…felkerül a kiskabát…szeptember

Hát szeptember nem lett a kedvenc hónapom. Túl sok minden történt, nem tudom azért-e vagy másért, de nem vettem egy könyvet sem. Ez az inaktivitás a blogon is meglátszódott. Az az igazság, hogy szeptember második felében még a könyveket és a könyves dolgokat is hanyagoltam, pedig máskor segítettek. Most nem.

„Formám nem volt elrejtve előtted, amikor titokban formálódtam és alakultam,
mintegy a föld mélyében.
Szemed látta alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind le voltak írva,
és a napok is, amelyeket rendeltél számomra, holott még egy sem volt meg közülük."

Zsoltárok 139: 15-16

Ford Madox Ford: A jó katona

Még tavaly vettem, a nyári akción ezt a könyvet, nem is tudom mit vártam tőle, olyan megláttam és megvettem történet volt, nem terveztem előre. Aztán azért kezdtem el olvasni, mert valami kicsi könyvet kerestem, ami könnyen belefér a nyári táskámba (a nyári táskám kisebb mint a téli, egy méretesebb könyvvel mindig megküzdök :)).

A történet elég jól indult, mondom milyen jó kis csalós történettel nézünk szembe. Csak ahogy folytattam az olvasását, kezdtem elveszíteni a fonalat. Fogalmam nem volt már hogy ki-kinek a kije. Utálom az olyat, ahol elvesztem a szereplők bemutatásánál. Sosem tudom, hogy én vagyok-e a hülye (figyelmetlen), vagy ilyen majom a könyv. Simán el tudom képzelni, hogy figyelmetlen voltam, mert a buszon és BKV-n való olvasás néha okoz ilyet, ha nem elég érdekes a könyv. Főleg hogy néha az eszem is máshol jár. De általában, amikor ilyet érzek, általában kiderül hogy a könyv /író is jócskán hibás, nemcsak én. A könyvet, még nyár elején befejeztem, de csak most jutottam hozzá, hogy összeszedjem magam (és gondolataimat) és írjak róla. Talán azért is, mert ilyen keveredés volt róla a fejemben.

A történet lényege, hogy az egyik pár nő alakja, és a másik pár férfi alakja viszonyt kezdenek, míg a két pár jó barátok. A megcsalt felek csak évek után jönnek rá a történtekre. Kiderül, hogy egyiküknek sem első, és talán azért is büntette meg őket az író, ugyanis előbb-utóbb mindketten öngyilkosok lesznek. Másképp, és részletesebben nem tudom összefoglalni a történteket, nem is nagyon lenne értelme. Talán pont ennek a rengetek szereplőnek a felvonultatásával volt nehéz követni a történetet. Utána olvasva, kiderült, hogy mégcsak nem is kronológiai sorrendben haladtak az események (mondjuk erre rá lehetett jönni, olvasás közben is), de komolyan, nem volt nyilvánvaló, hogy mi jelen mi múlt, ki valós, ki nem. Mégegyszer, lehet hogy csak én voltam figyelmetlen, de aki esetleg el akarja olvasni, az figyeljen erre, lehet jó ha elolvassa a részek tartalmát előre, és akkor jobban fel lehet fogni. Ha újra olvasnám, azt tenném. De nem fogom :).

Azért idézetek voltak benne:

• Ha kilenc esztendeig őriztem egy szép almát, amelynek rothadt a közepe, de csak négy nap híján kilenc év és hat hónap múlva fedeztem fel, hogy a belseje rothadt, nincs igazam, amikor azt állítom, hogy kilenc évig volt egy szép almám?
• …biztos hajlékunk tartóoszlopai közül legalább kettőnek a korhatsága láttán sose éreztem, hogy veszélyben az épület biztonsága?
• A becsületesség példái, amelyekkel az ember a fölünkön találkozik, éppolyan meghökkentőek, mint a becstelenségé.
• …nincs szerelmes férfi, aki nem azt várja el a nőtől, hogy bátorságát megacélozza, problémáit megoldja.
• Az igaz szerelem mindig önfeláldozást követel. Nem. De meggyőződésem, hogy az a szerelem lesz igazabb és tartósabb, amelyik önfeláldozással jár.
• Legtöbbünket a hiúság késztet rá ezen a földön, hogy megmaradjunk a tisztesség útján, ha ugyan megmaradunk.
• Minden házastársi kapcsolatban szerepel egy állandó tényező: a vágy, hogy jellemünk vagy életünk valamilyen gyönge pontját eltitkoljuk az előtt, akivel együtt élünk. Mert tűrhetetlen állandóan együtt élni olyan valakivel, aki észreveszi az ember apró gyöngeségeit. Ez csakugyan maga a pokol – ezért végződik olyan sok házasság boldogtalanul.
• Az acél normális körülmények közt kemény, csillogó anyag. De ha tűzbe tesszük, izzó vörös lesz, megpuhul, nem lehet hozzáérni. Ha még tovább hevítjük, elolvad.
• A társadalomnak, gondolom, fenn kell maradnia, és a társadalom csakis akkor maradhat fenn, ha az erényes és kicsit kétszínű átlagemberek boldogulnak, a szenvedélyesek, a nyakasok, a túlságosan őszinték pedig öngyilkosságra és őrületre vannak kárhoztatva.

Könyvtár polcok nélkül

Hmm, nem gondoltam volna, hogy ez ilyen közel van, de mégis. Floridában, a Műszaki Egyetemen van könyvtár. Még sincs egy darab polc sem. Hogyan?  A könyvtár nem tart fizikai könyveket, kizárólag elektromos formátumban, így jelenleg körülbelül 135 ezer e-bookot.

Az Egyetem egy újonnan nyílt iskola, ami ez éven várja első diákjait. Nyomtatott szavakhoz, az országos egyetemek közti kölcsön programon keresztül juthatnak a diákok, de az iskola erősen ajánlja a digitális könyvtár használatát. A könyvtárépület 11 ezer m², nyitott területű világos épület, ahol számítógépes terminálok, asztalok, és kényelmes helyek találhatók az olvasáshoz.

A könyvtárnak ugyanakkor van egy 60 ezer dolláros tartaléka is olyan könyvekhez, amik nincsenek meg nekik, így a diákok azokat is el tudják olvasni. Ha valamelyik e-könyv legalább 2x meg volt már tekintve, akkor az automatikus megvásárlásra is kerül a könyvtár által.

Mivel az iskola tudomány, technológia és matematika orientált, azért gondolták, hogy legyen a könyvtár is a technológia fejlődésével egyenértékű. Egyébként a könyvek nélküli könyvtár nem az első az Egyesült Államokban. Van egy nyilvános könyvtár Texasban, egy iskolai könyvtár Minnesotában, és 2 NASA könyvtár hasonló felépítéssel.

Nem tudom pontosan (vagyis igen), hogyan vélekedek az ötletről, megértem, mint új Egyetem, egyszerűbben megoldották a dolgokat digitálisan, de nem tudok elképzelni egy könyvtárat könyvek nélkül. Én amúgy is e-könyv ellenes vagyok alapvetően, abban nem lehet aláhúzni semmi, post-it-et beleragasztani, és ilyenek. Tankönyveknél pedig mindez duplán-triplán igaz, hiszen az ember azokat tanulás miatt lapozgatja. De például az a része a történetnek, hogy azokat a könyveket, amik nincsenek meg, de megtekintenek a diákok legalább kétszer, automatikusan megveszik. Nagyon helyes. 

A hónap amikor hallgattam a víz illatát - augusztus

Amikor az Alexandra elkezdte júliusban a nyári akcióját, pont nem találtam semmit, amin úgy megakadt volna a szemem a boltban. Mivel az akciós újságuk késett, én pedig elutaztam, egészen augusztusig tartott, amíg az első akciós könyvet megvettem. Vagyis inkább rögtön 4-et J. Onnantól kezdve mindössze 1 hetembe tellett, hogy ez a darabszám 10-re emelkedjen.

Az első körben 4 könyvet vettem, a Mamut Alexandrájában:

Aldous Huxley: Szép új világ – már egy ideje el akarom olvasni, így hát itt volt az ideje, hogy megvegyem.

Regényes úti célok – juuujj, ez nagyon jó! Olyan úti könyv, ami irodalmi helyekre navigál, írók és költők lakhelyeivel, emlékházaival, kedvenc mulatóikkal, világirodalomból és magyar irodalomból egyaránt.

Jorge Bucay: Nyitott szemmel szerteni  - hát az íróról épp az aktuális Könyvjelző magazinban olvastam, és amikor megláttam, hogy ez a könyve akcióban van, megvettem. Valószínűleg csak olyan bele-beleolvasó olvasmány lesz, de nem baj.

Lev Tolsztoj: Kreutzer-szonáta & Szofja Tolsztaja: Ki a bűnös? – Fúú, ez már nagyon régen a listámon van, amióta megvettem a Tolsztojné életét (mondjuk még mindig nem olvastam el).

Másodszor a Károly körúti Alexandrában bámészkodtam, de csak ezt a kettőt találtam ott:

F. Scott Fitzgerald: Az utolsó cézár – Hát ezt azért vettem meg, mert a tesóm megvette előttem egy héttel, és pozitívan vélekedett az első 50 oldaláról, amíg kb. eljutott J

Virginia Woolf: Mrs. Dolloway – Talán azért, mert ez az egyik legjelentősebb műve Woolf-nak, sokat idéznek ebből.

A következő kettőt a Nyugati Alexandrában zsákmányoltam:

Vámos Miklós: New York-Budapest metró – Fúú, ezt is meg akartam venni, az utolsó Könyvfesztivál óta. Milyen jó, hogy a régi kiadása leértékelésre került J.

Szilágyi Gyula: Nincs kilincs – Na, hát ezt nem is tudom.. Barátnőmmel voltam, aki felfedezte, és én is vettem belőle egyet. Valami pszichopatáról, vagy pszichiátriáról szól. 200Ft.

 

 Még kettő az Andrássy útról is J:

Jeffrey Meyers: A szenvedélytől a széthullásig – Húú ez nagyon jó. Illetve, most hogy már bele-bele olvasgatok, annyira nem kéne részletezni néhány író perverzitását, de hát ez van. Kicsit hasonlít a HVG-s „híres szerzők titkos élete”-hez.

Robert James Waller: Költői esszék – ezt csak megláttam, elolvastam, és mivel ez is csak pár száz forint volt, megvettem.

Visszatértem még a Mamutba később, és nem üres kézzel jöttem ki:

Alexandre Dumas: A fekete tulipán – erről sem tudok még sokat, de remélem jó lesz.

Még ez a hónapom egy kis régiség vásárlással zárult, véletlenségből találtam ezt a használt könyv vásárt, egy fesztivál alkalmával. 3 könyvet vettem, Kertész Erzsébettől a Jenny, Laura, Tussy című könyvet, amit már anno könyvtárból olvastam, és úgy emlékszem jó volt. A másik kettő az 2 Zola könyv (szerintem sosem voltak olvasva) a Hajsza, és a Mouret abbé vétke.

Hát erre a hónapra ennyi. Szerintem pont elég J.

A könyvolvasás kultúrája börtönökben

Mikor olvas az ember a legtöbbet? Amikor nincs semmi-de semmi más lehetősége. Szerintem még az is, aki életében egy könyvet sem vett a kezébe, is ezen változtatna, ha tegyük fel bezárnák egy gumiszobába és már nem lenne bent vele csak könyv. Képtelenség hogy azt választaná hogy nézi a fehér falat és gondolkozik. Bele is hülyülne… Mondjuk a gumiszoba így rossz hasonlat volt, mert ha odakerült lehet hogy már az is. Úgy értem egy egészséges embert egy szobába, ahol csak egy ágy, egy lámpa és egy könyv van.

Tudom magamról is, mert így olvastam el a bűn és bűnhődést kb. 3 este alatt J. Sokszor gondolkoztam azon, milyen jó az elítélteknek, mert mi mást csinálnának a börtönben, mint olvasnának? Ha becsuknának egy hónapra, szerintem elolvasnék egy- pár könyvet J.

És akkor ehhez jön a nemrég olvasott cikkem, amiben a börtönökről és könyvekről, olvasásról volt szó. Az egyik Belfast környéki börtön iniciatívájáról, ami a The big book share néven fut. A lényege, hogy a rabok gyerek könyveket kapnak, amit felolvashatnak hangosan cd-re, amit a családjuk kap meg, így adva a lehetőséget, hogy gyerekeik esti mesét halljanak a rácsmögötti szülőtől. Ugyanúgy megkapják a könyveket is a gyerekek, hogy tudják maguk is olvasni.

A cikk írója elmondta, hogy találkozott olyan csíkosruhásokkal, akik saját történeteket írtak. Egyik elszavalta a versét, amit a másik társa gitáron kísért. Ez csak egy példa volt a lehetőségeknek amit használhatnának utópisztikus körülmények között a börtönök. Feltételezem, hogy állami börtönöknek, nem sok fedezetük lehet könyvekre és hasonló kezdeményezésekre.

Ahogy egyre jobban belemerültem a témába, más cikkeken keresztül, nagyon sok rab, aki évtizedeket „szolgált” a börtön falai között, említette, hogy a könyvek voltak a menedékei, a megmentői az elzárt évek alatt. Sokak szerint a könyv és tanulás remek eszközei a rehabilitációnak. A börtönkönyvtárak, az Igazságügyi minisztérium támogatásával jönnek létre, és a szabályzatok szerint legalább 10x akkorának kéne lenni, mint a börtön populációjának, és 5 évente cserélni kell az elhasználódás miatt. Így körülbelül arányban akkorák, mint a sima nyílvámos könyvtárak. Mivel a raboknak ez az egyik legfontosabb esélyük az idő elütésére a börtönben, ez felhozza a kérdést, nem kellene-e ezeknek nagyobbaknak lenni?

Olvasni reménytelen leveleket is, miszerint az egyik börtönben abszolút nem lehet könyvekhez jutni, mégcsak azt sem engedik meg nekik, hogy kintről küldjék őket (ez elgondolkoztat a teóriámon, hogy jó lenne egy hónap rács mögött..). A levél írója arról panaszkodik, hogy egy szomszédos börtön rabjainak az a legnagyobb problémája hogy mindössze 12 könyvet engednek maguknál tartani, míg náluk egyhez sem lehet hozzáférni. Érthető, hogy aggódnak, hiszen a könyvek voltak a legnagyobb csempészkereskedelem forrásai, mármint a legtöbb csempészáru könyvekbe volt rejtve. Na de kérem szépen, most meddig tart kinyitni azt a könyvet és csekkolni, hogy az tényleg csak egy könyv?

Jogilag, állítólag minden rab heti 30 percre jogosult a börtönkönyvtárban, persze ez nagyon sok helyen nem jön össze. Állítólag néhány helyen, ha valamelyik rab valamilyen spéci témában akarna könyvet olvasni, mint például a búvárkodás, akkor megpróbálnák azokat beszerezni a kinti könyvtárakból. Problémaként említik a könyvek rongálását, mert néhány rab kitép egy-egy oldalt, hogy elküldhesse a barátnőjének, mert romantikusnak találja J.  Összefoglalva, mi értelme van börtönbe csukni az embereket könyvek nélkül, hisz úgy csak ugyanúgy jönnének ki ahogy bementek. 

A Csendes-óceánnak nincsenek emlékei (A remény rabjai)

Egyik este úgy döntöttem, megnézek valami dvd-t, amit már régen nem láttam. A The Shawshank Redemption-re esett a választásom, vagy a Remény rabjaira, kinek hogy tetszik. Annyira tetszett újra, hogy másnap úgy döntöttem utána nézek, megtalálom-e a könyvet online, mert elolvasnám. Szerencsémre meg is lett. A Shawshank egy novella, S. King-nek a Different seasons című gyűjteményéből. Meglepődtem, mert nem gondoltam volna, hogy mindössze 60 oldalba le lehet írni az egész sztorit. Le lehetett. Kinyomtattam, és elég hamar el is olvastam. Persze nem is szántam másnak, mint egy rövid kis szabadságos olvasmánynak. A többi történetet a könyvből még nem olvastam.   

Kivételesen azt kell mondanom, hogy ebben az esetben a film vetekedik a könyvvel. Mármint elolvasás után, már láttam, hogyan is fér bele az a 2 órás film 60 oldalba. És talán pont ezért volt ennyire jó a film. Mert majdminden belefért. Igaz egy-két részletet egy kicsit megváltoztattak a filmben, de ez cseppet sem rontott rajta, sőt! Kicsit másképp volt a szökése, vagyis inkább a szökése körülményei Andynek. Ami még nagyon tetszett a filmben, de a könyvből hiányzott az a Monte Cristo grófja megjegyzés volt :). De mondjuk az egész könyvtár szál, ami a film második részét nagyban elfoglalta, a könyvben minimálisan volt említve. A szereposztás remek volt, ahogy maga az írás is – de hát ez várható Kingtől.  Morgan Freeman nem játszik rossz filmekben, az Andyt alakító Tim Robbins pedig remekül hozta az érzelemmentes komoly fickó szerepét.

Tartalmat nem írok, a lényeg, hogy egy ártatlanul elítélt ember nagyon sok kitartással hogyan kerül Mexikóba. Bemutatja azt is, mennyire nehéz a szabadult volt raboknak, újra helyet találni az életben, amit talán nem láttak évtizedekig. Sokan inkább valami újabb gazságot követnek el, csakhogy újra visszajussanak, ahol a megszokott rendben élhetnek. Lehet csak én szeretem különösen a börtönből szökéses filmeket/sorozatokat, de valóban sok akad köztük, ami  a kedvencemmé váltak. Ezt is mindenkinek ajánlom.

Még talán annyit hozzátennék, hogy aki úgy dönt, hogy letölti a könyvet pdf formátumban, azért számítson rá, hogy nem valami profi kiadás. Hiányoznak olyan apróságok, mint oldalszámok, nincsenek lapszélhez egyenesítve a sorok, néhány hibát is találtam az írásokban, ami arra utalhat, hogy valaki csak bemásolta a könyvet. Annyira nem zavaró, de azért nem egy eredeti könyv, vagy egy jó minőségű pdf/e-book.  Akit pedig a film érdekel és nem sajnál 1000 forintot, az bárhol megvásárolhatja a dvdt.

Ne feledd, a remény nagyon jó dolog, talán a legjobbak egyike, és a jó dolgok soha nem halnak meg, amint a rosszak sem élnek örökké.

• Ha elegendő ember akarja, hogy emlékezz valamire, az nagyon is meggyőző érv lehet.
  
• Kétféle ember létezik a világon, ha valami nagyon rosszra fordul. (…) Mondjuk, van egy ház tele ritka festményekkel, szobrokkal és csodálatosan szép régiségekkel. És tegyük fel, hogy a tulaj, akié a villa, hallotta, hogy egy szörnyűséges hurrikán közeledik felé. Az egyik típus reméli a legjobbakat. Hogy talán a hurrikán meggondolja magát és irányt változtat. Úgy véli, hogy egy magára valamit is adó, becsületesen gondolkodó hurrikán soha nem merné elsöpörni a Rembrantokat, a két Degas által festett lovat, a Grant-Woodokat és a Bentonokat. Isten amúgy sem hagyná. És ha mégis beütne a krach, akkor is legalább biztosítva vannak. Ez az egyik típus. A másik az úgy molyol, hogy a hurrikán pontosan az ő házát veszi célba, és az ő lakásán fog keresztültombolni. Ha az időjárásjelentés azt mondaná, hogy a hurrikán irányt vált, akkor ezt az ürge nem hiszi el, és arra jut, hogy a csapás menthetetlenül visszatér, hogy a házát a földdel tegye egyenlővé. Ez a második típus jól tudja, hogy nem árthat az, ha a legjobbat reméli, de a legrosszabbra készül.
  
  
• Van olyan madár, amit nem szabad kalitkába zárni. Hisz a tolla túl fényes, a dala pedig édesen és vadul cseng. Szóval nem tehetsz mást, el kell engedned, vagy az is megeshet, hogy amikor eleséget viszel neki, és kinyitod a kalitka ajtaját, valahogy kihussan, mielőtt még észbe kapnál. És ez a részed tudja jól, hogy bűn volt bezárva tartani, és először átjár az öröm, de ugyanakkor a hely, amit elhagyott, sokkal szürkébbé, üresebbé válik azután, hogy szabadon eresztetted.

Apollónia kisasszony vendégei avagy komplexusos emberek egyhalomban

Kis hétvégi olvasmány volt az Apollónia kisasszony és vendégei. Mivel a könyvet, amit épp olvastam otthon (A könyvtolvaj) sajnáltam vonatozásra és kutya nyalogatásra hazavinni, ezért levettem ezt a régi könyvet a polcról, amit még a régi munkahelyemen vettem egy könyvvásáron. Semmi extra, sőt! Csíkos könyv, Thury Zsuzsától megint. Persze a stílus rögtön felismerhető. Mit mondjak, nem volt egy rakétatudomány elolvasni :).

Kezdem azt gondolni, hogy ez a Thury Zsuzsa csak egyforma könyveket tud írni, ahol legalább egy-két szereplőnek kisebbségi komplexusa van, de már annyira, hogy legszívesebben megrázogatnád. Jelen esetben az anyukának, aki özvegyasszonyként a  4 gyerekét viszi Balatonra nyaralni, és aki azt hiszi a gyerekei nem szeretik, nem tud velük kapcsolatot teremteni, és hogy ő egy kis elesett nyuszika. A gyerekinek mindnek érdekes jellemvonásai voltak (mit ne mondjak volt kitől örökölni). Egyik kapzsi gonosz, a másik rossz, a harmadik nyurga és csak rosszat gondolt magáról és még sorolhatnám. A könyv lényege végülis az volt, hogy Balatonon a gyerekek összebarátkoznak a helyi Jose Armandoval, aki jelen esetben a földeslegényember, aki nem máshol mint Dániaban (!!) sajátította el a gazdálkodás művészetét, és aki természetesen a könyv végén beleszeretet az anyukába. Ennyi.

Mint mondtam egy semmi kis könyv, olyan anyukámnak ajánlanám, de szerintem ezen még ő is unatkozna :). Alapjában véve eddig az volt a véleményem, hogy a régi csíkos könyvek jobbak mint pettyesek, hát ez nem volt az. Úgy látszik nem lehet e szerint megítélni őket. Még biztos lesz egy pár amit elolvasok, úgyhogy meglátjuk.

Marie Curie .. (és a rádium) és lányai

Marie Curie élete, eleinte kicsit csalódás volt. Talán azért, mert nekem emlékeimben a nélkülöző lengyel tudósnő erőfeszítéseit takarja, ahogyan boldogulni próbál Párizsban. De ahogy ennek a könyvnek a címe is mutatja, nem kifejezettem Marie életéről szól, hanem Irene és Eve (lányai) sorsáról is. A könyv, a nő történetét már a 2. Nobel díj odaítélése után kezdi, tehát, már a gyerekei nagyok, a férje halott, ő pedig szeretőt tart Paul Langevin személyében.

Az idősödő tudósnő zárkózott, nem túl emberbarát, antiszociális lény, aki valóban csak a munkájának él, a gyerekeit levélben neveli, mert gyerekkoruk nagyrészét külföldön töltik, és levélben küldözget nekik házi feladatokat, meg tanulni valókat. Ennek ellenére, Irene az idősebbik, rajong az anyjáért, és inkább a tudomány felé húzódik, míg Evenek a fiatalabbiknak inkább csak az anyja hiányzik.

A könyv bemutatja Marie barátságát az amerikai újságírónővel, Marie Meloney-val, aki ráveszi, hogy utazzon ki Amerikába, és gyűjtést is szervez neki, hogy vásárolhasson 1 gramm rádiumot, mivel neki még ennyi sincs, annak ellenére, hogy ő fedezte fel. És az amerikai emberek milyen nagylelkűen adakoznak erre a célra. Marie-nak még életében egyszer sikerül visszatérnie Amerikba, de Maloney-val a kapcsolatot mindvégig tartja. Ha valami gondja van neki, vagy a lányai közül valamelyiknek, rögtön neki írnak. Kicsit már úgy is tűnt, kihasználják szegényt. Aki minden kérésükre ugrott. A könyvben sok infó van Marie és lányai Fehér ház-beli látogatásaikról, vagy akár Einstein-ről, és a hozzá kötődő barátságukról.

Sokszor esik szó természetesen a rádium egészségre való negatív hatásairól, ami abban az időben még nem bizonyított. Marie későbbi gyengélkedéseit sem tudták az orvosok teljes bizonyossággal a rádium rovására írni. Akkoriban. Érdekes történetekről olvashatunk az akkori körülményekről ebben a témakörben. Például hogy hogyan próbáltak eladni kozmetikumokat rádium név alatt, amikor az a 30-as évek táján nagy hírnévnek örvendett (akkoriban, szinte mindenbe rádiumot kevertek többek között csokiba is), majd később horrorisztikus történeteket amerikai munkásnőkről, akik minden védőfelszerelés nélkül, rádiummal megfestett óralapokat gyártottak. Amihez azt az utasítást kapták, hogy az ecsetet szájukkal nyalják meg. Aztán sorban haltak meg…

A könyv második fele már inkább a lányai életét mutatja be, Irene, aki anyja nyomdokaiba lépve a tudománynak él, férjhez megy egy kutatótársához, Frederic-hez akivel közösen szintén osztoznak egy Nobel díjon. Nagyon közel jártak az urán pusztító erejének a bizonyításában (ami végül a Manhattan-tervben) végződött. Sajnálták, hogy ez az eredmény nem az ő nevükhöz főződik. Ami érdekesség, hogy Irene lánya, Helene (Marie unokája), pont Paul Langevin unokájával házasodik össze később. Olyan mintha ennek meg kellett volna történnie, ha már ő nem maradhatott akkoriban a szeretőjével, mert túl nagy botrányt kavart.

Eve inkább a médiát választja, és ír a kor eseményeiről. Újságírói rátermettségét mi sem bizonyítja jobban, mintsem hogy nem riadt vissza akár a harci tudósításoktól sem. Az egész világot bejárja utazásaival. Könyvet ír az anyjáról, ami Hollywood-i vászonra is kerül. Egy kis irodalmi érdekesség, hogy a forgatókönyv végső simításait olyan személyek végezték mint Aldous Huxley vagy F. Scott Fitzgerald.

Ahogy az elején csalódtam a könyvben a késői kezdés miatt, később ez már nem zavart. Nagyon jónak mondanám, valóban sok információt meg lehet belőle tudni, nem csak a 3 főszereplőről, hanem magáról a rádiumról és más radioaktív elemekről, valamint ezek a világháborúban és a hidegháborúban játszott szerepéről. Érdekes volt olvasni, de ez nem riaszt vissza, hogy beszerezzek egy teljes élettörténetet (bookdepository-ról, már ki is néztem), mert ennyi nem volt elég J.

És minden a régi

Gondolkozom, hogyan foglaljam össze az e hónapi könyvvásárlást, de az igazat megvallva már azt sem tudom mit írtam, mit nem.  Valahogy ez a hónap hosszúnak és egyben rövidnek is tűnt, könyv szempontból eléggé gyérnek. Nem is mondhatnám, hogy vettem valamit, ugyanis a bookline rendelés jött végre meg a hónap elején (olyan régnek tűnik), de azt még múlt hónapban vártam. Így ennek keretén belül kaptam meg a Nyár Badenben-t és a Tüskevárat dvd-n. Aztán ugye meg kéne említenem a King-es Alexandra partin kapott A búra alatt című könyvet, de persze az nem vásárlás volt.

Ja és majd elfelejtettem (!! ebből is látszik, hogy tényleg túl hosszúnak tetszett ez a hónap). Valamit azért mégis vettem rendesen. Egy könyv a bookline-os kívánságlistámról akciós lett. És olyan majdnem féláron vettem meg, Kína országútjain címmel.

Azt gondoltam, amikor az Alexandra elkezdi a nyári akcióit tuti veszek valamit, de első látogatásomkor nem találtam semmit. Mondjuk ez nem jelent semmit. Nagyon látni akartam a katalógusukat a teljes akciós kínálatról, de még nem volt, aztán meg elmentem szabadságra. A héten benézek, aztán meglátom mit találok.

Mást nem is igen tudok megjegyezni, csak azt hogy kábé 4 könyvről tartozok irománnyal, amiket már befejeztem, de valahogy még azt sem sikerült összehozni. Komolyan, nem is értem hogy lett ilyen nyári szezon nálam. Na majd akkor augusztusban.

Stephen King party az Alexandránál

Csütörtökön véletlenszerűen megtudtam, hogy este az Alexandra könyvesboltban Stephen King estét tartanak, az új könyve, az Álom doktor magyar kiadása alkalmából. Hivatalosan, péntektől kapható a könyv, de a résztvevők, már előző este lecsaphattak rá, versenyek és nyeremények közepette.

Nem is akartam én odamenni, más programom volt és nem is vártam tőle túl sok mindent, ámde ha már a közelben voltam, mégiscsak benéztem. És milyen jól tettem! Körülbelül 100 ember lehetett ott a legnagyobb tolongásban, aztán már csak egyre kevesebben. A műsorvezető sokat dobott az egész estén, és mondhatom ezentúl sokan Bella Gabriella rajongókká váltunk. Először, ahogy indított, "na mondom ebből mi lesz", de basszus kb. minden King filmet-könyvet ismert. Nagyon-nagyon remek volt. Persze a pozitív véleményemet csak tetőzte, hogy az egyik verseny előtt megkérdeztem tőle lesz-e A bura alatt könyv sorsolása (már rég óta meg akarom venni), és ennél a kérdésnél engem szólított fel J. Nem kell nagyon komoly versenykérdésekre gondolni, a legtöbbet meg lehet fejteni, amit pedig nem, abban vagy a műsorvezető vagy a többiek súgása segített. A versenykérdések előtt, minden résztvevőnek meg volt a lehetősége, hogy kitöltsön egy kérdőívet, és a helyesen válaszolók között ugyancsak Álom doktoros bögrét és trikót sorsoltak ki. Tényleg, komolyan mondom, hogy csak az nem nyert, aki nem akart J. Nem egy személy, többször is nyert, mert kihúzták a nevét, és válaszolt versenykérdésekre is.

Már csak a részvét is megérte, ugyanis egy kitűző fallal kedveskedtek a látogatóknak, amelyről mindenki kedvére választhatott, és úgy tűnt, sohasem fogyott el.

Nagyon remek kis este volt, valóban jó ötlet az Alexandrától és az Európa könyvkiadótól (azt hiszem közös szervezés volt). Csak annyit mondhatok gyakrabban ilyet, és hogy köszönjük szépen!

Kapcsolódó cikkek:

• 11.22.63
• Stephen King