A szép új világot
már évek óta tervezem, tervezem, de még csak most jutottam hozzá. Nyáron
megvettem az Alexandra akciójában, és mivel elutazásom előtt már csak nem egész
2 hetem volt, olyan könyvet akartam választani a polcról, amit addig elolvasok.
Ez méretileg meg is felelt a BKV-s könyvemnek arra az időre J.
A könyvet, Orwell
1984-éhez hasonlítják, ahogyan egy kalap alá teszik Ray Bradbury Fahrenheit
451-ével. A szép új világ is egy (anti)utópisztikus helyet mutat be, a jövő
valamely angol földjén, ahol Ford a legfontosabb történelmi személyiség, és ahol
az új generációk csak úgy lombikban készülnek, és mindegyik automatikus
nevelést kap aszerint, milyen kategóriába sorolják őket. A legelőkelőbb helyet
az alfák foglalják el, akik közül kerülnek elő a jövő vezetői és gondolkodói.
Az utolsók, legkevesebb információval és tudással rendelkezők az epszilonok,
akik csak manuális, robotikus munkára vannak „beprogramozva”.
A komplikációk
akkor kezdődnek, amikor 2 főszereplő egy rezervátumot látogat meg, amelyben az
emberek nem programozva keletkeznek, akik öregszenek és megbetegszenek. Megismerkednek
azzal a fiúval, akinek az anyja még az új világból jött, és maradt a
rezervátumban. Ennek az információnak köszönhetően jön rá a szereplőnk, hogy a
fiú az igazgató fia, és úgy dönt, visszaviszi őket az új világba. Később, mikor
a fiú – nevén John – megismeri az új helyet, elégedetlenné válik vele (anyja is
itt hal meg) majd lázadásra próbálja buzdítani az ott élőket.
Nemhiába
használja Huxley Ford nevét oly gyakran a műben (épületek vannak róla
elnevezve, az emberek mindennapi beszédükbe az ő nevét emlegetik, stb.). Henry
Ford képviseli a tömeggyártás alapjait, és ebben a könyvben, még az emberek is
a tömeggyártás termékei.
Már így is
túlzásba estem, hogy írtam egy kis tartalmat, persze ez csak nagyon rövid, és
nem részletes. Huxleyval az elmúlt évben találkoztam a Marie Curie-s könyvben
is, ahol megemlítik, hogy mikor filmet akartak készíteni Marieről, ő írta a
forgatókönyvet. Ugyanakkor a szenvedélytől a széthullásig-ban is szerepel, mint
valamelyik író barátja. Ezen kívül persze sok forgatókönyv köszönhető neki,
elég korán elköltözött az Amerikai Egyesült Államokba, Californiába.
A könyv szerintem
nagyon jó, én talán a végét kicsit érdekesebbnek vártam, de úgy látszik ezekkel
az utópisztikus/antiutópisztikus könyvekkel már csak így vagyok. Az 1984-nek is
a végében kicsit csalódtam. Ettől függetlenül pozitív élményeim vannak a
könyvvel kapcsolatban, nem volt unalmas olvasni. Mindenkinek ajánlom.
Néhány idézet:
- A kondicionálás célja az, hogy az emberek boldogan elfogadják eleve elkerülhetetlen végzetüket, a társadalomban számukra kijelölt helyet.
- Világos volt számára, miért nem engedhető meg az alacsonyabb kasztba tartozó embereknek, hogy olvasásra fecséreljék a Közösség drága idejét, és azt is értette, hogy ha könyveket adnak nekik, mindig fennállna a veszélye, hogy esetleg olyan olvasmány kerül a kezükbe, amelyik nemkívánatos módon dekondicionálja valamelyik fáradságos munkával beidegzett reflexüket, arra azonban mégsem talált magyarázatot, hogy a virágokkal mi a baj.
- Milyen jól érezhetnénk magunkat, gondolta, ha nem kellene egyfolytában a boldogságra gondolnunk!
- „…inkább vagyok boldogtalan, minthogy elmerüljek ebben a hamis, hazug boldogságban, amiben ti.”
- A barátok egyik legfontosabb szerepe, hogy – enyhébb és szimbolikus formában ugyan, de – elszenvedjék a büntetéseket, amelyeket ellenségeinknek szánunk, ám rajtuk nem tudunk végrehajtani.
- „…a tudományt láncon kell tartani és szájkosarat kell tenni rá. „
- A boldogság szigorú úr, különösen mások boldogsága. Ha az embert nem úgy kondicionálták, hogy feltétel nélkül elfogadja, a boldogság sokkal szigorúbb úr, mint az igazság.
No comments:
Post a Comment