A Jeltisev család – dráma az orosz tajga határában

Jeltisev családdal még az idei könyvfesztivál körüli időkben találkoztam először, szerintem akkoriban is adta ki az Európa. Aztán valamikor júniusban vettem meg, egy kis Alexandrás akció keretein belül.

Nem tudtam túl sokat sem a szerzőről, sem a könyvről, teljesen a rövidke tartalmára hagyatkoztam, amit a könyvhöz írtak. Reménykedtem benne, hogy legalább kicsit azt kapom, amire számítok. Rideg Oroszországot, családi drámát. Nem kellett nagyot csalódnom. Sőt, ha a drámai oldalát nézzük, talán kicsit túlzottan sok is volt a lelkemnek.

A sztori egy 4 tagú orosz családról szól, akinek a legfiatalabb tagja börtönben van, és miután a rendőr apa is problémákba kerül, elveszítik a városi lakásukat, és – mivel a garázson kívül a Moszkvicsnak – másuk nincsen, falura kell költözniük, Tánya nénihez. A néni szinte összedőlni készülő házban lakik, és eddig maga művelte meg a földet és rakott el télirevalót. Amikor a rokon vendégek megérkeznek – és beköltöznek, kicsit úgy néz ki, mintha nem is ismerné őket. Nem sokat beszél, de néha nagyokat mond. A család hiába költözik nagy tervekkel a szegényes faluba, hogy majd építkeznek, valahogy mindig tolódik a dolog. Az idősebbik fiuknak sem a munkán jár az esze, inkább szórakozni próbál, a gyenge választékban a faluban. Hamar megházasodni kényszerül, így a család  tervei az új házról egyre távolibbnak látszanak. Az anya szorgos volt, dolgos, próbált mindent megoldani, megszépíteni, amíg el nem ért egy pontra, amikor már semmi nem érdekelte, és lassan csúszott le a fertőbe. Eleinte kizártnak tartotta volna, hogy ő piacon árulja az erdőben szedett loncot, később a szükség csak rávitte. Ugyanúgy történt a szesz árusításával. A család egyre mélyebbre süllyedt, és lehetetlenség volt megállni. Minden pénzük lassan elfogyott, eladták a garázst is, de abból a pénzből sem épült fel a ház.

A család egy tipikus egyszerű, szovjet család. Olvasva a történetet, teljesen úgy éreztem magam, mintha én ezt a családot ismerném. Szerintem mindannyian ismerünk egy-egy ilyen családot. Vagy mert a szovjet kultúra és a keleti beütés még mindig közelebb van hozzánk, mint a nyugati, főleg a kisvárosokban és falvakban. Az anya rendkívül emlékeztetett engem Gervaise-ra, Zola Patkányfogójából, ahol szintén a könyv végére, a szorgos asszony minden erényét elvesztette és a társadalmi és erkölcsi ranglétra aljára süllyedt.

Egy teljesen igaz, valós, hiteles érzésű olvasmány, egy kemény, rideg orosz faluban, egy család, aki túlélni próbál a zord körülmények között, az új és borzalmas élethelyzetben, és akik legerősebb próbálkozásuk ellenére is, mindenben elbuknak. Habár sok rossz a végére nekem már sok volt, csakis ajánlani tudom ezt az olvasmányt, és remélem hamarosan újabb Szencsin műveket olvashatunk magyarul.

Nabokov: Szólj, emlékezet! - memoir

Nem is olyan régen olvastam életem első Nabokovját, a Lolita személyében, amikor megtetszett az író stílusa. (ez nem is igaz, mert közben eszembe jutott, hogy sokkal korábban már olvastam tőle a Pnin professzort..) Akkor kezdtem el, mindenféle akciókban más-más műveit is megvenni, így pár hónapja a Szólj, emlékezet! című önéletrajzi könyvére esett a választásom. Mármint az olvasására. Megvásárolva már egy jó ideje megvan.

Elég sokáig halasztgattam az írást a könyvről, mert nem túl sok mindent tudok mondani róla. Nem volt túl mesélgetős, nem volt érdekes, hiányzott a stílus és a hangulat. Olvastam én már több életrajzi művet is, önéletrajzot is, de ez valahogy csak unalmas volt. A könyv 80%-a, kb. az író gyerekkorát foglalja magába, és rettentő részletességgel, követhetetlen orosz nevekkel ismerkedünk meg, sorban még a második unokatestvér személyével is. Szerintem ez egy tipikus rossz példája annak, hogyan írjunk önéletrajzot. Egy felnőtt ember élete nem gyerekkorábban az érdekes, hanem inkábba akkor, amikor már szabad akarata van, és  történnek is vele dolgok. Szívesebben olvastam volna arról, hogyan vált íróvá. Vagy, hogy hogyan ismerkedett meg Verával, akinek erősen köszönhetjük az írói hagyatékát. Vagy ha annyira a fiatalkoráról akart írni, akkor tehette volna érdekesebben. Nem volt benne túl sok cselekmény. Ha meg nem történt vele semmi, akkor kérem ne írjon önéletrajzot.

Az a gond, hogy nem vagyok biztos benne hol romlott el ez az iromány. Amikor goodreads-en néztem, ott nagyon magas értékeléseket kapott. Úgyhogy lehet, hogy bennem volt a hiba. Senkit nem tántorítok el az elolvasásától, inkább nézzetek jobban utána, hogy fog-e tetszeni. Nekem lassú volt, és néhány résznél annyira nem motivált az olvasása, hogy elő sem vettem. És mivel ez olyan „BKV-zős” könyv volt, azokat azért jobban olvasom (mert hát mit csináljon az ember ha utazik), mármint könnyebben. Itt volt sajnos olyan alakalom is, hogy elő sem vettem. Ezzel be is fejezem az összefoglalót. Nabakovtól az esélyt nem vontam meg, biztos, hogy még olvasok tőle, mert tud ő jobbat is!

Idézetek:

• Az idő börtöne gömbölyű, és nincs kijárata.
• …a gyötrelem érzete önmagában nem elegendő a lélek örökkévalóságához.
• Úgy tűnik, a világ dimenziós skáláján létezik egy törékeny kis tér, ahol a képzelet és a tudomány összetalálkozik, egy pont, amelyet úgy érünk el, hogy a nagy dolgokat lekicsinyítjük, a kicsiket felnagyítjuk – és e pont lényege a művészet.
• …a tudós a tér egy pontján történő dolgokat látja, addig a költő az idő egyik pontján történő dolgokat érzi.
• …aki költő szeretne lenni, annak rendelkeznie kell egy képességgel: egyszerre több dologra tud gondolni.

Vladimir Nabokov: Lolita

Nabokov Lolitája, az egyik olyan könyv, aminek a filmjét hamarabb láttam mint olvastam volna a könyvet. Nem is tudom a filmnek az első verziója mikor készült el, de úgy emlékszem nem csak egyszer dolgozták fel. Amit én láttam, az nem volt olyan régen, még ezen az éven (max. fél éve), valamelyik köz tv-n, szerintem. Gondolkodtam is, hogy nézzem-e, mert akkor már a könyv figyelt a polcomról, és nem akartam elrontani a filmmel (jobban szeretem később megnézni a filmeket). De ezt mégis elkezdtem – gondolván, hogy már úgyis láttam (pedig nem) – és sikeresen el is aludtam. Úgyhogy nem mondhatom azt sem, hogy láttam a filmet. De nem is filmről akarok írni J.

Háttere:

Nabokov 1947-ben értesítette egyik barátját, hogy egy novellán dolgozik, aminek a főszereplője kedveli a kislányokat, és a címe A tenger melletti királyság (The kingdom by the sea) lesz. 1955-ben meg is jelent a regény, de más cím alatt: Lolita. Természetesen sok kiadó visszautasította a könyvet a tematikája miatt, mielőtt kiadták. A vitatott témájával, forradalmi volt a maga idejében. A Lolita egy fiktív regény, de azért Nabokov sok saját tulajdonságot átvetít Humbertre. Humbert is, mint Nabokov, európaiként élt Amerikában, mindketten műveletek és jól iskolázottak voltak. Nagyon sok ország betiltotta a Lolitát, és akármennyire is obszcénnek tartották, Amerikában bestsellerré vált a maga idejében.

A könyv olyan olvasható stílusban volt írva. Nem olvastam még Nabokovtól más művet, de ha minden írása ilyen, akkor szívesen olvasnám. Nem volt nehéz, de érdekes, párbeszédes, ami szintén csak megfelelő mennyiségben, hogy ne veszítsen értékéből a mű. Állítólag Nabokov írás készségei okozzák azt is, hogy az emberek továbbolvassák a könyvet, mégha néhol felháborítónak is találják. Úgy valami halvány emlékem a film miatt kábé a könyv első részéig volt. Emlékeztem olyasmire, hogy meghal az anyja ők meg elindulnak valami road tripre. Ennyi. Nem tudtam a történet előzményét, hogy Humbert Humbert hogyan ismerkedik meg a Charlotte-al, és Dolly-val. Azt sem tudtam, hogy ő egész életében vonzódott a fiatalabb lányokhoz, egy emléke miatt. Ahogy azt sem, hogy a könyv úgy íródott, mint egy vallomás, miután főszereplő lelepleződik, és bíróságra kerül. Ahogyan a könyv második részéről sem volt már tudomásom. Ami az azt illeti, a második felére már vesztett valamit az hangulatából valamiért, az már annyira nem tetszett. Kicsit kuszálódott a történet. Ami érdekes, és azt hiszem a könyv elején az előszóban is elhangzik, hogy nem ír papírra (vagy mint bűnös nem mond el a vádlott) semmilyen perverz részletet. Ez valóban így is volt. Az író körülbelül az olvasóra bízza ezeknek a hozzágondolását. A második részben már csak az volt, ahogy Lolita távolodik Humberttől, majd el is szökik tőle, és évek után csak bajban keresi. Humbert végig szereti, és még nagyon erős féltékenysége ellenére is, inkább neki akar jót, átváltozik a pedofilból az addig csak játszott apa szerepére. Humbert alakja összekötődik a szolipszizmussal, mely egy filozófiai irányzat, amely azt állítja, csak az ember saját tudata létezik (vagy lehet bizonyítani, hogy létezik), minden más, a tudat képződménye. Ez a könyv végén kerül megnyilvánulásra, amikor bevallja, hogy ő maga lopta el Lolita gyermekkorát, miután már megölte a férfit, akit ezzel vádolt.

Néhány idézet:

• Az egyes számú bűnjel nem egyéb, mint amit az angyalok, a félreinformált, egyszerű, nemes szárnyú, égi angyalok megirigyeltek.
• Kútba esett a tó.
• Manapság tudósnak kell lenned, hogy gyilkossá lehess.
• … a Park olyan sötét volt, mint a bűnök, melyeket leplezett.
• Képes-e az emberi szív kettőnél-háromnál többet elviselni.
• Mindnyájunk életében vannak ilyen sorsszerű elemek – holmi vissza-visszatérő szám az egyik esetben, egy táj a másikban –, melyeket az istenek a célból válogattak ki oly gondosan, hogy vonzzák a számunkra különösen fontos eseményeket: Jancsi mindig itt fog orra esni, Juliska szíve mindig itt fog megszakadni.

Dosztojevszkij - Az örök férj

A legutóbbi „villamosos” könyvem befejezése után nézegettem a polcot, melyik legyen a következő, amit olvasok, csak valami rövidet akartam. Így esett a választásom Dosztojevszkij Örök férj című könyvecskéjére. 

A könyv egy megcsalt férj, és a megcsalóról szól több év eltelte utáni újratalálkozással, miután az adott nő meghalt. A könyv nagyrészében a férj, azt a hatást kelti, hogy mint régi baráthoz ment a megcsalóhoz, ám, mint az ahogy később kiderül, tudta végig a történetet egy levélből, amit a felesége halála után talált meg. Magával hozza a lányát, akiről rögtön nyilvánvalóvá válik Velcsanyinov (megcsaló) számára. A lányka azonban megbetegszik és meghal. A férj körülbelül az egész könyvben kissé zavartan viselkedik, nem tudni mit is akar. Velcsanyinov szerint – aki végig gyanította, hogy tud a dolgairól – szándékosan büntetni és megbosszulni akarja a régben történteket. 

Amikor utána olvastam a könyvnek, kiderült, hogy állítólag Dosztojevszkij ezzel a művel a saját félresikerült házasságára utal. Önmagára haragszik, és ezzel a történettel mutatja be, jellemzi az „örök férjet”. Az pedig nem más, mint olyan férfi, aki arra teremtetik, hogy megnősüljön és onnan a felesége árnyékában éljen.

Mielőtt még kiírnám az idézeteket (ez most olyan sokban nem bővelkedett – de hát rövidke is volt), megjegyeznék egy részt, ahol a férj emlékezteti Velcsanyinovot egy régebbi mondására, amire ő még mindig emlékezett. És nemcsak ő emlékezett erre, hanem bizony én is. Mégpedig a Bűn és bűnhődésben volt majdnem valami hasonló. Íme az idézet: „A nagy gondolatok nem annyira a nagy észből, mint inkább a nagy érzésből születnek.”

• …a gondolatok és érzések megváltozása, sőt meghasonlása éjszakánként, álmatlanság idején, és általában éjszaka olyan tény, amely jellemző „az erősen gondolkozó és erősen érző emberekre”; hogy néha egész élet során kialakult meggyőződés hirtelen megváltozik az álmatlanság és az éjszaka hatására; néha minden ok nélkül végzetes lépésre szánja magát az ember;
• Minél nagyobb a baj, annál közelebb van az Isten.

Lev Tolsztoj: Anna Karenina

Anna Karenina drámai mű, 2 főszereplő szemszögéből meséli el az ő és a köréjük kapcsolódó emberek körülbelül másfél-két évét.

Az egyik szereplő a könyv címét viselő hölgy Anna Karenina, a másik szereplő pedig Levin. A könyvben mindenki valamilyen formában, kapcsolatban áll, rokoni vagy más szálak által. A könyv elején Anna meglátogatja testvérrét és sógornőjét, akiknek házassági gondjaik akadtak. Utazása során összeismerkedik Vronszkij gróffal, aki eleinte Anna sógornőjének a húgának – Kittynek udvarolt. Kittynek, Vronszkijon kívül Levin is csapja a szelet, de a szülei nyomására, mégis Vronszkijt választja. Döntése rosszul sül el, mivel Vronszkij időközben beleszeret Annába, és Kitty magára marad, amibe belebetegszik, Levin pedig szégyenében visszamegy vidékre.

Anna és Vronszkij viszonya tovább bonyolódik olyannyira, hogy gyerekük is születik. Több fejezeten keresztül azon szenvednek, hogyan válhatna el Anna a férjétől, miközben nagyobb fiát sem szeretné elhagyni. Az ő történetük röviden úgy végződik, hogy Anna folyamatos féltékenykedése és szinte elmezavarai annyira kikészítik, hogy egyetlen esélyt abban lát, ha vonat alá veti magát.

Levin és Kitty kapcsolata újra rendbe jön, kibékülnek, és összeházasodnak. Levin birtokán élnek, születik egy fiúk és boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

Néhány idézet a könyvből, amiket kijegyeztem:

• A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.
• …de mint a napra, igyekezett nem ránézni; azonban, mint a napot, látta anélkül is, hogy ránézett volna.
• Vannak emberek, akik, ha bármiben is szerencsés vetélytársakra akadnak, a benne levő jótól készek tüstént elfordulni, s csak a rosszat látják benne. Vannak aztán, akik, ellenkezőleg, épp azt a tulajdonságot akarják a boldog vetélytársban látni, amellyel legyőzte őket, s fájdalomtól elszoruló szívvel csak a jót keresik benne.
• A boldogság épp az, hogy az ember a szerelmese vágyaival, gondolataival szeret, kíván, gondolkozik, azaz semmi szabadság – ez éppen, ami boldoggá tesz.
• S miért ne lehetne bárkinek olyan érdeme Isten előtt, hogy élve vigyék föl az égbe?
• Nincsenek viszonyok, amelyekhez az ember ne tudna hozzászokni, különösen ha azt látja, hogy akik körülveszik, mind ugyanúgy élnek.
• …harc a létért és gyűlölet, ez az, ami az embereket összefűzi.
• …azért kapott észt az ember, hogy megszabaduljon attól, ami nyugtalanitja.