Stephen King: A búra alatt

A búra alatt beszámolója már várat magára egy ideje. Még júniusban befejeztem, elég gyorsan sikerült, annak ellenére, hogy nem épp vékonyka (mondjuk az Európa kiadó új kiadása feleslegesen vastag – óriás betűk, hatalmas sorközök – ismerjük…).

Először a sorozat miatt hallottam róla, amit annakidején elkezdtem nézni. A könyvet korábbról nem ismertem, valószínűleg az otthoni könyvtárnak nem volt meg (mondjuk nem csoda, hiszen tök új, én meg azt hiszem minimum 10 éve nem jártam abban a könyvtárban J). Amikor olvasgattam róla (mármint a sorozatról), sokan – akik már olvasták a könyvet – csalódottan írtak a sorozatról. Állításuk szerint, a könyv sokkal jobb volt, és többen a Végítélethez hasonlították, ami a kedvencem. Nekem nem is kellett több, rögtön felraktam a listámra. A sorozat 1. évadját megnéztem, majd most nyáron a 2. évadot is. A harmadikba még nem kezdtem bele. Amit eddig mondhatok, a könyv ezerszer jobb.

Amúgy is szeretem a poszt-apokaliptikus könyveket – persze nem akármit, Stephen King mindig jól eltalálja ezeket. Alig várom, hogy a Végítéletet újraolvassam, de nem lehet már beszerezni, amikor pedig az Európa kiadót kérdeztem róla, valahogy erre a kérdésemre kifelejtették a választ, hogy tervezik-e ennek az újrakiadását is. Hiszen jönnek a King könyvek évente 3-4 újkiadásban. Fúú, de térjünk vissza a Búra alatt-hoz.

Chester’s Mill városkáját egy nap elzárja egy üvegbura a külvilágtól, és a bentrekedteknek meg kell próbálniuk túlélni, miközben néhányan a helyzetet saját hasznukra próbálják fordítani. A szereplők hamar a jó és rossz oldalra csoportosulnak, és próbálnak rájönni, mi irányítja a burát, és hogyan szabadulhatnak meg tőle. A könyv annyira izgalmas volt, mintha valami szuperjó filmet néztem volna. Alig vártam a folytatást. Ne keressünk sok hasonlóságot a sorozatban és a könyvben, ugyanis van olyan szereplő, aki elég fontos szerepet játszik, ám a könyvben már az első lapokon meghal. Vagy vannak szereplők, akik teljesen másképp kerülnek a képbe, mint a sorozatban. De ez most nem is fontos.

A magyar fordítástól kicsit égnek állt a hajam, de sajna a fordító Szántó Judit, nyilvánvalóan csak könyvből tanulta az angolt… Nem részletezem a vicces dolgokat, mint például a Junior néven futó főszereplő fiát, akit a fordító egyszerűen csak Ifinek nevezett (egyébként ezt jóízűen átvették a magyar szinkronosok is a sorozathoz). De ami nekem nagyon fájt az a waffles (legalábbis szerintem, nem tudom pontosan hogy volt az angol szöveg), amit ostyának fordított, és így a szereplő fagyasztott ostyát lopott a boltból, hogy megsüsse, gofri helyett...

Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki szereti Stephen Kinget. Megintcsak, nem a gyilkolós, elmebeteg kutya, vagy más elvont dolog, hanem az ilyen meneküljünk, és próbáljunk túlélni, típust. Ismétlem magam, de aki szerette a Végítéletet, annak azt mondom kötelező. Az első néhány fejezet után, már csak vártam, hogy mi fog történni a kedvenc karaktereimmel. És bár a vége nem ütött olyan nagyot, mint azt az ember várta, összességében mégis pozitív élményt nyújtott.

Idézetek:

„Reménykedj napsütésben, de építs gátakat!” (Mao elnök kis vörös könyvéből)

„Ha véletlenek találkoznak, ne téveszd össze a sorssal!"

A tagadást felváltja a belenyugvás, a belenyugvás pedig függőséget szül.

Ha imáinkban olyasmit kérünk, amit szeretnénk, Isten befogja a fülét; de ha olyasmiért imádkozunk, amire szükségünk van, csupa fül lesz.

…a bűnös „akkor is fut, mikor senki sem kergeti” (Mózes III. könyve)