A
leírás spoilert tartalmazhat.
A
halálsoron-nal (The green mile), legelőször, még gimis koromban találkoztam, amikor a filmet
adták a TV-ben. Azt, akkor nem néztem meg. Elaludtam, vagy kikapcsoltam, már
nem emlékszem. De eleget láttam belőle ahhoz, hogy tudjam, hogy egyszer ezt még
be kell pótolnom. A filmet azóta sem láttam, de mikor az Európa kiadta tavaly a
könyvet újra, megvettem, hogy akkor most itt az idő elolvasni. Ez múlt nyáron
történt. Most kezdtem neki. Egy vakációra tartogattam.
Nagyon
nehéz róla írni, Mr. King megint óriásit alkotott. A történetet, egy valaha a
halálsoron dolgozó őr meséli el. Egyik éven meghozzák utolsó útjára, a szelíd
óriást, John Coffey-t, akiről már az elején sejtjük, hogy nem egy egyszerű
elítélt. Sejtjük, de még nem tudjuk mi is a titka. Stephen King írói
profizmussal vázolja elénk, lassan, részekben a történetét, hogy szinte várjuk
a folytatást. Ezek közben megismerkedünk két másik, a halálsoron várakozó
elítélttel is, akik közül egy másikat szintén szívünkbe tudunk zárni, annak
ellenére, hogy gyilkosról van szó. Talán azért, mert a végére megbánja tetteit.
Talán azért, mert megszereti a kisegerét, akinek trükköket tanít. Talán, mert
az egérvárba küldené, a pillámüveg mögé. Mindenestre a végzetét nem kerülheti
el. A csendes John viszont csak szemlél, és keveset beszél. De gyógyít. Nem is
értjük, hogyan, de sikerül neki. Amikor feltámasztja a félig halott Mr. Jingels-t
(egérkét), a börtönőr tudja, cselekednie kell. Kollégáival és barátaival egyességre
jutva, az éjj leple alatt kicsempészik az óriást, hogy megpróbáljanak egy
lehetetlent – amiben talán ők sem hiszen teljesen - megmenteni egy haldokló
asszonyt, aki nem más, mint a börtönigazgató felesége.
Annyira
megható és érzékeny történet, Stephen King lazaságával megírva. Igaz, van benne
egy kis „csoda”, de ez senkit nem zavar vagy bánt. Sőt. Jó olvasni. Az utolsó
oldalak pedig annyira megsirattak, hogy nem is tudtam abbahagyni, amíg vége nem
lett a fejezetnek. Azt hiszem ez volt az első könyv amin sírtam. Óriás, kedves,
jószívű. És mindenki tudta, hogy ártatlan. Ő csak segíteni akart. És félt a
sötétben.
A
könyv elején pár oldalon az író elmeséli a keletkezési körülményeket, amit
ugyanolyan érdekes, és jó olvasni mint magát a sztorit. Nagyon támogatnám, hogy
minden könyv elején legyen egy ilyen ismertető. Szeretném tudni, hogyan jött az
ötlet… Vagy mi minden volt a háttérben. A történet 6 részre osztódik, amik
annakidején, folytatásos kiskönyvekben jelentek meg, Dickens példájára. Aki
pedig nem érez magában kedvet az 500+ oldal elolvasására, vagy kíváncsi a film
verzióra, az jövőhéten megnézheti, azt hiszem valamelyik viasat vagy ilyen tv-n
(nem emlékszem, csak anyukám mondtam, amikor meglátta, hogy pont azt olvasom
éppen). A könyvet pedig mindenkinek ajánlom!
Idézetek:
- Arra gondoltam, talán mindnyájan cirkuszi egerek vagyunk, futkosunk körbe-körbe abban a homályos tudatban, hogy Isten és mennyei seregei figyelnek minket bakelitházaikban a pillámüveg ablakokon át.
- A vezeklés hatalmas dolog; ez az a zár, amivel bezárhatod a múltra nyíló ajtót.
- …néha egyáltalán nincs különbség az üdvözölés és a kárhozat között.
- Mindnyájan meghalunk, tudom, hogy nincs kivétel, de néha, ó, Istenem, olyan hosszú a halálsor.
No comments:
Post a Comment