Sok karácsonyfa

Próbálom, próbálom magam felhozni a lemaradásommal, ami kicsit úgy érződik, mintha sikeres lenne, de az igazság az, hogy nem írok többet, hanem inkább kevesebbet olvasok. Novemberben nem fejeztem be egy könyvet sem, és lassan az évnek is vége. Amit nem sikerült befejeznem novemberben, azzal minddel viszont végeztem decemberben.

A december is gyorsan és káoszosan telt (a munka miatt). Alig érkeztem kapkodni a fejemet, hogy mit intézzek és főleg mikor, mert szabadidőm nagy részét is munkában és munkával kellett tölteni. 2 nap szabadságom volt csak, és mivel az ünnepek is főleg hétvégére estek, alig volt annál több a szünet.

Ami a könyvbeszerzéseimet illeti, 3 könyvet vettem a Helikon zsebkönyvei közül. Még talán hónap elején vagy Mikulás környékén jött a hír, hogy 2+1 akcióban vannak. Szerb Antal A Pendragon-legenda került hozzám, Kosztolányi Esti Kornélja és Marcus Aurelius Elmélkedései. A karácsony sem telhetett könyvek nélkül, azon 3 új Geopen könyvet kaptam, az aktuális kortárs szerző sorozatukból. A nevek pedig: Isabelle Allende: Maya naplója, Kim Fay: Sárga Babilon és Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája. Hát meglátjuk mi lesz ezekből a kortárs művekből, ugyanis én elég kritikus vagyok velük szemben, és nagyon kevés kortárs művet olvasok, habár az elmúlt 1-2 évben adtam esélyt néhánynak, kb. 50-50%-os siker és sikertelenség arányban. És mivel ezek a könyvek is elsősorban a szép új borítójukkal vettek meg, aztán persze a hátoldalukon szereplő szöveg alapján választottam, de más nem is nagyon tudok róluk.

Mivel az éven már aktívan részt vettem a Goodreads oldalon, ahol év elején beállítottam – a tavalyi 32 olvasás után – egy 30 darabos könyvcélt, amin sikeresen sikerült megbuknom. 90%-ban teljesítettem a kihívást, amit nem nehéz kiszámítani, pontosan 3 könyvvel kevesebbel zártam az évet, mint szerettem volna. Persze nem bánkódok, semmiképp nem versenyezni szerettem volna, vagy úgy olvasni még 3 könyvet, hogy azt sem tudjam miről van szó. És emellett nagyon sok más dologgal is foglalkozok, így nekem ez nagyon megfelel. Ennek ellenére hiszem, hogy a 30, az egy normális elfogadható mennyiség, így szerintem jövőre is ennyit fogok beállítani, nem pedig csak 25-öt. És persze hozzáolvashattam volna 1-2 teljesen rövid könyvecskét, de miért? Inkább minőség, mint mennyiség.

Jövőre mindenképp szeretném ledolgozni a bejegyzések hosszú hónapokra való lemaradását, max. 1-2 hónapon belül szeretnék mindenről írni, persze ehhez előbb a 7 elolvasott, de még nem írott művet kellene behoznom. Hú, ez egyre nehezebb, mert minél tovább húzom, annál kevésbé emlékszek mit akartam róla írni :/. Ezzel azt hiszem ki is fogyott a szó belőlem erre az évre, úgyhogy befejezem.

Könyvek szlovák kiadásai

A héten otthon voltam szabadságom, és az utam az egyik város könyvesboltjába is vezetett. A szlovákiai könyvesbolt-lánc egyik kisebb üzletében nézelődtem, a Panta Rhei-ben. Annyi szép kiadást találtam, hogy úgy döntöttem megér egy külön bejegyzést. Igazat megvallva, eléggé elvagyok maradva a könyvek szlovák megjelenésével, mert miért is olvasnám szlovákul, ha tudom magyarul? Na mindegy, lehet ezért is lepődtem meg. Még Donna Tartt – Goldfinch-je is már rég elérhető szlovákul, a magyarra pedig még várni kell (remélem már nem sokat, annak idején őszre ígérte a Park kiadó, azért nem vettem meg eddig angolul). Aztán egy pingvines könyvet fogtam meg, ezt nem ismertem, csak annyira tetszett a kiadása. A lapjai szélei pirosra voltak festve, a könyv fedele pedig krém színű, és olyan érdes. Öröm megfogni. Remélem a sztorija is olyan jó lesz mint a kiadása, mert elég zsákbamacskásan vettem meg :). Címe - Barátom a pingvin, egy tanárról szól, aki egy dél-amerikai útja során megment egy pingvint, és hazaviszi. Egyébként úgy néz ki, igaz történet.

Aztán a klasszikus irodalom polcon maradt tátva a szám. Van egy nagyon szép sorozatuk, klasszikusokkal, minden könyv egyforma köntösben, de különböző színben jelenik meg. Hemigwayből volt a legtöbb, és mivel megtaláltam a Magyarországon ritkaságszámba eső Vándorünnepet, így ezt is most szlovákul vettem meg. Mondjuk megrendelhettem volna angolul is, de úgy megtetszett ez a sorozat.

Aztán megláttam Gárdos Péter Hajnali lázát is szlovák kiadásban, és bizony tetszett nekem a leveles borítójával. Jól visszaadja a könyv tartalmát. Aztán láttam még Az igazság és más hazugságok című könyv szlovák változatát (egyébként a magyar már megvan nekem). Ez a kiadás kifejezetten jobban tetszett, egy írógép volt rajta és azon íródott ki a cím. Aki pedig tudja miről szól a könyv, annak szerintem értelmet ad ez a verzió.

Sok más meglepetést is láttam, szlovákul már ki van adva Colm Toibin Brooklyn című könyve, amit tudom, sokan a film miatt már várnak (nekem annakidején tetszett). Megtaláltam néhány Zolát is, ugyan azok csehül voltak meg, de azok után már utána jártam korábban, tudom, hogy a csehek kiadták mindent.

A harmadik könyvet szintén csak megtetszésből vettem meg, nem tudom pontosan milyen lesz. A címét úgy fordítanám, hogy A gurulós könyvtár.

Nem volt olcsó a 3 könyv, amit végül megvettem, de nagyon örülök nekik. A Hemingwayt még meggondolom angolul, de a másik kettőt elolvasom szívesen szlovákul.

Június túl könyves

A júniusom nagyon könyvesen telt. Kezdődött rögtön egy rendeléssel bookline-ról, ugyanis megláttam, hogy az egyik könyv, amit még csak nemrég vettem észre az egyik könyvesboltban -70% kedvezménnyel volt (persze a könyv már régebbi, gondolom senki nem veszi J). Így még a hónap elejém hozzám került Roy Jacobsen: Szoba kiadó című könyve. Aztán jött a könyvhét, ahová én megint csak vasárnap délután jutottam ki. Tavaly, amilyen szerencsésen találtam akciókat – és azt gondoltam most is így lesz – bizakodva indultam. De sajnos csalódnom kellett. Csak néhány kiskönyvet vettem. Az egyik angol könyvesboltnál kb. 500Ft-ért a két Flaubert és Dosztojevszkij könyvecskét, majd a Helikonnál a zsebkönyvekből elhoztam Csáth Géza: Egy elmebeteg nő naplóját, és Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból címűt. Megvettem még a Geopen szép új kiadású sorozatának egyik könyvét, Jelena Csizsova: Nők férfiak nélkül nevűt. Ezután már csak a az Alexandra nagy júniusáról kellett olvasnom, hogy elszabaduljon a pokol. Nem is értem miért dőlök be nekik, hiszen ezeknek a könyveknek a nagyrésze kapható lesz ennyiért, vagy mégkevesebbért a hamarosan kezdődő nyári akciójuk alatt is. De azért csak rendeltem 7 könyvet – ha már féláron voltak...

• Roman Szencsin: A Jeltisev család
• E.L. Doctorov: A vak zongorista
• Umberto Eco: A rózsa neve
• Emma Donoghue: A szoba
• John Fowles: A lepkegyűjtő
• Margaret Atwood: Az özönvíz éve
• Reinaldo Arenas: Mielőtt leszáll az éj

A legtöbbet már korábban is meg akartam venni, de nem éreztem rá kellő motivációt. Olyan „jó lenne ha meg lenne” érzést éreztem irántuk, ami nálam annyi hogy kb. 2 év leforgása alatt max. hármat fogok belőlük elolvasni. A legjobban talán a Jeltisev család érdekel, mivel egy zord orosz településen játszódik. A lepkegyűjtőt pedig akkor akartam megvenni, amikor a színházi előadásunk 15 perc után abbamaradt, mert Berecki megsérült. Mivel csak 2 hónap múlva voltak újra helyek, azt gondoltam akkor, addig megveszem a könyvet és elolvasom. Aztán megláttam, hogy a borítóján ők vannak, és elment az egésztől a kedvem. Hogy lehet ennyire elrontani egy borítót? Csak mert annyian nézik a műsort? Semmi közük a könyvhöz. Úgyhogy annak ellenére, hogy Berecki nagyon jól játszott a könyvet eszembe nem volt megvenni a nagy fejével. Aztán most megláttam féláron, és ennyiért elhoztam. Habár valószínűleg csomagolópapír kerül majd rá. És az igazat  megvallva már annyira nem is érdekel mint februárban, amikor félbemaradt az előadás.

Hát a június így telt el, könyv-könyv hátán, és már előre félek a július 15.-ei Alexandra nyári akció kezdetétől :).

Könyvfesztivál 2016 – 2 szarvas a ködben

Egy rövid összefoglalót írnék az idei Könyvfesztiválról. Nem túl hosszút, mert nem úgy sikerült ahogy terveztem, vagy nem tudom mi lehet a gond az utóbbi években a könyvfesztivállal. Vagy velem. Mármint, a programok között még mindig találni 1-2 érdekességet, de a könyvvásár egyszerűen nem jön össze nekem.  Pedig egész listával mentem, amiket meg akartam venni és direkt hagytam a könyvfesztiválra. Hát az ötös listámról egyet sem sikerült megvennem. 2-2 könyvre pályáztam a Kossuth kiadónál és a Librinél. A Kossuthnál ugyan megtaláltam mindkettőt – az egyik az éppen aktuális sorozatuk egyik része lett volna – de 1 darab kiállított példány volt csak belőle. Mikor kértem őket, hogy  hozzanak már ki hátulról egyet, ami nincs összemancsolva, próbálkoztak, de üres kézzel tértek vissza. A válasz az volt, nem hoztak többet, most nem erre koncentráltak. Hát ha az épp aktuálisan futó sorozatukra nem koncentrálnak, akkor kérem szépem, mire? Így a másik könyvet is otthagytam. Szolgálják ki az öreg népséget, akik mint a tetűk nyüzsögtek egy nagy doboz 500 forintos, gőzöm nincs milyen magazin felett, amihez talán ?sütőforma? volt az ajándék. Aztán, ahogy a könyvfesztivál társam mondta, azokat a dolgokat hozzák ki, amit máshol nem tudnának eladni. Hát valahogy így...

A Librinél akkora tömeg volt, hogy még szétnézni is nehéz volt, pedig én már megtettem reggel, később csak mégrosszabb lett. De ott is szomorúan konstatáltam, hogy nem találom a keresett példányokat… Nem is fűznék hozzá túl sok mindet. A Librihez kapcsolódik egy másik csalódás is, ami Gárdos Péter dedikálását illeti. Direkt elcipeltem a példányomat, hogy aláírathassam vele, és nem sikerült. Ez mondjuk nem az ő hibájuk volt, hanem mert egyidőben volt Egressy Szarvas a ködben könyvbemutatójával. És mindössze fél óráig tartott L. Ha előre tudom, hogy Egressynél a terembe sem tudunk bejutni időben, mert az előző előadás elhúzódott… Már 10 perce kellett volna a könyvbemutatónak kezdődnie, de csak akkor nyílt a terem ajtaja, és kezdtek szállingózni az emberek ki. És valahogy csak jöttek meg jöttek.. Eltartott majd újabb 5 percig mire mindenki kijött, utolsóként – mint később számomra kiderült -  az embertömeg vonzáspontja – Saul fia Nemes Jeles László. Kijött, feltette a napszemüvegét mint egy világsztár és a Millenáris hangárja helyet legalábbis Los Angelesben menekülne a papparazzik elől.

Így kezdődött el végül kb. 15 perces késéssel Egressy bemutatója, ami – Veiszer Alindát leszámítva egész jó volt. Még mindig nem értem miért kell ezt az asszonyt mindenhova küldeni, ennyire nem tudnak találni  egy másik munkatársat, aki tud 5 kérdést kérdezni a könyvből és aztán kussol, ugyanis talán a néző-hallgató közönség nem rá kiváncsi..? Az író el tudja húzni az időt, többre nem is lenne szükség. De Alinda csak olvas fel részleteket a könyvből, és próbál magyarázni az író helyett. De hát Egressy nem így tette. Mesélt a könyv keletkezésének történetéről, és arról, hogyan kapta a címét. Szereti visszahívni valamelyik régebbi műve mellékszereplőjét, így kapta Anna is ezt a regényt. Elmondta, hogy valóban megismerkedett egy anyakönyvvezetővel (a főszereplője foglalkozása), és nagyon sok mindent tőle vett át a könyvbe. Sokáig rejtelmes marad Anna személyisége, az nyilvánvaló, hogy pszichikailag labilis, de az olvasó sokáig nem tudja ledönteni, hogy a képzelgései, a paranoiája és üldözési mániája valós-e vagy csak kitalálja. Tényleg veszélyben van Anna? A többit az olvasóra bízzák és nem elemzik tovább. Megtudjuk, hogy Ázriel angyalt úgy választotta a könyvbe, hogy kiválasztotta, melyik angyalnak van a legjobb neve J. És megtudhatjuk, hogy szerepel a könyvben Jócsaj Eszter is. Igazat megvallva, nem olvastam még Egressytől semmit, és nem is feltétlenül akarok, de ez a mű, így a bemutató után kicsit felkeltette az érdeklődésemet. Lehet, hogy ezt majd valamikor elolvasom. És ha tudtam volna, hogy lesz olyan jó fej, és felhasználja az előadásra szánt utolsó 5 percet arra, hogy még ott dedikálja a megvásárolt könyveket, akkor én is vettem volna korábban.

A másik előadás, a már rendszerré vált Vámos Miklós könyvbemutató volt. Ez alkalommal, az Álmaimban valahol című könyvét analizálta egy álomszakértő klinikai szakpszichológussal. Ez valahogy kissé kevésbé volt érdekes, mint máskor. Talán azért mert a nő többet beszélt, és talán már valóban arra vetültek, hogy Vámos mondott egy álmot, a nő meg próbált rá reagálni. Nem is feltétlenül mondanám, hogy pontosan, inkább kissé közhelyesen. Hogy a víz azt jelenti, hogy elmos valamit meg ilyenek.. Na de visszatérve a könyvhöz, 4 novellából áll, amiből azt hiszem az egyik egy kisregény. Ezek után, konkrét példákkal magyarázza egyes részek keletkezési történetét, jelen esetben konkrét álommal.  

Hát körülbelül ennyivel tudnám összefoglalni a könyvfesztiválos élményeimet. Az előadásokat most is szerettem, de könyv vásárlással most is bajban voltam. Persze Saul fiát még aztán 3x is láttam ott bóklászott magában, Gárdos Péter meg nem maradt volna 5 perccel sem tovább. Mondjuk lehet nem értem volna vele semmit, mert nem tudtam hogy néz ki :D. Végül 2 könyvet vettem, olyanokat, amik ráértek volna ha később is veszem meg őket, nem valószínű, hogy a közeljövőben elolvasom őket. Az egyik a Csernobili imák, a másik pedig Az ítéletidő.

Új könyvsorozatot indít az Európa kiadó

Az új könyvsorozat egyelőre és már mindvégig a 100 könyv megnevezést fogja viselni, ám mint kiderült, ezt nem kell számszerinti pontossággal venni, ugyanis könnyen lehet, hogy tovább nyúlik majd a sorozat, mint 100 darab.

Európa kiadó oldaláról

Érdekesnek találom az ötletet, ám talán azt kevésbé, hogy bármilyen zsáner belekerülhet a felhozatalba. Az első két kiadvány között szerepel Golding Legyek ura, és Stephen King Tortúrája. Mindkettőt olvastam és szerettem, de nagyon távolállónak látom a kettőt. Kinget egyébként is szépen sorjában adják ki, kvázi egyforma kiadásokkal, erre a Tortúra teljesen új kötetet kap, sőt ahogy kinéz, szerintem nem tükrözi a könyv tartalmát. Ne értsetek félre, örülök, hogy kiadják újra, de nagyon csúnya… Úgy veszem észre, ez a 100 könyv sorozat próbál egy kicsit klasszikus, komolyabb borítót felvenni, de akkor nem kéne Kinget a kínálatba sorolni. A képen egy fiatal nő látható hátulról, elég csinosan… Hm, khm…  Aki olvasta/látta a Tortúrát, kit jelképez a nő a képen?? Mert biztos hogy nem Annie Wilkes-t… Na, de ennyit a „kilóg a sorból a Tortúra, pipike személyes érzései” témakörből :).

Európa kiadó oldaláról

A sorozatnak egyébként nagyon örülök, annak már kevésbé, hogy állítólag 8 év alatt adják ki a 100 darabot. Az annyit jelent, hogyha folyamatosan haladnak, havonta durván egy könyv jelenik csak meg. Ami még szintén furcsa volt, hogy gőzük nincs milyen könyvek kerülnek majd bele, tudják kb. az első hatot. Milyen tervezés ez? Ezeknél a könyvkiadóknál többször észre lehetett venni azért a fejetlenséget (nem csak az Európára gondolok, és főleg könyvsorozatoknál). Úgyhogy próbálják ők ezt elég nyitottan hagyni, szerintem azért is, hogy ha nem kapkodják, akkor tudjanak váltani. Sőt itt még eszembe jut, amit a Könyvjelzőben olvastam a sorozatról, miszerint Kinget azért is tették bele, mert őt mindig viszik, mint a cukrot… Azért ez is sokat elmond a dologról. És mégegyszer, nem Kinggel van a problémám...

Azt hiszem ennyi, amit így elsőre megjegyeznék a sorozatról, összefoglalva teljesen jó hogy belevágnak, könyvkiadásokból sosem elég. És azért remélem, kijön 1-2 darab, ami már nem kapható, vagy amit szívesen olvasnék, vagy amit még nem olvastam. Csak a 8 évbe bele ne őszüljek :).

Aki bővebben szeretne olvasni a dologról az az Európa kiadó oldalán megteheti, vagy az aktuális Könyvjelző magazinban.

“Green was the silence, wet was the light, the month of June trembled like a butterfly.” (Pablo Neruda)

Júniusban kicsit elszaladt velem a pipiláb, vettem 12 könyvet. A használt, antikvár könyvekről most nem nyilatkoznék, mert még mindig nem tudom elfogadni, hogy használtak – és különösen ezek – még nem is túl tiszták vagy „sosem olvastam” fajták. Egyelőre beraktam egy dobozba őket, és ha mire minden új Zolát kiolvasok, és ezek még mindig nem lesznek kaphatók újonnan, hát elolvasom. És ebből leszűrődhetett, hogy 2 Zola könyvről van szó, és egy Balzacról a változatosság kedvéért (az mondjuk, teljesen újnak néz ki, nem azzal volt a baj).

A második nagy vásárlásom a – nem is tervezett – könyvhéthez kapcsolódik. Tudtam, hogy lesz, sok helyen olvastam róla, fejben tartottam, de nem terveztem, hogy kimegyek. Még a könyvhéten sosem voltam, nem is nagyon szimpatizáltam a kicsi Vörösmarty tér feelinggel, ahol nem lenne elég, hogy a könyvbarátok kóricálnak, de még bambuló turisták és csoportok is. Szerintem a Vörösmarty tér kicsi ehhez. Na, de visszatérve. Nem, nem terveztem, hogy kimegyek. Egészen addig, amíg vasárnap délután én McDonald’s-os fagyit akartam enni. Hát elmentem a nyugatihoz, és vettem magamnak. Ekkor jutott eszembe, hogy de ha már itt vagyok, elmetrózhatnék a Deákig és megnézhetném a könyvárusokat, habár semmi jóra nem számítottam. Elég undorral sétáltam felfelé (nem nagyon szeretem a Deák környékét amúgy sem), és bizony kb. azt kaptam, amit vártam. Tömeg, kerülgetés, pedig már vasárnap késő délután volt. Célirányosan mentem is kb. ahhoz a 3-4 kiadóhoz, akiket értelmesnek tartok, és így jártam szerencsével. A Helikontól sikerült megvennem egy Márai kötetet, amiben 3 műve van, és a kis zsebkönyvükből is vettem hármat, mert hármassával már akciósok voltak. Mellette rögtön a Park kiadó standja állt, akik kiadják azt a 3 könyvet a listámról, amik már hónapok óta figyelnek. Könyvfesztiválon is csak azért nem vettem meg őket, mert egy darab kiállított példányuk volt. Most, 2+1 akciójuk volt. Vicceltek? Pont, amikor 3 könyv kell nekem? J És amikor még a legolcsóbb is 4 ezer? Márcsak az volt a kérdés van-e hátul plusz példány. És volt. Mindből. Így hát vittem.

A hónaphoz kapcsolódik még 2 könyvszerzemény. Az egyik a Germinal magyarul (angolul már megvolt, de jobb lesz ha magyarul olvasom), és egy véletlenül talált párszázforintos Chehov elbeszélések, A varga meg az ördög.

Könyvfesztivál - utolsó adag

Most már jó ideje tartoztam a könyvfesztivál másik 2 előadása beszámolójával is, amiken még részt vettem. A Jonathan Franzen élménybeszámolóról már olvashattatok korábban.

Barna Imre – Rozsban a fogó

A másik előadás, ami érdekelt, az a Rozsban a fogó magyarázása volt, egyenesen Barna Imrével. Talán a szervezők sem számítottak akkora „tömegre”, mert egy elég kis terembe tették az előadást, így sokaknak, csak állóhely jutott. A Zabhegyező új fordítójával ismételten Veiszer Alinda beszélgetett. A felkavaró fordításról már annyi helyen lehetett olvasni/hallani hideget-meleget, hogy már úgy éreztem fejből tudom a kérdéseket és a válaszokat, az érveket, a tényeket. Nem is volt ez másképp az előadáson sem, nem merültek új mélységekbe, körülbelül a megszokott magyarázatott kaptuk (és mivel az Európa standjánál el lehetett venni a híres-neves magyarázó füzetet, amit az új verzióba adnak, így abból is kiderül, újra, mégegyszer minden). Kiderült, hogy eredetileg nem ő lett volna a mű fordítója, de mivel a választott személy nem vállalta végül el, így ő kapta meg. Állítása szerint, nem azzal volt a baj az eredeti fordításban, hogy a 60-as években nem úgy beszéltek, hanem hogy úgy soha senki nem beszélt, ahogy a Zabhegyezőben meg volt írva (na ehhez nem tudok mit hozzáfűzni, én nem magyarul olvastam J). A legnehezebb dolga a címével adódott, amin 1,5 évig gondolkodott, míg végül a Rozsban a fogó mellett döntött. Kicsit ebben a beszélgetésben is úgy éreztem, hogy „magyarázza a bizonyítványát”, elmondja, hogy ha meghagyja az a Zabhegyező elnevezést, még akár szerzői jogi vitákba is keveredhetett volna. Hogy is mondjam, az egész 1 óra alatt a hangja ideges volt, és mintha a természetes hangszíne felett beszélt volna, mintha tényleg kicsit idegesen/felháborodottan próbálta volna magyarázni magát.

Én sem vagyok az új fordításnak a rajongója, de már valahogy mostanra megsajnáltam Barna Imrét. Már lefutott a jó egy hónapnyi vita, most már mindenki fogadja el, és max. ne vegye meg az újat. És ahogy ő is megemlíti, ilyen reklámot még egy műfordító sem kapott pályafutása alatt, és ez bizony igaz. Azt hiszem a nevét megjegyeztük egy darabig J.

Vámos Miklós és Dés László – Ének évada

A Vámos Miklós előadásról nincs is túl sok mondandóm. Ő sem mondott semmi újat. Amióta a könyveit új sorozatban adja ki az Európa, minden könyvbemutatóján ugyanazok hangzanak el. Hogy mennyivel jobban jár az ember, ha 2 kisregényét veheti meg egy könyvben, olcsóbban. Persze Vámos mondhatna bármit, akkor is ott lennék és az is érdekes lenne. Azért most is elmélkedett kicsit fiatal koráról és élményeiről, a kérdéseket pedig egyenesen Dés László tette fel, akikkel együtt zenéltek is. Lenne videó is, de sajnos technikai okok miatt nem tudom feltölteni. 

Könyvfesztivál 2015 – 2. felvonás - Jonathan Franzen előadás

Ígértem, hogy még írok a 3 előadásról, amit meghallgattam a Könyvfesztiválon. Mindhármat előre kinéztem, szerencsére nem keresztezték egymást, csak a Rozsban a fogó magyarázata a Jonathan Franzen dedikálását.

Jonathan Franzen

A 2015-ös Könyvfesztivál díszvendégére annyian voltak kíváncsiak, hogy nem volt elég egy hagyományos terem, hanem átküldtek egy szomszédos épületbe, hogy jobban elférjünk. Igazat megvallva nem nagyon néztem hátra közben, de állítólag még így is sokan állták végig az előadást. Franzen nagyon lazán, „lonesome”-osan üldögélt az első sor oldalsó székén, lehajtott fejjel, úgy, hogy a mellette levő 3 szék is üres volt. Amikor elmentem mellette, fel sem tűnt, hogy az ő. Ezt a magatartását aztán a válaszaival is igazolja, sőt Veiszer Alinda első kérdése felé, is ezzel volt kapcsolatos. Nagyon visszafogott, szerény embernek tűnt, aki egyszerű öltözékben, hátizsákkal ment fel a színpadra, és még azt is mondanám, hogy zavarban volt a sok ember előtt, de persze még panaszkodott a fáradságra is, úgyhogy akár az torzíthatta a képet. Ezzel kapcsolatban kiderült róla, hogy szeret egyedül lenni, amit már gyerekkorától megszokott, és ami – szerinte – később az olvasáshoz, majd az íráshoz vezette.

Mivel az új könyve önéletrajz ihletésű, elmesélte, hogy körülbelül 13 évesen kezdett írni, amiről, amikor a szülei tudomást szereztek, nem voltak elragadtatva. Elmondta, hogy gyerekkorában sokat szégyenkezett, úgy érezte másnak kell mutatnia magát, mint aki – vagy, ahogy ő nevezte – hazudnia kellett róla. Ennek tulajdonítja azt is, hogy írni kezdett, mert íráskor professzionálisan hazudhatott. Habár nem hisz abban, hogy az írás megfelel egy személyes terápiának, erről a könyvéről mégis meri ezt mondani. Az útjára Budapestre pedig, Edward St Aubyn egyik könyvével érkezett.

Az új könyvről és róla most ennyit is írnék, meg itt eljutok oda, mennyire borzalmasak voltak Veiszer Alinda kérdései. Kezdjük ott, hogy fel volt állítva egy tolmácsfülke (szerintem a nézők is kaphattak fülhallgatókat, ha kértek, ebben nem vagyok biztos), Veiszer Alinda magyarul kérdezte a kérdéseit, Jonathan meghallgatta lefordítva, majd angolul válaszolt. Miért kellett ez? Nem találtak már egy kérdezőt, aki angolul is bevállalta volna, hogy levezeti az interjút? Most komolyan.. Alindának úgyis annyi szerepe volt, hogy felolvasta a kérdéseket és mondott aztán max. egy okay-t. A kérdései fele pedig – egy hosszabb részlet volt a könyvéből, amire aztán kérte az írót, hogy reagáljon, magyarázza. Ezt Jonathan körülbelül a 2. után meg is jegyzi, hogy ezt ő nem szereti, mert szerinte az olvasó dolga értelmezni a szöveget. Plusz, szörnyű példákat válogattak ki… Szerintem közvetetten ezt is megjegyzi, amikor egyiknél komolyan hangzik a kérdés, ő pedig az egész részt inkább humorosnak írta meg.  A másik dolog pedig, hogy a felolvasott könyvrészleteket, a tolmács „szabad fordításban” lenyomta Franzen fülébe. Hát kérem szépen, már nem lehetett volna megszerezni az eredeti részletet? Csodálom, hogy szegény rájött miről is kérdezik. És itt vissza is jutunk a kérdéshez, miért nem ment az egész angolul??  Szerintem Franzennek sem volt túl jó véleménye a rendezésről és a kérdésekről. Aki tudja miért nyomja az Európa ennyire ezt az Alindát az szóljon, mert még azt sem mondhatnám, hogy valami attraktív a kinézete.

Az interjú többi részét pont a fentiek miatt hanyagoltam, mert ugye a könyvrészletek kérdéseiből olyan témákat feszegettek, mint a politika, a Bush kormány, a Katrina hurrikán, és az ún. Franzenfreude, amit ő szemmel láthatóan leszart, és meg is jegyezte, hogy úgy tudja ez a megnevezés Jodi Picoult és Jennifer Weiner-től származik. Elég volt az első nevet meghallanom (mert azt legalább már hallottam, de olyanok között van, akiket nem olvasnék, a másodikat nem is ismerem), és tudtam mire gondol. A végén összefoglalva erről annyi volt a véleménye, hogy „whatever”. Azt hiszem, ez minden elmond.

Még talán annyit, hogy meghívták Bart Istvánt is – a Franzen könyvek fordítóját – aki szintén nem volt túl bőbeszédű, és csak általános dolgokat mondott, hogy nehéz a fordítói munka, és Franzenről annyit, hogy nagyon fegyelmezetten ír.

Látva a Franzen előadás hosszát, azt hiszem a másik két előadás összefoglalójával külön posztban jövök, mert senki nem olvasná ezt végig J. Azt hiszem a véleményemet elmondtam mind Franzenről, mint Alindáról, mind a szervezésről, a dedikálás lehetetlenségéről pedig már korábban beszámoltam. 

Könyvfesztivál 2015 - újabb csalódás

Én is kilátogattam az éven is a Könyvfesztiválra, és most már másodszor okoz nekem csalódást. Persze még mindig az egyik legjobb könyves programnak tartom, ami számunkra is elérhető, és mivel évente csak egyszer van megbecsülendő, nem okoz olyan élményt, mint szeretném.

Azzal a tudattal mentem ki, hogy van 3 előadás, amit meg akarok hallgatni, és van 3-4 könyv, amit meg szeretnék venni, és hátha – mint általában minden éven – még plusz megakad a szemem valamin, amit nem is terveztem. Hmm, hát a mondatom első feléből semmi nem jött össze. Na jó, talán egy, de azt is azt hittem visszaviszem, amikor az indok amiért megvettem nem teljesülhetett.

Szóval hosszú gondolkodás után, mégis úgy döntöttem, hogy a Kódjátszmát magyarul vásárolom meg, hiába elveim ellen van a 4990Ft-os ára, amikor bookdepositoryról, valami 10 euróért sem, meg lehet rendelni. Mondom, akkor kivárom a könyvfesztivált, az legalább mínusz 20%-ot jelent. Amikor odaérek a Gabo standjához, kérem az eladót, hogy adjon nekem egyet a pult alól (nem veszem meg a kiállított példányokat, mert mindenki összefogdossa), erre azt mondja, az az egy van. Mondom viccel? Egy darabot hoztak ki? Erre ő, hogy nincs több belőle raktáron sem… Itt nem is tudtam mit gondoljak, az igazat megvallva, még mindig kicsit érthetetlen számomra. Nem baj, marad a bookdepository.  Hasonlóféleképpen jártam a Park kiadó 2 könyvével is, amiből szintén csak 1 példány volt kitéve, ami nekem nem kellett (az előzőleg említett okok miatt).

Mivel Jonathan Franzen volt a díszvendég, ezért egy könyvet tőle is kiválasztottam még itthon, hogy megveszem, hogy dedikáltathassam vele. Nem a könyvfesztiválra megjelent Diszkomfortzónát, hanem az Erős rengést, amit megvettem az Európánál. És itt nem tudom, hogy hol volt a hiba, az emberekben, a szervezőkben, Jonathanban, vagy mindenben együtt, de lehetetlenség volt próbálkozni. Tudtam, hogy 2 órán keresztül fog dedikálni, de úgy gondoltam az elég idő, hogy mindenki sorra kerüljön. Mivel a dedikálása kezdete egybe esett Barna Imre, Rozsban a fogó magyarázkodásával, ezért úgy gondoltam, majd akkor utána beállok a sorba, gondoltam egy óra alatt már nem is lesz senki ott. Hát ez volt az első tévedés J. Nemhogy nem senki nem volt ott, a sor végét sem lehetett látni, ugyanis a szervezők az embereket a lépcsőre állították, így akik a lépcső fölött álltak sorba, azokat nem lehetett látni. De ez még mind semmi, mert én indultam volna, hogy akkor beállok a sorba. Már fel sem engedtek. Na de ilyet… Na most itt mondanám, hogy felmehettem volna a másik lépcsőn ha annyira akarok, de láttam a helyzet lehetetlenségét, ami egy óra múlva sem változott. Szerintem ott az emberek már csaltak, és beálltak a sorba, mert azt mondta már a szervező, hogy valaki beállt mögéjük, és addig az emberig fog tartani a dedikálás. Én nem tudom honnan jött ez a sok tücsök-bogár. Azt sem értem miért vittek 2-3-4 könyveket dedikáltatni. Hát egy nem elég? Jonathan sem siette el a dolgot, evett-ivott közben, és olyan 3-4 sor írt a könyvekbe… (védelmére legyen mondva, ő nem látta a sor végét).  Itt, nem tudom ki hibázott… De aztán azt hittem visszaviszem az Európának a könyvet, hogy egyék meg. De hát nem is tudtam kire haragudjak…

Hát ez volt a könyvvásárlási élményem, nem túl pozitív, nem túl jó L. A Franzen köteten kívül csak 3 angol könyvet vettem, a Cotzee-t már tavaly is megakartam. A 3 előadás, amire el akartam menni, azért az jó volt, azokról majd egy másik posztban jövök. A Millenáris meg szerintem kezdi kinőni ezt a könyvfesztivált… Nagyobb helyen kéne megtartani. Haragudtam a Libri túl kicsi standjára, ahol a Park kiadó könyvei és még nem tudom mely kiadók (vagy 4-5 összesen) tömörültek. Ugyanúgy ahogy minden éven, kb 11.00-ig, vagy 11.30-ig még nézelődhető normális körülmények között a könyvfesztivál, utána már csak embereket kell kerülgetni… Tolakodni, verekedni, bújni, hogy meg tudj nézni egy könyvet. Észrevettem, hogy sokan úgy járnak ki a könyvfesztiválra, mintha könyvesboltba mennének. Most ok, én tudatosan mentem, tudtam melyik könyvet akarom megvenni, de az emberek többsége, megállt, és elkezdte olvasni a könyvek tartalmát, nézelődött, itt informálódott minden újdonságról. Nem egyszerűbb ezt egy könyvesboltban megtenni? A könyvkiadóknak természetesen ez jó biznisz, nagyon sok eladást hajtanak végre ezeken a napokon.

Hát azt hiszem ennyivel foglalnám össze az én könyvfesztivál élményemet első felvonásban, és mint mondtam 3 előadás beszámolójával még jövök. 

Könyvjelző margójára

Na, megfogadtam, hogy nem írok, de megint csak nem tudok elmenni mellette J. Megjelent az új Könyvjelző magazin, ami most a sok Európa-kiadó újdonsággal van tele, amit a könyvfesztiválra, vagy már előtte adnak ki, de amiket általában a könyvfesztiválon fognak bemutatni.

Olvashatunk benne Jonathan Franzen-ről, aki végre valahára egy valamire való díszvendég lesz már. Természetesen neki is jön az új könyve ez alkalomból. Vámos Miklós új könyve is jön, ami valószínűleg megint nem új, hanem csak 1-2 régi művét kiadják új kiadásban, új címmel (azt hiszem, már erről is írtam mennyire zavaró, de mindegy). Egressy is jön valami focis című művel, és szintén könyvfesztiválos bemutatóval. Ezen kívül Reinaldo Arenas-nak adják ki a Mielőtt leszáll az éj című könyvét, amit majd előbb-utóbb meg szeretnék venni.

A „amin már meg sem lepődök” kategóriába sorolandó a toplista, amit mindig közöl a lap. És természetesen a top 3-at a Szürkék árnyalatai foglalják el. De hát ez szinte már egy éve így van. Ilyenkor mindig azon gondolkozok, miért nem írnak mellé számokat is. Olyan kíváncsi lennék a mezőnyre. Kicsit többet ki lehet következtetni az összesített listából, de hát ott is vezet megint. De legalább az egyéb könyvekben már megjelent a Kódjátszma neve is, amit még mindig nem vettem meg, és amit januártól nem vagyok képes megtalálni az Alexandrában. De akkor ezek szerint ott van valahol, ha 9. helyen áll, csak én vagyok vaksi, meg persze még motiválatlan is J.

És írnak Salinger-ről is. Ugyanis kiadóban van egy könyv őróla is. És itt megint nem felejtik el bereklámozni a Rozsban a fogót. És még meg is írják, hogy milyen merész döntés. Hát persze, hiszen szerintem túl sok pozitív visszhangot nem kapott… De ezzel már megbarátkoztam, aki ugyanígy gondolkodik, az nem fogja megvenni az új kiadást. Mert minek. Főleg ha megvan a régi. És amikor már a magazin végéhez érek, mit látok? Egy felhívást. Hozd el a régi Zabhegyezőt és 1000Ft-al olcsóbban veheted meg a Rozsban a fogót! Na ne vicceljünk már.. Most itt az Európa vagy nagyon beijedt, hogy senki nem venné meg az új fordítást, vagy el akarja tüntetni az összes régit.. Én ezt nem értem. Csak légyszi, nehogy már ezt valaki meg is tegye! Szerintem inkább még gyorsan szaladjanak megvenni a régi kiadást, amíg még kapható.

Jajj, hát csak ez volt minden észrevételem. Egyébként a Könyvjelző jó, nagyon szeretem, és a könyvfesztivált is várom, egész hosszú listám van, amiből valószínűleg az újakat még kihagyom, és majd megveszem később, amikor már kicsit lecsengnek. De majd meglátjuk.

Jó játék a szlovák martinus-nál

Az egyik szlovák könyváruház – martinus.sk-nak, napokban találkoztam egy jó kis játékával. Internetes oldalukon adott egy nagy kép, amin összesen 64jól ismert könyvet rejtettek el, rajzolt formában. Március folyamán, minden nap egy-egy részletet feltárnak a képből a versenyzőknek, akiknek az a feladatuk, hogy minél több könyvcímet megnevezzenek. A szerencsés nyertes akár 128 szabadon választott könyvet nyerhet J!! Ki ne akarna játszani? Minden megnevezett könyvért egy szabadon választott könyvet nyer a versenyző 10 euró értékben. Ha pedig március folyamán vásárol is, mindezt megduplázzák!

A versenyzők segítséget is kaphatnak, ha vásárolnak a martinus-nál, és a kép teljes mását néhány boltban meg lehet nézni. A kép jelenlegi állását posztolom, de ezen a linken megnézhetitek eredetiben is. Azért már elég sokat fel lehet ismerni! Ti hányat? J Lehetne itt is valami hasonló!

Új fordítás, új kiadás

Az Európa kiadó újra kiadja Salinger klasszikusát, a Zabhegyezőt. Csak nem úgy, mint Zabhegyező. Eljött az ideje a szó szerinti fordításnak.

Barna Imre fordító gondolta úgy, hogy ideje, hogy a könyv új fordítást kapjon, és megszabaduljon a sok „hibától”. Az igazat megvallva nem is arról akarok írni, mert persze, ahány fordító, az annyiféleképpen fordítana le egy szöveget. Ezzel nincs is semmi baj. Sőt az is igaz, hogy azok a könyvek, amik sok-sok évvel ezelőtt fordítódtak, lehet nem voltak olyan profi munkák (most csak hirtelen Stephen King A búra alatt fordítása jut az eszembe, ami a filmsorozat megjelenésekor vicc tárgya lett a Junior elnevezésének „ifi” fordításával – amit a magyar szinkronosok szintén vállaltak).  És igen, még mindig azt hiszem, egy könyvet a legjobb az eredeti nyelven elolvasni, de természetesen néha elkerülhetetlen a fordított verzió (nem mindenki beszéli az összes nyelvet, ahonnét olvasna könyveket). Nyelvezetfrissítés, hibák feltárása és javítása, ez mind csupa pozitívuma az újrafordításoknak és kiadásoknak. Ezt el is tudom fogadni. Amikor már a címmel machinálnak, azt nem. Legutóbb már az újonnan kiadott Dorian Gray arcképe/képmása kombótól nem tetszelegtem, és az még nem is volt olyan nagy különbség címileg.  De az évtizedek óta berögzött Zabhegyezőt, átkeresztelni Rozsban a fogóra (tudom, hogy az eredeti cím is ezt jelenti) nem tartom jó ötletnek. Ezek után az iskolában is Salinger híres Rozsban a fogóját fogják tanítani a gyerekeknek? Vagy felnő egy generáció, aki a Zebhegyezőt nem is fogja ismerni? Lehet hülyeség ezen gondolkodni és felháborodni, de valahogy okosabban kéne az ilyesmit csinálni. Például ha valami fordítás hibás, vagy az akkori fordító nem volt kompatibilis 100%-ban az adott nyelvvel, akkor is az eredeti fordításból kéne ki indulni, és csak a szükséges szavakat, mondatokat kéne megváltoztatni. Így nem lenne akkora „sokk”, elolvasni egy-egy művet kétféle fordításban. Hiszen néhány „új fordító” olyan butaságokkal érvvel. Az érveik miatt nem kellene az egész könyvet átírni. És attól még nem is biztos, hogy jobb lesz. Barna Imre, az új fordításról hosszan az új Könyvjelző magazinban mesél. Nem is akarom azt leírni, de nekem nem tetszett az, amiket ő felhozott érveknek. Annak ellenére, hogy igen az első fordítás címét valóban elrontották, akkor kellett volna gondolkodni, de most más hagyni. Ami kifejezetten taszított, az amikor elmagyarázta hogyan fordította a „hat” szót a főhős fején lévő cuccra… Tényleg, olvassátok el…  Mert így sokkal jobb lett, gratulálok, most menő lettél.

Azt azért hozzáteszem, én nem olvastam magyarul a könyvet, csak angolul, így nem tudom milyen volt a régi fordítás. Nem is amiatt írtam azt amiket írtam, de szerintem ez nyílvánvaló.

Na, azt hiszem ennyi elég a morgásból ehhez a témához, mert aztán ha elkezdem, sosem fejezem be. Az új kiadását a Zabhegyezőnek/Rozsban a fogónak áprilisban adja ki az Európa kiadó. Már csak azt várom, hogy még a borítóját is elrontják valami izléstelenséggel.

Werk akadémia nyitott napja

Ezzel az írással kábé 1 hetes késében vagyok, meg még sok mással is…

A Werk Akadémia, saját reklám céljából egy nyitott napot tartott múlt csütörtökön, amelyen, többek között este irodalmi témával várták az érdeklődőket, és amelyre én is ellátogattam. Témaként a mai kortárs magyar irodalom szolgált, (ahogyan a beszélgetést vezető műsorvezető nevezte: mennyire szexi és cool – mert ugye a menő már nem elég jó szó…)

A vendég csokor elég érdekes volt, jól összeválogatták az irodalom különböző ágának képviselőit, így köztük volt Szécsi Noémi írónő, Kötter Tamás író, Kormos Kevin videóblogger (btw – mi ez a nagy harsona körülötte?), Sárközi Bence (Libri kiadó vezetője) és Valuska László (könyves blog szerkesztője).

Érdekes személyisége, nagy nevek, jó képviselők, de valahogy, ahogy most próbálok visszagondolni, hogy mi nagyot mondtak, nem jut semmi eszembe. Pedig tartott kb. 1 óráig a beszélgetés. Mert csak beszéltek, de semmi érdemire nem jutottak. Azért mégis megpróbálom összefoglalni.

Az állandóan emlegetett magyar irodalom válsága most is elhangzott, ahogy az állami támogatás hiánya is – hmm, erről már mind hallottunk. Említették, hogy a mai világban egy írónak nem elég írnia, hanem valami mással is foglalkoznia kell és azt is elfogadható színvonalon kell csinálnia. Az a Kevin (akiről én előtte kb. pár nappal hallottam először, akkor is egy sor erejéig, de ahogy most utána néztem nem sokból maradtam ki) értelmesebben beszélt, mint ahogy kinézete sugározta, de azért nem mondott semmit.  Mármint ezzel azt akarom mondani, hogy szépen beszélt, de sajnos mély tudása ebben a témában nem volt (viszont megértem a rendezők választását – így legalább diverzifikusabb volt a csomag).

Elmondták mennyire kritikus az első 3 hónap egy új könyv kiadásánál. Addig tud még vele kezdeni valamit a kiadó. Később már nem (ezzel a promóciókra gondolni). Fontos, hogy egy szerző valahogy felhívja magára a figyelmet, vagy úgy hogy kiépít magának egy karaktert (példa erre egy holland író – akinek azt hittem, hogy leírtam a nevét, de mikor utána kerestem semmit nem találtam – ő, miután megunta, hogy az újságírók mindig megkérdezik tőle ugyanazt, minden alkalommal, egy más történettel szolgált válaszul), vagy valamilyen „zajt” kelt maga körül, ami közüggyé válhat (pl. Grisham és az Amazon). Még talán annyit, hogy a jelenlevők szerint, nők alkotják az olvasóközönség gerincét.

Akartam pár szót írni a közönségről is, de inkább most visszafogom magam J. Az est összességében jó volt, tetszett. Igényesen volt elkészítve a terem, a háttérben az „utazóolvasó” képei futottak, az asztalon víz és aranyos könyvjelző. A falakra nyitott könyvek voltak akasztva, nagyon hangulatos volt. Jól megcsinálták a szervezők, a beszélgetés után még Karafiáth Orsolya lépett fel, de azt már nem vártam meg, de biztosan az is jó volt. 

Sok év után előkerült, és kiadják a Ne bántsátok a feketerigót folytatását!

Sok év hallgatás, és kevés aktivitás után kiadják a Pulitzer-díjas írónő, Harper Lee To kill a mockingbird (Ne bántsátok a feketerigót) könyve folytatását, Go set a Watchman címen. Persze ezt sem úgy kell elképzelni, hogy a 88 éves írónő úgy döntött ír mégegy könyvet ennyi év után. A könyv valójában hamarabb kész volt mint az első, benne a főszereplő Scout felnőtt nőként hazautazik New Yorkból  Alabamába, hogy meglátogassa apját. A kiadónak akkor, megtetszettek a nő gyerekkori „visszaemlékezései” (flashback), és megkérte az írónőt, írja inkább meg a gyerekkori Scout élményeit. Mivel Lee akkoriban először írt, azt tette, amit mondtak neki, és megírta a Ne bántsátok a feketerigót, az eredeti „tekercs” pedig sohasem került elő.

A könyvet 2 millió példányszámban adják ki első körben, Amerikában (húú, de jó lenne belőle beszerezni egy első kiadást :)).

Nagyon érdekes, hiszen Lee mindig arról volt híres, hogy a To kill a mockingbird az egyetlen írása, soha nem írt többet. Mondjuk ez igaz is, mert előtte írta a másikat. Habár azt nem értem a kiadónak miért nem jutott az első sikere után újra elővenni a második részt. Furcsa lesz úgy emlegetni ezt a könyvet mint egy folytatás/vagy sorozatot. Érdekesmód Lee csak emléket akart hagyni a történelemben egy déli kisváros életéről, nem voltak különösebb írói ambíciói. Évek óta alig beszélt a médiában, és nem is valószínű, hogy túl nagy reklámot csinálna a könyvnek. Szerintem erre nem is lesz szüksége, a könyv önmagának már egy reklám.

Kiváncsi vagyok Magyarorszáron mikor jön, vagy jön-e. És hogy kiadják –e hozzá újkötésben a Ne bántsátok a feketerigót is, mint ahogy szokták. Mondjuk nem tudom itt hogy néz ki a könyv, nekem Amerikából van meg az enyém. Nem is nagyon láttam a boltban. Mondjuk nyilvánvaló okokból nem is kerestem. Mindenestre mindegy milyen nyelven, de várom! 

José Saramago - Ricardo Reis halálának éve - könyvbemutató

Múlt csütörtökön az Európa kiadó újabb könyvbemutatót szervezett. Ezúttal José Saramago, Ricardo Reis halálának éve című alkotás magyar kiadása alkalmából. Helyszínül a Cervantes Intézetet választották, ami csak másodjára zavart össze. Mármint akkor, amikor helyet foglaltam. Mindenki körülöttem „en español” beszélt, akkor tudatosult bennem, hogy az előadás lehet, hogy spanyolul lesz. Gyorsan át is ültem egy vészkijárathoz közelebbi székre, hogy ha nagyon szenvednék – a hiányos spanyol tudásommal – a megértésében, le tudjak lépni nagyobb feltűnés nélkül. Végül kiderült, kár volt a pánik, mert a spanyol és portugál köszöntés után, természetesen az előadás magyarul folytatódott.

A vendég Pál Ferenc volt (nem összekeverni Pál Feri atyával J), aki a Saramago könyvek fordítója, és egyben ő maga is már a 2. könyvét adta ki az íróról. Személyesen ismerte Saramagot, ugyanis, amikor Portugáliában tartózkodott hosszabb ideig, megkereste a telefonkönyvben lévő címe alapján. Miután megmondta neki, hogy könyvet szeretne róla írni, nagyon megörült neki és barátságába fogadta. Természetesen ekkor még nem volt híres író, csak a pályafutása elején lévő firkász.

Maga a beszélgetés nem volt túl érdekes, sajnos kicsit úgy érzem, túl sok dolog ismétlődött a fordító szájából, esetleg néhány apróságról túl sokat beszélt. Ez annak is köszönhető, hogy a bemutató első felében, inkább a saját könyveit próbálta reklámozni, és elég későn tértek át a tényleges Saramago műre. Elmondta, mennyire félre lehet értelmezni és fordítani könyvei mondandóját, és hogy igazán csak az értheti meg, aki ismeri Portugália történelmét és kultúráját.  Állítólag ezt maga Saramago is többször megjegyzi, hogy nem biztos, hogy mindenki megérti a mondandóját. Másik dolog, amit fontosnak látok megjegyezni, az a Saramago fordítás nehézsége. Én olvastam egy könyvet tőle (Halálszünet, nem fejeztem be, de csak mert valami közbejött), és abban pontot nem használt csak vesszőt. Iszonyat hosszú, kacskaringós mondatok, és valóban, le a kalappal a fordítónak, aki képes volt nem elveszni ezekben a mondandókban.

Amit az adott könyvről tudni kell az az, hogy nem tartozik a legolvasottabb Saramago könyvek közé, és hogy a szerző legintellektuálisabb regénye. Állítólag ebben használódik leginkább a tiszta és egészséges saramagoi humor, előtte inkább csak fájdalmas irónia volt felfedezhető. Állítólag nem volt sohasem az a „boldogság” író, idősebb korára pedig egyre sötétebben látta az életet. Elégedetlen volt Portugáliával, és a Jézus Krisztus evangéliuma miatt nem kapott meg valamilyen irodalmi díjat, ezért átköltözött Spanyolországba sértődöttségből, és haragból. Ezen kívül ő felé is erős a kritika, vannak, akik kritizálják a megnyilatkoztatásait.

Körülbelül ennyivel tudnám összefoglalni az elhangzottakat. Nem azt mondom, hogy rossz volt, inkább azt, hogy nem volt annyira érdekes. A végére eléggé életre kelt a beszélgetés végre személyes tapasztalatokat is mondott a félreértelmezésről és a szerzőről és a feleségéről. Talán ilyennek kellett volna lennie a teljes bemutatónak. Plussz, az össz-vissz 10 emberke aki megjelent, nem a legjobb reklám technikát mutatja be ebben az esetben… És nem akarok azzal jönni, ha már kicsit komolyabb a könyv, akkor már nem jönnek el az emberek… Azért ne felejtsük el, Saramago Nobel-díjas.

Őszi hangulat bejegyzés

Tegnap kicsit szomorkás voltam, úgyhogy elmentem a könyvesboltba este. Szerintem ott voltam vagy 1,5 órát, nézelődtem, olvasgattam.  Van pár jó könyv amit megvennék. Persze vannak azok, amiket tuti megveszek, csak most még nem égetik annyira a talpamat, és vannak olyanok, amik csak olyan szép kiadásban vannak. Például a Prozac nation. Kiadták most magyarul, vagyis lehet csak újranyomták, nem tudom, de olyan jó kis borítója van, hogy simán megvenném. Sajnos elrontottam azzal, hogy a filmet megnéztem néhány éve és nem volt nagy szám. Persze akkor nem is tudtam róla, hogy az egy köny adaptáció. Vagy csak nem érdekelt. Most meg a könyvtől ódzkodok kicsit, hogy az sem lesz túl érdekes. A másik témához kapcsolódó könyv az újrakiadott Plath-féle üvegbura. Na annak a borítója elég szar, de a lapjai.. Pont, mint a Prozac nationnek… Nem azok a nehéz, klórozott fehér lapok (valamiért nem szeretem őket, még füzetekben sem), hanem az újrahasznosított, vékony, szürkebeütésű lapocskák. Már csak ezek miatt is szívesen megvenném az új üvegburát J. Úgylátszik az Európa beújított. Vagy csak így olcsóbb nekik. De nem baj, felőlem jöhet.

Milyen béna már amikor megvan már évek óta egy-egy könyved, már el is olvastad, akár nem is egyszer, a lapjai mozdulnak, a dereka be van törve, aztán valamelyik kiadó úgy dönt kiadja újra. Szebben. Most mit csinálsz? Nem nagyon szokott érdekelni, de például az új Máraik nagyon szépek. Ott én financiális okok miatt, direkt visszakerestem helyeket ahol még kapható volt a régi egyben Az igazi... Judit és az utóhang. Mert az új kiadásban ez 2 könyv, és drágább lett volna. Bármilyen szép is. Az üvegbura pont rossz példa mert ott a borító nem tetszik, inkább csak a lapok, de nagyon sok könyv éli meg az újranyomtatást, néhány pedig már lassan az antikváriumokban sem kapható (pl. Zola – erre is tegnap figyeltem fel, mert szétnéztem használt könyvek között is).

A két könyv pedig, amit mindenképp előbb-utóbb megveszek az a Scott és Amundsen nyilvánvalóan, és Máraitól az Eszter hagyatéka. Az utóbbit máris majdnem megvettem, de aztán gondoltam nem lesz késő még pár hét múlva sem. Talán pont jó olvasmány lesz az utazásomra. Nem nehéz könyv, vékonyka (nehézségét fizikai értelemben értem). Ezt még átgondolom azért J. A megfelelőt kell vinnem minden szempontból.

Fúú, hirtelen annyi minden eszembe jutott, de ez nem az a poszt. Most ennyi elég lesz, majd hónap végén megpróbálom jobban összefoglalni a dolgokat. 

Könyvújdonságok a Maxim Kiadónál

A Maxim kiadó megkeresett az őszi megjelenésivel kapcsolatban, és mivel ilyen kedvesek voltak, ezért ki is rakom az október-novemberi megjelenéseiket, amiket most 30% kedvezménnyel lehet megvásárolni és akár postaköltség nélkül (!!) is.

Szeptemberben és októberben a következő könyvek jelentek meg:

Jamie McGuire: A jóslat

Janet Evanovich, Lee Goldberg: A nagy zsákmány

Jeannette Walls: Az Ezüst Csillag

Carina Bartsch: Cseresznyepiros nyár

Rachel Joyce: Ellopott pillanat

Sherry Gammon: Hihetetlen

Cheryl Klam, Claudia Gabel: Káprázat

David Levithan: Nap nap után

Anna Banks: Poszeidón

Robin LaFevers: Sötét diadal

Abbi Glines: Te vagy nekem a levegő

Októberi és novemberi megjelenések:

Mark Pryor:  A kriptatolvaj

Nina George: A levendulaszoba

Alan Bradley: A titokzatos bábjátékos

Adam Makos: Az óceán hangjai

Chanda Hahn : Bűbájtalan

Melissa Landers: Elidegenítve

Elizabeth Richards: Főnix

Holly Goldberg Sloan: Hetesével

Jhumpa Lahiri: Mélyföld

Jamie McGuire: Red Hill

Alexandra Bracken: Sötét elmék

További intormációt az alábbi linken találtok.