Könyvfesztivál 2015 – 2. felvonás - Jonathan Franzen előadás

Ígértem, hogy még írok a 3 előadásról, amit meghallgattam a Könyvfesztiválon. Mindhármat előre kinéztem, szerencsére nem keresztezték egymást, csak a Rozsban a fogó magyarázata a Jonathan Franzen dedikálását.

Jonathan Franzen

A 2015-ös Könyvfesztivál díszvendégére annyian voltak kíváncsiak, hogy nem volt elég egy hagyományos terem, hanem átküldtek egy szomszédos épületbe, hogy jobban elférjünk. Igazat megvallva nem nagyon néztem hátra közben, de állítólag még így is sokan állták végig az előadást. Franzen nagyon lazán, „lonesome”-osan üldögélt az első sor oldalsó székén, lehajtott fejjel, úgy, hogy a mellette levő 3 szék is üres volt. Amikor elmentem mellette, fel sem tűnt, hogy az ő. Ezt a magatartását aztán a válaszaival is igazolja, sőt Veiszer Alinda első kérdése felé, is ezzel volt kapcsolatos. Nagyon visszafogott, szerény embernek tűnt, aki egyszerű öltözékben, hátizsákkal ment fel a színpadra, és még azt is mondanám, hogy zavarban volt a sok ember előtt, de persze még panaszkodott a fáradságra is, úgyhogy akár az torzíthatta a képet. Ezzel kapcsolatban kiderült róla, hogy szeret egyedül lenni, amit már gyerekkorától megszokott, és ami – szerinte – később az olvasáshoz, majd az íráshoz vezette.

Mivel az új könyve önéletrajz ihletésű, elmesélte, hogy körülbelül 13 évesen kezdett írni, amiről, amikor a szülei tudomást szereztek, nem voltak elragadtatva. Elmondta, hogy gyerekkorában sokat szégyenkezett, úgy érezte másnak kell mutatnia magát, mint aki – vagy, ahogy ő nevezte – hazudnia kellett róla. Ennek tulajdonítja azt is, hogy írni kezdett, mert íráskor professzionálisan hazudhatott. Habár nem hisz abban, hogy az írás megfelel egy személyes terápiának, erről a könyvéről mégis meri ezt mondani. Az útjára Budapestre pedig, Edward St Aubyn egyik könyvével érkezett.

Az új könyvről és róla most ennyit is írnék, meg itt eljutok oda, mennyire borzalmasak voltak Veiszer Alinda kérdései. Kezdjük ott, hogy fel volt állítva egy tolmácsfülke (szerintem a nézők is kaphattak fülhallgatókat, ha kértek, ebben nem vagyok biztos), Veiszer Alinda magyarul kérdezte a kérdéseit, Jonathan meghallgatta lefordítva, majd angolul válaszolt. Miért kellett ez? Nem találtak már egy kérdezőt, aki angolul is bevállalta volna, hogy levezeti az interjút? Most komolyan.. Alindának úgyis annyi szerepe volt, hogy felolvasta a kérdéseket és mondott aztán max. egy okay-t. A kérdései fele pedig – egy hosszabb részlet volt a könyvéből, amire aztán kérte az írót, hogy reagáljon, magyarázza. Ezt Jonathan körülbelül a 2. után meg is jegyzi, hogy ezt ő nem szereti, mert szerinte az olvasó dolga értelmezni a szöveget. Plusz, szörnyű példákat válogattak ki… Szerintem közvetetten ezt is megjegyzi, amikor egyiknél komolyan hangzik a kérdés, ő pedig az egész részt inkább humorosnak írta meg.  A másik dolog pedig, hogy a felolvasott könyvrészleteket, a tolmács „szabad fordításban” lenyomta Franzen fülébe. Hát kérem szépen, már nem lehetett volna megszerezni az eredeti részletet? Csodálom, hogy szegény rájött miről is kérdezik. És itt vissza is jutunk a kérdéshez, miért nem ment az egész angolul??  Szerintem Franzennek sem volt túl jó véleménye a rendezésről és a kérdésekről. Aki tudja miért nyomja az Európa ennyire ezt az Alindát az szóljon, mert még azt sem mondhatnám, hogy valami attraktív a kinézete.

Az interjú többi részét pont a fentiek miatt hanyagoltam, mert ugye a könyvrészletek kérdéseiből olyan témákat feszegettek, mint a politika, a Bush kormány, a Katrina hurrikán, és az ún. Franzenfreude, amit ő szemmel láthatóan leszart, és meg is jegyezte, hogy úgy tudja ez a megnevezés Jodi Picoult és Jennifer Weiner-től származik. Elég volt az első nevet meghallanom (mert azt legalább már hallottam, de olyanok között van, akiket nem olvasnék, a másodikat nem is ismerem), és tudtam mire gondol. A végén összefoglalva erről annyi volt a véleménye, hogy „whatever”. Azt hiszem, ez minden elmond.

Még talán annyit, hogy meghívták Bart Istvánt is – a Franzen könyvek fordítóját – aki szintén nem volt túl bőbeszédű, és csak általános dolgokat mondott, hogy nehéz a fordítói munka, és Franzenről annyit, hogy nagyon fegyelmezetten ír.

Látva a Franzen előadás hosszát, azt hiszem a másik két előadás összefoglalójával külön posztban jövök, mert senki nem olvasná ezt végig J. Azt hiszem a véleményemet elmondtam mind Franzenről, mint Alindáról, mind a szervezésről, a dedikálás lehetetlenségéről pedig már korábban beszámoltam.