Ray Bradbury: Fahrenheit 451

Ray Bradbury Fahrenheit 451-es története már régóta foglalkoztatott. Legutóbbi amerikai utamról magammal is hoztam, szép borítóval, olyan a külső fedele, mint egy régi gyufásskatulya, és a fogása is kicsit puhán érdes. Ha ez így érthető J.

Főszereplője Guy Montag, aki valamikor a disztopikus jövőben tűzoltóként keresi a kenyerét. Ezzel nem is lenne gond. A tűzoltók hasznos emberek. De ezek, ebben a funkcióban, nem egészen. A feladatuk, hogy olyan házakat keressenek, ahol könyveket tartanak, és ezeket felgyújtsák. Ebben a jövőben az olvasás és a könyvek szeretete bűn, és aki ezt megszegi súlyos következményeknek néz elébe. Mindeközben a mi tűzoltónk eltesz, megment néhány könyvet a munkája során. Az összegyűjtött könyveit elrejti, és ugyanakkor egyre jobban megutálja a szakmáját, és undort érez iránta. Lassanként, megszerette a könyveket, kicsit tovább tartott, hogy rájöjjön miben is rejlik a varázsuk. Ezután egyedül marad, hiszen nem oszthatta meg senkivel titkát. A felesége inkább követi a törvényt, és nagy bajba sodorja, amikor a bizalmába avatja. Innentől kezdve féltenie kell az életét, és menekülnie. Beáll egy város határban táborozó „bandába”, akik klasszikusokat tanulnak meg, hogy megvédjék és megtartsák a jövőnek.

Tartalomról ennyit, így is túl sok lett, nem szoktam ennyit írni. Kicsit többet vártam ettől a könyvtől. Amennyit annak előtte hallottam róla, abból nekem egy kicsit más szűrődött le. Félreértés elkerülése végett, természetesen jobb mint a legtöbb, de azért mégsem nevezném kedvencemnek. Valami hiányzott belőle. Montag maga sem tudta mit is akar kezdeni önmagával, a feleségét legszívesebben elrugdostam volna valamerre a tucat gondolkodásával. Na látjátok, az a nő, az megtestesíti a vele egykorú mostani emberek 90%-át. Csinálja amit mondanak neki, gondolja, amit más gondol, és azt szereti, ami éppen menő. Mert épp a 4 falas tévé volt az új divat, és nekik csak 3 falas tévéjük volt... Inkább nem részletezem, akinek nem ige ne vegye magára. Szóval Montag, a kiálló gondolkodásával, nem volt képes ráncba szedni a feleségét. Úgyhogy ezzel ő maga is egy vesztes. A másik „nemtudomhovatenni karakter” Faberé volt, akinél megmaradt kicsit a titokzatossága, nem tudtuk pontosan kicsoda ő, de tudtuk, hogy egyike a könyv szeretőknek. De ő is annyira bátortalan volt, hogy ki sem merte tenni a lábát a házból. Mintha Bradbury egy szerencsétlenek kötegét írta volna össze a könyvbe. Jujj, már megint nagyon negatívoskodok, elvenni meg senki kedvét nem szeretném. Sőt.

Az én könyv verziómnak a második fele, vélemények, magyarázatok, előzmények és fogadtatások történeteit tartalmazta. A végén „megszólal” maga Bradbury is, és elmeséli hányféle különböző verziója volt a címnek, vagy hogy miként írta meg a történetet. Valójában csak egy novellának indult.. Mondjuk az is. A cím kutatásnál felhívta  több egyetem tudomány karát  megérdeklődni, hogy milyen hőfokon ég a papír. Sehol sem tudtak neki választ adni. Végül a tűzoltóságnál kapta meg a válaszát –  a 451 fahrenheitot. És innen jött a cím. Általában a UCLA könyvtárát használta, ahol 10 centért, fél órára bérelhette az írógépet. A nevek kitalálásánál sem vitte túlzásba a kreativitást, Montagot egyszerűen egy papírgyártó cégről nevezte el, a Faber-t pedig – gondolom mondanom sem kell – egy ceruza márkáról. Szóval csak vette a körülötte levő tárgyakat J.

Összefoglalva  nem volt annyira rossz a könyv, fogjuk arra, hogy én tettem túl magasra a lécet. Kicsit hiányzott nekem bele egy kis történet, és hogy végülis lezárja annak a kevés szereplőnek a történetét, akiket felsorakoztat. Inkább rábízom mindenkire, hogy olvassa el, és döntse el, én örülök, hogy elolvastam, de nálam mindössze a közepes szintet üti meg.

Idézetek:

• There must be something in books, things we can’t imagine, to make a woman stay in a burning house; there must be something there. You don’t stay for nothing.
• …for the first time I realized that a man was behind each one of the books. A man had to think them up. A man had to take a long time to put them down on paper.
• Everyone must leave something behind when he dies, my grandfather said. A child or a book or a painting or a house or a wall built or a pair of shoes made. Or a garden planted. Something your hand touched some way so your soul has somewhere to go when you die, and when people look at that tree or that flower you planted, you’re there. It doesn’t matter what you do, he said, so long as you change something from the way it was before you touched it into something that’s like you after you take your hands away.