Sokk és csalódás. Bob Dylan nyerte az irodalmi Nobel-díjat

Olvasom, és sokkolódom. Bob Dylan nyerte az irodalmi Nobel-díjat. Hirtelen, azt hiszem, rosszul olvasom, biztosan van egy hasonló nevű író is, akiről nem tudok (hiszen maj’ minden éven olyan nevek kerülnek elő, akikről csak keveset tudni). De Bob Dylan? És mégis. Ő az. Még mindig az első perc sokkja. Mit keres Bob Dylan az irodalmi Nobel díj közelében? Igazat megvallva nem ismerem a dalait. De nem azzal van a baj. Hanem, hogy erre biztosan vannak zenei díjak. De OK. Ő írja a dalait. Ez akkor olyan mintha egy versíró nyert volna, akinek megzenésítik az írásait. Próbálom elfogadni. Bekapcsolom a youtube-ot. Random válogatok a dalai között. Kettőt meghallgatok, egyik sem tetszik. Mondjuk addig el sem jutok, hogy felfogjam a szöveget, mert már a zenei stílus sem jön be. Lehet rosszul választok. Kérek pár dallistát, amire illik a meghatározás: “for having created new poetic expressions within the great American song tradition”. Nem tudom, mit hallgassak?

És most disrespect nélkül. De ennyire nem tudták kinek adni a valódi írók közül? Vagy mi volt a baj? Ezért tolták el egy héttel a kihirdetését? Azt hiszem sosem tudjuk meg. Vagyis, lehet 50 év múlva (akkor kerül nyilvánosságra, hogy kiket jelöltek). Nekem leginkább azzal van a bajom, hogy miért  veszik el, ezt a nagyon fontos díjat, a valódi íróktól. Inkább bele sem gondolok, hogy aki évek óta vár, hogy hátha sorra kerül, mit érez. Bármynnire próbálok pozitív maradni, és keresni a jót benne, azon kívül, hogy igen ez akkor egy vers, amit el is énekelnek, nem találok. Indokot. Ne vegyék már el az íróktól, így is csak egyszer osztják egy évben. Számomra teljesen elvesztette ez a díj a komolyságát. Csalódott vagyok. És lehet, hogy ez sokaknak tetszik, és nagyon sok pozitív hozzászólást olvasok, de szerintem akik olvasnak, és figyelemmel kísérnek könyveket, azok nagyrészének ez felfoghatatlan vicc. Majd ha megszeretném venni a 2016-os irodalmi Nobel díjasának a könyvét, veszek egy CD-t? Tudom, tudom Bob  Dylant már az iskolákban is oktatják (ennek a helyességéről is lehet érdekességeket olvasni), és azt is tudom, hogy amerikaiak inkább örülnek ennek – hiszem már csipogtak, hogy milyen régen nem nyert amerikai irodalmi Nobel díjat, de ez így nem helyes. Nevezzetek maradinak, vagy butának, de szerintem a svéd akadémia elkanyarodott a díj és az kitüntetés alap koncepciójától. Inkább egy teljesen ismeretlennek, de annál jobbnak adták volna, és ezzel is gazdagodott volna a világ, és az irodalmi tudat.

Június túl könyves

A júniusom nagyon könyvesen telt. Kezdődött rögtön egy rendeléssel bookline-ról, ugyanis megláttam, hogy az egyik könyv, amit még csak nemrég vettem észre az egyik könyvesboltban -70% kedvezménnyel volt (persze a könyv már régebbi, gondolom senki nem veszi J). Így még a hónap elejém hozzám került Roy Jacobsen: Szoba kiadó című könyve. Aztán jött a könyvhét, ahová én megint csak vasárnap délután jutottam ki. Tavaly, amilyen szerencsésen találtam akciókat – és azt gondoltam most is így lesz – bizakodva indultam. De sajnos csalódnom kellett. Csak néhány kiskönyvet vettem. Az egyik angol könyvesboltnál kb. 500Ft-ért a két Flaubert és Dosztojevszkij könyvecskét, majd a Helikonnál a zsebkönyvekből elhoztam Csáth Géza: Egy elmebeteg nő naplóját, és Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból címűt. Megvettem még a Geopen szép új kiadású sorozatának egyik könyvét, Jelena Csizsova: Nők férfiak nélkül nevűt. Ezután már csak a az Alexandra nagy júniusáról kellett olvasnom, hogy elszabaduljon a pokol. Nem is értem miért dőlök be nekik, hiszen ezeknek a könyveknek a nagyrésze kapható lesz ennyiért, vagy mégkevesebbért a hamarosan kezdődő nyári akciójuk alatt is. De azért csak rendeltem 7 könyvet – ha már féláron voltak...

• Roman Szencsin: A Jeltisev család
• E.L. Doctorov: A vak zongorista
• Umberto Eco: A rózsa neve
• Emma Donoghue: A szoba
• John Fowles: A lepkegyűjtő
• Margaret Atwood: Az özönvíz éve
• Reinaldo Arenas: Mielőtt leszáll az éj

A legtöbbet már korábban is meg akartam venni, de nem éreztem rá kellő motivációt. Olyan „jó lenne ha meg lenne” érzést éreztem irántuk, ami nálam annyi hogy kb. 2 év leforgása alatt max. hármat fogok belőlük elolvasni. A legjobban talán a Jeltisev család érdekel, mivel egy zord orosz településen játszódik. A lepkegyűjtőt pedig akkor akartam megvenni, amikor a színházi előadásunk 15 perc után abbamaradt, mert Berecki megsérült. Mivel csak 2 hónap múlva voltak újra helyek, azt gondoltam akkor, addig megveszem a könyvet és elolvasom. Aztán megláttam, hogy a borítóján ők vannak, és elment az egésztől a kedvem. Hogy lehet ennyire elrontani egy borítót? Csak mert annyian nézik a műsort? Semmi közük a könyvhöz. Úgyhogy annak ellenére, hogy Berecki nagyon jól játszott a könyvet eszembe nem volt megvenni a nagy fejével. Aztán most megláttam féláron, és ennyiért elhoztam. Habár valószínűleg csomagolópapír kerül majd rá. És az igazat  megvallva már annyira nem is érdekel mint februárban, amikor félbemaradt az előadás.

Hát a június így telt el, könyv-könyv hátán, és már előre félek a július 15.-ei Alexandra nyári akció kezdetétől :).

Strand könyvesbolt NYC - nosztalgia

Egy interjúba bukkantam a Strand könyvesboltról, vagyis inkább az ott dolgozóról, élményeikről, kedvenc történetükről, véleményükről, és a könyvekhez vagy az olvasáshoz való viszonyukról. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy voltam már a Strand-ben, és bizony a következő amerikai utamat is NYC érintésével szeretném véghezvinni, csak hogy visszamehessek. És igen, azért mert annyira jó.

Amit tudni kell róla, az hogy NYC-ben található, 18 mérföldnyi könyveiről híres. Megtalálhatók a legújabb darabok, használt kincsek, vagy régi ritkaságok. Könyveken kívül a legkülönbözőbb könyves- és olvasással kapcsolatos dolgokat árusítják, valamint kint fel van állítva egy polc, ahol filléres könyvek közül válogathatnak az arra igyekvők. 1920-ban, egy akkor 25 éves vállalkozó kedvű, és könyveket szerető fiatalembernek, Ben Bass-nak köszönhetjük a megalakulását. Mindössze 300 saját, és 300 kölcsönkért dollárból indította az üzletet. Akkoriban, ez a része a városnak a „könyv sornak” volt becézve, a 48 különböző könyvárusával.

A hely lassan már kezdi kinőni magát, a könyves polcok hadai egymás mellett sorakoznak, roskadoznak és valóban ritka, hogy valamit ne találjon meg az ember. A jó pedig az, hogy minden könyv olcsóbb benne, mint alapjáraton a könyvek ára. Annakidején a Borders-ben tudtam úgy vásárolni, hogy olcsóbban, mint ami rá volt írva, azóta pedig itt. A hely rendszeresen tart könyves rendezvényeket és más programokat. Az akcióikról pedig inkább nem is beszélek. Amikor én ott voltam, 50 dollár feletti vásárláshoz egy Strand-es vászontáska volt az ajándék. És vajon ki volt az, aki 2 este is még visszament könyvek után szimatolni? J

A nyilatkozatokba most annyira nem akarok belemenni, mindenki elolvashatja, az eladók válaszát, azokra a kérdésekre, hogy mit változtatnának meg a boltban (valaki például egy olyan részt tenne a boltba ahol a kutyusunkkal együtt tudunk olvasni – big like!), vagy melyik a kedvenc részlegük. A kedvenc kérdésemre a válaszokat azért mégis leírom pár mondatban. A kedvenc furcsa, állandó vásárlójukról kérdezték őket. Ami, NYC lévén nem nagy csoda, de van az az állandó vásárlójuk, aki mindig magában beszél, hogy megint hogyan rendezték át a polcokat, és van az a kutya, aki már tudja hol tartják a jutalomfalatkákat neki J. Lehet őket nem szeretni?

A cikket itt tudják elolvasni azok, akiket érdekel.

Könyves karácsonyi tradíció Izlandon

Izlandon, az emberek könyveket adnak karácsonykor egymásnak. Az igazat megvallva, majdnem minden könyvet a karácsonyi előtti hónapokban adják ki (szeptembertől-decemberig), és ezt úgy nevezik hogy a „karácsonyi könyv áradat” avagy Jolabokaflod (Chrictmas book flood). Ezt az időszakot megelőzi, hogy kiadnak egy nagy könyves katalógust – a frissen megjelenésre váró könyvekről – és ingyen eljuttatják minden házhoz. Aztán az embereknek nincs más dolgok, minthogy válogassanak és bevásároljanak. Aztán karácsony estéjén, amikor mindenki megkapta az ajándék könyvét, elvonul vele és egy kis csokival, és egész este olvas a család. Nem is csodálkozunk már, hogy Izland nemzete a legolvasottabb, ugye?

És itt az emberek nem egy könyvet vesznek. Míg más országokban, mindössze az emberek minimális száma vásárol évente több darab könyvet, a legtöbbje évente egyet vesz. Izlandon, az emberek szeretik a könyveket. Mindenki arról álmodik, hogy írjon is egyet. És a legtöbb meg is teszi J. A világon az egy főre eső legtöbb könyvkiadás is Izland nevéhez fűződik. A fővárosban, Rejkjavikban (200 ezer lakosú), a könyvtári kölcsönzések száma 1,2 millió körül mozog évente. 

Remek kis tradíció ez, eggyel több ok, hogy meglátogassuk Izlandot, vagy esetleg odaköltözzünk. J Aki eddig még nem törte volna ezen a fejét egyébként is...

Júliuska

A július hónap elég hosszan, és nem túl blog-barátként telt el. Először is mert se internetem, sem számítógépem nem volt. Aztán lett gépem, de az internet tovább tartott mire beszerelték. Az egészbe közbe jött egy hosszú betegség is, így aztán tényleg a blog látta meg a kárát, na és persze az olvasás. Hónap elején legalább sokat olvastam, de aztán elkezdtem az új helyemen dolgozni, és azóta csak 5 percet töltök villamoson, addig pedig nem sok mindent tudok olvasni. Így a hónap második felében szinte pár oldalnál többet nem sikerült lemorzsolnom (azt is az orvosi rendelőben várakozva).

Könyvekből viszont annál több mindent bevásároltam, köszönvén a már említett új munkának és az Alexandra nyári akciójának. Hónap elején vettem 2 olyan könyvet amit már meg akartam venni, eléggé új kiadások:

• Stephen King: A halálsoron
• Hartay Csaba: Nem boci!

A nem bocit, már el is olvastam, majd valamikor kikerül róla a poszt is, ha sikerül begépelnem J. A King majd később.

Az Alexandra nyári vásáron a következők kerültek eddig a kosaramba:

• Vámos Miklós: Hogy volt
• Paul Auster & J. M. Coetzee: Itt és most
• Lisa Rogak: Kísértetszív
• Vladimir Nabokov: Laura modellje
• Honoré de Balzac: Goriot apó
• José Saramago: Káin
• Richard Yates: Egy jó iskola

Inkább ezek ilyen random könyvek, de mindenek örülök, habár valószínűleg néhányra sokára kerül majd sor, de nem baj. Mindre 50, 60, 70 vagy több százalékos kedvezmény volt. Hát így ennyi a július hónapról.

A legolvasottabb amerikai városok

5. alkalommal állították össze Amerika legolvasottabb városait, az Amazon.com listája alapján. A lista, könyv, magazin és újság eladásokból jött ki, egyaránt papír és elektronikus formákat belevonva. Az összegzés 2014 áprilisától, 2015 áprilisáig létrejött amazon rendelésekből indult ki (per capita) olyan városokból, amiknek több mint 500 ezer lakosa van.

Amerika legolvasottabb városa címét ismét Seattle nyerte el, úgyhogy ha valaki kávéra és könyvre vágyik, oda költözzön. Persze sokat esik ott, és mi más lehetne egy jó kis alternatíva esős napokra, mint a könyv :)?

A top 20 város:                                      

1. Seattle, WA

2. Portland, OR

3. Las Vegas, NV

4. Tucson, AZ

5. Washington, D.C.

6. Austin, TX

7. San Francisco, CA

8. Albuquerque, NM

9. Denver, CO

10. Louisville, KY

11. Charlotte, NC

12. Baltimore, MD

13. San Diego, CA

14. Houston, TX

15. Indianapolis, IN

16. San Jose, CA

17. Jacksonville, FL

18. San Antonio, TX

19. Nashville, TN

20. Chicago, IL

Az amazon egy kicsit mélyebbre is ásott, és ezeket az infókat lehetett levonni, az emberek olvasási szokásaiból:

• Seattle (ami egyébként az Amazon főhadiszállása) nemcsak hogy a legtöbb könyvet rendelte, de a legtöbb Kindle verziót is, a legtöbb magazint és újságot.
• Washington D.C. lakosai, előnyben részesítik a nyomtatott, papírformájú könyveket, megelőzve ezekkel még Seattle-t is, amelyiknek a lakosai viszont a legtöbb könyvet vásárolják.
• California és Texas az olvasóké, ugyanis 3-3 városukkal kerültek be az első 20-ba :).
• Las Vegas a szerelmeseké, ugyanis az ottani lakosok rendelték a legtöbb romantikus könyvet. (inkább az igénytelenekének nevezném, de whatever, végülis ”What happens in Vegas stays n Vegas” :)).
• 20-ból, 7 városban, Gillian Flynn Gone Girl-je volt a legtöbbet rendelt könyv. A városok a következők: Houston, Austin, Charlotte, Tucson, Louisville, Albuquerque és Baltimore.

Azt hiszem ezt a listát már tavaly is láttam, és körülbelül ezekre a városokra emlékszem akkorról is. De lehet az más lista volt. Meg szerintem, azért ha kisebb városokat vennének figyelembe, egész más adatokat kapnának. Jó kis lista ez, persze az amerikai hemzseghetnek a lehetőséget között hogyan és hol vásárolják meg a könyveiket :).  Az amazonon mindig vannak akciók is, meg talán alapból is kicsit olcsóbbak.  És fel a kezeket, aki már rendelt könyvet amazonról (én!) :). Persze kizárólag  papírformájút! És milyen szívesen összeállítanám a listát az Amazonnak. Még több statisztika érdekelne :).

Stephen King: On writing

Tudom, már megint Stephen King. És lehet, hogy ismételni fogom magamat, de fel-fel fog tűnni mindig. Azt ugye nem kell mondanom, hogy Stephen King örökre kedvencem marad, annak ellenére, hogy már nem olvasnám el azokat a horrorisztikus (amit inkább nem is annak neveznék), félelmetes írásait, amivel annakidején kezdtem a könyvtárban. Az idők folyamán rájöttem, nem azokat szeretem. Remekül ír. Ez tény. Pont. Nagyon nagyra becsülöm, az On writing elolvasása után pedig különösen. Eddig is tudtam, hogy egy nyitott és közvetlen ember, ez után a könyv után ez csak bebizonyosodott. Ahogy a könyvet olvastam, azt szerettem volna, hogy hívja már meg egy amerikai egyetem vendégelőadónak az írásról (azt hiszem korábbi években ezt megtette) és én is legyek ott J.

A könyv körülbelül 3 részre osztható. Az első rész, az életrajz, ami elmeséli, hogyan kötött ki az írói pályánál, ami – nem, mint más „bestseller” íróknál általában, akik x évesen úgy döntenek ők híresek akarnak lenni – nála már gyerekkorától jelen volt, kisfiúként is írt. Édesanyjuk egyedül nevelte őt és bátyját, és nem volt mindig jó sorsuk. Egész életében Maine-ben élt, amit azután sem hagyott el, hogy gazdag és híres lett, és bárhol vehetett volna magának házat.  Egyetemen találkozott feleségével Tabithával, aki azóta a legnagyobb támasza, kritikusa és támogatója (egyébként ő maga is ír, de valahogy Stephen árnyékában marad, szerintem). Őszintén beszélt az alkohol és drogproblémáiról, és arról is, néhány művét mennyire az alkohol hatása alatt írta. Azt mondta tudat alatt, valószínűleg a Ragyogás Jack Torrens-ét önmagáról mintázta, ugyanis ez akkoriban íródott. Leírja, azt is, amikor először nagyobb összeget ígértek neki egy munkájáért, és nem akarta elhinni az ügynökének a telefonban.

Egyébként itt jegyezném meg, hogy több könyvének a keletkezésének körülményeit is leírja, ami számomra a könyv egyik legérdekesebb része volt (főleg azokkal a könyvekkel kapcsolatban, amiket olvastam is). Hogyan született meg például a Tortúra ötlete egy repülőn felébredt álmából, aminek a foszlányait egy American Airlines szalvétára írta.

A második fejezet, az már magáról az írásról szól, szinte tananyag formában J. Természetesen itt is elmondja ő hogyan dolgozik, hogy néz ki a dolgozószobája, mikor ír, mikor javít, hányszor olvassa el, mi zavarja és még szinte mindent aminek az íráshoz köze van. Nagyon jól strukturáltan írja, a legtöbb dolgot megmagyarázza, természetesen legtöbbször saját maga történeteivel. Kiderül (mondjuk szerintem már az első lapon), hogy ő is nagyon szeret olvasni, és a könyveket és az írást menedéknek tartja, ami megmenthet embereket. Ebben egyetértünk. Volt egy vicces megjegyzése, hogy ő jól ellesz a purgatóriumi várakozásban, amíg eldöntődik, hogy hová kerül, ha lesz ott egy könyvtár. Aztán megjegyzi, hogy persze jól megszívja, ha abban a könyvtárban csak Danielle Steel és társai lesznek J. 

A harmadik fejezet (ami mint később kiderült pont ennek a fejezetnek az eseményeinek a történéseiből) több hónap megszakítás után íródott. Ebben írja le a balesetét, és azt hogy majdnem meghalt.

A könyv végén még mindenféle kiegészítések vannak, hogy néz ki egy történet javítva, mit hagy ki belőle és miért. Azonkívül, található benne egy több oldalas könyvlista, ami szerinte nagy segítség lehet, és jónak tartja (nem írásról szóló könyvekre kell gondolni – pedig párszor utal azokra is – csak sima egyszerű regényekre, amik nagy hatással voltak rá).

Elég sokat írtam a könyvről, akinek ebből nem szűrődött le, hogy mennyire szerettem, akkor nem tudom miből fog J. Nem fiktív történetre kell számítani, hanem valóban, ahogy az alcíme is mondja „A memoir of the craft” amit jobb lefordítatlanul hagyni ebben az esetben. A könyvet kiadták magyarul is, de amennyire tudom már nem kapható, ami elég szomorú. Nem csak a King rajongóknak kéne ezt elolvasni – sőt – hanem mindenkinek, akinek bármilyen módon köze van az íráshoz, vagy szeretne vele foglalkozni komolyabban.

Idézetek a könyvből, az írásról:

• Write with the door closed, rewrite with the door open.
• Writing is a lonely job.
• Creative people probably do run a greater risk of alcoholism and addiction than those in some other jobs, but so what?
• …books are uniquely portable magic.
• If I have to spend time in purgatory before going to one place or the other, I guess I’ll be all right as long as there’s a lending library.
• I’m convinced that fear is at the root of most bad writing.
• Writing is seduction. Good talk is part of seduction. If not so, why do so many couples who start the evening at dinner wind up in bed?
• …quite often the bad books have more to teach than the good ones.
• Description begins in the writer’s imagination, but should finish in the reader’s.
• Sometimes the book gives you answers, but not always…
• Writing is not life, but I think that sometimes it can be a way back to life.

Könyvjelző margójára

Na, megfogadtam, hogy nem írok, de megint csak nem tudok elmenni mellette J. Megjelent az új Könyvjelző magazin, ami most a sok Európa-kiadó újdonsággal van tele, amit a könyvfesztiválra, vagy már előtte adnak ki, de amiket általában a könyvfesztiválon fognak bemutatni.

Olvashatunk benne Jonathan Franzen-ről, aki végre valahára egy valamire való díszvendég lesz már. Természetesen neki is jön az új könyve ez alkalomból. Vámos Miklós új könyve is jön, ami valószínűleg megint nem új, hanem csak 1-2 régi művét kiadják új kiadásban, új címmel (azt hiszem, már erről is írtam mennyire zavaró, de mindegy). Egressy is jön valami focis című művel, és szintén könyvfesztiválos bemutatóval. Ezen kívül Reinaldo Arenas-nak adják ki a Mielőtt leszáll az éj című könyvét, amit majd előbb-utóbb meg szeretnék venni.

A „amin már meg sem lepődök” kategóriába sorolandó a toplista, amit mindig közöl a lap. És természetesen a top 3-at a Szürkék árnyalatai foglalják el. De hát ez szinte már egy éve így van. Ilyenkor mindig azon gondolkozok, miért nem írnak mellé számokat is. Olyan kíváncsi lennék a mezőnyre. Kicsit többet ki lehet következtetni az összesített listából, de hát ott is vezet megint. De legalább az egyéb könyvekben már megjelent a Kódjátszma neve is, amit még mindig nem vettem meg, és amit januártól nem vagyok képes megtalálni az Alexandrában. De akkor ezek szerint ott van valahol, ha 9. helyen áll, csak én vagyok vaksi, meg persze még motiválatlan is J.

És írnak Salinger-ről is. Ugyanis kiadóban van egy könyv őróla is. És itt megint nem felejtik el bereklámozni a Rozsban a fogót. És még meg is írják, hogy milyen merész döntés. Hát persze, hiszen szerintem túl sok pozitív visszhangot nem kapott… De ezzel már megbarátkoztam, aki ugyanígy gondolkodik, az nem fogja megvenni az új kiadást. Mert minek. Főleg ha megvan a régi. És amikor már a magazin végéhez érek, mit látok? Egy felhívást. Hozd el a régi Zabhegyezőt és 1000Ft-al olcsóbban veheted meg a Rozsban a fogót! Na ne vicceljünk már.. Most itt az Európa vagy nagyon beijedt, hogy senki nem venné meg az új fordítást, vagy el akarja tüntetni az összes régit.. Én ezt nem értem. Csak légyszi, nehogy már ezt valaki meg is tegye! Szerintem inkább még gyorsan szaladjanak megvenni a régi kiadást, amíg még kapható.

Jajj, hát csak ez volt minden észrevételem. Egyébként a Könyvjelző jó, nagyon szeretem, és a könyvfesztivált is várom, egész hosszú listám van, amiből valószínűleg az újakat még kihagyom, és majd megveszem később, amikor már kicsit lecsengnek. De majd meglátjuk.

Happy birthday, Paul Auster!

Paul Auster iránti rajongásomat már többször kifejeztem itt. A polcomon sorakozó kb. 10 Auster könyv sem bizonyítja jobban. Egyetlen kortárs író, akit nagyon nagyra becsülök, és mindig szívesen olvasok.  Habár sokan a nevét a New York trilógiával kötik össze, nekem mégsem az a kedvencem. Születésnapja alkalmából, néhány írással kapcsolatos idézetre bukkantam, és úgy gondoltam én is megosztom:

1. The story is not in the words; it’s in the struggle
2. For some reason, all my characters come to me with their names attached to them. I never have to search for the names.
3. The truth of the story lies in the details.
4. Reading was my escape and my comfort, my consolation, my stimulant of choice: reading for the pure pleasure of it, for the beautiful stillness that surrounds you when you hear an author’s words reverberating in your head.
5. Stories only happen to those who are able to tell them.
6. The pen will never be able to move fast enough to write down every word discovered in the space of memory. Some things have been lost forever, other things will perhaps be remembered again, and still other things have been lost and found and lost again. There is no way to be sure of any this.
7. One should never underestimate the power of books.
8. We construct a narrative for ourselves, and that’s the thread that we follow from one day to the next. People who disintegrate as personalities are the ones who lose that thread.
9. I like the sound a typewriter makes.
10. When a person is lucky enough to live inside a story, to live inside an imaginary world, the pains of this world disappear. For as long as the story goes on, reality no longer exists.
11. Memory is the space in which a thing happens for a second time.
12. Writing is a solitary business. It takes over your life. In some sense, a writer has no life of his own. Even when he’s there, he’s not really there.
13. I’ve always written by hand. Mostly with a fountain pen, but sometimes with a pencil - especially for corrections.
14. I think it’s a very good thing to leave your country and look at it from afar.
15. We all want to believe in impossible things, I suppose, to persuade ourselves that miracles can happen.

Kapcsolódó írások:

http://pipikekonyvklubja.blogspot.hu/2012/08/invisible.html

http://pipikekonyvklubja.blogspot.hu/2013/07/paul-auster-sunset-park.html

Csúszkál a sarkam a faleveleken – november

Novemberben elég sok bejegyzés született, pedig nem így terveztem, és főleg furcsa, hogy a legtöbb nem is könyvről, pedig végre sikerült befejeznem 3 régen elkezdett könyvet. Ami az ebben a hónapban beszerzett könyveimet illeti, azok is inkább októberhez kapcsolódnak, ugyanis inkább olyanokról van szó, amelyeket kicsit későn kaptam meg.

A szülinapi könyvrendelésem október vége felé érkezett meg (már majdhogynem a szülinapomon rendeltük, úgyhogy nem is csoda J) a bookdepositoryról, de csak november közepén kaptam kézhez, mert akkor hozták nekem el, ugyanis az otthoni címemre érkeztek. Ezek a könyvek a Stephen King On writing-ja, és Ronald Kessler-től az In the president’s secret service. Az előbbit már egy ideje el akarom olvasni, az utóbbit pedig az Olympus has fallen megnézése óta. Újra felkeltette bennem az érdeklődést a titkos szolgálatról, és mivel most lehetőségem is volt szerezni ilyen könyvet, miért ne.

A harmadikat az egyik barátnőmtől kaptam születésnapomra, Singer Magdolna Veszteségek ajándéka címmel. A negyedik könyvet pedig a Maxim kiadó küldte el nekem, Nina George-tól a Levendulaszoba címűt.

A decemberem nem tudom hogyan fog alakulni, elutazok 2 hétre, így valószínűleg addig nem is leszek nagyon internet közelben sem, és írás közelben sem. De remélem legalább elég új könyvvel térek haza J. Még mindig azon töröm a fejem melyik könyvet vigyem magammal az útra. Mert mondjuk, egész listám van, mi mindent szeretnék ott is venni, de amíg odaérek addig is kell valami. Újat szerintem már nem veszek (se időm, se fölös pénzem az út előtt), de kell választanom egyet ami nem túl nehéz, tehát puhakötésű, és nem is túl hosszú.

Könyvek és amikre emlékszünk

A héten több olyasmire is bukkantam, ami arra késztetett, hogy megírjam ezt a bejegyzést. Kicsit hasonlóak, lehet valakinek egyáltalán nem, és valószínűleg és sem írnék róla más körülmények között, de most megjegyezném. És tudom, hogy tartozok írással könyvről, és egy könyvbemutatóról is, ahogyan van 3 könyvem folyamatban, mindegyikben kevesebb, mint 50 oldallal a végéig. De most mégis erről akartam írni.

Először Katacita oldalán találtam egy hosszabb bejegyzést könyvekről, aminek egy része elgondolkodtatott. Hogy mennyire pozitív vagy negatív élményünk marad egy könyvről attól függően, hogy min mentünk keresztül, amikor éppen azt olvastuk. Lehet normál esetben valami a legjobb könyv is, de ha éppen valami olyan emlék kötődik hozzá, amire nem szívesen emlékszünk, biztos nem fogjuk szívesen újraolvasni, vagy kézbevenni. Én már csak tudom J. Szinte minden könyvemnél emlékszem az érzelmi világomra, vagy arra, hogy a nagy részét pl. hol olvastam. Nálam talán ez 3 kategóriára osztható. A villamoson/vonaton, sorban állásnál – szóval ezek a „mindig a táskámban van” könyv kategória, amiket ha bárhol várakozni kell, elő tudok venni. Ezek azok, amiknél a legjobban el tudják más dolgok vonni a figyelmemet. Aztán vannak a könyvek, amiket jó időben kint olvasok, napozva, vagy kutyázva, vagy mindkettő. Ezek azok, amelyeken tappancs nyomok is megtalálhatók néhol J. A harmadik kategória pedig az, amit itthon olvasok, este vagy hétvégén. Ebből van a legkevesebb, mivel természetesen szabadidőmben gyakran mást csinálok, mint olvasok, de ezek talán a legérdekesebbek, mert ha inkább azt választom, hogy még ilyenkor is olvassam, akkor általában az lekötött (most utoljára, amik ilyenek voltak és emlékszem az az 1984, az Észak-Koreás, a 11.22.63 és amit jelenleg is olvasok a Lolita). Legtöbb könyvhöz kötődik valamilyen élmény, sőt a legtöbbről azt is meg tudom még mondani milyen hónapban olvastam.

Másodjára, amivel a héten találkoztam az egy link volt, arról az 51 könyvről, amik segítettek embereknek átvészelni valamilyen nehéz időszakot az életükben. Ennek is teljesen híve vagyok, mert mindig azt mondom, ha olvasok, sokkal kevesebbet gondolok más dolgokra. Az én blogom is akkor kezdett életre kelni, amikor valami nehézségen mentem keresztül, mert az olvasáshoz inkább még elkezdtem írni is. Csak hogy eltereljem a figyelmemet. Az említett linken azért vannak apróságok is, és komoly történések. Érdemes csekkolni, hátha valaki ötletet kap.

Azt hiszem ennyit akartam mondani. 

A könyvolvasás kultúrája börtönökben

Mikor olvas az ember a legtöbbet? Amikor nincs semmi-de semmi más lehetősége. Szerintem még az is, aki életében egy könyvet sem vett a kezébe, is ezen változtatna, ha tegyük fel bezárnák egy gumiszobába és már nem lenne bent vele csak könyv. Képtelenség hogy azt választaná hogy nézi a fehér falat és gondolkozik. Bele is hülyülne… Mondjuk a gumiszoba így rossz hasonlat volt, mert ha odakerült lehet hogy már az is. Úgy értem egy egészséges embert egy szobába, ahol csak egy ágy, egy lámpa és egy könyv van.

Tudom magamról is, mert így olvastam el a bűn és bűnhődést kb. 3 este alatt J. Sokszor gondolkoztam azon, milyen jó az elítélteknek, mert mi mást csinálnának a börtönben, mint olvasnának? Ha becsuknának egy hónapra, szerintem elolvasnék egy- pár könyvet J.

És akkor ehhez jön a nemrég olvasott cikkem, amiben a börtönökről és könyvekről, olvasásról volt szó. Az egyik Belfast környéki börtön iniciatívájáról, ami a The big book share néven fut. A lényege, hogy a rabok gyerek könyveket kapnak, amit felolvashatnak hangosan cd-re, amit a családjuk kap meg, így adva a lehetőséget, hogy gyerekeik esti mesét halljanak a rácsmögötti szülőtől. Ugyanúgy megkapják a könyveket is a gyerekek, hogy tudják maguk is olvasni.

A cikk írója elmondta, hogy találkozott olyan csíkosruhásokkal, akik saját történeteket írtak. Egyik elszavalta a versét, amit a másik társa gitáron kísért. Ez csak egy példa volt a lehetőségeknek amit használhatnának utópisztikus körülmények között a börtönök. Feltételezem, hogy állami börtönöknek, nem sok fedezetük lehet könyvekre és hasonló kezdeményezésekre.

Ahogy egyre jobban belemerültem a témába, más cikkeken keresztül, nagyon sok rab, aki évtizedeket „szolgált” a börtön falai között, említette, hogy a könyvek voltak a menedékei, a megmentői az elzárt évek alatt. Sokak szerint a könyv és tanulás remek eszközei a rehabilitációnak. A börtönkönyvtárak, az Igazságügyi minisztérium támogatásával jönnek létre, és a szabályzatok szerint legalább 10x akkorának kéne lenni, mint a börtön populációjának, és 5 évente cserélni kell az elhasználódás miatt. Így körülbelül arányban akkorák, mint a sima nyílvámos könyvtárak. Mivel a raboknak ez az egyik legfontosabb esélyük az idő elütésére a börtönben, ez felhozza a kérdést, nem kellene-e ezeknek nagyobbaknak lenni?

Olvasni reménytelen leveleket is, miszerint az egyik börtönben abszolút nem lehet könyvekhez jutni, mégcsak azt sem engedik meg nekik, hogy kintről küldjék őket (ez elgondolkoztat a teóriámon, hogy jó lenne egy hónap rács mögött..). A levél írója arról panaszkodik, hogy egy szomszédos börtön rabjainak az a legnagyobb problémája hogy mindössze 12 könyvet engednek maguknál tartani, míg náluk egyhez sem lehet hozzáférni. Érthető, hogy aggódnak, hiszen a könyvek voltak a legnagyobb csempészkereskedelem forrásai, mármint a legtöbb csempészáru könyvekbe volt rejtve. Na de kérem szépen, most meddig tart kinyitni azt a könyvet és csekkolni, hogy az tényleg csak egy könyv?

Jogilag, állítólag minden rab heti 30 percre jogosult a börtönkönyvtárban, persze ez nagyon sok helyen nem jön össze. Állítólag néhány helyen, ha valamelyik rab valamilyen spéci témában akarna könyvet olvasni, mint például a búvárkodás, akkor megpróbálnák azokat beszerezni a kinti könyvtárakból. Problémaként említik a könyvek rongálását, mert néhány rab kitép egy-egy oldalt, hogy elküldhesse a barátnőjének, mert romantikusnak találja J.  Összefoglalva, mi értelme van börtönbe csukni az embereket könyvek nélkül, hisz úgy csak ugyanúgy jönnének ki ahogy bementek. 

Stephen King

Úgy gondoltam eljött az ideje, hogy írjak kicsit Stephen Kingről. Most is olvasok tőle egy könyvet, a 11.22.63-at, lehet ezért is, és mielőtt  majd arról írnék, talán jobb tisztázni egyet s mást. Talán gimis koromban olvastam nagyon sok Kinget, akkor jártam az itthoni kiskönyvtárba újabb darabokért, majd később vettem is néhányat.

Talán az én kapcsolatom Kinggel, nem mint a horror nagyemeberével van. Szerintem őt már nem is lenne muszáj ennek nevezni. King könyveit inkább 3 csoportba sorolnám. Vannak a valóban félelmetes horrorisztikus beteges könyvek, vannak a hülyeségek, és vannak a nagyon jó, izgi kis olvasmányai. Ez, amit most olvasok pont olyan. Utoljára a Végítélet olvasása tetszett ennyire, és miután láttam a Bura alatt című sorozatot, amelynek a könyv változatát ahhoz hasonlítják, azt is el akarom olvasni, mert annak az alapötlete is nagyon tetszett.

Szóval amikor először amerikába utaztam a nyárra 2006-ban, éppen egy King könyvet vittem magammal olvasásra. Arról nem is beszélve, hogy az államocska, ahová mentem az éppen Maine volt. Ez lehet sokaknak nem mond sokat, nem New York, vagy Los Angeles, de aki olvas King könyveket, azok szerintem nagyon is jól tudják melyik állam is az. Kb. a könyvei 90%-a ebben az államban játszódik. Na szóval, már nyár közepe lehetett, amikor is a városka kis könyvesboltja ablakában láttam egy hirdetést, hogy jön Tabitha King az új könyvét dedikálni (aki nem tudná, ő S. King felesége). Hát persze hogy alig vártam hogy mehessek, és mivel délutáni órában volt, ezért még a munkával sem ütközött. Be is tértem a boltocskában, meglepetésemre, nem volt sor vagy tömeg a hölgy körül. Sőt, ha jól emlékszem senki nem volt ott J. Mondtam neki mi járatban vagyok, vittem magammal Stephen könyvét, hogy legalább ő dedikálja nekem, de nem tehette (szerződéseikben van, hogy nem dedikálhatják egymás könyveit). Megnézte azért melyik könyvet vittem, megkereste az angol címét, aztán miután aláírt nekem egy képeslapot, megkérdezte, hogy szeretnék-e a férjétől is aláírást? Mondtam, hogy naná. Erre felajánlotta, hogy töltsek ki egy ürres képeslapot, és elviszi neki. Így is lett J. Még fényképezkedtünk is J.

Teltek múltak a hetek, már le is tettem róla, hogy kapok valamit, meg el is felejtkeztem róla, amikor egyik reggel a főnököm a kezembe adta a képeslapot, hogy nekem jött J. És valóban elküldte nekem a dedikált képeslapot. A főnököm meg is akarta tőlem venni J. Aztán nyár végére mint kiderült egyik kollégám pedig tudta is hogy hol lakik Bangorban, és mondta hogy miért nem szóltam neki korábban elvitt volna oda. A nagypapájának benzinkútja volt, és Stephen oda járt vásárolni állítólag J. Úgyhogy ezek a King-ék tök kedves emberek, nem zavarják a rajongók, és nem élnek felvágós életet, megmaradnak a kis Maine államban, és ha jól tudom az sem zavarja őket, ha lefényképezik a pókhálós kerítésüket J.

April is the cruelest month…

Ebben a hónapban alapból nem vettem semmi új könyvet. Mondjuk, mert márciusnak még a legvégén is vásárolgattam, aztán meg tudtam, hogy könyvfesztivál is lesz, úgyhogy vártam, hogy majd akkor lecsapok a kiszemelt könyvekre, meg olyanokra is, amik eddig még nem voltak kiszemelve. Így is lett, az volt az első dolgom, hogy megveszem azt a 2 HGV-s könyvet, amit már hónapok óta akarok, és vártam, hogy majd könyvfesztiválkor kapok rá 20% engedményt. Ezek lettek:

Shelley Emling: Marie Curie és lányai

Blane Harden: Menekülés a 14-es táborból

Aztán a másik kiszemelt könyvem a Franny és Zooey lett, amit szintés 20%-al olcsóbban vettem meg. Aztán tudtam, hogy a Libra books-nál, ha kell, ha nem úgyis kinézek valamit, mert angolul, több könyvet be lehet szerezni, amit magyarul nem. Ott végül vissza is kellett tennem három könyvet, mert gondoltam már túl sok lenne… Így végül ezek maradtak:

Oliver Bullough: The last man in Russia

John Steinbeck: A Russian journal

George Orwell: Keep the Aspidistra Flying

És a bejegyzés címe, egy része a következő versrészletnek:

APRIL is the cruelest month, breeding

Lilacs out of the dead land, mixing

Memory and desire, stirring

Dull roots with spring rain.

(The waste land by T.S.Eliot)

Nem kedvelem az Ulpius házat :/

A könyvtolvajt el akarom olvasni… De miért az Ulpius ház adta ki? Szerdán a kezembe fogtam a könyvet, hogy megnézem az árát, és látom, hogy az a szerencsétlen Ulpius-ház adta ki. Mivel annyira nem bírom őket, hogy így szerintem angolul fogom olvasni a könyvet… Arról nem is beszélve, hogy kicsit túlárazták. Még külföldön is sokkal olcsóbb. Azért szerintem 4000Ft-ot nem kell elkérni egy könyvért, csak mert nagy a felhajtás körülötte. Kapzsik. Mondjuk ezt mostanában észrevettem más könyveknél is, aminek kiadtak egy új, „filmes-borítós” kiadását. Nem tudom miért idegesít ez engem fel, de még mindig bosszant… De erről már sokat írtam, nem fogok megint… Hát nem is baj, már úgyis régen rendelni akartam a bookdepository-ról, úghyogy itt lesz az ideje J Mondjuk más könyvek vannak a listámon, ezt elég lesz elolvasnom azután, miután már kevésbé lesz nagy felhajtás körülötte. Olyan 2 év.. Kb. anniba telt nekem elolvasnom a Pi életét is J És nem bántam meg.