Tüskevár és Limonádé

Azt gondoltam, hogy a június nagyobb könyvvásárlás nélkül fog lezajlani, de végülis nem így lett. Mondjuk itthon nem is vettem semmit, hacsak ez az utolsó pillanati bookline rendelésem nem számít annak (azt is csak a Tüskevár miatt).

Na szóval, végre sikerült végrehajtanom az első bookdepository rendelésemet, amit már hónapok óta készültem végrehajtani, de mondjuk nem volt sürgős. Megrendeltem a következő könyveket:

Nikola Tesla: My inventions

The letters of Vincent Van Gogh

Shackleton: The heart of the Antarctic and South

Még ezek közül egyik könyvet sem láttam, de tudom hogy már megérkeztek, csak azóta még nem voltam otthon.

Aztán végre megkaptam ajándékba a Könyvtolvajt, angolul, mert mint mondtam, magyarul nem akartam elolvasni. Még jó hogy nem rendeltem meg azt is bookdepositoryról, mert már megakartam, sőt előbb-utóbb meg is tettem volna. Na mindegy, lényeg hogy most már meglepetésszerűen megvan, és nagyon örülök neki J.

Akkor még pár szóban a bookline-os rendelésemről. Megrendeltem a Tüskevár dvd-t és hogy ne csak már azt rendeljem, hozzárendeltem a Nyár Badenben című könyvet a kívánságlistámról, így felhasználtam a 2000Ft-os banktól kapott ajándékkuponomat is. De bookline minél tovább annál jobban veszít a minőségéből. Azzal, hogy a kuponomat használtam, nem vehettem át személyesen a csomagot, így 800Ft-ot rögtön levontak nekem postaköltségért. Hogy nem szomorodnak meg. Annyira utálom az ilyen magyar kapzsiságot. Valószínűleg nagyon le fogom minimalizálni a bookline rendeléseimet, mondjuk már az elmúlt időben sem vásároltam ott sokat. Egyék meg a könyveiket.

Hát így. Erről szólt a június. Más szempontból eléggé lassú volt.

UPDATE: A booklinetól kaptam egy értesítést, hogy valamelyik a 2 rendelésemből hiányzik, addig nem küldik. Szerintem felhívom őket és lemondom, vagy töröltetem azt a rendelést. Úgyhogy a Tüskevár és A nyár Badenben nem tartozik az e havi vásárlásom közé egyenlőre.

Salinger: Franny és Zooey

A Franny és Zooey-t meg akartam venni, amióta tudtam, hogy kiadják új kiadásban. Az igazat megvallva csalódtam benne. Az eleje tök érdekes volt, de sajnos ez hamar véget ért. A történet főhőse szó szerint 2 testvérpár és az anyjuk. Ez a 3 szereplő adja 250 vagy mennyi oldalon keresztül a nagy semmit. A gyerekek többnek képzelik magukat másoknál, az anya egy mindenbe beleszóló, csak ilyet ne típus. A két testvér mutatja a jó testvérek látszatát, és szó szerint a történés semmiről sem szól. A lényeg az hogy a lány rosszul lesz aztán csak fekszik otthon egész nap, és még tyúkhúslevest sem akar enni, miközben azon gondolkodik hogyan juthatna a szerzetesek közelébe, akik választ adnának bizonyos kérdéseire. A fiú meg a fürdőszobában tevékenykedik, amit az anya néhányszor megzavar, olvas valami irományt, és közben az anya panaszkodásait hallgatja a testvéreiről.

Fúú ezt leírni is unalmas volt újra, mert át kellett élnem mégegyszer azt a semmit, ami a könyvön keresztül ment. Olyan jó potenciállal indított Salinger, ahogy Franny megérkezik az egyetemről New Yorkba, egy könyvvel, amit szeret, és ahogy egy kis étteremben esznek. Onnantól kezdve már borult az egész. Lehet én vagyok túlkritikus vele, de ez nem tetszett. Rövidke könyv, nem nehéz, de nagyon unalmas.

Hát azt hiszem összegségében ennyi, mást sajnos nem tudok róla mondani, talán annyi pozitívum, hogy szép  a kötése a könyvnek.

Idézetek:

• Szóval az, hogy mindegyik nagyhitű ugyanazt a tanácsot adja: hogyha szüntelenül ismétled Isten nevét, akkor valaminek történnie kell.
• …hogy a vallásos élet és a velejáró összes szenvedés tulajdonképpen Isten büntetése azokon, akik szemére merészelik vetni, miszerint rossz világot teremtett.
• A vallásos életben egyetlen dolog számít csupán, a világtól való elvonulás, vágynélküliség, lemondás minden kívánságról.

Faulkner: A legyőzetlenek

Hát ez a legyőzetlenek nagyon nehéz volt. Komolyan mondom csak olvastam, de nem sokat fogtam fel belőle. Először ezt a villamoson, buszon olvasásnak tudtam be, de a végén kiderült, hogy az egész könyv cikkek sorozata. Tehát nem csodálkozni, hogy egyes részek nem kapcsolódtak egymásra. Mármint a szereplők kb. ugyanazok voltak, mondjuk szerintem talán túl sokan is, egy idő után nem tudtam ki kinek a kije. De ez is annak tudható be, hogy végülis ez nem volt leírva.

A könyv, ahogy a Faulknerek, a polgárháborús amerikában játszódnak, természetesen alaptéma a fehérek és feketék egymáshoz való viszonya, és a létük jellemzése. Bemutatódik a katonaság jellemvonásai, ahogy az áldozatok, és gyilkosságok részletei egyaránt. Vannak, akik sok mindent szereznek, vannak akik minden elveszítenek.

Összefoglalva, mégegyszer nem olvasnám el, nemcsak azért mert nehéz volt és érthetetlen, de azért is mert nem volt túl érdekes. A végén egy Géher István nevű személy összefoglalta, abból meglehetett valamennyire ismerni a tartalmát és hogy mégis mi akart ez lenni. Úgyhogy ha valakit ez érdekel, elég ha elolvassa az utolsó 3 oldalt a könyvben J.

Néhány idézet:

• Ha valaki mongya, lehet igazság. De ha álmodtad, nem lehet hazugság, mer nem valaki mondta.
• Asztat tudtam, hogy a jenkik nem emberek, de aztat nem, hogy a lovaik se lovak.
• Akár két vaslovag találkozása a régi korokban, nem anyagi haszonért, hanem elvekért – becsület dacolt becsülettel, bátorság dacol bátorsággal – a tett nem az eredményért tétetett, hanem a cselekvés kedvéért – a végső megmérettetés, mely nem bizonyított semmit, csak a halál véglegességét és minden próbálkozás hiábavalóságát.
• Csak éppen nem ment és nem tűnt el, amíg vannak legyőzöttek vagy legyőzöttek leszármazottjai, hogy elmeséljék vagy hallgassák a mesét.
• …bátor embert meg lehet ijeszteni, de egy gyávát senki se mer.
• Túl öreg volt, hogy rákényszerítsen arra, hogy akár csak elméletben is jóváhagyjon egy ilyen döntést; túl öreg, hogy elvekhez ragaszkodjon a vér, a neveltetés és a család ellenében, hogy figyelmeztetés nélkül szembesüljön és döntésre kényszerüljön, akárha útonálló lepné meg a sötétben; ezt csak a fiatalok tehetik: akik még elég fiatalok, hogy fiatalságuk szolgáljon grátisz okként (nem ürügyként) a gyávaságra.
• …az emlékezés mindegyikben kizárja a tapasztalatot, a tapasztalat mindegyikben megelőzi az emlékezést.

Stephen King

Úgy gondoltam eljött az ideje, hogy írjak kicsit Stephen Kingről. Most is olvasok tőle egy könyvet, a 11.22.63-at, lehet ezért is, és mielőtt  majd arról írnék, talán jobb tisztázni egyet s mást. Talán gimis koromban olvastam nagyon sok Kinget, akkor jártam az itthoni kiskönyvtárba újabb darabokért, majd később vettem is néhányat.

Talán az én kapcsolatom Kinggel, nem mint a horror nagyemeberével van. Szerintem őt már nem is lenne muszáj ennek nevezni. King könyveit inkább 3 csoportba sorolnám. Vannak a valóban félelmetes horrorisztikus beteges könyvek, vannak a hülyeségek, és vannak a nagyon jó, izgi kis olvasmányai. Ez, amit most olvasok pont olyan. Utoljára a Végítélet olvasása tetszett ennyire, és miután láttam a Bura alatt című sorozatot, amelynek a könyv változatát ahhoz hasonlítják, azt is el akarom olvasni, mert annak az alapötlete is nagyon tetszett.

Szóval amikor először amerikába utaztam a nyárra 2006-ban, éppen egy King könyvet vittem magammal olvasásra. Arról nem is beszélve, hogy az államocska, ahová mentem az éppen Maine volt. Ez lehet sokaknak nem mond sokat, nem New York, vagy Los Angeles, de aki olvas King könyveket, azok szerintem nagyon is jól tudják melyik állam is az. Kb. a könyvei 90%-a ebben az államban játszódik. Na szóval, már nyár közepe lehetett, amikor is a városka kis könyvesboltja ablakában láttam egy hirdetést, hogy jön Tabitha King az új könyvét dedikálni (aki nem tudná, ő S. King felesége). Hát persze hogy alig vártam hogy mehessek, és mivel délutáni órában volt, ezért még a munkával sem ütközött. Be is tértem a boltocskában, meglepetésemre, nem volt sor vagy tömeg a hölgy körül. Sőt, ha jól emlékszem senki nem volt ott J. Mondtam neki mi járatban vagyok, vittem magammal Stephen könyvét, hogy legalább ő dedikálja nekem, de nem tehette (szerződéseikben van, hogy nem dedikálhatják egymás könyveit). Megnézte azért melyik könyvet vittem, megkereste az angol címét, aztán miután aláírt nekem egy képeslapot, megkérdezte, hogy szeretnék-e a férjétől is aláírást? Mondtam, hogy naná. Erre felajánlotta, hogy töltsek ki egy ürres képeslapot, és elviszi neki. Így is lett J. Még fényképezkedtünk is J.

Teltek múltak a hetek, már le is tettem róla, hogy kapok valamit, meg el is felejtkeztem róla, amikor egyik reggel a főnököm a kezembe adta a képeslapot, hogy nekem jött J. És valóban elküldte nekem a dedikált képeslapot. A főnököm meg is akarta tőlem venni J. Aztán nyár végére mint kiderült egyik kollégám pedig tudta is hogy hol lakik Bangorban, és mondta hogy miért nem szóltam neki korábban elvitt volna oda. A nagypapájának benzinkútja volt, és Stephen oda járt vásárolni állítólag J. Úgyhogy ezek a King-ék tök kedves emberek, nem zavarják a rajongók, és nem élnek felvágós életet, megmaradnak a kis Maine államban, és ha jól tudom az sem zavarja őket, ha lefényképezik a pókhálós kerítésüket J.

Könyves meglepetés doboz

Egy nagyszerű kis dologra bukkantam, az eléggé híres Book Riot oldalon. Újabb kinder tojás, ezúttal könyvek és könyves dolgok kedvelőinek. Akik ismerik pl. a pixiboxot, azoknak nem kell bemutatnom a folyamatot, de a lényeg az, hogy 50$-t befizetsz, és negyedévente kapsz egy csomagot, amiben nem tudod mi lesz, csak annyit hogy könyvek és könyvekkel kapcsolatos dolgok. Maga a pontos tartalom rejtély, ebből adódik a kinder-tojás felnőtteknek elnevezésem.

Jó hír és rossz is egyben, hogy ugyan szállítanak külföldre, de az plusz 30$-ba kerül, ami így 80-ba jönne ki, és amit azért túlzásnak tartok. Még az 50-et kifizetném, majd 2x annyit azért nem L. Persze így cswak szomorkodhatok a szuper kis apróságokért amik a dobozban vannak. Eddig 2 doboz jött ki, a napokban indul útnak a 3. adag, aminek a tartalma még nem ismeretes, de nézzük az első kettőét:

Az első doboz tartalma:

loveyabooks.com

• Max Barry: Lexicon című könyve (ami levéllel  érkezett az írótól, és post-itekkel végig a könyvben az író megjegyzéseivel)
• Egy könyves naptár, amelyikben minden napra van valami könyvajánlás.
• A kedvencem: Egy 6-os ceruza csomag és egy jegyzetfüzet E.E.Cummings idézettel a fedelén.
• Katei Heaney: Never have i ever című könyvének a kivonata.
• És végül valamilyen könyves poszter, ahogy figyeltem, mindenkinek valami más.

A második doboz tartalma:

literatehousewife.com

• 2 könyv: Christopher Morley: Paranassus on wheels és Lauren Leto: Judging a book by its lover
• Egy könyves poszter
• Könyves mágnes
• Egy USB flash drive Short Stories Thursday névvel (amin azt hiszem 2 short story volt)
• Egy doboz könyves jelző
• És egy tiltott könyvekes bögre.

Mindegyik annyira szuper!! Talán ez a második doboz még izgibb mint az első. A harmadikhoz, pedig 5 szerencsés kiválasztottnak egy tabletet is belecsempésznek a dobozukba!

Sokan panaszkodnak, hogy a z ár versus tartalom nem felel meg az ígéreteknek, ami lehet, hogy igaz, ettől függetlenül ha kint élnék szerintem simán kifizetném negyedévente ezt a pénzt hogy valami meglepetést kapjak. A másik dolog, amit sokan kritizáltak, azok a ceruzák voltak (!!!). A ceruzák!! Ezt nem fogom megérteni, de nekem azok voltak a kedvenceim. Amit a book rioton olvastam az az volt, hogy körülbelül jelenleg 1600 előfizetőjük van, ami szerintem egy USA szinthez hihetetlenül kevés. Mondjuk még eléggé új dolog, és azért könyvek nem kozmetika, de még talán akkor is. Nálunkfelé nem kell félni hogy ilyesmit bevezetnének, mert nem lennének elegen akik fizetnének érte. Meg szerintem itthon nem is lehet beszerezni ilyen remek kis dolgokat. Mindenképp a kinti kell!

Zola: A patkányfogó

Már olyan régóta tartozom A patkányfogó beszámolójával, de valahogy elszaladt a május, és nem volt időm róla írni. Pedig tetszett. Nagyon tetszett. Az elolvasása után kezdett összeállni a kép Zola-ról és a művei rendezéséről. Bűvöletes.

Azt már sokszor olvastam róla, hogy a műveit előre elgondolt alapon írta meg, szinte előtte volt egy nagy kép, ami szerint haladt. Vagyis egyes nevek, személyek ismerősek lehetnek a könyveiben. Magáról erről, részletesebben nem akarok most írni, mert inkább külön jegyeznék majd meg róla infókat egy másik bejegyzésben.

„Mert ugye, a pénz nem arra való, hogy a matrac alatt dohosodjék. Akkor szép az, ha vadonatújan csillog-villog a napfényben.”

A könyv főszereplője, Gervaise aki dolgos, ambiciózus asszonyként indul a könyvben, és akinek a hanyatlását körülbelül végigkövethetjük. Nagyon intenzíven és élethűen mutatja be Zola, mit csinál az emberrel a pénz és a felelőtlenség, az alkohol, és hogyan hanyatlik nyomorba egy egész család. Gervaise története akkor kezdődik, amikor 2 fiával egyedül marad, és férjhez megy az akkor még szintén dolgos Coupeau-hoz. Nagyon jól megy a soruk, születik egy közös lányuk Nana. Szépen spórolnak, Gervaise nagy álma egy saját mosoda. Férje balesetet szenved, ő otthon ápolja hónapokig, nem dolgoznak, fogy a pénzük. A férjének meg is tetszik a semmittevés, és miután meg is gyógyult, nem ment vissza dolgozni. Egy ideig Gervaise tartotta el a családot, kölcsönből elindította a saját mosodáját, ami hamarosan 3 személyessé bővült. Jól ment minden. Coupeau egyre gyakrabban nézett a pohár fenekére, Gervaise is, iszogattak, mulatságokat rendezek. Lassan a munkája minősége kárára ment, elvesztették ügyfeleiket, pénzüket. Egyre gyakoribbak lettek a kicsapongások, főleg amikor újra színre lépett 2 fia apja, Lantier. Olyan jól kibékültek, hogy a 2 férfi jó barátságba lépett, együtt laktak, és jól kihasználta a családot. Ettek ittak, Gervaise pénzelt minden mulatságot amíg tudta, amikor nem kölcsön kért vagy el-el adogatott dolgokat. Coupeau pedig nem csak a házát, de a feleségét is megosztotta Lantierrel. Ez olyan szintig süllyedt, hogy már tényleg egyre gyakoribbak voltak a család éhezései. Miután egyre több helyre és több pénzzel tartoztak Lantier új asszony után nézett, aki elláthatta mindennel. Nana nem sokáig bírta az éhezést és a megszorításokat, hamar megszökött otthonról, és rossz útra tért. Gervaisék elveszítik a lakásukat, bekerülnek egy kis lyukba, ahol már mindent eladnak, csak hogy enni tudjanak, sőt Gervaise már arra szintre süllyed, hogy amikor napokig nem eszik, magát próbálja eladni ételélt cserébe. Nem csak a főszereplő család, de a szomszédok sorsán keresztül is bemutatódik a nyomor és az alkohol hatása. Amikor a szomszéd kislány sorsát ecsetelte az író, már szinte azt mondtam olvasás közben, hogy legyen már vége.

Nekem ez a könyv nagyon tetszett, gyorsan el is olvastam, és most, hogy kissé átlátom Zola hogyan is írta műveit, minél többet el szeretnék tőle olvasni. Még anno Cézanne életét olvasva ismertem meg Zola életét is átfogóbban és szerintem,  - akkor még tőle olvasatlanul – váltam rajongójává. Amikor a patkányfogó megjelent, Zola-t sok támadás érte. Én ebben látom az író zsenialitását. Amilyen közönnyel ír a nyomorról a pusztulásról, minden erkölcs lassú levetkőzéséről és elvesztéséről egészen a teljes pusztulásig. Talán Gervaist a végére senki nem sajnálja. Nem akarom ismételni magamat, mennyire tetszett és ajánlom mindenkinek. Talán Zola élete alapján ő az, aki valóban átlátta az életet, amiről hihetetlen képet festett ebben a műben. 

• A termelő nem rabszolga, aki azonban nem termel, az ingyenélő.
• Való igaz, hogy kétszer veszíti el az ember a hozzátartozóját: odahaza és a templomban. 

Kiskert

Fúú, hát májusban nem vettem könyvet. Pont. A május eléggé gyorsan elment, sok mindent beterveztem, talán ezért volt kevesebb időm írni is. Olvasással haladtam, de írni alig. Még ott van 2 befejezett könyv, amiknek a véleményezéséhez még hozzá sem láttam, és lassan elolvasom a harmadikat-negyediket.

Könyvet igaz nem vettem, de 2 DVD-t igen, amik azért könyvekhez kapcsolódnak. Mindkettőt régen szerettem volna megvenni, A lopott szavakat azóta, hogy először láttam. Egyik kedvenc filmem lett, és Sylviát, amióta olvastam Az üvegburát, és kicsit utána néztem Sylvia Plath életrajzáénak (a dvd az írónő életét filmesíti meg). Így most ezeket fogom majd nézni a közeljövőben. Tartalmat majd lehet máskor. 

Az indiai hivatalnok

Áprilisban sikerült befejeznem Az indiai hivatalnok című könyvet . Elsőre úgy gondoltam, a könyv teljes egészében igaz történet, életrajz, olvasás közben azonban azt hittem, hogy ez egy fiktív sztori lesz (túl sok meleg szereplő lett benne a 20.század Angliájában). Aztán a könyv végi magyarázatból kiderült, hogy az információk releváns része igaz, és csak néhány dolog alapszik feltételezéseken, ezért nem lehetett a könyvet teljes mértékben igaz történetnek nevezni. A könyv végén jó pár oldalon írja a forrásait, és hogy mely információkat, miből vette.

Tehát maga a történet főhőse Rámánudzsan, aki Indiából átköltözik a hideg, esős Angliába, hogy a matematikai bizonyításain dolgozzon, amikről kiderül, hogy nagyon jelentősek. A könyv fő- matematikai témája a Riemann-sejtés, amely a prímszámokkal foglalkozik, és ami még mindig nincs bizonyítva (egyébként, akit ez érdekel, ajánlom, hogy nézzen utána mert tényleg érdekesnek tűnik –de mondjuk én szeretem  a prímszámokat J ).  A cselekmények Oxfordban játszódnak, a Trinity College-ben.

Rámánudzsan és matematikus barátai története egész érdekes volt, amibe a könyv 2. felétől belekapcsolódnak a világháború eseményei, viszontagságai és hiányai. Rámanudzsan titokzatos és hosszadalmas betegsége után a munkássága és az életkedve megtorpan, szanatóriumról szanatóriumra jár, ahol az állandó ételkérdéssel küzd. Végül sokévi angliai tartózkodása után hazajut, ahol nemsokára meghal. Halálának oka tisztázatlan maradt, tuberkulózist írnak hivatalosan, de ezt még Angliában sem tudták bizonyítani. Kapunk valamennyi részletet Rámanudzsan helyváltozási és magánéleti problémáiról és nehézségeiről egyaránt. A kaszt amiből származott elég erős vegetáriánus, sokáig problémát okoz neki az angol ételek fogyasztása.  Valami nagyon fiatal felesége van, aki nem is ír neki, és mint kiderül akit az anyja nem is kedvel.

Összességében tetszett a könyv, érdekes volt, de mondjuk én szeretem az ilyen típusú könyveket. Meg a prímszámokat J.

Néhány idézet:

• Furcsa érzés ez a magány, amelynek, amennyire meg tudja állapítani, nincs tárgya, amelyben nem dereng fel egy arc délibábja, nem idéződik fel hang.
• Van egy elméletem, hogy mindenkinek megvan a helye a világon, ahová tartozik, csak nagyon kevesen találjuk meg, mert Isten szeszélyes. Nem, nem is szeszélyes. Kaján. Vaktában szór szét minket a Földön, nem tesz minket a helyünkre. Így lehet, hogy valaki Battersea-ben nő fel, és soha nem tudja meg, hogy az igazi helye, az egyetlen hely, ahová tartozik, egy falu Oroszországban vagy egy sziget Amerika partjainál. Azt hiszem, ezért van az, hogy olyan sok ember boldogtalan.
• A félelem, akárcsak a fájdalom, nem marad meg az emlékezetben… Különféle alkalmakkor átélt félelmet és fájdalmat, nem emlékszik, hogy érzett félelmet és fájdalmat. Az olyan kifejezések, mint „elakadó lélegzet” és „összeszorult gyomor” önmagukban nem idéznek elő légzéskimaradást és gyomorgörcsöt, talán mert az, hogy az ember vissza tud rá emlékezni, azt jelenti, hogy bármi váltotta is ki a félelmet vagy a fájdalmat, már túljutott rajta. Túlélte.

A német könyvégetés

Emlékezzünk erre a kevésbé híres napra. 1933 május 10.-én, német diákok (a jobb körökből valók), összegyűltek Berlinben és más német városokban, azzal a céllal, hogy olyan könyveket égessenek, amik „nem német” tudattal, eszmével rendelkeznek. Freud, Einstein, Thomas Mann, Jack London, H.G. Wells és mások könyvei jutottak erre a sorsra.

100 évvel a történtek előtt a német-zsidó költő, Heinrich Heine vallotta: „Where books are burned, human beings are destined to be burned too.” (ahol könyveket égetnek, ott embereket is fognak). És sokat tévedett?

Könyv Kafkáról

Az élet gyönyörűsége (bármilyen löttyösen hangzik is a címe) Kafka életének egy szeletét öleli fel, mégpedig Dora Diamant-al való ismeretségüket, és szerelmüket. Az igazat megvallva, már pár hete befejeztem a könyvet, valahogy mégsem éreztem hozzáfogni a beszámolónak. Mert nem az volt, amire számítottam. Nem volt nehéz olvasni, de sajnos túl érdekes sem volt. Elég szenvedős, minden szempontból. Kafka életének azt a részét öleli fel, amelyik már elég beteges, sőt a könyv felétől szinte fél lábbal a sírban van. Az írói sorsát nagyon fel sem öleli ez a történet, nagyon keveset említik meg, inkább azt írják sokszor, hogy nem ír semmit. Valahogy az nem derül ki, miket írt ezekben az időkben. Egy könyvet említenek, aminek a kiadását nagyon várja, de talán csak ennyi. Mint írtam, körülbelül a könyv második felétől, csak szanatóriumból szanatóriumba járkál, és sehol nem tudnak már rajta segíteni. Kiderül a szegényes viszonya a családjával, hogy mennyire nem akart visszatérni Prágába. A családja elég kritikusan van beállítva, nem szívesen látja őket vendégségben sem. Dora zsidó, ő sem nagyon tartja a kapcsolatot a családjával. Néhány barát van megemlítve és kb ennyi. A könyv utolsó felére már tényleg csak azt várja az ember, hogy mikor hal meg Kafka. Úgyhogy mit ne mondjak, ez nem egy érdekes része volt az életének. Másra számítottam. Szeretem az életrajzi olvasmányokat, de hát ez még annak is szörnyű volt. Ezeknek az életében nem történt semmi. Erről nem kellett volna könyvet írni, szerintem.

Hát nagyon röviden ennyit írnék erről a könyvről, mert mást nincs mit. Csalódás volt. Könnyen olvasódott, hamar el lehet olvasni, de nagyon pesszimista és sötét. Semmi jó nem történt a szereplőkkel a könyvben (de hát mondjuk életrajzba nehéz jót beírni, csak hogy jobban hasson.) Egy öngyilkosságot fontolgató egyén szerintem ne olvassa J. Íróilag sem remekelt, ezt az egy idézetet azért megjegyeztem:

"…a józan ész dacára, mint ahogy szinte minden álom a józan ésszel dacol."