Június túl könyves

A júniusom nagyon könyvesen telt. Kezdődött rögtön egy rendeléssel bookline-ról, ugyanis megláttam, hogy az egyik könyv, amit még csak nemrég vettem észre az egyik könyvesboltban -70% kedvezménnyel volt (persze a könyv már régebbi, gondolom senki nem veszi J). Így még a hónap elejém hozzám került Roy Jacobsen: Szoba kiadó című könyve. Aztán jött a könyvhét, ahová én megint csak vasárnap délután jutottam ki. Tavaly, amilyen szerencsésen találtam akciókat – és azt gondoltam most is így lesz – bizakodva indultam. De sajnos csalódnom kellett. Csak néhány kiskönyvet vettem. Az egyik angol könyvesboltnál kb. 500Ft-ért a két Flaubert és Dosztojevszkij könyvecskét, majd a Helikonnál a zsebkönyvekből elhoztam Csáth Géza: Egy elmebeteg nő naplóját, és Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból címűt. Megvettem még a Geopen szép új kiadású sorozatának egyik könyvét, Jelena Csizsova: Nők férfiak nélkül nevűt. Ezután már csak a az Alexandra nagy júniusáról kellett olvasnom, hogy elszabaduljon a pokol. Nem is értem miért dőlök be nekik, hiszen ezeknek a könyveknek a nagyrésze kapható lesz ennyiért, vagy mégkevesebbért a hamarosan kezdődő nyári akciójuk alatt is. De azért csak rendeltem 7 könyvet – ha már féláron voltak...

• Roman Szencsin: A Jeltisev család
• E.L. Doctorov: A vak zongorista
• Umberto Eco: A rózsa neve
• Emma Donoghue: A szoba
• John Fowles: A lepkegyűjtő
• Margaret Atwood: Az özönvíz éve
• Reinaldo Arenas: Mielőtt leszáll az éj

A legtöbbet már korábban is meg akartam venni, de nem éreztem rá kellő motivációt. Olyan „jó lenne ha meg lenne” érzést éreztem irántuk, ami nálam annyi hogy kb. 2 év leforgása alatt max. hármat fogok belőlük elolvasni. A legjobban talán a Jeltisev család érdekel, mivel egy zord orosz településen játszódik. A lepkegyűjtőt pedig akkor akartam megvenni, amikor a színházi előadásunk 15 perc után abbamaradt, mert Berecki megsérült. Mivel csak 2 hónap múlva voltak újra helyek, azt gondoltam akkor, addig megveszem a könyvet és elolvasom. Aztán megláttam, hogy a borítóján ők vannak, és elment az egésztől a kedvem. Hogy lehet ennyire elrontani egy borítót? Csak mert annyian nézik a műsort? Semmi közük a könyvhöz. Úgyhogy annak ellenére, hogy Berecki nagyon jól játszott a könyvet eszembe nem volt megvenni a nagy fejével. Aztán most megláttam féláron, és ennyiért elhoztam. Habár valószínűleg csomagolópapír kerül majd rá. És az igazat  megvallva már annyira nem is érdekel mint februárban, amikor félbemaradt az előadás.

Hát a június így telt el, könyv-könyv hátán, és már előre félek a július 15.-ei Alexandra nyári akció kezdetétől :).

Zola: Germinal

Májusban úgy döntöttem, hogy ideje egy újabb Zola műnek nekilátnom, és az egyik leghíresebb művére esett a választásom, a Germinalra. A könyv, a Rougon Macquart sorozatban megjelenésileg a 13., ajánlott olvasási sorrendben pedig a 16. kötet.

A mű, a Macquart családi vonalon folytatódik, a Patkányfogóból jól ismert Gervaise középső fia – Étienne, munkakeresését és későbbi beilleszkedését mutatja be. Étienne, egy kis bányászfaluban próbál szerencsét, munkát keres, és mivel a szerencse valóban melléje szegődik, pont egy megüresedett helyre sikerül felvételt nyernie – bányamunkásnak. Már szinte az első napon barátságba kerül a Maheu bányászcsaláddal, akiknek 3 nemzedéke is egyszerre feketéllik a bányában. Étienne a munkáról a nagyapával beszél, majd az apa fogadja szinte fiának a szimpatikus munkást. Egyedül Cathrinnel, a lányával nem találja meg a megfelelő hangnemet, és nem indulnak döccenőmentesen a dolgaik. Ahogy Étienne egyre jobban érzi magát Montsou-ban, úgy érzi egyre jobban szívügyének a bányászok sorsát is. Beköltözik Maheu-ékhoz, és egyre jobban belemélyed a sztrájk gondolatába, majd nekilát magának az előkészítésének. Lassan meggyőzi az embereket és hamarosan kitör a nagy sztrájk, ami akkora méreteket ölt, hogy az emberek inkább éheznek, agresszívakká válnák, sőt gyilkolnak is, de elvből addig mégsem mennének vissza dolgozni, amíg a feltételeiket nem teljesítik. Ők csak jobb munkakörülményeket, és több pénzt akarnak a munkájukért, amit szinte már semmire sem becsülnek a munkaadóik.

A könyvet inkább 2 vonalon jellemezném. Az egyik a munkások élete, a bánya, és a kemény munka, ami a föld mélyén folyik. A másik pedig inkább egy családtörténet, amiben Maheu-ék kerülnek előtérbe és ismerhetjük meg rajtuk keresztül a falut, az ott élő munkásokat és szokásokat és a sztrájk súlyos következményeit.  A család története szívbemarkoló, a magas áldozataikkal, és a történések alakulásával, ahogyan mindent elveszítenek. Keményen kitartanak a munkabeszüntetés mellett, és inkább éheznek és szenvednek, csak hogy az elvüket ne adják fel. Sorra veszítjük el a család tagjait, és némelyiket bizony annyira sajnáltam, hogy már haragudtam Zolára, ahogyan érzéketlenül, sorra írja ki a szereplőket a könyvből. De még messze nem volt vége… Nagyon szívrendítő történet. Még a lovacskák sorsát is olyan élethűen írja le, hogy az embernek sírni támad kedve. Egyébként a könyvnek ezt a részét, ahol inkább a családról ír, jellemzi őket és a szomszédokat, inkább a Patkányfogóhoz hasonlítanám. Lehet azért is kedveltem jobban ezt a részt.

Nem hiába nevezik a Germinált a legjobb világirodalmi leírásnak, és nemhiába mondja Lanoux a Zola életében, hogy azt a leírást, amit Zola végrehajt a Germinálban, iskolákban kellene tanítani. Ami a mű keletkezésének körülményeit illeti megjegyezném, hogy Zola, amikor ezt a könyvet készült megírni, valóban ellátogatott egy bányába, és amikor csak a külsőségeket mutatták meg neki, ő kérte, hogy ő a „poklot” szeretné látni. Saját bőrén, saját tapasztalatán látta, mit is csinálnak, mit is éreznek a bányászok, akik 12 óra/nap, 2 hetes turnusokban 1 szabadnappal, vájják a földet.

A könyv sokkal több minden kifejez, mint amennyit én itt le tudok írni, és visszaadni. Zola a Germinálra kritikákat is kapott, és egy időben csak cenzúrázottan jelenhetett meg, túl élénk, néhol agresszív jelenetei miatt.  Szerencsére, ma már teljes valójában olvasható a mű, és a munkásosztály bibliájának nevezhető. Őszintén mondhatom, hogy magasan az irodalmi ranglétrán van a helye. Az enyémen biztos ott van.

Idézetek:

• Vágy gyötörte, hogy láthasson, és félelem, hogy látni fog.
• Fújd el a gyertyát, még véletlen meglátnám, amire gondolok.
• Az ösztön erősebb az észnél.
• A tudást mohón szomjazó tudatlanokra jellemző rendszertelenséggel vetette magát a tanulásba.
• …kibírja az egyhetes koplalást az az ember, aki tizenkét éves kora óta tanulja, hogyan kell elviselni tüzet is, vizet is, és lelkierejük most már a katona, a hivatására büszke ember rátartiságával párosult, hiszen naponta szembenéztek a halállal, és természetesnek tartották a bátor önfeláldozást.
• …rossz asszony szerencse a háznak.
• Ha az embernek kenyere van, azzal még nincs minden rendben. Melyik bomlott agyú találta ki azt, hogy az ember bldogsága e füldön a vagyon arányos elosztásában rejlik?
• Ám a bányakatasztrófáknak van egy íratlan törvénye: mindig fel kell tételezni, hogy életben vannak azok, akiket a bánya betemetett…
• A szén nagy távolságból is kristálytisztán vezeti a hangot.
• …s a föld alatti gályarabok gyötrelmes munkájára olyan roppant súllyal nehezedtek a sziklák, hogy csak aki tudta, mi folyik odalent, csak az hallhatta meg a fájdalmas sóhajt.

„What did you see that got us Cujo?” - rövidke Stephen King, reggeli kávé mellé

Amerikában a napokban jelent meg Stephen King új regénye End of watch címmel, ami a Mr. Mercedes-nek és a Finders Keepers-nek (nálunk Aki kapja, marja) a folytatása. Ennek mivoltjából hívta meg őt a CBS amerikai csatorna a reggeli showjába, ahol nemcsak az új könyvről beszélgettek, hanem régiekről is, ahogy politikáról és Donald Trumphoz való viszonyáról. Aztán ilyen egyszerű beszélgetésektől érzem mindig, mennyire jó lenne őt személyesen is ismerni – mondjuk ilyen szomszédi viszonyban – és reggelente amikor összefutnánk, miközben behozzuk az újságot, megtárgyalnánk a világ ügyeit. Meg a jó kis sztorijait J.

A videót ide kopizom, hallgassátok, miket mond Uncle Stevie J:

Bizonyára a könyv magyar fordítására sem kell majd sokat várnunk, habár most, hogy meghalt Szántó Judit, a King könyvek jelentős számának fordítója, nem tudom jelent-e ez majd valami változást a fordítások és kiadások ütemén. És amennyire sajnálom Szántó Judit halálát, annyira azt gondolom, hogy rá fér a King fordításokra egy kis friss, új hangulat.

Ray Bradbury: Fahrenheit 451

Ray Bradbury Fahrenheit 451-es története már régóta foglalkoztatott. Legutóbbi amerikai utamról magammal is hoztam, szép borítóval, olyan a külső fedele, mint egy régi gyufásskatulya, és a fogása is kicsit puhán érdes. Ha ez így érthető J.

Főszereplője Guy Montag, aki valamikor a disztopikus jövőben tűzoltóként keresi a kenyerét. Ezzel nem is lenne gond. A tűzoltók hasznos emberek. De ezek, ebben a funkcióban, nem egészen. A feladatuk, hogy olyan házakat keressenek, ahol könyveket tartanak, és ezeket felgyújtsák. Ebben a jövőben az olvasás és a könyvek szeretete bűn, és aki ezt megszegi súlyos következményeknek néz elébe. Mindeközben a mi tűzoltónk eltesz, megment néhány könyvet a munkája során. Az összegyűjtött könyveit elrejti, és ugyanakkor egyre jobban megutálja a szakmáját, és undort érez iránta. Lassanként, megszerette a könyveket, kicsit tovább tartott, hogy rájöjjön miben is rejlik a varázsuk. Ezután egyedül marad, hiszen nem oszthatta meg senkivel titkát. A felesége inkább követi a törvényt, és nagy bajba sodorja, amikor a bizalmába avatja. Innentől kezdve féltenie kell az életét, és menekülnie. Beáll egy város határban táborozó „bandába”, akik klasszikusokat tanulnak meg, hogy megvédjék és megtartsák a jövőnek.

Tartalomról ennyit, így is túl sok lett, nem szoktam ennyit írni. Kicsit többet vártam ettől a könyvtől. Amennyit annak előtte hallottam róla, abból nekem egy kicsit más szűrődött le. Félreértés elkerülése végett, természetesen jobb mint a legtöbb, de azért mégsem nevezném kedvencemnek. Valami hiányzott belőle. Montag maga sem tudta mit is akar kezdeni önmagával, a feleségét legszívesebben elrugdostam volna valamerre a tucat gondolkodásával. Na látjátok, az a nő, az megtestesíti a vele egykorú mostani emberek 90%-át. Csinálja amit mondanak neki, gondolja, amit más gondol, és azt szereti, ami éppen menő. Mert épp a 4 falas tévé volt az új divat, és nekik csak 3 falas tévéjük volt... Inkább nem részletezem, akinek nem ige ne vegye magára. Szóval Montag, a kiálló gondolkodásával, nem volt képes ráncba szedni a feleségét. Úgyhogy ezzel ő maga is egy vesztes. A másik „nemtudomhovatenni karakter” Faberé volt, akinél megmaradt kicsit a titokzatossága, nem tudtuk pontosan kicsoda ő, de tudtuk, hogy egyike a könyv szeretőknek. De ő is annyira bátortalan volt, hogy ki sem merte tenni a lábát a házból. Mintha Bradbury egy szerencsétlenek kötegét írta volna össze a könyvbe. Jujj, már megint nagyon negatívoskodok, elvenni meg senki kedvét nem szeretném. Sőt.

Az én könyv verziómnak a második fele, vélemények, magyarázatok, előzmények és fogadtatások történeteit tartalmazta. A végén „megszólal” maga Bradbury is, és elmeséli hányféle különböző verziója volt a címnek, vagy hogy miként írta meg a történetet. Valójában csak egy novellának indult.. Mondjuk az is. A cím kutatásnál felhívta  több egyetem tudomány karát  megérdeklődni, hogy milyen hőfokon ég a papír. Sehol sem tudtak neki választ adni. Végül a tűzoltóságnál kapta meg a válaszát –  a 451 fahrenheitot. És innen jött a cím. Általában a UCLA könyvtárát használta, ahol 10 centért, fél órára bérelhette az írógépet. A nevek kitalálásánál sem vitte túlzásba a kreativitást, Montagot egyszerűen egy papírgyártó cégről nevezte el, a Faber-t pedig – gondolom mondanom sem kell – egy ceruza márkáról. Szóval csak vette a körülötte levő tárgyakat J.

Összefoglalva  nem volt annyira rossz a könyv, fogjuk arra, hogy én tettem túl magasra a lécet. Kicsit hiányzott nekem bele egy kis történet, és hogy végülis lezárja annak a kevés szereplőnek a történetét, akiket felsorakoztat. Inkább rábízom mindenkire, hogy olvassa el, és döntse el, én örülök, hogy elolvastam, de nálam mindössze a közepes szintet üti meg.

Idézetek:

• There must be something in books, things we can’t imagine, to make a woman stay in a burning house; there must be something there. You don’t stay for nothing.
• …for the first time I realized that a man was behind each one of the books. A man had to think them up. A man had to take a long time to put them down on paper.
• Everyone must leave something behind when he dies, my grandfather said. A child or a book or a painting or a house or a wall built or a pair of shoes made. Or a garden planted. Something your hand touched some way so your soul has somewhere to go when you die, and when people look at that tree or that flower you planted, you’re there. It doesn’t matter what you do, he said, so long as you change something from the way it was before you touched it into something that’s like you after you take your hands away.

Nem vettem Barcelonában egy könyvet sem

Májusban nem vettem sok könyvet, inkább kaptam őket. Rögtön az elsőt a hónap elején, még egy névnapi tartozás volt, pár hónappal korábbról – úgy látszik a névnapi könyveimet mindig májusban kapom meg J. A könyv címe How to be a Parisian wherever you are. Az egész könyv inkább olyan mint egy magazin. Nincs cselekménye, nem regény, nem novelláskötete. Csak tippek és tervek, hogyan éljen az ember párizsiasan, mit csináljon, vagy mit nem.

A második könyvem, a néhány hónapja várt következő Zola mű, az Earth. Még talán tavaly év vége felé olvastam, hogy az Oxford Classics április közepén kiadja a következő Zola publikációt, azóta azt vártam J. Így kiadás után rögtön írtam a kiadónak, és megrendeltettem velük, így érkezett meg májusban.

A harmadik könyvet pedig kaptam, a Dachaui varrónő címmel. Ehhez túl sok hozzáfűzni valóm nincs is. Régebben láttam meg a könyvesboltban, és úgy gondoltam lehet elolvasnám. Így hosszabb várakozás után végül most májusban megkaptam. Ami kicsit elszomorított, hogy sajnos Barcelonából könyv nélkül tértem haza. Nem sikerült semmit találnom amit szerettem volna. Lehet kicsit több könyvesboltot kellett volna felkeresnem, na de ez már így alakult.

Donna Tartt: A titkos történet

Nem is tudom hogyan került le a polcról éppen ez a könyv, de március legvégén elkezdtem Donna Tartt Titkos történetét olvasni. Hát az valami hihetetlen, hogy milyen tempóval szippantott magába. Régen volt könyv, amit ennyire szerettem volna olvasni. Tudni kell róla, hogy majdnem A4-es nagyságú kiadás, kisbetűkkel íródott, van vagy 500 oldal, és még így is  - együltemben nem tudtam kevesebbet mint kb. 80 oldalt olvasni. Mivel hétköznap kevesebb időm jut olvasni, így kb. 2 hétvége alatt végeztem a könyvvel. Annyira jól van megírva, annyira közel áll hozzám a helyszíne, olyan  jó a témája, hogy lehetetlenség volt nem szeretni. A  könyvet, a főszereplő meséli el, egyes szám első személyben. Ő Richard, aki egy vermonti egyetemre kap felvételt, ahol mi sem kézenfekvőbb középiskolás múltja miatt – hogy görög órákat vesz fel, az egyetem rektorának negatív véleménye ellenére is. Nehézkesen, de felvételt nyer ebbe az 5 tagból álló elit csoportba, akikről akkoriban vajmi keveset tudott. A könyv egész első felén végigérezhető ez a titokzatosság, tudjuk, hogy valami nincs rendben ezzel a csoporttal, de gőzünk sincs mi lehet az. Ahogy az ősz télbe megy át, úgy válik Richard közelebbi barátjává a csoport tagjainak, de talán nem érez elég közelséget ahhoz, hogy segítséget kérjen tőlük a téli szünetre ránehezedő szállásgondjai miatt. Ekkor olvastam a kedvenc részemet a könyvben, amikor ott marad egyedül a vermonti rideg télben, egy padlásszobában aludva, aminek lyukas a plafonja. Végül egyik csoporttársa menti meg – addigra szinte már a fagyhaláltól – aki korábban hazatért európai útjáról. A tavasz betértével válnak igazi jó baráttá, és végül fény derül a titok nyitjára, arra a titokra, amit a csoport hosszú ideje rejteget és mi alig várjuk, hogy kiderüljön. Egy gyilkosságról van szó, aminek a leplezéséhez egy újabbat kell elkövetniük. Hogy mentség magukat. És erről már Richard is tud, és részese lesz. Azt hiszem innentől a könyv tartalmát már nem részletezném, a második fele a nyomozásról, a türelmetlenkedésről, gyanakvásról, és főleg arról szól, hogyan birkózik meg az 5 fiatal ennek a szörnyű bűnténynek a súlyával, amivel együtt kell élniük, és hogyan változik meg ezáltal az életük.

„Hát ha az ember azzal ébred, hogy kettőkor meggyilkol valakit, aligha gondol arra, mit ad a hullának vacsorára."

Aki ismeri a Koponyák című filmet, és aki látta az újabb Riot Club nevűt, azok felfedezhetnek némi hasonlóságot, ám én inkább mégsem hasonlítanám egyikhez sem. Inkább azt mondom, mindkettőből van benne egy kis ötlet, de maga A titkos történet sztorija teljesen egyedi a maga nemében. Igazat megvallva, nem is tudom olvastam-e hasonló könyvet, ami ilyen jól volt megírva és ami ennyire lekötött. Ezek után csak mégjobban kíváncsi vagyok az írónő Goldfinch nevű könyvére, ami állítólag még ennél is jobb – és ami azt hiszem régebben valahol olvastam – készül magyarul is.

Egyébként az írónő élete is majdnem ennyire misztikus, mint a könyve, és valószínű, hogy saját élményei alapján született meg A titkos történet, aminek a megírásához még egyetemi évei alatt látott neki. Donna Tartt is a vemonti egyetemre járt, és olvas görögül. Nem szeret a figyelem középpontjában lenni, nem néz tv-t, nem olvas újságot, nincs jelen internetes közösségi oldalakon. Csak az írással és az olvasással kapcsolódik ki, de ennek ellenére nem publikál új könyveket évről-évre.

Még egy kis megjegyzést kell tennem a Park kiadó kiadására. Telitalálat volt a könyvlapok. Nem az a nehéz hidrogénezett fehér lap, hanem az újrahasznosított, kicsit szürkébb, vékony lapocskák.  Én, személy szerint imádtam!

Idézetek:

• …a szerelem kegyetlen és borzalmas úr. Az ember elveszíti önmagát a másik kedvéért, de eközen a legszeszélyesebb isten rabszolgája és kiszolgáltatottja lesz.
•  …azt hiszem, jó, ha az ember néha változtat a hálóhelyén. Úgy gondolom, érdekesebbeket álmodik tőle.
• Az idők végeztével minden tett a semmibe süllyed.
• Nem jó olyan dolgoktól félni, amelyekről semmit sem tudnak.
• Mert túl sokat gondolkodtam, túlságosan az értelem világában éltem. Nehezen döntöttem.
• Bizonyos értelemben ő volt ennek a drámának a szerzője, és sokáig kellett várnia erre a pillanatra a kulisszák mögött, amikor a színpadra léphetett, és eljátszhatta a szerepet, amelyet önmagának írt.

BBC rádió Zola sorozata

Már egy ideje tervezek újra Zoláról írni, és amikor a minap rátaláltam a BBC rádió sorozatára, úgy láttam, itt a legjobb ideje, hogy ezt megtegyem. A brit BBC rádió egy 9 részes sorozatot indított, Zola, Rougon Macquart regényciklusát véve alapul. Minden rész egy-egy regényhős főszereplésével, a Rougon-Maquartok „alapítójának” Aunt Dide elbeszélésével történik. A sorozatnak sokatmondó, múltat idéző, de egyben modern, aktuális, figyelemfelkeltő címet választottak, Blood, Sex, Money névvel. Ha jobban megvizsgáljuk, teljesen jogos, és pontos megfelelője ez a cím a  Zola mű tartalmakra, a teljes naturalista elemeivel és a természet törvényeinek az egyik legtökéletesebb ábrázolásával.

A sorozat, mint írtam 9 részből áll, olyan címekkel mint például Power, Jelousy vagy Lust. Ebből is látszik, hogy egy-egy Zola téma után nyúlnak a szerkesztők minden részben. Az első rész, Performance néven, Nana főszereplésével zajlik, ahol épp színházi pályája kezd kibontakozni. Annyira élethűen hozzák Nana szerepét, a kacérságával a nyitott és szemérmetlen bájával, hogy ámbár maga a történet új, teljesen beleillene egy Nana kiegészítésbe a 21. században. Több részig még nem jutottam el a történetben, de a következő résznek Power címmel, Eugene Rougon politikai feltörekvését kellene tartalmaznia. És amíg a Nana-s rész egy óra hosszú volt, addig a második rész már 1,5 óra lesz.

Egyébként ez már a sorozat 2. évada, sajnos az elsőt, én sehol nem találtam meg, valószínűleg már nem elérhető. Ezek a részek is csak limitált ideig hallgathatók, például az első rész még olyan 20 napig… Állítólag jön a  3. évad is, és csak remélem, hogy ezzel is, csak mégtöbb emberhez eljutnak a Zola művek – mégha ilyen elvont kiadásban is – és ami majd eljuttatja a könyvekhez is a hallgatót.  Ez persze azt szeretném, hogy ez majd azt eredményezné, hogy mégtöbb műve előkerüljön új kiadásban J. Legalább angolul, mert a magyarokról már lemondtam.

A részeket ezen az oldalon lehet meghallgatni, ahol egyéb mellett más érdekes információkkal is szolgálnak az íróról és az eredeti művekről.

Csak le kell írnom, hogy ne felejtsem el

Péntek este, a keletinél a 2. megállóban felszállt egy idősödő, fura ember. Lassan járt, így utolsók között ült le. Először azt hittem, húú, ez a hajléktalan ne üljön már közel. Aztán tovább néztem. Nem nézett ki hajléktalannak. Igazat megvallva, nem is tudom minek nézett ki. Öreg volt. De tiszta volt a ruhája. Kezében valami péksütemény, meg nem mondom pontosan micsoda, talán valami szilvalekváros. Csipegette, úgy ette. Aztán mindig leporolta magáról a morzsákat. Persze nem úgy, hogy szemeteljen, mert hiszen 1-2 szem, ha ráesett.. Csak hogy ne legyen a pulóverjén. Teljesen ártalmatlannak, és barátságosnak nézett ki. Csak mint egy öreg. Lassú mozdulatokkal. Volt nála egy fekete vászontáska. Nem tudom mi volt benne. A lány, aki mellé leült, nem szerette. Amikor tudott felállt, és átült. Pedig csak meg kellett volna néznie. Lehet, hogy nem friss rét illata volt, de szerintem csak öreg szaga volt, nem feltétlen hajléktalan szag. Tényleg nem tudom mi volt. Legszívesebben megnéztem volna hová utazik, de le kellett szállnom korábban. Annyira megsajnáltam. Senkinek nem ártott. Rendesebben viselkedett, mint a legtöbb ember a buszon.. Csak remélem haza ment, és a péksütemény, amit evett, nem az első falat volt, amit aznap elfogyasztott. Nem szabad előreítélni. Nem tudhatjuk a történetüket. És mindenki lesz öreg.

A kis herceg

A kis herceget már egy jó ideje elolvastam, de mivel „lemaradós” üzemmódban vagyok, minden lassan 2 hónapos késéssel kerül megírásra. Rosszabb esetben, amikor már nem is emlékszem arra, hogy mit akartam írni J. Amikor kiválasztottam, csak a mérete miatt tettem, nem azért mert annyira olvasni akartam, habár kicsit furcsán éreztem magam, hogy még mindig nem olvastam ezt az „oly fontos könyvet”.

Az igazat megvallva – és lehet sokan nem értenek majd velem egyet – ez a könyv túl van értékelve. Vagy csak nekem nem jött át.. Nem tudom. Olvastam, olvastam, de valahogy nem vágódtam hanyatt tőle. Vártam, hogy hátha jön az a nagy rész… De nem jött… Hol van? Vagy csak ez a „jól csak a szívével lát az ember…” szöveg annyira közhely lett, hogy már nincs hatása? Mert ha ez a nagy mondandója a könyvnek, akkor köszönöm, ez mégsem olyan nagy könyv. Vagy lehet a hossza miatt, ez az egyetlen könyv, amit még a „nem olvasok” típusú ember is elolvas, és akkor végre van neki is egy szuper komoly könyves élménye? Nem tudom.. Magyarázzátok meg, ha rosszul látom.. De annyi jó könyv van a világirodalomban, a magyar irodalomban is, amiben sokkal több és mélyebb mondandó akad. De nem egy, durván olyan 1 órás olvasmányban, a maga 100 apró kis oldalával... (fele pedig csak kép).

Egyébként ha csak egy ismeretlen kis könyvről lenne szó, amit úgy talál az ember, aranyos történetnek nevezném, inkább mesének. A kisherceg valamilyen távoli bolygóról eljut a Földre, és utazásai során néhány furcsa emberrel találkozik, akik mind jelképeznek valamit.. Valamilyen tulajdonságot, erényt. A kis herceg szerethető az egyszerűségével, és ártatlanságával. Bárcsak a legtöbb gyerek ilyen lenne, de sajnos az már máshol el van rontva (de ez nem az a bejegyzés). A pilóta is jó fej, tetszett, hogy megtalálta a hangot a kis herceggel.

Olvasható, és szerethető, de én életet megváltoztató, befolyásoló könyvnek nem nevezném. Inkább egy túlreagált és reklámozott történet, aminek a hírneve nem éri el a valós minőségét. Ellenkezni lehet, sőt jöhetnek a magyarázatok is, ha valaki másképp látja :).

Még a könyv kiadásáról megjegyezném, hogy amit olvastam az a Helikon, Takács M. József által újrafordított zsebkönyve.

Idézetek:

• Mielőtt megnőnek, a majomkenyérfák is kicsiként kezdik.
• A virágok szavát soha nem szabad meghallgatni. Jobb, ha csak nézzük őket, és beszívjuk az illatukat.
• Mindenkitől csak azt lehet elvárni, amit az illető képes megtenni. A tekintély legfőbb alapja az ésszerűség… Azért van jogom megkövetelni az engedelmességet, mert parancsaim ésszerűek.
• Mert az ember lehet hűséges is, meg lusta is egyszerre.
• A beszéd sok félreértés forrása lehet.
• Mindörökre felelős vagy azért, amit megszelidítettél.
• A víz néha a szívnek is jót tehet.

Rókás google Április

Amint azt már a korábbi bejegyzésemben említettem, áprilisi könyves vásárlásomat a könyvfesztiválra tartogattam. Volt már néhány könyv, ami jó ideje a listámon csücsült, és hát gondoltam a könyvfesztivál lesz a legjobb ideje, hogy megvegyem őket. Itt jött a csalódás, amikoris az ötös listámról, semmit sem tudtam megszerezni. A részleteket úgyis megtaláljátok egy bejegyzéssel lejjebb – akit érdekel – így nem ismétlem el. A könyvfesztiválról végül a következő 2 könyvvel tértem haza:

- Szvetlana Alekszijevics: Csernobili imák 

- Kőrösi Zoltán: Az ítéletidő

A rossz élményektől vezérelve a könyvfesztivál után úgy döntöttem, hogy megrendelem a könyveket, amiket akartam – legalábbis egy részüket – online, úgyis ott is mindre 20%-os kedvezmény volt még a hétvégén. Így még ezt a hármat szereztem:

- Joel Dicker: Az igazság a Harry Quebert ügyben

- Sascha Arango: Igazság és más hazugságok

- Jack London: Martin Eden

Így-vagy úgy, de végülis 6 könyvvel lettem gazdagabba ebben a hónapban, még korábban kaptam Katarina Bivald Garantált Heppiendjét is. Mégha nem is a könyvfesztiválról, de a mennyiség megállja a helyét. Meglátjuk később, milyenek lesznek.