Émile Zola életrajza - amikor túl kevés volt a "lap", hogy mindent leírjak

A Jó napot Zola úr című könyvet, egy véletlen keresgélés során találtam egy antikvár oldalon, és miután elolvastam a tartalmát, el is határoztam, hogy megrendelem. Nagyon jól tettem. Annak ellenére, hogy Zola életéről már vettem egy könyvet (még nem olvastam). Az sokkal vékonyabb, így feltételezem, más szemszögből közelíti meg az író életét. Ezt a könyvet Armand Lanoux írta, aki személyesen ismerte az írót, így néhány bejegyzés egyenesen az írótól származik, némelyekhez pedig hozzá van téve a lánya vagy fia véleménye.

Nagyon nehéz megfelelően összefoglalni a könyvet, mert számomra nagyon érdekes volt. Annyira jó olvasni bizonyos művek keletkezéseinek körülményeiről, hogy éppen mi váltotta ki az adott témát az íróból, vagy éppen mi miatt változott meg a stílusa. Teljesen másképp néz az ember az adott olvasmányra, utána. Mondjuk vigyázni kell, mert erősen spoiler veszélyes azoknak, akik esetleg nem olvasták ezt vagy azt a művet.

Zola édesapja korán meghal, és őt az anyja és nagyanyja neveli elég szegény körülmények között. Fiatalkorában, Aix-i éveit, Paul Alexis és Paul Cézanne társaságában tölti, a líceumban jobban rajzol, mint Cézanne. A három barát elválaszthatatlan, de Zola korán Párizsba költözik, hogy jobb körülmények között élhessenek. Ez nem úgy sül el, ahogyan tervezi, ugyanis Párizsban még nyomorúságosabban él, nagyon kevés pénzből. Végre mikor észreveszik tehetségét, és megengedik, hogy írjon a Hatchett-nek, akkor kezd élete jobbra fordulni (itt hiányoltam, hogy nem ment bele mély részletekbe a szegény hónapokról). Sajnos részletesen az életét nehéz lenne leírni, nemhiába a könyv majdnem 500 oldalas, így meg sem próbálom. Megismerkedhetünk az író visszafogott stílusával – aki, amikor a Nanát készült megírni, és valóban utcalányok után járt hiteles információkért – szégyellte magát és szemérmes volt. A feleségével – aki mindenben támogatta és kitartó társa volt – is hasonlóan viselkedett. Az igazi szerelmet már élete végén ismeri meg, Jeanne személyében, aki a szolgálójuk volt, és akitől teljesen megfiatalodik, lefogy és boldog lesz. Ebből a viszonyból születik a 2 gyereke, akikkel titkos második életét éli, ámbár egy idő után Mdm Zola is tudomást szerez a létezésükről, és később belenyugszik. Könyvei Jeanne-el való kapcsolata után nyugodtabbak, visszafogottabbak lesznek, Lanoux állítása szerint, felváltja az élete a szenvedélyt, és könyvei lapjai kevesebbet kapnak belőle.

A könyv megismertet bennünket nemcsak Zolával, de kis mértéken a többi kortárs francia írógárdával, Hugo-val, Flaubert-el, Balzac-kal, Maupassant-al. Érdekességként, „Zola annyit dolgozik csak, amennyit éppen muszáj. Nagy hirtelen összemarkolt tudásának értéke elképesztő. Flaubertnek ugyanez, 20 évébe került volna”. Leírja milyen gyakori vendég nála Maupassant, és hogy mennyire lesújtja a halála. Ugyanakkor néhány – számunkra ismeretlen név, az akkori fiatalság – kritizálja Zolát, majd később egyenként rádöbbennek nagyot tévedtek, és bocsánatot kértek tőle. Ugyanúgy jó barátságban áll az akkori kortárs festőkkel, akiket nagyrabecsül, és úgy véli nagy hírnévre szertevő művészekké válhatnak, ha jól használják.

A könyvben nagyon sok mindent megtudhatunk a Zola regények keletkezéséről. Például, hogy a Germinál írása előtt, ő tényleg elment egy bányába, és saját szemével akarta látni a munkások életét. Amikor a bányavezető a nyugis részekbe viszi, ő arra kéri, hogy a poklot mutassa meg. Lanoux megjegyzi, hogy ámbár a Germinal tartalmaz hibákat, de tanítani kellene az újságíróiskolákban, mint a tökéletes helyzetfelmérés iskolapéldáját.

Jegyzeteim a könyvhöz

A mű megírásakor kicsit aggódott, a festő barátai miatt (főleg Cézanne miatt), de amikor felolvasott neki egy részletet belőle, úgy érezte, a festő áldását adta rá. Megjelenése után viszont, egy hideg levélben köszönte meg, és barátságuk megszakadt. Erről a későbbi kapcsolatról keveset ír a könyv, azt hiszem, egyszer hozza még fel Cézanne nevét, de már nem említi a próbálkozásokat egyik fél részéről sem a későbbiekben.

Kiderül az is, még mekkora tervei voltak az életműve folytatására, és tervezte miket is kell még megírnia. Különösen kedvesnek találtam azt az információt, hogy mennyire szerette a kutyáját Pimpim-et, és hogy sajnálta, hogy a Rougon-Macquart sorozat családfáján nem szerepeltethette az állatokat is.

Élete utolsó éveiben belekeveredik a híres Deyfrus-ügybe (ennek a könyvnek köszönhetően végre megtudtam a részleteket is), amibe elsősorban igazságérzete késztette. Deyfrust kémkedéssel vádolják, de Zola védőírásokkal magyarázza ártatlanságát, megtántoríthatatlanul, még akkor is, amikor el kell szöknie Franciaországból, egyedül, családja nélkül, mert üldözik hozzáállása miatt. Évek után kiderül Deyfrus bűntelensége.

Halálának körülményeiről olyan információkat tudhatunk meg, amelyek nagyon fontosak, és amikről nem sokat tudtam ezidáig. Például, hogy a gyilkosság gyanúja máig tisztázatlan maradt.  Feleségét és őt éjszaka éri a szénmonoxid mérgezés, és annyit lehet tudni, hogy Zola utolsó lépéseivel ablakot akart nyitni. Felesége túléli a történteket, Zola viszont meghal. Nemhivatalos nyomozásokban kiderül, hogy a szomszédos ház kéménymunkálatait használták fel arra, hogy eltömítsék az író kéményét is, aminek a nyomait meg is találták a későbbiekben. Ámbár senki nem lett elítélve a történtekkel kapcsolatban, a tények ismeretében elég nehéz elhinni a baleset lehetségességét.

Nehéz ezt a könyvet hova sorolni, hiszen mindent magába foglal. Életrajzot, műelemzést, pszichológiát és jellemelemzést, véleményt és még talán minimális fikciót is. Hűen adja vissza Zola életét, nagyrészben a legapróbb részletekig, néhol pedig elég felületesen (például hiányoltam a Cézanne-al a barátsága sorsának befejezését, vagy a párizsi élete első éveinek nyomorúságainak részletezését). Ennek ellenére, inkább azt mondanám, hogy még túlontúl is részletes minden másban. Akit érdekel az író, annak mindenképpen ajánlom, nekem öröm volt olvasni. Annak is érdekes lehet, aki csak egy jó és érdekes életrajzot olvasna. Mivel én elfogult vagyok, így abba is hagyom a reklámozást, a könyvei önmagukért beszélnek úgy is, és nincs szükségük marketingre vagy ajánlásra. Aki pedig nem olvassa őket, az magát fossza meg az élménytől.

Idézetek (néhány Zolat idéz, néhány viszont az életrajzíró tollából származik):

• "A tél Párizsba jött nyaralni." (Émile Zola)
• „Szeresd a céda nőt, s ő meg fog vetni: vesd meg, s ő szeretni fog." (Émile Zola)
• „Az Úr szabad akarattal ajándékozott meg, de magának tartotta fönn a büntetés és a jutalmazás jogát..” (Émile Zola)
• „Az ember tanulja meg csodálni az is, amit nem szeret." (azt hiszem, Flaubert)
• „Minden költő, minden regényíró ismeri az irodalmi alkotásnak ezt a különös sajátosságát, amit közönséges nyelvre így fordíthatnánk le: amit az ember a szívével ír, az bekövetkezik. Zola túlérzékeny idegrendszerével kész médium."
• „Vigyázni kell, mit ír az ember. Sok regényíró és költő tudja, tapasztalatból, hogy amit elgondol, utóbb beteljesül. A műalkotás számos rejtélye közül ez az egyike a legnyugtalanítóbbaknak."