"Bittersweet October. The mellow, messy, leaf-kicking, perfect pause between the opposing miseries of summer and winter." (Carol Bishop Hipps)

Októberben – mivel szinte sosem voltam otthon – főleg angol nyelvű könyvekkel gazdagodtam. Mivel már szeptember végén/október elején kint voltam Prágában, nem tehettem meg, hogy ne vegyek valamilyen könyvet a repülőtéren. Igaz, ott általában híresebb és újabb könyvek vannak, amiket én csak kisebb mennyiségben preferálok, de néha az is kell. Így vettem meg Coelho-tól az Adultery-t (ezt már rég meg akartam, de eddig csak olyan nagyon nagy könyvformában láttam, óriási betűkkel és sorközökkel, most viszont már azt a tipikus kis verziót találtam meg). A második könyv kiválasztása már nem ment ilyen egyszerően, nagy dilemmában voltam, mivel 2, film-adaptációs könyv között őrlődtem. Végül a Dressmaker-re esett a választásom, így a Room-ot ott kellett hagynom, azzal, hogy majd akkor legközelebb megveszem. Miután még kolléganőmnek is ajánlottam egy megfelelő könyvet rájöttem, hogy legszívesebben azt is megvenném.

A következő hetet Párizsban töltöttem, vagyis inkább hoszzú hétvégét, ahonnét ismét 2 könyvvel gazdagabban tértem haza (erről pár napja külön írtam, úgyhogy akit bővebben érdekel, az keresse viszza, kérem :)). Természetesen mi mást vehettem volna, mint Zola-kat, a The dream-et és a The Flood-ot. Amikor már azt hittem, nem találok olyasmit, ami még nincs meg, találtam rá ezekre, így normál ártól drágább létük sem tartott vissza attól, hogy megvegyem őket.

Az utolsó könyvet megint Prágában vettem. És annak ellenére, hogy a Roomot akartam, végül ezt a Techbitch-et vettem meg. Ez volt az, amit megkedveltem, miután beajánlottam a kolléganőmnek, így nekem is kellett :). 

“A tél nyaralni jár Párizsba” (Émile Zola) – és én is

Valójában ezt az írást együtt szerettem volna posztolni azzal a könyvvel, amit Zola életéről olvastam, de miután átéltem rájöttem, hogy nem lenne jó ötlet, ugyanis egyikről is, másikról is, túl sok mondandóm akad. Így most ez a bejegyzés a Párizsi irodalmi élményeimet fogja összefoglalni, aminek jelentős része így is Zolát fogja érinteni, hiszen szándékosan igyekeztem bejárni a fontos helyeket.

Úgy elsőre nem is tudom, mit mondhatnék Párizsról – mindent. Az irodalom szerelmeseinek egy paradicsom. A Szajna parti könyvárusokkal, ahol a világirodalom klasszikusai minden számban megtalálhatók, a kis könyvárusokig, a híres írók házain át a történelmi kávéházak sokaságáig.  Nem is tudom, hol kezdjem, de akkor talán időrendi sorrendben.

Az látogatásom első helye Zola Rue de Bruxelles-i lakása volt, ahol hosszabb-rövidebb ideig élt, és végül itt is halt meg. Az, hogy ezt sikerült először meglátogatnom, kicsit a sors kezének is mondható.  Ugyanis amikor lefoglaltam a szállodát, még nem néztem meg pontos címeket, hogy hová is akarok elmenni. Később, amikor elkészült a listám, látom, hogy a hotelünk kábé a hely szomszédságában van, valami 5 percre laktunk ettől a bizonyos lakástól. Nem tudom, hogy csináltam :). Egyébként az egész környék a Montmarte része, ahol olyan híresebb helyek vannak sétatávolságban, mint a Sacre Coure vagy a Moulin Rouge. Mondjuk a kettő témája tűz és víz, de hát ilyenek ezek a franciák. Művészet-művészet. De nem a párizsi híres helyekről akarok beszélni, hanem folytatom tovább az irodalmi túrámat.

A következő állomás már másnap volt a Shakespare and Co. könyvesbolt, ami már a város egyik turistalátványosságává nőtte ki magát és persze mindenkinek látni kell. Az igazat megvallva, kicsit túlértékeltnek vélem, persze, megvan benne szerintem minden klasszikus, szebbnél-szebb kiadásban, de azon felül inkább már csak marketing, mert olyan híres. A könyvek pedig annyira túl vannak árazva, hogy nekem kedvem sem volt nézelődni és vásárolni. A hely tele volt, és mivel elég kis helyre próbálnak beömleszteni nagyon sok könyvet, a járkálás kicsit nehézkes. Eléggé csalódott kezdtem lenni, miután megfogtam 1-2 könyvet és láttam az árukat. Mondhatom, hogy mindegyik 4-5-6 euróval több volt, mint a normál ára. Már szomorúan indultam is volna ki, mivel mégcsak Zola köteteket sem találtam, amikor kifelé menet a kasszánál megláttam őket (megint véletlenül). Nem is gondoltam, hogy tudnak még olyan példánnyal szolgálni angolul, ami nekem nincs meg, de megleptek, és igen. Sikerült 2 könyvet is találnom. Az Álmot – ez a Rougon-Macquart sorozat egyik része, és a The Flood-ot – ami mint később kiderült, a „Mesék Ninonnak” (Zola egyik korai munkája) egy része. Miután megkaptam beléjük a pecsétjeimet is, egész boldogan jöttem ki a boltocskából, annak ellenére, hogy a 2 könyvért és egy táskáért 33 eurót fizettem. Az utunkat a Szajna parton folytattuk, ahol könyvárusok százai kínálják portékáikat, szebbnél szebb kiadásban. Néhol nem tudtam eldönteni, hogy újak-e vagy használtak… Vagy csoportosan adják ki ezeket „ritkaság” néven. De mindegy is, itt már nagyon fájt a szívem, hogy nem tudok franciául, és nem tudom megvenni ezeket a kincseket. És itt nem csak Zolára gondolok, akinek a Rougon-Macquart sorozatát arany kötésű-enciklopédia szerű könyvben láttam (mondjuk csak 6 művet tartalmazott a 20-ből), hanem a világirodalom minden jeles képviselőire. És ezek a könyvek tényleg már 3 euró körül elérhetők voltak (persze nem az aranyozott lapúak :)). Még korábban egy könyvesboltban megláttam ezt a verziót (szinte minden világklasszis műveivel), olyan műanyag borító fedte őket – amit nálunk is a drága holmikra raknak a boltokban, hogy a kasszánál külön le kelljen róla venni – de több mint 50 euró volt az ára. Amikor Szajna parti árusoknál megláttam ezeket, és olyan 25-30 euró körül, azt mondtam ennyiért már megveszem, még ha nem is értem, mert olyan szép. De sajna mire Zolára az egyiknél rátaláltam, az még mindig 37 euró volt, így azt még mindig túlzásnak tartottam… Majd legközelebb!

A harmadik napunk legfontosabb állomása a Pantheon volt, amit alig bírtam kivárni. Annak ellenére, hogy már 3. napja voltunk Párizsban és még az Eiffel tornyot sem láttam, valahogy mégse azt vártam a legjobban. A többi „turista-csalogató” helyhez képest, itt elég rövid sor volt – gondolom, az embereket nem érdeklik a kripták. És normál esetben lehet engem sem érdekelt volna, de mivel itt nyugszik Émile Zolán kívül, Hugo és Dumas is például, nekem egyik legfontosabb megállóm volt. És valahogy itt is teljesen ismeretlenül, rögtön elsőre Zola kriptájához kanyarodtam be… A kriptája együtt volt a már említett Victor Hugo-jéval, és Alexandre Dumas-jéval, és csak kívülről volt elérhető, be nem lehetett teljesen lépni. Ami érdekes, mert például Marie és Pierre Curie kriptájába teljesen be lehetett lépni. Nem tudom mi szerint nyitják meg. Minden héten másét? A Pantheón ajándékboltjában még bevásároltam cuccokat, ceruzát, könyvjelzőt… aztán távoztunk. Negyedik napra már nem maradt más látványosság, amit beterveztünk volna, pedig még túl sok mindent nem látogattam meg. Ahhoz valószínűleg egyedül kellesz mennem Párizsba, mert minden híres temetőt azért mégsem járhatok végig egyszerre :). 

Még így a végén megjegyzem a Les Deux Magots nevű kávázót, ahol annakidején Picasso, Hemingway vagy Camus vitatta meg a világ eseményeit. Természetesen itt is megittunk egy kávét, de ez nem volt nagy szám. Az érzést, bármelyik párizsi kávéház elhozza.

Ezután a 4 nap után Párizsban – meg kell mondanom – Budapest nagyon üresnek érződik… Nagyon jól éreztem magam, hihetetlen kulturális és gasztronómiai energiabombát adott, amiből nehéz visszarázódni a hétköznapokba. Annak ellenére, hogy a napi 23 kilométeres sétáinkkal vasárnapra már a talpam szétszakadt a nyomi cipőmben, minden más teljesen a helyén volt. Reggel a csípős hideg, délelőtt 11-től pedig a szó szerinti verőfényes napsütés, hogy nem tudtuk hová rakni a kabátunkat, és a hosszú-ujjú is túl meleg volt… A créme brulée és az a francia csokis briósság… Ja, és igen, csigát is ettem… Egy péntek-hétfő alatt persze nem váltam „olyan francia picsává” ahogy Phoebe barátom mondaná, de lehet hogy, könnyen megtudnám szokni a párizsi életet :).

Irodalmi Nobel díj előtt 2015

Az idei év Nobel díj kiosztására csütörtökön kerül sor Stockholmban, helyi idő szerint délután 1 órakor. Mint minden évben, most is 600-700 irodalmi egyén vagy szervezet adja le a voksát, a szerintük legkiemelkedőbb szerzőre, és a 200-ra szűkített jelöltekből a Nobel bizottság választja ki a befutókat. Nyáron a lista mér csak 5 egyénből állt.

Mint minden évben most is elmondják, hogy nagyon nehéz a választás, mert túl sok remek szerző van, és a világ túl nagy. Arról nem is beszélve, hogy évente újak és újak kerülnek elő. A Svéd Akadémia titkára szerint, még egybehangzó döntés sosem volt, és ha úgy alakulna, az nagyon furcsa lenne.

Legnagyobb esélyeseknek a fehérorosz Svetlana Alexievich (Voices from Chernobyl – monjuk így érthető) számítják, együtt, a már veteránnak számító Murakami-val, és a szintén visszatérő kenyai Ngugi wa Thiong’o. Az amerikai közül Philip Roth és Joyce Carol Oates lehet esélyes, ahogy az ír John Benville is. A fogadóirodák bejelentettek 2 „fekete pétert” is, mivel a szerintük növekvő esélyei lehetnek akár a magyar Krasznahorkai Lászlónak, vagy a koreai Ko Un-nak.

Magyar képviselettel, szerintem mindenki jobban várja az eredményeket, habár személyesen úgy gondolom, nem fog újra magyar nyerni. Annak ellenére, hogy köztudott, hogy az Akadémia inkább a kisebb országok, vagy inkább a nem „english-speaking” szerzőket részesít előnyben, úgy gondolom, nagy a paletta ahhoz, hogy másik ország is helyet kapjon. Sőt, helyet is kellene. Talán ezért is van az, hogy az amerikaiak nem nagyon törődnek az irodalmi Nobel díjjal. Mert számukra lezárulnak az angolul beszerezhető könyvekkel az olvasmányuk, és mivel nem angolul írott könyvek minimális százaléka kerül lefordításra, ezért nem is nagyon törődnek velük. Emlékszem, amikor pár éve Alice Munro nyert, minden külföldi oldal és szociális oldal tele volt vele. Persze, mert Kanadában angolul ír. Aztán jött Patrick Modiano, akiről kuss volt, mert persze hogy nem ismerték. Azt hiszem aztán kezdték fordítani a könyvei nagyrészét angolra.

Na, kicsit hosszúra sikeredett. Minden éven várom, kit hoznak ki győztesnek, mivel általában valami új-új névre lehet akadni, akiről esetleg keveset vagy még annyit sem tudunk. Én örülnék, ha a fehérorosz nyerne, mivel – ha jól tudom – magyarul még nem jelent meg a Chernobyl-os könyve, és azt szívesen elolvasnám. Ha nyerne, tuti kiadná valamelyik kiadó :). BTW, az Európa kiadónak előkészületben van Joyce Carol Oates könyve, lehet ő már tud valamit? ;-)

Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője

Mikszáth, Szent Péter esernyőjét a Kossuth kiadó jóvoltából vettem meg, amikor tavaly kiadták az új sorozatukat, és ezzel kezdtek féláron. Már régen sort szerettem volna keríteni rá, és ezt most meg is tettem, amikor egy vékonyabb, könnyű kötésű könyvet kerestem. Ez minden célnak megfelelt.

Nem is tudom mit vártam tőle, nagyon halvány emlékeim voltak róla iskolából, tudtam, hogy a lényeg egy esernyőnyél, ami a nagy vagyont rejtegeti. De a körülményekről semmit nem tudtam.  A történet 2 szálon fut a múltban, ahol megismerhetjük, hogyan kerül a rongyos esernyő egy árva kislányka fölé az esőben, a másik szálban pedig azt, hogyan vigyáz a vagyonára Gregorics Pál, aki a törvénytelen fiának szánja az esernyőnyél örökségét.

Az első szálban, az esernyőnek a falubeliek, és a környékbeliek varázslatos tulajdonságokat tulajdonítanak – állításuk szerint, egyenesen Szent Péter rakhatta a papuk árva kishúga feje fölé – és még a messzeségből is eljárna a kis Felvidéki Glogovára a hívő emberek, csak az esernyő miatt. A másodikban, megismerhetjük Gregorics Pál életét, hogyan rekesztik ki testvérei, ő pedig szerencsén és ravaszon vagyonra tesz szert, amit később fiának tartogat, akit hivatalosan nem vállal fel, mert félti az életét. Inkább elküldi a kis Gyurit Kolozsvárra tanulni, ahol azért gyakran meglátogatja. Halála után, a vagyonnak nyoma veszik, a testvérek hiába keresik, nem találják. A halott még a túlvilágról is bosszúságot okoz nekik, amikor félrevezeti őket egy szöggel teli üsttel.

A harmadik része a könyvnek a két fiatal története. Gyuri ügyvédet érdekelni kezdi, hol lehet az apja vagyona, és elindul az esernyő keresésére. A szálak egészen Glogováig vezetnek, ahol útközben véletlenül megismerkedik Veronkával, aki meg is tetszik neki. Amikor megtudja, hogy övé az esernyő, nem is gondolkodik, eldönti feleségül veszi, így meglesz az esernyő  is meg a lányka is. A dolgok végül nem úgy alakulnak, ahogy tervezi, de azért nem bánkódik miatta. A végét nem lövöm le, így is sokat írtam a tartalmáról, pedig nem szoktam.

Meg kell mondanom, nagyon kellemesen csalódtam a könyvben, izgalmas volt szinte a végéig, alig vártam, hogy megtudjam mi történik a továbbiakban. Nem olvastam ezelőtt semmit Mikszáth-tól, de ezek után lehet bepróbálkozok valami mással is. Mindenkinek ajánlom, kicsit sem unalmas, és akár egy ültömben el lehet olvasni :).

A szokásos idézetek:

• A rozsdás acélpengén nem hagy már a lehelet semmi foltot.
• „…a köhögést és a szegénységet nem lehet eltitkolni."
• Csúnya asszonytól ne kérjen az ember csókot és szegénytől kölcsönt, mert mindjárt eldicsekszik vele.
• „Minden nagy dolgodat gondold meg éjjel is, habár már nappal határoztál felőle. … A éj szebbnek mutatja kedvesed alakját, mint aminő, ellenségedet erősebbnek, bajodat nagyobbnak, örömödet kisebbnek. Nem szép eljárás tőle, de hát az éj szuverén, nem tartozik felelősséggel senkinek.  … ne mellőzd az éjt, mikor a kivezető utat keresed."

"Kunyhóm falán az ősz mosolya táncol, barátaim a fák s a farkasok."

Szeptemberben már nem vettem részt az Alexandra leárazásán, már nem volt semmi olyan könyv, ami felkeltette volna az érdeklődésem. Meg amennyire az Alexandra nyári akcióját ismerem, a könyvek, amik mér egyszer bekerültek az akcióba, jövőre ugyanott folytatják, addig amíg marad belőlük.

Alexandra akció ide-oda, ettől függetlenül mégis vettem 3 könyvet szeptemberben. Az elsőt, teljesen véletlenül egy újságárusnál (pontosan nem emlékszek az árára, de az biztos, hogy 1000 Ft alatt volt), Az árvízi csónakos címmel, ami a tartalmát elolvasva kis aktualitást is mutat a szeptember hónap történéseivel, csak pepitában. A második könyvet már tudatosabban kerestem/találtam, Flaubert Érzelmek iskoláját. Már régen meg akartam venni, aztán amikor múlt hónapban vettem 2 akciós Fehér holló könyvet, és rájöttem ez is ki van adva abban a kiadásban, rákerestem, és gyorsan megrendeltem, amíg még elérhető volt. A harmadik könyv megintcsak véletlen volt (ugyanis most nem tudtam, hogy a Kossuth kiadó mit tervez), egy élelmiszerboltban találtam Jack London A beszélő kutya című művére, és mivel már a borítója megvett, és bevezető áron volt, ezért még hónap végén az is hozzám került.

Szabó Lőrincz idézettel nyitottam a szeptember hónapi beszámolót, és most egy Máraival zárom, ami jól kifejezi az érzéseimet. Szeretem ezt az időszakot.

Éjjel, amíg aludtam, történt valami: vége a nyárnak. Felébredek, hallgatom a szelet, nézem a sötétbarna lombot az ablak előtt, s nem érzek semmiféle őszi bánatot. Örülök, hogy vége a nyárnak. Örülök, hogy nem hozott semmit. Örülök, hogy nem tántorodtam meg a boldogtalanságba vetett hitemben. Örülök, hogy nincsenek többé illúzióim a megoldásról. Tessék, ősz, rajta! - gondolom. Rakd ki kellékeidet, ereszd le avas zsinórpadlásodról avítt színfalaidat, hullass lombot, nyögesd szeleidet, átkozz és temess! Üdvözöllek, tél és pusztulás hírnöke. Nem védekezem. Beleegyezem. Várlak.

Balzac: Goriot apó

Goriot apó az első könyvem Balzactól, aki szintén könyvsorozatot írt – Emberi színjáték néven (La Comédie Humaine), és akinek ez a gyűjteménye ihlette Zolát is a Rougon-Macquart sorozat megírásához. Balzac összeállítása hosszabb-rövidebb elbeszélésekből, regényekből áll, összesen 95 darabból. Halála miatt a széria befejezetlen maradt, tervei befejezetlenek maradtak.

Goriot apó története egy fogadóban/penzióban játszódik, ahol a volt tésztagyáros öreg napjait tengeti, más lakókkal együtt. Az öreg, aki valaha jómódban élt, elvesztette vagyonát, vagyis inkább szétosztotta lányai közt, akiket bálványoz. Azok, miután férjhez mentek nem tartották a kapcsolatot az öreggel, akinek ez bár rosszul esett, de mindig megvédte őket. Miután házasságuk rossz fordulatokat vesz, segítséget ismét apjuktól várnának, de az, aki már feláldozott mindent, igazán nem tud mit adni már a kapzsi lányoknak. Goriot egyetlen támasza, az egyik lánya szeretője Rastignac, aki vele együtt él a fogadóban, és aki fiaként szereti az öreget, sajnos azt kell mondanom sokkal jobban, mint a saját lányai. Amikor megbetegszik, és a halálán van, és amikor egyetlen kívánsága, hogy a lányait lássa, egyik sem jön el. Egyedül Rastignac virraszt mellette, hívja az orvost, fizeti a költségeket és később intézi a temetést.

Ez a könyv a hálátlanság és önfeláldozás szinte idegesítő példája. Rettenetesen kihoztak a szereplők a sodromból. Goriot a nyálas jóságával, szeretetével, naivitásával, a lányai pedig a nemtörődömségükkel, az önzőségükkel és hiúságukkal. Egyedüli „normális” emberi erényeket Rastignac képviselt, aki pont úgy viselkedett Goriothoz, ahogyan a lányainak kellett volna. Gondoskodott róla, sajnálta, és a lányait győzködte a helyes cselekedetekről.

A könyv elég lassú volt, nem volt túl sok sztori benne, eleinte nem is értettem, hogyan kerül Goriot a képbe, ugyanis jó néhány oldalon keresztül csak 1x-2x említették meg. Annyira nem is volt érdekes, de azért olvastam már unalmasabb könyveket is. Szerintem később még bepróbálok egy másik Balzac-ot, néztem, elérhető néhány más műve is.

És az idézetek, mert azért ebben is akadtak bőven:

• Úgy látszik, az emberi természetben gyökerezik, hogy mindent elszenvedtetünk azzal, aki kész mindent elszenvedni igazi alázatosságból, gyengeségből vagy közönyből. Avagy nem szeretjük-e mindnyájan kipróbálni erőnket valakinek vagy valaminek kárára?
• Nem hiába mondják, hogy nincs szebb a vitorlázó hajónál, a vágtató paripánál, a táncoló nőnél.
• Kérdezze meg a nőket, hogy nem a becsvágyó férfiakhoz vonzódnak-e leginkább. A becsvágyók válla erősebb, vérük dúsabb vastartalmú, szívük forróbb, mint más férfiaké.
• Vége hossza nem lenne, ha fel akarnánk tárni, miféle üzelmek folynak szeretőkért, cifra rongyokért, gyermekekért, háztartásért vagy hiúságért, de higgye el, legtöbbször nem az erény útján. Ezért van, hogy a becsületes ember a közös ellenség.
• …ölni kell, hogy meg nem öljék, csalnia kell, hogy meg ne csalják, ahol a sorompónál le kell tennie a lelkiismeretét, érző szívét, maszkot öltenie, irgalmat nem ismerve játszania embersorsokkal… hogy elnyerje a győztes babérkoszorúját.
• Az aranybilincsek a legsúlyosabbak.
• A nők természetében rejlik, hogy lehetségesnek tartják a lehetetlent, és a tényeket sejtelmekkel nyomják el.
• A szerelem vallás; kultusza alighanem többe kerül, minden más vallásnál; gyorsan elillan, ás akár a vásott gyerek, pusztítással jelzi útját.
• Hogy is férnének össze a nagy érzések a hitvány, kicsinyes, felületes társadalommal.

J.M.Coetzee: Disgrace

A Disgrace ez első könyvem volt, amit Coetzee-től olvastam.  Már a tavalyi könyvfesztiválon megakadt rajta a szemem (persze, a borítóján egy kutya van, rögtön megfogom az ilyen könyveket :)), és miután a hátulján elolvasott tartalom is érdekesnek bizonyult, már akkor meg akartam venni. Aztán amikor ezen az éven, szerintem ugyanannál a standnál újra megláttam, már nem gondolkoztam kétszer és meg is vettem.

Coetzee Nobel díjas, dél-afrikai író, aki ebben a könyvében megmarad a környezetben, és annak ellenére, hogy a könyv tartalma elég szomorú, sajnos ez az igazság a Dél-Afrikai Köztársasággal kapcsolatban.

A könyv főszereplője David Laurie, a Cape Town-i egyetemi tanár, aki, miután rövid kapcsolatba bonyolódik egy diákjával, kirúgják, és nem is próbálva védekezni, elutazik a lányához, aki egy farmot vezet a semmi közepén. Eleinte nehezen tud azonosulni az ott élő emberekkel, ahogy a lányával sem. Nem egy tipikus jó kapcsolat az övék, elég száraz és rideg.  A lánya ennek ellenére szívesen fogadja, és David is előbb-utóbb elkezd beilleszkedni a környezetbe, zöldséget árul a piacon, vagy segít a kutyák ellátásában (ami sajnos gyakran csak elaltatás).  Miután őt és lányát a farmon megtámadják, ahol a lánya szerzi a nagyobb sérüléseket, kapcsolatuk egyre rosszabbá válik. David nem tudja megérteni lánya álláspontját, miszerint elhallgatja a vele történteket a rendőrség elől. És a későbbi cselekedetei és véleményei is teljesen értelmetlennek tűnnek, még az olvasónak is.

Ami a könyv olvasása közben tudatosult bennem, hogy ez valóban reális történés lehet a Dél-Afrikai Köztársaságban, a bűnözés, a rendőrség cselekvésképtelensége, a megérdemelt büntetések teljes hiánya. Nem is csoda, hogy az emberek fegyverrel járnak még az utcán is, és maguk próbálnak igazságot szolgáltatni.

A könyv érdekesnek mondható, mondjuk, vannak részek, amik nekem elé lezáratlanul maradtak, ahogy a befejezés is. Mintha még egy fejezet kellett volna a teljes befejezéshez. De hát ezt kaptuk, bizonyára jó okból. Nem volt unalmas, inkább csak hiányos. De lehet csak nem figyeltem eléggé :).

És az idézetek:

• Because a woman’s beauty does not belong to her alone.
• When all else fails, philosophize.
• The more things change the more they remain the same. History repeating itself, though in a modest vein. Perhaps history has learned a lesson.
• They do us the honour of treating us like gods, and we respond by treating them like things.
• So time does indeed heal all. …or if not healing then forgetting, growing scar tissue around the memory of that day, sheathing it, sealing it off.

Új könyvsorozatot indít az Európa kiadó

Az új könyvsorozat egyelőre és már mindvégig a 100 könyv megnevezést fogja viselni, ám mint kiderült, ezt nem kell számszerinti pontossággal venni, ugyanis könnyen lehet, hogy tovább nyúlik majd a sorozat, mint 100 darab.

Európa kiadó oldaláról

Érdekesnek találom az ötletet, ám talán azt kevésbé, hogy bármilyen zsáner belekerülhet a felhozatalba. Az első két kiadvány között szerepel Golding Legyek ura, és Stephen King Tortúrája. Mindkettőt olvastam és szerettem, de nagyon távolállónak látom a kettőt. Kinget egyébként is szépen sorjában adják ki, kvázi egyforma kiadásokkal, erre a Tortúra teljesen új kötetet kap, sőt ahogy kinéz, szerintem nem tükrözi a könyv tartalmát. Ne értsetek félre, örülök, hogy kiadják újra, de nagyon csúnya… Úgy veszem észre, ez a 100 könyv sorozat próbál egy kicsit klasszikus, komolyabb borítót felvenni, de akkor nem kéne Kinget a kínálatba sorolni. A képen egy fiatal nő látható hátulról, elég csinosan… Hm, khm…  Aki olvasta/látta a Tortúrát, kit jelképez a nő a képen?? Mert biztos hogy nem Annie Wilkes-t… Na, de ennyit a „kilóg a sorból a Tortúra, pipike személyes érzései” témakörből :).

Európa kiadó oldaláról

A sorozatnak egyébként nagyon örülök, annak már kevésbé, hogy állítólag 8 év alatt adják ki a 100 darabot. Az annyit jelent, hogyha folyamatosan haladnak, havonta durván egy könyv jelenik csak meg. Ami még szintén furcsa volt, hogy gőzük nincs milyen könyvek kerülnek majd bele, tudják kb. az első hatot. Milyen tervezés ez? Ezeknél a könyvkiadóknál többször észre lehetett venni azért a fejetlenséget (nem csak az Európára gondolok, és főleg könyvsorozatoknál). Úgyhogy próbálják ők ezt elég nyitottan hagyni, szerintem azért is, hogy ha nem kapkodják, akkor tudjanak váltani. Sőt itt még eszembe jut, amit a Könyvjelzőben olvastam a sorozatról, miszerint Kinget azért is tették bele, mert őt mindig viszik, mint a cukrot… Azért ez is sokat elmond a dologról. És mégegyszer, nem Kinggel van a problémám...

Azt hiszem ennyi, amit így elsőre megjegyeznék a sorozatról, összefoglalva teljesen jó hogy belevágnak, könyvkiadásokból sosem elég. És azért remélem, kijön 1-2 darab, ami már nem kapható, vagy amit szívesen olvasnék, vagy amit még nem olvastam. Csak a 8 évbe bele ne őszüljek :).

Aki bővebben szeretne olvasni a dologról az az Európa kiadó oldalán megteheti, vagy az aktuális Könyvjelző magazinban.

Augusztus a nyár vasárnapja

Augusztusban folytattam az akciós könyvek vásárlását, az Alexandrában még megvettem egy Golding és egy Parsons könyvet. Aztán aminek igazán örültem, az hogy benéztem a Lírába is, és találtam 2 darab fehér holló könyvet (aminek a kiadása annyira tetszik nekem), ami még nem volt meg. Az egyik Maupassant-tól Egy asszony élete, a másik Lawrence-től, Lady Chatterley szeretője.

Az egy asszony élete már megvan otthon, anyukámé volt, még tavaly vagy tavalyelőtt el akartam olvasni, de akkor nem volt hozzá gyomrom valahogy.

Hát így. Olvasással lassabban haladok, amióta többet gyalogolok munkába, mint amennyi időt tömegközlekedésen töltök. Azért olvasok, csak kicsit lassabban fejezem be őket.

Stephen King: A búra alatt

A búra alatt beszámolója már várat magára egy ideje. Még júniusban befejeztem, elég gyorsan sikerült, annak ellenére, hogy nem épp vékonyka (mondjuk az Európa kiadó új kiadása feleslegesen vastag – óriás betűk, hatalmas sorközök – ismerjük…).

Először a sorozat miatt hallottam róla, amit annakidején elkezdtem nézni. A könyvet korábbról nem ismertem, valószínűleg az otthoni könyvtárnak nem volt meg (mondjuk nem csoda, hiszen tök új, én meg azt hiszem minimum 10 éve nem jártam abban a könyvtárban J). Amikor olvasgattam róla (mármint a sorozatról), sokan – akik már olvasták a könyvet – csalódottan írtak a sorozatról. Állításuk szerint, a könyv sokkal jobb volt, és többen a Végítélethez hasonlították, ami a kedvencem. Nekem nem is kellett több, rögtön felraktam a listámra. A sorozat 1. évadját megnéztem, majd most nyáron a 2. évadot is. A harmadikba még nem kezdtem bele. Amit eddig mondhatok, a könyv ezerszer jobb.

Amúgy is szeretem a poszt-apokaliptikus könyveket – persze nem akármit, Stephen King mindig jól eltalálja ezeket. Alig várom, hogy a Végítéletet újraolvassam, de nem lehet már beszerezni, amikor pedig az Európa kiadót kérdeztem róla, valahogy erre a kérdésemre kifelejtették a választ, hogy tervezik-e ennek az újrakiadását is. Hiszen jönnek a King könyvek évente 3-4 újkiadásban. Fúú, de térjünk vissza a Búra alatt-hoz.

Chester’s Mill városkáját egy nap elzárja egy üvegbura a külvilágtól, és a bentrekedteknek meg kell próbálniuk túlélni, miközben néhányan a helyzetet saját hasznukra próbálják fordítani. A szereplők hamar a jó és rossz oldalra csoportosulnak, és próbálnak rájönni, mi irányítja a burát, és hogyan szabadulhatnak meg tőle. A könyv annyira izgalmas volt, mintha valami szuperjó filmet néztem volna. Alig vártam a folytatást. Ne keressünk sok hasonlóságot a sorozatban és a könyvben, ugyanis van olyan szereplő, aki elég fontos szerepet játszik, ám a könyvben már az első lapokon meghal. Vagy vannak szereplők, akik teljesen másképp kerülnek a képbe, mint a sorozatban. De ez most nem is fontos.

A magyar fordítástól kicsit égnek állt a hajam, de sajna a fordító Szántó Judit, nyilvánvalóan csak könyvből tanulta az angolt… Nem részletezem a vicces dolgokat, mint például a Junior néven futó főszereplő fiát, akit a fordító egyszerűen csak Ifinek nevezett (egyébként ezt jóízűen átvették a magyar szinkronosok is a sorozathoz). De ami nekem nagyon fájt az a waffles (legalábbis szerintem, nem tudom pontosan hogy volt az angol szöveg), amit ostyának fordított, és így a szereplő fagyasztott ostyát lopott a boltból, hogy megsüsse, gofri helyett...

Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki szereti Stephen Kinget. Megintcsak, nem a gyilkolós, elmebeteg kutya, vagy más elvont dolog, hanem az ilyen meneküljünk, és próbáljunk túlélni, típust. Ismétlem magam, de aki szerette a Végítéletet, annak azt mondom kötelező. Az első néhány fejezet után, már csak vártam, hogy mi fog történni a kedvenc karaktereimmel. És bár a vége nem ütött olyan nagyot, mint azt az ember várta, összességében mégis pozitív élményt nyújtott.

Idézetek:

„Reménykedj napsütésben, de építs gátakat!” (Mao elnök kis vörös könyvéből)

„Ha véletlenek találkoznak, ne téveszd össze a sorssal!"

A tagadást felváltja a belenyugvás, a belenyugvás pedig függőséget szül.

Ha imáinkban olyasmit kérünk, amit szeretnénk, Isten befogja a fülét; de ha olyasmiért imádkozunk, amire szükségünk van, csupa fül lesz.

…a bűnös „akkor is fut, mikor senki sem kergeti” (Mózes III. könyve)