Zola: Germinal

Májusban úgy döntöttem, hogy ideje egy újabb Zola műnek nekilátnom, és az egyik leghíresebb művére esett a választásom, a Germinalra. A könyv, a Rougon Macquart sorozatban megjelenésileg a 13., ajánlott olvasási sorrendben pedig a 16. kötet.

A mű, a Macquart családi vonalon folytatódik, a Patkányfogóból jól ismert Gervaise középső fia – Étienne, munkakeresését és későbbi beilleszkedését mutatja be. Étienne, egy kis bányászfaluban próbál szerencsét, munkát keres, és mivel a szerencse valóban melléje szegődik, pont egy megüresedett helyre sikerül felvételt nyernie – bányamunkásnak. Már szinte az első napon barátságba kerül a Maheu bányászcsaláddal, akiknek 3 nemzedéke is egyszerre feketéllik a bányában. Étienne a munkáról a nagyapával beszél, majd az apa fogadja szinte fiának a szimpatikus munkást. Egyedül Cathrinnel, a lányával nem találja meg a megfelelő hangnemet, és nem indulnak döccenőmentesen a dolgaik. Ahogy Étienne egyre jobban érzi magát Montsou-ban, úgy érzi egyre jobban szívügyének a bányászok sorsát is. Beköltözik Maheu-ékhoz, és egyre jobban belemélyed a sztrájk gondolatába, majd nekilát magának az előkészítésének. Lassan meggyőzi az embereket és hamarosan kitör a nagy sztrájk, ami akkora méreteket ölt, hogy az emberek inkább éheznek, agresszívakká válnák, sőt gyilkolnak is, de elvből addig mégsem mennének vissza dolgozni, amíg a feltételeiket nem teljesítik. Ők csak jobb munkakörülményeket, és több pénzt akarnak a munkájukért, amit szinte már semmire sem becsülnek a munkaadóik.

A könyvet inkább 2 vonalon jellemezném. Az egyik a munkások élete, a bánya, és a kemény munka, ami a föld mélyén folyik. A másik pedig inkább egy családtörténet, amiben Maheu-ék kerülnek előtérbe és ismerhetjük meg rajtuk keresztül a falut, az ott élő munkásokat és szokásokat és a sztrájk súlyos következményeit.  A család története szívbemarkoló, a magas áldozataikkal, és a történések alakulásával, ahogyan mindent elveszítenek. Keményen kitartanak a munkabeszüntetés mellett, és inkább éheznek és szenvednek, csak hogy az elvüket ne adják fel. Sorra veszítjük el a család tagjait, és némelyiket bizony annyira sajnáltam, hogy már haragudtam Zolára, ahogyan érzéketlenül, sorra írja ki a szereplőket a könyvből. De még messze nem volt vége… Nagyon szívrendítő történet. Még a lovacskák sorsát is olyan élethűen írja le, hogy az embernek sírni támad kedve. Egyébként a könyvnek ezt a részét, ahol inkább a családról ír, jellemzi őket és a szomszédokat, inkább a Patkányfogóhoz hasonlítanám. Lehet azért is kedveltem jobban ezt a részt.

Nem hiába nevezik a Germinált a legjobb világirodalmi leírásnak, és nemhiába mondja Lanoux a Zola életében, hogy azt a leírást, amit Zola végrehajt a Germinálban, iskolákban kellene tanítani. Ami a mű keletkezésének körülményeit illeti megjegyezném, hogy Zola, amikor ezt a könyvet készült megírni, valóban ellátogatott egy bányába, és amikor csak a külsőségeket mutatták meg neki, ő kérte, hogy ő a „poklot” szeretné látni. Saját bőrén, saját tapasztalatán látta, mit is csinálnak, mit is éreznek a bányászok, akik 12 óra/nap, 2 hetes turnusokban 1 szabadnappal, vájják a földet.

A könyv sokkal több minden kifejez, mint amennyit én itt le tudok írni, és visszaadni. Zola a Germinálra kritikákat is kapott, és egy időben csak cenzúrázottan jelenhetett meg, túl élénk, néhol agresszív jelenetei miatt.  Szerencsére, ma már teljes valójában olvasható a mű, és a munkásosztály bibliájának nevezhető. Őszintén mondhatom, hogy magasan az irodalmi ranglétrán van a helye. Az enyémen biztos ott van.

Idézetek:

• Vágy gyötörte, hogy láthasson, és félelem, hogy látni fog.
• Fújd el a gyertyát, még véletlen meglátnám, amire gondolok.
• Az ösztön erősebb az észnél.
• A tudást mohón szomjazó tudatlanokra jellemző rendszertelenséggel vetette magát a tanulásba.
• …kibírja az egyhetes koplalást az az ember, aki tizenkét éves kora óta tanulja, hogyan kell elviselni tüzet is, vizet is, és lelkierejük most már a katona, a hivatására büszke ember rátartiságával párosult, hiszen naponta szembenéztek a halállal, és természetesnek tartották a bátor önfeláldozást.
• …rossz asszony szerencse a háznak.
• Ha az embernek kenyere van, azzal még nincs minden rendben. Melyik bomlott agyú találta ki azt, hogy az ember bldogsága e füldön a vagyon arányos elosztásában rejlik?
• Ám a bányakatasztrófáknak van egy íratlan törvénye: mindig fel kell tételezni, hogy életben vannak azok, akiket a bánya betemetett…
• A szén nagy távolságból is kristálytisztán vezeti a hangot.
• …s a föld alatti gályarabok gyötrelmes munkájára olyan roppant súllyal nehezedtek a sziklák, hogy csak aki tudta, mi folyik odalent, csak az hallhatta meg a fájdalmas sóhajt.

BBC rádió Zola sorozata

Már egy ideje tervezek újra Zoláról írni, és amikor a minap rátaláltam a BBC rádió sorozatára, úgy láttam, itt a legjobb ideje, hogy ezt megtegyem. A brit BBC rádió egy 9 részes sorozatot indított, Zola, Rougon Macquart regényciklusát véve alapul. Minden rész egy-egy regényhős főszereplésével, a Rougon-Maquartok „alapítójának” Aunt Dide elbeszélésével történik. A sorozatnak sokatmondó, múltat idéző, de egyben modern, aktuális, figyelemfelkeltő címet választottak, Blood, Sex, Money névvel. Ha jobban megvizsgáljuk, teljesen jogos, és pontos megfelelője ez a cím a  Zola mű tartalmakra, a teljes naturalista elemeivel és a természet törvényeinek az egyik legtökéletesebb ábrázolásával.

A sorozat, mint írtam 9 részből áll, olyan címekkel mint például Power, Jelousy vagy Lust. Ebből is látszik, hogy egy-egy Zola téma után nyúlnak a szerkesztők minden részben. Az első rész, Performance néven, Nana főszereplésével zajlik, ahol épp színházi pályája kezd kibontakozni. Annyira élethűen hozzák Nana szerepét, a kacérságával a nyitott és szemérmetlen bájával, hogy ámbár maga a történet új, teljesen beleillene egy Nana kiegészítésbe a 21. században. Több részig még nem jutottam el a történetben, de a következő résznek Power címmel, Eugene Rougon politikai feltörekvését kellene tartalmaznia. És amíg a Nana-s rész egy óra hosszú volt, addig a második rész már 1,5 óra lesz.

Egyébként ez már a sorozat 2. évada, sajnos az elsőt, én sehol nem találtam meg, valószínűleg már nem elérhető. Ezek a részek is csak limitált ideig hallgathatók, például az első rész még olyan 20 napig… Állítólag jön a  3. évad is, és csak remélem, hogy ezzel is, csak mégtöbb emberhez eljutnak a Zola művek – mégha ilyen elvont kiadásban is – és ami majd eljuttatja a könyvekhez is a hallgatót.  Ez persze azt szeretném, hogy ez majd azt eredményezné, hogy mégtöbb műve előkerüljön új kiadásban J. Legalább angolul, mert a magyarokról már lemondtam.

A részeket ezen az oldalon lehet meghallgatni, ahol egyéb mellett más érdekes információkkal is szolgálnak az íróról és az eredeti művekről.

Émile Zola: The fortune of the Rougons

Az idei évem első olvasmánya egy következő Zola mű volt, vagyis sorrendben nála az első, a The fortune of the Rougons avagy Rougonék szerencséje lenne magyarul, ha  kiadnák végre újra (!!). Mint említettem, ez a könyv az első a sorban a 20 kötetből, mind megjelenésileg, mind olvasási sorrendbe elsőnek ajánlja Zola. Nem is tehetne másként, hiszen valóban, ebben a könyvben vázolja fel az egész Rougon és Macquart család vonalát, kezdve Adelaidedal, akinek miután Rougon férje meghal, összeáll a semmirekellő,  iszákos, lusta és bűntényre is képes Macquarttal. Házasságából születtet fia Pierre, kisemmizi a 2 féltestvért és az anyát, és a saját szerencséjét próbálja meglovagolni. Tudatosan választ feleséget magának, akivel 5 gyerekük születik – majdnem mindnek jut egy-egy külön könyv és történet később a sorozatban. A másik vonalon, Antoine (a féltestvér) élete hasonlóan alakul mint a csapodár apjáé, hasonló természettel és hozzáállással. Nem viszi sokra az életben, és a könyv főcselekménye az ő elégedetlensége és vitája az elveszett vagyonról és testvére Pierre hozzáállásáról, aki ellen bosszút esküszik. Viszont rajta keresztül ismerkedhetünk meg Gervaiseval is, aki az egyik legerőteljesebb Zola műnek, A patkányfogónak a főszereplője, és akinek nehéz fiatalkora és genetikai háttere, megmagyarázza a későbbi zűlését. Antoine csak azért házasodott össze – az akkor jóravaló, szorgos Josephine-nel, mert jól keresett és nem kellett mellette szűkölködnie. Aztán ugyanígy kihasználta a gyerekeit is, amikor dolgozni kezdtek az összes pénzt amit hazahoztak, elvette tőlük. Rendszeresen látogatta a bárokat, szépen felöltözve, és este elköltötte a pénzt, amit a családja egész nap nehéz munkával megkeresett. A könyv másik hosszabb cselekmény vonala Silvere-é, aki a másik Macquart testvér, Ursule gyereke volt. Nagyanyjához költözik és megismerkedik a szomszédbeli rossz sorsú lánykával, akivel elszöknek, és együtt támogatják a köztársaságiakat. Ezeknél a részeknél éreztem egyedül unalmat a könyvben, Zolának kicsit sokáig és túl sok oldalon keresztül sikerült ábrázolni a két fiatal ismerkedését, és gyermeki bizonytalanságát. Egyébként Silvere egy nagyon szerethető figura, nem adja magát a nagybáty érzelmi zsarolására, és nem segít neki a testvérboszzúban. Eleinte, amikor dolgozni kezd, a kevéske pénzéből használt könyveket vesz J.

Összefoglalva nagyon tetszett, ideje volt már olvasnom egy olyan könyvet is, amiben megismerem az egész családot, eddig csak darabokban sikerült, és nem tudtam, hogy kit, mi tett olyanná, amilyen lett. Szó kerül más unokákról is röviden, de az ő történetüket nem ebben a könyvben ismerjük meg, mert vagy korán elkerülnek otthonról, vagy csak nem jutott nekik hosszabb történet. Azt hiszem ez a könyv egyedül Silvere-re koncentrál erősebben, és ő már nem is kap más történetet a későbbiekben. Szóval aki Zolát olvas, annak ajánlom előbb-utóbb kezdjen bele ebbe is, ugyanis egész jó kép tárulhat eléjük, hogy jobban megértsék a történeteket a későbbiekben. Az Oxford Classics kiadásban van egy családfa is az elején, ami (annak ellenére, hogy én azért már láttam és olvastam az egészről) nagyon hasznosnak bizonyul, mert azokat a szereplőket, akiknek a történetét/könyvét még nem olvastam, hamar és könnyen be lehet azonosítani, ki kinek a fia-borja.

Idézetek:

• Heredity, like gravity, has its laws.
• He was a decent lad whose ignorance made him all the more committed in his enthusiasms, whose manly heart was governed by a child’s intelligence, and who could be as submissive as a woman and as brave as any hero.
• You see, my dear child, the great art of politics is in being able to see when others are blind.
• …but it’s always like that in families, the good ones suffer while the bad ones make fortunes. 
• Where love had once passed, there it passed again. It was the eternal cycle, with its present joys and future tears.
• …seeking happiness in a way that tempts death and makes it jealous.
• ….quivering life that filled the lane came from the dead people sighing over their lost passion, telling them of their wedding night as they turned over in their graves, gripped by a fierce desire to live and love once more. 
• It often happens that guns go off of their own accord when they are in the hands of cowards.

Émile Zola életrajza - amikor túl kevés volt a "lap", hogy mindent leírjak

A Jó napot Zola úr című könyvet, egy véletlen keresgélés során találtam egy antikvár oldalon, és miután elolvastam a tartalmát, el is határoztam, hogy megrendelem. Nagyon jól tettem. Annak ellenére, hogy Zola életéről már vettem egy könyvet (még nem olvastam). Az sokkal vékonyabb, így feltételezem, más szemszögből közelíti meg az író életét. Ezt a könyvet Armand Lanoux írta, aki személyesen ismerte az írót, így néhány bejegyzés egyenesen az írótól származik, némelyekhez pedig hozzá van téve a lánya vagy fia véleménye.

Nagyon nehéz megfelelően összefoglalni a könyvet, mert számomra nagyon érdekes volt. Annyira jó olvasni bizonyos művek keletkezéseinek körülményeiről, hogy éppen mi váltotta ki az adott témát az íróból, vagy éppen mi miatt változott meg a stílusa. Teljesen másképp néz az ember az adott olvasmányra, utána. Mondjuk vigyázni kell, mert erősen spoiler veszélyes azoknak, akik esetleg nem olvasták ezt vagy azt a művet.

Zola édesapja korán meghal, és őt az anyja és nagyanyja neveli elég szegény körülmények között. Fiatalkorában, Aix-i éveit, Paul Alexis és Paul Cézanne társaságában tölti, a líceumban jobban rajzol, mint Cézanne. A három barát elválaszthatatlan, de Zola korán Párizsba költözik, hogy jobb körülmények között élhessenek. Ez nem úgy sül el, ahogyan tervezi, ugyanis Párizsban még nyomorúságosabban él, nagyon kevés pénzből. Végre mikor észreveszik tehetségét, és megengedik, hogy írjon a Hatchett-nek, akkor kezd élete jobbra fordulni (itt hiányoltam, hogy nem ment bele mély részletekbe a szegény hónapokról). Sajnos részletesen az életét nehéz lenne leírni, nemhiába a könyv majdnem 500 oldalas, így meg sem próbálom. Megismerkedhetünk az író visszafogott stílusával – aki, amikor a Nanát készült megírni, és valóban utcalányok után járt hiteles információkért – szégyellte magát és szemérmes volt. A feleségével – aki mindenben támogatta és kitartó társa volt – is hasonlóan viselkedett. Az igazi szerelmet már élete végén ismeri meg, Jeanne személyében, aki a szolgálójuk volt, és akitől teljesen megfiatalodik, lefogy és boldog lesz. Ebből a viszonyból születik a 2 gyereke, akikkel titkos második életét éli, ámbár egy idő után Mdm Zola is tudomást szerez a létezésükről, és később belenyugszik. Könyvei Jeanne-el való kapcsolata után nyugodtabbak, visszafogottabbak lesznek, Lanoux állítása szerint, felváltja az élete a szenvedélyt, és könyvei lapjai kevesebbet kapnak belőle.

A könyv megismertet bennünket nemcsak Zolával, de kis mértéken a többi kortárs francia írógárdával, Hugo-val, Flaubert-el, Balzac-kal, Maupassant-al. Érdekességként, „Zola annyit dolgozik csak, amennyit éppen muszáj. Nagy hirtelen összemarkolt tudásának értéke elképesztő. Flaubertnek ugyanez, 20 évébe került volna”. Leírja milyen gyakori vendég nála Maupassant, és hogy mennyire lesújtja a halála. Ugyanakkor néhány – számunkra ismeretlen név, az akkori fiatalság – kritizálja Zolát, majd később egyenként rádöbbennek nagyot tévedtek, és bocsánatot kértek tőle. Ugyanúgy jó barátságban áll az akkori kortárs festőkkel, akiket nagyrabecsül, és úgy véli nagy hírnévre szertevő művészekké válhatnak, ha jól használják.

A könyvben nagyon sok mindent megtudhatunk a Zola regények keletkezéséről. Például, hogy a Germinál írása előtt, ő tényleg elment egy bányába, és saját szemével akarta látni a munkások életét. Amikor a bányavezető a nyugis részekbe viszi, ő arra kéri, hogy a poklot mutassa meg. Lanoux megjegyzi, hogy ámbár a Germinal tartalmaz hibákat, de tanítani kellene az újságíróiskolákban, mint a tökéletes helyzetfelmérés iskolapéldáját.

Jegyzeteim a könyvhöz

A mű megírásakor kicsit aggódott, a festő barátai miatt (főleg Cézanne miatt), de amikor felolvasott neki egy részletet belőle, úgy érezte, a festő áldását adta rá. Megjelenése után viszont, egy hideg levélben köszönte meg, és barátságuk megszakadt. Erről a későbbi kapcsolatról keveset ír a könyv, azt hiszem, egyszer hozza még fel Cézanne nevét, de már nem említi a próbálkozásokat egyik fél részéről sem a későbbiekben.

Kiderül az is, még mekkora tervei voltak az életműve folytatására, és tervezte miket is kell még megírnia. Különösen kedvesnek találtam azt az információt, hogy mennyire szerette a kutyáját Pimpim-et, és hogy sajnálta, hogy a Rougon-Macquart sorozat családfáján nem szerepeltethette az állatokat is.

Élete utolsó éveiben belekeveredik a híres Deyfrus-ügybe (ennek a könyvnek köszönhetően végre megtudtam a részleteket is), amibe elsősorban igazságérzete késztette. Deyfrust kémkedéssel vádolják, de Zola védőírásokkal magyarázza ártatlanságát, megtántoríthatatlanul, még akkor is, amikor el kell szöknie Franciaországból, egyedül, családja nélkül, mert üldözik hozzáállása miatt. Évek után kiderül Deyfrus bűntelensége.

Halálának körülményeiről olyan információkat tudhatunk meg, amelyek nagyon fontosak, és amikről nem sokat tudtam ezidáig. Például, hogy a gyilkosság gyanúja máig tisztázatlan maradt.  Feleségét és őt éjszaka éri a szénmonoxid mérgezés, és annyit lehet tudni, hogy Zola utolsó lépéseivel ablakot akart nyitni. Felesége túléli a történteket, Zola viszont meghal. Nemhivatalos nyomozásokban kiderül, hogy a szomszédos ház kéménymunkálatait használták fel arra, hogy eltömítsék az író kéményét is, aminek a nyomait meg is találták a későbbiekben. Ámbár senki nem lett elítélve a történtekkel kapcsolatban, a tények ismeretében elég nehéz elhinni a baleset lehetségességét.

Nehéz ezt a könyvet hova sorolni, hiszen mindent magába foglal. Életrajzot, műelemzést, pszichológiát és jellemelemzést, véleményt és még talán minimális fikciót is. Hűen adja vissza Zola életét, nagyrészben a legapróbb részletekig, néhol pedig elég felületesen (például hiányoltam a Cézanne-al a barátsága sorsának befejezését, vagy a párizsi élete első éveinek nyomorúságainak részletezését). Ennek ellenére, inkább azt mondanám, hogy még túlontúl is részletes minden másban. Akit érdekel az író, annak mindenképpen ajánlom, nekem öröm volt olvasni. Annak is érdekes lehet, aki csak egy jó és érdekes életrajzot olvasna. Mivel én elfogult vagyok, így abba is hagyom a reklámozást, a könyvei önmagukért beszélnek úgy is, és nincs szükségük marketingre vagy ajánlásra. Aki pedig nem olvassa őket, az magát fossza meg az élménytől.

Idézetek (néhány Zolat idéz, néhány viszont az életrajzíró tollából származik):

• "A tél Párizsba jött nyaralni." (Émile Zola)
• „Szeresd a céda nőt, s ő meg fog vetni: vesd meg, s ő szeretni fog." (Émile Zola)
• „Az Úr szabad akarattal ajándékozott meg, de magának tartotta fönn a büntetés és a jutalmazás jogát..” (Émile Zola)
• „Az ember tanulja meg csodálni az is, amit nem szeret." (azt hiszem, Flaubert)
• „Minden költő, minden regényíró ismeri az irodalmi alkotásnak ezt a különös sajátosságát, amit közönséges nyelvre így fordíthatnánk le: amit az ember a szívével ír, az bekövetkezik. Zola túlérzékeny idegrendszerével kész médium."
• „Vigyázni kell, mit ír az ember. Sok regényíró és költő tudja, tapasztalatból, hogy amit elgondol, utóbb beteljesül. A műalkotás számos rejtélye közül ez az egyike a legnyugtalanítóbbaknak."

Zola - In secret (Therese Raquin)

Amikor végre Párizsba utaztam, úgy gondoltam mi sem lenne természetesebb, minthogy Zola-t olvassak az úton. Így is lett. Az In secret-re esett a választásom, amit inkább ismertem – és valószínüleg mások is – Therese Raquin néven. Az én könyvemet Amerikában vettem tavaly, és ez egy filmes borító, a filmes címével. Amikor megvettem, nem tudtam, hogy ez a Theres Raquin, nem támogatom a filmes borítókat, de hogy még a címet is megváltoztassák a film miatt… Nem nagyon értem. Azt hittem valami újat találtam, amiről korábban nem hallottam. De hát így lett, majd valamikor megveszem eredeti címmel is a könyvet.

Visszatérve a könyvre. Az utazás során, nem sokat olvastam belőle. Már itthon fejeztem be. Olvasás közben, kicsit úgy éreztem, mintha nem is Zola írta volna. Mármint nem azért, mert rossz volt, hanem mert túl egyszerűen volt megfogalmazva. Utána kell néznem egy másik angol fordításnak, mert remélem semmi nem maradt ki ebből. Azért már olvastam 1-2 Zolát angolul, és azok mindig nehezebben voltak írva. Persze fordítója válogatja...

A könyv főhőse Therese, akit, miután szülei meghalnak, nagynénje gondjaira bíznak, és együtt nevelkedik unokatestvérével, a mindig beteges Camille-lel, aki miatt visszafogottan kell viselkednie, nem futkoshat, vagy hangoskodhat. Az élete teljesen a nevelője irányítása alatt zajlik, és nem is történhet másként, minthogy a 2 unokatestvér házasságot kössön. Életük akkor változik meg, amikor visszaköltöznek Párizsba, és Therese megismerkedik Laurent-tel, akivel viszonyt kezd. Mivel nem tudják hogyan megoldani a légyottjaikat, kilátástalanságukban nem találnak más megoldást, mint megölni Camille-t. Életük onnantól kezdve válik csak igazi pokollá, egyikük sem tudja feldolgozni a bűntettet, amit elkövettek. Camille emléke folyamatosan közöttük van, és üldözi őket mindenféle formában. A könyv a lelkiismeretfurdalás mélységeibe kalauzolja az olvasót, abba az értelem-ölő és minden józanságot felemésztő zuhatagba, ami a teljes létezésüket befolyásolja. Ettől a folyamatos félelemtől, egymást kezdik el utálni és nehezen bírnak egymás társaságában megmaradni. Egyik a másikat hibáztatja a történtekért, és utálatot éreznek egymás iránt. A feszültség növekedésével, és az esetleges lelepleződés lehetőségével, ezek az érzések csak mégjobban elhatalmasodnak rajtuk, és más kiutat nem látván, egymást akarják eltenni láb alól, hogy nyugalmat nyerhessenek.

Therese Raquin, Zola egyik korai műve, és egyben első nagyobb sikere. Még a Rougon Macuart sorozat előtt íródott, és hozta meg számára az ismeretség első cseppjeit. A könyvből, színházi darab is készült, és mint korábban említettem, pár éve film is In secret címmel.

Nekem tetszett a könyv, kicsit más volt, mint az eddigi Zola-művek, amiket olvastam. Kicsit talán sok volt benne és ismétlődön a bűntudat, és mondhatni a könyv csak erre épült. Ettől eltekintve viszont érdekes kis olvasmány volt, akár kriminek is elmehetne, vagy családregénynek, ha csak az első részét olvassuk :).

In secret idézetek:

• People who are at their least breath, never die.
• Sometimes people die. Only it is dangerous for those who survive.
• Laziness, that brutish existence which had been his dream, proved his punishment. At moments, he ardently hoped for some occupation to draw him from his thoughts.
• They suffered most horribly, but had not the courage to cure themselves by placing a red-hot iron on the wound. 

“A tél nyaralni jár Párizsba” (Émile Zola) – és én is

Valójában ezt az írást együtt szerettem volna posztolni azzal a könyvvel, amit Zola életéről olvastam, de miután átéltem rájöttem, hogy nem lenne jó ötlet, ugyanis egyikről is, másikról is, túl sok mondandóm akad. Így most ez a bejegyzés a Párizsi irodalmi élményeimet fogja összefoglalni, aminek jelentős része így is Zolát fogja érinteni, hiszen szándékosan igyekeztem bejárni a fontos helyeket.

Úgy elsőre nem is tudom, mit mondhatnék Párizsról – mindent. Az irodalom szerelmeseinek egy paradicsom. A Szajna parti könyvárusokkal, ahol a világirodalom klasszikusai minden számban megtalálhatók, a kis könyvárusokig, a híres írók házain át a történelmi kávéházak sokaságáig.  Nem is tudom, hol kezdjem, de akkor talán időrendi sorrendben.

Az látogatásom első helye Zola Rue de Bruxelles-i lakása volt, ahol hosszabb-rövidebb ideig élt, és végül itt is halt meg. Az, hogy ezt sikerült először meglátogatnom, kicsit a sors kezének is mondható.  Ugyanis amikor lefoglaltam a szállodát, még nem néztem meg pontos címeket, hogy hová is akarok elmenni. Később, amikor elkészült a listám, látom, hogy a hotelünk kábé a hely szomszédságában van, valami 5 percre laktunk ettől a bizonyos lakástól. Nem tudom, hogy csináltam :). Egyébként az egész környék a Montmarte része, ahol olyan híresebb helyek vannak sétatávolságban, mint a Sacre Coure vagy a Moulin Rouge. Mondjuk a kettő témája tűz és víz, de hát ilyenek ezek a franciák. Művészet-művészet. De nem a párizsi híres helyekről akarok beszélni, hanem folytatom tovább az irodalmi túrámat.

A következő állomás már másnap volt a Shakespare and Co. könyvesbolt, ami már a város egyik turistalátványosságává nőtte ki magát és persze mindenkinek látni kell. Az igazat megvallva, kicsit túlértékeltnek vélem, persze, megvan benne szerintem minden klasszikus, szebbnél-szebb kiadásban, de azon felül inkább már csak marketing, mert olyan híres. A könyvek pedig annyira túl vannak árazva, hogy nekem kedvem sem volt nézelődni és vásárolni. A hely tele volt, és mivel elég kis helyre próbálnak beömleszteni nagyon sok könyvet, a járkálás kicsit nehézkes. Eléggé csalódott kezdtem lenni, miután megfogtam 1-2 könyvet és láttam az árukat. Mondhatom, hogy mindegyik 4-5-6 euróval több volt, mint a normál ára. Már szomorúan indultam is volna ki, mivel mégcsak Zola köteteket sem találtam, amikor kifelé menet a kasszánál megláttam őket (megint véletlenül). Nem is gondoltam, hogy tudnak még olyan példánnyal szolgálni angolul, ami nekem nincs meg, de megleptek, és igen. Sikerült 2 könyvet is találnom. Az Álmot – ez a Rougon-Macquart sorozat egyik része, és a The Flood-ot – ami mint később kiderült, a „Mesék Ninonnak” (Zola egyik korai munkája) egy része. Miután megkaptam beléjük a pecsétjeimet is, egész boldogan jöttem ki a boltocskából, annak ellenére, hogy a 2 könyvért és egy táskáért 33 eurót fizettem. Az utunkat a Szajna parton folytattuk, ahol könyvárusok százai kínálják portékáikat, szebbnél szebb kiadásban. Néhol nem tudtam eldönteni, hogy újak-e vagy használtak… Vagy csoportosan adják ki ezeket „ritkaság” néven. De mindegy is, itt már nagyon fájt a szívem, hogy nem tudok franciául, és nem tudom megvenni ezeket a kincseket. És itt nem csak Zolára gondolok, akinek a Rougon-Macquart sorozatát arany kötésű-enciklopédia szerű könyvben láttam (mondjuk csak 6 művet tartalmazott a 20-ből), hanem a világirodalom minden jeles képviselőire. És ezek a könyvek tényleg már 3 euró körül elérhetők voltak (persze nem az aranyozott lapúak :)). Még korábban egy könyvesboltban megláttam ezt a verziót (szinte minden világklasszis műveivel), olyan műanyag borító fedte őket – amit nálunk is a drága holmikra raknak a boltokban, hogy a kasszánál külön le kelljen róla venni – de több mint 50 euró volt az ára. Amikor Szajna parti árusoknál megláttam ezeket, és olyan 25-30 euró körül, azt mondtam ennyiért már megveszem, még ha nem is értem, mert olyan szép. De sajna mire Zolára az egyiknél rátaláltam, az még mindig 37 euró volt, így azt még mindig túlzásnak tartottam… Majd legközelebb!

A harmadik napunk legfontosabb állomása a Pantheon volt, amit alig bírtam kivárni. Annak ellenére, hogy már 3. napja voltunk Párizsban és még az Eiffel tornyot sem láttam, valahogy mégse azt vártam a legjobban. A többi „turista-csalogató” helyhez képest, itt elég rövid sor volt – gondolom, az embereket nem érdeklik a kripták. És normál esetben lehet engem sem érdekelt volna, de mivel itt nyugszik Émile Zolán kívül, Hugo és Dumas is például, nekem egyik legfontosabb megállóm volt. És valahogy itt is teljesen ismeretlenül, rögtön elsőre Zola kriptájához kanyarodtam be… A kriptája együtt volt a már említett Victor Hugo-jéval, és Alexandre Dumas-jéval, és csak kívülről volt elérhető, be nem lehetett teljesen lépni. Ami érdekes, mert például Marie és Pierre Curie kriptájába teljesen be lehetett lépni. Nem tudom mi szerint nyitják meg. Minden héten másét? A Pantheón ajándékboltjában még bevásároltam cuccokat, ceruzát, könyvjelzőt… aztán távoztunk. Negyedik napra már nem maradt más látványosság, amit beterveztünk volna, pedig még túl sok mindent nem látogattam meg. Ahhoz valószínűleg egyedül kellesz mennem Párizsba, mert minden híres temetőt azért mégsem járhatok végig egyszerre :). 

Még így a végén megjegyzem a Les Deux Magots nevű kávázót, ahol annakidején Picasso, Hemingway vagy Camus vitatta meg a világ eseményeit. Természetesen itt is megittunk egy kávét, de ez nem volt nagy szám. Az érzést, bármelyik párizsi kávéház elhozza.

Ezután a 4 nap után Párizsban – meg kell mondanom – Budapest nagyon üresnek érződik… Nagyon jól éreztem magam, hihetetlen kulturális és gasztronómiai energiabombát adott, amiből nehéz visszarázódni a hétköznapokba. Annak ellenére, hogy a napi 23 kilométeres sétáinkkal vasárnapra már a talpam szétszakadt a nyomi cipőmben, minden más teljesen a helyén volt. Reggel a csípős hideg, délelőtt 11-től pedig a szó szerinti verőfényes napsütés, hogy nem tudtuk hová rakni a kabátunkat, és a hosszú-ujjú is túl meleg volt… A créme brulée és az a francia csokis briósság… Ja, és igen, csigát is ettem… Egy péntek-hétfő alatt persze nem váltam „olyan francia picsává” ahogy Phoebe barátom mondaná, de lehet hogy, könnyen megtudnám szokni a párizsi életet :).

„Szép kis iskolája a tisztességnek” – Hölgyek öröme Emile Zola tollából

A hölgyek öröme lett a következő Zola-könyv, amit elkezdtem, habár nem így volt tervezve. Egyszerűen pont aznap vettem át a rendelésemet, amikor kiolvastam az épp aktuális könyvemet. És mivel még úton voltam, ezért kibontottam a csomagot, és belekezdtem a Hölgyek örömébe.

A könyv első fejezetei, lassan haladtak, míg megismertük a történetet, a szereplőket és amíg a cselekmény kezdett kibontakozni. A három árva testvér, Párizsba érkezik, hogy szerencsét próbáljanak, és segítséget kérjenek nagybátyjuktól, ahol talán az idősebb lánynak munka is jutna. Denise a legidősebb, őt követi Jean (16) és Pepé a legkisebb, aki csak 5 éves. Jean rögtön el tud helyezkedni munkájában, ahol fizetségként kosztot és szállást kap. Sajnos Denise-t nem tudja foglalkoztatni nagybátyja, mert a szomszédos Hölgyek öröme áruház elveszi az ő kenyerét is. Így kényszerül a lány – a rokon csalódottsága ellenére is – jelentkezni a nagyáruház nőiruhaosztályán munkáért.

Denise-nek sok ítélettel és lenézéssel kell szembenéznie, a többi elárusítónő nem szereti és keresztbe tesz neki ahol csak lehet. Kitaláltak róla történeteket és azokat híresztelték. Amikor testvérével látták, azt beszélték, hogy a szeretője, a kisöccse pedig a gyereke. Egyedül a főnök, Mouret nézett rá mindig jószemmel, és kedvesen, mint később kiderült érdeklődő szemmel. A sok probléma elűzi a Hölgyek örömétől, és amíg nem ott dolgozik saját bőrén érzi meg, hogyan eszi meg a kisvállalkozásokat a nagy terjeszkedő áruház. Kiskereskedők a reménytelenségben haldokolnak, a nagyáruház pedig a lehetetlenségig húzza le az árait és kínálja portékáit.

Mikor Denise visszakényszerül a Hölgyek öröméhez, Mouret osztályvezetői pozícióval várja, és egy tisztességtelen ajánlattal. Denise eléri, hogy Mouret teljes irányítását élvezze, és új ötleteivel gazdagítsa az áruház kínálatát, miközben megmarad tisztességesnek. A poént nem lövöm le. J

Nagyon jó volt a könyv. Amikor olvastam, úgy éreztem mintha megint A patkányfogót olvasnám. Történetek az események. Zola megint egy erényre világít rá ebben a műben, a tisztességre, aminek Denise a képviselője. Persze jelen vannak a makacsok és a gonoszok, vagy a szabadelvűek és a kapzsik képviselői is. Talán nem is mindenki kapja meg a megfelelő lezárást a műben, de hát ez nem egy Grimm meséhez hasonlít, hanem az élethez, ahol szintén nem biztos, hogy a megfelelő ember a megfelelő büntetést kapja.

Néhány idézet:

• Csak valami kétely, valami szerelemféltő aggodalom lehetett képes megértetni egyszer a leánnyal, hogy e cinkos homályban mindörökre odaadta magát csak azért, mert üres volt a szíve, és unatkozott az elméje.
• …mennyire hasonlít a siker az utcalányhoz...
• Ha az ember ki akarja csikarni másokból erejük teljes megfeszítését, sőt még egy kis becsületességet is ki akar húzni belőlük, akkor először is szemtől szembe kell állítani őket vágyaikkal.
• …végül mindig a bárány eszi meg a farkast.
• Az ember mindenütt lehet tisztességes, sőt, még nagyobb az érdeme, ha nem gazdag.
• „Szép kis iskolája a tisztességnek."
• Mintha az áruház minden csábítása itt egyesült volna egy végső kísértésben, mintha itt lett volna a bukás rejtett hálószobája, az az elveszejtő zug, ahol a legerősebbek is elbuknak.
• Ostoba dolog a pénz, ha nem költi el az ember.
• …az ember csak lustaságból nem öli meg magát, mert az öngyilkosság is kényelmetlen.
• …ha az ember sejtené, mennyi baj lesz az ostobaságaiból, inkább jól viselkedne.
• …a szerelem förtelmes bűn és halálos veszedelme az üzletnek.

Azért sok minden miatt még így is szeretni fogom májust

Május egészen Zolásan zajlott. Sikerült megvennem a Hölgyek örömét, a Párizs gyomrát és a The fortune of the Rougons. Ezzel befejeztem az összes elérhető új kiadású Zola könyv beszerzését. Vége. Ennyi. Elfogytak. Nem tudom, mihez kezdek a hiányzó hattal a Rougon-Macquart sorozatból, de azzal vigasztalódom, hogy mire a meglévő 14-et elolvasom, addigra kiadják újra valamelyiket legalább angolul. A hiányzókkal még antikváriumban sem találkoztam eddig, de lehet majd valahol feltűnnek…

Átvétel napján már el is kezdtem a Hölgyek örömét, és az első két lassabb fejezet átrágása után úgy vártam tovább olvasni, mintha valami Stephen King lenne J.

Május végére befutott a névnapi könyvem is. Igen, ez vicces, mert akik ismernek, azok tudják, hogy nem májusban van a névnapom. Sőt! J De nem baj, most rendeltük meg bookdepository-ról, már régen a listámon van, amerikából is csak azért nem hoztam el, mert nem volt meg nekik ez a szép könyves borító. Szóval még jött a Stoner John Williamstől.

Emile Zola: Nana

Akik olvassák a blogot, azok már rájöhettek, hogy Emile Zola a kedvenc  íróm, és hogy tervezem a Rougon-Macquart sorozatának a teljes beszerzését és elolvasását.

Így kezdtem neki a Nana-nak is, mint egyik leghíresebb művének, ami szerintem sokunk szülei polcáról sem hiányzik. Az én példányom is még anyukámé volt. Vártam a történetét, már csak azért is, mert kíváncsi voltam mi történik a kis Nana-val (eredeti neve Anna), aki a Patkányfogó történetében nő fel a szemünk előtt, és a könyv végére el is szökik otthonról, búcsút intve a nyomornak. A lány könnyűvérű természetét már a Patkányfogó lapjain megismerhetjük, ez a Nana lapjain sem változik. A két történet között néhány év különbség telik el, Nana az előadóművész, akit Párizsban sokan várnak fellépni. Van egy 2 éves kisfia Louis, akit szintén a Patkányfogóból ismert nénje Leratné fogad magához, és nevel. Az egész könyv arról szól, hogyan szórakozik, közösségi eseményeken vesz részt, lóversenyekre jár, a férfiak pedig megbolondulnak érte, és ostobaságokat csinálnak. Természetesen, nem tagadhatja meg a vérét, és ő is, mint anyja, pénzügy gondokkal küszködik, mindig tartozása van. A történet csúcspontja ott mutatkozik, amikor pénzre van szüksége, és a 2 testvérpár, akik mindketten odavoltak érte, a pénzszerzésben a végzetükre jutnak. Egyik börtönben végzi, a másik holtan. Nana a romlást, az emberek mocsokba és semmibe taszítását jelképezi. A saját sorsa is e színben végeztetik be a könyv végén.

A könyv, teljes elolvasás után adja meg az igazi Zola élményt, amit nagyon hűen fest meg minden könyvében. Az igazat megvallva, hogy kicsit negatívat is írjak most, kicsit csalódott voltam ebben a művében, mert hiányzott nekem a cselekmény belőle. Majdnem minden fejezet valamilyen társasági eseményt ír le, és csak a maradékban ismerhetjük meg azt a néhány főszereplőt, akiknek végül, valahogyan bevégeztetik, Nana által. Az eddig olvasott 4 könyv közül ez az egyik leggyengébb volt, persze még így is nagyon jó. Megintcsak nem tudok mást írni, mint azt, hogy mindent, amit Emile Zola leírt, máig vissza lehet vetíteni az emberekre. Ez az embertípus egy olyan példája volt, amit nem feltétlen a léha emberekben kell keresni, hanem szimbolikusan, átvitt értelemben sokan megtalálnak az életükben, valamilyen formában. Bármi lehet, ami padlóra dönti, tönkreteszi, és elsöpri őket, mint valami fertőző betegség.

Idézetek:

• Az ember boldog, ha adhat.
• Könyvek meg színdarabok dolgában nagyon határozott elvei voltak Nanának; az ilyesmi érzelmes legyen és nemes, hogy álomba ringassa, lelkét emelje.
• Minek kétségbeesni? Isten akkor van legközelebb, mikor már azt hisszük, minden elveszett.

Zola: Money (A pénz)

Elérkezett az idő, hogy elolvastam egy újabb Zola művet, a Money-t (azaz A pénz), ezzel már háromra növeltem a Rougon-Macquat sorozat olvasását (tudom még mindig gyenge, de ha hamar elolvasnám őket, akkor nem tartana ki sokáig J).

A Money-val, ahogy azt a címe is indikálja, az a baj, hogy új kiadásban már nem lehet megvenni, így én is angolul olvastam el. A könyv főszereplője ezúttal a Rougon család sarja, Saccard. A Rougon család példájával Zola az élet pozitív alakulását mutatja be. Saccard sikeres üzletember, úgy dönt alapít egy bankot (Universal Bank), és részvényeket árusítva, próbál meggazdagodni, és végülis mérhetetlen kapzsisága lesz a veszte is egyben. Zola, ezzel a kötettel, az akkori pénzügyi/banki példát hozta, hogyan működött mindez a második birodalomban. A könyv pozitívabb szereplője, Saccard élettársa, Madame Caroline, aki próbál jól cselekedni, kvázi a morális hátteret és viselkedést mutatja Saccard számító lényéhez képest. Még akkor is, amikor rájön, hogy Saccard megcsalja, amit érzelmileg elég rosszul visel, de meggyőzi magát, háttérben marad és nem hagyja el. Felsorakozik néhány mellékszereplő is, akik főleg befektetőként jönnek a képbe, és akiket Saccard meggyőz, hogy még tartsák a pénzüket bent, mert még növekedni fognak a részvények. Feltűnik Saccard fia, Max is, aki körülbelül megveti az apját, és elküldi, de figyelmezteti Madame Caroline-t, amikor segítségét kéri. Saccard másik fia Victor is előkerül a könyvben, akiről Saccard nem tudott (vagy nem akart tudni), aki szegénységben és elhanyagoltságban nevelkedett, és akit Madame Caroline vesz a gondjai alá, persze csak közvetetten. Ez elég rossz döntésnek mutatkozik, amikor a fiú erőszakot követ el a befogadóin, és megszökik.

Ez a könyv is tetszett, de talán most már elfogult vagyok Zolával, mert az élete ismerete után és a Patkányfogó elolvasása óta ő lett a kedvencem. De a könyvről azt hiszem valóban elmondható, hogy eléggé modern, és még ma is aktuális a téma, amit boncolgat, miszerint mi mindent tesz meg az ember a pénzért, és mi mindet tesz a pénz az emberrel. De ugyanígy a témák, amit a többi könyvében felvázol sem térnek el túlzottan a jelen ember viselkedésétől, mit sem változnak az emberek és az emberi természet 100+ év távlatában.

Még a kiadásról megjegyezném, hogy az Oxford Classic kiadását olvastam, ami a könyv elején jó 30 oldalon keresztül magyarázatot, értelmezést ad a könyvhöz és extra információkat is.

Idézetek:

• Like a lover driven from the boudoir of a mistress whom he desires all the more, even while telling himself he detests her, he kept coming back irresistibly…
• …he well knew that desperate men make the bravest and most daring troops, having nothing to lose and everything to gain.
• Isn’t it extraordinary, to be unable to be sad for long!
• …some said he wasn’t entirely trustworthy; but then, who was, in business and in love?
• …you can’t go stirring up the world without stepping on a few toes along the way.
• Women, decidedly, were not to be trusted, they went into deals with the most amazing bad faith.
• …and life would always bring healing for the wounds that it caused.

És ezek az idézetek a pénzről (túl sok lett, ezért külön megjegyzem):

• Ah! Money! Money the corrupter, the poisoner, shriveling souls, driving out all goodness, affection and love for others. Money alone was the great culprit, the promoter of all human cruelty and filth.
• How is it possible that the passion for winning can change decent people to such an extent!
• He was no more than money-maker, one who threw things and beings alike into the melting-pot to turn them into money.
• Ah! Money! Horrible money that soils and devours everything!
• Didn’t this answer the question of whether education, health, and intelligence are not all, in fact, down to money?
• …money was always the manure in which the humanity of tomorrow was growing; money, poisonous and destructive, became the ferment of all social growth, the compost necessary for the great works that made life easier.

Émile Zola és A Rougon-Macquart sorozat

Már annyit írtam Zoláról, hogy úgy érzem ismétlem magam, de nem baj. Mint már többször írtam, először Cézanne élete közben ismertem meg, a könyv 30%-a Zoláról is szólt, életéről, nyomorúságáról, és barátságáról a festővel.

Zola édesapja korán meghalt, anyjával pedig nehéz körülmények között éltek, gyakran éheztek. Korán munkába kényszerült, Párizsba költözött, ahol gyötrelmei folytatódtak. Első 2 évét, munka nélkül töltötte Párizsban is, zálogosította a kevés holmiját ami volt, és a legenda szerint a verebeket ette, amik a manzárd szobája ablakába ragadtak. Élete később kezdett felfelé indulni, amikor végre írhatott, először segédként, asszisztensként működött egy újságnál, majd később cikkeket is írt.

Nagy hatással volt rá Balzac Emberi színjáték című sorozata, ami 95 kisebb-nagyobb műből áll. Ennek hatására szerette volna megírni az ő, saját családi regényét, ami a második francia birodalomban játszódik. A könyvsorozatot előre eltervezte, főhőseit első naptól kezdve tudta milyen tulajdonsággal fognak bírni. Be szerette mutatni, hogy milyen nagy hatással van az emberekre az öröklődés és a neveltetés, és a környezetük, és e szerint miként válnak azzá, amik.

A „Les Rougon-Macquart” sorozat összesen 20 kötetből áll. Mindegyik különálló mű, ám a szereplői valamilyen rokoni kapcsolatban állnak egymással. A 20 kötet rendszeresen, körülbelül évenként jöttek ki, 1893-ban fejezte be a Pascal doktor -ral. Ámbár nincs olvasási sorrendje a könyveknek, ugyanis mindegyik különálló mű, Zola a következő olvasási sorrendet ajánlotta (zárójelben a megjelenési év):

1. Rougonék szerencséje (1869-70)

2. A kegyelmes úr (1876)

3. A hajsza (1871)

4. A pénz (1891)

5. Az álom (1889)

6. Plassans meghódítása (1874)

7. Tisztes úriház (1882-83)

8. A Hölgyek Öröme (1883)

9. Mouret abbé vétke (1875)

10. Szerelem (1878)

11. Párizs gyomra (1873)

12. Életöröm (1884-85)

13. A Patkányfogó(1877)

14. A mestermű(1886)

15. Állat az emberben (1890)

16. Germinál (1885)

17. Nana (1880)

18. A föld (1887)

19. Az összeomlás (1892)

20. Pascal doktor (1893)

(sárgával jelölve amit már elolvastam, kékkel, amiket már megvettem)

Én eddig kettőt olvastam a sok közül, de ez csak arra juttatott, hogy mindet el akarom. Elsőként A mesterművet olvastam (Cézanne miatt), aztán a Patkányfogót, ami remek volt. Ennél jöttem rá, hogy hogyan is kapcsolódnak a családok, ugyanis megismertem a neveket a két könyvben. Sajnos újonnan, nem sok Zola könyvet lehet megvásárolni magyarul, talán angolul mindet meg lehet szerezni. Nyáron sikerült használtan vennem 2 kötetet, amik szerintem sosem voltak olvasva, de azért jobban szeretném újonnan megvenni őket, és mindenképpen el szeretném olvasni a teljes sorozatot. Azt hiszem őszintén mondhatom, egyik kedvencem Zola és a munkái.