Stephen King: On writing

Tudom, már megint Stephen King. És lehet, hogy ismételni fogom magamat, de fel-fel fog tűnni mindig. Azt ugye nem kell mondanom, hogy Stephen King örökre kedvencem marad, annak ellenére, hogy már nem olvasnám el azokat a horrorisztikus (amit inkább nem is annak neveznék), félelmetes írásait, amivel annakidején kezdtem a könyvtárban. Az idők folyamán rájöttem, nem azokat szeretem. Remekül ír. Ez tény. Pont. Nagyon nagyra becsülöm, az On writing elolvasása után pedig különösen. Eddig is tudtam, hogy egy nyitott és közvetlen ember, ez után a könyv után ez csak bebizonyosodott. Ahogy a könyvet olvastam, azt szerettem volna, hogy hívja már meg egy amerikai egyetem vendégelőadónak az írásról (azt hiszem korábbi években ezt megtette) és én is legyek ott J.

A könyv körülbelül 3 részre osztható. Az első rész, az életrajz, ami elmeséli, hogyan kötött ki az írói pályánál, ami – nem, mint más „bestseller” íróknál általában, akik x évesen úgy döntenek ők híresek akarnak lenni – nála már gyerekkorától jelen volt, kisfiúként is írt. Édesanyjuk egyedül nevelte őt és bátyját, és nem volt mindig jó sorsuk. Egész életében Maine-ben élt, amit azután sem hagyott el, hogy gazdag és híres lett, és bárhol vehetett volna magának házat.  Egyetemen találkozott feleségével Tabithával, aki azóta a legnagyobb támasza, kritikusa és támogatója (egyébként ő maga is ír, de valahogy Stephen árnyékában marad, szerintem). Őszintén beszélt az alkohol és drogproblémáiról, és arról is, néhány művét mennyire az alkohol hatása alatt írta. Azt mondta tudat alatt, valószínűleg a Ragyogás Jack Torrens-ét önmagáról mintázta, ugyanis ez akkoriban íródott. Leírja, azt is, amikor először nagyobb összeget ígértek neki egy munkájáért, és nem akarta elhinni az ügynökének a telefonban.

Egyébként itt jegyezném meg, hogy több könyvének a keletkezésének körülményeit is leírja, ami számomra a könyv egyik legérdekesebb része volt (főleg azokkal a könyvekkel kapcsolatban, amiket olvastam is). Hogyan született meg például a Tortúra ötlete egy repülőn felébredt álmából, aminek a foszlányait egy American Airlines szalvétára írta.

A második fejezet, az már magáról az írásról szól, szinte tananyag formában J. Természetesen itt is elmondja ő hogyan dolgozik, hogy néz ki a dolgozószobája, mikor ír, mikor javít, hányszor olvassa el, mi zavarja és még szinte mindent aminek az íráshoz köze van. Nagyon jól strukturáltan írja, a legtöbb dolgot megmagyarázza, természetesen legtöbbször saját maga történeteivel. Kiderül (mondjuk szerintem már az első lapon), hogy ő is nagyon szeret olvasni, és a könyveket és az írást menedéknek tartja, ami megmenthet embereket. Ebben egyetértünk. Volt egy vicces megjegyzése, hogy ő jól ellesz a purgatóriumi várakozásban, amíg eldöntődik, hogy hová kerül, ha lesz ott egy könyvtár. Aztán megjegyzi, hogy persze jól megszívja, ha abban a könyvtárban csak Danielle Steel és társai lesznek J. 

A harmadik fejezet (ami mint később kiderült pont ennek a fejezetnek az eseményeinek a történéseiből) több hónap megszakítás után íródott. Ebben írja le a balesetét, és azt hogy majdnem meghalt.

A könyv végén még mindenféle kiegészítések vannak, hogy néz ki egy történet javítva, mit hagy ki belőle és miért. Azonkívül, található benne egy több oldalas könyvlista, ami szerinte nagy segítség lehet, és jónak tartja (nem írásról szóló könyvekre kell gondolni – pedig párszor utal azokra is – csak sima egyszerű regényekre, amik nagy hatással voltak rá).

Elég sokat írtam a könyvről, akinek ebből nem szűrődött le, hogy mennyire szerettem, akkor nem tudom miből fog J. Nem fiktív történetre kell számítani, hanem valóban, ahogy az alcíme is mondja „A memoir of the craft” amit jobb lefordítatlanul hagyni ebben az esetben. A könyvet kiadták magyarul is, de amennyire tudom már nem kapható, ami elég szomorú. Nem csak a King rajongóknak kéne ezt elolvasni – sőt – hanem mindenkinek, akinek bármilyen módon köze van az íráshoz, vagy szeretne vele foglalkozni komolyabban.

Idézetek a könyvből, az írásról:

• Write with the door closed, rewrite with the door open.
• Writing is a lonely job.
• Creative people probably do run a greater risk of alcoholism and addiction than those in some other jobs, but so what?
• …books are uniquely portable magic.
• If I have to spend time in purgatory before going to one place or the other, I guess I’ll be all right as long as there’s a lending library.
• I’m convinced that fear is at the root of most bad writing.
• Writing is seduction. Good talk is part of seduction. If not so, why do so many couples who start the evening at dinner wind up in bed?
• …quite often the bad books have more to teach than the good ones.
• Description begins in the writer’s imagination, but should finish in the reader’s.
• Sometimes the book gives you answers, but not always…
• Writing is not life, but I think that sometimes it can be a way back to life.