Stephen King: A halálsoron

A leírás spoilert tartalmazhat.

A halálsoron-nal (The green mile), legelőször, még gimis koromban találkoztam, amikor a filmet adták a TV-ben. Azt, akkor nem néztem meg. Elaludtam, vagy kikapcsoltam, már nem emlékszem. De eleget láttam belőle ahhoz, hogy tudjam, hogy egyszer ezt még be kell pótolnom. A filmet azóta sem láttam, de mikor az Európa kiadta tavaly a könyvet újra, megvettem, hogy akkor most itt az idő elolvasni. Ez múlt nyáron történt. Most kezdtem neki. Egy vakációra tartogattam.

Nagyon nehéz róla írni, Mr. King megint óriásit alkotott. A történetet, egy valaha a halálsoron dolgozó őr meséli el. Egyik éven meghozzák utolsó útjára, a szelíd óriást, John Coffey-t, akiről már az elején sejtjük, hogy nem egy egyszerű elítélt. Sejtjük, de még nem tudjuk mi is a titka. Stephen King írói profizmussal vázolja elénk, lassan, részekben a történetét, hogy szinte várjuk a folytatást. Ezek közben megismerkedünk két másik, a halálsoron várakozó elítélttel is, akik közül egy másikat szintén szívünkbe tudunk zárni, annak ellenére, hogy gyilkosról van szó. Talán azért, mert a végére megbánja tetteit. Talán azért, mert megszereti a kisegerét, akinek trükköket tanít. Talán, mert az egérvárba küldené, a pillámüveg mögé. Mindenestre a végzetét nem kerülheti el. A csendes John viszont csak szemlél, és keveset beszél. De gyógyít. Nem is értjük, hogyan, de sikerül neki. Amikor feltámasztja a félig halott Mr. Jingels-t (egérkét), a börtönőr tudja, cselekednie kell. Kollégáival és barátaival egyességre jutva, az éjj leple alatt kicsempészik az óriást, hogy megpróbáljanak egy lehetetlent – amiben talán ők sem hiszen teljesen - megmenteni egy haldokló asszonyt, aki nem más, mint a börtönigazgató felesége.

Annyira megható és érzékeny történet, Stephen King lazaságával megírva. Igaz, van benne egy kis „csoda”, de ez senkit nem zavar vagy bánt. Sőt. Jó olvasni. Az utolsó oldalak pedig annyira megsirattak, hogy nem is tudtam abbahagyni, amíg vége nem lett a fejezetnek. Azt hiszem ez volt az első könyv amin sírtam. Óriás, kedves, jószívű. És mindenki tudta, hogy ártatlan. Ő csak segíteni akart. És félt a sötétben.

A könyv elején pár oldalon az író elmeséli a keletkezési körülményeket, amit ugyanolyan érdekes, és jó olvasni mint magát a sztorit. Nagyon támogatnám, hogy minden könyv elején legyen egy ilyen ismertető. Szeretném tudni, hogyan jött az ötlet… Vagy mi minden volt a háttérben. A történet 6 részre osztódik, amik annakidején, folytatásos kiskönyvekben jelentek meg, Dickens példájára. Aki pedig nem érez magában kedvet az 500+ oldal elolvasására, vagy kíváncsi a film verzióra, az jövőhéten megnézheti, azt hiszem valamelyik viasat vagy ilyen tv-n (nem emlékszem, csak anyukám mondtam, amikor meglátta, hogy pont azt olvasom éppen). A könyvet pedig mindenkinek ajánlom!

Idézetek:

• Arra gondoltam, talán mindnyájan cirkuszi egerek vagyunk, futkosunk körbe-körbe abban a homályos tudatban, hogy Isten és mennyei seregei figyelnek minket bakelitházaikban a pillámüveg ablakokon át.
• A vezeklés hatalmas dolog;  ez az a zár, amivel bezárhatod a múltra nyíló ajtót. 
• …néha egyáltalán nincs különbség az üdvözölés és a kárhozat között. 
• Mindnyájan meghalunk, tudom, hogy nincs kivétel, de néha, ó, Istenem, olyan hosszú a halálsor.

„What did you see that got us Cujo?” - rövidke Stephen King, reggeli kávé mellé

Amerikában a napokban jelent meg Stephen King új regénye End of watch címmel, ami a Mr. Mercedes-nek és a Finders Keepers-nek (nálunk Aki kapja, marja) a folytatása. Ennek mivoltjából hívta meg őt a CBS amerikai csatorna a reggeli showjába, ahol nemcsak az új könyvről beszélgettek, hanem régiekről is, ahogy politikáról és Donald Trumphoz való viszonyáról. Aztán ilyen egyszerű beszélgetésektől érzem mindig, mennyire jó lenne őt személyesen is ismerni – mondjuk ilyen szomszédi viszonyban – és reggelente amikor összefutnánk, miközben behozzuk az újságot, megtárgyalnánk a világ ügyeit. Meg a jó kis sztorijait J.

A videót ide kopizom, hallgassátok, miket mond Uncle Stevie J:

Bizonyára a könyv magyar fordítására sem kell majd sokat várnunk, habár most, hogy meghalt Szántó Judit, a King könyvek jelentős számának fordítója, nem tudom jelent-e ez majd valami változást a fordítások és kiadások ütemén. És amennyire sajnálom Szántó Judit halálát, annyira azt gondolom, hogy rá fér a King fordításokra egy kis friss, új hangulat.

Stephen King: A búra alatt

A búra alatt beszámolója már várat magára egy ideje. Még júniusban befejeztem, elég gyorsan sikerült, annak ellenére, hogy nem épp vékonyka (mondjuk az Európa kiadó új kiadása feleslegesen vastag – óriás betűk, hatalmas sorközök – ismerjük…).

Először a sorozat miatt hallottam róla, amit annakidején elkezdtem nézni. A könyvet korábbról nem ismertem, valószínűleg az otthoni könyvtárnak nem volt meg (mondjuk nem csoda, hiszen tök új, én meg azt hiszem minimum 10 éve nem jártam abban a könyvtárban J). Amikor olvasgattam róla (mármint a sorozatról), sokan – akik már olvasták a könyvet – csalódottan írtak a sorozatról. Állításuk szerint, a könyv sokkal jobb volt, és többen a Végítélethez hasonlították, ami a kedvencem. Nekem nem is kellett több, rögtön felraktam a listámra. A sorozat 1. évadját megnéztem, majd most nyáron a 2. évadot is. A harmadikba még nem kezdtem bele. Amit eddig mondhatok, a könyv ezerszer jobb.

Amúgy is szeretem a poszt-apokaliptikus könyveket – persze nem akármit, Stephen King mindig jól eltalálja ezeket. Alig várom, hogy a Végítéletet újraolvassam, de nem lehet már beszerezni, amikor pedig az Európa kiadót kérdeztem róla, valahogy erre a kérdésemre kifelejtették a választ, hogy tervezik-e ennek az újrakiadását is. Hiszen jönnek a King könyvek évente 3-4 újkiadásban. Fúú, de térjünk vissza a Búra alatt-hoz.

Chester’s Mill városkáját egy nap elzárja egy üvegbura a külvilágtól, és a bentrekedteknek meg kell próbálniuk túlélni, miközben néhányan a helyzetet saját hasznukra próbálják fordítani. A szereplők hamar a jó és rossz oldalra csoportosulnak, és próbálnak rájönni, mi irányítja a burát, és hogyan szabadulhatnak meg tőle. A könyv annyira izgalmas volt, mintha valami szuperjó filmet néztem volna. Alig vártam a folytatást. Ne keressünk sok hasonlóságot a sorozatban és a könyvben, ugyanis van olyan szereplő, aki elég fontos szerepet játszik, ám a könyvben már az első lapokon meghal. Vagy vannak szereplők, akik teljesen másképp kerülnek a képbe, mint a sorozatban. De ez most nem is fontos.

A magyar fordítástól kicsit égnek állt a hajam, de sajna a fordító Szántó Judit, nyilvánvalóan csak könyvből tanulta az angolt… Nem részletezem a vicces dolgokat, mint például a Junior néven futó főszereplő fiát, akit a fordító egyszerűen csak Ifinek nevezett (egyébként ezt jóízűen átvették a magyar szinkronosok is a sorozathoz). De ami nekem nagyon fájt az a waffles (legalábbis szerintem, nem tudom pontosan hogy volt az angol szöveg), amit ostyának fordított, és így a szereplő fagyasztott ostyát lopott a boltból, hogy megsüsse, gofri helyett...

Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki szereti Stephen Kinget. Megintcsak, nem a gyilkolós, elmebeteg kutya, vagy más elvont dolog, hanem az ilyen meneküljünk, és próbáljunk túlélni, típust. Ismétlem magam, de aki szerette a Végítéletet, annak azt mondom kötelező. Az első néhány fejezet után, már csak vártam, hogy mi fog történni a kedvenc karaktereimmel. És bár a vége nem ütött olyan nagyot, mint azt az ember várta, összességében mégis pozitív élményt nyújtott.

Idézetek:

„Reménykedj napsütésben, de építs gátakat!” (Mao elnök kis vörös könyvéből)

„Ha véletlenek találkoznak, ne téveszd össze a sorssal!"

A tagadást felváltja a belenyugvás, a belenyugvás pedig függőséget szül.

Ha imáinkban olyasmit kérünk, amit szeretnénk, Isten befogja a fülét; de ha olyasmiért imádkozunk, amire szükségünk van, csupa fül lesz.

…a bűnös „akkor is fut, mikor senki sem kergeti” (Mózes III. könyve)

Stephen King: On writing

Tudom, már megint Stephen King. És lehet, hogy ismételni fogom magamat, de fel-fel fog tűnni mindig. Azt ugye nem kell mondanom, hogy Stephen King örökre kedvencem marad, annak ellenére, hogy már nem olvasnám el azokat a horrorisztikus (amit inkább nem is annak neveznék), félelmetes írásait, amivel annakidején kezdtem a könyvtárban. Az idők folyamán rájöttem, nem azokat szeretem. Remekül ír. Ez tény. Pont. Nagyon nagyra becsülöm, az On writing elolvasása után pedig különösen. Eddig is tudtam, hogy egy nyitott és közvetlen ember, ez után a könyv után ez csak bebizonyosodott. Ahogy a könyvet olvastam, azt szerettem volna, hogy hívja már meg egy amerikai egyetem vendégelőadónak az írásról (azt hiszem korábbi években ezt megtette) és én is legyek ott J.

A könyv körülbelül 3 részre osztható. Az első rész, az életrajz, ami elmeséli, hogyan kötött ki az írói pályánál, ami – nem, mint más „bestseller” íróknál általában, akik x évesen úgy döntenek ők híresek akarnak lenni – nála már gyerekkorától jelen volt, kisfiúként is írt. Édesanyjuk egyedül nevelte őt és bátyját, és nem volt mindig jó sorsuk. Egész életében Maine-ben élt, amit azután sem hagyott el, hogy gazdag és híres lett, és bárhol vehetett volna magának házat.  Egyetemen találkozott feleségével Tabithával, aki azóta a legnagyobb támasza, kritikusa és támogatója (egyébként ő maga is ír, de valahogy Stephen árnyékában marad, szerintem). Őszintén beszélt az alkohol és drogproblémáiról, és arról is, néhány művét mennyire az alkohol hatása alatt írta. Azt mondta tudat alatt, valószínűleg a Ragyogás Jack Torrens-ét önmagáról mintázta, ugyanis ez akkoriban íródott. Leírja, azt is, amikor először nagyobb összeget ígértek neki egy munkájáért, és nem akarta elhinni az ügynökének a telefonban.

Egyébként itt jegyezném meg, hogy több könyvének a keletkezésének körülményeit is leírja, ami számomra a könyv egyik legérdekesebb része volt (főleg azokkal a könyvekkel kapcsolatban, amiket olvastam is). Hogyan született meg például a Tortúra ötlete egy repülőn felébredt álmából, aminek a foszlányait egy American Airlines szalvétára írta.

A második fejezet, az már magáról az írásról szól, szinte tananyag formában J. Természetesen itt is elmondja ő hogyan dolgozik, hogy néz ki a dolgozószobája, mikor ír, mikor javít, hányszor olvassa el, mi zavarja és még szinte mindent aminek az íráshoz köze van. Nagyon jól strukturáltan írja, a legtöbb dolgot megmagyarázza, természetesen legtöbbször saját maga történeteivel. Kiderül (mondjuk szerintem már az első lapon), hogy ő is nagyon szeret olvasni, és a könyveket és az írást menedéknek tartja, ami megmenthet embereket. Ebben egyetértünk. Volt egy vicces megjegyzése, hogy ő jól ellesz a purgatóriumi várakozásban, amíg eldöntődik, hogy hová kerül, ha lesz ott egy könyvtár. Aztán megjegyzi, hogy persze jól megszívja, ha abban a könyvtárban csak Danielle Steel és társai lesznek J. 

A harmadik fejezet (ami mint később kiderült pont ennek a fejezetnek az eseményeinek a történéseiből) több hónap megszakítás után íródott. Ebben írja le a balesetét, és azt hogy majdnem meghalt.

A könyv végén még mindenféle kiegészítések vannak, hogy néz ki egy történet javítva, mit hagy ki belőle és miért. Azonkívül, található benne egy több oldalas könyvlista, ami szerinte nagy segítség lehet, és jónak tartja (nem írásról szóló könyvekre kell gondolni – pedig párszor utal azokra is – csak sima egyszerű regényekre, amik nagy hatással voltak rá).

Elég sokat írtam a könyvről, akinek ebből nem szűrődött le, hogy mennyire szerettem, akkor nem tudom miből fog J. Nem fiktív történetre kell számítani, hanem valóban, ahogy az alcíme is mondja „A memoir of the craft” amit jobb lefordítatlanul hagyni ebben az esetben. A könyvet kiadták magyarul is, de amennyire tudom már nem kapható, ami elég szomorú. Nem csak a King rajongóknak kéne ezt elolvasni – sőt – hanem mindenkinek, akinek bármilyen módon köze van az íráshoz, vagy szeretne vele foglalkozni komolyabban.

Idézetek a könyvből, az írásról:

• Write with the door closed, rewrite with the door open.
• Writing is a lonely job.
• Creative people probably do run a greater risk of alcoholism and addiction than those in some other jobs, but so what?
• …books are uniquely portable magic.
• If I have to spend time in purgatory before going to one place or the other, I guess I’ll be all right as long as there’s a lending library.
• I’m convinced that fear is at the root of most bad writing.
• Writing is seduction. Good talk is part of seduction. If not so, why do so many couples who start the evening at dinner wind up in bed?
• …quite often the bad books have more to teach than the good ones.
• Description begins in the writer’s imagination, but should finish in the reader’s.
• Sometimes the book gives you answers, but not always…
• Writing is not life, but I think that sometimes it can be a way back to life.

A ragyogás eredeti helyszínén jártam

Valahogy úgy érzem Stephen King kísért engem. Persze jó értelemben. Úgy érzem, bárhová megyek, vagy bárhol kötök ki, neki valahogy köze lesz a helyhez. Pár napja tértem vissza Colorado-i kiruccanásomról, és a hely, ahol azon a 2 héten maradtam ad otthont a híres Stanley hotelnek. A hotel nemcsak az amerikai 10 leghíresebb kísértet hotel közé tartozik, hanem azért is híres, mert annakidején Stephen King itt tartózkodása alatt inspirálódott a Ragyogás megírásával, és a könyv nagyrészét is itt írta meg. A Panoráma – vagy eredetileg az Overlook – hotel ennek a szállodának a mintájára született. És vajon hányas szobában szállhatott meg? A King rajongóknak azt hiszem ez nem nehéz kitalálniuk, a 217-ben. Az eredeti, Kubrick által rendezett filmet nem itt forgatták, amin annakidején Stephen csodálkozott is és csalódott volt, de az illetékesek Oregon egyik fogadóját választották erre a célra. Viszont később (1997), az egyik amerikai csatorna készített egy mini-sorozatot a Ragyogásból, ami már itt forgott.

A hotel 1909-ben nyitotta meg kapuit, és jóval King ott tartózkodása előtt már híres volt paranormális tevékenységeiről. A vendégek és a személyzet eltűnt tárgyakról, mozgó bútorokról – és ami talán a leghátborzongatóbb – zongorajátékról számolnak be a táncteremből, amikor az teljesen üres. A kísértet, valószínűleg a tulajdonos felesége Flora Stanley, aki szereti használni a zongorát. A legkísértettebb a 418-as szoba, és úgy általában az egész 4. emelet, ami annak idején a szolgák lakrésze volt. A 418-asban megszállt vendégek gyereknevetésekről számolnak be a folyosóról, amikor az üres, felfordult szobáról, wc lehúzásokról az éjszaka közepén és hasonlókról.

Napjainkban, a hotelben megszállni szándékozók, választhatnak a különböző speciális csomagjaikból, pl. a Stephen King csomagból, amihez jár egy példány a Ragyogásból is. Vagy a Doctor Sleep csomag, amihez egy példány az új folytatásból is dukál. Természetesen a rajongók kérhetik a 217-es, avagy a Stephen King szobát is J. Akik kísértésre vágynak, azok a kísértet csomag rezervációjánál garantáltan 4. emeleti szobát kapnak, sőt még egy K2 meter-t is (ez szolgál a szellem jelenlétének, vagy a paranormális tevékenységek mérésére). A városban található kis boltok készlete is persze specializálódik erre, sok ajándékboltban megtalálható a ragyogás különböző kiadásban.

Teljes mértékben megértem Stephen Kinget, hogy beleszeretett a helybe, ahogyan a tulajdonosokat is, hiszen a Sziklás hegység kapujának nevezett városka rendelkezik egy bájjal. Nem beszélve a tényről, hogy ahová az ember néz sziklaóriások. Mint nagyon sok hely Coloradóban, Estes Park is 7500 láb (2286m) tengerszint feletti magasságban fekszik. Ez már a 3. utam volt Colorado-ba, és nem tudom megunni. Ha valahol maradnék amerikában, Colorado biztosan az esélyes helyek között lenne. Persze ez nem élménybeszámoló, nem is ezzel akarom elvenni itt az időt és a helyet. Örülök, hogy azon szerencsések között tudhatom magamat, akiknek Colorado hosszabb-rövidebb ideig az életük része volt. 

A Csendes-óceánnak nincsenek emlékei (A remény rabjai)

Egyik este úgy döntöttem, megnézek valami dvd-t, amit már régen nem láttam. A The Shawshank Redemption-re esett a választásom, vagy a Remény rabjaira, kinek hogy tetszik. Annyira tetszett újra, hogy másnap úgy döntöttem utána nézek, megtalálom-e a könyvet online, mert elolvasnám. Szerencsémre meg is lett. A Shawshank egy novella, S. King-nek a Different seasons című gyűjteményéből. Meglepődtem, mert nem gondoltam volna, hogy mindössze 60 oldalba le lehet írni az egész sztorit. Le lehetett. Kinyomtattam, és elég hamar el is olvastam. Persze nem is szántam másnak, mint egy rövid kis szabadságos olvasmánynak. A többi történetet a könyvből még nem olvastam.   

Kivételesen azt kell mondanom, hogy ebben az esetben a film vetekedik a könyvvel. Mármint elolvasás után, már láttam, hogyan is fér bele az a 2 órás film 60 oldalba. És talán pont ezért volt ennyire jó a film. Mert majdminden belefért. Igaz egy-két részletet egy kicsit megváltoztattak a filmben, de ez cseppet sem rontott rajta, sőt! Kicsit másképp volt a szökése, vagyis inkább a szökése körülményei Andynek. Ami még nagyon tetszett a filmben, de a könyvből hiányzott az a Monte Cristo grófja megjegyzés volt :). De mondjuk az egész könyvtár szál, ami a film második részét nagyban elfoglalta, a könyvben minimálisan volt említve. A szereposztás remek volt, ahogy maga az írás is – de hát ez várható Kingtől.  Morgan Freeman nem játszik rossz filmekben, az Andyt alakító Tim Robbins pedig remekül hozta az érzelemmentes komoly fickó szerepét.

Tartalmat nem írok, a lényeg, hogy egy ártatlanul elítélt ember nagyon sok kitartással hogyan kerül Mexikóba. Bemutatja azt is, mennyire nehéz a szabadult volt raboknak, újra helyet találni az életben, amit talán nem láttak évtizedekig. Sokan inkább valami újabb gazságot követnek el, csakhogy újra visszajussanak, ahol a megszokott rendben élhetnek. Lehet csak én szeretem különösen a börtönből szökéses filmeket/sorozatokat, de valóban sok akad köztük, ami  a kedvencemmé váltak. Ezt is mindenkinek ajánlom.

Még talán annyit hozzátennék, hogy aki úgy dönt, hogy letölti a könyvet pdf formátumban, azért számítson rá, hogy nem valami profi kiadás. Hiányoznak olyan apróságok, mint oldalszámok, nincsenek lapszélhez egyenesítve a sorok, néhány hibát is találtam az írásokban, ami arra utalhat, hogy valaki csak bemásolta a könyvet. Annyira nem zavaró, de azért nem egy eredeti könyv, vagy egy jó minőségű pdf/e-book.  Akit pedig a film érdekel és nem sajnál 1000 forintot, az bárhol megvásárolhatja a dvdt.

Ne feledd, a remény nagyon jó dolog, talán a legjobbak egyike, és a jó dolgok soha nem halnak meg, amint a rosszak sem élnek örökké.

• Ha elegendő ember akarja, hogy emlékezz valamire, az nagyon is meggyőző érv lehet.
  
• Kétféle ember létezik a világon, ha valami nagyon rosszra fordul. (…) Mondjuk, van egy ház tele ritka festményekkel, szobrokkal és csodálatosan szép régiségekkel. És tegyük fel, hogy a tulaj, akié a villa, hallotta, hogy egy szörnyűséges hurrikán közeledik felé. Az egyik típus reméli a legjobbakat. Hogy talán a hurrikán meggondolja magát és irányt változtat. Úgy véli, hogy egy magára valamit is adó, becsületesen gondolkodó hurrikán soha nem merné elsöpörni a Rembrantokat, a két Degas által festett lovat, a Grant-Woodokat és a Bentonokat. Isten amúgy sem hagyná. És ha mégis beütne a krach, akkor is legalább biztosítva vannak. Ez az egyik típus. A másik az úgy molyol, hogy a hurrikán pontosan az ő házát veszi célba, és az ő lakásán fog keresztültombolni. Ha az időjárásjelentés azt mondaná, hogy a hurrikán irányt vált, akkor ezt az ürge nem hiszi el, és arra jut, hogy a csapás menthetetlenül visszatér, hogy a házát a földdel tegye egyenlővé. Ez a második típus jól tudja, hogy nem árthat az, ha a legjobbat reméli, de a legrosszabbra készül.
  
  
• Van olyan madár, amit nem szabad kalitkába zárni. Hisz a tolla túl fényes, a dala pedig édesen és vadul cseng. Szóval nem tehetsz mást, el kell engedned, vagy az is megeshet, hogy amikor eleséget viszel neki, és kinyitod a kalitka ajtaját, valahogy kihussan, mielőtt még észbe kapnál. És ez a részed tudja jól, hogy bűn volt bezárva tartani, és először átjár az öröm, de ugyanakkor a hely, amit elhagyott, sokkal szürkébbé, üresebbé válik azután, hogy szabadon eresztetted.

Stephen King party az Alexandránál

Csütörtökön véletlenszerűen megtudtam, hogy este az Alexandra könyvesboltban Stephen King estét tartanak, az új könyve, az Álom doktor magyar kiadása alkalmából. Hivatalosan, péntektől kapható a könyv, de a résztvevők, már előző este lecsaphattak rá, versenyek és nyeremények közepette.

Nem is akartam én odamenni, más programom volt és nem is vártam tőle túl sok mindent, ámde ha már a közelben voltam, mégiscsak benéztem. És milyen jól tettem! Körülbelül 100 ember lehetett ott a legnagyobb tolongásban, aztán már csak egyre kevesebben. A műsorvezető sokat dobott az egész estén, és mondhatom ezentúl sokan Bella Gabriella rajongókká váltunk. Először, ahogy indított, "na mondom ebből mi lesz", de basszus kb. minden King filmet-könyvet ismert. Nagyon-nagyon remek volt. Persze a pozitív véleményemet csak tetőzte, hogy az egyik verseny előtt megkérdeztem tőle lesz-e A bura alatt könyv sorsolása (már rég óta meg akarom venni), és ennél a kérdésnél engem szólított fel J. Nem kell nagyon komoly versenykérdésekre gondolni, a legtöbbet meg lehet fejteni, amit pedig nem, abban vagy a műsorvezető vagy a többiek súgása segített. A versenykérdések előtt, minden résztvevőnek meg volt a lehetősége, hogy kitöltsön egy kérdőívet, és a helyesen válaszolók között ugyancsak Álom doktoros bögrét és trikót sorsoltak ki. Tényleg, komolyan mondom, hogy csak az nem nyert, aki nem akart J. Nem egy személy, többször is nyert, mert kihúzták a nevét, és válaszolt versenykérdésekre is.

Már csak a részvét is megérte, ugyanis egy kitűző fallal kedveskedtek a látogatóknak, amelyről mindenki kedvére választhatott, és úgy tűnt, sohasem fogyott el.

Nagyon remek kis este volt, valóban jó ötlet az Alexandrától és az Európa könyvkiadótól (azt hiszem közös szervezés volt). Csak annyit mondhatok gyakrabban ilyet, és hogy köszönjük szépen!

Kapcsolódó cikkek:

• 11.22.63
• Stephen King

A makacs múlt. Avagy hogyan próbálta meg S. King megváltoztatni azt - 11.22.63

Befejeztem ezt a nagyon jó könyvet. Már szükésgem volt egy ilyenre. Amikor először hallottam róla, akkor rögtön az jutott eszembe, hogy én ezt a történetet ismerem. Egyik Paul Auster könyvben olvastam hasonlót, de erről majd máskor.

Annyira jó volt. Úgy örülök, hogy azt adta, amit vártam tőle. Egy igazi Végítélet élményt. Akik félelemre és horrorra vágynak, azok ne ezt olvassák el. Azok olvassák ezt, akik szeretik a Vissza a jövőbét. Gondolom nem kell mondanom, hogy nekem a kedvencem.

A történet lényege hogy egy étterem tulajdonos talál egy átjárót a múltba, az étterme raktárában. A múltba visszatérés mindig 1958 szeptemberébe történik, és minden visszatérés egy újrakezés, tehát mindent előröl kell kezdeni. A jelenben pedig mindig csak 5 perc múlik el, akármennyi időt tölt az ember a múltban. Ezek az alap szabályok, és ezek tudatában indul neki Jake a legalább 5 éves útjára a múltba, azzal a tervvel, hogy megakadályozza Kennedy gyilkosságát. Természetesen ez nem problémamentes, de az érdekes része a könyvnek számomra mégis az volt, hogy próbálja azokat a köztes éveket élni, már George név alatt. Hogyan költözik egy texasi kisvárosba, hogyan talál barátokra, és szerelmére. Hogyan folytatja angol tanári munkáját.

King, élethűen adja vissza az 50-60-as évek amerikáját, ami egyébként is egy kedvencem.  A részben ahol Jake az autójával utazik Maineből Florida felé, szinte úgy éreztem, hogy adjanak nekem egy kaput a 60-as évek amerikájába, és megyek én is.

A könyv megjelenése sem lehetett volna jobban időzítve, hiszen nem sokkal a Kennedy gyilkosság 50. évfordulója előtt jelent meg. Kíváncsi vagyok Stephen szándékosan tervezte-e így J. Mondanivalóját tekintve, talán a leglényegesebb az volt, hogy a múlt makacs, és nem akarja engedni megváltoztatni magát. Legnagyobb erőfeszítéseink ellenére is folytonos akadályokat gördít elénk, és ragaszkodik önmagához. Ha valamit mégis sikerül változtatni, az sem biztos hogy pozitív irányba fordítja a dolgok alakulását. Talán jó kis olvasmány lehet azoknak is, akik hiszik hogy ha valamit másképp tettek volna a múltban, akkor a jelenük más lenne.

Néhány idézet, angolul, mert a könyv angolul van meg nekem:

• The devil’s voice is sweet.
• Sometimes life coughs up coincidences no writer of fiction would dare copy.
• The past is obdurate. It doesn’t want to be changed.
• But stupidity is one of two things we see most clearly in retrospect. The other is missed chances.
• History repeats itself is another way of saying the past harmonizes.
• -          Do you know what the magicians say?
• -          They say you can fool a scientist, but you can never fool another magician.
• Women are better at keeping secrets, but men are more comfortable with them.
• Women who twist what they cannot dominate and belittle what they cannot understand.
• Hearts don’t really break. If only they could. 

Stephen King

Úgy gondoltam eljött az ideje, hogy írjak kicsit Stephen Kingről. Most is olvasok tőle egy könyvet, a 11.22.63-at, lehet ezért is, és mielőtt  majd arról írnék, talán jobb tisztázni egyet s mást. Talán gimis koromban olvastam nagyon sok Kinget, akkor jártam az itthoni kiskönyvtárba újabb darabokért, majd később vettem is néhányat.

Talán az én kapcsolatom Kinggel, nem mint a horror nagyemeberével van. Szerintem őt már nem is lenne muszáj ennek nevezni. King könyveit inkább 3 csoportba sorolnám. Vannak a valóban félelmetes horrorisztikus beteges könyvek, vannak a hülyeségek, és vannak a nagyon jó, izgi kis olvasmányai. Ez, amit most olvasok pont olyan. Utoljára a Végítélet olvasása tetszett ennyire, és miután láttam a Bura alatt című sorozatot, amelynek a könyv változatát ahhoz hasonlítják, azt is el akarom olvasni, mert annak az alapötlete is nagyon tetszett.

Szóval amikor először amerikába utaztam a nyárra 2006-ban, éppen egy King könyvet vittem magammal olvasásra. Arról nem is beszélve, hogy az államocska, ahová mentem az éppen Maine volt. Ez lehet sokaknak nem mond sokat, nem New York, vagy Los Angeles, de aki olvas King könyveket, azok szerintem nagyon is jól tudják melyik állam is az. Kb. a könyvei 90%-a ebben az államban játszódik. Na szóval, már nyár közepe lehetett, amikor is a városka kis könyvesboltja ablakában láttam egy hirdetést, hogy jön Tabitha King az új könyvét dedikálni (aki nem tudná, ő S. King felesége). Hát persze hogy alig vártam hogy mehessek, és mivel délutáni órában volt, ezért még a munkával sem ütközött. Be is tértem a boltocskában, meglepetésemre, nem volt sor vagy tömeg a hölgy körül. Sőt, ha jól emlékszem senki nem volt ott J. Mondtam neki mi járatban vagyok, vittem magammal Stephen könyvét, hogy legalább ő dedikálja nekem, de nem tehette (szerződéseikben van, hogy nem dedikálhatják egymás könyveit). Megnézte azért melyik könyvet vittem, megkereste az angol címét, aztán miután aláírt nekem egy képeslapot, megkérdezte, hogy szeretnék-e a férjétől is aláírást? Mondtam, hogy naná. Erre felajánlotta, hogy töltsek ki egy ürres képeslapot, és elviszi neki. Így is lett J. Még fényképezkedtünk is J.

Teltek múltak a hetek, már le is tettem róla, hogy kapok valamit, meg el is felejtkeztem róla, amikor egyik reggel a főnököm a kezembe adta a képeslapot, hogy nekem jött J. És valóban elküldte nekem a dedikált képeslapot. A főnököm meg is akarta tőlem venni J. Aztán nyár végére mint kiderült egyik kollégám pedig tudta is hogy hol lakik Bangorban, és mondta hogy miért nem szóltam neki korábban elvitt volna oda. A nagypapájának benzinkútja volt, és Stephen oda járt vásárolni állítólag J. Úgyhogy ezek a King-ék tök kedves emberek, nem zavarják a rajongók, és nem élnek felvágós életet, megmaradnak a kis Maine államban, és ha jól tudom az sem zavarja őket, ha lefényképezik a pókhálós kerítésüket J.