosan megkapom, ugyanis ez volt a szülinapi könyvem, de még akkorra nem jelent meg J. Ami pedig az októberi szerzeményeimet illeti, az a Steinbeck kis-regények gyűjteménye, amit bookdepository-ról rendeltem. Már nagyon régen várok rá, és nagyon szép, ugyanabban a kiadásban jött, amiben az East of Eden-em is megvan tőle.

Voltam olvasás éjszakáján, és Coelho könyvbemutatón is, amire nem is vagyok teljesen biztos miért mentem el, ugyanis nem olvasok Coelhot. Mindenesetre így szereztem meg a Kémet, amit oda kell adnom valakinek, mert még a borítójától is kiráz a hideg. De  ha lesz időm, erről a könyvbemutatóról írok később külön, és akkor jobban összefoglalom negativitásom okait.

Virginia Woolf: Mrs. Dolloway

Na, a Mrs. Dolloway-en is túl vagyok. Azért írom így, mert nem hagyott mély benyomást, sőt. Megint egy klasszikus, amit nem lehetett szeretni. Az igazat megvallva féltem is ettől, még mielőtt belekezdetem, sőt bármitől, Virginia Woolf tollából. De annyira nagy visszhangja van ennek a művének, és nem is volt túl vastag, gondoltam jó lesz ezzel kezdenem a próbálkozást.

A történet olyan kusza-összevissza volt, hogy nagyon nehezen lehetett követni. Amire biztosan emlékszem, az az, hogy Mrs Dolloway partit akar rendezni, és hogy meglátogatja egy Indiából hazatért régi szerelme Peter, aki még mindig oda van az asszonyért. Elméletileg a mű egy nap cselekményeit írja le, ám ez számomra nem volt érzékelhető.

A könyvben nem voltak fejezetek, de még csak elválasztó kihagyásokból is csak néhány. Nem tudtam, mikor vált jelenetet a könyv. Talán ezzel is magyarázható, amit már korábban is írtam, hogy nem könnyű követni a történéseket. Utána olvasás után kiderült, 2 önálló történetszál fut benne, amit így nehéz volt elválasztani. A szereplők nem voltak felvezetve, és nem lehetett tudni ki-kicsoda, vagy ki-kinek-a-kije. Itt újra előjön, hogy lehet nem ártana az a szereplőlista írása, amit már Andiamo párszor megjegyzett, hogy használ.

Nehéz róla írni, mert nem tudom, hogy valóban a könyv hibája-e vagy a figyelmetlenségemé. Tény, hogy nem BKV-n kéne olvasni, mert ez ettől komolyabb és nehezebb könyv. De attól függetlenül otthoni olvasás után is ugyanezt mondanám el róla valószínűleg. Ami nem jó, az nem jó. Úgy látszik, van valami ezekben a régi angol klasszikusokban, mert legutóbb a Hiúság Vásárával is szenvedtem, pedig annak néhány fejezete azért még érdekes is volt.  De Mrs. Dolloway esetében inkább az is lehet, hogy Virginia Woolf személyével volt a baj. Már az életrajza alatt sem jött le túl szimpatikusnak. De mondjuk ez teljesen szubjektív J.

A könyvhöz kapcsolódik még, és Nicole Kidman által Oscar-díjas film, Az órák. Én azt nemrég megvettem pont amiatt, hogy 3 ember élete szálát mutatja meg 3 különböző korban, az egyik éppen Virginia Woolf, aki írja a művet a másik pedig már olvassa a kész regényt. Mindhárom szereplő életét összeköti valamilyen formában az öngyilkosság.  Az igazság az, hogy én a filmet sem voltam képes befejezni. Majd lehet, adok neki még egy esélyt. Egyébként a film Michael Cunningham azonos című Pulitzer díjas regényéből készült.

Az idézetekkel még adós maradok, nem vagyok könyv közelben.

• …szeretteink nem bizonyulnak a számunkra jó társaságnak, ha betegek vagyunk.
• De lám, mások számára milyen könnyen elérhető az Isten, milyen sima a hozzá vezető út.
• …vajon nem a magánnyal járó előnyök egyike ez, gondolta, hogy az ember azt tehet, amit akar. Sírhat, ha senki sem látja.
• Bujkált benne-mögötte mindig valami rendkívüli, valami szokatlan. Talán nem is egyéb, mint hogy: afféle könyvmoly, aki nem mehet úgy látogatóba, hogy a könyv címét, mely épp az asztalon hever, meg ne nézze…
• Mert eljutott oda, hogy belássa végre: az egyetlen, ami szóra érdemes, nem egyéb, mint amit az ember érez. Az okosság – mit számít az okosság. Egész egyszerűen azt kell mondani, amit az ember érez.

W.M. Thackeray: Hiúság vására

A hiúság vásárából nem sok mindenre emlékszem, lehet azért is tolódott ennyit ennek a posztnak a megírása. Abba inkább nem megyek bele, hogy miért nem emlékszem sokra, inkább próbálom abból a kevésből összefoglalni a véleményem.

A hiúság vására ma már rég klasszikus, mégis amikor az ember a google keresőbe beírja „Vanity fair”, nem a könyvet, hanem az újságot dobja ki automatikusan. Na mindegy, az újság is híres.

A történet főhőse 2 leányzó, akik egyszerre végeznek ezen az iskolán (én azt hiszem tanítónőképző vagy mi, de nem vagyok benne biztos). A jó módú Amelia, és a barátnője Becky aki sokat nélkülözött és gazdagságra vágyik. Miután meghiúsul házassági teve Amelia testvérével, máshoz megy feleségül, akit nem szeret, és a fényűzésen kívül nem is érdekli más. Amelia pedig korán elveszti férjét a háborúban, akinek az emlékétől nem tud szabadulni, és csak a fiának él. Amikor már annyira szűkösködnek, hogy a mindennapi betevőt sem tudja biztosítani szüleinek, belemegy, hogy fiát az apósa magához vegye. A gyerek könnyen kapzsivá válik és rossz szívűvé. A könyv végén Becky otthagyja a férjét, és olyan bizonyítékot mutat Ameliának az eltávozott férjéről, ami végül megszabadítja az emlékek ragaszkodásától és hozzámegy, a hosszú ideje ráváró Dobbinhoz. Becky pedig a végére elszedi Amelia testvére összes pénzét. A hiúság vására –a könyv címéből – a várost, vagy helyszín neve, ahol a történet végbemegy. Kapzsiságot és tárgyi javak utáni vágyat jelképezi.

Hát kábé ennyi. Most hogy visszagondolok, nem is értem mit kellett ezen, Thackeraynek 1000 oldalt írni. Néhány fejezet egész jól olvasódott, mert történtek benne dolgok, de a legtöbb az elég unalmas volt. Mint most megtudtam a könyv, folytatásokban volt publikálva, így nem csoda a szószátyárizmus. Azt hiszem más mondandóm nincs is erről a könyvről, ami akár lehetett volna izgalmas is, ha kimaradnak az időhúzós fejezetek. Mivelhogy úgy érzem, nem figyeltem eléggé az olvasása közben ezért nem akarom teljesen negatívan jellemezni, mert lehet az én hibám, de én mégegyszer nem olvasnám el az biztos.

Idézetek a könyvből:

• Szegény kis gyöngéd szív! Egyre csak reménykedik és dobog, epekedik és bízik, Láthatják, hogy az ilyen életet nem nagyon érdemes leírni, nem sok olyasmi történik benne, amit eseménynek neveznek. Egyetlen érzés egész nap: mikor jön? Ugyanaz a gondolat elalvás előtt és felébredés után.
• Egy cinikus francia mondta egyszer, hogy egy szerelmi ügyhöz ketten kellenek; az egyik aki szeret, a másik, aki hajlandó ezt elviselni.
• Tudjuk, hogy a siker ritka és lassú, a bukás gyors és könnyű.
• Ha egy ember hálával tartozik egy másik embernek, s később összevész vele, már szinte a közfelfogás és az illem is megkívánja, hogy sokkal makacsabb ellenség váljék belőle, mint egy közönyös idegenből. Hogy az ember a maga kőszívűségét és hálátlanságát igazolja, ilyen esetekben kénytelen bebizonyítani a másik fél bűnösségét.
• Melyikünk tudná megmondani, mennyi hiúság lappang a mások iránt érzett legmelegebb érzéseinkben is, milyen önző a szeretetünk?
• …mint a régi legendák mondják, mielőtt valaki a pokolba megy, előbb egy egész sereg más lelket küld oda.
• Az emberek nem szoktak ilyen boldogtalanok lenni, ha nincs valami megbánnivalójuk.
• Azt mondják, hogy ír embert igazán csak egy másik ír tud gyűlölni, éppúgy bizonyos hogy nőt csak nő tud igazán megkínozni.
• …a féltékenységben dühöngő ember minden szempontból őrültnek tekintendő…
• A rejtett és szörnyű bölcsesség, amely az emberek végzetét kiosztja, örömét leli abban, hogy megalázza és lesújtja a gyengédet, a jót, a bölcset, és felmagasztalja az önzőt, az ostobát és a gonoszat. Ó, légy alázatos, felebarátom jólétedben. Légy szelíd azokkal, akik kevésbé szerencsések, ha ugyan nem érdemesebbek nálad. Gondold meg, mi jogod van, hogy lenézz másokat, te, akinek erénye nem egyéb a kísértés hiányánál, akinek sikere talán csak véletlen, rangja valamelyik őse véletlen érdeme, és jóléte valószínűleg szatíra tárgya lenne.
• Ó, hiúságok hiúsága! Ki boldog közülünk ezen a világon? Ki kapta meg azt, amire vágyott? És ha megkapta, ki van megelégedve?

Aldous Huxley: Szép új világ

A szép új világot már évek óta tervezem, tervezem, de még csak most jutottam hozzá. Nyáron megvettem az Alexandra akciójában, és mivel elutazásom előtt már csak nem egész 2 hetem volt, olyan könyvet akartam választani a polcról, amit addig elolvasok. Ez méretileg meg is felelt a BKV-s könyvemnek arra az időre J.

A könyvet, Orwell 1984-éhez hasonlítják, ahogyan egy kalap alá teszik Ray Bradbury Fahrenheit 451-ével. A szép új világ is egy (anti)utópisztikus helyet mutat be, a jövő valamely angol földjén, ahol Ford a legfontosabb történelmi személyiség, és ahol az új generációk csak úgy lombikban készülnek, és mindegyik automatikus nevelést kap aszerint, milyen kategóriába sorolják őket. A legelőkelőbb helyet az alfák foglalják el, akik közül kerülnek elő a jövő vezetői és gondolkodói. Az utolsók, legkevesebb információval és tudással rendelkezők az epszilonok, akik csak manuális, robotikus munkára vannak „beprogramozva”.

A komplikációk akkor kezdődnek, amikor 2 főszereplő egy rezervátumot látogat meg, amelyben az emberek nem programozva keletkeznek, akik öregszenek és megbetegszenek. Megismerkednek azzal a fiúval, akinek az anyja még az új világból jött, és maradt a rezervátumban. Ennek az információnak köszönhetően jön rá a szereplőnk, hogy a fiú az igazgató fia, és úgy dönt, visszaviszi őket az új világba. Később, mikor a fiú – nevén John – megismeri az új helyet, elégedetlenné válik vele (anyja is itt hal meg) majd lázadásra próbálja buzdítani az ott élőket.

Nemhiába használja Huxley Ford nevét oly gyakran a műben (épületek vannak róla elnevezve, az emberek mindennapi beszédükbe az ő nevét emlegetik, stb.). Henry Ford képviseli a tömeggyártás alapjait, és ebben a könyvben, még az emberek is a tömeggyártás termékei.

Már így is túlzásba estem, hogy írtam egy kis tartalmat, persze ez csak nagyon rövid, és nem részletes. Huxleyval az elmúlt évben találkoztam a Marie Curie-s könyvben is, ahol megemlítik, hogy mikor filmet akartak készíteni Marieről, ő írta a forgatókönyvet. Ugyanakkor a szenvedélytől a széthullásig-ban is szerepel, mint valamelyik író barátja. Ezen kívül persze sok forgatókönyv köszönhető neki, elég korán elköltözött az Amerikai Egyesült Államokba, Californiába.

A könyv szerintem nagyon jó, én talán a végét kicsit érdekesebbnek vártam, de úgy látszik ezekkel az utópisztikus/antiutópisztikus könyvekkel már csak így vagyok. Az 1984-nek is a végében kicsit csalódtam. Ettől függetlenül pozitív élményeim vannak a könyvvel kapcsolatban, nem volt unalmas olvasni. Mindenkinek ajánlom.

Néhány idézet:

• A kondicionálás célja az, hogy az emberek boldogan elfogadják eleve elkerülhetetlen végzetüket, a társadalomban számukra kijelölt helyet.
• Világos volt számára, miért nem engedhető meg az alacsonyabb kasztba tartozó embereknek, hogy olvasásra fecséreljék a Közösség drága idejét, és azt is értette, hogy ha könyveket adnak nekik, mindig fennállna a veszélye, hogy esetleg olyan olvasmány kerül a kezükbe, amelyik nemkívánatos módon dekondicionálja valamelyik fáradságos munkával beidegzett reflexüket, arra azonban mégsem talált magyarázatot, hogy a virágokkal mi a baj.
• Milyen jól érezhetnénk magunkat, gondolta, ha nem kellene egyfolytában a boldogságra gondolnunk!
• „…inkább vagyok boldogtalan, minthogy elmerüljek ebben a hamis, hazug boldogságban, amiben ti.”
• A barátok egyik legfontosabb szerepe, hogy – enyhébb és szimbolikus formában ugyan, de – elszenvedjék a büntetéseket, amelyeket ellenségeinknek szánunk, ám rajtuk nem tudunk végrehajtani.
• „…a tudományt láncon kell tartani és szájkosarat kell tenni rá. „
• A boldogság szigorú úr, különösen mások boldogsága. Ha az embert nem úgy kondicionálták, hogy feltétel nélkül elfogadja, a boldogság sokkal szigorúbb úr, mint az igazság.

160 éve született Oscar Wilde - Dorian Gray új köntösben

Oscar Wilde születésének 160. évfordulója, és leghíresebb műve, a Dorian Gray arcképe újrakiadása alkalmából rendezett meg a Helikon kiadó egy felolvasó esttel összekötött könyvbemutatót.

A rendezvény, a Centrál kávéházban került megrendezésre, ahol a könyvkiadó képviseletén kívül, videó-üzenettel jelentkezett a könyv újrafordítója, Dunajcsik Mátyás, Takács Ferenc irodalomtörténész, és Alföldi Róbert színművész, aki részleteket olvasott fel a könyvből.

A könyv, néhány éve jelent meg cenzúrázatlanul, azaz plusz 500 szónyi oldallal, ami korábban a helytelensége és obszcenitása miatt került kivágásra még a megjelenése idejében (Lippincotte's Magazine). A kor, a hisztérikus viktoriánus Anglia, ahol elítélendő volt mindenféle másság, vagy házasságtörés, nem engedhetett meg szabadon terjeszteni efféle írásokat. Ezekben az időkben kezdtek napvilágot látni a dekadens könyvek, ekkor jött elő Baudelaire a Romlás virágaival, de Verlaine, Rimbaud vagy Flaubert neve is összehozható ezzel az irodalmi irányzattal. Nagyon sokáig ezeket a könyveket nem engedték Angliába, Zola fordítóját is 3 hónapra bebörtönzik. Pont Oscar Wilde-ot tartják az angol dekadencia úttörőjének.

Oscar Wilde

Oscar Wilde melegek ikonja volt a maga idejében, aki az íráson és a költészeten kívül a divattal is sokat foglalkozott. De mint több, hasonló cipőben járó társa, családos emberként élt. Első szerelme Florence elhagyta, mert szifilisz miatt 2 évre absztinenciára ítélte Wilde-ot az orvos, így inkább hozzáment a Drakula szerzőjéhez Bram Stoker-hez. Végül egy gazdag angol nőt vesz feleségül, Constance Lloydot. Irodalmi sikerei csúcsán viszonyba keveredik Lord Alfred Dougles-sel, akinek a quensburryi márki apja nem nézi jó szemmel a történéseket, és egy üzenetet hagy Wilde-nak (posing somdomite – sodomite elírása miatt). Habár homosexualitása nyílt titok volt, Wilde mégis úgy dönt, hogy bepereli a márkit, ami élete legrosszabb döntésének bizonyul. 2 év szabadságvesztésre ítélik homosexualitásért, levelekből és irodalmi művei felolvasásával igazolják bűnösségét. A vád: gusztustalan illetlenség (gross indecency). Szabadulása után elszigetelve él Európában, és ekkor írja meg A readingi fegyház balladáját (The ballad of Reading goal). Később agyhártyagyulladásban halt meg (egyesek szerint még a szifilisz következménye), és hírneve máig jobban tükrözi az extravagáns természetét, homoszexualitását, bebörtönzését, mint az irodalmi eredményeit.

A Helikon kiadó most azt a kiadást fordította újra, ami cenzúrázásra került a folyóirat miatt, és amelyet még Wilde a későbbiekben kibővített. Így a hiányzó 500 szót is tartalmazza, ami állítólag egy plusz szereplőt is jelent. Az eredeti, régebbi fordítást, Kosztolányi Dezsőnek köszönhetjük, ami állítólag már elavult. Én angolul olvastam a könyvet, ezért nem tudom milyen, a most már 2 magyar verzió, de azt tudom, hogy a könyvet nem volt könnyű olvasni eredetiben. Sok nehéz szó volt benne, ezt magyarázták a könyvbemutatón is, ami miatt szükségesnek gondolták a teljes átfordítást, nem csak a kiegészítést.  Az átfordításnak mondjuk, látom értelmét emiatt, de amit nem értettem, miért nevezték át a könyv eredeti címét Dorian Gray arcképe-t, Dorian Gray képmása-ra. A fordító szerint ez jobban kifejezi a könyvet, és amit mondani akar. Szerintem nem. Maga ez a kiadás nagyon szép, legszívesebben megvettem volna, de hát nekem már megvolt. Ahogy nézem, legalább 5-féle aktív kiadását látni, a könyvesboltokban pedig a – bármilyen furcsán hangzó – Ulpius-ház és az Alinea kiadásásait láttam, klasszikus sorozataikban.  

Maga az előadás nagyon jól volt szervezve, Takács Ferenc irodalomtörténésztől nagyon sok információt megtudhattunk az író életéről, munkásságáról és koráról, Alföldi Róbert felolvasásával pedig olyan élményt adott, hogy azt kívántam adják ki hangos könyvbe, mert öröm volt hallgatni. 

Ford Madox Ford: A jó katona

Még tavaly vettem, a nyári akción ezt a könyvet, nem is tudom mit vártam tőle, olyan megláttam és megvettem történet volt, nem terveztem előre. Aztán azért kezdtem el olvasni, mert valami kicsi könyvet kerestem, ami könnyen belefér a nyári táskámba (a nyári táskám kisebb mint a téli, egy méretesebb könyvvel mindig megküzdök :)).

A történet elég jól indult, mondom milyen jó kis csalós történettel nézünk szembe. Csak ahogy folytattam az olvasását, kezdtem elveszíteni a fonalat. Fogalmam nem volt már hogy ki-kinek a kije. Utálom az olyat, ahol elvesztem a szereplők bemutatásánál. Sosem tudom, hogy én vagyok-e a hülye (figyelmetlen), vagy ilyen majom a könyv. Simán el tudom képzelni, hogy figyelmetlen voltam, mert a buszon és BKV-n való olvasás néha okoz ilyet, ha nem elég érdekes a könyv. Főleg hogy néha az eszem is máshol jár. De általában, amikor ilyet érzek, általában kiderül hogy a könyv /író is jócskán hibás, nemcsak én. A könyvet, még nyár elején befejeztem, de csak most jutottam hozzá, hogy összeszedjem magam (és gondolataimat) és írjak róla. Talán azért is, mert ilyen keveredés volt róla a fejemben.

A történet lényege, hogy az egyik pár nő alakja, és a másik pár férfi alakja viszonyt kezdenek, míg a két pár jó barátok. A megcsalt felek csak évek után jönnek rá a történtekre. Kiderül, hogy egyiküknek sem első, és talán azért is büntette meg őket az író, ugyanis előbb-utóbb mindketten öngyilkosok lesznek. Másképp, és részletesebben nem tudom összefoglalni a történteket, nem is nagyon lenne értelme. Talán pont ennek a rengetek szereplőnek a felvonultatásával volt nehéz követni a történetet. Utána olvasva, kiderült, hogy mégcsak nem is kronológiai sorrendben haladtak az események (mondjuk erre rá lehetett jönni, olvasás közben is), de komolyan, nem volt nyilvánvaló, hogy mi jelen mi múlt, ki valós, ki nem. Mégegyszer, lehet hogy csak én voltam figyelmetlen, de aki esetleg el akarja olvasni, az figyeljen erre, lehet jó ha elolvassa a részek tartalmát előre, és akkor jobban fel lehet fogni. Ha újra olvasnám, azt tenném. De nem fogom :).

Azért idézetek voltak benne:

• Ha kilenc esztendeig őriztem egy szép almát, amelynek rothadt a közepe, de csak négy nap híján kilenc év és hat hónap múlva fedeztem fel, hogy a belseje rothadt, nincs igazam, amikor azt állítom, hogy kilenc évig volt egy szép almám?
• …biztos hajlékunk tartóoszlopai közül legalább kettőnek a korhatsága láttán sose éreztem, hogy veszélyben az épület biztonsága?
• A becsületesség példái, amelyekkel az ember a fölünkön találkozik, éppolyan meghökkentőek, mint a becstelenségé.
• …nincs szerelmes férfi, aki nem azt várja el a nőtől, hogy bátorságát megacélozza, problémáit megoldja.
• Az igaz szerelem mindig önfeláldozást követel. Nem. De meggyőződésem, hogy az a szerelem lesz igazabb és tartósabb, amelyik önfeláldozással jár.
• Legtöbbünket a hiúság késztet rá ezen a földön, hogy megmaradjunk a tisztesség útján, ha ugyan megmaradunk.
• Minden házastársi kapcsolatban szerepel egy állandó tényező: a vágy, hogy jellemünk vagy életünk valamilyen gyönge pontját eltitkoljuk az előtt, akivel együtt élünk. Mert tűrhetetlen állandóan együtt élni olyan valakivel, aki észreveszi az ember apró gyöngeségeit. Ez csakugyan maga a pokol – ezért végződik olyan sok házasság boldogtalanul.
• Az acél normális körülmények közt kemény, csillogó anyag. De ha tűzbe tesszük, izzó vörös lesz, megpuhul, nem lehet hozzáérni. Ha még tovább hevítjük, elolvad.
• A társadalomnak, gondolom, fenn kell maradnia, és a társadalom csakis akkor maradhat fenn, ha az erényes és kicsit kétszínű átlagemberek boldogulnak, a szenvedélyesek, a nyakasok, a túlságosan őszinték pedig öngyilkosságra és őrületre vannak kárhoztatva.

Könyves meglepetés doboz

Egy nagyszerű kis dologra bukkantam, az eléggé híres Book Riot oldalon. Újabb kinder tojás, ezúttal könyvek és könyves dolgok kedvelőinek. Akik ismerik pl. a pixiboxot, azoknak nem kell bemutatnom a folyamatot, de a lényeg az, hogy 50$-t befizetsz, és negyedévente kapsz egy csomagot, amiben nem tudod mi lesz, csak annyit hogy könyvek és könyvekkel kapcsolatos dolgok. Maga a pontos tartalom rejtély, ebből adódik a kinder-tojás felnőtteknek elnevezésem.

Jó hír és rossz is egyben, hogy ugyan szállítanak külföldre, de az plusz 30$-ba kerül, ami így 80-ba jönne ki, és amit azért túlzásnak tartok. Még az 50-et kifizetném, majd 2x annyit azért nem L. Persze így cswak szomorkodhatok a szuper kis apróságokért amik a dobozban vannak. Eddig 2 doboz jött ki, a napokban indul útnak a 3. adag, aminek a tartalma még nem ismeretes, de nézzük az első kettőét:

Az első doboz tartalma:

loveyabooks.com

• Max Barry: Lexicon című könyve (ami levéllel  érkezett az írótól, és post-itekkel végig a könyvben az író megjegyzéseivel)
• Egy könyves naptár, amelyikben minden napra van valami könyvajánlás.
• A kedvencem: Egy 6-os ceruza csomag és egy jegyzetfüzet E.E.Cummings idézettel a fedelén.
• Katei Heaney: Never have i ever című könyvének a kivonata.
• És végül valamilyen könyves poszter, ahogy figyeltem, mindenkinek valami más.

A második doboz tartalma:

literatehousewife.com

• 2 könyv: Christopher Morley: Paranassus on wheels és Lauren Leto: Judging a book by its lover
• Egy könyves poszter
• Könyves mágnes
• Egy USB flash drive Short Stories Thursday névvel (amin azt hiszem 2 short story volt)
• Egy doboz könyves jelző
• És egy tiltott könyvekes bögre.

Mindegyik annyira szuper!! Talán ez a második doboz még izgibb mint az első. A harmadikhoz, pedig 5 szerencsés kiválasztottnak egy tabletet is belecsempésznek a dobozukba!

Sokan panaszkodnak, hogy a z ár versus tartalom nem felel meg az ígéreteknek, ami lehet, hogy igaz, ettől függetlenül ha kint élnék szerintem simán kifizetném negyedévente ezt a pénzt hogy valami meglepetést kapjak. A másik dolog, amit sokan kritizáltak, azok a ceruzák voltak (!!!). A ceruzák!! Ezt nem fogom megérteni, de nekem azok voltak a kedvenceim. Amit a book rioton olvastam az az volt, hogy körülbelül jelenleg 1600 előfizetőjük van, ami szerintem egy USA szinthez hihetetlenül kevés. Mondjuk még eléggé új dolog, és azért könyvek nem kozmetika, de még talán akkor is. Nálunkfelé nem kell félni hogy ilyesmit bevezetnének, mert nem lennének elegen akik fizetnének érte. Meg szerintem itthon nem is lehet beszerezni ilyen remek kis dolgokat. Mindenképp a kinti kell!

April is the cruelest month…

Ebben a hónapban alapból nem vettem semmi új könyvet. Mondjuk, mert márciusnak még a legvégén is vásárolgattam, aztán meg tudtam, hogy könyvfesztivál is lesz, úgyhogy vártam, hogy majd akkor lecsapok a kiszemelt könyvekre, meg olyanokra is, amik eddig még nem voltak kiszemelve. Így is lett, az volt az első dolgom, hogy megveszem azt a 2 HGV-s könyvet, amit már hónapok óta akarok, és vártam, hogy majd könyvfesztiválkor kapok rá 20% engedményt. Ezek lettek:

Shelley Emling: Marie Curie és lányai

Blane Harden: Menekülés a 14-es táborból

Aztán a másik kiszemelt könyvem a Franny és Zooey lett, amit szintés 20%-al olcsóbban vettem meg. Aztán tudtam, hogy a Libra books-nál, ha kell, ha nem úgyis kinézek valamit, mert angolul, több könyvet be lehet szerezni, amit magyarul nem. Ott végül vissza is kellett tennem három könyvet, mert gondoltam már túl sok lenne… Így végül ezek maradtak:

Oliver Bullough: The last man in Russia

John Steinbeck: A Russian journal

George Orwell: Keep the Aspidistra Flying

És a bejegyzés címe, egy része a következő versrészletnek:

APRIL is the cruelest month, breeding

Lilacs out of the dead land, mixing

Memory and desire, stirring

Dull roots with spring rain.

(The waste land by T.S.Eliot)

Dorian Gray arcképe - avagy, amikor boldogok vagyunk, akkor mindig jók vagyunk, de amikor jók vagyunk, nem mindig vagyunk boldogok.

Dorian Gray arcképét már régen el akartam olvasni. Amikor tavaly év vége felé, megláttam egy olcsóbb angol kiadását nem is gondolkoztam sokat, csak megvettem. Aztán amikor éppen nem volt mit olvasnom a villamoson, ezt vettem le a polcról, be a táskámba, mivel vékonyka volt, nem kellett nagyot cipelnem.

A könyv nem volt egy könnyed olvasmány, de mondjuk nem is számítottam rá (emlékeimben még élt amikor megnéztem néhány éve az új kiadását a filmnek). A könyv főszereplője Dorian Gray, aki híres a fiatal üdeségéről és szépségéről. Barátai bókolnak neki, egyik barátja pedig képet fest róla. A könyv középpontjába ezek után a festmény kerül.

Melyik ember szeretné, ha legféltettebb titkai, lelkiismerete tisztasága napvilágra kerülne? Nos, Dorian Gray sem szerette volna. Ám ez a festmény úgy szolgált neki, mint egy ablak a lelkiismeretébe, tükör, hogy láthassa, hogy néz ki belülről. Minden rossz, amit elkövetett egy foltot hagyott rajta. A képen lévő ember megöregedett és megcsúnyult, minden egyes elkövetett tettével. És Doriannak volt néhány. Nem meglepő, hogy a képet elzárta egy szobába, letakarta, és nem engedte, hogy bárki is meglássa. Míg a kép az évek során csúnyult, ő továbbra is megőrizte fiatalságát.

Jó kis könyv volt, szerintem nagyon sok mondanivalóval, és néhány embernek ezt különösen ajánlanám, hogy olvassa el. Mondjuk én is el szeretném olvasni újra magyarul is, mert angolul nem volt egy könnyed vasárnap délutáni olvasmány.

Lássuk az idézeteket, amelyek szintén magukért beszélnek, és szerintem mélyen jellemzik a könyvet, mert a legnagyobb mondanivalói. Sajnos sokkal többet szerettem volna leírni, de így is szelektálnom kellett.

• “Conscience and cowardice are really the same things. Conscience is the trade-name of the firm. That is all.”
• “The value of an idea has nothing whatsoever to do with the sincerity of the man who expresses it. Indeed, the probabilities are that the more insincere the man is, the more purely intellectual will the idea be, as in that case it will not be coloured by either his wants, his desires, or his prejudices.”
• “Those who are faithful know only the trivial side of love: it is the faithless who know love’s tragedies.”
• “But the bravest man amongst us is afraid of himself. The mutilation of the savage has its tragic survival in the self-denial that mars our lives. We are punished for our refusals. Every impulse that we strive to strangle broods in the mind, and poisons us. The body sins once, and has done with its sin, for action is a mode of purification. Nothing remains then but the recollection of a pleasure, or the luxury of a regret. The only way to get rid of a temptation is to yield to it. Resist it, and your soul grows sick with longing for the things it has forbidden to itself, with desire for what is monstrous laws have made monstrous and unlawful. It has been said that the great events of the world take place in the brain. It is in the brain and the brain only, that the great sins of the world take place also. “
• “Nothing can cure the soul but the senses, just as nothing can cure the senses but the soul.”
• “You know more than you think you know, just as you know less than you want to know.”
• “Nowadays most people die of a sort of creeping common sense, and discover when it is too late that the only things one never regrets are one’s mistakes.”
• “Nowadays people know the price of everything, and the value of nothing.”
• “…Women represent the triumph of matter over mind, just as men represent the triumph of mind over morals.”
• “…There are many things that we would throw away if we were not afraid that others might pick them up.”
• “Experience was of no ethical value. It was merely the name men gave to their mistakes.”
• “But there was no motive in experience. … All that it really demonstrated was that our future would be the same as our past, and that the sin we had done once, and with loathing, we would do many times, and with joy.”
• “Our weakest motives were those of whose nature we were conscious. It often happened that when we thought we were experimenting on others we were really experimenting on ourselves.”
• “When we are happy we are always good, but when we are good we are not always happy.”
• “Nothing makes one so vain as being told that one is a sinner. Conscience makes egotists of us all.”
• “It is only shallow people who require years to get rid of an emotion. A man who is master of himself can end a sorrow as easily as he can invent a pleasure.”
• “They get up early, because they have so much to do, and go to bed early because they have so little to think about.”
• “I like men who have a future, and women who have a past.”
•  “…a burnt child loves the fire.”
• “It was the imagination that set remorse to dog the feet of sin. It was the imagination that made each crime bear its misshapen brood. In the common world of fact the wicked were not punished, nor the good rewarded. Success was given to the strong, failure thrust upon the weak.”
• “…anything becomes a pleasure if one does it too often. That is the most important secrets of life. One should never do anything that one cannot talk about after dinner.”

"Négy láb jó láb, két láb rossz."

Milyen rövid is volt az Állatfarm. Olyan hamar elolvastam, mondjuk olvastatta is magát, meghát sokat utaztam is azon a héten. Az éven a második Orwell könyvet olvastam, nem olyan régen még az 1984-et fejeztem be.

Már a közepe táján annyira felcseszte az agyamat a könyv. Jobbanmondva a disznók viselkedése. Annyira idegesítő volt, hogy a többi állat ennyire „birka” volt, képletesen szólva. Megengedtek a disznóknak mindenféle igazságtalanságot, és elhittek nekik mindenféle meséket. A könyv lényege ugyanis az, hogy az állatok átveszik az uralmat a major felett, elüldözik a gazdát és a feleségét, és a disznók állnak a major élére, azzal az ígérettel, hogy minden sokkal jobb lesz mint annakelőtte, több élelem és kevesebb munka jut az állatoknak. A disznók válnak a major főnökeivé, ők hozzák meg a döntéseket és a szabályokat amihez minden állatnak tartania kell magát. Fel is írják a falra a 7 parancsolatot, és a tanulékonyabb állatok el is olvassák a többieknek. Persze ezeknek a parancsolatoknak később értelme vész, megváltoznak, vagy teljesen eltörölődnek, amint rájönnek a disznók, milyen kényelmes is diktátorként, semmirekellőként élni.

A legjobban Bandi lovat sajnáltam, aki nagyon sokat dolgozott, persze ő neki sem lehetett túl sok sütnivalója, aki így követi a disznók igazságtalan utasításait. És még szabadidejében is dolgozik, csak hogy bevágódjon. Ha ember lenne biztos utálnám :D Na de szóval, ahogy megöregedett, és legyengült majd a baleset után már nem volt a régi önmaga, orvos helyett a vágóhídnak adták át a lovat. Persze a többi állat azt is bevette a disznóknak, hogy csak azért olvasták a kocsin a vágóhíd feliratot, mert az orvos nem írta még át.

Végig arra tanították az állatokat, hogy az, aki két lábon jár: ellenség. Aki négy lábon jár, vagy szárnyai vannak: barát. Vagy a birkák állandó mondata: „négy láb jó láb, két láb rossz”. Persze, aztán a végén, amikor a disznók elkezdenek az örök ellenséggel az emberekkel barátkozni, ők is úgy látják jónak, ha már nem 4 hanem 2 lábon járnak. Szóval szó ami szó, azt hiszem a könyv alaptartalmát mindenki ismeri, miszerint minden állat egyenlő, de néhány állat egyenlőbb. Maga a könyv tetszett, könnyű is volt olvasni, meg persze túl hosszú sem volt. A könyv óriási szimbolizmus, amit nem is akarok elemezni, mert azt mindenki elolvashatja hozzá, és ajánlom is. Ami érdekes, hogy a főszereplő disznót, Napoleont (aki ugye Sztalint testesíti meg), a könyv francia kiadásában Cesarnak nevezik.

ezerkilencszáznyolcvannégy

Az 1984 és közém, hosszú idő emléke kötődik. Első nekifutásom sok évvel ezelőtt történt, még gimis koromban, de mint már sokszor írtam, befejezés előtt visszaszállították a könyvtárba.

Amikor elkezdtem másodszor újraolvasni, ugyanazt az élményt kaptam, mint először. Nem tudtam letenni. Először csak otthoni, esti olvasmánynak szántam, mert egy vastagfedeles kiadást vásároltam meg (azóta bánom hogy nem csak a diákkönyvtárosat, de erről majd később) és túl nehéz lett volna cipelni és még a táskámba sem fért volna bele. De hát amikor olyan kíváncsi az ember, hogy hogy folytatódik, nagyon hamar elveti a nehéz és nagy  jelzőket és inkább cipeli még a könyvet is a kezében a laptopon és a spanyol könyveken kívül.

Nem tudom mennyire kell bemutatni a könyvet. Egy szocializmus/egypárt uralmi rendszerben játszódó történet, ahol a Nagy Testvér mindent lát. Az emberek lakásai be vannak kamerázva és lehallgatva, csak bizonyos megszabott elvek alapján élhetnek. A párt mindent meghamisít, ami a rossz nevét kelhetnék. Ha valamit hibásan jósoltak meg a múltban, ami a jelenben nem következett be, azt simán kiradírozzák és átírják, ezzel minden régi bizonyítékot meghamisítanak. A gyerekeket már óvodás koruktól besúgónak nevelik, akik nem irtóznak beköpni a saját szüleiket sem ha kell. Ami pedig aztán történik az emberekkel, a könyv elején csak találgatni lehet. A végén nyilvánvalóvá válik, ugyanis ez történik a főhősünkkel, Winston Smith-el, és talán innen kezdődik a könyv kicsit nehéz olvasmány lenni. Itt már aztán harcoltam az olvasással, ugyanis kínzásról azért mégsem szívesen olvas az ember. A lényeg, hogy az ilyen embereket megpróbálják átnevelni, kiűzni belőlük minden bűnös gondolatot a párttal szemben, és elhitetni velük, hogy már nem is így gondolják.

Alapjában véve nagyon pozitívan értékelném a könyvet, a kiadását, mint már említettem kevésbé. Nagyon nehéz könyv, feleslegesen vastag lapokkal. A papírborító alatt figyelő „nagy testvér” meg szörnyen taszító, rá kellett ragasztanom egy poszt-itet, hogy ne lássam. Nekem volt egy elképzelésem nagy testvérről, de az nem ilyen volt. Ha már annyira ezt akarták sugallni, elég lett volna oda tenni egy számpárt vagy ilyesmi.

Szerettem volna még szólni, a könyvben elhangzott érdekességekről, mint a „duplagondol” vagy „gondolatbűn”. Esetleg a szeretet minisztérium (ahol a kínzások folytak) vagy a bőségminisztérium és így tovább.

„A háború: béke;

A szabadság: szolgaság;

A tudatlanság: erő.”

Ahogy a könyvet olvastam, valahogy úgy képzeltem, hogy Orwellnek vagy volt köze a szocializmushoz, mármint saját bőrén átélte, vagy valami komoly ismeretei kellettek hogy legyenek róla, mert amit leírt, azt akár egy „szocializmus jövőjének” is lehetne tekinteni. Néhány esetben az volt az érzésem, ilyesmi működhet Észak-Koreában. Ami elég szomorú.

• „Olyan álom volt ez, amelyben megvannak ugyan az álmok jellemző kellékei, mégis valahogyan folytatása az ébrenlétnek, s benne olyan tényekre és gondolatokra jön rá az ember, amelyek ébredés után is újnak és fontosnak tűnnek.”
• „Legfélelmetesebb ellenségünk, gondolta, a saját idegrendszerünk. A bennük lévő feszültség bármelyik pillanatban kész átalakulni valamilyen látható tünetté.”
• „Így van ez, értette meg, minden hősiesnek vagy tragikusnak látszó helyzetben. A csatatéren, a kínzókamrában, a süllyedő hajón az ember mindig elfelejti azokat a célokat, amelyekért küzdött…”
• „Az érzéseidet nem változtathatják meg. Hiszen magad sem tudod megváltoztatni őket, még ha akarnád is. A legapróbb részletekig felfedhetnek mindent, amit tettél, mondtál vagy gondoltál; a szíved belseje azonban, amelynek működése még önmagad számára is rejtély, bevethetetlen.”
• „Ha az emberi egyenlőséget örökre el akarják hárítani, akkor az uralkodó elmeállapotnak a szabályozott őrületnek kell lennie.”
• „Minden történés az agyunkban megy végbe. Ami minden agyban megtörténik, az valóban megtörténik.”
• „Most értette meg első ízben, hogyha az ember titokban akar tartani valamit, önmaga elől is el kell titkolnia.”