Olvasás éjszakája - rövidke élményem - Vámos Miklós könyvbemutató

Szombaton újra megrendezték az olvasás éjszakáját, és annak ellenére, hogy 3-4 program meglátogatását terveztem, mégsem úgy alakult a délutánom, hogy megtegyem. Örültem az idei felhozatalnak, ugyanis tavaly vagy tavalyelőtt úgy vártam, és végül, amikor a program kikerült, semmi sem érdekelt, amire elmentem volna. De mint már említettem, a napom nem úgy alakult, így végülis csak „beestem” 8-ra az Alexandrára, hogy legalább Vámos Miklós könyvbemutatóját meghallgassam. És milyen jól tettem. Természetesen most sem okozott csalódást.

Még megjelenés előtt elhozta nekünk a legújabb könyvét, a Hattyúk dalát. A könyv egy történelmi értekezés, ami visszanyúlik 2000 éves távlatokba, foglalkozik Jézus Krisztussal, és a magyarok történelmével is. Rengeteg könyvet elolvasott, hogy létrejöhessen ez a mű. A magyar történelem kérdőjelein kívül, a migráns kérdéseket is feszegeti benne. Vagy inkább azon keresztül próbálja magyarázni. Érdekessége, hogy minden fejezet egy szépirodalmi idézettel kezdődik, amiknek a „megfejtéseit” a könyv hátuljában találhatják az érdeklődők. Állítása szerint, minden művének van egy fő gondolata, egy mondanivalója, üzenete. Neki ebbe a gondolatba bele kell szeretnie ahhoz, hogy könyvet  tudjon róla írni. Reméli, hogy aki elolvassa, az kap valamit az ő derűs életszemléletéből, és bízik benne, hogy a könyv elolvasása után mindenkinek jobb lesz.

Vámost én sokáig tudom hallgatni, bármilyen sztorival is jön, mindig jópofa. Az a személy akivel csak leülne az ember beszélgetni. Most is hozott más témákat, felhozódott az éppen megszűnt Népszabadság, és „újramagyarázta” Anna Karenina-t is. Akik eddig nem ismerték őt – és most már egyre kevesebb műsora is van, mert mint most is megjegyezte, hogy a mostani tévékbe nem készítene műsort – azoknak mindenképpen ajánlom!

Könyvfesztivál 2016 – 2 szarvas a ködben

Egy rövid összefoglalót írnék az idei Könyvfesztiválról. Nem túl hosszút, mert nem úgy sikerült ahogy terveztem, vagy nem tudom mi lehet a gond az utóbbi években a könyvfesztivállal. Vagy velem. Mármint, a programok között még mindig találni 1-2 érdekességet, de a könyvvásár egyszerűen nem jön össze nekem.  Pedig egész listával mentem, amiket meg akartam venni és direkt hagytam a könyvfesztiválra. Hát az ötös listámról egyet sem sikerült megvennem. 2-2 könyvre pályáztam a Kossuth kiadónál és a Librinél. A Kossuthnál ugyan megtaláltam mindkettőt – az egyik az éppen aktuális sorozatuk egyik része lett volna – de 1 darab kiállított példány volt csak belőle. Mikor kértem őket, hogy  hozzanak már ki hátulról egyet, ami nincs összemancsolva, próbálkoztak, de üres kézzel tértek vissza. A válasz az volt, nem hoztak többet, most nem erre koncentráltak. Hát ha az épp aktuálisan futó sorozatukra nem koncentrálnak, akkor kérem szépem, mire? Így a másik könyvet is otthagytam. Szolgálják ki az öreg népséget, akik mint a tetűk nyüzsögtek egy nagy doboz 500 forintos, gőzöm nincs milyen magazin felett, amihez talán ?sütőforma? volt az ajándék. Aztán, ahogy a könyvfesztivál társam mondta, azokat a dolgokat hozzák ki, amit máshol nem tudnának eladni. Hát valahogy így...

A Librinél akkora tömeg volt, hogy még szétnézni is nehéz volt, pedig én már megtettem reggel, később csak mégrosszabb lett. De ott is szomorúan konstatáltam, hogy nem találom a keresett példányokat… Nem is fűznék hozzá túl sok mindet. A Librihez kapcsolódik egy másik csalódás is, ami Gárdos Péter dedikálását illeti. Direkt elcipeltem a példányomat, hogy aláírathassam vele, és nem sikerült. Ez mondjuk nem az ő hibájuk volt, hanem mert egyidőben volt Egressy Szarvas a ködben könyvbemutatójával. És mindössze fél óráig tartott L. Ha előre tudom, hogy Egressynél a terembe sem tudunk bejutni időben, mert az előző előadás elhúzódott… Már 10 perce kellett volna a könyvbemutatónak kezdődnie, de csak akkor nyílt a terem ajtaja, és kezdtek szállingózni az emberek ki. És valahogy csak jöttek meg jöttek.. Eltartott majd újabb 5 percig mire mindenki kijött, utolsóként – mint később számomra kiderült -  az embertömeg vonzáspontja – Saul fia Nemes Jeles László. Kijött, feltette a napszemüvegét mint egy világsztár és a Millenáris hangárja helyet legalábbis Los Angelesben menekülne a papparazzik elől.

Így kezdődött el végül kb. 15 perces késéssel Egressy bemutatója, ami – Veiszer Alindát leszámítva egész jó volt. Még mindig nem értem miért kell ezt az asszonyt mindenhova küldeni, ennyire nem tudnak találni  egy másik munkatársat, aki tud 5 kérdést kérdezni a könyvből és aztán kussol, ugyanis talán a néző-hallgató közönség nem rá kiváncsi..? Az író el tudja húzni az időt, többre nem is lenne szükség. De Alinda csak olvas fel részleteket a könyvből, és próbál magyarázni az író helyett. De hát Egressy nem így tette. Mesélt a könyv keletkezésének történetéről, és arról, hogyan kapta a címét. Szereti visszahívni valamelyik régebbi műve mellékszereplőjét, így kapta Anna is ezt a regényt. Elmondta, hogy valóban megismerkedett egy anyakönyvvezetővel (a főszereplője foglalkozása), és nagyon sok mindent tőle vett át a könyvbe. Sokáig rejtelmes marad Anna személyisége, az nyilvánvaló, hogy pszichikailag labilis, de az olvasó sokáig nem tudja ledönteni, hogy a képzelgései, a paranoiája és üldözési mániája valós-e vagy csak kitalálja. Tényleg veszélyben van Anna? A többit az olvasóra bízzák és nem elemzik tovább. Megtudjuk, hogy Ázriel angyalt úgy választotta a könyvbe, hogy kiválasztotta, melyik angyalnak van a legjobb neve J. És megtudhatjuk, hogy szerepel a könyvben Jócsaj Eszter is. Igazat megvallva, nem olvastam még Egressytől semmit, és nem is feltétlenül akarok, de ez a mű, így a bemutató után kicsit felkeltette az érdeklődésemet. Lehet, hogy ezt majd valamikor elolvasom. És ha tudtam volna, hogy lesz olyan jó fej, és felhasználja az előadásra szánt utolsó 5 percet arra, hogy még ott dedikálja a megvásárolt könyveket, akkor én is vettem volna korábban.

A másik előadás, a már rendszerré vált Vámos Miklós könyvbemutató volt. Ez alkalommal, az Álmaimban valahol című könyvét analizálta egy álomszakértő klinikai szakpszichológussal. Ez valahogy kissé kevésbé volt érdekes, mint máskor. Talán azért mert a nő többet beszélt, és talán már valóban arra vetültek, hogy Vámos mondott egy álmot, a nő meg próbált rá reagálni. Nem is feltétlenül mondanám, hogy pontosan, inkább kissé közhelyesen. Hogy a víz azt jelenti, hogy elmos valamit meg ilyenek.. Na de visszatérve a könyvhöz, 4 novellából áll, amiből azt hiszem az egyik egy kisregény. Ezek után, konkrét példákkal magyarázza egyes részek keletkezési történetét, jelen esetben konkrét álommal.  

Hát körülbelül ennyivel tudnám összefoglalni a könyvfesztiválos élményeimet. Az előadásokat most is szerettem, de könyv vásárlással most is bajban voltam. Persze Saul fiát még aztán 3x is láttam ott bóklászott magában, Gárdos Péter meg nem maradt volna 5 perccel sem tovább. Mondjuk lehet nem értem volna vele semmit, mert nem tudtam hogy néz ki :D. Végül 2 könyvet vettem, olyanokat, amik ráértek volna ha később is veszem meg őket, nem valószínű, hogy a közeljövőben elolvasom őket. Az egyik a Csernobili imák, a másik pedig Az ítéletidő.

"Az olvasás legyen az egyik szenvedélyetek" - Vámos Miklós könyvbemutatója

Csütörtök este az Alexandra Nyugati otthonában ismét Vámos Miklós könyvbemutatót tartottak. Szinte ez már rendszeres őszi program. Az aktuális újrakiadás ezúttal a Bárnovellák és fakciók címet viseli, és egy novelláskötetet köszönthetünk benne. Kellemes meglepetésként szolgáltak az üres székek (érts: nem volt tele, mint általában), és mit ne mondjak, Veiszer Alinda jelenléte sem hiányzott. Ezúttal Lévai Balázs beszélgetett vele.

Nekem ezek a Vámos Miklós előadások rendszeres programok, már szinte tudom, hogy egy-egy kérdésre mit fog felelni, de azért őt nem lehet megunni. Most azért a történetei nagyrészei számomra is ismeretlenek voltak. Mintahogy a korábbi köteteket is, ezt is az Európa kiadó adta ki újra, és annak ellenére, hogy nem szereti visszaolvasni magát, ilyenkor kénytelen, és ilyenkor bele-bele is változtat a szövegbe.  Ez számomra kicsit furcsa, mert az írott szövegbe, hibajavításon kívül nem kéne már javítani. Kijött nyomtatásban, most egy új nyomtatás ne tartalmazzon már más szavakat… De ez a személyes véleményem. Elárulta, hogy a jó novellák, erős első mondattal kezdődnek. Ő 3 szabály szerint írja a novelláit. 1. Először megírja az első mondatot és az utolsót. 2. Alkot egy olyan figurát, akire az emberek 10 év után is emlékeznek. 3. Kitalálja a karakter csillagjegyét, és aszerint írja a történetét, ahhoz igazítja, hogyan beszél, és milyen típusú ember.

A könyv 2 korszak novelláit tartalmazza. Az első, az a Lehetetlen című műsor készítése közben íródott, ugyanis ekkor nem volt ideje hosszabb terjedelmű írásokra. A Bárnovellák szó pedig arra utal, hogy mindegyik elbeszélés címe tartalmazza a „bár” szót. A könyv második felében az újabb novellái vannak, amik szerinte tempósabbak, lényegretörőek, és gyorsabban olvashatók.

A beszélgetés végén, még felhívja a figyelmet, hogy mennyire fontos, hogy az embereknek legyenek szenvedélyéi. És ha lehet, az egyik legyen az olvasás :) (aki még nem nézte el a villamosmegállóját egy könyv miatt, az nem tudja, miről beszél, állítólag – na ki ne felejtett el volna leszállni? ).

Próbáltam most röviden összefoglalni az elhangzottakat, sok mindent kihagytam, például, ahogy a kedvenc íróiról beszél. Ilyenkor mindig eszembe jut, mennyire szeretnék vele könyvekről beszélgetni. Beszélt nagyon tömören, de szerintem sokatmondóan a szüleiről, és ugyanúgy a leírásokról az írásban. Beszélt a bulvár és celebvilághoz való kapcsolatáról, ami röviden nulla :). Mesélt pár történetet, amikből megtudhattuk mi hozza ki a sodrából, és mikor hajlik ez akár tettlegességig.

Más nem is írnék az estéről, a műsor után természetesen megint dedikált. Aki eddig nem ismerte volna Vámost, annak ajánlom, hogy hallgasson meg egy műsorát, vagy menjen el egy ilyen beszélgetésre, mert megéri. Nem tudom megunni. Kevés kortárs írót olvasok, és követek figyelemmel – vagyis pontosabban ez a nullához konvergál – de Vámost kivétel, és nem bánnám, ha új TV műsora is lenne.

Könyvfesztivál - utolsó adag

Most már jó ideje tartoztam a könyvfesztivál másik 2 előadása beszámolójával is, amiken még részt vettem. A Jonathan Franzen élménybeszámolóról már olvashattatok korábban.

Barna Imre – Rozsban a fogó

A másik előadás, ami érdekelt, az a Rozsban a fogó magyarázása volt, egyenesen Barna Imrével. Talán a szervezők sem számítottak akkora „tömegre”, mert egy elég kis terembe tették az előadást, így sokaknak, csak állóhely jutott. A Zabhegyező új fordítójával ismételten Veiszer Alinda beszélgetett. A felkavaró fordításról már annyi helyen lehetett olvasni/hallani hideget-meleget, hogy már úgy éreztem fejből tudom a kérdéseket és a válaszokat, az érveket, a tényeket. Nem is volt ez másképp az előadáson sem, nem merültek új mélységekbe, körülbelül a megszokott magyarázatott kaptuk (és mivel az Európa standjánál el lehetett venni a híres-neves magyarázó füzetet, amit az új verzióba adnak, így abból is kiderül, újra, mégegyszer minden). Kiderült, hogy eredetileg nem ő lett volna a mű fordítója, de mivel a választott személy nem vállalta végül el, így ő kapta meg. Állítása szerint, nem azzal volt a baj az eredeti fordításban, hogy a 60-as években nem úgy beszéltek, hanem hogy úgy soha senki nem beszélt, ahogy a Zabhegyezőben meg volt írva (na ehhez nem tudok mit hozzáfűzni, én nem magyarul olvastam J). A legnehezebb dolga a címével adódott, amin 1,5 évig gondolkodott, míg végül a Rozsban a fogó mellett döntött. Kicsit ebben a beszélgetésben is úgy éreztem, hogy „magyarázza a bizonyítványát”, elmondja, hogy ha meghagyja az a Zabhegyező elnevezést, még akár szerzői jogi vitákba is keveredhetett volna. Hogy is mondjam, az egész 1 óra alatt a hangja ideges volt, és mintha a természetes hangszíne felett beszélt volna, mintha tényleg kicsit idegesen/felháborodottan próbálta volna magyarázni magát.

Én sem vagyok az új fordításnak a rajongója, de már valahogy mostanra megsajnáltam Barna Imrét. Már lefutott a jó egy hónapnyi vita, most már mindenki fogadja el, és max. ne vegye meg az újat. És ahogy ő is megemlíti, ilyen reklámot még egy műfordító sem kapott pályafutása alatt, és ez bizony igaz. Azt hiszem a nevét megjegyeztük egy darabig J.

Vámos Miklós és Dés László – Ének évada

A Vámos Miklós előadásról nincs is túl sok mondandóm. Ő sem mondott semmi újat. Amióta a könyveit új sorozatban adja ki az Európa, minden könyvbemutatóján ugyanazok hangzanak el. Hogy mennyivel jobban jár az ember, ha 2 kisregényét veheti meg egy könyvben, olcsóbban. Persze Vámos mondhatna bármit, akkor is ott lennék és az is érdekes lenne. Azért most is elmélkedett kicsit fiatal koráról és élményeiről, a kérdéseket pedig egyenesen Dés László tette fel, akikkel együtt zenéltek is. Lenne videó is, de sajnos technikai okok miatt nem tudom feltölteni. 

Könyvfesztivál 2015 – 2. felvonás - Jonathan Franzen előadás

Ígértem, hogy még írok a 3 előadásról, amit meghallgattam a Könyvfesztiválon. Mindhármat előre kinéztem, szerencsére nem keresztezték egymást, csak a Rozsban a fogó magyarázata a Jonathan Franzen dedikálását.

Jonathan Franzen

A 2015-ös Könyvfesztivál díszvendégére annyian voltak kíváncsiak, hogy nem volt elég egy hagyományos terem, hanem átküldtek egy szomszédos épületbe, hogy jobban elférjünk. Igazat megvallva nem nagyon néztem hátra közben, de állítólag még így is sokan állták végig az előadást. Franzen nagyon lazán, „lonesome”-osan üldögélt az első sor oldalsó székén, lehajtott fejjel, úgy, hogy a mellette levő 3 szék is üres volt. Amikor elmentem mellette, fel sem tűnt, hogy az ő. Ezt a magatartását aztán a válaszaival is igazolja, sőt Veiszer Alinda első kérdése felé, is ezzel volt kapcsolatos. Nagyon visszafogott, szerény embernek tűnt, aki egyszerű öltözékben, hátizsákkal ment fel a színpadra, és még azt is mondanám, hogy zavarban volt a sok ember előtt, de persze még panaszkodott a fáradságra is, úgyhogy akár az torzíthatta a képet. Ezzel kapcsolatban kiderült róla, hogy szeret egyedül lenni, amit már gyerekkorától megszokott, és ami – szerinte – később az olvasáshoz, majd az íráshoz vezette.

Mivel az új könyve önéletrajz ihletésű, elmesélte, hogy körülbelül 13 évesen kezdett írni, amiről, amikor a szülei tudomást szereztek, nem voltak elragadtatva. Elmondta, hogy gyerekkorában sokat szégyenkezett, úgy érezte másnak kell mutatnia magát, mint aki – vagy, ahogy ő nevezte – hazudnia kellett róla. Ennek tulajdonítja azt is, hogy írni kezdett, mert íráskor professzionálisan hazudhatott. Habár nem hisz abban, hogy az írás megfelel egy személyes terápiának, erről a könyvéről mégis meri ezt mondani. Az útjára Budapestre pedig, Edward St Aubyn egyik könyvével érkezett.

Az új könyvről és róla most ennyit is írnék, meg itt eljutok oda, mennyire borzalmasak voltak Veiszer Alinda kérdései. Kezdjük ott, hogy fel volt állítva egy tolmácsfülke (szerintem a nézők is kaphattak fülhallgatókat, ha kértek, ebben nem vagyok biztos), Veiszer Alinda magyarul kérdezte a kérdéseit, Jonathan meghallgatta lefordítva, majd angolul válaszolt. Miért kellett ez? Nem találtak már egy kérdezőt, aki angolul is bevállalta volna, hogy levezeti az interjút? Most komolyan.. Alindának úgyis annyi szerepe volt, hogy felolvasta a kérdéseket és mondott aztán max. egy okay-t. A kérdései fele pedig – egy hosszabb részlet volt a könyvéből, amire aztán kérte az írót, hogy reagáljon, magyarázza. Ezt Jonathan körülbelül a 2. után meg is jegyzi, hogy ezt ő nem szereti, mert szerinte az olvasó dolga értelmezni a szöveget. Plusz, szörnyű példákat válogattak ki… Szerintem közvetetten ezt is megjegyzi, amikor egyiknél komolyan hangzik a kérdés, ő pedig az egész részt inkább humorosnak írta meg.  A másik dolog pedig, hogy a felolvasott könyvrészleteket, a tolmács „szabad fordításban” lenyomta Franzen fülébe. Hát kérem szépen, már nem lehetett volna megszerezni az eredeti részletet? Csodálom, hogy szegény rájött miről is kérdezik. És itt vissza is jutunk a kérdéshez, miért nem ment az egész angolul??  Szerintem Franzennek sem volt túl jó véleménye a rendezésről és a kérdésekről. Aki tudja miért nyomja az Európa ennyire ezt az Alindát az szóljon, mert még azt sem mondhatnám, hogy valami attraktív a kinézete.

Az interjú többi részét pont a fentiek miatt hanyagoltam, mert ugye a könyvrészletek kérdéseiből olyan témákat feszegettek, mint a politika, a Bush kormány, a Katrina hurrikán, és az ún. Franzenfreude, amit ő szemmel láthatóan leszart, és meg is jegyezte, hogy úgy tudja ez a megnevezés Jodi Picoult és Jennifer Weiner-től származik. Elég volt az első nevet meghallanom (mert azt legalább már hallottam, de olyanok között van, akiket nem olvasnék, a másodikat nem is ismerem), és tudtam mire gondol. A végén összefoglalva erről annyi volt a véleménye, hogy „whatever”. Azt hiszem, ez minden elmond.

Még talán annyit, hogy meghívták Bart Istvánt is – a Franzen könyvek fordítóját – aki szintén nem volt túl bőbeszédű, és csak általános dolgokat mondott, hogy nehéz a fordítói munka, és Franzenről annyit, hogy nagyon fegyelmezetten ír.

Látva a Franzen előadás hosszát, azt hiszem a másik két előadás összefoglalójával külön posztban jövök, mert senki nem olvasná ezt végig J. Azt hiszem a véleményemet elmondtam mind Franzenről, mint Alindáról, mind a szervezésről, a dedikálás lehetetlenségéről pedig már korábban beszámoltam. 

Könyvfesztivál 2015 - újabb csalódás

Én is kilátogattam az éven is a Könyvfesztiválra, és most már másodszor okoz nekem csalódást. Persze még mindig az egyik legjobb könyves programnak tartom, ami számunkra is elérhető, és mivel évente csak egyszer van megbecsülendő, nem okoz olyan élményt, mint szeretném.

Azzal a tudattal mentem ki, hogy van 3 előadás, amit meg akarok hallgatni, és van 3-4 könyv, amit meg szeretnék venni, és hátha – mint általában minden éven – még plusz megakad a szemem valamin, amit nem is terveztem. Hmm, hát a mondatom első feléből semmi nem jött össze. Na jó, talán egy, de azt is azt hittem visszaviszem, amikor az indok amiért megvettem nem teljesülhetett.

Szóval hosszú gondolkodás után, mégis úgy döntöttem, hogy a Kódjátszmát magyarul vásárolom meg, hiába elveim ellen van a 4990Ft-os ára, amikor bookdepositoryról, valami 10 euróért sem, meg lehet rendelni. Mondom, akkor kivárom a könyvfesztivált, az legalább mínusz 20%-ot jelent. Amikor odaérek a Gabo standjához, kérem az eladót, hogy adjon nekem egyet a pult alól (nem veszem meg a kiállított példányokat, mert mindenki összefogdossa), erre azt mondja, az az egy van. Mondom viccel? Egy darabot hoztak ki? Erre ő, hogy nincs több belőle raktáron sem… Itt nem is tudtam mit gondoljak, az igazat megvallva, még mindig kicsit érthetetlen számomra. Nem baj, marad a bookdepository.  Hasonlóféleképpen jártam a Park kiadó 2 könyvével is, amiből szintén csak 1 példány volt kitéve, ami nekem nem kellett (az előzőleg említett okok miatt).

Mivel Jonathan Franzen volt a díszvendég, ezért egy könyvet tőle is kiválasztottam még itthon, hogy megveszem, hogy dedikáltathassam vele. Nem a könyvfesztiválra megjelent Diszkomfortzónát, hanem az Erős rengést, amit megvettem az Európánál. És itt nem tudom, hogy hol volt a hiba, az emberekben, a szervezőkben, Jonathanban, vagy mindenben együtt, de lehetetlenség volt próbálkozni. Tudtam, hogy 2 órán keresztül fog dedikálni, de úgy gondoltam az elég idő, hogy mindenki sorra kerüljön. Mivel a dedikálása kezdete egybe esett Barna Imre, Rozsban a fogó magyarázkodásával, ezért úgy gondoltam, majd akkor utána beállok a sorba, gondoltam egy óra alatt már nem is lesz senki ott. Hát ez volt az első tévedés J. Nemhogy nem senki nem volt ott, a sor végét sem lehetett látni, ugyanis a szervezők az embereket a lépcsőre állították, így akik a lépcső fölött álltak sorba, azokat nem lehetett látni. De ez még mind semmi, mert én indultam volna, hogy akkor beállok a sorba. Már fel sem engedtek. Na de ilyet… Na most itt mondanám, hogy felmehettem volna a másik lépcsőn ha annyira akarok, de láttam a helyzet lehetetlenségét, ami egy óra múlva sem változott. Szerintem ott az emberek már csaltak, és beálltak a sorba, mert azt mondta már a szervező, hogy valaki beállt mögéjük, és addig az emberig fog tartani a dedikálás. Én nem tudom honnan jött ez a sok tücsök-bogár. Azt sem értem miért vittek 2-3-4 könyveket dedikáltatni. Hát egy nem elég? Jonathan sem siette el a dolgot, evett-ivott közben, és olyan 3-4 sor írt a könyvekbe… (védelmére legyen mondva, ő nem látta a sor végét).  Itt, nem tudom ki hibázott… De aztán azt hittem visszaviszem az Európának a könyvet, hogy egyék meg. De hát nem is tudtam kire haragudjak…

Hát ez volt a könyvvásárlási élményem, nem túl pozitív, nem túl jó L. A Franzen köteten kívül csak 3 angol könyvet vettem, a Cotzee-t már tavaly is megakartam. A 3 előadás, amire el akartam menni, azért az jó volt, azokról majd egy másik posztban jövök. A Millenáris meg szerintem kezdi kinőni ezt a könyvfesztivált… Nagyobb helyen kéne megtartani. Haragudtam a Libri túl kicsi standjára, ahol a Park kiadó könyvei és még nem tudom mely kiadók (vagy 4-5 összesen) tömörültek. Ugyanúgy ahogy minden éven, kb 11.00-ig, vagy 11.30-ig még nézelődhető normális körülmények között a könyvfesztivál, utána már csak embereket kell kerülgetni… Tolakodni, verekedni, bújni, hogy meg tudj nézni egy könyvet. Észrevettem, hogy sokan úgy járnak ki a könyvfesztiválra, mintha könyvesboltba mennének. Most ok, én tudatosan mentem, tudtam melyik könyvet akarom megvenni, de az emberek többsége, megállt, és elkezdte olvasni a könyvek tartalmát, nézelődött, itt informálódott minden újdonságról. Nem egyszerűbb ezt egy könyvesboltban megtenni? A könyvkiadóknak természetesen ez jó biznisz, nagyon sok eladást hajtanak végre ezeken a napokon.

Hát azt hiszem ennyivel foglalnám össze az én könyvfesztivál élményemet első felvonásban, és mint mondtam 3 előadás beszámolójával még jövök. 

Könyvjelző margójára

Na, megfogadtam, hogy nem írok, de megint csak nem tudok elmenni mellette J. Megjelent az új Könyvjelző magazin, ami most a sok Európa-kiadó újdonsággal van tele, amit a könyvfesztiválra, vagy már előtte adnak ki, de amiket általában a könyvfesztiválon fognak bemutatni.

Olvashatunk benne Jonathan Franzen-ről, aki végre valahára egy valamire való díszvendég lesz már. Természetesen neki is jön az új könyve ez alkalomból. Vámos Miklós új könyve is jön, ami valószínűleg megint nem új, hanem csak 1-2 régi művét kiadják új kiadásban, új címmel (azt hiszem, már erről is írtam mennyire zavaró, de mindegy). Egressy is jön valami focis című művel, és szintén könyvfesztiválos bemutatóval. Ezen kívül Reinaldo Arenas-nak adják ki a Mielőtt leszáll az éj című könyvét, amit majd előbb-utóbb meg szeretnék venni.

A „amin már meg sem lepődök” kategóriába sorolandó a toplista, amit mindig közöl a lap. És természetesen a top 3-at a Szürkék árnyalatai foglalják el. De hát ez szinte már egy éve így van. Ilyenkor mindig azon gondolkozok, miért nem írnak mellé számokat is. Olyan kíváncsi lennék a mezőnyre. Kicsit többet ki lehet következtetni az összesített listából, de hát ott is vezet megint. De legalább az egyéb könyvekben már megjelent a Kódjátszma neve is, amit még mindig nem vettem meg, és amit januártól nem vagyok képes megtalálni az Alexandrában. De akkor ezek szerint ott van valahol, ha 9. helyen áll, csak én vagyok vaksi, meg persze még motiválatlan is J.

És írnak Salinger-ről is. Ugyanis kiadóban van egy könyv őróla is. És itt megint nem felejtik el bereklámozni a Rozsban a fogót. És még meg is írják, hogy milyen merész döntés. Hát persze, hiszen szerintem túl sok pozitív visszhangot nem kapott… De ezzel már megbarátkoztam, aki ugyanígy gondolkodik, az nem fogja megvenni az új kiadást. Mert minek. Főleg ha megvan a régi. És amikor már a magazin végéhez érek, mit látok? Egy felhívást. Hozd el a régi Zabhegyezőt és 1000Ft-al olcsóbban veheted meg a Rozsban a fogót! Na ne vicceljünk már.. Most itt az Európa vagy nagyon beijedt, hogy senki nem venné meg az új fordítást, vagy el akarja tüntetni az összes régit.. Én ezt nem értem. Csak légyszi, nehogy már ezt valaki meg is tegye! Szerintem inkább még gyorsan szaladjanak megvenni a régi kiadást, amíg még kapható.

Jajj, hát csak ez volt minden észrevételem. Egyébként a Könyvjelző jó, nagyon szeretem, és a könyvfesztivált is várom, egész hosszú listám van, amiből valószínűleg az újakat még kihagyom, és majd megveszem később, amikor már kicsit lecsengnek. De majd meglátjuk.

José Saramago - Ricardo Reis halálának éve - könyvbemutató

Múlt csütörtökön az Európa kiadó újabb könyvbemutatót szervezett. Ezúttal José Saramago, Ricardo Reis halálának éve című alkotás magyar kiadása alkalmából. Helyszínül a Cervantes Intézetet választották, ami csak másodjára zavart össze. Mármint akkor, amikor helyet foglaltam. Mindenki körülöttem „en español” beszélt, akkor tudatosult bennem, hogy az előadás lehet, hogy spanyolul lesz. Gyorsan át is ültem egy vészkijárathoz közelebbi székre, hogy ha nagyon szenvednék – a hiányos spanyol tudásommal – a megértésében, le tudjak lépni nagyobb feltűnés nélkül. Végül kiderült, kár volt a pánik, mert a spanyol és portugál köszöntés után, természetesen az előadás magyarul folytatódott.

A vendég Pál Ferenc volt (nem összekeverni Pál Feri atyával J), aki a Saramago könyvek fordítója, és egyben ő maga is már a 2. könyvét adta ki az íróról. Személyesen ismerte Saramagot, ugyanis, amikor Portugáliában tartózkodott hosszabb ideig, megkereste a telefonkönyvben lévő címe alapján. Miután megmondta neki, hogy könyvet szeretne róla írni, nagyon megörült neki és barátságába fogadta. Természetesen ekkor még nem volt híres író, csak a pályafutása elején lévő firkász.

Maga a beszélgetés nem volt túl érdekes, sajnos kicsit úgy érzem, túl sok dolog ismétlődött a fordító szájából, esetleg néhány apróságról túl sokat beszélt. Ez annak is köszönhető, hogy a bemutató első felében, inkább a saját könyveit próbálta reklámozni, és elég későn tértek át a tényleges Saramago műre. Elmondta, mennyire félre lehet értelmezni és fordítani könyvei mondandóját, és hogy igazán csak az értheti meg, aki ismeri Portugália történelmét és kultúráját.  Állítólag ezt maga Saramago is többször megjegyzi, hogy nem biztos, hogy mindenki megérti a mondandóját. Másik dolog, amit fontosnak látok megjegyezni, az a Saramago fordítás nehézsége. Én olvastam egy könyvet tőle (Halálszünet, nem fejeztem be, de csak mert valami közbejött), és abban pontot nem használt csak vesszőt. Iszonyat hosszú, kacskaringós mondatok, és valóban, le a kalappal a fordítónak, aki képes volt nem elveszni ezekben a mondandókban.

Amit az adott könyvről tudni kell az az, hogy nem tartozik a legolvasottabb Saramago könyvek közé, és hogy a szerző legintellektuálisabb regénye. Állítólag ebben használódik leginkább a tiszta és egészséges saramagoi humor, előtte inkább csak fájdalmas irónia volt felfedezhető. Állítólag nem volt sohasem az a „boldogság” író, idősebb korára pedig egyre sötétebben látta az életet. Elégedetlen volt Portugáliával, és a Jézus Krisztus evangéliuma miatt nem kapott meg valamilyen irodalmi díjat, ezért átköltözött Spanyolországba sértődöttségből, és haragból. Ezen kívül ő felé is erős a kritika, vannak, akik kritizálják a megnyilatkoztatásait.

Körülbelül ennyivel tudnám összefoglalni az elhangzottakat. Nem azt mondom, hogy rossz volt, inkább azt, hogy nem volt annyira érdekes. A végére eléggé életre kelt a beszélgetés végre személyes tapasztalatokat is mondott a félreértelmezésről és a szerzőről és a feleségéről. Talán ilyennek kellett volna lennie a teljes bemutatónak. Plussz, az össz-vissz 10 emberke aki megjelent, nem a legjobb reklám technikát mutatja be ebben az esetben… És nem akarok azzal jönni, ha már kicsit komolyabb a könyv, akkor már nem jönnek el az emberek… Azért ne felejtsük el, Saramago Nobel-díjas.